Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Örök harag

2016. április 04. - Toadwart66

screen-shot-2014-04-26-at-12_00_51-pm.png

„Dunaújvárosban nem tud – és nem is nagyon akar – megegyezni a baloldal. A Demokratikus Koalíció egy olyan megállapodás betartását követeli, amely a szocialisták szerint nem is létezik.” (Balsors: képviselőjelöltségen civakodik az MSZP és a DK)

A késhegyig menő küzdelemben a DK Huszti Zsoltot, az MSZP pedig Selyem Józsefet indítja. Mindkét aspiráns derék ember lehet, amit persze nem tudok megítélni, mivel fogalmam sincs arról, hogy kik ők. A Dunaújvárosban élők biztosan jobban ismerik őket. Felmerült még egy harmadik lehetőség is, az hogy a Párbeszéd Magyarországért és az MSZP egy közös független jelöltet állít.

A DK arra hivatkozik, hogy egy 2014-ben kötött megállapodás szerint az a párt jogosult megnevezni a közös jelöltet az időközi választásokon, aki ezt 2014-ben eredetileg megtette. Az MSZP pedig arra, hogy dehogyis. Nem tudom, hogy ilyen esetben praktikus dolog-e egy 2014-es megállapodáson elmélkedni, ahelyett, hogy a probléma megoldásával foglalkoznának. Nem a spanyol örökösödési háborúról van szó, csupán egy önkormányzati képviselői helyről.

"A DK figyelmezteti az MSZP-t, hogy a megállapodás egyoldalú felmondásával a Fidesznek adják a gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő körzetét. Felszólítjuk az MSZP-t, hogy térjen vissza a megállapodáshoz, mert azzal, amit tesznek, veszélyeztetik az ellenzéki győzelmet Dunaújvárosban."

Ez teljesen úgy hangzik, mint egy CÖF-ultimátum vagy mint egy osztályfőnöki intő. Az, hogy mivel gyanúsítják a fideszes atyafit felesleges hangsúlyozni, mivel azt az MSZP is nagyon jól tudja. Benne volt a Blikkben. Amúgy nem  Gál Roland tulajdonában volt a körzet, mindössze képviselte azt. Az a legnagyobb baj ma Magyarországon, hogy a képviselőséget sokan összekeverik a magántulajdonnal és a félistenséggel.

A két nevezett párt, az MSZP (7-11 %) és a DK (3-7 %) az egymás közötti versengést nyugodtan elhalaszthatná azokra a dicsőséges időkre, miután már fölényesen megnyerték a választásokat. Ezzel a látványos veszekedéssel csak a közvéleményt döbbentik meg. Elszánt hadászati stratégiájukkal 2018-ban sikeresen elérhetik azt, hogy a FIDESZ-KDNP-én (31-33 %), a Jobbikon (10-12 %) és az LMP-én (2-5 %) kívül más nem is jut be a parlamentbe. Ez rendkívül leegyszerűsítené a munkát a parlamenti bizottságokban, amiknek ma sincs túlságosan nagy jelentőségük.

A legjobb talán az lenne, ha az egymással marakodó pártok inkább arra fordítanák a fölös energiáikat, hogy körbenézzenek, akad-e arrafelé egy megbízható nő vagy férfi, akit az ott élők nagy része kedvel és esze is van. Akik értenek hozzá, azt mondják, hogy helyi választásoknál ez sokkal fontosabb, mint a pártok támogatottsága. Ha az illetőnek tényleg van esze, akkor valószínűleg nem lesz könnyű őt meggyőzni arról, hogy induljon is, ezért sok idő már nincs a keresgélésre.

Az MSZP és DK között ősidők óta hatalmas versengés folyik, aminek sok haszna a jelek szerint nincs. Még egyiknek sincs abszolút többsége. Miért nem kötöttek írásban olyan megállapodást, hogy ilyenkor azt indítják, akinek nagyobb esélye van. Aki eredetileg egyszer már veszített, az azóta folyamatosan súlyzózott, hogy jól megerősödjön?

