Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Tarlós István üdvözöl

2015. augusztus 22. - Toadwart66

taehc5o.jpg

„Tarlós István üdvözli és támogatja a kormány azon kezdeményezését, hogy az Országgyűlés sürgős eljárásban fogadja el a büntető törvénykönyv illegális bevándorlással összefüggő szigorítását.” (MTI)

Furcsa egy gusztusa van annak az embernek, aki ennyire tud annak örvendezni, ha az embertársait tömlöcbe vetik, de a történelem során voltak már ennél kegyetlenebb örömforrások is. A római polgárok boldogan élvezték azt, hogy a keresztényeket odadobták az oroszlánoknak, meg mindenféle más, furcsa, egzotikus állatoknak. Akadtak persze apróbb üzemzavarok is, mint például, amikor egy núbiai állatkereskedő határozottan azt állította, hogy a zsiráf egy rendkívül veszélyes emberevő bestia. Szerencséje volt, mivel még időben meg tudott lógni a szeszterciuszaival.

A Szent Inkvizíció is buzgón szállította az istentelen örömforrásokat a szórakozni vágyó nép számára. Az eretnekek egy kis tortúra után minden bűnüket beismerték és már mehettek is üdvözülni a máglyára. Ezzel vezekeltek egy jót, az értő közönség pedig okult a történtekből. Az akkori gondolkodásmód szerint, ily módon mindenki a lehető legjobban járt. Aki ezt kétségbe merészelte vonni, abból a következő szent színjátékon tanulság lett. A hatalomnak mindig is megvoltak az eszközei arra, hogy szelíden rábeszélje az embereket az általa kimódolt igazság elfogadására.

Tarlós István, a vígan örvendező főpolgármester, a saját lelkiismerete megnyugtatása érdekében büszkén kijelentette, hogy a főváros eddig is mindent megtett az illegális bevándorlás humánus kezelése érdekében. Ezzel viszont nekem okozott mennyei gyönyörűséget, mivel nagyon szórakoztat az emberi álszentség.

A nagy humanitárius intézkedés azt jelentette, hogy nagy nehezen, morogva, tessék-lássék módon kijelöltek tranzit zónákat és duzzogva kiraktak néhány ToiToi mobil vécét. Ezt általában egy csőtörés alkalmával is megteszik. Szépen kifeszítenek egy kordont és tranzit zónát nyitnak az ott szorgoskodók számára. Aki ezt komoly humánus segítségnek tekinti, az próbálja ki, hogy pár hétig étlen-szomjan kiül a háza elé, hátha az arrafelé ténfergők megszánják. Az általa oly mély hálával emlegetett Endlösung mintájára pedig a filantróp budapesti főpolgármestert  képzelje el Albert Schweitzerként, amint Afrikában büntetőtáborokat létesít.

Nem tudom, hogy börtöncellákkal miként vagyunk felszerelkezve, de gyaníthatóan nem nagyon dúskálunk bennük. Gyerekfegyházaink ráadásul nincsenek is, ennek még meg kell teremteni a jogi feltételeit. Börtönőrök helyett, majd viharedzett, fekete öves dadusok fognak vigyázni az ifjú csirkefogókra. Aki rakoncátlankodik, az legfeljebb nem nézheti meg az aznapi magyar nyelvű esti mesét.

Ez az unortodox Magyarország valahogy úgy működik, hogy, amivel gond van, azt soha nem kell megoldani, hanem villámgyorsan bele kell rakni a Büntető törvénykönyvbe, aztán bátran lehet is szankcionálni. Az is lehetséges, hogy furfangos jurátusok már keményen dolgoznak a betegségek büntethetőségén. Többszörösen visszaeső szívinfarktus esetén az illető akár tíz év szigorított fegyházbüntetést is kaphat, amit elhalálozás esetén harmadolhatnak. A holttestről természetesen a kedvezményezett hozzátartozóinak kell gondoskodniuk. Majd kapnak az elhunyt mellé egy pecsétes átvételi elismervényt és egy önkéntes elhalálozásról szóló, gyászkeretes számlát, mivel a megboldogult ehhez engedély nélkül vette igénybe a börtön infrastruktúráját. Jézus Krisztus keresztre feszítésének is megvoltak az anyagköltségei és az akkori normák szerint megállapított munkadíjai. Valaki biztos ki is fizette. Koporsójának őrzéséről írásos bizonyítékok is a rendelkezésünkre állnak.

70 esztendőt meghaladó életben maradás esetén az elkövetők számoljanak annak minden káros következményével, ne nagyon számítsanak kíméletre. Magyarország buzgó keresztény állam, bizonyos helyi sajátosságokkal. Mária országa, akire a jelenlegi kormány feledékenységből még nem vetett ki oltalmazási illetéket.

Az utakon nálunk már a gyártás során megjelenő kátyúk rendeltetésszerű használatát is büntethetővé lehetne tenni. Az arra haladó autósokat ez alapján szépen meg lehetne bírságolni aszfaltbetyárkodásért. A mostani özönvízszerű felhőszakadásért és a hosszan tartó áramszünetekért, az érintetteknek mindenképpen bűnhődniük illene. Menjenek csak szépen raportra a városházára, ahol a boldogságtól eltelt Tarlós úr, az örömatya, kacagva eligazítja őket. Nem lehet csak úgy büntetlenül áramszünetezgetni, meg bőrig ázni. Hová lenne így a világ? – tenné fel bölcsen a kérdést a megboldogult Mrs. Lipton. A brutálisan beszakadt aszfalt garázdaságnak és súlyos úttesti sértésnek minősülhetne. Azt kell jól megbüntetni érte, aki először észrevette. A rendőrség majd nagy erőkkel kinyomozza a megátalkodott elkövetőt. Minek mászkált arra leskelődni?

