„Egy orosz SZU-24-es vadászgépet lőtt le kedden (2015. november 24.) a török légierő a szír-török határnál. A repülő egy latakiabeli falu közelében zuhant le, a pilóták katapultálhattak, egyiküket elfogták. A másik pilótát még keresik, de helyi lázadók azt állítják, hogy megölték. Az első hírek szerint a gépet a török légierő F-16-osai lőtték ki, mert megsértette a légteret. Két gép is megsérthette a légteret török tisztviselők szerint. Először fordul elő, hogy egy NATO-tagállam orosz gépre tüzel a szíriai konfliktusban. A NATO rendkívüli ülést hívott össze a hírre. Putyin kemény hangú tévébeszédben ostorozta a törököket.”
Kilőttek egy orosz harci gépet a szír-török határon
Azóta kiderült, hogy az egyik pilótát megölték a lázadók, a másikat sikerült kimenteni. Vlagyimir Putyin szerint „hátba szúrták” Oroszországot. Recep Erdoğan kijelentette, hogy jogosan lőtték le a vadászbombázót, mivel 17 másodperc alatt tízszer is figyelmeztették arra, hogy megsértette a légterüket. Ez nem tűnik életszerűnek. Az igaz, hogy az orosz repülők a vadászbombázó lelövése előtt többször is engedély nélkül léptek be Törökország légterébe. Ezek az incidensek azonban nem egyedi esetek. Az oroszok régóta sorozatosan megsértitek a balti országok légterét, de ott egy gépet sem semmisítettek meg. A NATO szerencsére nem birodalomként viselkedik. Nem egy „nagy hatalmú vezető” személyes ambíciót kell kiszolgálnia.
2015. november 4-én, Bukarestben tartották meg az észak-atlanti szövetség közép- és kelet-európai államfői értekezletét. A kilenc résztvevő ország „Szövetségesi szolidaritás és megosztott felelősségvállalás” címen közös nyilatkozatot adott ki Oroszország agresszív politikája miatt és azért, hogy valamilyen módon rákényszerítsék arra, hogy Moszkva tartsa be a nemzetközi jogot és a vállalt kötelezettségeit. Magyarország részéről az aláíró Áder János, köztársasági elnök volt. Ezen a csúcson Lengyelország és Románia államfője mellett Magyarország, Szlovákia, Bulgária és a balti államok köztársasági elnökei, valamint a cseh parlamenti elnök vett részt.
Putyin folyamatosan tágítja azokat a határokat, amiket az Orosz birodalom megengedhet magának. Ezt teszi Ukrajnában, a Kaukázusban és a Baltikumban is. Az orosz elnök nagyszabású birodalmi játszmába kezdett. Katonailag a NATO-val került összeütközésbe Törökországban, a valóságban azonban egy másik feltörekvő birodalommal. Mind Erdoğannak, mind Putyinnak határozottságot, erőt és eltökéltséget kell felmutatnia a népe előtt. Úgy gondolják magukról, hogy ők az Ottomán, illetve az az Orosz birodalom nagyságát és dicsőségét hivatottak visszaállítani. Ennek a céljuknak gátlástalan módon mindent és mindenkit alárendelnek.
A külpolitikájukat mindketten arra használják fel, hogy eltereljék a lakosság figyelmét a belpolitikai problémákról. Szívesen hivatkoznak az országuk „szuverenitására”, de ezt a fogalmat sajátosan és egyoldalúan értelmezik. A háborút egyfajta látványos PR akciónak tartják, amelynek során a saját ellenségeikkel is kedvükre leszámolhatnak. A demokráciát felesleges nyűgnek tartják, helyette egy autokrata államot építenek ki. Üldözik az ellenzéket és lehetetlenné teszik a kritikus sajtó működését. Az AKP és JeR is helyzetbe hozták saját, kedvenc házioligarcháikat. Az állami korrupció hatalmas mértékűvé vált, szinte intézményesült. Ez azt is maga után vonta, hogy a gazdaságuk – különösen Oroszország esetében – rugalmatlanná, versenyképtelenné vált. Oroszországban a hadipar az egyetlen, amelyet sikerült modernizálni és jelentős innovációkat bevezetni. Törökországban az építőipar a húzóágazat, az orosz szankciók így a gazdaságot nagyon érzékenyen érintik.
