Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A nemi felvilágosítás fontossága

2016. május 15. - Toadwart66

nazi_girls_inspection_by_luftwaffe_bdm_instructor.jpg

"Mielőtt nagyon beindulna a közös röhögés Németh Szilárd kivonulásán, jelzem: jól tette. Amikor (gyakran) nem képes egyenes kérdésekre értelmesen válaszolni, azon lehet jóízűt hahotázni, abban viszont nagyon is igaza volt, hogy most felállt és kiment. Szigetvári Viktor a legundorítóbbat vetette be vele szemben. Leantiszemitázta. Erre válaszolni nem lehet és nem is szabad. Az ilyenen, amilyen Szigetvári (aki még büszke is Marsovszky Magdolna-mélységű gondolatmenetére), nem lehet segíteni. Faképnél kell hagyni." (Stumpf András, Facebook)

Stumpf András értelmes fiatalember. Nem hiszem, hogy ne tudná azt, hogy nem a gólya hozza a gyerekeket és nálunk már régóta létezik egy népszerű, összekacsintós, népi játék, amit kódolt zsidózásnak hívnak. Nyílt színen természetesen nem illik azt állítani, hogy minden ármány és gaztett mögött a zsidók állnak a maguk 14-15 millió körüli lélekszámával. A háttérhatalmak és Soros György folyamatos emlegetése pont arra szolgál, hogy ezt a meglehetősen aljas eszmét kockázatok és mellékhatások nélkül lehessen terjeszteni. Németh Szilárd tökéletesen dokumentálva meg is tette ezt. Háttérhatalmi pszichózisával nincs egyedül. Ugyanezt emlegette Orbán Viktor a rádiós szózatában, csak őt senki sem szembesítette ezzel a kellemetlen ténnyel.

Kínjában a magyar miniszterelnök már többször erre fanyalodott, mivel valamivel meg kell magyaráznia a „Magyar Reformok” totális csődjét a hívei előtt. „Ő megpróbált ugyan a Kárpát-medencébe boldogságot és gazdagságot hozni, de a látható és láthatatlan hatalmak aljas cselekedetei megakadályozták ebben.” Jó példa erre, hogy ezek a sötét erők napi hétezer embert tartanak vissza erőszakkal attól, hogy felszállhassanak a felcsúti kisvasútra. Mi más okozhatná a világraszóló vasúti produkció iránti érdeklődés elmaradását. Bezzeg a nagy amerikai vasúttársaságoknak nem kell ilyen nehézségekkel megküzdeniük.

Aki azonban nem ostoba, és szereti az ilyesmit, az természetesen azonnal dekódolja ezeket a rendkívül veszélyes és alattomos kijelentéseket. Németh Szilárdról minden további nélkül elképzelhető az, hogy ő észre sem vette, hogy antiszemita kijelentéseket adtak a szájába. A Fidesz alelnöke nem filozófus vagy etimológus, csupán egy rendkívül sikeres karrier politikus. Annyit talán tud, hogy az antiszemitizmus valami nagyon illetlen dolog mások előtt. Ő ilyesmit társaságban pedig soha nem csinál. Méltósága teljes tudatában el is hagyta a stúdiót. Ha azonban tisztában volt mindezzel, az még inkább kínossá teszi a lezajlott incidenst és hamissá a felháborodását.

A kormány propagandaoldalán a közpénzből finanszírozott és meglehetősen rusztikus weboldalon, (http://kvota.kormany.hu/) teljesen nyílt uszítás folyik a menekültek ellen. Jellemző az is, hogy a szövegben egy szó sem esik a szíriai polgárháborúról, az ott élő emberek tragédiájáról, segítéséről, szenvedéseiről. Humanitárius katasztrófáról és menekültválságról van szó, a propaganda azonban cenzúrázta a menekült szót, mivel az talán együttérzést váltana ki az emberekből. Primitív és erkölcstelen módszer, de rendkívül hatásos. Még a demokratikus pártok szavazótáboraiban is többségben vannak az idegenellenesek. Ezek a pártok nem tudják, vagy nem merik felvállalni a menekültek problémáit. Nem tiltakoznak hatékonyan a menekültekkel szemben tanúsított embertelen bánásmód és igazságtalanságok ellen.

13178612_10207948032237544_2003187445588248468_n.jpg

Egy magát a keresztény értékek védelmezőjének tartó kormány részéről nagyon szégyenletes dolog hazugságokkal, hamis információkkal és csúsztatásokkal ilyen mértékben felkorbácsolnia az idegenellenességet. II. Orbán pápa 1095-ben valóban meghirdette a keresztes háborút, de ez ma már nem érvényes. Nem állunk szent háborúban Szíriával.

Az illegális bevándorlók nem tartják tiszteletben a törvényeinket, és nem akarnak osztozni közös kulturális értékeinkben.” (http://kvota.kormany.hu/)

Ez színtiszta rasszista uszítás. Hogyan tiszteljék a törvényeinket, ha hamis fordításokkal csapjuk be őket? Miért nem kapnak a határon korrekt tájékoztatást a saját nyelvükön? Miért nem engedik meg számukra a szabályos regisztrációt? Természetesen fel lehet állni és kimenni bárhonnan, de mindez akkor is rasszista és igazságtalan hozzáállás.

A jobboldal előszeretettel hivatkozik Edvard Beneš dekrétumainak és a kollektív bűnösségnek az igazságtalanságára. Ez jogos is, de az Orbán-dekrétumok ugyanezt jelentik. A magyar kormány egy népet kollektíven potenciális terroristáknak, megszállóknak, bűnözőknek tart és legyőzendő, veszélyes ellenségként állít be. A végletekig szítja az amúgy is jelentős és rengeteg problémát okozó feszültségeket. Ez az, ami miatt Brüsszel elítéli a magyar kormányt. Az is egyértelmű, hogy nem Magyarországot. A kvótareferendummal ez utóbbit azonban könnyedén elérhetjük, Orbán pedig moshatja kezeit.

A röszkei menekülteket embertelen körülmények közé kényszerítik, hátha fellázadnak és okot szolgáltatnak az erőszak alkalmazására. A pártok menekültek melletti kiállását Röszkén lenne célszerű demonstrálni. Egy budapesti rendezvénynek vidéken kisebb a hatása. Körmend esetében a provokáció látványos kudarcba fulladt és nevetségessé is tette a kormányt. Ez azt mutatja, nem mindenki veszítette el a józan eszét.

A demokratikus pártoknak nagyon nehéz felvennie a propagandaháború elleni küzdelmet, de mindenképpen meg kell próbálniuk. Nem a saját érdekeik miatt, hanem emberségből és az elveik miatt. Nagyon fontos a kormány törekvéseivel szemben az emberek közötti szolidaritás fontosságának hangsúlyozása, legyen szó szegényekről, öregekről, családon belül bántalmazottakról, homoszexuálisokról, cigányokról vagy akár a menekültekről. Ha ezen pártoknak nincsenek szilárd elveik, akkor erről szíveskedjenek a választókat időben tájékoztatni. A rasszizmus esetében nem beszélhetünk „is-is”-ről vagy „talán”-ról. A határozatlan, engedékeny magatartás rengeteg ember halálát okozta már. Világosan ki kell mondaniuk, elítélik-e ezt vagy nem.

Németh Szilárd botrányos felkészületlensége, érveinek sutasága azt mutatja, a Fidesz már nem képes olyan embereket kiállítani, akik képesek lennének értelmes, érdemi vitára. Arra alkalmasak csak, hogy elmondják az előírt pártdirektívákat. Önálló gondolkodásra, érvelésre, improvizációra képtelenek. Hazudni azonban jóval nagyobb felkészültséget és intelligenciát igényel, mint a tényeket ismertetni.

A Fidesz alelnökének végzettsége általános iskolai tanító, ennek ellenére még a szavak jelentésének értelmezése is nehézséget okoz a számára. Ugyanez elmondható Kósa Lajosról is, aki a párt frakcióvezetőjeként kijelentette, neki bizony Habony Árpád mondja meg, hogy miről beszélhet és miről nem. Egy olyan ember, akiről a pártja azt állítja nincs is köze hozzá.

A tényekkel szembesülve a kormány gigantikus propagandagépezete azonnal lebénul. Egyre több esetben inkább látványosan elmenekülnek a kérdések és az újságírók elől. Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtósa úgy védi Orbán Viktort a kellemetlen kérdésektől, mint egy testőr. A BBC riportere rendkívül meglepődött, amikor ő angolul próbált kérdezni valamit, a túlbuzgó sajtós pedig ékes magyarsággal hessegette el. Ez a kormány megítélésén tovább rontott, Havasi ennek ellenére még mindig a helyén van. (Havasi Bertalan lett Európa leglazább miniszterelnöki sajtósa)

Mivel a kormányzati kommunikáció a korlátlan anyagi lehetőségek ellenére egyre többször hibázik, akadozik, a demokratikus ellenzék legfontosabb feladata az, hogy folyamatosan szembesítse a kormányt a hazugságaival, az elkövetett hibáival, a rasszizmussal, valamint az egyre nyilvánvalóbb korrupciós ügyekkel. Akad belőlük szép számmal. Egy jól felkészült, higgadt vitapartner rendkívül kínos helyzetbe hozhatja a Fidesz vezérkarának bármelyik előkelőségét.

A magyarság érdeke az, hogy ne tekintsenek minket Európa-szerte páriáknak. Ez legfőképpen a Nyugaton élő magyarokat érinti hátrányosan. A magyar gazdaság összeomlása után az országnak mindenképpen szüksége lesz külső segítségre és a nyugaton élő magyarságra. A gazdasági adatok azt mutatják, a gazdasági válság bekövetkeztének nagy a valószínűsége. Magyarország képtelen tovább finanszírozni ezt a pazarló és felelőtlen rezsimet.

Arról is fel kell világosítani az embereket, hogy akik most eltűrik és elfogadják a kormány uszítását, hasonló módon viselkednek, mint azok, akik közömbösen végignézték a deportálásokat. Ugyanúgy bűnt követnek el, mint Németh Szilárd és talán még észre sem veszik. Vannak természetesen szép számmal olyanok, akiknek ez nem okoz különösebb problémát. Őket győzködni teljesen felesleges. A valóság bemutatása azonban sok embert meggyőzhet arról, hogy micsoda piszkos játszmába próbálja belekeveri őket a kormány.

A kvótareferendum ellen mindenképpen bojkottra kell felszólítani az embereket, legfőképpen a hazug propaganda elutasítása, a humanitárius katasztrófa elkerülése, valamint az ország megítélése és jövője érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr328717722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lako84 2016.05.15. 22:21:13

Az ország megítélése... Ki előtt?

Gatinho 2016.05.15. 22:25:43

Nem menekültek. Gazdasági bevándorlók.

jajdehülyevagyok 2016.05.15. 22:27:47

némi szándékolt tévedéssel tarkítva ...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.15. 23:27:11

Soros György migránsokat akar ránk szabadítani, Konrád György viszont vissza akarja fordítani őket. Nekünk is megvannak a barátaink.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2016/05/batrak-es-oszintek.html

Asidotus 2016.05.15. 23:34:08

a bevándorlók bizony masszívan antiszemiták (értve ezalatt, hogy zsidógyűlölők, hiszen az arab népek is szemiták).
Vagyis a liberális, humanista értékeket valló zsidó embereknek igencsak meg kell küzdeniük saját magukkal, hogy most mi is van. Egy dolog segíteni a rászorulókon, de azért nem kéne erősíteni az életükre törő ellenséget sem

Bona Fides 2016.05.15. 23:35:09

Szerintem is igaza volt ennek az undorító Szilárdnak, hogy faképnél hagyta az undorító Szigetvárit.
A háttérhatalom nem "a zsidók", hanem az 1% pénzarisztokrácia, melynek jelentős része valóban zsidó. A zsidók túlnyomó része viszont nem tartozik a pénzarisztokrácia körébe.
Ezt ma már még a mélymagyar Jobbikosok is tudják, ezért a zsidózás kikopott a divatból, hála a jó istenkének.
Tehát a hülye jobboldal már nem zsidózik, ezért a méghülyébb baloldal próbálja erőszakkal "zsidóztatni".
A segghülye baloldalnak végre már szintet kellene lépnie, mert az antifa és a zsidózás-hecc már nagyon uncsi, ha nem kötik fel a gatyát, még az ükunokám is a Zorbán-kormány áldásait fogja élvezni és Alcsútról Tokajba kisvasúttal fog közlekedni hatszáz stadion-megálló érintésével.
A komplett politikai-gazdasági elit elhúzhatna már a halál faszára a Német Szilárdtól a Szigetvári Viktorig..

Bona Fides 2016.05.15. 23:47:20

Ami pedig a kvóta-referendumot illeti, nyugodtan bojkottálja, aki akarja, aki meg nem akar a jövőre nézve beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat elindítani, az menjen el nyugodtan és X-eljen amellett, hogy nem akar kvótát. Ilyen egyszerű.

Egy gazdasági válságban már épp csak menekültek befogadása hiányzik majd nekünk....

pamut 2016.05.16. 00:01:55

"Egy magát a keresztény értékek védelmezőjének tartó kormány részéről nagyon szégyenletes"

Hagyjuk már. Ezeknek a kereszténység egy épp olyan kamu politikai termék mint a polgár-blabla, vagy a konzervatív-blabla, meg a nemzeti-blabla.
Az uszító, félelemkeltő kampányuk a bizonyíték rá hogy nem hogy nem keresztények, de egyenesen antikeresztények.
Tényleg full debil aki még egy ilyen ördögi, gonosz, aljas, könyörtelen kampány után beveszi a keresztény-sódert.

