Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Kreatív zárgyár

A határzár esztétikája

2015. augusztus 12. - Toadwart66

Rengeteg információ zúdul ránk nap mint nap a déli határszakaszon épülő nemzeti terelősávról. Az érdeklődök megtudhatják, hogy miért olyan nagyon jó és miért annyira nagyon nem. Igazságot tenni nem szeretnék az ügyben. Egyrészt nem vagyok embercsempész, másrészt meg ott egye meg a fene az egész nemzeti rabsichálót ahol van. A nagy tiltakozás ellenére 1889-ben az Eiffel tornyot is felépítették ideiglenesen, ma meg még mindig a csodájára jár az egész világ. Nekünk most lesz egy 175 km hosszú acéltornyunk, csak elfektetve, kisebb-nagyobb megszakításokkal.

Ha turista-atrakció lesz belőle akkor akár maradhat örökre is, hogy legyen hol fényképezkedniük a japán turistának, meg a selfie botos Churchill imitátoroknak. Azoknak akik idétlenül magukra vigyorognak és V betűt formáznak az ujjaikkal. Rengeteg van már belőlük szerteszét a nagyvilágban és tőlük  senki sem oltalmazza meg a védtelen lakosságot.

A gyors reagálású alkotók kreativitásáról eddig még senki sem számolt be. Ez nagyon méltatlan és igazságtalan dolog velük szemben. Politikai felindulásból, nagy bőszen elrohantunk az emberi elme csodálatos leleményessége mellett.

1953-ban sem arról vitatkoztak az emberek, hogy Tensing Norgay-nak joga volt-e magával vinnie az új-zélandi  illetősségű megélhetési hegymászót, Edmund Hillary-t. Fölmentek és kész. Amikor lejöttek szépen megünnepelték őket. Senki nem kérdezte meg őket arról, hogy ugyan már, mi a fenének mászkáltak arrafelé. Megfagyni kevésbé komplikált módon is lehetséges.  Hillary-t lovaggá ütötték, míg Norgay-nak be kellet érnie egy szimpla György-medállal. II. Erzsébetnek valószínűleg túl bizarrnak tűnt a sir Tensing Norgay név.

A mi névtelen alkotóinkat és a műveiket, mindenképpen kötelességünk bemutatni. Egy műkörömről több esztétikai elemzés olvasható, mint erről a nagy nemzeti performance-ról.

letoltes_10.jpg

1. Kettős védelem

Az alkotók iszonyú mennyiségű GYODA-t halmoztak fel három rétegben. Azt nem lehet tudni raktározás, elrettentés, vagy termékbemutató céljából. Ravasz megoldásnak tűnik, hogy az ostromzár teteje befelé lejt, így kimászni jóval könnyebb, mint bejutni. Balesetvédelmi szempontból nagyon fontos a védmű védelmére kifeszített műanyag szalag. Egy rutinosan törvénytisztelő polgár magától is tudja, hogy ezen belül semmi keresnivalója sincs. Aki pedig a szalag ellenére, mégis az áthágást választja, az csak önmagát okolhatja, ha miszlikbe szakad. Maga az objektum harmonikusan illeszkedik a tájba. A vegetáció állapotából ítélve, ez még egy békebeli modell lehet.

hatarzar-kerites_b312343a-6e8c-45c6-8068-14a429bc643d.jpg

2. Jurassic park

Kívül tágasabb! Rusztikus modell, robosztus akácfa oszlopokkal. Ez már mindenképpen felkelti az arra tévedők kíváncsiságát, és felmerül bennük a jogos kérdés, hogy: - Vajon mit védhetnek ilyen nagyon? Első pillanatban nem biztos, hogy az államhatár jut a szemlélő eszébe, mivel nincs hivatalos jellege. Igényes, de háztáji, vagy termelőszövetkezeti kivitelezés. Ilyen mennyiségű bonobitot csak a fáraók mumifikálásához használtak fel. Nem szívesen vágnám keresztül magam rajta, mert mi van akkor, ha egy medve menhelyről van szó. Az afrikai bevándorlóknak ismerős lehet, mivel ott ilyesmivel kerítik el az embereket az oroszlánoktól. A felső részen elhelyezett GYODA a kóbor macskák illegális bejutását akadályozza meg Magyarország területére.

6170b28a245e3c56ea93baf44fbb35e4.jpg

3. Herzlich Wilkommen!

Ha jó szándékkel érkezel, nyugodtan gyere be az ajtón. Nem kell kinyitnod, anélkül is működik. Olvasd el a táblát és igyál egy kis ásványvizet. A balta a miénk, azt ne vidd el magaddal! A tábla tájékoztatása alapján magad is meggyőződhetsz arról, hogy éppen határt sértesz. Nyugodtan használd az ajtót visszafelé is. Ha gonosz szándékkal jöttél át, akkor a dolgozó népünk megvetése fog sújtani. A rozsdamentes zártszelvény a célországnak markáns, büntetőtábor jelleget ad. Döntsd el, hogy tényleg ezt akarod-e?