Annak is van valami oka, hogy a Fidesz ilyen látványos fejlődésen ment keresztül az utóbbi időben. Annyira azért nem kormányoznak jól. Normális körülmények között nem 30 % körül kéne pöffeszkedniük, hanem 3 % körül sápítozniuk. Kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkeznek ugyan, de rengeteg magas labdát adtak fel, amit az ellenzéki pártok sorozatosan kihagytak. Ennyire tapintatosak?

Az MSZP-t, mint pártot talán már csak a tehetetlenség hajtja.

„Minden test megtartja nyugalmi állapotát vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását mindaddig, míg egy másik test vagy mező által kifejtett hatás nem kényszeríti mozgásállapotának megváltoztatására.” (Isaac Newton)

Az emberek fejében megragadt, hogy a szegfűs logó valamiféle baloldali pártot jelent. Tóbiás Józsefről talán csak azt tudják, hogy muris a vezetékneve. Egy unalmas, napsütéses demokráciában ennyi persze bőven elegendő is lenne, elvégre nem egy popsztárról van szó. Amikor azonban a mélyszegénység növekszik, a kórházak erőforrásai csökkenek, az oktatás csak úgy van, a cigányságot az égvilágon nem képviseli senki, akkor egy baloldali, szociáldemokrata (hűha) párt igazán összekaphatná magát, hogy itt van a munka dandárja. A parlamentben nem sok mindent tudnak csinálni, az utcára pedig nem szívesen merészkednek ki. Lendvai Ildikó az egyetlen, aki ki mer menni az emberek közé és még szóba is hajlandó állni velük. A publikáción látszik is, hogy ismeri a valóságot. Kérdezzék meg tőle, hogyan csinálja.

A DK soha nem fog megszabadulni a fáraó átkától. A FIDESZ két lelkiismeretlen gazfickót is ráállított, hogy főállásban lejárassák Gyurcsány Ferencet. Mivel az MSZP tele volt ambiciózus, de tehetségtelen emberekkel, ez tökéletesen sikerült is nekik. Volt olyan áruló, aki még azt is elhitte, hogy köztársasági elnökké választják, ha ügyesen „informátorkodik”.

A két párt számára nagyon fontos lenne együttműködés. Elég nagy az esélye annak, hogy a mostani elégedetlenkedők egy részét a Jobbik fogja maga mellé állítani. A civil megmozdulások szervezői ugyan azt állítják magukról, hogy politikamentesek, de ennyi erővel azt is mondhatnák, hogy csupán az Északi-tengeri bálnavadászat ellen tiltakoznak.

Mind a DK-nak, mind az MSZP-nek főállású politikusai vannak, akik ebből élnek, erre szeretnék építeni a karrierjüket. A civileknek erre nincs se pénzük, se idejük, se tapasztalatuk. Törvényszerű, hogy ezek a tiltakozások ki fognak fulladni.

Semmi értelme sincs annak, hogy a két párt azon vitatkozzon, hogy jelenleg melyikük a nagyobb hülye. A FIDESZ erőszakosan elfogadtatott egy olyan alaptörvényt, ami nem alapul semmiféle konszenzuson. A kormány szép lassan áttér a rendeleti kormányzásra. Mivel a döntésekbe az ellenzéknek semmiféle beleszólása sincs, egyedül a parlamenti munka teljes bojkottja tenné őket hitelessé.

Erre egy önkormányzati mandátumért ilyen hisztériát csapni nagyon kiábrándító cselekedet.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr88558740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leponex 2016.04.04. 16:38:30

' A FIDESZ két lelkiismeretlen gazfickót is ráállított,'

Látod kedves Nemgogol, Te hisztizel egy kicsit, amikor az ostobaságaidat emlegetem, te meg bátran gazfickózol.

Szabad persze, ha csak ennyire telik az önbecsülésedből ...

Azért kíváncsi lennék, vajon Navracsics úr elé odaállnál-é bátran, szemébe mondani:
Te gazfickó!

