Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Három férfi egy kormányban

2016. április 12. - Toadwart66

a361ee37285bf6ea25ae69d4d2e78e71.jpgThe Rat Pack: Dean Martin, Sammy Davis Jr. és Frank Sinatra

Ha valaki nem túlságosan heves vérmérsékletű, az nagyon szórakoztatónak találhatta a vasárnapi boltzárral kapcsolatos nagyszabású humán kísérlet. Hivatalosan az egész cirkuszt Dr. Rubovszky ügyvéd találta ki, akiről annyit érdemes tudni, hogy rendkívül büszke férfiú és nagyon könnyen dühbe gurul. Nem érdemes nagyon felbosszantani, mert gyilkossággal vádolja meg a zaklatóit. (Rubovszky György gyilkosoknak nevezte a HVG újságíróit)

Az ügyvéd úr valamikor 2015 nyarán egy képviselői módosító indítvánnyal hatályon kívül helyeztette az ügyvédi irodák akkoriban bevezetett kötelezettségét a pénzügyi beszámolóik közzétételére. A dolog érdekessége, hogy az érdeklődő újságírók kérdésére a beterjesztő azt válaszolta, fogalma sincs arról, hogy mit is nyújtott be. Ez bizony nagy vakmerőségre utal, ugyanis érintettként neki sem volt mindegy, hogy mit nem kell nyilvánosságra hoznia a Dr. Rubovszky György ügyvédi irodának. Ez ezek szerint amolyan bekötött szemes mutatvány lehetett a részéről, ami végül számára szerencsés kimenettel végződött.

Dr. Rubovszky volt az egyik szakértő ügyvédje Rogán Antal híres ingatlan cselekedeteinek is. Az ügyvéd úr ebben az időben éppen a parlament Mentelmi Bizottságának elnökeként tevékenykedett, amelyet felkérték arra, hogy nézzék már meg, vajon mi a helyzet Rogán polgártárs hirtelen vagyonosodásával. Dr. Rubovszky, mint az érintett ügyvédje, és mint a bizottság elnöke úgy gondolta, hogy semmi különös. Gyorsan el is hessegette az indítványt. Az ügyben való összeférhetetlenségén nagyvonalúan átlépett.

Ezekből a tettekből is jól látható, hogy egy rendes, becsületes, erkölcsös, kereszténydemokrataként megőszült politikusról van szó, aki mindent megtesz a barátai, rokonai és saját maga jól felfogott érdekében.

Magát a vasárnapi zárvatartásról szóló törvényt nem előzte meg semmiféle hatásvizsgálat. Ezt egyébként Krisztus urunk is elfelejtette megcselekedni mielőtt kiűzte volna a kufárokat a templomból. (Márk 11, 15-19)

„Mi nem foglalkozunk hatástanulmányokkal, mert nem a mi dolgunk, az a tárca dolga. A képviselői javaslatnak nem kötelező tartozéka a hatástanulmány. 2011-ben hallottam róla, hogy a kormány szándékozik ilyet végezni, de nem ismertem a tartalmát” (Harrach Péter, 2015. 03. 23.)

Dr. Rubovszy eltökéltségét az ügyben ez a tény egyáltalán nem rendítette meg.

Ezután akadt még néhány tisztázandó kérdés, hogy ki mit, hogyan, kivel, milyen ruhában árusíthat vasárnaponként, valamint az, hogy mi a helyzet akkor, ha a telihold pont erre a szent napra esik.

A nép egy kicsit morgolódott, hogy őt meg sem kérdezték arról, amit egy támogatottságot nem nagyon élvező párt erőltetett rá. Voltak rá utalások, hogy szavazni szeretne az ügyben. A kormány azonban mindenképpen próbált megszabadulni a vasárnapi boltzár problematikájának népszavazásra bocsájtásáról, mivel azt nagyrészt csak az ő 2/3 támogatta, aminek egyre kevesebb a piaci értéke. Ez a 2/3 már nem az a 2/3.

A leglátványosabb akció kétségtelenül Erdősiné politikai szakkollégiumának kihelyezett szemináriuma volt a Választási Irodánál. Szinte az egész kormány, sőt még maga a becsületes Kubatov Gábor is méltatlannak találta az ott történteket. Ebből kifolyólag szegény Erdősi néninek nem nagyon akadt gazdája. Még a férje sem tudott róla, hogy miben is töri a fejét a fiatal barátaival a közélet iránt érdeklődő felesége.