A menekültek nagy száma nem teszi lehetővé azt, hogy egyszerű „humánus kezeléssel” rács mögé dugjuk őket. Honnan szerzünk egy ekkora börtönt? Több éves áristomhoz ráadásul bírósági tárgyalás is dukál, ennek hiányában jelenleg nem működik a segítségnyújtás. Természetesen minden további nélkül elképzelhető az, hogy a parlament majd megszavaz egy olyan törvénymódosítást, amely szerint az illegális határsértést 3-4 évre szóló helyszíni bírsággal lehet sújtani. Ennyi ember esetében azonban kénytelenek leszünk hatalmas büntetőtáborokat létesíteni. A Terror Házától ebben az esetben kölcsön kell kérni a recski tábor terveit, aztán szépen át kell bogarászni, hogy mit is lehetne kezdeni velük manapság.

A Tarlós István által oly hálás örömmel üdvözölt szigorítással párhuzamosan, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön közelében lévő Páneurópai Piknik Álszent Emlékhelyén abszurd fekete misét tartottak az 1989 augusztus 19-én történt bűncselekmény-sorozat megünneplésére. Ekkor történt, hogy két gátlástalan, kisstílű bűnöző, Alois Mock és Horn Gyula nagy nyilvánosság előtt megrongálta a dolgozó népünk vagyonát képező határzárat.

Fidesz-KDNP-s bozótharcosnak lenni napról-napra kínosabb. Ezt már maguk az érintettek is érezhetik, mivel egyre agresszívebbé és fölényesebbé válnak. Magyarázkodásra nem nagyon futja az idejükből, ezt amúgy is a gyengeség jelének tartják. Övék az ország, övék a hatalom és a dicsőség. Az, hogy mindörökké, azt erősen kétlem, de ez legyen az ő problémájuk.

„4. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.” (Prédikátor könyve 3. rész, Károli Gáspár fordítása)

***

Faludy György: Pokolbéli víg napjaim (részlet)

„Másnap Lencsés hozzám jött, és közölte: addig is, míg szocialista átnevelésünk elkezdődik, villanyoltás után szemináriumot tart a leninizmus kérdéseiről. Engem és Egrit is, akikben elvtársakat tisztel, szívesen látna előadásán. Udvariasan kitértünk a meghívás elől, bár fortyogtunk a dühtől.

Este a zárka lakói néma undorral és kétségbeesetten készültek a szemináriumra. Árkos Pali diszkréten és feltűnés nélkül két olajos rongydarabkát tömött a fülébe; Sárospataki György professzor, egyetemi tanár, a magyar tudomány egyik büszkesége - testes, hatalmas, bús fejű férfi - fajtájának ezeréves megadásával fordult a fal felé: a hazáért sokszor, sokat és sokáig kell szenvedni, és nemcsak a gonoszságot kell elszenvedni, hanem a butaságot is. Mogyoró, egy aprócska, csendes öreg munkás, kajánul vigyorgott, pedig, mielőtt a lámpát leoltották volna, szalmazsákja hátsó sarkába húzódott, és mint ugrásra kész hiúz, figyelte az elkövetkezendő eseményeket.

- A leninizmus kérdéseiről lesz szó - jelentette ki Lencsés fennhangon. Közvetlenül alattam ült priccsén; a deszka rései közt láttam, hogy úgy trónol, mint egy király, négy alattvalója előtt, kik összedugott fejjel kuporogtak egymás mellett.

- Rabságunk - szólt le Garamvölgyi Jancsi - egyik előnye: hogy nem kell szemináriumi hülyeségeket hallgatnunk. Ne vedd el tőlünk még ezt a kis boldogságunkat is, te barom.

Lencsés egy pillanatig elképedve hallgatott.

- A leninizmus kérdéseiről lesz szó - jelentette ki újra, de már valamivel csendesebben. Aztán suttogva folytatta, úgyhogy egyetlen szavát sem hallottuk. Néhány perc múlva felgyulladt a villany. Tóth főhadnagy lépett be, az ÁVO internálási osztályának egyik vezetője. Magas, sovány, csupa kéz, csupa láb férfi volt, akit már az előző napokban is többször láttunk, amikor zárkánkat inspiciálta. Kenedi információja szerint öt esztendővel ezelőtt az esztergomi nyilaspárt egyik oszlopa volt. A szovjet csapatok megérkezése után nyomban belépett a kommunista pártba, és gátlástalan cinizmussal állott rendelkezésére. Mögötte alacsony termetű őrmester jelent meg.

A főhadnagy egyenest Lencséshez fordult:

- Maga mit pofázik?

- Előadást tartok a...

- Szálljon le az ágyról, és vágja magát vigyázzba, ha a főhadnagy úrral beszél - ordított rá az őrmester. - A szemüvegét pedig tegye le!

- ... a leninizmus kérdéseiről, jelentem.

- Még mindig nem volt elege a politikából, rohadt munkásáruló?!

- De főhadnagy úr kérem, én csak...

- Lencsést mindig baloldali embernek ismertem - szólt közbe Reinitz félénken.

- Ne oldalazzon nekünk - rúgott feléje az őrmester.

- Jó - mondta a főhadnagy csendesen. - Maguk ketten kijönnek.

A folyosóról egy ideig pofonok csattogása hallatszott. Először Reinitz röpült be az ajtón. Kisvártatva Lencsés követte: orrából, szájából és füléből csorgott a vér. Aztán kialudt a villany.”

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr247725104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.08.23. 06:13:33

Ennek nincs sok köze a politikához, Tarlós hülye. És sajnos kártékony. Nagyon várom, hogy valami normális ember kerüljön végre a város élére aki nem tönkretenni akarja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.23. 07:05:28

"Furcsa egy gusztusa van annak, aki ennyire tud annak örvendezni, ha az embertársait tömlöcbe vetik."

Ezek az embertársaink Macedóniában már a határt őrző rendőröket is megtámadták.

