Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Kisantant 2.0

2015. november 30. - Toadwart66

9064933_25ee9accb038ddf0d096268f3b0e6faf_wm.jpgMasaryk és Beneš ülnek a fűben egy szlovák kastélykertben / Fotó: Photo 12 / Europress / Getty

Fricz Tamás, aki a maga módján igen eszes és rendkívül vakmerő férfiú, egy nagyon érdekfeszítő írást jelentetett meg a radikálisan kormánybarát hangvételéről ismert Magyar Idők (The Hungarian Times) című büszke, valamint sajátságosan konzervatív közéleti portálon.

A címben egy lelkesítő kormányzati elképzelésről kaphatunk tájékoztatást az éles tollú szerzőtől, miszerint "Létre lehetne hozni a Közép és Kelet-Európai Nemzetek Szövetségét". A műben Fricz Tamás, ideológus és tapasztalt békeharcos bemutatja számunkra a Kisantant (születési nevén, Apró-Antant) kibővített változatát. Egy pikáns vonatkozása is van a merész integrációs tervnek. Az előző verziót ugyanis a magyar nemzet számára oly kedves, Edvard Beneš, cseh külügyminiszter, majd elnök dolgozta ki. Az általa létrehozott szövetség egyik fő célja Magyarország akkori elszigetelése volt. A cseh kollégának 1921 és 1938 között sikerült is szövetségbe tömöríteni Csehszlovákiát, Romániát és Jugoszláviát.

A Beneš által működtetett ligának az volt az apró hiányossága, hogy a szépen kidolgozott katonai-politikai szövetségnek nem voltak gazdasági alapjai. Románia és Jugoszlávia nagymértékben függött a német gazdaságtól, amit aztán Adolf Hitler, a közismert német kancellár ki is használt, majd a müncheni egyezménnyel véget is vetett a grandiózus vállalkozásnak, és magának Csehszlovákiának.

A kínosan elfogulatlan szerző élesen szembeállítja az Orbán Viktor nevével fémjelzett, "migránsáradat" leállítását, az ördögtől való kvótarendszer elutasítását, a Merkel, (Hollande; a szerző őt kifelejtette) és Juncker által nyakló nélküli befogadás szégyenteljes kudarcával. Fricz polgártárs a lap szellemiségének megfelelően, halált  megvető bátorsággal mossa össze a bevándorlás és a terrorizmus problémáját. Baj ebből nem származhat, mivel Magyarországon ezzel az állásponttal kevesen mernek szembeszállni, Nyugaton pedig egyszerűen nem foglalkoznak vele. Semmi kedvük sincs az ott élő iszlám közösségre ráuszítani a saját szélsőségeseiket. Mind a német kancellár, mind a francia elnök kihangsúlyozta, hogy nem akarják a 4,7 milliós iszlám közösségeiket bűnbakként beállítani.

Orbán Viktor házi orvosságként nyugodtan ajánlhatja azt, hogy: - „Nem elfogadott, de a tény az: minden terrorista alapvetően migráns. A kérdés csak az, hogy mikor migráltak Európába." Mivel nálunk nem él jelentős iszlám közösség, így a miniszterelnök urat ezért a bölcs kijelentéséért legfeljebb az a veszély fenyegetheti, hogy nagy rémületére hirtelen kegyetlenül megtapsolják. Zavargásoktól, menekülttáborok felgyújtásától, utcai csetepatéktól nem kell tartania.

A Kelet-Európai Föderáció létrehozására négy érvet sorakoztat fel a tudós szerző:

1. A Nyugat már nem tartja magát kereszténynek.

Nem biztos, hogy Magyarország ebből a szempontból annak tekinthető. Ehhez ennek folyamatos hangoztatása nem elegendő. A KDNP, ha egyedül indulna a választásokon, valószínűleg nem is lépné át a bejutási küszöböt. Isten sem kompromittáltatná magát ilyen alakokkal. A Fidesz valláshoz való hozzáállása eléggé világias. Ha úgy hozná a sors, minden további nélkül államvallássá  tennék akár még a rasztafarianizmust is, ha ennek segítségével választást lehetne nyerni Magyarországon. Fricz Tamás idealisztikus Magyarországában azonban valószínűleg minden magyar család buzgó imádsággal kezdi a napot.

2. "Közép- és Kelet-Európa az elvesztett nemzeti szuverenitás és függetlenség után éppen most szeretné megélni nemzetállami létét. Mindez teljesen érthető, hiszen ne feledjük, a Nyugat is abban a korszakban (XVIII–XX. század) emelkedett az „egekbe” gazdaságilag és politikailag is, amikor erős nemzetállamokból állt."

2010. április 11 előtt olyan, hogy  Magyarország nem létezett. A publicisztikában emlegetett daliás időkben dúltak a legádázabb háborúk Európában. A nemzetállami lét megélése legutóbb a délszláv háborúban mutatkozott meg a legteljesebb szépségében. A jellemes Fricz úr, mielőtt beállt volna szolgálónak, történelemmel foglakozott. Hiánypótló cikkében ezért a nacionalizmus ilyen kedvezőtlen mellékhatásaira is kitérhetett volna. Ennyi erővel Kelet-Európa napjainkban vidáman belekezdhetne Afrika és Ázsia gyarmatosításába és a rabszolga kereskedelembe, mivel abból kihagytak minket, és most szeretnénk azt is megélni.