A Kabinetiroda kétségbeesetten próbálta rátuszkolni a megszeppent MSZP-re a felelősséget. Azt, hogy tulajdonképpen ők akadályozták meg magukat, de rájöttek, hogy ezt elég kevesen hiszik el, főleg úgy, hogy a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazás beadásánál már nem jelent meg Erdősi néni a kíváncsi tanítványaival.

Maga a vasárnapi boltzár eltörlése igazából nem az 1919-es Forradalmi Kormányzótanács visszaállítását jelentette volna, bár 2016. március 15.-i beszédében a kormányfő tett erre némi homályos utalásokat.

Nem pont ettől megy a falnak Magyarország.

2016 áprilisában az események hirtelen irgalmatlanul felgyorsultak. Olyannyira, hogy már a kormánytagoknak sem sikerült egyeztetniük egymással.

Gyorsan tudok válaszolni Nyakó Istvánnak, megengedjük, hogy legyen referendum. A népszavazás eredménye pedig mindenkire kötelező jellegű, így az MSZP-re is”. (Lázár János, 2016. április 8.)

Ez azt jelenti, hogy lesz népszavazás, de ha az MSZP emiatt jól pofára esik, az az ő dolga. A „megengedjük” kifejezés egy kicsit uralkodói kegyként hangzik, de Lázár János ezt az egészet inkább amolyan fenyegető biztatásnak szánta.

„A boltzár csak az első lépés volt, továbbra is azon dolgozunk, hogy más szektorokra is kiterjesszük ezt a politikát." (Orbán Viktor, 2016. április 08.)

Orbán Viktor az utóbbi időben annyira elfoglalt lehetett, hogy nem volt ideje a magyarországi történésekkel érdemben foglalkozni. A kiábrándító valóságról pedig már régóta nem meri senki sem tájékoztatni. Ő amúgy is Brüsszel közelgő lerohanását tartja a legfontosabb tevékenységének.

„A kormány azt javasolja, hogy az Országgyűlés vonja vissza a vasárnapi boltzárról szóló törvényt, és álljon vissza a korábbi rendszer.” (Rogán Antal, 2016.04.11.)

Rogán Antal mindenre elszánt „think tank” csapata közben rájött arra, hogy mivel lehetne a leginkább kitolni a szocialistákkal. Ha boltzár ügye megoldódik, az embereket a földpályáztatás körüli anomáliák és a burzsoázia diszkrét bája már nem fogja annyira aktivizálni, hogy a népszavazás elérje az érvényességi küszöböt. Ezek jóval fontosabb dolgok ugyan, de nem érdekesebbek. 

Rogán és Lázár játszótársak között a viszony nem lehet olyan felhőtlen, mint ahogy az a fényképeken látszik. Lázár Jánosról az a hír terjedt el, hogy nem fogja megszavazni a vasárnapi boltzár eltörlését. Orbán miniszterelnök határozottan megígérte, hogy emiatt akár kis is rúghatja. A miniszterelnök azonban valószínűleg azt is tudja, hogy ezzel a minisztériumok munkája nemcsak vasárnap, hanem a hét többi napján is leállna. Egy Orbán nem foglalkozik csinovnyikokkal. Azt sem tudja hogyan működnek.

A kormány a vasárnapi nyitvatartás fiaskóját azonban nem hagyhatta megtorlatlanul. Ennek ürügyén az emelt vasárnapi pótlékot is eltörli. Rendkívül aljas módszer, de ennek a felelősségét így már simán rá lehet hárítani azokra, akik olyan hevesen kardoskodtak a nyitvatartás mellett.

