Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Lajos Simicska és bandájának halálbüntetése

Harminckét darab extra minőségű guillotine-t, vagyis nyaktilót rendelt a Belügyminisztérium Franciaországból

2015. június 09. - Toadwart66

turistalatvanyossag-1939-bol_337331.jpgUtcai előadás 1939-ből

Ez az egy politikai fantasztikus (Pol-fi) írás. A szereplők neveit direkt megváltoztattam, hogy nehogy valaki magára ismerjen. A valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve és rosszindulatú feltételezésnek, aljas rágalomnak minősül. Ezekért felelősséget nem vállalok és nem vagyok hajlandó egy fillért sem fizetni. Apasági pert se indítson ellenem senki.

2016-ban Magyarország megváltoztatta az államformáját. A húszforintosokon a feliratokat  mind ki kellett javítani Magyar Együttműködési Köztársaságra. Erről az együttműködő felek közösen állapodtak meg. A népnek csak annyi kikötése volt, hogy a miniszterelnök neve ezentúl  mindig Viktor Orbán legyen. Ő egy kicsit szabadkozott, de aztán belecsapott a nép tenyerébe és kinevezte magát Magyarország örökös Viktor Orbánjának. Az üzlet Isten rendelése szerint meg is köttetett.

Az ellenzéki pártok azonnal felvételt nyertek a Fidesz Nemzeti Egységpártba, akik nem, azok önként felszámolták magukat. A szerteszét kószáló civil szervezeteket a László Csizmadia vezette Hazafias Nemzeti Népfront fogadta be, természetesen teljesen önkéntes alapon.

A Nap néhány pillanatra megállt ugyan, de Simon L. László,  a Nemzeti Főmágus kívánságára újraindult.  Az Európai Unió országai üdvözölték a döntést és azonnal bevezették a forintot. A forint használatáért természetesen minden tranzakció után  tisztességes jogdíjat voltak kötelesek fizetni. Magyarország ettől kezdve tej és méz nagyhatalommá vált. Az ország fő bevételi forrása a forintgyártás lett. Nagy mennyiségben rendelt belőle a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Arab Emírségek is. Az Egyesült Államok a nemzeti lobogóját az irigységtől sárga sávozásúra változtatta. A piros, fehér, piros, fehér, piros stb.-t amúgy is tőlünk lopták el a rohadékok.

Az ország élsportolója címet Viktor Orbán odaadományozta a miniszterelnöknek. Kicsit meglepte magát azzal, hogy az is ő, de köszönettel elfogadta. A felcsúti stadion-komplexum összeépült Budapesttel, amely így végre felvehette a Felcsút nevet. Az Adriai tengert a fővárosig vezették. Az ország fejlődése elől elhárult minden akadály. Gyurcsány Ferenc (valódi szereplő, nem érdemel kíméletet) trappista szerzetesnek állt és csak sajtok gyártásával foglalkozott. Meglehetősen jól.

A halálbüntetést bevezették, a nagyobb városok pallosjogot kaptak. A Katolikus Egyház visszakapta az ordaliumot  (istenítélet), melyet tűz- és vízpróba segítségével gyakorolhatott, természetesen csak jámborságból. Franciaország egyenlőre a sajtokra hivatkozva megtagadta Gyurcsány Ferenc (ami késik nem múlik) kiadatását, így az nem tudott meglakolni a bűneiért. Majd fog!

Megkezdődött az istentelen Lajos Simicska és bűntársainak pere. A Nemzeti Inkvizíciós Hivatal ezerszámra leplezte le az országos méretű összeesküvés főkolomposait. Viktor Orbán kegyelemért esedezett, de a Konzultációs Ívek összesítése után kénytelen volt beadni a derekát és az ügyészséget megbízni a halálos ítéletek szétosztogatásával. Közben természetesen keservesen zokogott.

A kivégzések gyors és humánus kivitelezése miatt Magyarország, Európai Uniós támogatással, beszerezett harminckét darab, “Capet Lajos polgártárs” típusú, extra minőségű, kínai pengével felszerelt guillotine-t. Zoltán Balog miniszter elrendelte tizenöt Hóhér Szakiskola felállítását. A tanulók itt szabadon válogathattak a halálnemek között. A gyakorlatokat megélhetési bevándorlók közreműködésével tartották meg.

Az ügyészség a nagy számú résztvevőre való tekintettel sorszámokat osztott ki az előre elítéltek között. Az ítéleteket a Magyar Közlönyben mindenki elolvashatta. Fellebbezésre is módot adtak, de azt a bűnös csak a nyaktiló használata után adhatta be, természetesen saját kezű aláírással ellátva, lepecsételve, 3 eredeti példányban.

A szociális temetések kedvező tapasztalatai alapján bevezették a szociális kivégzés intézményét. Egy okos kis találmányt építettek be a guillotine-okba. Az elítélt ennek segítségével egy csettintéssel gyorsan le tudta fejezni önmagát. Két csettintés valami előre nem látható üzemzavart jelzett. Három csettintés egyszerűen türelmetlenséget jelentett. A negyedik csettintésre a hóhér rúgással válaszolt.

Az elítélt részleteiről a családnak kellet gondoskodnia. Előtte mindenképpen igazolniuk kellett, hogy rendesen befizették a lefejezési illetéket.

Az ország lakosai ezután boldogan éltek, amíg egyben voltak.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr137528196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása