Ha elég messzire csatangolunk el, akkor gyakran találkozhatunk oroszlánokkal. Valami ilyesmikkel

Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz a ministro di tutti ministro, egy jól sikerült sajtótájékoztató után vidáman sétálgatott a tőle tejes mértékben független jóbarátjával, Giró-Szász Andrással, a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkárával. Fagylaltot nyalogattak és közben a vágtázó struccokat nézegettek.

• Ejnye, András! Itt valami nagyon nem stimmel. – mondta meglepődve Rapcsák András kedvezményezettje – Nem nagyon szoktak errefelé struccok mászkálni. Szerintem azok valahol máshol élnek.
• Én csak politológus voltam, de az már nem érvényes, mivel túlságosan elköteleződtem. Tudod, irántatok. A hitelességem átfordult mínuszba, a bankszámlám pedig pluszba. Valamit valamiért. A zoológiához azonban nem nagyon értek. Gyerekkoromban volt ugyan egy tengerimalacom, de azt anyám etette. Amúgy én azt hittem, hogy ezek itt kacsák. Csodálkoztam is, hogy mit keresnek ezek errefelé. Pontosan annyi kacsa szokott erre mászkálni, mint amennyi strucc. De nagyon szépek. Nézd csak, milyen gyorsan szaladnak. Mókásak, mi?
• Valóban. De, hogy kerültek ide? Megszöktek valahonnan, vagy mi? Elég furcsa ez a táj és pokoli hőség van. Még szerencse, hogy van elegendő fagylaltunk. Nagy baj így nem történhet velünk. Te mégiscsak expolitológus vagy. Bár be kell, hogy valljam neked, soha életemben nem tudtam, hogy mi a fenét csináltok. Mindegy is. Talán tudod azt, hogy mit jelent ott az a felirat.
• Azon a jó nagy táblán? Persze. Az van oda kiírva, hogy Nairobi 120 mil.
• Azt én is látom. De az meg mi? Mármint az a Nairobi. Ismerős név, de most valahogy nem ugrik be.
• Mi lenne? Kenya fővárosa. Ha megyünk még úgy 193 kilométert, akkor előbb-utóbb oda is érünk.
• Hűha! Akkor bizony elég messzire elmászkáltunk. Jól elbeszélgettük az időt. Azt hiszem, ma nem nagyon érek haza vacsorára. Muszáj telefonálnom. Kenya az Afrika, ugye?
• Igen, Kelet-Afrika. De az tényleg elég messze van Magyarországtól. Észre se vettük és átsétáltunk pár országon. Az hiszem most Tanzánia irányába haladunk.
• Várj, András! Kicsöng… Szia, szívem. Ma már nem érek haza. Sürgős dolgom van. Hol? Hol? Hát Kenyában. Mi ebben olyan meglepő? Külkapcsolatokat építünk Andrással. Nem, nem a Rapcsákkal, az már meghalt szegény. Ez egy másik. Mi is a neved, András? Persze, Giró, meg valami Szász is. Igen az a borostás fickó, ártatlan szemekkel. Biztos sokszor láttad már a tévében. Mi? Hogy mikor érünk haza? Pontosan nem tudom. Valahogy el kell jutnunk Egyiptomba. Azt hiszem, onnan át lehet sétálni az Arab-félszigetre. Ha odaértünk, majd hívlak. Ne aggódj. Van nálunk elég fagylalt. Persze csokoládés is. Rengeteg. Most, le kell tennem, mert mindjárt lemerülök. Puszilok mindenkit.
• Na, megnyugodott? Akkor most mi legyen? Szerintem inkább menjünk el Nairobiba. Ott talán még van nagykövetségünk. Úgy tudom Szíjjártó kolléga még nem járt erre. Megpróbálhatjuk. Egyszerűbb, mint visszasétálni Egyiptomba. Annyi fagylaltunk azért nincs, meg olvad is rendesen. Az Arab-félsziget mostanában nem olyan békés hely, mint ahogy azt mi állítjuk.
• Akkor irány Nairobi! Mulatságos dolog az, hogy becézik a fővárosukat.