Végre most a picike KDNP is megmutathatja, hogy keményen, következetesen ragaszkodnak az elveikhez és igenis nagyon önállóak. Halált megvető bátorsággal tartózkodni fognak a szavazástól. Hatalmas koalíciós válságra feltehetően azonban nem kell felkészülnie az országnak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr318589872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogyó 2 2016.04.12. 21:55:38

Annyiban lehet jó, hogy eltörölték a vasárnapi pótlékot, hogy talán leesik egy-két értetlennek, hogy mi folyik itt. Ha őket fenyegetik akkor képesek bosszút állni az egész országon is. Nem a népért vannak, fordítva hiszik az ilyen "megengedjük"-kel operáló a nagyképűségtől és önteltségtől teljesen elborult lázárok. Ezek az emberek véletlenül se demokraták, szégyellhetjük magunkat, hogy ilyen a politikai elitünk. A pótlék eltörlése egyszerűen aljasság, sértettség, kicsinyes bosszú, tragikomikus abszurdisztáni szituáció. Nem fújok velük egy követ, de egyszerűen szégyellném ezt elmesélni külföldi ismerőseimnek, pedig nekik, akik ezt kiagyalták és megszavazták, kellene szégyellni magukat, de ők nem fogják. Számukra teljesen természetes, hogy egoisták, és hogy Gyurcsányt százszorosan tetézően hazugok, Csak sose ismerik be. Az egész mai szavazás, a szájukból seggcsinálás összekötve a kicsinyes aljassággal a rendszerváltás utáni időszak egyik mélypontja. Elkeserítő.

vackor1 2016.04.12. 22:13:57

Elnézést, azt hiszem a címben némi elírás történt , mert ott ez szerepel:

"A kormány ezt nem hagyhatta megtorlatlanul"..
Úgy gondolom, hogy az első szóban csak a magánhangzók stimmelnek, a többi betű nem pontos.. :))

Illetve inkább :(((..

Károly Pásztor 2016.04.12. 23:47:59

Mi a faszt vett el a kormany? Megparancsolta a Tesconak, hogy nem adhat berpotlekot a dolgozoknak? Forras?

2016.04.13. 04:40:29

Melyik törvényben van, hogy nincs többé vasárnapi - egyébként pihenő napi - pótlék?
Én ilyet sehol nem olvastam.

luis5 2016.04.13. 05:28:01

Csaxolok hogy ezután sem KÖTELEZŐ kinyitni csak lehetséges

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.13. 07:04:07

@Károly Pásztor:
@Látens Inszinuáció:

A függönymögöttbújkálómigránscigánygeci egyik első cselekedetei közé tartozott a munka törvénykönyvének átírása a munkavállalók kárára. Valahol ebben szerepel, hogy az addig vasárnapi pótlék néven futó kiegészítést csak azok vehetik igénybe akik H_P munkaidőben vannak hétvégére berángatva, akik folyamatos egész hetes munkarendben dolgoznak, azoknak orbán királysága alatt nem jár hétvégi pótlék.
Örülök, hogy taníthattalak.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.13. 07:06:15

@luis5:

Csak szólok, hogy boltbezárás előtt sem volt kötelező a vasárnapi munkavégzés, tehát olyant szüntetett meg erőszakkal a függönymögöttbújkálómigránscigánygeci ami az emberek és a cégek saját döntési körébe tartozott és neki mint kormánynak lófasz köze volt hozzá.

upho 2016.04.13. 07:18:10

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye
akkor olvasd is tovabb, es ertelmezni is probald. 6-7 napos munkarendben a muszakpotlek magasabb mint az 5 naposban.

Reszelő Aladár 2016.04.13. 07:53:43

Apró pici csúsztatások azért vannak a posztban, túl azon, hogy sokerült felismerni ismét a politika egyik vonását: addig érdemes kiállni valami mellett amíg megéri. A demokráciában talán ez lenne a lényeg.
A csúsztatás meg annyi, hogy valójában visszaállították az eredeti állapotot, ismét a régi szabályok játszanak. Hogy miért? Mert a vasárnapi bérpótlékot nem az MSZP fogja kiharcolni, hanem a FIDESZ kormány. Fenntartják maguknak a jogot, hogy ők szabályozzák újra a kérdést. Mindenki nyugodjon le a p****ba. Lesz pótlék, talán a beosztás helyett az önkéntes műszakvállalást is bevezetik, akár még az is előjöhet, hogy egy ember max 20-25 vasárnapot vállalhasson. Talán a boltnak sem kell 6-22 között nyitva lenni elég csak 8-16 között. Ki tudja? Ha nagyon csavargatják a dolgot, még az is kijöhet, hogy a Tuskó ki sem akar nyitni, holott megtehetné.
De ez már csak politika.