Ha a fa tetején kukorékolás hatékonyabban terelne a lopásaikról akkor kukorékolnának a fa tetején. De most éppen a löttyös nemzeti keresztény gyűlölet terel a legjobban, most ezt tolják.

ember100 2016.05.16. 00:02:30

@Bona Fides:
Helló !

Eszednél vagy ?????
Elóször is pár ezer max. tízezer bevándorló jőnne a 10-14 millió magyar országába.
Egy sem akar itt letelepedni , nekünk sincs rendes életünk munkánk makkor meg minek .
Innen még az itt született magyarok is el akarnak menni , nem hogy egy migráns ide jöjjön nyomorogni !!!!!

Velszi bárdolatlan 2016.05.16. 01:54:00

A hazug propagandát migránsügyben ti nyomjátok.

Tessék megérteni, és megértetni velük is, hogy ez az ország NEM kér belőlük.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.05.16. 03:15:53

@ember100:
nem akarnak magyarorszagon maradni?
stimmt
nem akarjuk, hogy magyarorszagon maradjanak?
stimmt
akkor mia redvesert akarnak kvotat, vagy fejpenzt?

nu pagagyí 2016.05.16. 06:34:32

Németh vagy olyan bunkó, hogy nem tudja mit jelent a haverjai által napi szófordulatként használt "sorosozás" és "háttérhatalmazás", vagy azt hitte magáról, hogy végtelen ravasz módon üzenget. Én az elsőre tippelek, mert egy végtelen bunkó ember benyomását kelti. Mivel pont az a politikai nyáj alkalmazza, melynek vezére a PC beszéd lerombolására büszke, teljesen jogos, hogy a pofájába vágták mit is jelent a hablatyolása. Remélem többször nem látjuk.

Nzoltan 2016.05.16. 06:39:09

@ember100: Persze, nem akarnak. De azon nem változtat, hogy az idepasszolt népség berlini tobzódásainak a számláit nekünk kell állni. Mivel ide osztották őket.

Egyébként nyugaton is csak néhány tízezer volt eleinte. Most meg nézd meg Párizst, Londont. Mintha a szemetet összefújta volna a szél.

nu pagagyí 2016.05.16. 06:40:50

@Asidotus: Egy liberális és humanista egyszerűbben gondolkodik, ha valaki bajban és segítségre szorul, igyekszik segíteni. Nem rúg bele mindenféle "magasabb" eszmények alapján, amikről általában kiderül, hogy csak a személyes önzés fedősztorija.

nu pagagyí 2016.05.16. 06:54:48

@Nzoltan: Hamis az a kép, amit a belterjes magyar média hazudik a Nyugatról. Nem is nagyon tudják hova tenni, hogy London muzulmán vallású polgármestert választott, vagy hogy Würtembergben szintén egy ilyen vallású hölgy lett az ottani tartományi parlament elnöke. Ott ahol világosan szétválasztják a vallást az államtól nem okoz gondot, hogy a valós teljesítményt értékeljék, amivel valaki hozzájárul a közösség életéhez származástól, vallástól függetlenül.

Nem kell bedőlni a magyar kormány tudatos hazudozásainak és uszító tevékenységének. Nem szól másról, csak a mesterséges háborús helyzet fenntartásáról, hogy az emberek félelmére játszva tovább maradhassanak a hatalomban és ellophassák még ami mozdítható.

2016.05.16. 07:18:24

@nu pagagyí: " Ott ahol világosan szétválasztják a vallást az államtól nem okoz gondot, hogy a valós teljesítményt értékeljék, amivel valaki hozzájárul a közösség életéhez származástól, vallástól függetlenül. "

Ezek szerint Svájc egy sötét középkori ország, mert nem választotta el világosan a vallást az államtól. Forrás: www.zeit.de/politik/ausland/2009-11/schweiz-minarett-wahl

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.16. 07:23:54

"A háttérhatalmak és Soros György folyamatos emlegetése pont arra szolgál, hogy ezt a meglehetősen aljas eszmét kockázatok és mellékhatások nélkül lehessen terjeszteni. "

Azaz szerinted a háttérhatalom és Soros zsidó érdekeket képvisel? Te is antiszemita vagy, mint Szigetvári Viktor?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.16. 07:28:25

"Humanitárius katasztrófáról és menekültválságról van szó"

Részben igen, nagyobb részben nem.

Viszont még az a rész se a mi problémánk. Az egész válság oka, hogy a liberálisok háborúkat provokálnak ki, megdöntötté a kormányzatot Líbiában, Irakban, s megpróbálták megdönteni Szíriában. Ez az eredmény.

Szóval ez kb. olyan, mintha elmennék felgyújtani a szomszéd házat, majd a szemben lévő ház lakóit hibáztatnám, miért nem engedik be lakásaikba az onnan menekülőket, mikozben én meg röhögök.

Az USA, Anglia, Franciaország és közeli szövetségeseik menjenek megoldani a kérdést, nekünk ehhez semmi közünk, nem mi bombáztuk Líbiát, Szíriát, Irakot, Afganisztánt!

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.16. 07:29:25

@nu pagagyí:

Soros és a háttérhatalom kritizálása egyetlen dolgot jelent: Soros és a háttérhatalom kritizálását.

Conchobar 2016.05.16. 08:11:04

Miért az antiszemitizmus a tromf a magyarországi belpolitikai kártyajátékban? Miért nem a magyar-ellenesség? Mikor fogjuk belátni, hogy Magyarországon bizony a zsidó érdekek, a zsidók érdekei dominálnak? Mikor fogjuk tudomásul venni, hogy a magyarországi zsidóság nem a magyarság egyik altípusa (a székelyekhez, palócokhoz hasonlóan), hanem egy különálló csoport, etnikum? Mikor fogjuk megérteni, hogy az állandó holokausztozás és antiszemitizmus emlegetés (a hovatartozásra való örökös emlékeztetés) csak eszköz a zsidóság asszimilációjának megakadályozására?

Csuti Ördögüző 2016.05.16. 08:17:24

Ott szúrta el h minek leállni egy ekkora görénnyel mint szváry? Kit érdekel ő meg a pártja?

mojszipupi 2016.05.16. 08:17:54

"Ez év március végéig 3490 letelepedési államkötvényt jegyző külföldi kapott Magyarországon tartózkodási engedélyt, a családtagjaik száma pedig 6148 fő. Letelepedési engedélyt 2249 személy kapott, az ő családtagjaik száma pedig - akik szintén letelepedhetnek az országban - 3871. A számokat Pintér Sándor belügyminiszter közölte két szocialista képviselő kérdésre válaszolva."

2016. április 25

Ehhez képest 1200 ember miatt rendezünk most cirkuszt, akik amúgy se maradnának itt, lehet, hogy ide hoznák őket kényszerrel, de hogy amint tudnak meglépnének az is biztos. Mi meg jogosan mondhatnánk, hogy tessék befogadtuk őket, de elmentek innen, mi megmondtuk előre.
A másik pedig, hogy az unio nem véletlenül kér pont 250 000 eurot per fő. Példát vettek a magyar letelepedési kötvény maffiáról, ha nekünk magyaroknak jogunk van megszabni egy ember árát, akkor az unio nak is van

nu pagagyí 2016.05.16. 08:24:32

@BircaHang Média szerkesztősége:Igazi birka hozzászólás. Igaz, te nem a körmönfont, sunyi fajta vagy, hanem a másik, akit beetettek.

2016.05.16. 08:24:43

@mojszipupi: Szerintem ebben az a rizikó, hogy most tegyük fel: esetleg megszavazzuk a kvótát, ami nevetségesen kevés emberről szól (mondjuk 1200 - ami tényleg nem oszt, nem szoroz), aztán ha a kvótát már megszavaztuk, akkor szépen felemelik. Azért gondolom ezt, mert ha mindenki 1200 embert fogad be (de legyen mondjuk a 60 milliós Spanyolország esetén 6-szor ennyi), akkor az Unió államai összesen nem fognak befogadni 200.000 embert, miközben milliók jönnének. Szóval elég sanszos, hogy az az 1200 kurva gyorsan sokszorozódna.

És minek nekünk még több problémás ember, miközben már van itthon több százezer. (gondolom a szerző most engem cigányozással vádol, de leszarom)

nu pagagyí 2016.05.16. 08:31:20

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Nem hinném, hogy Svájcban lelkész csúcsminiszterek garázdálkodnak, akik közügynek deklarálják a vallást.

Buchhalter 2016.05.16. 08:34:18

@mojszipupi: lökött vagy.Először csak 1200 fő aztán majd család egyesítés címén a rokonaik.Szorozd fel 10-el! Aztán majd követelik,hogy nagyobb házakat építsünk nekik meg mecsetet.Aztán elkezdenek ész nélkül szaporodni.Végül már be sem mehetsz a környékükre holott az a te hazád.Ha meg büntiből majd nem adsz elég segélyt nekik robbantgatni fognak.Hogy fizessünk ki 250 000 eurót fejenként az ki verte a biztosítékot Szlovákiában,Cseheknél,Romániában,Lengyelhonban ,Letteknél és még a kőkemény Dániában is.Utóbbi nagyon toleráns volt , de amikor megtapasztalta ,hogy ezek a migránsok nem akarnak aszimilálódni:lásd helyi nyelv megtanulása ,munkába állás,keresztény értékek tiszteletben tartása.,az európai nők öltözködési szokása(tehát nem kurva egy nő ,mert nem hord kendőt) és elkezdtek gyújtogatni meg handabandázni a Dánok is berágtak rájuk.A kötvény maffiát meg hagyjuk, több európia ország él ezzel a lehetőséggel a magas árra miatt meg nem a buta kolompár kecskedugók jönnek ide tömegszámra.

2016.05.16. 08:38:50

@nu pagagyí: Azért csak kiírtak egy népszavazást, ami többé kevésbé az iszlám terjeszkedésének megállítását célozta.

nu pagagyí 2016.05.16. 08:40:09

@BircaHang Média szerkesztősége: Az "igazságod" a te fantáziavilágod terméke, tényekhez nincs semmi köze. Pontosabban, annyira tény, mint a KDNP képzelt haverja. Találd fel az internetet, az atombombát, a tőzsdét, készíts űrhajót és akkor te leszel a "háttérhatalom". A sötétségben tartott birkák egyetlen mentsvára, hogy nem a vezetőik tartják őket sötétségben, hanem valami rejtélyes külső erő, mert amúgy csodákat csinálnának. De hát sajnos...

nu pagagyí 2016.05.16. 08:41:08

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Svájcban mindenre kiírnak népszavazást, olyan a rendszer. Aztán majd az ellenkezőjére is.

2016.05.16. 08:43:56

@nu pagagyí: Arról még nem hallottam, hogy mecsetek építésére is írtak ki népszavazást, de ha hozol forrást, elhiszem.

mojszipupi 2016.05.16. 08:44:46

@Buchhalter: Pontosan azt mondom én is h ez a kötelező kvóta hatalmas faszság mert kivitelezhetetlen. De ezt úgy lehetne a legjobban prezentálni ha elindítanánk a folyamatot és működés közben látszana hogy a kutya nem marad ebben az országban akit erőszakkal idehoznak. Magától omlana össze a rendszer, dehogy hoznának ide több százezer embert, az unio nem merné megkozkáztatni hogy humanitárius katasztrófa történjen egy tagállamában. Most csak játszanak velünk, annyit kérnek ők is egy emberért amennyit mi is, ez most az európai polgároknak szól h felnyissák a szemüket, milyen országot szponzorálnak az adójukból

J_O_L_A_N 2016.05.16. 08:46:48

"a népet mindig rá lehet venni, hogy kövesse a vezetők parancsát. Ez nagyon egyszerű. Nem kell mást tenni, mint azt mondani nekik, hogy megtámadták őket, a pacifistákat pedig megbélyegezni, hogy nem elég jó hazafiak, és ezért veszélybe sodorják az
országot." / Hermann Göring/
A recept mindig ugyanaz, és alapvetően az ősi csoportösztön aktiválására épít. A lényege, hogy az egyén magát vérségi, kulturális, vagy nézetazonosság alapján egy adott csoporthoz tartozónak érzi magát (a csoport nálunk a kormánypropaganda szerint az egész nemzet, de a valóságban csak a fideszes vezető kaszt), a csoport különböző szintű vezetőit, de különösen a falkavezért vagy alfa hímet (Orbánt), a csoport túlélésének letéteményeseként vakon követi és mindenben támogatja, sőt egyfajta szerelmet érez a falkavezér iránt (mint pl. "az élő isten" feliratú O.V. pólóban pózoló békemenetes droid). A csoportösztönt erősítő tényezők az egységtudat, és a közös külső fenyegetettség érzésének erősítése, az ellenségkép gerjesztés. A csoporton kívüliek vak gyűlöletére való hergelés során hamar bekövetkezhet az ellenség dehumanizációja, amikor már nem is tekintik őket embernek, hanem férgeknek, parazitáknak, kiirtandó állatoknak. Ha a folyamatos propaganda hatására a kötődés befelé, és a gyűlölet kifelé már elég erőssé válik, a csoport normái egész szélsőséges módon eltorzulhatnak, az erkölcsi érzék akár teljesen inaktiválódhat, az egyén mindent a csoportja (vélt) érdekeinek rendel alá, ezen a szűrőn keresztül látja a valóságot.
(ez a dehumanizációs jelenség tette lehetővé az ősközösségi csoportoknál, hogy a szűkös erőforrásokért való küzdelemben az emberségesség és empátia érzése inaktiválódhasson és ne jelenthessen akadályt amikor a rivális csoportot éppen megtámadják és könyörtelenül lemészárolják. A menekültek kollektív megbélyegzése és gyűlölete is ezen alapul)
A propaganda hatására a csoport vezetői által elkövetett bármekkora mértékű lopás és korrupció teljesen elfogadottá, sőt támogatandóvá válik a csoport tagja számára, mert ez is megerősíti a csoportot az ellenségekkel szemben. Paradox módon az irányító kaszt minél inkább kizsákmányolja és meglopja saját elvakított követőit, akiknek emiatt az életszínvonala romlik, annál jobban erősödhet az belső támogatás, mert minden bajt a külső ellenség aljas támadásainak állítanak be, amire a még hatékonyabb összefogás a megfelelő válasz. A történelem során az összes diktatúra kialakulását és fennmaradását ez a mechanizmus tette lehetővé, a hatalom megszerzésénél egyszerűen kihasználnak egy tudást, hogy az emberek többsége végtelenül primitív ösztönlény, egyszerűen programozható droid, és képessé tehető bármekkora aljasságra.

nu pagagyí 2016.05.16. 08:50:37

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ha az ottani szabályok szerint lesz elég támogató, akkor majd kiírják. A demokrácia egy működő rendszer, nem olyan amilyennek a Fidesz hazudja a miénket, hogy elég egyszer demokratikusan nyerni és onnantól már jöhet a diktatúra.

nu pagagyí 2016.05.16. 08:51:18

@BircaHang Média szerkesztősége: A nemlétező valamit nem kell tagadni, az nincs.

2016.05.16. 08:54:18

@Nzoltan: "Egyébként nyugaton is csak néhány tízezer volt eleinte. Most meg nézd meg Párizst, Londont."

Londonban te az indiait is arabnak látod és Afrikából is érkezett hozzájuk pármillió ember az elmúlt 100-200 évben. És London esetében a bevándorlókhoz számold hozzá a párszázezer magyart is, akiket a brexit során úgy basznak ki az országból, mint a macskát szarni.
A franciáknak egy rakás arab gyarmatuk volt, tehát az ott látott arabok 99%-a nem a mostani tömeggel érkezett.
A nálunk látott arabok sem a mostani menekültáradatból maradtak itt.
Ez az egész nem akkorra probléma, mint amekkora hisztit ebből a fidesz és az ostobák csinálnak.

Reszelő Aladár 2016.05.16. 08:55:30

A régi lemezújra indul. Aki Jobb oldali az náci. Aki nem kedveli a zsidókat az biztosan a teljes nép kiirtására törekszik. Mindenkinek szíve joga nem kedvelni a szomszédját, mert hangosan hallgat zenét, egész nap üvölt, káromkodik és néha elveri a gyerekeket. Ha viszon történetesen cigány akkor ez rasszizmus, ami tilos és megvetendő, elítélendő.
Így van ez a migránsokkal/menekültekkel is. Orbán azt mondja, hogy amíg egy terrorista is van köztük, addig nem vagyunk biztonságban ezért nem jöhetnek, az EU meg azt hogy amíg egy is ártatlan nem lehet terroristának bélyegezni őket, ezért jöjjenek csak.
Szíria? Valóban gáz. Üldözik öket? Igen. Röszkénél ki üldözte őket? Jöttek mögöttük dzsippes-gépágyús fekete kalóz zászlós dzsihádisták. Vagy nem vagy a kormánymédia hallgatta el.
Ezek az emberek a török határig menekültek. Onnan pedig jobb életre vágyó bevándorlók. Így is kell bánni velük.
Őseinknek volt pofája fegyverrel védeni az országot a megszállók ellen. Ma milliók jönnének az egyetemes emberi jog álcája alatt, mi pedig a tolerancia jegyében előbb az utcán adunk nekik enni-inni, majd beinvitáljuk otthonunkba tisztálkodni, majd befogadjuk őket a kisszobába. Majd miután itt a család is, előbb a nappali lesz az övék majd mi végül az előszobából kiszorulva a lépcsőházban elmélkedhetünk arról a szomszéddal, hogy cserébe hogy fizetjük a rezsit vajon szabad-e még bekopogni egy székért mert szar egész éjjel a földön ülni. 1100 éve mien ez az ország, de ha rajtatok múlik 10 év múlva sem lesz a mienk!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.05.16. 08:57:45

A fikaevo pocs es a rezsibiztos pitbull
Szánalom

nu pagagyí 2016.05.16. 09:03:06

@Reszelő Aladár: Nem a jobboldali a náci, hanem az aki zsidózik és cigányozik. Elkerülheted ezt a bélyeget, ha tényleg nem vagy az. Annyit kell csak tenned, hogy ha például Farkas Flórián ellopja a állásteremtő program teljes költségvetését, akkor ne cigányozzál, hanem azt mond, hogy Farkas Flórán lopott, börtönbe vele!

midnight coder 2016.05.16. 09:06:10

@pamut: Igazából itt nem kereszténységről van szó. Nagyjából az a kérdés, hogy iszlamista Európában akarsz-e élni, vagy a mostani liberális, ateista, keresztény, zsidó, buddhista, stb. Európában. Az iszlám egy adott létszám felett nemigen enged más hitet maga mellett, és egyaránt hajlamos a futótűzszerű terjedésre és a radikalizálódásra, ha rosszra fordulnak a dolgok. Márpedig Európában a következő 20 évben jóra nemigen fognak fordulni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.05.16. 09:08:38

@nu pagagyí: Baszki...már Antal halála után is azt mondtátok hogy Hóbagoly nem tart választást..nem unalmas?

Egéridomár 2016.05.16. 09:10:49

@nu pagagyí: Sokszor leírtam már, hogy ezzel a retardált Bircával nem szabad szóba állni. Egy ideig reagáltam a hozzászólásaira, de ez csak egy ostoba, beteg ember, aki csak szajkózza a hülyeségeit. Én el sem olvasom a beírásait, épeszű véleményt már rég nem ír.

Janossz 2016.05.16. 09:13:54

@nu pagagyí: "....a pofájába vágták mit is jelent a hablatyolása. Remélem többször nem látjuk. "
Ne légy már ilyen szigorú! Szerintem kimondottan üdvös a média-jelenléte, az igazi az lenne, ha Tállaival, meg Kósával vinnék a kommunikációt. Csodacsapat.

pottompanna 2016.05.16. 09:19:48

Huh. Súlyos egy cikk. Totálisan elvesztetted a kapcsolatot a külvilággal. Neked kellene írni a South Parkot.

Buchhalter 2016.05.16. 09:20:46

@Ylim: és miért pont a magyart küldenék haza a britek amikor a mieink dolgoznak?Ott is a pakikkal és a buta indiaiakkal meg egyéb muszlimokkal van gond.A többség iskolázatlan és a világ egyre jobban a gépesítés felé halad.Ergo ezekkel a képzetlen szapora népekkel mihez is akarsz kezdeni?A hiszti nem árt idióta nyugati barátainknál már ugye robbantgatnak és lövöldőznek és egyre több a halott és megnyomorodott ,de ezt látom nem veszed észre addig amig egy merényletnél neked is le nem szakad a lábad , vagy egy rokonod belehal egy fanatikus robbantásába.

fa2 2016.05.16. 09:46:27

"Szigetvári Viktor a legundorítóbbat vetette be vele szemben. Leantiszemitázta."
.
És nem az? Egy nácipárt közpénzlopó képviselője. Ezek mind csak túlfizetett szavazógépek, önálló gondolat 1 (különben Vitya egyből ki is baszná a pártból), a zsidózás (sorosgyörgyözés) meg olyan alapmű ezeknél mint másnál a levegővétel. Mi a furcsa abban ha megkérdezik egy ilyentől hogy az érvek elfogytával most is ez lesz az aduász? Az volt az undorító hogy ez a náci még ki is merte kérni magának. Szerecsenmosdatta magát.

fa2 2016.05.16. 10:09:23

"Még a demokratikus pártok szavazótáboraiban is többségben vannak az idegenellenesek."
.
Mi ebben a meglepő? A párizsi robbantások és a kölni nőtapizások után? Nálunk is zaklatják a szomszédos suliban a nőket. Ezzel akarnak szimpátiát nyerni? Leginkább egy keresztes hadjáratot sikerül, úgy érzem. Ezekre az állatokra itt semmi szükség! Biztos van köztük értelmes, nem terrorista egyén is, azok nyugodtan ki tudják várni a határon amíg átvilágítják őket. Ha nincs mit takargatni, minek elrohanni a hatóság elől? De mint látjuk ezeknek van, amelyik még nem terrorista az az lesz. Bekunyerálják magukat keresztény földre, aztán iszlamisztánt akarnak csinálni belőle. Azt otthon is megtalálja, maradjon otthon a seggén! Persze ott lőnek, ami nem tetszik a kis terrorjankóknak. Nem jó a fasz rossz oldalán állni? Hát nekünk se, úgyhogy viszlát migránsok!

Zsuzsi25 2016.05.16. 10:18:49

@ember100: de buta vagy....re jo eg. Es akkor kormend? Mert tele a tabor....ok itt akarnak maradni sajnos.

Zsuzsi25 2016.05.16. 10:21:33

@pottompanna: eeeez joo volt. :))) PCA igazgato..... :D

fa2 2016.05.16. 10:28:43

"Jellemző az is, hogy a szövegben egy szó sem esik a szíriai polgárháborúról, az ott élő emberek tragédiájáról, segítéséről, szenvedéseiről."
.
Talán mert valahogy a párizsi robbantások kapcsán nem ez jut az ember eszébe a szegény kis migránsokról? Biztos lehetnek köztük normálisak is, de azok se igyekeznek annak látszani, betartani a szabályokat, elhitetni az itt élőkkel hogy ők különbek az iszlámgeci haverjaiknál. Így hát sokkal több szimpátiára se számíthatnak. Ahhoz nekik is tenni kéne valamit. Az ő érdekük hogy meg legyenek különböztetve az iszlám fajtól, nem a miénk, nekünk az is jó ha kiöntjük a vízzel a gyereket, csak a víz se legyen itt.

Janossz 2016.05.16. 10:50:22

@fa2: Na, úgy látom, Téged most valahogy nem talált meg a Szentlélek...
Mi az, hogy iszlám faj? Hol szedsz fel ilyeneket?
Egy emberi faj van, Homo Sapiensnek hívják.
Fehértől feketéig, katolikustól hinduig.
Ezen kívül ismerjük még a Homo Fautust is, de az nem faj, remélem! :-)

nu pagagyí 2016.05.16. 10:50:34

@fa2: Ha téged is összezárnának a dutyiban néhány gonosztevővel, akkor biztosan az lenne az első dolgod, hogy megmutatnád, mennyire különbözöl tőlük. Meg kell adni az esélyt, hogy bizonyítsák, dolgozni és tanulni akarnak, aztán egy két generáció múlva már nem lesz értelme különbséget tenni közted és köztük. Még az is lehet, hogy elveszik a munkádat, mert jobban csinálják, mint te.

bbwd 2016.05.16. 11:09:04

gyönyörű poszt, tele csúsztatásokkal és féligazságokkal

tipikusan ballib, mondtam is valamit meg nem is, igaz is, meg nem is... :P

makkospacal 2016.05.16. 11:13:26

A Németh Szilárd és Kósa annyira ostobák, hogy nem veszik észre, mindig őket küldik megmagyarázni a legelmebetegebb húzásaikat (rezsicsökkentés, mo a csőd szélén, közpénz jelleg, kiss ügy most a kvótaférgelődés, stb...).
Így működik a fidesz "kommunikáció".
Most is annyi történt hogy a fidesz felköpött és ezt a buta senkiházit állította alá.
A saját soros alapú retorikájuk hullott vissza rájuk.
(még mielőtt... Én sem szeretnék 26 migrit a családomba fogadni - ezt az egybitesek miatt teszem hozzá)

pamut 2016.05.16. 11:23:26

@midnight coder:
1. Teljesen világosan leírtam mire reagálok, mire vonatkozik a reakcióm: arra a hazugságra hogy a fidesz keresztény lenne. Nem az, ellenkezőleg: antikeresztény. A gyűlölködést a fidesz és hívei körében már a napi rutin természetes része, a gondolkodásuk a gyűlölködésből indul ki, amit félelemkeltéssel, riogató világvége rémképekkel ideologizálnak és tartanak karban napi szinten.
Ez tehát maga a keresztény értékrend lábbal tiprása, tagadása.

2. "az a kérdés, hogy iszlamista Európában akarsz-e élni"
Nem, nem ez a kérdés, ez pontosan az - a gyűlöletet megalapozó - riogató, félelemkeltő hazugság amit a pártod terjeszt hogy a félelemből politikai hatalmat kovácsoljon magának, hogy a félelemmel hajtsa uralma alá az embereket. Látom te is részese vagy az antikeresztény, ördögi gyűlölet-ideológia terjesztésének.
Európa egy 500+ milliós államszövetség, és pontosan nulla esélye van annak eliszlámosodjon minden gyűlölet-célú hazugságotokkal ellentétben. Az 500+ milliós EU-ban évtizedek óta több millió muszlim él, teljes békében és egyáltalán nem iszlámosítottak el senkit saját magukon kívül. Igen, vannak olyan országok ahol az integrációjuk csak részben sikerült, azaz ahogy Magyarországon szokás mondani: elkúrták. Németországban pl. elég jól sikerült (ami bizonyítja hogy az integráció lehetséges), de máshol rosszul, pontosabban meg se próbálták őket integrálni ami kurva nagy hiba volt és most fizetik az árát. Nem integrált csoportok a történelemben mindig is okoztak gondot a világon mindenhol, mi magyarok is tudnánk mesélni arról hogy kúrtuk el és kúrjuk el ma is a cigányság integrációját, és mi is fizetjük ennek az árát (tudom, tudom, mindig mindenki más és csakis mások a felelősek mindenért, mi pedig soha semmiért a legkisebb mértékben sem).

Úgy általában az iszlám-ellenes uszítás, és hazudozás nagyon hasonló mintát követ mint a zsidók elleni uszítás a XX. század első felében, azt sem a keresztényi értékrend hatotta át.

A fentiekkel egyébként egy kurva szóval nem írtam hogy fogadjunk be egymilliárd muszlimot (sőt, erősen limitálnám még a háborús zónából jövők számát is, illetve feltételekhez kötném a befogadást illetve elvárnám az integrációt) meg hasonló baromságok, de ez mindegy mert most úgyis megkapom hogy "migráns-simogató" vagyok, ahogy ezt a magukat keresztények hazudó antikeresztények szokták mondani arra aki nem akar velük együtt uszítani a menekültek ellen.

2016.05.16. 11:32:54

@nu pagagyí: Onnan indultunk ki, hogy nem keverik a politikát a vallással. Tökmindegy, mire írják ki a népszavazást (a mecsetek ellen vagy mellett) akkor is belekeverték a vallásba a politikát, tehát az első hozzászólásod alapján Svájc sötét, középkori ország szerinted.

A diktatúrás szöveged pedig egészen egyszerűen finnyás nyafogás, mert neked nem tetszik a Fidesz és eleged van. Nekem sem. A Fidesz olyan amilyen (szar), de ahhoz, hogy igazad legyen, az kellett volna történjen, mint 1933-ban Németországban. A nácik átvették a hatalmat és onnan nem volt apelláta. Itt pedig van.

Lesznek választások 2018-ban, az ellenzékieknek abba lehet hagyni a balfaszkodást és akkor akár nyerhetnek is. Ehelyett mit csinálnak? Darabokra szakadva nyekergik azt, amit te: DIKTATÚRAAAA!

Azért, mert az ellenzék tökéletesen impotens nem a Fidesz a hibás. Fordított helyzetben ugyanígy kihasználnák ők is.

fa2 2016.05.16. 11:33:49

"II. Orbán pápa 1095-ben valóban meghirdette a keresztes háborút, de ez ma már nem érvényes."
.
Állítólag az iszlám se volt terrorista vallás eredetileg - de már az se érvényes. Igány az lenne egy új keresztes hadjáratra. De most már nem hódítani, hanem a szakállas hódítók ellen.

fa2 2016.05.16. 11:35:10

@Janossz: Az embert az különbözteti meg az állattól hogy gondolkodik. A terrorjankók meg síkhülye zombik, tehát nem tartoznak az emberi fajba. Az hogy emberszabásúak, még nem jelent semmit, az orangután is az.

2016.05.16. 11:36:34

Nem hiszem el, hogy csak úgy magától, belső késztetés hatására képes valaki ilyen beteg cikket írni...

fa2 2016.05.16. 11:42:31

@nu pagagyí: Aki menekült, annak nem az az 1. dolga hogy lerombolja a befogadó országot és létrehozza a saját kis szemtdombját sáriástul, iszlámostul. Ezek hódítók, nem menekültek. Úgy is kell velük bánni. Amelyik nem akarja hogy egy kalap alá kerüljön a fajtájával, az igenis bizonyítson, akkor is ha ez nehéz! A "nekik jogaik vannak", meg "adjunk nekik lehetőséget" már megvolt, mi lett belőle? Párizsi robbantások, kölni nőfogdosások. És hány arab dobta fel a saját terrorista haverjait, hogy bizonyítsa ártatlanságát? Nem sokról hallottam. Pedig az ilyennek még az állampolgárságot is megadnám egyből. Nem a bőrszínükkel van a gond, hanem az antiszociális, közveszélyes viselkedésükkel. Ezt gondolom még náluk otthon se tolerálnák, de tőlünk meg elvárnák hogy igen. Pedig tanulhatnának a történelemből, a birka fehér emberből ie elő lehet hozni az állatot, aztán lesz "arbeit macht frei", csak aztán ne sírjon a szájuk!

fa2 2016.05.16. 11:48:43

@pamut:
"2. "az a kérdés, hogy iszlamista Európában akarsz-e élni"
Nem, nem ez a kérdés, ez pontosan az - a gyűlöletet megalapozó - riogató, félelemkeltő hazugság"
.
Sajnos nem, mégha a hazaáruló fideSS terjeszti is, ebben épp igaza van. Angliában már tűntetnek a sária bevezetéséért a migránsok, van pofájuk "sária rendőrséget" felállítani keresztény földön:
www.youtube.com/watch?v=ra45nX9JmW4
És már a németeknél is:
www.youtube.com/watch?v=9S3IACJ_KKs
Ezek azok a békés migránsok akiket be keéne fogadnunk? Ezeknek Auschwitzban a helyük.

2016.05.16. 12:05:13

@pamut: teljes békében? ésatöbbi?
hol élsz te, Jávor Benedek, Vadai Ágnes és Fodor Gábor tart elzárva valami pincében, ahol csak azokkal a hírekkel találkozhatsz, amiket ők engednek és nem beszélhetsz senkivel rajtuk kívül?

azt is nehezen tudom elhinni, hogy valaki egy ilyen cikket csak úgy magától, belső késztetés hatására képes megírni

aki a világot leraboló bankárokat és a gátlástalan multicégek vezetőit azonosítja a zsidósággal, az antiszemita, ez nyilván igaz.
1. a cikkíró ezzel tulajdonképpen bebizonyította önmagáról, hogy antiszemita XD
2. na és? mindenki azt utál akit akar, liberális demokráciában élünk, engem is szabadon utálhatnak a magyarságomért. nyilván szarul esik, de nem tilos. mitől lenne szebb az, hogy te utálsz engem, mint hogy én utállak téged?

pamut 2016.05.16. 12:11:58

@fa2: Annak örülök hogy a hazaáruló antikeresztény gyűlölet-párt (illetve pátmaffia), azaz a fidesz megítélésben egyetértünk.

Az általad berakott két linkek egyiknél hárman "tüntetnek", a másikban pedig 4 embert mutatnak egy fényképen hátulról. Azért két országban összesen hét darab ember nem nevezhető komoly társadalmi nyomásnak finoman szólva. Nálunk is van valami szegény bolond aki meg kikáltotta az az Apostoli Szent Királyságot vagy mi a lófaszt neki talán 8 követője is van.

De persze tény, hogy előkerülhet még pár ilyen bolond, erre azt tudom mondani amit fentebb is írtam: "feltételekhez kötném a befogadást illetve elvárnám az integrációt". Aki felveti a sáriát az ezzel bebizonyította hogy nem akar integrálódni, nem fogadja el a befogadó állam rendjét és kultúráját. Az ilyet én azonnal kirúgnám, mehet vissza Szíriába vagy ahonnan jött. Nem érdekel a menekültstátusza, de az se ha már állampolgár, a fennálló törvényes rend megváltoztatására irányuló törekvés nem legitim nem elfogadható.
Tegyük hozzá hogy pl. Németországban 5 millió muszlim él, ebből 1 tavaly érkezett, de 4 évtizedek óta ott él és soha eszükben sem jutott sariazni, szépen integrálódtak.
A lényeg: a befogadó államnak el kell várnia a menekültektől az integrációt, a befogadás, a segítség ára ez, ez teljesen természetes. Ha engem befogadnak éjszakára egy házba mert az én házam leégett és nincs hol aludnom, akkor az természetes hogy elfogadom a házigazdám szabályait a segítségért cserébe. Akinek meg ez nem tetszik az ne jöjjön Európába, ha meg már ott van, szépen vissza kell küldeni. Pár idióta miatt meg nem kell megbélyegezni a több millió muszlimot.

-JzK- 2016.05.16. 12:13:07

Azért mert a te perverziód a cuckoldry, és arra vágysz, hogy asszonykát partiba vágja néhány kanos néger és arab, még nem kéne az országra eresztened ezeket a barbárokat...

pamut 2016.05.16. 12:13:09

@aleksz róz: mi a problémád pontosan, és a kommentem melyik részét vitatod milyen ellenérvekkel?

pamut 2016.05.16. 12:16:08

Látom amúgy a fideszmaffia jogosan nézi baleknak a saját híveit, azoknak tényleg be lehet fogni a szemét a kamu migránshisztivel és cserébe leszarják a fideszbűnözést :))))

Szegény fideszesek mindig fel vannak háborodva hogy hülyének nézik őket... pedig a saját pártjuk, a fidesz vezetősége és politikusai még sokkal jobban hülyének, manipulálható agyatlan kretén barmoknak nézi őket, mint bárki más :))))

pamut 2016.05.16. 12:17:17

@-JzK-:
Üdvözlöm Putyin pánikkeltő trollját a blogon, hány rubelért adtad el magad és lettél hazaáruló?

fa2 2016.05.16. 12:22:07

@pamut:
Az a 3 ill. 4 pont 3-al illetve 4-el több mint amennyire szükségünk van. És ezek csak azok akik nem futottak el a kamera elől, vagy nem verték össze a kamerást hogy mit kamerázgat. A komoly társadalmi nyomást az jelenti hogy ilyen esetek ezerszámra vannak a youtubeon is, hát még ami fel se kerül oda, mert a megtámadottnak nem az 1. dolga hogy lefotózza a gyilkosokat, hanem fut az életéért. Nem véletlen hogy amigránssimogató németeknél (osztrák, svájci, stb germán népek is) is a szélsőjobb áll a népszerűségi listák élén. Mindenhol ahol találkoznak az emberek ezzel a hódító iszlám hordával csak 1et akarnak: eltakarítani ezeket a picsába. Ha nem mennek haza maguktól, jó lesza kéményen át is, csak menjenek.

Pontosan: el kell várnunk az integrációt. Aki képes beilleszkednia keresztény kultúrába, az maradhat, aki nem, annak fel is út le is út.

fa2 2016.05.16. 12:23:31

@pamut: A fideSSesek a migránsokkal együtt hagyják el az országot - lopott közpénz nélkül!

-JzK- 2016.05.16. 12:36:51

@pamut:
Ez a libsik érve: ha nem akarsz ilyen négeres-buziházasságos világot, akkor putyinista vagy? :D
Én konkrétan éppúgy szarok Putyinra, mint bármely más jelenkori politikusra.
Amúgy meg Oroszország egy fehér keresztény ország, és mint ilyen sokkalta közelebb áll hozzánk, mint egy ország, amelyet muzulmánok illetve füstösök laknak.

pamut 2016.05.16. 12:40:30

@fa2:
"Az a 3 ill. 4 pont 3-al illetve 4-el több mint amennyire szükségünk van."
Ahogy írtam is, ezzel egyetértek. Mint írtam ezt a 3+4 embert szépen ki kell utasítani és hazaküldeni, mivel nem fogadják el a fennálló kultúrát, azaz nyíltan megtagadják az integrációt és a befogadásért cserébe elvárható alkalmazkodást. Oké, ha nekik nem kell az ami Európában van akkor menjen vissza oda ahol az van amit szeretnek.
És nem, nem csak ezt a 7 embert, hanem mindenki aki így gondolja, nem kötelező Európában élni.

Viszont ne tegyünk már úgy mintha 7 ember bármire is érv lenne vagy politikailag lenne bármi súlyuk, jelentőségük. Mint írtam nálunk is van legalább 8 idióta.

"És ezek csak azok akik nem futottak el a kamera elől, vagy nem verték össze a kamerást hogy mit kamerázgat."
Ne essünk túlzásokba a verést tiltják a törvények, nem lehet senkit összeverni, és ha mégis abból per lesz meg börtön. Nem igaz hogy ma Európában természetes lenne hogy operatőröket vernek össze, nem igaz hogy Angliában vagy a németeknél megszűnt volna a törvényes rend.

"A komoly társadalmi nyomást az jelenti hogy ilyen esetek ezerszámra vannak a youtubeon is, hát még ami fel se kerül oda"
Ez is erős túlzás. De számuktól függetlenül: aki jelét adja annak - akár a neten, akár bárhol - hogy nem fogadja el a befogadó állam kultúráját, azt (mint írtam) szépen haza kell zsuppolni. Ez nem kérdés. Akárhányan vannak ilyenek. A menekültektől az elvárható és el is várnadó minimum a hála, és a befogadó állam kultúrájának elfogadása és az abba való integráció. Aki ezt nem akarja, az mehet, csá.

"hódító iszlám horda"
bocs, de ez már maga a szélsőjobbos hisztéria, sajnálom hogy téged is beszippantottak. nincs semmiféle "hódító" "horda". tavaly bejött az 500+ milliós EU-ba kb. 1,2 millió menekült. senkit nem hódítanak meg és nem is akarnak, illetve ha van köztük olyan bolond aki ezzel jön azt szépen ki kel rúgni. nem horda, hanem az életükért futó menekültek. illetve vegyes társaság erősen, aki csak gazdasági migráns azt vissza lehet toloncolni, illetve azt is gondolom hogy a háborús zónákból sem lehet és nem is kell mindenkit befogadni, egyszerűen mert a befogadást sem bírja a végtelenségi az EU, nem tudjuk és nem kell nekünk megoldani a világ összes háborús zónájának a baját. Szóval kell egy felső határ a befogadásra (és azoktól elvárni az alkalmazkodást).

Hozzáteszem Magyarországot ez kicsit sem érinti, ide még legostobább analfabéta szír paraszt sem akar jönni mert még ő sem annyira hülye hogy Magyarországon akarjon élni. Innen még a magyarok is menekülnek, borzalmas kivándorlás, népfogyás van nálunk.

Ez az egész hisztéria, ami minket nem is érint, azért van felfújva, mert Orbán rájött hogy a félelem a legerősebb fegyver amivel a magyarokat az uralma alá tudja hajtani (és egyben ki is rabolni minket).

A félelem fegyverével igázza le Orbán a magyarokat.

2016.05.16. 12:41:32

@pamut: vitatkozni? érvelni? minek?
előbb tájékozódni kéne, tisztában lenni a témával, meg úgy alapjában a világ dolgaival. aztán lehetne vitázni.
ha valaki eléd áll és azt mondja, a szivárvány barna, vagy azt mondja márpedig szivárvány nem létezik mert ő még sose látott, akkor mit csinálsz? először még leírod neki a fénytörés jelenségét meg beraksz egy képet, linket. de mi van akkor ha ennek ellenére se hiszi el, mert nem akarja elhinni? vagy jávor benedekek tején nevelkedett és elkezd a tényekkel vitatkozni, neki az igenis barna

pamut 2016.05.16. 12:44:58

@-JzK-: jaja, mert tőlünk nyugatra kötelező a négerbuziházasság :))

Az is vicces hogy két egymást követő mondatban előbb közlöd hogy szarsz Putyinra, majd egyből be is nyalsz neki :)

Amúgy Oroszországban mind arányaiban mind abszolút számokban (több tízmillió fő...) mérve több muszlim él mint a németeknél, de mondjuk ti putyinista trollok sose az eszetekről voltatok híresek :))

fa2 2016.05.16. 12:49:44

@pamut:
"ezt a 3+4 embert szépen ki kell utasítani és hazaküldeni"
Na itt van a különbség köztünk: ne nekünk kelljen utólag válogatni, hanem csakis az jöhessen át a határon amelyik szelektálva van. Mivel a beözönlött csőcseléknél ez nem garantálható, húzzon vissza mindegyik a gecibe, aztán majd jelentkezzenek egyesével belépésre, amit majd átvilágítás után megkaphatnak. Nem úgy megy ez hogy jajdeszarszegényeknek otthon, és ez már feljogosítja mindet az invázióra! Törökország is biztonságos már, odáig lehetnek menekültek, onnantól csak gazdasági migránsok. Az nem alanyi jog hogy a német segély jobb mint a török, hát menjünk oda.

Szóval a lényeg: ide már csak a válogatott migránsok jöjjenek, ne nekünk kelljen félelemben élnünk hogy melyik robbantja ránk holnap a metrót. Ha ezt ők maguk nem tudják garantálni, akkor semelyik ne jöjjön!

fa2 2016.05.16. 12:59:48

@pamut:
"Ne essünk túlzásokba a verést tiltják a törvények, nem lehet senkit összeverni, és ha mégis abból per lesz meg börtön."
Aha, persze... Úgy mernek ezekhez odamenni a rendőrök mint nálunk BKV ellenőr a cigánygalerihez. Azok se akarnak pofont kapni, hát inkább elfordulnak. Az ártatlan közember meg had rettegjen, az senkinek nem a dolga, persze ha leveszi a puskát a falról és lelövi a migránst, egyből ott terem a hatóság hogy dehát ezeknek jogai vannak. Nekik igen, nekünk nem?

"nem igaz hogy Angliában vagy a németeknél megszűnt volna a törvényes rend."
Azért mert MÉG nem az ország 100%-a "no go zone", nem jelenti azt hogy minden rendben van. Már ezek is tele vannak ilyen fehér embernek belépni tilos zónákkal, mint a franciák. Holott ez keresztény föld, nem iszlám! Kinek vannak itt jogai, az őslakosoknak, vagy a hódítóknak?

"bocs, de ez már maga a szélsőjobbos hisztéria, sajnálom hogy téged is beszippantottak. nincs semmiféle "hódító" "horda""
De van, ennek tagadása csak a migránssimogató struccpolitikusokra jellemző, ők talán még elhiszik hogy ez igaz is. A nép már nem, ezért is bukik Merkel, jönnek a szélsőjobbosok a sógoroknál, és angliában is jönnek fel, mert tele a fasz a sáriázgató migránsokkal.

"tavaly bejött az 500+ milliós EU-ba kb. 1,2 millió menekült. senkit nem hódítanak meg és nem is akarnak"
Aha, pont ezt vettük észre a párizsi robbantásoknál, Charlie Hebdo, stb...

"nem horda, hanem az életükért futó menekültek"
... voltak Törökországig. Ott is veszélyben az életük? Meg Görögországban? Nem, ezek gazdasági migránsok. A szimpla migráns azonban csak jól akar élni, nem öli halomra a helyieket. Ezek hódítók.

"Hozzáteszem Magyarországot ez kicsit sem érinti, ide még legostobább analfabéta szír paraszt sem akar jönni mert még ő sem annyira hülye hogy Magyarországon akarjon élni."
Egyelőre. Azonban nem kell megvárni amíg megtörténik. Okosember más kárából tanul nem a sajátjából se. A migránssimogatók nem okosak. Keblükön nevelgetik a kígyót.

"A félelem fegyverével igázza le Orbán a magyarokat."
Az a baj hogy ez kivételesen valódi fegyver. A közpénzlopás perze nem az. Orbánnak nem kellenek migránsok (persze ha már jó téma miért ne használná ki), azelőtt is szarrá lopta az országot, migránsok nélkül is voltak hülye Birkamenetesek, Lézerjanók, Rogán nepperek.

-JzK- 2016.05.16. 13:04:31

@pamut: Nyugaton igenis KÖTELEZŐ a kulturális marxista értékrend nagyfokú elfogadása abban az értelemben, hogy ha ettől eltérő értékrendet felvállalsz, társadalmilag bizonyosan ellehetetlenülsz. Ez folyik a csapból, ez van a sajtóban, ezt verik a gyerekedbe az iskolában, és ha bármilyen magasabb pozíciót elvállalsz, elvárják, hogy te is ezt szajkózd.

Te kényszerítesz állásfoglalásra az orosz kérdésről: én nem "nyalok be" nekik. Nincs oroszpárti identitásom, de azt a russzofóbiát is elítélem, ami egyszerűen abból fakad, hogy fúj oroszok, mert ők "üldözik" a buzikat. Hát kérem, azt nagyon jól teszik! Ez nem jelenti azt, hogy Putyin személyes híve volnék, vagy ne lennék kritikus az orosz társadalomnak pl. a szovjet-nosztalgiájával.

Az oroszországi muszlimok nem bevándorlók, hanem évszázadok óta ott élnek, ahol, és nem is nyomulnak bele az orosz etnikai törzsterületre, politikailag meg nagyon is féken vannak tartva. Ők nem azért élnek az orosz állam területén, mert ők odamentek, hanem az orosz állam terjesztette ki még évszázadokkal ezelőtt az ő törzsterületükre. És így ők élnek orosz uralom alatt, nem az oroszok élnek muszlim befolyás alatt.

Németországban pedig a muszlimok betelepülők, és etnikailag is idegenek ("füstösök"), és hála a mai német társadalmat uraló Schuldkult-nak (a nácizmus miatti kötelező bűntudat-kultusz) a németek kerülnek egyre inkább muszlim befolyás alá. A kulturális marxizmusnak ez a "vegyük figyelembe az érzékenységüket" dumája pont azt szolgálja, hogy mi asszimilálódjuk hozzájuk, szokjunk hozzá, hogy mindenhová beteszik a mancsukat.

Egyébként én kulturálisan sokkal inkább kötődök a német kultúrkörhöz, mint az oroszhoz, de nem EHHEZ a merkeles-schuldkultus-willkommenkulturs Németországhoz, amely a német nép legnagyobb ellensége.

De te ezt úgyse érted, mert csak ilyen hülye panelekben tudsz gondolkodni: buziszeretés = haladás = Merkel-i Németország = sok euró, fasza élet. Hazafiasság = Putyin, Oroszország, barbarizmus, szegénység.

pamut 2016.05.16. 13:05:53

@fa2:
"Na itt van a különbség köztünk: ne nekünk kelljen utólag válogatni, hanem csakis az jöhessen át a határon amelyik szelektálva van."
Nagyot tévedsz, ebben semmi különbség nincs köztünk :) Hol írtam én egy szóval is hogy ne szelektáljanak a határon? Sehol, sőt én is pont ugyanezt mondom. Eleve akit átengednek a határon, az írja alá mind a saját nyelvén mind mind angolul, mind a befogadó állam nyelvén ugyanazt a szöveget, amiben totálisan elfogadja a befogadó állam rendjét és kultúráját, megesküszik hogy ezt soha nem akarja megváltoztatni és ígéri hogy minden erejével integrálódni akar és fog is, és elfogadja hogy ha ezt nem teszi meg, kirúgják és soha többé nem teheti be a lábát az EU-ba. Vagy akár kis videóban is megesküdhetnek erre a saját nyelvükön. És aki ezek után sariázni akar meg hasonlók szépen a képébe mutatva a saját aláírt vállalását és esküjét ki kell rúgni.
Jól kell csinálni a beeresztést, szelektálva a határon, ez nem kérdés.

"Mivel a beözönlött csőcseléknél ez nem garantálható, húzzon vissza mindegyik a gecibe"
na ez megint a szélsőjobbos hiszti és gyűlölködés... miért lenne "csőcselék" a háború elől menekülő nyomorult? a többség az életéért fut, ahogy te is tennéd a helyükben.
az elbaszott beengedést pedig utólag is lehet korrigálni, a fent leírt garanciákat a már bent lévőkel is alá lehet íratni, és nem csak aláirtani kell hanem ellenőrizni is. pl. elvárni a nyelvtanulást is, és aki nem halad vele egy egy elvárható ütemben azt szintén kirúgni. Nagyon nem könnyű dolog ám az integráció, aki nem vállalja és/vagy nem csinálja meg, az mehet haza.
Mindezen szabályrendszer felállítása és gyakorlatba átültetése, ellenőrzése, betartatása természetesen a befogadó állam feladata, ki másé lenne, meg ki máséban bízna meg bárki is?

bbwd 2016.05.16. 13:21:00

@pamut: elég nagy káosz van a buksidban :)

pamut 2016.05.16. 13:27:39

@fa2:
"Aha, persze... Úgy mernek ezekhez odamenni a rendőrök mint nálunk BKV ellenőr a cigánygalerihez."

Ez nem igaz. Szélsőjobbos kamu hazugság amit bevettél. Ez a röhejes, kamu no-go zónás baromság végigfutott az országon, de ezek szerint lemaradtál az ezt követő közröhejről. Nem hogy több száz no-go zóna nincs Európában de egy darab sem. Ha mégis lenne akkor az adott állam odaküldené a hadsereget és rendet tenne, de nincs ilyen. Nálunk sincs. Mutass már csak egy kormány az EU-ban amelyik olyat állítana hogy hát igen, nem vagyunk képesek fenntartani a rendet az ország egy részén :)))

"Azok se akarnak pofont kapni, hát inkább elfordulnak."
Mi van??? :DDD
Ez már kész elmebaj. A cigány fél a rendőrtől, és nem fordítva :D Te tényleg kurva sok zombis filmet nézhetsz, vagy valami szélsőjobbos barátod hülyített meg de ilyen nincs :) Ha egy cigány felképel egy rendőrt, először is összeverik, aztán a bíróság hatóság elleni erőszakéért dutyiba zárja, ahol szintén összeverik. De még a cigány se olyan hülye hogy rendőre támadjon. Kicsit túlliheged te ezt az egészet.... azaz nem is kicsit....

"Az ártatlan közember meg had rettegjen"
Én speciel nem rettegek. Te rettegsz, mert voltál olyan hülye és hagytad hogy a fidesz félelem- és hisztériakeltése hasson rád.

"e ha leveszi a puskát a falról és lelövi a migránst, egyből ott terem a hatóság hogy dehát ezeknek jogai vannak."
naná hogy jogai vannak, pl. élni van joguk, mi ezzel a baj? te ölni akarsz vagy mi bajod van?

"Nekik igen, nekünk nem?"
higgadj már le baszki ki mondta hogy nincsenek jogaid? teljesen elgurult a gyógyszered? komolyan kérlek higgadj már le.
te egyébként melyik országban élsz ha szabad tudni?

"Azért mert MÉG nem az ország 100%-a "no go zone", nem jelenti azt hogy minden rendben van."
A no-go zónák száma: NULLA.

Ismétlem: NULLA.

A no-go-s kamu hisztit leleplező egyik cikk:
444.hu/2016/03/30/berlini-hipszternegyedtol-felti-a-magyarokat-a-kormany

A cikk szépen alaposan hosszan kivesézi, olvasd csak el.....

"De van"
De nincs. Ők menekültek. Egyébként több országból, még ők maguk sem egységesek... A hordázás megbélyegzés, a verbális gyűlölködés része.

"Aha, pont ezt vettük észre a párizsi robbantásoknál, Charlie Hebdo, stb"
na ez a legaljasabb hazugság, egymillió embert összemosni 15 terroristával (akikből 13-14 nem is most jött migráns, hanem már ott született...)
de most komolyan ezt hogy képzeled? akkor a cigányírtó debreceni terroristák miatt mint a 10 millió magyar ember náci terrorista, vagy hogy???

"Egyelőre."
És mégis miből gondolod hogy belátható időn belül ez változna? Hisztériakletés amit művelsz, és akarod vagy sem de a fidesz szekerét tolod, az Magyarország félelemmel leigázásban segítesz Orbánnak.