20150724132216_hatarzar1_mti_kelemen_150718_600x901.jpg

4. Harc közben

A katonai teherautó pompásan alkalmazható mobil létraként. Telepítés közben csak néhány petrencés rúddal kell egy kicsit megpiszkálni a rakoncátlan GYODÁ-t. Állambiztonsági szempontból ez a kép rendkívül veszélyes. Ha egy tisztességben megőszült fémkereskedő meglátja ezt a technológiát, rögtön az eszébe juthat az, hogy „Ja, hogy ez ilyen könnyen megy?”. Teherautója neki is van, embert meg annyit szerez, amennyit csak akar. Egyből megbízza a consigliere-jét, hogy végezzen egy alapos piackutatást a témában.

19547.jpg

5. Feng Shui

Ez a Jin-Jang modell egy teljes értékű műalkotás. A késes drót fémes, gépies jellege izgalmas kontrasztot mutat a háttérben gondosan elhelyezett természet lágy ölével. Az átjutás itt teljesen reménytelennek tűnik. Hosszában  végigkúszva mindenképpen. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”, helyett „Hagyj fel minden reménnyel, hogy itt belépsz!” Marad a hosszú kutyagolás a művészien kivitelezett köztéri szobor mellett.

hatarzar.jpg

6. Tobzódás

Valami rokonnak a nyakán maradt a rengeteg okosba megszerzett GYODA. Szerencsére itt feltűnés nélkül el lehetett sütni. Kívülről a kerítést, ravasz módon, GYODÁ-val álcázták. A két objektum itt egybe szervesül és valószínűleg keményen elválaszthatatlan egységet alkot. Az említett don fémkereskedő szemében elkezdenek forogni a dollárjelek, majd  hirtelen megcsörren a pénztárgép. Itt legalább 5 milliárd forint értékű szabadon felhasználható, vissza nem térítendő támogatás van térségfejlesztésre. Ebből még csatornázásra is futja a falunak. A consigliere nekiláthat az ütemterv kidolgozásának.

14694.jpg

7. Sikoly

Az alkotó egy váratlan trauma hatására lelki válságba került és teletömte magát amfetamin származékokkal. „Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer.” Ebbe meg nincs. A háttérben egy művészetbarát éppen karba tett kézzel megdöbben. Az egésznek olyan jellege van, mintha egy kézigránáttal tesztelték volna a késes drót szakítószilárdságát. Ezt a szakaszt lehetőleg ne mutassák meg se Fekete Györgynek, se Malecco Miklósnak, mivel szívből gyűlölik az nonfiguratív műalkotásokat. Utóbbi művészember becsületből, a szokása szerint, még jól fel is jelenti a deviáns művészt.

hatarzar-epites2.jpg

8. Minimal design

Ha zárt szelvény nincs, akkor betonacél is jó. A helyi Üdvhadsereg önkéntesei is kiveszik a részüket a haza oltalmazásából. Kétségtelenül gyors megoldás, de ezt még egy szabadjára engedett, nekivadult óvodás csoport is könnyedén le tudja bontani. Két darab háztartási alumínium létra segítségével egy kisebb szíriai falu teljes lakossága – a mozgáskorlátozottakat és a gyengénlátókat is beleértve – feltűnés nélkül átjárhat felette. Augusztus végére azonban elkészül és ez most a legfontosabb.

d_kzg20150715007-1024x681.jpg

9. Fekete László

Minek ide ennyi ember? Egy szívátültetésnél nincs akkora asszisztencia, mint itt. Egy ember emel, egy visszahúzza, ketten a kék kesztyűk védelmében rögzítenek. A többiek valószínűleg a vízmérték szerepét töltik be, és rettenetesen unhatják az egészet. Mivel a terepen dög meleg lehet, a bevetésen lévő harci egység mindenképpen nagy tiszteletet érdemel.

 d_us20150807003-1024x696.jpg

10. Kellemes karácsonyi ünnepeket!

"Ez meg itt úgy néz ki, mint valami karácsonyfadísz." A lappföldi Mikulást ez nem nagyon fogja megállítani. Rénszarvasostul, szánostul simán átugrat felette. Legfeljebb csak annyit mond majd vidáman integetve, hogy HO-HO-HO-HOO! Jelzésértékű alkotás. Arra nagyon alkalmas, hogy az eltévedt Betyársereg harcosai nehogy véletlenül elhagyják az ország területét és felvegyék a küzdelmet a szerb csapatokkal. Nem tűnik nagyon stabilnak, ráadásul egy komolyabb hófúvás simán betemeti az egészet.