Netuddki. 2016.04.13. 08:14:20

Csak szólok, hogy már az előző ciklusban kibasztak a dolgozókkal, így most is rengetegen hétköznapi bérért dolgoznak 3 műszakban vasárnap.

jágör68 2016.04.13. 09:02:32

Megint megbuktak?
Ideje volt.
Elvégre már szerda van.

Muad\\\'Dib 2016.04.13. 09:22:32

De az 50% bérpótlék továbbra is jár, nem?

Punxsutawney Mormota 2016.04.13. 09:34:53

@Bogyó 2: A bérpótlékokról nem a Munka Törvénykönyve rendelkezik? Csak úgy kérdezem...

Punxsutawney Mormota 2016.04.13. 09:35:32

@jágör68: Mondtam már neked, hogy kérj új szlogent, pincsi!

monddazigazatmar 2016.04.13. 10:37:05

@Punxsutawney Mormota: Na, sikerült már felfogni a köteles beszéd lényegét?

2016.04.13. 11:43:22

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:

Készenléti munkakörben dolgozom, 24/72 beosztásban..
Ha a beosztásom vasárnapra jut, JÁR az 50% pótlék.
Éppen pár hónapja nyertem pert a Székesfehérvári Gondnokság ellen, hasonló ügy miatt.
De a kereskedelemben dolgozóknak is jár az 50% bérpótlék.

kdfsz.hu/vasarnapi-munkavegzes-es-potlek-uj-szabalyok/

Örülök, hogy taníthattalak.

Punxsutawney Mormota 2016.04.13. 11:47:28

@monddazigazatmar: Na, szerencsétlen... Felfogtad már, hogy az általad bemásolt cikk a fidesz történelemhamisítása volt?
Arra nem nagyon válaszoltál. Írtam neked, hogy a megvan, elérhető az eredeti hangfelvétel, idióta! Messze nem az, amit Te basmitteltél.

Peterpapo 2016.04.13. 13:39:01

@monddazigazatmar:

Na kaptál már választ a központtól, hogy mit kéne válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a vendéglátásban, 0-24 ügyfélszolgálaton és mindenféle szórakozóhelyen vasárnap is dolgozókkal, akik nem családtagok?

2016.04.13. 14:42:34

@Látens Inszinuáció:

Az jár, de itt a 100%-os bérpótlékról van szó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.13. 14:45:35

"Rogán Antal mindenre elszánt „think-thank” csapata"

Inkább csak think-tank - a "tank" h nélkül, mert itt nem megköszönésről van szó.

Sajnos igen sok dologban igazad van, amit felhoztál a posztban. Azért kitérhettél volna arra is, milyen vicces már az, hogy az elméletileg a munkavállalók érdekeit lépviselő maszop és származékai a munkavállalók nagyobb kiszoplgáltatottsága érdekében lépn/tek fel.

Hozzáteszem, én kezdettől fogva a vasárnapi boltzár ellen voltam, és azt is el kell ismerni, hogy a Fidesz/kormány a körülményekhez képest jó taktikával húzta ki az ügy méregfogát. Én nem a boltzár ily módon való megszüntetését, hanem az ismert módon történt bevezetését ill. a népszavazás mindenféle módon való akadályozását tartottam gusztustalannak.

dr. mesterséges színezék 2016.04.13. 15:04:26

Egy kis mellékszál és ami pont nem arról jut az eszembe...

'Az Országgyűlés elnöke szerint egyetlen érv szólt a vasárnapi pihenőnapot szabályozó törvény visszavonása mellett, az, hogy egy év alatt nem sikerült meggyőzniük a "nyilvánvaló igazukról" a társadalmat ' -- pont nem erről jut az eszembe Gyurcsány Ferenc, aki a Fidesz által utolsó döfésként bevitt népszavazás után indirekte lehülyézte a zembereket, mert azok nem értették meg a kormány "nyilvánvaló igazát". Fletó ezt egyedül, hirtelen felindulásból volt képes megtenni, és a Fidesz ki is szúrta az ebben rejlő magas labdát, és unalomig csapkodta lefele. Azóta két dolog történt: a Fidesz elfelejtette, hogy miből lesz a magas labda, az MSZP meg vak, hogy észrevegye, de ha észre is veszi, hülye, hogy megértse, de ha meg is érti, béna hogy leüsse.