Furcsa egy gusztusa van annak, aki ennyire tud annak örvendezni, hogy ellenőrizetlen, ellenőrizhetetlen, ellenséges hordák lepik el Magyarországot.

midnight coder 2015.08.23. 07:12:55

Ennél már csak az a furcsább, aki támogatja azoknak az embereknek a beáramlását Európába, akik ki fogják irtani az egész családját, sőt egész népét.

midnight coder 2015.08.23. 07:18:04

Ja, hogy ez egy őrült naplója. Akkor viszont érthető.

Toadwart66 2015.08.23. 07:37:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont erről szól az egész. Figyu, ha télig nem oldják meg ezeknek az embereknek az elhelyezését nagy gáz lesz. A mi államunk pszeudointézkedései csak arra jók, hogy növeljék a feszültséget. Ez is a cél. Te mit csinálnák, ha kiraknának családostul - 10 fokban éjszakázni? Én tüzelőt keresnék. Amit a kormány művel életveszélyes és botrányos. Főleg az, hogy rengeteg pénzért nem csinálnak semmit. Illetve szépen gazdagodnak, nekik nem lesz gondjuk. Az idióta kerítés nem használ semmit, de rengeteg pénzt le tudnak nyúlni. Nagyon remélem, hogy egyszer még felelni fognak a bűneikért. Abban igazad van, hogy ebből előbb-utóbb erőszakos cselekmények lesznek, amiben vastagon benne lesz a Fidesz-KDNP. Ezzel a korrupt, álszent kormánnyal nem lehet mit kezdeni. Az a szerencséjük, hogy nincs alternatívájuk, ez sajnos nemzeti tragédia. Nincs felelős magyar kormány.

Toadwart66 2015.08.23. 07:51:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én Tarlós végtelen ostobaságán és álszent viselkedésén örvendezek. Azon lehet is. L. Simon, Kovács Zoltán, Szíjjártó. Bayer, Fekete, Kerényi, Széles, Harrach, Kövér stb. Gyakorlatilag mind nagyon szórakoztató és nevetséges, csak rengeteget kell fizetni értük. Annyira azért nem jó a műsor. Szép társaság, de már unalmas a hülyeségük. Téged sokkal jobban átvágnak, mint engem, mert hiszel is a hazugságaiknak. Nem tudom hány éves vagy, de ezt én már átéltem egyszer a 70-es, 80-as években. Nem hittem volna, hogy a butaság megint hatalomra jut, de a rendszerváltás óta csak romlik a helyzet. Nem is engedem a fiaimat Magyarországon tanulni. Ha 1970-től nem javult az ország állapota, akkor miben bízzak? Semmiben. De tapsolni nem fogok hozzá.

NekemNemEzKell 2015.08.23. 07:57:28

@randomgenerator: A várost tönkre tenni???? Te nem jártál az elmúlt években Budapesten, vagy csukott szemmel jársz? "..Valami normális ember...." Talán Demszky?

Toadwart66 2015.08.23. 08:07:54

@midnight coder: Persze, Midnight. Ez meglehetősen nagy alkotói szabadsággal jár. Ezek nem politikai elemzések, hanem gúnyrajzok. Idióta karikatúrák. Szeretem az ilyesmiket. Az én személetemet tükrözik, de ha elolvasol más blogokat, láthatod, hogy az én hangnemem nem a legdurvábbak közé tartozik. Ezen nem is akarok változtatni. Maga a menekültkérdés nagyon bonyolult többtényezős játszma, sok-sok bizonytalansági tényezővel. Én is tartok tőle, hogy előbb vagy utóbb baj lesz belőle. Európának lett volna ideje felkészülni. Nem tette meg. Most mindenki a másikra tolja felelősséget. Az, hogy megszoktuk a kényelmet (áram, víz, fűtés, kaja, szórakozás) rendkívül sebezhetővé teszi Európát. Egy 24 órás áramszünet már hatalmas diszkomfort érzést vált ki. Komolyan nem tudom mi lesz ebből. Ha őszinte vagy, szerintem te se. Saccolgatunk, meg izgulunk. Ez van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.23. 08:09:53

@Toadwart66:

Gratulálok a demagógiádhoz.

"Te mit csinálnák, ha kiraknának családostul - 10 fokban éjszakázni?"

Senki nem hívta őket ide. Illegálisan léptek az ország teületére. A magyar államnak semmifél ellátási kötelezettsége nincs velük szemben. Ha te sajnálod őket, fogadd be őket a házadba. Ha fáznak, akkor én azt javaslom nekik, hogy menjenek haza. Afrikában jó meleg van.

"Az idióta kerítés nem használ semmit"

Még nincs is kész, de te már tudod. Kristálygömböd van? Imponáló a magabiztosságod, ennél már csak a magyargyűlöleted nagyobb.

"Abban igazad van, hogy ebből előbb-utóbb erőszakos cselekmények lesznek, amiben vastagon benne lesz a Fidesz-KDNP."

Ha te mondod, biztos így lesz. :P

Toadwart66 2015.08.23. 08:13:05

@midnight coder: Rosszul írtam. Európának volt ideje. Az iraki válság, a szíriai háború, az arab tavasz nem most tört ki. Sokan azt tartják irányítják a dolgot. Szerintem nem. Minden háború és fegyveres konfliktus úgy indul, hogy valaki megpróbálja irányítani a dolgokat. Senkinek nem sikerülhet, a háború nem hagyja magát irányítani. Egyre több civil hal ebbe bele, mivel őket könnyű elpusztítani és példát statuálni, megfélemlíteni másokat.

röf 2015.08.23. 08:15:40

Az eszement ellenzék saját pechjére nem ismeri föl azt a kevés alkalmat sem, amikor Orbánfóbia ide vagy oda, egy követ kéne fújni mindenkinek.
Mert lehet, hogy a jelenlegi megoldáson lehetne finomítani, vagy keményíteni, de hogy ennek az ostoba ellenzéknek az iránymutatása szerint kellene kezelni a kérdést .... na ezt senki nek akarja.
De hát az ostoba ember az nem normális ember.
Hülyékre meg nem bízzák az országot 2018-ban sem :)