Vidáman ballagtak tovább a szavannán. A kafferbivalyok egykedvűen nézegették őket. Estefelé már lusták voltak bárkit is agyontaposni, ezek meg itt sötét öltönyben mászkáltak és nem safari ruhában. Vadászok akkor nem lehetnek. Fagylalttal amúgy sem lehet ekkora állatokban sok kárt tenni.

Ahogy így mentek, mendegéltek, hirtelen előttük termett három, piros köpenyes maszáj (masai) harcos.

• Hát ezek meg kik? – kérdezte gyanakvóan Lázár miniszter – Valami bevándorlók?
• Nem, Lázár úr. – szólalt meg hirtelen az egyik maszáj – Az a helyzet, hogy most maguk azok. Ez ugyebár Kenya, mi meg itt élünk. Néha Tanzániában is. Nincs nagy jelentősége. Megkérdezhetném önöket, hogy miért emigráltak ide?
• Az a helyzet hogy sétáltunk egy jót. Az azonban nagyon meglepő számomra, hogy ön beszél magyarul és ismer is engem.
• Elnézésüket kérem, uraim. Nagyon tapintatlan voltam önökkel. A nevem Dr. Lketinga, de Magyarországon Dr. Oroszlán Endrének hívtak. Ott születtem és elvégeztem az Szegedi Tudományegyetemet. Kardiológus vagyok.
• Hát ez nagyszerű. És miért hagyta ott Magyarországot? Nem érezte jól magát? A világ legdinamikusabban fejlődő országa. Hiba volt pont most eljönni onnan.
• Nem hiszem. Elég nagy ott az idegenellenesség. Állandóan inzultáltak, majomnak neveztek és közölték, hogy takarodjak onnan. Ez, elhihetik uraim, nem mindig esik jól az embernek. Többször megpróbáltak megverni, mivel nem tudták, hogy maszáj vagyok. Állandóan cipelhettem be őket a traumatológiára. Meguntam. Egy egész országot mégsem verhetek laposra. Orvos vagyok nem utcai harcos. Így eljöttem.
• Hát ezt nem hittem volna. András, én miért nem tudtam arról, hogy nálunk ennyire utálják a magyarokat? Mármint a maszáj magyarokat, ugyebár.
• Nem tudom, János. Talán a plakátjaink miatt. Azt mondják legalábbis. Elég keményen nyomtuk a propagandát. Valami félreértés történhetett.
• Biztos nem a baloldal miatt történt az egész? Szerintem ők okozták a bajt. Ugye ön is így gondolja Oroszlán úr?
• Lketinga, ha megkérhetném. Maradjunk ennél. Nekem az a gyanúm, hogy ezek a dolgok némiképpen összefüggésben vannak az önök által kitervelt grandiózus elterelő hadművelettel. Azt hirdették országszerte, hogy, nem akarunk idegeneket, elveszik a munkánkat, nem ismeritek a piros tojást, meg ilyesmiket. Eléggé egyértelmű üzenetek. Orvosi nyelven ezek az erőszakos események, amolyan előre látható kockázatok és mellékhatások. De borítsunk fátylat a múltra. Nem érdekes. Büszke maszájnak lenni sokkal jobb, mint magyar idegennek. Most például én, minden további nélkül átdöfhetném magukat. Látják azokat a dögkeselyűket? Úgy vélem két ekkora embert úgy három óra alatt széthordanának. De én maszáj vagyok, nem magyar. Nem bántom önöket.