'"Ellenben fölkínáltuk ellenfél nélkül a pályát a baloldali ellenzéknek, hogy hecckampányt indítson. Ez egy népszavazási kampánnyal körítve lehetővé tette, hogy látható súlyt képezzenek a szocialisták a magyar belpolitikában" - hangsúlyozta Kövér László. ' -- erről pedig megint csak pont nem jut eszembe a fent említett népszavazás. Én ilyen amnéziás vagyok, NER-kompatibilisen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.04.13. 15:51:54

@jágör68: Uncsi már gyerek! Valami újat! Különben párolog már az urán?

kvadrillio 2016.04.13. 15:52:26

Önbecsülés nélkül sem az üzlet, sem a politika nem működik, amire szükségünk van, az a nemzeti önbecsülés, és ez Magyarországon a sportból jöhet, "mert mi Puskás Öcsi, Egerszegi Krisztina, Papp László, Balczó András nemzete vagyunk" – mondta Orbán Viktor, megemlítve azt is: nem lehet a sportot – ami nemzeti ügy – pártalapon művelni.

IGEN-IGEN VIKTOR BETEG VAGY ! NAGYON BETEG ! SPORT-BUZI BETEGSÉGED VAN !
AMI NEM LENNE GOND, CSAKHOGY JELENLEG A LEGFŐBB HATALMI SÉKBEN IS CSÜCSÜLSZ ! NU, EZ MÁR IGEN-IGEN NAGY GOND A MAGYAR NÉP ÖNBECSÜLÉSÉNEK !!!!!
ISZONYÚAN NAGY GOND.......

eloi 2016.04.13. 16:34:23

@MikeBoy: Azért lett 50 helyett 100%, mert jött a törvény és a bezárás! Ha valaki ennek ellenére is kinyitott, a kivételes esetekben, akkor kellett 100%-ot fizetnie! Ez a dolgozók érdekében lett a FIDESZ által megemelve!
Most, hogy ez mind kuka, miért maradna meg a 100%???
Visszaáll a régi rend. Ennyi.
A címben meg egyszerűen hazudik a szerző, mert nem töröltek el semmit, csak visszaáll a régi rend. Vagyis LESZ PÓTLÉK!

önhordó 2016.04.13. 16:58:35

A 100% -os potlék elvételét rátolni a fityiszre hülyeség , kár erőlködni.Sokan azt hiszik hogy,az jelenti a szabadságot , ha vasárnap vásárolhatnak köztük a szerző . Ők meg az mszp ezt beszéljék meg azokkal akik majd vidáman szolgálják ki őket a tescoban vasárnap. PROLIMENTALITÁS

anyadmajma 2016.04.13. 17:21:40

@önhordó: mi a fasz hülyeség, kisköcsög? ezek a hazaáruló bolsevik gecik szüntették meg a hétvégi pótlékokat még tán 2012-ben, amikor megírták a rabszolgatartók munkakönyvét.@Látens Inszinuáció: ja, faszkalap, neked is szól a fenti pár sor.

vackor1 2016.04.13. 17:21:48

@dr. mesterseges szinezek:
Ha jól értem a kommented, akkor annyit azért hozzátennék, hogy a párszor 300 forint befizetése senkit nem tett tönkre - ha jól emlékszem a rászorulóknak nem is kellett talán ezt se fizetni - VISZONT hirtelen nem kellett órákat várni a körzetinél és az eü. intézményekben , mindenre volt idejük az orvosoknak és a legfontosabb : a törtélemben akkor először - se előtte se azóta - nem volt mínuszos a Gyógyszerkassza, legalább abba nem kellett beletolni az adókból - ami mehetne akár másra is - milliárdokat és nem emlékszem olyan cikkekre, hogy gyógyszerhiány miatt tömegesen haltak volna meg az emberek. Az a népszavazás is tökéletesen megmutatta, hogy az emberek többsége mennyire nem tud gondolkozni..Nagyjából korrrelál a azokkal, akiket most a rezsicsökkentéssel vettek meg.. Ők sem látnak tovább az orruknál..
Nagyon nem egyenlő a két "nem értették meg az emberek " szöveg..

dr. mesterséges színezék 2016.04.13. 17:22:59

@kvadrillio: Éppen lehet beteg, de ez hideg maffiavellista számítás, ami azzal se foglalkozik, hogy Rákosi már ellőtte.
Sikeres emberekre tapadni menő - olykor akad belőle orcára zuhanás, mint diákolipikonra hivtkozni, aki utólag beint, de alapvetően menő.