Toadwart66 2015.08.23. 08:25:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az is demagógia, hogy fogadjam be őket. Nem albérletet keresnek. Hogy menjenek pé. Szaúd-Arábiába meg Ománba? Szunnik meg vahabiták vannak ott, Szíriában meg síithák és keresztények. A -10 fok nem demagógia, télen megtörténhet. Haza már nem tudnak menni, nem is fognak. Persze szólhatsz nekik. A kerítést kikerülik, áttörik, mit tudom én mit csinálnak. A magabiztosságomon nagyon csodálkoznál, te sokkal keményebb vagy nálam. Ez persze egyáltalán nem baj. Nem vagyok magyargyűlölő, bár magamat néha utálom. Nem. Én ezt a rendszert utálom. Hidd el (persze, nem kell) soha nem rajongtam egy pártért sem, ahogy idősebb leszek (ezt el kell hinned, sajnos) egyre inkább úgy érzem, hogy Magyarország egy negatív spirálba került. Ez nem gyűlölet, hanem cinizmus, ami persze nem szép tulajdonság. A fiaimat féltésből küldtem ki, 10 éves koruktól. A Gyurcsány kormány alatt sem hoztam vissza őket. Téged pedig végképp nem gyűlöllek, valójában tetszik a stílusod, valami ilyesmi a vita. Nem tudok rólad semmit, tehát csak az írásod alapján tudlak megítélni. Ha lenne blogod azt szívesen elolvasnám.

Toadwart66 2015.08.23. 08:29:15

@röf: Tudsz valamiféle ellenzékről, ami csinál is valami értelmeset? Én nem nagyon. Ellenzéket se nagyon látok. Van egy csomó csoport, ami össze-vissza szaladgál.

röf 2015.08.23. 08:44:55

@Toadwart66:
Hát akkor ne hívjuk ellenzéknek, azokra gondoltam, akik nagyon szeretnének -újra, vagy először- a volán mögé ülni.
Mert Gyurcsány óta tudjuk, hogy kormányozni jó.
Kormányozni tényleg jó, csak mindenki más valami pátoszos hazaszolgálattal magyarázta, ez a hülye meg a szemünkbe mondta, hogy jó sütkérezni, utazgatni, ünnepeltetni magunkat.
Szóval klasszikus ellenzék tényleg nincs, van a külföldi pénzen, külföldi médiamogulok hátszelével, külföldi érdekeket nyalogató, jól körülhatárolható észosztó brigád.
És vannak a vezetett, konc után csaholó, nyálcsorgató reménykedők, akik azt hiszik, kapnak csontot, ha elég hangosak. A szellemi hajléktalanok.

♔bаtyu♔ 2015.08.23. 08:57:43

Fel kellene fogni, hogy Tarlós VÁLASZTOTT politikus.
Nem azért választottuk meg, hogy ostoba liberális álláspontokat képviseljen, ha ezt szerettük volna, hagytuk volna Demszkyt.

Minden épelméjű ember számára azonnal felfogható, hogy szart sem ér a kerítés, ha az büntetlenül meg lehet rongálni, továbbá az is, hogy az illegális határátlépés bűncselekmény kell hogy legyen.

♔bаtyu♔ 2015.08.23. 09:00:36

@Toadwart66: Az ellenzéknek az a nagy pechje, hogy nem nagyon tett le semmit.

Választáskor az emberek összehasonlítanak.
Nézzük Demszky Budapestjét és Tarló Budapestjét, ég és föld Tarlós javára, pedig Demszky 20 évig volt, Tarlós pedig csak 5-ik éve.

A kormányokra kb. ugyanez áll.

Toadwart66 2015.08.23. 09:14:22

@♔bаtyu♔: Jó, Batyu. De, hova zárjuk őket? Hogy lehet ennyi bírósági tárgylást lefolytatni? Mi lesz az ellátásukkal? Mi lesz a gyerekkel? Szép dolog, hogy tömlöcbe velük, de itt gyakorlati problémák is felmerülnek. Az, hogy Budapest ég és föld azt én nem tudom. 92-ben eljöttem onnan, de sokkal élhetőbb város volt, mint ma. Engem nyomaszt. Ha valami miatt arrafelé van dolgom, a legrövidebb idő alatt húzok haza, mint a nyúl. Ebbe nem is kívánok beleszólni, itt dőzsölök az erdő közepén és nem cserélnék senkivel. Ez az én luxusom, nem is kell több.

Toadwart66 2015.08.23. 09:19:36

@röf: Ebben igazad van. Kormányozni mindenki nagyon szeret Magyarországon, de nem nagyon tud. Ausztriában ez megy, pedig Bécsben több a bevándorló, mint Magyarországon. A médiamogulos észosztó brigádban nagyon szívesen részt vennék, nem is kéne sok pénz. Nincsenek nagy igényeim, de biztos nagyon komolytalannak tartanak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.23. 09:24:34

@Toadwart66:

"Az is demagógia, hogy fogadjam be őket."

Nem. Az nem demagógia, hanem egyenes következtetés abból, amit te írtál.

"Hogy menjenek pé. Szaúd-Arábiába meg Ománba? Szunnik meg vahabiták vannak ott, Szíriában meg síithák és keresztények."

Európában meg szinte kizárólag keresztények. A fent idézett érved alapján Európába kellene a legkevésbé jönniük.

"A -10 fok nem demagógia, télen megtörténhet."

Aha. Ugye nem azt akarod mondani, hogy nem tájékozódtak az európai klímáról? Ha igen, akkor a saját hibájuk. Ha nem, az is.

"Haza már nem tudnak menni, nem is fognak."