• Köszönjük, Dr. Lketinga úr. Ön igazán nagylelkű. Nagyon restellem a dolgot. Azt hittem a bevándorlónak kinézőket csak azért verik meg, mert összekeverednek az igazi bevándorlókkal. Azt a mindenségit! Most, hogy jól belegondolok, a doktor úr a fején találta szöget. Ha hazaérünk, azonnal intézkedni fogok. Hogy lehettünk ennyire figyelmetlenek. Tudja, hogy van ez, Dr. Lketinga, erre vezet a nagy kapkodás.
• Nem tesz semmit, Lázár úr, de azt azért ügyesen sikerült elérniük, hogy Kenyában az egy főre jutó orvosok száma nagyobb, mint Magyarországon. Szép kis teljesítmény, de majd valahogy kommunikálnak egy jót. Abban tényleg önök a legjobbak a világon.
• Köszönöm, dr. Lketinga, igyekszünk megtenni minden tőlünk telhetőt.
• Azt tudom, Lázár úr, végtére is ezért jöttem el Magyarországról. Na, mi most megyünk, nem zavarunk tovább. Érezzék jól magukat Kenyában. Nem félnek az oroszlánoktól?
• Miért? Kéne?
• Nem árt az óvatosság. Ahogy így elnézem magukat, errefelé önök a tápláléklánc vége felé helyezkednek el. Körülbelül a szurikáták szintjén. A biztonság kedvéért adok önöknek egy lándzsát. Talán ez segít valamit.
• Hálásan köszönöm. Hú, de nehéz. Könnyebb nincs? Ez véletlenül nem elefánthoz való?
• Ha az ember elég ügyesen bánik vele, akkor kiválóan lehet alkalmazni az oroszlánok ellen. Próbálja meg a szíve tájékán átdöfni, az elég hatásos.
• Köszönöm, Dr. Lketinga. Ne haragudjon az atrocitásokért. De hát tudja, hogy van ez, a bevándorlók miatt történt az egész.
• Lázár úr. Én nagyon türelmes ember vagyok, de nem hülye. Jobb, ha szépen elballagnak Nairobiba, de ne nagyon mondják meg senkinek azt, hogy magyarok. Eddig itt azt se nagyon tudták, hogy léteznek. Maguk azonban akkora ricsajt csaptak, hogy ma már errefelé jobban utálják önöket, minta az arab rabszolga-kereskedőket. Találjanak ki valami mást. Mondják például azt, hogy portugálok. Régebben gyarmatosítók voltak, de erre jobban szeretik őket, mint magukat. Angolok, németek is próbálkoztak errefelé.
• Hát ez sajnálatos. Azt hittem a magyarokat mindenhol tisztelik.
• Lázár úr, kérem. Említettem már önnek a türelmemet. Valójában véges. Isten önökkel! Vigyázzanak az oroszlánokkal és a hiénákkal. Ha pedig valaki függőelegesen elkezd ugrálni, az egyfajta köszönés. Ne ijedjenek meg. Pattogjanak nekik vissza. Sok szerencsét, uraim!