"mert mi Puskás Öcsi, Egerszegi Krisztina, Papp László, Balczó András nemzete vagyunk"

Bizony. Az első éppen egy megalomán sportbuzitól menekült.
Meg Annus Adrián nemzete is vagyunk, osztjónapot.
Meg a közpénzből, haveri és családi cégek által felhúzott üres stadionoké.
Sportnemzet-allegória.

dr. mesterséges színezék 2016.04.13. 17:26:37

@vackor1: Tökéletesen nem értettél meg: wannabe politikusnak kuss a neve, ha az istenadta (akinek joga hülyének lenni) aszondja neki, hogy tűnés a sarokba.
Akárhogy hívják, és akár hiperaktivitás, akár megalománia a diagnózisa.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.13. 17:37:37

Erről a bérpótlék megvonásról ám sehol máshol nem olvasni. Van a blognak valami forrása?

N. Barbie 2016.04.13. 17:47:01

Valaki vilagositson mar fel jol ertem-e?
Fidesz bevezeti a vasarnapi boltzarat, ha valaki megis kinyit/kijatsza akkor 100%-os berpotlekot kell adnia a munkavallalonak az addigi 50% helyett
Most a boltzarat visszavonjak, ujjonganak a maszoposok, es most az a baj, hogy, igaz, hogy a 100%-os berpotlek alapja, tehat a vasarnapi nyitvatartas tilalma megszunt, de azert a kormany miert nem tartja meg a 100%-ot? Ez valami vicc, ugye? Ja, es mindez ugy eloadva, hogy ez a kormany "bosszuja". Gyerekek, azert van az a szint, ami ala nem kene mar lemenni...

anyadmajma 2016.04.13. 17:53:40

@N. Barbie: nos, 2012 előtt, amikor is kétharmaddal eltörölték a 100% pótlékot, addig is annyit kellett adni. Azóta csak 50-.et. Ezektől amúgy simán kitelik, hogy hálából, amiért a nép nem érti őket, még ezt is véletlen eltörlik.
Amúgy meg ki a fasz mondta népnek, hogy menjen üzletbe dolgozni? Mehetne pl. közmunkásnak, vagy tanult volna rendesen, és lenne 2-3 diplomája, nem kéne a mocskos tesco-spar üzletbe dolgozni. Vagy lehetne mondjuk cba-s dolgozó, mer azoknak jó, mer jár a vasárnapi nyitvatartás.
A haverok üzleteire ugyan nem volt jó hatással, de elég sok magán kisbolt bezárt az elmúlt egy évben, tehát elérték a céljukat.

Ybl 2016.04.13. 17:58:00

Éljenek a rohadt büdös prolik. Menetnek jobb híján vásárolni vasárnap... De inkább csak nézelődni, a csóringer faszok. Ennyire futja nekik.

Jolka40 2016.04.13. 20:13:14

@Ybl: Mekkora szemét vagy!

dr. mesterséges színezék 2016.04.13. 20:30:51

@Ybl: Köszönöm, megyek. Utálom ugyan ezt a programpontot bármelyik napon, de vasárnap meglesz az a vigasz, hogy es Viktornak kínos, Semjénnek meg egyenesen szar.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.04.13. 20:41:21

@Jolka40: Hagyd! A majma elővette az 50. tartalék nickjét. Ezt már beböfögte másikon is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.04.13. 20:42:08

@N. Barbie: Inkább arról ugass, ha akkor a Fidesz támogatottsága akkor miért fosik a népszavazástól?

jágör68 2016.04.13. 21:20:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

www.youtube.com/watch?v=Kgo24tTyC_c

Szerintem, ha hidrogénrobbanás van, akkor bizony jut urán a légkörbe is.
De majd múszaki zsenikém elmagyarázod, hogy de nem, mert egy hidrogén- robbanás nem elég hogy a fűtőanyag- rudakból uránt juttasson a légkörbe.

Pénzkereső- droidképző szakon végzett "szakértő"

Pukka Pad 2016.04.14. 01:24:09

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: a tájékozatlanságoddal nem kéne hencegni, ha nem tudsz semmit, mit írogatsz ide szamárságokat? Nézz utána, aztán szövegelj!