Hogyne tudnának. Európa örömmel segít nekik a hazajutásban. Már ha akarnak, mert egyelőre az európai kormányok olyan bénák, hogy szó nélkül, önként és dalolva adják át ezer éven át épített hazájukat a kultúridegen betolakodóknak.

Neked is ajánlom elolvasásra:

mandiner.blog.hu/2015/08/22/migrans_apartheidet_javasol_a_szelsobalos_politikus

Főleg az alábbi részt ajánlom figyelmedbe, de olvasd el az egész cikket is:

"...a Türingiától kőhajításnyira fekvő, alsó-szászországi Goslar polgármesterével is, akinek javaslatáról a 444 írt a magyar sajtóban. Az ötvenezres város konzervatív polgármestere igazi széplélekként épp a minap jelentette be: még több bevándorlót telepítene a városába, sőt, egyszerűen nincs olyan, hogy túl sok bevándorló, a városnak szükségük van rájuk. „Persze hogy el tudjuk látni őket, gazdag ország vagyunk, és kötelességünk segíteni a rászorulókon” − mondta Oliver Junk. aki szerint„ ha nem fogadjuk be a külföldieket, lekapcsolhatjuk a villanyt”. Egy goslari menekültgondozó aktivista hozzátette: nem egyszerűen lakást adni a menekülteknek, hanem a város részévé tenni őket. Szerinte ne különálló blokkokba költöztessenek be minden újonnan érkezőt, mert ez csak megijeszti majd a helyieket. Ehelyett az ott élők szomszédjaivá kell tenni őket, ezáltal összeismerkedhetnek és a goslariakban kialakulhat majd a felelősség érzése is − szól az ötcsillagos társadalommérnöki vízió."

Az ilyet lehetne simán hülyeségnek, elmeroggyantságnak is nevezni. Ám ha ezt egy hatalommal rendelkező politikus teszi, akkor már felelős a tetteiért, és akkor inkább a hazaárulás szó illik rá.

"A kerítést kikerülik, áttörik, mit tudom én mit csinálnak."

Ne légy olyan biztos abban, hogy a határzár erőszakos áttörését karba tett kézzel fogja nézni akár Orbán, akár a ny-európai politikusok. Utóbbiak szóban elítélik Orbánt, Thomas de Maiziere pl. úgy oktatja ki, hogy a falakat lebontani kell, nem építeni, de azért titkon tapsikol Orbánnak. Tudod, Orbán a németek szemében az a mór, aki most megteszi a kötelességét, aztán majd el lehet ítélni, el lehet küldeni.

"Én ezt a rendszert utálom. Hidd el (persze, nem kell) soha nem rajongtam egy pártért sem, ahogy idősebb leszek (ezt el kell hinned, sajnos) egyre inkább úgy érzem, hogy Magyarország egy negatív spirálba került."

Ebben egyetértünk. Ám attól, hogy az Orbán-kormánynak van egy rakás bűne (a szoclib kormányokról már ne is beszéljünk), még a haza elleni vétek a migránskérdésben is ellene tenni, amit a lehetőségekhez képest próbál jól megoldani. Sajnos igen sok ellenzéki álláspontja az, hogy pusztuljon Orbán még akkor is, ha ennek ára Magyrország pusztulása.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.23. 09:28:46

@Toadwart66:

Figyelj, ha érdekel a véleményem, változtass sablont. Baromi idegesítő, hogy a szépen bekezdésekbe tördelt kommentek egyetlen bekezdésbe ömlesztve jelennek meg.

a fidesz csak lopni tud 2015.08.23. 09:30:25

@♔bаtyu♔:

Agyhalott komcsi, ha elterjed a menekültek között, hogy bezárják őket egy részük csak ezért fog ide jönni, a börtön luxus lesz az eddigi létéhez képest, és az adódat a purdéid tanítása helyett majd a menekültek őrzésére és etetésére fordítják.
Tapsolja agyhalott, hiszen erre vágysz.

♔bаtyu♔ 2015.08.23. 09:31:40

@a fidesz csak lopni tud: Takarodj már anyádba, hányszer kell ezt neked leírni?

♔bаtyu♔ 2015.08.23. 09:34:25

@Toadwart66: Pár hónap. vagy év letöltendő eléggé visszariasztó tud ám lenni. Régebben csak azért elkerültek bennünket, mert az a hír járta, hogy a magyar határőrök az ismerkedést egy kiadós veréssel kezdik.

Ráadásul még mindig jobb a bevándorlók 1%-t a sitten etetni, mint ez az állapot. Anyagilag is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.23. 09:39:02

@♔bаtyu♔:

Az is lehet ám, hogy csak felfüggesztettet kapnak, viszont mellékbüntetésként kiutasítják őket az országból. Ezután nem lesznek jogosultak menedékkérelmet beadni, sőt az országban tartózkodni sem.

Persze biztos lesz néhány letöltendő ítélet is. Ha megfelelően kommunikálják pl. az áthaladási országokban, eléggé elrettentő lehet ez is.

röf 2015.08.23. 09:45:32

A bepofátlankodókkal való keménykedés több célt is szolgál.
Egyet biztosan nem, hogy Szíriában, Líbiában, Koszovóban majd ettől nem indulnak útnak. Ott azt sem tudják, hogy néz ki Európa térképe. Ott azt gondolják, amit a szomszéd mond, amit a csempész mond, amit az utaztatásban érdekeltek mondanak, hazudnak.
A kerítés körítés.
Példa Európának, hogy merjék már kimondani, megtenni, ami ellenkezik az eddigi rózsaszín világképpel.
Ami a valóság.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.23. 10:01:19

@röf:

Lehet, hogy ehhez már kevés a kerítés. Még a Macedóniában történtek miatt sem nagyon látom az összeurópai felháborodást. Persze lehet, hogy a könnygáz bevetése még nem érte el az ingerküszöböt, ám ha így fajul tovább el a helyzet, hamarosan éles lőfegyverhasználatra is sor kerülhet. Na akkor vajon mit mondanak majd az EU-s széplelkek?