"Az a baj hogy ez kivételesen valódi fegyver."
Lófaszt. Még ha Németországban élnénk, még akkor se lenne igaz de legalább 0,00001%-nyi valóságalapja lenne amit ki lehetne forgatni, de itt nálunk? :DDDD

pamut 2016.05.16. 13:34:40

@-JzK-:
"Nyugaton igenis KÖTELEZŐ a kulturális marxista értékrend nagyfokú elfogadása"
mit értesz te ez alatt az értékrend alatt? :D

megnézném egy angol vagy német vagy francia vagy svéd fejét ahogy röhög amikor közlöd vele hogy ő "marxista" :D

"én nem "nyalok be" nekik."
ááá, dehoooogy :DDD
ezt ki is írta? :D "Amúgy meg Oroszország egy fehér keresztény ország, és mint ilyen sokkalta közelebb áll hozzánk"

"Az oroszországi muszlimok nem bevándorlók"
Már amelyik, közép-ázsiából van muszlim bevándorlás is.

"és nem is nyomulnak bele az orosz etnikai törzsterületre"
mi van, te már törzsi területekben gondolkozol? :DDDD visszugrottál pár ezer évet a gondolkodésban ? :D
szóval szerinted mondjuk Moszkvában meg a többi nagyvárosban pl. nincsenek muszlimok? :DDD

"a németek kerülnek egyre inkább muszlim befolyás alá."
:DD
és ezt a kretén baromságot te be is veszed :DDD
látom, nálad nagy a baj... :D

pamut 2016.05.16. 13:35:47

@bbwd: jól van pistike, jól beszóltál, büszke lehetsz, mehetsz szépen vissza a homokozóba :)

pamut 2016.05.16. 13:38:25

Fentebb már belinkeltem, de akkor külön is kiemelem ezt a cikket, ami ezt az egész bornírt agybajos no-go zónás hazug baromságról lerántja a leplet:

444.hu/2016/03/30/berlini-hipszternegyedtol-felti-a-magyarokat-a-kormany

A lustábbak és a gyengébbek kedvéért: NINCSENEK NO-GO ZÓNÁK az Európai Unió területén.

Aki ezt beszopta: balek.

Aki ezt terjeszti: kollaboráns bűnös Orbán magyarok elleni félelemkeltő háborújában.

fa2 2016.05.16. 13:43:17

@pamut:
A klönbség ott van hogy én a szelektálatlan terroristagyanús tömeget úgy ahogy van hazatoloncolnám, nem csak kiemelném belőle a már bizonyítottan antiszociálisakat. Én nem akarom megvárni amíg ezek "bizonyítanak". Ahogy beözönlöttek, úgy húzzanak is haza! Becsületes migráns nem a határt ostromolja, hanem megvárja míg lefolytatják a beléptetési eljárást. Amelyik nem, abból látatatlanban szinte biztos hogy nem kérünk, ezt tudja ő is, azért erőszakoskodik, mert neki nem lenne meg a papírja.

"miért lenne "csőcselék" a háború elől menekülő nyomorult?"
Milyen háború van Szerbiában? Én nem tudok róla. Arról meg pláne nem hogy ott szírek laknának és most menekülniük kéne. Te igen?

"a többség az életéért fut"
Ez akár igaz is lehetett - egészen Törökországig. Onnantól kamu.

"az elbaszott beengedést pedig utólag is lehet korrigálni, a fent leírt garanciákat a már bent lévőkel is alá lehet íratni"
Aztán mégis hogyan? Majd bejön a terrorista az örsre hogy jelentkezzen kitoloncolásra?

Willkommenskultur 2016.05.16. 13:45:03

A háttérhatalom semmivel sem nagyobb összeesküvés elmélet mint az Al Kaida vagy az ISIS. Vagy az iraki tömegpusztitó fegyverek....

A közös bennük hogy soha senki nem látta őket.

Andy73 2016.05.16. 13:45:09

Szigetvárinak jót tett, hogy Németh Szilárd faképnél hagyta, mert valójában nem is vele vitázott. Az 1 százalékos párt most azért küzd, hogy minél előrébb kapaszkodjon két év múlva a baloldali közös listán, hogy ismét bejuthasson a parlamentbe. Ezért kell emelnie a tétet, és egyre nagyobbakat mondania. Most megint kapott 5 perc figyelmet, és ezzel elérte a célját.

ember100 2016.05.16. 13:46:46

@Zsuzsi25:
Helló !

Ha már itt tartunk Te vagy a buta ha ezt elhiszed.
Maximum csak átmenetileg addig maradnának amíg ki nem pihenik magukat kicsit össze nem szedik a családot aztán irány egy jobb élhetőbb helyre .
Gondolod havi 45-90.000 Ft ből akarnak fognak megélni itt Magyarországon.
Látod milyen buta vagy :(

fa2 2016.05.16. 13:49:14

@pamut:
"Ez a röhejes, kamu no-go zónás baromság végigfutott az országon"
És még egész Európán, ahogy a youtubeon is láthatod, tévéhírek vannak tele ezekkel, de mivel ez nem egyezik a migránssimogató álláspontoddal, inkább letagadod. Mint a struccok a homokban...

"Nem hogy több száz no-go zóna nincs Európában de egy darab sem."
MUHAHA!!! Jártál már vidéki cigánygettóban? És még csak arabok se kellenek a hülyeséged megcáfolásához.

"Ez már kész elmebaj. A cigány fél a rendőrtől, és nem fordítva :D"
Ez már tényleg az, amikor a valóságot is lehazudod. Csak akkor fél tőle ha egyedül van, hordában leköpi azt is, a yard meg nem mer felléni, mert vannak ketten 200 cigó ellen, esély=0, és ezt ki is használják.

"naná hogy jogai vannak, pl. élni van joguk, mi ezzel a baj? te ölni akarsz vagy mi bajod van?"
Aha, a párizsi merénylők közül hány akart élni? Véletlenül se gyilkolni jöttek ide, ugye? De te csak simogasd tovább a migránsaidat, remélem a házadba is befogadtál párat, majd jól seggbekúrják a feleségedet / fiadat, amíg dolgozol, ezzel meghálálva a tettedet.

ember100 2016.05.16. 13:49:50

@hagyma:
Helló !

Azt vágod hogy a kvótát az EU akarja mint egy focicsapatban , mindenkinek futni kell ha nyerni akar a csapat :)
A fejpénz meg megváltása a "futásnak "

Látod ennyire egyszerú vagy ennyit olvastál a plakátom , meg a TV1 ben.

Willkommenskultur 2016.05.16. 13:50:21

@pamut: A életéért a zember a legközelebbi fedezékbe fut, nem a gazdag országokba. A migránsok még közép európában sem hajlandóak letelepedni, holott az kb. a kánaán a szarszagú barlangjaikhoz képest.

nu pagagyí 2016.05.16. 13:51:12

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Demokráciában nem engedhető meg, hogy a mindenki adójából fenntartott közmédiát a hatalmi párt szócsövévé degradálják. Nem engedhető meg olyan főügyész, amelyik nem hajlandó nyomoztatni a hatalmi pártot érintő ügyekben alapos gyanú esetében sem, vagy nyíltan szabotálja mint a Quaestor ügyet. Nem engedhető meg, hogy a parlamentből ültessenek be párttagokat a független hatalmi ágazatokba, mint az AB-be Stumpfot, vagy Balsait, vagy a Médiatanács élére Szalay Annamáriát. Nincs demokrácia, ha tömegesen rugdalnak ki állami tisztviselőket és alkalmazottakat, hogy mindenféle szakmai előélet nélküli pártszimpatizánsokat ültessenek a helyükre. Nincs demokrácia, ha százezer tanárnak egyetlen személy a munkaadója, aki kénye-kedve szerint szortírozgatja őket. Nincs demokrácia, ha a helyi gazdáknak esélye sincs, hogy földhöz jussanak a hatalmi párt strómanjaival szemben. Nincs demokrácia, ha a közbeszerzésen elég egyetlen induló és azt Mindig Mészárosnak hívják. Nem demokrácia az, ahol az MNB elnök az ország pénzét a rokonainak utalja át. Az meg pláne nem demokrácia, ahol a választott képviselő nem a választóinak számol be ténykedéseiről, hanem a pártvezér parancsait lesi és birkaként szavazza meg azt is, ami választókörzetének káros. Nem demokrácia az sem, ahol a torz választási szabályoknak köszönhetően hatalomra jutott kisebbség rendszerszerűen figyelmen kívül hagyja más kisebbségek jogait és érdekeit.

Ha nincs demokrácia és láthatóan anarchia sincs, akkor kizárásos alapon diktatúra van.

fa2 2016.05.16. 13:52:53

@pamut:
"na ez a legaljasabb hazugság, egymillió embert összemosni 15 terroristával (akikből 13-14 nem is most jött migráns, hanem már ott született...)"
A korábbi migráns is migráns. Előrevetíti hogy mi lesz az újonnan érkezőkből. Ha nézted volna a híreket, akár össze is számolhattad volna hogy a párizsi merénylőkből hány özönlött át a határon, nem egy Magyarországon át. De persze ez nem egyezik a migránssimogató álláspontoddal, tehát le kell tagadnod...

"Hisztériakletés amit művelsz, és akarod vagy sem de a fidesz szekerét tolod, az Magyarország félelemmel leigázásban segítesz Orbánnak."
Ha egy migráns és egy cigány (Orbán) közül kell választani, inkább a cigó, az legalább csak a pénzemet lopja el, nem az életemet (is). Ha te életveszélyben szeretsz élni, akkor inkább költözz ki vmi iszlamisztánba, mi itt nem osztjuk az oroszrulettes nézeteidet.

illaim 2016.05.16. 13:54:09

Voltam olyan mazochista, hogy végig olvassam a beírásokat.
Szép kis gyűjteménye jött össze a fröcsögő majmoknak! Felrémlett, amikor a Gyurcsány le terroristázta a szír focistákat. Nos ha valakinek nem ötperces a memóriája, az pontosan emlékszik a Fidesz akkori hisztijére! Ma meg pont az ellenkezőjét harsogja!
Mi van majomtábor? Már azt se tudjátok mit akartok? Nem csoda, hiszen már az őseiteket is a gravitáció hozta le a fáról, és nem az evolució ! LOL

pamut 2016.05.16. 13:58:38

@fa2:
"Becsületes migráns nem a határt ostromolja, hanem megvárja míg lefolytatják a beléptetési eljárást."

Hazugság azt sugallni hogy az egymillió migráns aki a németeknél van azok betörtek a németekhez. Dehogy, nagy többsége most is menkültszállásokon él, és várja a hatósági eljárás végét. Az pedig hogy a németeket ezt milyen ütemben és módon csinálják meg az már az ő dolguk és felelősségük. Én fentebb leírtam milyen szigorú feltételek mellett engednék be bárkit.

Szerbia vagy Görögország nem bír el egymillió menekültet, ezt te is tudod, képmutatás úgy tenni mintha így lenne. Ha te menekülnél Szíriából, te sem a szerbekhez akarnál menni hanem egy élhető és befogadó országba.

"Aztán mégis hogyan? Majd bejön a terrorista az örsre hogy jelentkezzen kitoloncolásra?"
A többség menekülttáborokban lakik, nem kell őket behívni, ott helyben meg lehet oldani. Aki nem működik együtt már mehet is haza egyből. Ha pedig valaki már nem szállókon élnek hanem régebb óta Németországban élő rokonaiknál vagy máshol, akkor igen, őket be kell hívatni. Aki meg nem megy be az ellen körözést lehet kiadni, még egy németnek is be kell mennie a rendőrségre ha az behívja, ez az európai rend része. ha valaki nem megy be már törvényt sértett, már lehet kirúgni. Ennek a folyamatnak megvan a maga hatósági módszere, meg lehet csinálni a szelektálást (ha már a határon nem csinálták meg jól, ami tényleg hiba volt).

Nem válaszoltál hogy hol élsz, Ezek szerint nyilván itt Magyarországon. Bocs, de innen még röhejesebb a kamuhiszti, mert ez minket magyarokat nem érint.
Illetve érint, annyiban hogy ezekkel a hazugságokkal próbálja félelemben tartani és ezzel uralni Orbán az országot, te pedig ebben segítesz neki.

fa2 2016.05.16. 14:01:10

@pamut:
"A lustábbak és a gyengébbek kedvéért: NINCSENEK NO-GO ZÓNÁK az Európai Unió területén."
Aha, ezt magyarázd meg a belgáknak is, akik vagy 1. nem az EU része, vagy 2. mégis megtalálták a nemlétező zónádat pl. Molenbeekben. Annyira szánalmas a hazudozásod.

nu pagagyí 2016.05.16. 14:06:46

@-JzK-: "Egyébként én kulturálisan sokkal inkább kötődök a német kultúrkörhöz, mint az oroszhoz, de nem EHHEZ a merkeles-schuldkultus-willkommenkulturs Németországhoz, amely a német nép legnagyobb ellensége."

Gondolom a kötődés Hitlerrel zárul.

Willkommenskultur 2016.05.16. 14:07:46

@illaim: Nem vagyunk kötelesek nemterroristákat fogadni sehonnan.

A terrorista veszély az arab migráció egyik káros tényezője a sok közül. Azon kivül persze, hogy eddig az volt a szstem hogy ha egy nép egy másik helyére akart beülni akkor le kellett előbb győzni őket, de ezek a migráncsok még csak nem is akarnak MO-ra jönni, csak Merkel már úgy döntött hogy ezek biza nem atomudósok és nem lesz nekik willkommen.

pamut 2016.05.16. 14:09:01

@fa2:
Láthatóan nem olvastad el a cikket amit belinkeltem neked, és ami ízekre szedi ezt a no-go zónás röhejes kamut.

Akkor ismét: NINCSENEK NO-Go ZÓNÁK.

Sem itt, sem a németeknél, sem sehol az EU-ban.

ISMÉT A CIKK:
444.hu/2016/03/30/berlini-hipszternegyedtol-felti-a-magyarokat-a-kormany

Amíg nem volt cáfolta lehetett tévedésnek mondani ezt a no-gos-baromságot. Most hogy cáfoltam, ezek után nettó hazugság.