A török elnök a Szuhoj-24-es lelövésével azt demonstrálta, hogy a török birodalmi érdekszféra nem esik egybe az országa határaival. A „határokon kívül élő” török közösségekre is kiterjesztette a „fennhatóságát”. Ez a hozzáállás azokra az érvekre emlékeztet, amikre Putyin is hivatkozott Ukrajnával kapcsolatban. Arra, hogy ezzel megvédi az "Orosz világot" a Donyecki térségben, ahol a helyi orosz nyelvű lakosság szembeszállt a fasiszta Kijevvel. Erdoğan – Törökország NATO-tagsága ellenére – senkivel sem egyeztetett, kizárólag a saját érdekeit vette figyelembe. A nyilatkozataiból ítélve kicsit elszámította magát.
A határoknak ez a semmibevétele, önkényes értelmezése veszélyes precedenst teremthet, és felerősítheti a európai nacionalista mozgalmakat is. A Nyugat nem véletlenül akarja magát lehatárolni egy mini-Schengennel. Ezzel ki tudná zárni azokat az államokat, amelyek a „függetlenségre” hivatkozva nem akarnak integrálódni, eljátszogatnak a saját örömükre, boldogulásukra. Nem tűrik a kötöttségeket, az ellenőrzéseket, semmibe veszik az uniós alapelveket, megállapodásokat. Ezekkel nagymértékben csökkentik az Európai Unió gazdasági és politikai erejét.
A két autokrata vezető hatalmi praktikái nagyon hasonlítanak egymásra. Putyin a Krímben – az előzőekben leírt módon – az ott élő orosz lakosság biztonságára hivatkozva avatkozott be Ukrajnában. Most szembetalálkozhatott a saját módszerével. Erdoğan a szíriai Latakia tartományban élő türkmén lakosság védelmében többször is felszólította Oroszországot, hogy függessze fel a felkelők bombázását. A térségben a türkmén lázadókon kívül az al-Nuszrat Front is tevékenykedik, ami bonyolultabbá teszi a helyzetet.
A szíriai beavatkozásban mindkét ország a terrorizmus elleni küzdelmet hozza fel indokul, de az, hogy kit tekintenek terroristáknak, azt a saját érdekeik alapján döntik el. Törökország nagyon szívesen küldene szárazföldi csapatokat is, amivel valószínűleg a kurdokra is csapást szeretne mérni.
A török elnök egyértelműen terrorista szervezetnek tartja a PKK-t (Kurd Munkáspárt), a PYD-et (Demokratikus Egyesülés Pártja), az YPG-t (Kurd Népvédelmi Egységek), annak női szárnyát, az YPJ-t, pedig jelenleg ezek az egységek küzdenek a leghatékonyabban szárazföldön az ISIL ellen.
Putyin számára a legnagyobb gondot azok jelentik, akik a kaukázusi területekről szivárognak át Szíriába. Ez a régió rengeteg gazdasági nehézséggel küzd. Hatalmas mértékű a munkanélküliség és teljes a kilátástalanság. Magas az írástudatlanok és szakképesítés nélküliek aránya. Rengeteg fiatal állt be a szíriai lázadók, illetve az Iszlám Állam zsoldosai közé.
A Nyugat terrorizmustól való félelme teljesen eltereli a figyelmet ennek a régiónak a problémáiról, pedig ott is bármikor kitörhet egy nagyobb arányú konfliktus. Nalcsikban a múlt héten 14 feltételezett terroristát öltek meg a rendőri erők.
Az Orosz Föderációban, az aránytalanul magas útdíjak miatt, a távolsági a teherfuvarozók általános sztrájkba léptek. Erről az orosz televízió nem nagyon tudósít, de a nyugati médiát sem nagyon érdekli a demonstráció. A dolog pikantériája, hogy a magasabb útdíj bevezetésének legnagyobb haszonélvezője Arkagyíj Rotenberg, orosz oligarcha , Putyin kedvenc dzsúdópartnere. (Mellékesen ő a Dinamó Moszkva Jégkorong Club elnöke, valamint a Nemzetközi Dzsúdószövetség vezetőségének is tagja. A nettó vagyona 1,9 milliárd dollár.)
