Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Szíjjártó, Macierewicz és az orosz-török háború

2016. március 14. - Toadwart66

 635796587102302886.jpgAntoni Macierewicz

"A lengyel nemzetvédelmi miniszter szerint Oroszország gerjeszti a migrációs válságot, és ugyancsak Moszkva felelős a 2010. április 10-i szmolenszki légikatasztrófáért - jelentette a lengyel sajtó hétfőn a tárcavezető, Antoni Macierewicz előadását idézve."

Lengyel miniszter: Moszkva felelős a migrációs válságért

"A tárcavezető hangsúlyozta: "egyes közép-európai országok egészen egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt, hogy ne beszéljenek Oroszországgal (...) tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy nekünk igenis szükséges és igenis fontos a közvetlen kapcsolat Oroszországgal". A miniszter ezzel Lengyelországra célozhatott." 

Szíjjártó megmondta, mit kell tenni az oroszokkal és a törökökkel

Szíjjártó Péter meglepő módon nem hazugozta le kapásból Antoni Macierewiczet.

A lengyel nemzetvédelmi miniszter kijelentése elég határozott álláspontra utal, amit minden különösebb köntörfalazás nélkül Putyin elnök arcába vágott. A P. Szíjjártó (Orbán) által diszkrét köhintéssel jelzett közvetlen lengyel-orosz kapcsolat legnagyobb akadálya Jarosław Kaczyński. Az ő szerepét jelenleg nem nagyon lehet figyelmen kívül hagyni a lengyel külpolitikát illetően. Macierewicz tényleg Kaczyński kottájából játszik, ráadásul Lengyelországban az orosz elnök népszerűsége meg sem közelíti a Magyarországon elért szép eredményeket.

Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke nem hajlandó elfogadni a hivatalos orosz álláspontot fivére 2010-ben történt repülőgép-szerencsétlenségével kapcsolatosan. Donald Tuskot azóta is folyamatosan azzal vegzálja, hogy nem vizsgálta ki tisztességesen a balesetet. Kicsi az esélye, hogy erről a meggyőződéséről a magyar külügyminiszter le tudja beszélni a PiS elnökét.

Fájó szívvel azt is be kell látni, Recep Erdoğannak, bármekkora gazfickó is, a szíriai válságban jelenleg sokkal fontosabb szerepet tulajdonít az Európai Unió, mint Orbán Viktornak. Erdoğan jelenleg nem nagyon kedveli Putyin elnököt és nem engedi beleszólni az Európai Uniót az ügyes-bajos dolgaiba. Másokat sem. A török sajtót gyakorlatilag állami gyámság alá helyezte.

Szíjjártónak, a világ legagresszívebb külügyminiszterének tehát nagyon össze kell szednie magát ahhoz, hogy az oroszok, a lengyelek és törökök között igazságot tegyen. Magyarország államhatárain kívül nehéz lesz elhitetnie azt, hogy az Európai Unió végre magyar kottából játszik és kimondottan retteg Orbán Viktor, a miniszterelnök, valamint Kovács Zoltán, a vásári kikiáltó vétójától. Egy több síkon játszódó drámáról van szó, amelyben a magyar miniszterelnök csak egy mellékszereplő.

A török elnök a 37 halálos áldozatot követelő 2016. március 13-án történt robbantásért azonnal a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) tette felelőssé. Később a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport magára is vállalta a merényletet. Ezzel Erdoğan még több hatalmat szerzett magának.

A török kormány meg is kezdte a terrorellenes hadjáratát az ország dél-keleti, kurdok lakta vidékén, valamint támadni kezdte az Iraki Kurdisztánban azokat a táborokat, amiket a PKK kiképzőtáborainak gyanít.

Az Iszlám Államra hivatkozva mind Törökország, mind Oroszország legfőképpen a saját ellenségeire koncentrál. A törökök a kurdokra, az oroszok a szíriai ellenzéki erők, illetve az Iszlám Állam soraiban harcoló kaukázusi fegyveresekre vadásznak. Még azelőtt akarják likvidálni őket, mielőtt harcedzett veteránként visszatérnének a szülőföldjükre.

Rendkívül nagy önbizalomra vall Szíjjártó (Orbán) részéről, hogy ebbe a csetepatéba – ami lassan egy gépesített tömegverekedéshez hasonlít, rengeteg civil áldozattal – bármiféle lényeges beleszólása lehetne.

Szíjjártó legfontosabb kijelentése az üggyel kapcsolatosan az volt, hogy „elvesztette aktualitását az Európai Unió és Törökország között körvonalazódó átfogó megállapodás.” A kormányzati propaganda ezek szerint a betelepítési kvóta mellett most már a megállapodás ellen is tiltakozhat. Arra van némi esély, hogy Orbán ebben a kérdésben a visegrádi cimborákat is maga mellé tudja állítani.

Az Európai Unió és Törökország (közös képviselő: R. Erdoğan) közötti megállapodás több szempontból is rendkívül kétes és tisztességtelen. Erdoğan egy gátlástalan és elvetemült zsaroló, de jó alkupozíciói vannak. Törökországban a 2,6 millió menekültek csupán töredéke él menekülttáborokban, igaz ezek a táborok tényleg jól felszereltek. A szírek nagy része azonban éhbérért dolgozik és fizet a saját lakhatásáért. Isztambulban már a helyi lakosság is panaszkodik a megemelkedett lakbérek miatt. A török kormányfő ennek ellenére is elkéri a hárommilliárd eurós támogatást, ezenkívül igényt tart még mindenféle más, számára oly kedves ínyencségre is.

Erdoğan cselekedeteire nyugodtan hivatkozhat Orbán Viktor, amikor ellenzi a vele kötendő megállapodást. Az érvei között valószínűleg elő fog kerülni az emberi jogok és a sajtószabadság védelme. A magyar és a török miniszterelnök jelleme és szemérmes természete sok mindenben hasonlít. Erdoğan egy ezer szobás elnöki rezidenciát, a Fehér Palotát építtetett fel magának 350 millió euróból. Ezenkívül 16 évig magas szinten művelte a labdarúgást.

Erdoğan és Kaczyński egyértelműen Putyin ellen fordult. Az orosz gazdaság, az olajárak csökkenése és a modernizáció elmaradása miatt, tartósan gyengélkedik. Putyin elnök emiatt nemsokára rákényszerül arra, hogy valamiképpen csökkentse a katonai beavatkozások költségeit Szíriában.

Nagyon hálátlan feladat ilyen körülmények között Oroszország érdekeinek képviselete úgy, hogy közben még arra is ügyelni kell, hogy a Jobbikot, Putyin kedvezményezettjeként kell feltüntetni a hazai célközönség szemében. A Jobbik orosz kapcsolatainak van is némi alapja, de a két tevékenység, így együtt, nagyon nehezen egyeztethető össze. Putyint nem lehet kettéválasztani Dr. Jekyll-re és Mr. Hyde-ra.

67134_erdogan_orban.jpg

Orbán olyan, mint Erdoğan?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr378476140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.15. 08:01:14

Nem, nem kell változni.

Minden szövetség arról szól, hogy a tagok elég, ha egyetertének 1 dologban, Ne gondold, hogy teljes egyetértés kell. Nem kell. Sosem kellett. Azaz a lengyelek maradhatnak fanatikus oroszellenesek, s semmi gond, hogy a másik 3 visegrádi ország meg oroszbarát.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2020.02.06. 07:49:21

Macierewicz egy régi KGB ügynök.
süti beállítások módosítása