Toadwart66 2015.08.23. 10:05:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azt, hogy akkor kitört a harmadik világháború.

Toadwart66 2015.08.23. 10:09:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jól van, nem is zavarlak. Nem akarlak idegesíteni. Beszélgessetek csak. De csúnyákat ne mondjatok egymásnak. Az obszcén kifejezéseket, meg a személyeskedést önkényesen törlöm.

Jó étvágyat az ebédhez! (Őszintén mondom.)

Toadwart66 2015.08.23. 10:15:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez így jó? Ha egy hölgy kér tőlem valamit, megpróbálom teljesíteni. Ez talán olvashatóbb is lett. Igazad volt.

patkányarcúáginéni 2015.08.23. 10:22:40

Megint itt egy hazug írás. Meddig még?

Toadwart66 2015.08.23. 10:22:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Végre egy mosoly. Komolyan szebbé tetted a napomat! :)

Toadwart66 2015.08.23. 10:24:44

@patkányarcúáginéni: Amíg meg nem halok. Ne aggódj, rajta vagyok keményen a témán. ):

2015.08.23. 10:48:21

A poszter ugye nem a Keleti előtt jár minden nap?
És nincs tizenéves lánya sem, aki esetleg késő éjszaka is ott jön haza egyedül?

2015.08.23. 11:05:19

@Toadwart66: És mi a véleményed az ottani helyzetről?
Te átmennél ott este 11 után egyedül? A gyerekeidet engednéd ott mászkálni késő éjszaka? Szintén egyedül.

midnight coder 2015.08.23. 11:14:24

@Toadwart66: Az a baj, hogy ez alapvetően civilizációk háborúja. Igen, volt arab tavasz. Abba, hogy ezt ki szervezte és miért, inkább nem mennék bele - ez innen csak találgatás. De a végeredmény az, hogy ezek a kultúrák most azt adják, amik. Eddig ott ült fölöttük egy-egy diktátor, aki vaskézzel ugyan, de elnyomta a különféle gyilkos terrorista irányzatokat, amiből végül a Boko Haram, IS kinőtte magát. Az igazi probléma azonban magukkal a kultúrákkal van. Mi is tartottunk itt, a kontinensek "felfedezésének" korában. Itt is volt egy szép nagy csóró és nem túl okos népesség, aki ráadásul szentül hitte, hogy a többi kontinens leigázásával személyesen Isten akaratát hajtja végre.
Aztán itt történt egy-két dolog, kitört a liberális demokrácia, és immár politikailag nem korrekt más népeket kifosztani, leigázni, népirtani, rabszolgasorba taszítani. Ez a fajta fejlődés ott viszont még elmaradt. Nem kétlem, idővel meg fog történni, de addigra az európai civilizációnak csak a romjai maradnak fenn. Már persze, ha hagyjuk. És egyelőre én úgy látom hogy ez történik.

Toadwart66 2015.08.23. 11:28:14

@Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő: Az enyémek már nagyok és fiúk. Voltak már arra. A nagyobbik Bécsben él, olyan kerületben, ahol sok a muszlim. Budapest közbiztonsága a Keleti környékén nekem nem tűnt olyan jónak soha, de nem Pesten élek, lehet, hogy csak Sopronhoz viszonyítva tűnt annak. Most mászkáltam arrafelé, persze nappal. Nekem sem tetszik, hogy így minden nélkül odazuttyantanak egy csomó embert. Valójában azt írtam, hogy ez nem megoldás. Transkirchen-ben sem jobb a helyzet, mint nálunk. Most, hogy a macedónok átengedtek 42.000 embert nem is fog javulni a helyzet. Nem nagyon látok jó megoldást, jelenleg teljesen szervezetlen az egész. Európa nem felvállalja ezt a problémát, hanem próbálja távol tartani magától. Befogadótáborok kellenének, ahol elvégezhetnék az adminisztrációt, orvosi ellátást, sőt valamilyen szintű oktatást, felvilágosítást is, fogadnák az adományokat, szétosztanák, megnéznék kinek mi a foglakozása, mit lehetne kezdeni vele. A szétszakadt családokat egyesíteni lehetne. Ami most van az látszatmegoldás. A civilek többet tesznek a menekültekért, mint Budapest. Ennyi embernél óhatatlanok a konfliktusok, a katonaságnál is ez volt, pedig ott parancsoltak nekünk. Jelenleg egy kóbor kutyának több értéke van, mint egy embernek.

midnight coder 2015.08.23. 11:42:34

@Toadwart66: Ezek az emberek ellenséges katonák - vagy azok lesznek, függetlenül attól, hogy itt hogy viszonyulnak hozzájuk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.23. 11:47:52

@Toadwart66:

A vicces az, hogy távlatilag ugyan, de nem is áll nagyon távol az igazságtól. Ha nem is világháború, de véres polgárháborúk bizony lehetnek.

Máshol már leírtam, itt is megteszem:

Több tízmillió, egyes becslések szerint most épp kb. 60 millió ember van úton Afrikában és a Közel-Keleten, és a számuk csak nőni fog. Egyrészt azért, mert semmi kilátás politikai vagy gazdasági rendezésre (ezt ők maguk sem akarják, mert mindegyik törzs a saját győzelmében bízik), másrészt pedig az iszonyú túlnépesedés miatt, ami a belátható jövőben nem ér véget.

Nézd meg a közel-keleti vagy afrikai országok kor szerinti összetételét. Jó példa erre Nigéria: en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Nigeria . A lakosság 63%-a 25 év alatti. Vagy nézd meg Etiópiát: a lakosság 62%-a 25 év alatti, és itt egyre nő a fiatalabb korosztályok részaránya: en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Ethiopia#Structure_of_the_population_.5B6.5D . A klímaváltozás csak súlyosbítja a helyzetet, nem képesek eltartani a lakosságot. Várható, hogy ezért hamarosan további tízmilliók, ha nem százmilliók kelnek útra. Ezeket békés eszközökkel nem lehet megállítani.