Pukka Pad 2016.04.14. 01:29:38

"A kormány a vasárnapi nyitvatartás fiaskóját azonban nem hagyhatta megtorlatlanul. Ennek ürügyén az emelt vasárnapi pótlékot is eltörli. Rendkívül aljas módszer, de ennek a felelősségét így már simán rá lehet hárítani azokra, akik olyan hevesen kardoskodtak a nyitvatartás mellett" - elmesélnéd, hogy ezt az egetverő baromságot honnan szedted? A többiről nem is kérdezlek, az egész blog szedett-vedett ökörséggel van tele. Nem beszélve arról, hogy a harcos kiállás a vasárnapi kereskedelem mellett teljesen kirekesztő jellegű, hiszen az ott dolgozóknak nincs választásuk, hogy akarnak-e vasárnap dolgozni, vagy sem. Míg a társadalom nagy többsége szépen pihengethet. Ez igazi baloldali vívmány, valamikor azért harcoltak a munkásmozgalom gigászai, hogy lehessen vasárnap dolgozni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.14. 08:08:04

@Pukka Pad:

"a harcos kiállás a vasárnapi kereskedelem mellett teljesen kirekesztő jellegű, hiszen az ott dolgozóknak nincs választásuk, hogy akarnak-e vasárnap dolgozni, vagy sem. "

Ahogy nem dönthet a rendőr, tűzoltó, pincér, busz- és villamosvezető, mozdonyvezető, víz-, áram- és gázszolgáltatásban dolgozó stb. sem.

Tudod, be kellene vezetni azt, hogy az üzletek is csak a normál munkaidőben lehessenek nyitva, 9-től 5-ig. Teljesen kirekesztő jellegű, hogy a kereskedelmi dolgozó a normá munkaidő után is dolgozzék.

Következetesen végigvíve mindenki csak 9 és 5 között dolgozhasson, persze csak munkanapokon. Ja, hogy akkor hogyan fogsz bevásárolni munkaidő után? Honnan lesz víz, villany, gáz, közlekedés, orvosi ellátás stb. munkaidő után?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.14. 08:12:02

Posztolónak:

Látom, az a "think-thank" csak nem akar megjavulni. :D

Sajnálom, hogy te is beléptél az eperhab és társai csapatába, akik büszkék arra, hogy a legnyilvánvalóbb hibáikat is túl büszkék kijavítani. :DDD

Alternatív megoldásként javasolhatom neked, hogy ne használj olyan idegen szavakat, amelyeket nem tudsz helyesen leírni.

2016.04.14. 08:39:03

@eloi:

Mondjuk a helyzet eleve összetettebb, mint ahogy már írták, de ez a kérdés gyönyörű! :D
"Most, hogy ez mind kuka, miért maradna meg a 100%???
@önhordó:

Tudjátok a vasárnapi boltbezárás azért lett bevezetve, hogy védjék a dolgozókat.
Ha már kötelező szünet nem lesz, kötelező magasabb pótlékkal még mindig lehetne őket
védeni/kompenzálni a munkáltatóval szemben. És ezt ki tudja megtenni bármikor, ha akarja? Csak nem az, aki törvényeket hozhat? Rajta kívül meg tudja tenni más? Nem!
Akkor kire is mutogassunk, ha nem teszi meg? Gondolom a portásra.....

Toadwart66 2016.04.14. 14:55:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Köszi. Nem volt időm átnézni a hozzászólásokat. Igazad van, az agytröszt egyszerűbb.

Toadwart66 2016.04.14. 14:56:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem büszke vagyok, hanem hiú. Rettenetesen.

önhordó 2016.04.14. 16:02:40

@MikeBoy: Ez így van de hidd el magasabb lesz a bérpotlék csak előtte a fityisz az utolsó utáni percig kihasználja a vásárnap dolgozok elégedetlenségét ami most döntően a baloldalra zúdul

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.14. 17:22:53

@önhordó:

Ne mondd, hogy te nem így tennél. A Fidesz hülye lenne nem kihasználni a maszop és úgy ált. a baloldal hülyeségét.

N. Barbie 2016.04.15. 11:02:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ne magadbol indulj ki, veled ellentetben en nem ugatni szoktam.
Masreszt honnan tudjam miert "fosik" a fidesz, mi kozom hozzajuk?
süti beállítások módosítása