3. A harmadik pontban Fricz Tamás keményen nekimegy Orbán Viktor kijelentésének. "A Nyugat az utóbbi húsz-harminc évben egyszerűen sutba dobta a keynesi alapokon álló jólétiállam-koncepciót." (F.T.). "Lejárt a jóléti államok ideje." (O. V., Băile Tușnad).

Az ádáz vita ellenére, abban mind a szerző, mind a maga számára választott miniszterelnöke egyetért, hogy rendkívül erős államra van szükség. Ez teljesen érthető a részükről. Mind a ketten meglehetősen jól megélnek az erős állam számukra kedvező hatásaiból.

4. "A Nyugat a családról mint konzervatív és avítt dologról az egyéni önmegvalósításra és a szexuális irányultságok totális egyenrangúságára helyezte át a hangsúlyt."

Rendkívül szégyenteljes dolgokra világít rá az erkölcsös szerző. Ennél már csak a felvilágosodás jelentett nagyobb csapást az emberiség számára. A paráznaság elterjedése miatt azonban nem omlott össze a gazdasági rendszer Nyugaton, nem fulladt káoszba a közlekedési hálózat, nem száradtak ki a kutak,  nem szűntek meg a közszolgáltatások. Az Úr haragjában nem bocsátott kénköves és tüzes esőt az Égből rájuk, és nem vertek meg egyetlen férfit sem azért, mert feleségül vett egy valódi nőt. A dél-tiroli polgármesterek sem törték bánatukban emiatt szilánkosra az élettársaik arcát.

Mielőtt az optimista és naiv szerző túlságosan beleélné magát a Konföderációs Államok győzelmébe, nem árt azt is figyelembe vennie, hogy jelenleg a kelet-európai országok vezetői eléggé megbízhatatlanok és rendkívüli módon önzőek. Ezek az urak csak tiltakozni tudnak közösen valami ellen, együttműködni tartósan még soha nem sikerült nekik.

Mind a lengyel Jarosław Kaczyński, mind a magyar Orbán Viktor, mind a szlovák Robert Fico hajlamosak arra, hogy csak azokat a szabályokat fogadják el, amik a számukra kedvezőek. A törvényeket a saját kedvükre bármikor átalakítgatják, a megállapodásokat csak akkor tartják be, ha kedvük van hozzá. Románia jelenleg építés alatt áll. A cseh köztársasági elnököt Miloš Zemant és pénzügyminisztert Andrej Babišt nem nagyon hozná lázba ez a közös rendezvény. Az első komolyabb konfliktus esetén minden komolyabb lelkiismeret-furdalás nélkül, csúnyán egymásnak esnének a konföderációs tábornokok. Valószínűleg pont Herr Fricz második parancsolatára, a "nemzetállami létük megélésére" hivatkoznának.

Az önzetlen gondolkodó szelíd álmodozásának legfőképpen az vetne véget, hogy ezek az államok jelenleg  nagyon függenek a német gazdaságtól. Ebből a szempontból nézve gátlások nélküli versenytársaknak tekinthetőek. A Lengyelországgal történő nagy barátkozást ráadásul beárnyékolja Magyarország jelentős oroszországi függősége és ragaszkodása. Orbán és Kaczyński ebben az ügyben soha nem tudnának megegyezni.

A szerző a következő bájos mondattal zárja sorait: "Más kérdés persze az, ha a központi hatalmak ezt meg akarnák akadályozni." Azaz a Német Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia, az Oszmán Birodalom és Bulgária. A szerző, Fricz Tamás jelenleg politológus.letoltes.jpg

Létre lehetne hozni a Közép és Kelet-Európai Nemzetek Szövetségét

A közép- és kelet-európai országoknak fel kell ismerniük, hogy 25 évvel a rendszerváltás után sokkal több a közös érdekük és értékük, mint ami elválasztja őket egymástól.

A párizsi, iszlamista terrorakció után is nyilvánvaló, hogy két koncepció vált élesen ketté az Európai Unión belül: az egyik a korlátlan befogadáspárti, a kötelező kvótát tovább erőltető, Merkel és Juncker nevéhez köthető álláspont, a másik pedig az ezzel homlokegyenest ellentétes, a migránsáradat leállítását és az európai határok szigorú megvédését követelő és a kvótákat elvető álláspont, amelyet a legmarkánsabban Orbán Viktor képvisel. Észre kell azonban azt is vennünk, hogy az első táborba döntően a nyugat- és észak-európai országok sorolhatók, míg a másodikba az újonnan csatlakozott közép- és kelet-európai országok.

Milyen következtetést vonhatunk le ebből?

Markánsat.

Folytatás: Létre lehetne hozni a Közép és Kelet-Európai Nemzetek Szövetségét

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr448126486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2015.12.03. 17:43:11

Az az agresszív szervilizmus, amit Fritz képvisel kétségtelenül markáns szagot áraszt, mint egy hónapos vizihulla. Bár lehet ezt és szokták is csúnyábban is mondani.

A gazdasági alapokkal megint baj lesz, mert az még okés, hogy Lengyelországgal most összejön a kelet-európai házmesterek koalíciója, de Csehországgal és Szlovákiával már gondot fog jelenteni, hogy könnyen kivásárolja őket Nyugat-EU ebből a koalícióból. A lengyel szerelemnek meg az tehet be, amikor Putyin megkéri Orbánt egy újabb szivességre.
süti beállítások módosítása