0_1.jpg

11. Iwo Jima

101022-iwo-jima-hmed-1245a_grid-8x2.jpg

Ez az az eset, amikor egy kép többet mond minden szónál.

 

A. A. MILNE MICIMACKÓ (fordította: Karinthy Frigyes) (részlet)

"Malacka nagy kunyhóban lakott egy nyírfa közelében, ez a nyírfa az erdő közepében állott, és Malacka a kunyhó közepében lakott. A háza közelében, rúd tetején, egy darab törött lécen ez volt olvasható: „TILOSAZ Á.” Amikor Róbert Gida megkérdezte Malackát, hogy ez mit jelent, Malacka szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy ez az ő nagyapjának a neve, és évek óta egyben az ő családi nevük. Róbert Gida vállat vont, és olyasfélét próbált megjegyezni, hogy egy embert nem hívhatnak Tilosaz Á-nak, de Malacka kijelentette, hogy igenis hívhatnak, mert például az ő nagyapját így hívták, ez volt a neve: Tilosaz Á. Az ő nagyapjának igenis két neve volt arra az esetre, ha az egyiket elvesztené. Tilosaz, ez volt az egyik neve, amit egy nagybátyjától örökölt, és Á, vagyis Átjárás, ez volt a másik neve, amit egy átjárótól örökölt. De lehet Ákos, vagy Ábrahám is."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr67700974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2015.08.13. 15:19:41

Pár gondolat a magyar állam törvénysértéséről

Törvényesen úgy lehet belépni Magyarország területére, ha az illető valamelyik határátkelőhelyen teszi ezt és rendelkezik útlevéllel (uniós polgárként személyi azonosító papírral), illetve bizonyos országok állampolgárai esetén adott időre szóló beutazási vízummal (engedéllyel). Ha az illető útlevél és/vagy vízum nélkül próbál bejutni egy határátkelőhelyen, akkor nem engedik be. Azaz: visszafordítják. Vitának, fellebbezésnek helye nincs. Ez a jelenleg érvényes eljárás.

Kérdés: A magyar belügyi szervek (határőrség, rendőrség) miért engedik be a zöldhatáron illegálisan, papírok és vízum nélkül behatoló ismeretlen emberek nagy tömegeit minden nap az ország területére? Miért nem fordítják vissza őket ott helyben, visszazavarva őket (ha kell, nyers erőszakkal) a határ túloldalára? Vagy miért nem csukják őket börtönbe, az elfogásuk helyszínén megbilincselve és rabszállítóval előzetesbe szállítva őket? Rájuk miért nem vonatkoznak az érvényes törvények? Az ezek betartásáért és betartatásáért felelős erőszakszervezetek miért segítenek a behatolóknak? Miért költ a magyar állam rengeteg pénzt arra, hogy fuvarozza, elszállásolja ezen embereket és gondoskodjon róluk? És miért engedi őket továbbutazni az unión belül más országokba, anélkül, hogy bármilyen érvényes papírokat adna nekik? Azaz miért támogatja (segíti és biztatja) a magyar állam az illegális migrációt?

Ami jól láthatóan egyre nagyobb humanitárius katasztrófához vezet, ahogy ezen támogatások miatt felbuzdulva egyre többen (százezrek, rövidesen milliók!) vágnak neki a nyugatra vezető túrának? Az első katasztrófát a nyugatra tartó népvándorlás okozza (nekünk és a vonulóknak egyaránt). A másodikat az, amikor célba érve azzal szembesülnek a vonuló tömegek, hogy becsapták őket (meg kifosztották és jól megfuttatták) és nyugaton nincs számukra hely, azaz a túlzsúfolt táborokban való nyomorgás után könyörtelenül visszatoloncolják őket kelet felé (értsd: hozzánk). A harmadikat az, amikor ez a tömeg kénytelen lesz nálunk letelepedni, ahol szintén nincs a számukra hely, így majd nekünk is tovább kell toloncolnunk őket keletre (vagy vállalni a következményeket).

Vajon mit fognak szólni ezek az emberek ehhez az eljáráshoz? És mit fognak tenni ennek megakadályozására? És miről akarja elterelni a magyar kormány a közfigyelmet ennek a problémának a létrehozásával és fenntartásával? És miért cselekszik ugyanígy a többi uniós ország is? És miért épül a déli határunkon egy olyan kerítés, amin könnyű átjutni, azaz nem alkalmas a valódi határvédelemre és az illegális behatolók megállítására? És az ellenzék miért nem teszi föl ezen kérdéseket?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.08.13. 20:45:41

Spanyolország már évekkel ezelőtt megépítette a maga kerítését. Lettország pedig most készül ugyanerre.
A magyar kerítés megépülte után a menekültek más utat fognak választani a balkánon keresztül nyugat felé, bármennyire is fáj ez a magyar ballib gyökereknek..