Az belátható, hogy Európa ennyi embert nem tud befogadni. Még akkor sem lenne ez lehetséges, ha csupa képzett emberek jönnének, de hát nem azok jönnek.

A kérdés tehát nem az, lezárja-e Európa a határait és akár fegyverrel megakadályozza-e a bevádorlást, hanem csak az, mikor teszi ezt meg. Megteheti most, akkor még talán ép bőrrel megússzuk.

Ha most nem teszi meg, ez további tízmilliókat bátorít a bevándorlásra. Megteheti a további több tízmillió kultúridegen, integrálódni nem akaró és nem is tudó, ellenséges vallású ember befogadása után, akkor viszont már nagy baj lesz, mert ezek nem fogják szó nélkül tűrni honfi- és hittársaik kizárását.

Végül megteheti párszáz millió befogadása után - azaz hoppá, akkor már nem teheti meg, mert ők lesznek többségben.

Ha most zárjuk le a határokat, akkor háború nélkül megússzuk. Ha párszor tízmillió befogadása után - ez nem is annyira nagy szám, ha a bevándorlás gyorsuló ütemét nézed -, akkor véres polgárháborúk fognak kitörni a befogadottak és az őslakosság között. Ennek halovány előszele ez: index.hu/kulfold/2015/08/22/neonacik_tomboltak_egy_nemet_menekulttabornal/ . Az ezer állítólagos neonácira jutott pár tucat ellentüntető, ez nagyjából jól reprezentálja azt is, miképp vélekedik a német lakosság a bevándorlásról.

És ez még csúnyább lesz: olyan szélsőjobbos erők fognak hatalomra jutni, amelyek elsőprik a mostani liberális befogadó politikusokat, és akkor a holokauszt rózsaszín esti gyerekmese lesz ahhoz képest, ami történni fog. Mert egyetlen népet sem lehet arra kényszeríteni, hogy harc nélkül átadja a hazáját idegeneknek - azt a hazáját, amelyet ezer éven át építettek az ősei, s amelyet most egyes elmebeteg politikusok épp idegen kézre adnak.

Kérlek, válaszolj, ha akarsz: Szerinted hány millió befogadott után kellene megálljt parancsolni az emberözönnek? És akkor mi legyen a többivel, akit nem engedünk be?

nemszólokmégegyszer 2015.08.23. 11:48:56

"Őrült beszéd, de van benne rendszer." /Olvasatlanabbak kedvéért Hamlet -nem a puffasztott rizs-./, mind Tarlósban, mind a kommentekben. Függetlenül attól, hogy Tarlós egy különleges növény. Aszfalti gyökér. Viszont azt azért érdemes megnézni, hogy az erőszakosakat azonnal lesittelik /jogosan/, mennyi lépi át a határt, mennyien menekülnek ebből az országbó /illegális belépők 95%-a egy héten belül/, mik a célországaik, ahová a képzetlen magyar fiatalok is /MC mosogató, pizzafutár, stb./ inkább mennek és mennyien kaptak eddig letelepedési engedélyt /kb.970 fő/55 év/. HA MAGYARORSZÁGRA JÖSSZ, NE AKARD ELVENNI A MINISZTERELNÖK ÉS A HÁZELNÖK MUNKAHELYÉT. DOLGOZZ A MEGÉLHETÉSEDÉRT!

Toadwart66 2015.08.23. 11:52:46

@midnight coder: Ebben természetesen van valami, de nem tudom, hogy Európa képes-e felvállalni egy fegyveres konfliktust. A legrosszabb forgatókönyv szerint, ha ez átterjed Európára, technikailag fölényben van a Nato, de Irakban is látszott, hogy az utcai harcokban már nem sok előnyünk van. Ez persze mindenképpen katasztrofális. Meg kell csak nézni Aleppót. Remélem, hogy ez nem következik be, de ezt a problémát kizárólag rendészeti eszközökkel nem lehet kezelni. Nagyon összetett és hatalmas erőfeszítést igényel, politikailag ezt egyetlen párt sem meri felvállalni. A baloldali pártok is nagyon óvatosak, nem mernek lépni, kivárnak. A határzár fegyveres erők bevetése nélkül nem véd, ha azonban elkezd valaki lövöldözni, abból kitörhet egy háború. Mindenki érdeke egy békés megoldás lenne, mai sokba kerül, de a háború még többe. Ez persze egy negatív forgatókönyv. Ha ideig-óráig a szerbeknél sikerül is feltartóztatni őket, ez nem fog a végtelenségig menni. Az kétségtelen, hogy az Unión belül az első pofont mi fogjuk kapni. Sok ember fejében valamiféle háborús romantika kevereg, de ez nagyon téves elképzelés. A macedónok sem merték bevállalni, szerencsére, mert iszonyatos vérfürdő lett volna. Az Eu-nak az összes pénzt, paripát, fegyvert ebbe a régióba kéne vezérelni. Katonai táborok, ellenérzőpontok, egészségügyi karantén. Úgy kéne felfogni, mint egy hatalmas erejű földrengést az EU déli határánál. Itt kéne már nyüzsögnie a fél NATO-nak. Az eszközeik megvannak, a szándékot nem nagyon látom. Pedig még csak életveszélyben sem lennének.

Toadwart66 2015.08.23. 12:41:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az természetes, ha megindul egy ilyen folyamat azt leállítani már nem lehet. Nekem abban van kétségem, hogy meg tudjuk-e állítani. A 60 millió szám "szerencsére" azokat jelenti, akik hontalanok, ezekből kb. 18.000 millió (nagyjából egy olaszországnyi) az, aki el is hagyta a hazáját. A nem háborús területeken pénzzel még lehetne segíteni, akkor talán ott is le tudnának telepedni, de ehhez komoly helyi ismeretekre van szükség, mert egy hutut nem lehet tuszik közelébe telepíteni és millió más kis helyi konfliktus van.