"Jártál már vidéki cigánygettóban?"
Amit cigánygettónak hívnak, azaz cigánysornak, cigánytelepnek, az nem no-go zóna. NINCS Magyarországon olyan közterület ahová ne mehetne be rendőr, vagy ne merne bemenni. Pont. Akik félnek amikor egy cigány találkozik egy rendőrrel, azok a cigányok.

"Csak akkor fél tőle ha egyedül van, hordában leköpi azt is"
Igen? És a rendőr mit csinál, csöndben tűri vagy hív erősítést? Te ezeket a kurucról veszed vagy túl sok zombis filmet néztél?

"vannak ketten 200 cigó ellen"
:DDD Mutass már csak egy olyan esetet amikor 200 cigány összevert két rendőrt :D

"Aha, a párizsi merénylők közül hány akart élni? "
Eszednél vagy idióta? Nem a terroristákról volt szó hanem az egymillió menekültről! Megint összemosod őket? nem érzed mennyire aljas ez? a debreceni cigánygyilkosok miatt nem gyilkosozod le mind a 10 millió magyart?

Ennyire tombol benned a gyűlölet? Tényleg képtelen vagy megfékezni a saját magadon elhatalmosodó hisztériát és gyűlöletet? kapj már a fejedhez!

"te csak simogasd tovább a migránsaidat, remélem a házadba is befogadtál párat, majd jól seggbekúrják a feleségedet"
na, csak megérkeztük.... te egy idióta barom vagy, és ez még a kisebbik baj, de még szar alak is vagy. hogy úgy általában is egy szar alak vagy-e, vagy csak a hisztéria fordított ki önmagadból és hagyod hogy faszfejt csináljon belőled, azt nem tudom, de hogy most szar alak vagy az biztos...

pamut 2016.05.16. 14:10:15

@fa2:
Molenbeek nem NO-Go zóna. Ahogy sem Belgiumban sem sehol máshol az EU-ban nincs NO-GO zóna.

Miért hazudsz?
Nem szégyelled magad?

fa2 2016.05.16. 14:11:31

@pamut:
"Hazugság azt sugallni hogy az egymillió migráns aki a németeknél van azok betörtek a németekhez."
Hazugság azt hogy nem...

"nagy többsége most is menkültszállásokon él, és várja a hatósági eljárás végét."
Miért nem várta meg a görög határon? Csak nem azért mert a görög segílyke nem annyi mint a német? Ez már puszta gazdasági migráció, nem menekülés. Te elhiszed magadnak hogy Görögország, Szerbia, Bulgária, Horvátország egyik se volt biztonságos útközben? Mindenhol háború van szegény kis migránskák ellen?

"Szerbia vagy Görögország nem bír el egymillió menekültet, ezt te is tudod, képmutatás úgy tenni mintha így lenne."
Ezt honnan tudják, megpróbálták? Szarrá kérvényezték a fejüket bevándorlásügyben, és mindig elutasították? Vagy egyszerűen csak nem is akarták, mert a németeket több pénzre le lehet fejni mint a görögöket?

"A többség menekülttáborokban lakik, nem kell őket behívni"
Az összes 1.1 millió nálunk (EU) lakik már, szerinted majd önként visszamegy? Nyilván azért balhézott idáig hogy visszacsinálja az egészet...

"Aki nem működik együtt már mehet is haza egyből."
Hogyan? Ha a határnál nem fordítottad vissza ezeket, utána már ki fogja? Az kevés hogy kapnak egy határozatot, amit át se vesznek. A hajléktalanok is kapnak mindenféle bírságokat, szerinted hányat fizetnek be abból? Mert mit tudnak velük tenni? Levonják a semmiből?

"Bocs, de innen még röhejesebb a kamuhiszti, mert ez minket magyarokat nem érint."
Ez tényleg röhejes kamukifogás. 1. Minket is ugyanúgy megfenyegetett az ISIS, és ahogy Madridban is volt vonatrobbantás, mert oda könnyebb volt bejutni mint a migrációt komolyan vevő USA-ba, hát jobb híján oda mentek. Én nem akarom megvárni amíg mi kerülünk sorra. Ha te igen, inkább te költözz ki iszlamisztánba, mi nem kérünk a simogatott migránsaidból!

pamut 2016.05.16. 14:12:26

@fa2:

Molenbeek:

"Egybehangzó beszámolók szerint a kerület teázóiban és éttermeiben ugyanúgy megfordulnak külföldiek, ha épp arra vitte őket a dolguk, és bármiféle probléma esetén ugyanúgy intézkedik a rendőrség, mint a város többi részén. És ismerünk több olyan Brüsszelben élő magyart is, aki ebben a negyedben bérel lakást, és soha semmiféle problémájuk nem akadt."

444.hu/2016/03/30/berlini-hipszternegyedtol-felti-a-magyarokat-a-kormany

És most kérlek verd a hisztit!! Üvöltsd hogy jáááááááááááááááááj, jájájájáj, Molenbeek no-go zóna, mindmeghaluuuuunk!!!!!!

fa2 2016.05.16. 14:12:53

@pamut:
Ne hazudj, azért mert nem azt írják rá a térképre mint hivatalos megnevezést, attól még az. Te fehérként be mernél menni egy nyíltani iszlám gettóba? Itthon be mersz menni egy cigánytelepre? Akkor meg mit hazudsz?

fa2 2016.05.16. 14:13:38

@pamut: Te véletlenül nem migráns vagy?

fa2 2016.05.16. 14:16:57

@pamut: 444.hu... MUHAHA! Migránssimogató propagandaoldalról idézni... MUHAHA!

pamut 2016.05.16. 14:26:03

@fa2:
Nyilvánvalóan azért akarnak a németekhez menni mert az befogadó ország és mert gazdagabb, te is hajszálpontosan ugyanezt tennéd a helyükben. Te sem akarnál olyan országba menni ahová nem fogadnak be. Az pedig hogy a németek befogadják őket az az ő dolguk.
Nem mellesleg még a magyarok a németekhez mennek főleg...

"Az összes 1.1 millió nálunk (EU) lakik már, szerinted majd önként visszamegy"
Miért kéne önként, és miért kéne az összesnek???

"Hogyan? Ha a határnál nem fordítottad vissza ezeket, utána már ki fogja? Az kevés hogy kapnak egy határozatot, amit át se vesznek."
:DDD
Te komolyan azt képzeled, hogy az EU legerősebb, legfejlettebb állam, Németország nem képes rendet tartani az országban, nem képes az akaratát, a bürokráciája döntéseit rákényszeríteni az ott tartózkodókra? Aki kiutasítanak az vagy kimegy magától vagy szépen kikísérik a határig a német kormány hivatalos képviselői.
neked mintha lila gőzöd sem lenne arról hogy nem az őskorban élünk hanem a XXI. században, ahol az állam és a hatóság az úr a saját országában (még nálunk is, no pláne a nemeteknél) ami ellen sem migránsok sem cigányok sem mások nem tehetnek semmit. és ha valaki mégis megpróbálja az azonnal a hatósággal és a törvényekkel és tettei következményével találja magát szemben.
egy esélye van egy menekültnek ha nem akar találkozni a német hatósággal, hogy elbujdokol. de örökké nem lehet egy haver lakásában egy szobában élni vagy egy vidéki farm pajtájában elbújni vagy egy pincében, ki kell mozdulnia, élnie kell, dolgoznia, vagy különben egy életre börtönbe zárja saját magát, de ezt is csak akkor teheti meg ha van már ott élő, állampolgár családja aki vállalja hogy titokban eteti, de már ez is elég életszerűtlen, az meg pláne hogy akiknek senkije nem él ott, elbújni sem nagyon tudnak hová mert egy német miért is fogadná be őt, a nyelvet sem ismeri, a helyet sem ismeri, pénze sincs, de ennie kell, eh, nem is sorolom, nem tud elbújni egymillió ember, ez nonszensz, téged továbbra is a hisztéria rángat...

ISIS? :DD
Mi van?
Az ISIS megfenyegetett Magyarországot hogy ha befogadunk valakit felrobbant minket? :D Tehát Magyarország táncoljon úgy ahogy az ISIS fütyül? Pénzt is adjunk nekik ha azt kérnek? Vagy bármelyik terrorista csoportnak amelyik fenyegetőzik? Neked tényleg teljesen elborult az agyad?

pamut 2016.05.16. 14:32:35

@fa2:

Tehát nem tudod cáfolni a 444 cikkét, értem.
Akkor marad a tény: NINCSENEK NO-GO zónák, ez egy szélsőjobbos elmebaj.

Molenbeekben még magyarok is élnek, ők maguk költöztek oda, önként, és teljesen normális életet élnek, sőt jobbat mint itt a többség Magyarországon.

Pár idézet még a cikkből:

- "2015 elején az amerikai Fox News kért bocsánatot Franciaországtól, mert azt állítottak nem sokkal korábban, hogy Párizsban no-go zónák vannak."

- "Neuköllnben ugyan valóban élnek bevándorlók, de jelenleg azoknak kell inkább tartaniuk a látogatástól, akiket megijeszt a dzsentrifikáció: a kerületben virágoznak a kézműves kávézók, egymást érik a fixik és a Fjallraven-táskák, ezért a felkészületlen kelet-európai látogatót valóban kulturális sokkhatás érheti."

- "Az összes kétség kívül létező szociálpolitikai, közbiztonsági és integrációs kihívás ellenére jelenleg Nyugat-Európa nagyvárosai a világ legbiztonságosabb helyeinek számítanak, ahova nagy számban tudtak beilleszkedni más kultúrákból érkező emberek."

Na, egy kis hiszti?
Hm?
Valaki?
Tudjátok, jönnek a hordák, világvége, jájájáj, rettegjünk!

fa2 2016.05.16. 14:43:22

@pamut:
"Nyilvánvalóan azért akarnak a németekhez menni ... mert gazdagabb"
Na végül csak beismerted. Nehéz szülés volt...

"te is hajszálpontosan ugyanezt tennéd a helyükben"
És ők nem hagynák nekem. Nekik meg igen, mert elég egy kis hőzöngés, "nekem jogaim vannak" és már inkább hagyják is őket békén mint hugyos csövest a sünök.

"Te komolyan azt képzeled, hogy az EU legerősebb, legfejlettebb állam, Németország nem képes rendet tartani az országban"
Meg az a sokmillió német választópolgár is ezt képzeli, akik mihamarabb leváltanák Merkel anyót.

"Aki kiutasítanak az vagy kimegy magától vagy szépen kikísérik a határig a német kormány hivatalos képviselői."
... ahonnan visszafordul és kezdődik előlről a Tom és Jerry...

"neked mintha lila gőzöd sem lenne arról hogy nem az őskorban élünk hanem a XXI. században, ahol az állam és a hatóság az úr a saját országában"
Aha, pont ezt láttuk Brüsszelben meg Párizsban is... A terroristák ezek szerint csakis állami támogatással lehetnek itt. Ez a verzió még annyira se szimpatikus mint a valóság.

"és ha valaki mégis megpróbálja az azonnal a hatósággal és a törvényekkel és tettei következményével találja magát szemben."
Ilyen rizsától még nálunk se hugyozza össze senki magát. :DDD

"egy esélye van egy menekültnek ha nem akar találkozni a német hatósággal, hogy elbujdokol. de örökké nem lehet egy haver lakásában egy szobában élni vagy egy vidéki farm pajtájában elbújni vagy egy pincében, ki kell mozdulnia, élnie kell, dolgoznia, vagy különben egy életre börtönbe zárja saját magát"
Hahó, ébresztő, eddig hol voltál? Hát pont ez történik itt körülöttünk. Ezt hívják gettónak, no go zónának.

Nemtom mit nem sikerült felfognod az ISIS-en, erre még egy cigány is képes lenne. Ha a franciák / németek kicsit is jobban fellépnének a terrorjankók ellen, majd jönnek ide robbantgatni, mert itt garantáltan nem zavarja őket senki. Se a parádézós Munkásőrség (TEK), se a sünök nem tudnak a pingivnezésen kívül semmit tenni.

fa2 2016.05.16. 14:46:03

@pamut:
Már megcáfolta előtted az a pár youtube link amit basztál megnézni, mert nem illik a migránssimogató nézeteidbe.

"Pár idézet még a cikkből"
Kár a hazugságot szajkózni, attól nem lesz igazabb. A vak is látja a tévében, a két szemével mi folyik itt, de te akkor is meg akarod magyarázni hogy nem úgy van az, csak káprázik a szemünk...

lombozódó 2016.05.16. 14:49:10

@nu pagagyí: Az antiszemitizmus szó a Sémtől, Noé fiától származó sémi vagy szemita népekről (többek között az arabokról és a zsidókról) kapta a nevét. Bár más népek is tartoznak ebbe a csoportba (például máltaiak), az antiszemitizmus szót csak a zsidók iránti ellenszenv megnevezésére használják. / tehát nem cigányokra /

Janossz 2016.05.16. 14:53:13

@pamut: Őszinte részvétem heroikus harcodért, de ezt a fas2t Te nem fogod meggyőzni.
Aki szerint az iszlám egy faj, ott komoly hiba van. Szerintem nézz valami okosabb elfoglaltság után! :-)

fa2 2016.05.16. 14:56:00

@Janossz: A kurva anyádról pofázol?

2016.05.16. 14:56:08

@nu pagagyí: "Ha nincs demokrácia és láthatóan anarchia sincs, akkor kizárásos alapon diktatúra van. "

Baromság. Ha itt diktatúra lenne, akkor röviddel az előző hozzászólásodban megfogalmazott gondolatok kinyilatkoztatását követően kopogtattak volna az ajtódon, betettek volna egy fekete, lefüggönyözött Pobjedába és elvittek volna az Andrássy út 60.-ba és a meleg szart is kiverték volna belőled. Ezzel szemben amit leírtál ide, nyugodtan kijelentheted bárhol, nyilvános helyen és kb. semmilyen hátrányt nem szenvedsz majd.