Otthon azért este kérdezz meg valakit: Jól megmondtam ugye a gazfickóknak, bele a képébe!

PS: tényleg kell, hogy ennyire menjen lefelé mindenki, aki útálja ezt a kormányt??

Toadwart66 2016.04.04. 19:06:26

@leponex: Köszi, a Navracsicsot el is felejtettem. A Semjénre emlékeztem, hogy az dicsekedett vele büszkén. Akkor sem nekem kell szégyellnem magam, hanem a Navrancsicsnak. Ha gazfickó, hát gazfickó. Az ő döntése volt, nem az enyém.

Toadwart66 2016.04.04. 19:14:06

"PS: tényleg kell, hogy ennyire menjen lefelé mindenki, aki útálja ezt a kormányt??" Igen már éppen itt lenne az ideje.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.04.04. 20:52:42

Csak egy momentumra reagálok.
A poszt részben helyesen írja, hogy: "Mivel a döntésekbe az ellenzéknek semmiféle beleszólása sincs, egyedül a parlamenti munka teljes bojkottja tenné őket hitelessé."

Ez azért csak részben helyes, mert nem az a probléma, hogy az ellenzéknek nincs beleszólása a döntésekbe - hiszen normális demokráciában is leszavazzák az ellenzéket a kormánypártok, az ellenzék mindenhol csak a macskajancsi szerepét tölti be. Hanem az a baj, hogy asszisztál egy hazaáruló bűnbanda országrontásához, ezáltal legitimálja is őket.

Az persze kérdéses, hogy ettől (a parlamenti bojkottól) mennyire lennének egycsapásra hitelesek - valószínűleg nem nagyon - de az kétségtelen, hogy ezt a lépést most már meg kellene tennie az ellenzéknek. Hogy ne tarthassuk őket kollaboránsnak. Ugyanis, ha még ezt a ciklust is végigjátsszák a parlamentben, akkor az már kimeríti a kollaboráció fogalmát.

És persze, természetesen pontosan ez lesz. Az összes parlamenti ellenzéki párt (jó, a nácikkal nem foglalkozom, de a többi) az utolsó pillanatig kitart a székében. Valami teljesen újfajta ellenzék kellene.

Toadwart66 2016.04.04. 22:09:55

@leponex: Megnéztem a hozzászólásaidat más blogokon. Látom csak egy fizetett troll vagy. Sajnálom, hogy etettelek. Szevasz!!! Jó munkát. Máshol.

leponex 2016.04.05. 06:40:16

@Toadwart66: Szervusz Nemgogol,
ezt a marhaságot már néhányszor megkaptam, volt aki ki is tiltott rögvest amint 'megvilágosodott'.
Ez erősített meg abban, érdemes néha a szabad idejéből áldozni kommentelésre is az embernek.

Csak egy példa: ha megfeledkeztél Navracsicsról, akkor kire gondoltál a Tömjén Zsóti mellett, ki volt a második amortizőr? Ki volt a két gazfickó?
PS:
Tényleg azt gondolod, EZ a bátorsága egy bloggernek: gazfickózni, tolvajozni?
Üdv!

Tefan 2016.04.05. 10:37:37

Az megvan, hogy alapvetően nem "csupán egy önkormányzati képviselői helyről" szól a történet?
Ennél azért komolyabb a helyzet, -itt a megállapodásról és a becsületről szól a történet!

konrada 2016.04.05. 11:20:42

@Tefan:
DK-ról és MSZP-ről szól a történet.

Hol olvastál, hol hallottál e két társulattal kapcsolatban a becsületről????

laci_52 2016.04.05. 11:51:08

"A FIDESZ két lelkiismeretlen gazfickót is ráállított, hogy főállásban lejárassák Gyurcsány Ferencet"

Ez hülyeség! Nem kell ráállítani senkit, Gyurcsány egyedül simán szétveri az ellenzéket.
süti beállítások módosítása