Azt is figyelembe kell venni, hogy sok helyütt csak a nők dolgoznak (nagy disznóság), de rájuk lehet alapozni. A családanyának nagy tekintélye van, Igazságtalan, de ők a családfenntartók. Ez nálunk természetes, mi igazságtalannak tartjuk, mivel az is. A háborús zónák az más kérdés, mert ott nagy a káosz, ott valahogy a fegyverszállítást kéne megállítani. Az ISIS a fegyvereit nagyrészt a korrupt iraki katonaságtól szerezte, akiket az amcsik jól felfegyvereztek.

Szaddam volt tiszti kara szunnita volt. Nyugati katonai akadémiákon képezték ki őket, itt Európában. Múholdakat is képesek blokkolni, nem tevepásztorokról van szó. A síiták rábeszélték az amcsikat, hogy távolítsák el őket a hedseregből, ezt az amerikaiak ostoba módon meg is tették (nem gonoszságból, pusztán tájékozatlanságból. hülyeségből, akkor Bushnak volt az elnök, akinek annyi esze van, mint egy hangyának, hogy néz már ki?). Ezek a tábornokok szépen megszervezték a szunnita kalifátust, szarrá verték az iraki siítákat, akik az összes fegyverüket hátrahagyták. A korrupt vezetés előtte is rengeteg fegyvert eladott nekik. Így az ISIS nagyon könnyen megszerezte a szunnita területeket. Amikor ennek a résznek a határát elérték, bekapcsolódtak a kurdok, akik elég kemény és szervezett katonák, ők már képesek voltak felvenni velük a harcot. A törökök erre betojtak, mivel nagyon félnek egy önálló Kurd államtól, ezért megengedték, hogy az ISIS török területeken is akciózzon. Szíria és Törökország között amúgy is feszült a viszony, ennek ellenére náluk vannak a legnagyobb menekült táborok. Az amcsik légi támogatást nyújtanak a kurdoknak, ami viszont zavarja a törököket. A menekültek rázúdultak Görögországba, amelyik gazdasági válságban van, képtelenek mit kezdeni ennyi emberrel. Ciprassziasz le is mondott. Az egészben az a borzasztó, hogy nincsenek jó fiúk, a civileket mindenki terrorizálja. Elég ha nem tér meg, már ki is irtják az egész családját. Szíriában ráadásul ott van még az az elmebeteg Aszad, aki még a Szíriában lévő menekülttáborokat (a saját népét) is lebombázta. Egy nagy sátortábort, ahol gyerekek és asszonyok is vannak. Aki ezt a térséget elhagyja az pszichésen biztosan erősen károsodik.

Szíria fejlett gazdag ország volt. Aleppó hatalmas kereskedelmi központ vlt, nagyobb mint maga Damaszkusz. Aszad és az ISIS a két ellenség közös erővel porig rombolta. Hogy ennek mi volt az értelme? Szerintem semmi. Hatalomvágy és vallási fanatizmus. Lelkileg sérült, kiégett, elgyötört emberekkel kéne valamit kezdeni. Ilyen az európai városok szőnyegbombázása óta nem volt. Ha létezik pokol, akkor ott most megtekinthető.

Rakkában (nem így írják) gyerekeket képeznek ki, hogy öljék meg a szüleiket. A város tele van óriási kivetítőkkel, amin folyamatosan mutatják a kivégzéseket. Mi lesz az így felnövő gyerekekkel?
Egy egész ország vált földönfutóvá. Megnéztem régi képeken. A városokban ugyanúgy öltöztek, mint mi, a lányok csinosak, szépek, mosolygósak voltak.

Európának az volt a szerencséje, hogy a vallásháborúk idején még nem voltak ilyen fejlettek a fegyverek. Szent Bertalan éjszakáján azért így is sikerült lemészárolni a hugenottákat.

Bocs, hogy sokat írtam, de sok mindent elolvasok a témában. Arra sajnos már nincs időm, hogy megtanuljak arabul. De nagyon hasznos lenne. Próbálom megérteni a gondolkodásukat, de nagyon nehéz. Nem élek köztük.

♔bаtyu♔ 2015.08.23. 14:09:48

Szeressük a muszlimokat és a többit, de OTTHON, vagy turistaként.

Eltartani egyet sem akarunk, Még átmenetileg sem .

Azt egyébként nem értem, ezek fizetnek mindenkinek, a taxisnak, az embercsempésznek, csak éppen nekünk nem, akik vendégül látjuk őket, szállás, miegyéb.

Ki kellene függeszteni az árjegyzékeket. A szemetelést pedig kurvára büntetni, ahogy a tiltott határátlépést is.

♔bаtyu♔ 2015.08.23. 14:16:42

@♔bаtyu♔: "Szíria fejlett gazdag ország volt. Aleppó hatalmas kereskedelmi központ vlt, nagyobb mint maga Damaszkusz. Aszad és az ISIS a két ellenség közös erővel porig rombolta. Hogy ennek mi volt az értelme? Szerintem semmi. "

Az, hogy Szíria 1973-ban megtámadta Egyiptommal Izraelt, így Izraelnek az az érdeke, hogy ezekben az országokban erős belső konfliktusok legyenek. Ehhez az USA-t használja fel.

Van is konfliktus rendesen, Egyiptom és Szíria egyformán elég rendesen padlón van.

Toadwart66 2015.08.23. 14:30:52

@♔bаtyu♔: Na, a szemeteléssel egyetértünk. Szénné büntetném azokat, akik szemetelnek. De itt aztán nemre, rangra, vallásra tekintet nélkül mindenki fizetne. Nem lenne kímélet, meg többször ilyet nem csinálok.
süti beállítások módosítása