Toadwart66 2015.08.13. 20:53:36

@A megvalósult amerikai ólom..: Az is ilyen szép eklektikusra sikeredett?

zia77 2015.08.13. 21:47:30

A szerző megpróbálja humorosan felfogni ezt a valóban kerítésépítést, mert ez nem más. Óriási tévedés, ha akár az Orbán féle kormány vagy valamelyik félnótás EU-s képviselő, funkcionárius azt hiszi, hogy ez elég, és ez ideiglenes. Eddig még valójában semmi nem történt, ami nagyon kivetni való lenne. A valódi tömegeknek csak elenyésző részre érkezett Európa határaihoz. Úgy tűnik, mintha senki nem venné észre, mit történik, legalábbis a sajtóban és az un. politikusok szintjén. Pedig társaságban, munkahelyen, itt a hozzászólok java részénél, és ott, ahol gondolkodó emberek vannak némi történelmi ismeretanyaggal, beszédtéma, hogy ennek a népvándorlásnak milyen következményei lehetnek és lesznek. A kerítésépítésen nem lehet humorizálni. Az egy más kérdés, hogy az neobolsevik kormány primitív és ostoba plakátok megjelentetésével kívánta saját "felelős tevékenységét" fényezni, és ez megmosolyogtató volt. (A még ostobább liberális kotyvalék, jól "meg is ette" a csalinak jó irományokat). Itt most nem kerítés, hanem fal kell. Az az ország, amely holnap nem kezd neki az építkezésnek, már akár 50 év múlva is megnézheti magát, ha egyáltalán rá ismer majd saját magára.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.14. 08:49:33

@zia77:

Egyetértek.

Napi 1000-2000 illágális bevándorló az 5 év alatt alsó hangon 2 millió ember.

Mert semmi nem utal arra, hogy az elkövetkezendő 5 évben csökkenne az illegális bevándorlók száma.

Viszont arra több jel is utal, hogy a Nyugat-Európai szomszédaink lezárják a határt, és aki már átment azt visszapakolják ide.

Felteszem a kérdést a bevándorlópárti elmebetegeknek ...
Mi a faszt kezdjünk 2 millió magyarul nem beszélő, iszlámhoz ragaszkodó illegális bevándorlóval ?

Toadwart66 2015.08.14. 09:31:57

@zia77: @Ballib Cenzúra: Fontos kérdés, kedves Cenzor! Szerinted mi a legjobb megoldás? A szélsőséges megoldásokat humánumból zárjuk ki. Masacrét csak nem akarunk rendezni. Az a 2 milló van vagy 10, persze nem mind minket választ tranzit útvonalnak. Az európai országok ide-oda tologatják a problémát, de megoldást még senki sem talált. Mi "az oldják meg a szerbek" teória hívei vagyunk. A szerbek szerint ez nem szép dolog.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.14. 10:29:13

@Toadwart66:

Tévedés...
Nem "az oldják meg a szerbek" teória hívei vagyunk.
Hanem pusztán nem nézzük jó szemmel, hogy Szerbia és Macedónia, "Magyarosrszágon EU-s vízumot kaptok majd" felkiáltással, tömegesen szállítja a határra az illegális bevándorlókat.

Ha ők is elkezdenek majd határt védeni, ahelyett hogy 72 óra alatt tovább ebrudalják őket a túloldalon, akkor majd sajnálni fogom őket.

nemszólokmégegyszer 2015.08.14. 12:15:06

@steery: Terhes menekült nőt, gyereket bilincsben túlzsúfolt cellában? Barbár. Van erre jobb szó is, de akkor kimoderálnak. Amúgy az ellenzék esetén a fisses Jobbikot vagy a tehetetlen, magulat baloldalinak valló semmirevalókat? Vagy a mindenkivel szemben álló kollaboráns LMP-t?

steery 2015.08.14. 12:46:40

@nemszólokmégegyszer: Igen, a terhes nőket és gyerekeket különösen nagy szigorral kell kezelni a börtönben és ezt gondosan dokumentálni kell, majd telenyomni vele a médiát és óriásplakátokon dicsekedni vele végig a határ mentén, meg külföldön is. Hogy minden terhes nő és gyerek, aki illegálisan akar bejutni hozzánk, jól lássa, mi vár rá. Rögtön más utat választanak, majd meglátod! Mit gondolsz, az ISIS miért nyomja ki a netre a kínzásokról és kivégzésekről szóló videókat? Hogy minél többen féljenek tőlük és elmeneküljenek előlük. És ez a stratégia kiválóan működik. Egész városok néptelenednek el, amiket gond nélkül megszállhatnak.
süti beállítások módosítása