A kaukázusi orosz régiókat ez a sztrájk azért érinti nagyon érzékenyen, mivel ott sok családnak a teherfuvarozás jelenti az egyetlen bevételi forrást. A sztrájk és bevezetett új adó miatt így jelentős jövedelemtől esnek el.
Putyin geopolitikai céljai mellett, azért támadja hevesen a szíriai lázadókat is a ISIL-el párhuzamosan, mert meg akarja akadályozni azt, hogy tapasztalt és harcedzett orosz állampolgárok térjenek vissza a Kaukázusba, ami nagyon veszélyes helyzetet teremtene az amúgy is rendkívül instabil régióban.
A két birodalom jelenleg megpróbálja kijelölni az érdekszféráit. Nyílt konfliktust - a saját jól felfogott érdekükben - egyikük sem kockáztathat. Mindkettejük hátába tényleg bármikor „kést döfhetnek”. A döfés Putyin számára a Kaukázus felől, Erdoğan számára a kurdok részéről érkezhet. Ez természetesen komolyan hátráltatja a ISIL elleni küzdelmet és összefogást.
Az önálló életre kelt orosz határ
Oroszország önkényesen kitolta az egyik kvázi bábállamának, Dél-Oszétiának a déli határait. Hol pár száz méterrel, hol pedig akár egy kilométerrel is. A grúz kormány teljes mértékben elítélte a lépést, amit az oroszok persze tagadnak. Ukrajna árnyékában újra kiéleződni látszik a helyzet a már egyébként régóta NATO-tagságra ácsingózó Grúziában.
2015 júliusában az oroszok ismét megmozdultak Grúziában. A grúz kormány szerint orosz katonák szögesdrótokkal és az államhatárt jelző új táblákkal egyszerűen körülbelül 300 méterrel „kijjebb” tolták a dél-oszét határt. A jelenséget az Európai Unió grúziai megfigyelői is megerősítették, szerintük van ahol egy kilométert és délebbre mozdult a határ. Az „új” határral azóta számos probléma van, ámbár az orosz kormányzat egyértelműen tagadja, hogy bármi köze is lenne a térkép újrarajzolásához. Számos grúz családot, azoknak a telkeit választja ketté a szögesdrót, amelyet egyébként felfegyverzett orosz katonák őriznek. Aki túl közel megy, vagy nyomatékosan felszólítják, hogy távozzon, vagy egyszerűen őrizetbe veszik, pár napig valahol benntartják, majd elengedik őket. Ez a helyi pásztoroknak igencsak megnehezíti az egyébként sem könnyű életét, hiszen van ahol a szögesdrót a legeltető terület közepén húzódik.
A területfoglalás azért sem tekinthető jelentéktelennek, mert körülbelül 500 méter választja el Grúzia E60 főútjától, amely a Fekete-tengert és Azerbajdzsánt összekötő fontos út. Ami még aggasztóbb, hogy így az oroszok ellenőrzik a Baku-Supsa nemzetközi kőolajvezeték körülbelül 1.6 kilométeres szakaszát. Bár a grúz energiaügyi miniszter Kakha Kaladze és a vezeték üzemeltetéséért felelős cég, a BP (régi nevén British Petroleum) szóvivője szerint 2008 óta nem férnek hozzá az érintett szakaszhoz, de kihangsúlyozták, hogy az ellátásban és a működtetésben azóta sem történt semmi fennakadás. A határmódosítással kapcsolatban már számos tüntetést tartottak a grúzok, például az új táblákat döntötték ki vagy grúz zászlót tűztek ki a környékükre. Meglepő módon a határt ellenőrző katonák egyszerűen átsétáltak és leszedték azokat.
Folytatás: Az önálló életre kelt orosz határ (2015. november 25.)