A maszájok illedelmesen meghajtották a fejüket, ugráltak egyet, majd elmentek. Amikor eltávolodtak Lázár János méltatlankodni kezdett.

• Még hogy minket, magyarokat utálnak. Szemenszedett hazugság. Nagyon is tisztelnek. Magyarország a magyaroké és nincs szükségünk bevándorlókra. Ugye te is így gondolod, András?
• Tudod jól, hogy milyen hűséges típus vagyok. Pontosan így gondolom én is. A magyarokat igenis nagyon szeretik Kenyában. Meg persze mindenhol máshol, csak ez Európai Unióban és az Egyesült Államokban nem. Ők irigykednek ránk.
• Ez így van. Ezt a hülye lándzsát meg eldobom a francba. Nehéz, mint a dög. Nem fogom én ezt a vacakot Nairobiig elcipelni. Az anyja, oda nézz! Hogy beleállt abba fába!

Hát így falták fel az oroszlánok Lázár Jánost. Giró-Szász András bátran elszaladt. Teljesen igazuk volt. Kenyában nagyon imádják a magyarokat. Különösen az oroszlánok.

***

Szent Ágoston vallomásai

Fordította: Dr. Vass József

„XXXVI. FEJEZET

A büszkeség kísértései.

1. Van-e jogom, Uram, mindezt csekélységnek tekinteni?

Van-e okom másban reménykedni, mint tapasztalt könyörületességedben; most, amikor már el is kezdted újjá alakításomat?

Tudod, Uram, mekkorát változtattál rajtam.

Mindenekelőtt kigyógyítottál örökös magam igazáért veszekedésemből, hogy aztán egyéb minden bűnömön is megkönyörülj, meggyógyítsd gyarlóságaimat, s megvédj az eleven elpusztulástól; irgalmas kegyelmed koronájával ékesíts és jókkal töltsd be kívánságaimat. Kevélységemet félelmeddel reguláztad, s beletörted igádba nyakamat.

Hordom, hordom az igát és könnyűnek találom, mert ilyennek ígérted és ilyenné tetted. Ilyen volt igazában akkor is - csak én nem tudtam -, mikor még ugyancsak féltem nyakamra venni.

Uram, csak te tudsz felfuvalkodás nélkül uralkodni, mert csak te vagy igazán független úr, - mondhatom-e, hogy elhagyott, vagy ebben az életben elhagy valamikor engem a kísértések harmadik fajtája, ti. az a kívánkozás, hogy féljenek tőlem és szeressenek az emberek csak annak okából, mert ez nekem örömet okoz? Örömet, ami nem is öröm, hanem eleven nyomorúság, undok hetvenkedés!

Ez a kívánkozás okozza legtöbbször, hogy az ember nem szeret téged s nem tiszta szívvel fél tőled. Ezért van, hogy a kevélyeknek ellenállsz, s az alázatosaknak adod kegyelmedet. Ezért dördül meg szavad a világ hiúságai ellen olyan erővel, hogy a hegyek alapjai is megindulnak tőle.

2. Mivel nekünk, akik a társadalomban valamilyen hivatalt viselünk, tekintélyre is szükségünk van, meg az emberek szeretetére is, igaz boldogságunk ellensége folyton agyarkodik, mindenüvé kelepcéket rak örökös uszításaival.

Számít rá, hogy mohó kapkodásunk egy óvatlan pillanatban tőrbe ejt bennünket. Arra számít, hogy elszakaszkodunk az Igazságtól, s a közvélemény ingatag talajára helyezve át életünk örömét, immár nem azt akarjuk, hogy a nép érted és miattad, hanem hogy helyetted szeressen és tiszteljen bennünket. Akiket a Sátán így a maga képére alakít, azokat meg is akarja tartani, nem ugyan a szeretet egyezségében, hanem kárhozata megosztására, hogy sötét és dermedt szívű szolgái legyenek. Neki szolgáljanak, aki Isten fényességétől elrugaszkodva északon ütötte föl trónusát, s pokoli útjain torz utánzásodra törekszik.

Mi azonban Uram, íme, gyöngéd nyájad vagyunk, légy te a mi gazdánk. Terjeszd ki szárnyaidat, hadd meneküljünk oda. Légy dicsőségünk; miattad szeressenek, miattad tiszteljenek közöttünk mindenkit.

Jaj, aki emberdicséretet keres, mikor te korholod, - nem talál embervédelmet, mikor ítéleted alá veszed, sem menekvést, mikor elkárhoztatod. Mert "nem dicsekedhetik a bűnös lelke kívánságaiban, sem a gonosz nem áldhatja magát" (Zsolt 10,3), hanem az ember dicsőségének alapja mindig valamely adományod.

Aki pedig jobban örül a dicséretnek, mint magának a dicséretét alapozó adománynak, az ugyan megkapja a dicséretet, de avval együtt a korholásodat is. S bizony magasztalója jobb ember, mint ő maga, akit amaz magasztal. Mert annak Isten ajándéka tetszett meg embertársában, ennek meg jobban tetszett az ember ajándéka, mint Istené.”