Vagy ha máshogy nézem: a fenti visszaéléseket más kormányok is elkövették a rendszerváltás óta. Akkor nem volt diktatúra?

lombozódó 2016.05.16. 15:00:45

Német Sz az hátárhatalmakra utalt , ez célzásnak vélhető a zsidóságra. / vagy kire gondolt másra ??? / Akkor ez nem ki nem mondott / meg nem nevezett zsidó gyűlölködés ????

fa2 2016.05.16. 15:01:53

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:

Feltéve hogy értenének hozzá hogy azt hogy kell csinálni. Egy olyan országban ahol a führer bevallottan technikai antitalentum, ez nehéz lenne. De mégha igen, akkor is EU tagok vagyunk, itt még a diktátoroknak se szabad mindent. Ha megtalálja azt a pontot amiért még nem mozdul meg a nyugati haderő (ebbe egy Srebrenica simán belefér), akkor sok baja nem lesz.

lombozódó 2016.05.16. 15:06:03

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ez már diktatúra , igaz a pénzzel és a korrupcióval nem pedig fegyverekkel vívják . / mondhatnánk puha diktatúrának /

Andy73 2016.05.16. 15:07:41

A nemi felvilágosítás fontos, a kép is jó, de az egésznek semmi köze Németh Szilárdhoz vagy Szigetvárihoz, csak csalinak jók, hátha többen klikkelnek.

Akkor én is felvilágosítom a bloggert. Túl nagy jelentőséget tulajdonít magának és a témának. No nem a nemi felvilágosításnak, hanem az 1 százalékos párt szavazatvadász performanszának, amihez Németh egy ideig asszisztált..
Az ATV-t ma már csak a legelszántabb baloldali szavazók nézik, de ők is csak akkor, ha reklámszünet van az RTL-en.
És az ilyen blogokat is csak a politika iránt legelszántabban érdeklődök olvassák.
De nem ők döntik el a választásokat, hanem azok, akiket csak 4 évente egy rövid ideig érdekel a politika.
És addig Szigetvárinak még sokat kell küzdenie. Mert ugyan mi érdeke lenne az MSZP-nek, hogy felvegye a listájára, egy szoci név helyett?

nu pagagyí 2016.05.16. 15:08:30

@fa2: Azért nem gondolod komolyan, hogy Európának össze kell fosnia magát egy terrorcsapattól, bármilyen veszélyes is és bezárkózni. Rendet kell tenni Sziriában és a menekültek nagy része vissza fog térni. És jobb olyan arabokat tudni a Közel-Keleten, akiken segítettünk a bajban, mint olyanokat, akiket megaláztunk, amikor segítségért fordultak hozzánk. Aki meg itt marad, az ugyanolyan értékes ember lesz egy olyan országban, ahol elvárják a teljesítményt és megadják a lehetőséget az embernek, mint a "tősgyökeresek". Az USÁ-t sem érdekli melyik tudósuk, vagy üzletemberük milyen származású. Ez csak minket érdekel, itthon vagyunk büszkék azokra, akiket sikerült elüldöznünk, vagy reális lehetőségek híján maguktól kerekedtek fel. Uram-bátyám országban a potenciális Soros Györgyök, Charles Simonyik és Neumann Jánosok közmunkáznak valahol és hallgatják a rezsi szilárdi igazságokat a háttérhatalom kártevéseitől.

lombozódó 2016.05.16. 15:09:43

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Az a világ már másképpen működik.
Át kell értelmezni a berögzült tudásodat..

2016.05.16. 15:12:34

@fa2: Tudtam, hogy valaki okostojás bele fog kötni a technikai részletekbe, és nem a lényeggel foglalkozik ezért leírtam ezt a mondatot is: "Ezzel szemben amit leírtál ide, nyugodtan kijelentheted bárhol, nyilvános helyen és kb. semmilyen hátrányt nem szenvedsz majd."

El kellett volna talán olvasni.

N. Barbie 2016.05.16. 15:13:05

A cikk kivalo gyujtemenye a mar unalomig szajkozott ballib mantraknak. Nem hiszem el, hogy ugyanerre a vazra meg mindig nem unja a ballib megmondoemberkek maroknyi csoportja felhuzni naponta az ujabb omlengeset.
Csak egy-ket pelda.
Jellemzo ballib oldalon (elsosorban index/origo "ujsagirok" koreben latni naponta), hogy aki mondjuk a vilag zsidosaganak elkepeszto befolyasarol mereszel szolni, vagy csak utalni ra, arrol rogton lesajnaloan, kifigurazva kezdenek beszelni, mintha legalabbis valami chemtrail szintu konteot allitott volna. Holott ha epeszu es elfogulatlan ember belegondol ilyenekbe, hogy mondjuk van-e mas nepseg a Fold-on, akik el tudtak erni, hogy sok orszagban a nemzeti(?) tragediajuk, altaluk bemondott szamai torvenyi vedelmet kapjanak, sulyos bortonevekkel fenyegetve meg az ezzel kapcsolatban kerdest megfogalmazokat is, vagy ha pl. az elkepeszto ereju zsido lobbicsoportokra gondolunk, akik a vegen mindig elerik, mondjuk az amerikai torvenyhozasban a koveteleseiket (peldaul, hogy az amerikai adofizetok penzebol irdatlan mennyiseget kuldjenek izrael "segelyesezesre", mintha raszorulna, vagy oriasi mennyisegu fenyver vasarlasra), hogy csak par nagyobbat emlitsek, de meg hosszasan lehetne sorolni.
Olyan kisebb peldak tomkelegerol mar nem is beszelve, hogy barmely masik nepre lehet barmit mondani, semmi kovetkezmenye nem lesz, de ha a zsidokrol mereszelsz nem pozitivan beszelni, akkor elashatod magad, rovid uton el leszel lehetetlenitve, kifigurazva stb.
Na, van mas nep a vilagon, akikrol tilos barmi nem pozitivat mondani, kulonben nacifasisztarasszista leszel eleted vegeig, akiktol nagy hatalommal biro emberek is felnek, nehogy ellenuk is bevessek a szokasos antiszemita kartyat?
Es ezek tenyek. Na ilyenek utan meg azt hulyenek nezni, aki zsido hatterhatalomra mereszel celozni, hat minimum a cinizmus felso foka.

Aztan, jon a kovetkezo, unalomig mantrazott ballib klise: aki nem sz*pkodja az illegalis bevandorlokat, az rasszista uszito. Akinek esetleg nem tetszik, hogy olyanok arasszak el az orszagat tomegesen, akikrol semmit nem tudni, majd latja az elmult honapok bevandorlok altal elkovettett buncselekmenyeit (marmint azokat, amik mar akkorak, hogy nem lehet elhallgatni), az is mind homofobnacifasisztarasszistamasiniszta.

Olyan undorito, gyomorforgato, de ballib oldaltol egyaltalan nem meglepo osszehasonlitasrol mar ne is beszeljunk, hogy a Benes dekretumok altal sulytottakat (akik csaladja evszazadok ota ott lakott) hasonlitja ossze jottment senkihaziak millioival, akiknek semmi koze Europahoz. Ez az "apro" kulonbseg nyilvan egy szellibsi agyhalottnak felfoghatatlan, de meg ha felfogja se szamit, csak lehessen kopkodni.

A vegere mar csak ilyen megmosolyogtato onsztarolast emlitenek, hogy "a demokratikus partoknak" ezt meg azt kell csinalni. :DD Jot nevetek mindig ezen a magatokra aggatott es kisajatitott jelzon. Gondolom itt peldaul a 2006-ban a sajat nepet vereto nagy demokrata gyurcsanyra kell gondolni, ugye? Akinek a haziblogjaba kommentelok kozul azonnal repul, aki barmilyen kulturaltan is, de ellent mereszel mondani a ballib ostobasagok zuhataganak (persze a k.anyazo, de veluk egyet erto bohocok gyulolkodesei maradhatnak), gondolom csakis a demokracia es szolasszabadsag neveben. :D

lombozódó 2016.05.16. 15:14:34

@lombozódó: Kiegészítés:
..................A diktatúra vagy parancsuralom olyan kormányzási forma, ahol az állami főhatalom (a kormányzati hatalom) forrása nem a népakarat.

nu pagagyí 2016.05.16. 15:14:53

@N. Barbie: Látom reggel óta írod a "művet". Pár panelt kihagytál a belterjes művedből.

fa2 2016.05.16. 15:15:44

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
Ha tudtad hogy megvizsgáljuk az okoskodásod valóságtartalmát, akkor miért nem figyeltél a részletekre?

lombozódó 2016.05.16. 15:22:07

@N. Barbie: Na te aztán nagyon kellettél a témához :DDD Most már Németh Szilárd ATV műsora igazán világos lett :DDD

fa2 2016.05.16. 15:24:10

@nu pagagyí:
"Azért nem gondolod komolyan, hogy Európának össze kell fosnia magát egy terrorcsapattól, bármilyen veszélyes is és bezárkózni."
Érdekes hogy még az USA is így gondolja, nem?

"Rendet kell tenni Sziriában"
Akkor meg azért sír a szátok hogy az USA csak az olajra megy.

"és a menekültek nagy része vissza fog térni"
Ezt még ugye te magad se hiszed el? A kényelmes német segélyből vissza a kecskebaszós valóságba? Aha, persze...

"Aki meg itt marad, az ugyanolyan értékes ember lesz egy olyan országban"
Nem hiába született meg rejtett erőforrás? :DDD

"Az USÁ-t sem érdekli melyik tudósuk, vagy üzletemberük milyen származású."
A párizsi / brüsszeli robbantásokban a sok értelmes fejű közöt hány atomtudóst véltél felfedezni?

"itthon vagyunk büszkék azokra, akiket sikerült elüldöznünk"
Leginkább a törökökre meg a német lovagrendre, ha ismernéd a történelmünket tudnád hogy egyikért se kár.

A fidesz is egy hazaáruló bűnszervezet, de ettől nem lesznek a kis migránsgecik szimpatikusabb gyilkosok.

nu pagagyí 2016.05.16. 15:26:47

@lombozódó: Ezek szerint a Kádár-rendszer biztosan nem volt diktatúra, mert még alkotmányba is foglalták, hogy minden hatalom a népé (vicc volt).

Az a helyzet, hogy még az sem zárja ki, hogy diktatúra van, ha "választásokat" rendeznek. A választásnak csak akkor van értelme, ha van reális választék és egy diktatúra tesz róla, hogy ne legyen. Csírájában fojtja meg azt az ellenzéket, amelyiket nem ő hozott létre. Mi most itt tartunk, a diktátor és sleppje a teljes államhatalmat felhasználja az ellenzék ellehetetlenítésére, miután személyileg szállták meg azt. Fekete autók még nincsenek, egyelőre, de már magánhadseregeik vannak Bástya elvtárséknek. Pillanatnyilag csak egzisztenciálisan teszik tönkre, ami nem tetszik nekik és egyenként vadásszák le azokat, akiktől félnivalójuk van.

nu pagagyí 2016.05.16. 15:33:03

@fa2: "Akkor meg azért sír a szátok hogy az USA csak az olajra megy."
Tévedsz, ez is a ti dumátok volt, csak rövid az emlékezeted. Ahogy arra sem emlékszel, hogyan tiltakoztál az arab barátaitok ellen elkövetett izraeli "attrocitások" ellen. T.i., amikor házilagos rakétákkal lődözték a palesztinok Gázából az izraeli területeket és az izraelieknek volt pofájuk rendet tenni.

2016.05.16. 15:34:15

@fa2: Figyeltem haver. Az első hozzászólásomba is beleírtam az idézett mondatot, szóval a helyzet az, hogy te nem figyeltél. Görgess csak vissza és láss csodát!

pamut 2016.05.16. 15:34:27

@fa2:
Tudod, elsőre nem tűntél egy hazug, aljas faszfejnek. De most már igen. Azt mégis hogy a faszba képzeled te fasz, hogy úgy "idézel" tőlem hogy kitörölsz egy kulcsszót a mondatomból???
És mi az hogy "beismerem"? Tán tagadtam vagy egyáltalán szóba került ez része? Kiforgatsz, hazudsz, manipulálsz.
Szerintem te mégis fideszes lehetsz, vagy esteleg jobbikos...

"És ők nem hagynák nekem."
Mit nem hagynának, több százezer magyar él nyugaton, hagyják nekik.

"Meg az a sokmillió német választópolgár is ezt képzeli, akik mihamarabb leváltanák Merkel anyót."
Tehát ha már érved nincs akkor jön egy kissebbségre hivatkozás :) Magyarország is megosztott egy csomó politikai kérdésben, és az hogy egyik párt hívei ezt képzelik valamiről, amiről meg egy másik párt hívei pont az ellenkezőjét, attól még nem lesz igaza senkinek. Nincs érved, ezért próbálsz "milliók" háta mögé bújni, miközben ugyanabban az ország még sokkal többen nem osztják a véleményed.

"... ahonnan visszafordul és kezdődik előlről a Tom és Jerry..."
Nem fordul vissza, és ha mégis és megint elkapják akkor másodjára már börtönt kap.

"Aha, pont ezt láttuk Brüsszelben meg Párizsban is... "
Így van. Az hogy a bűnöztést nem sikerült soha egy országban sem 100%-osan felszámolni az nem jelenti azt hogy ősközöségben élnénk.

"A terroristák ezek szerint csakis állami támogatással lehetnek itt."
Egyre szánalmasabbak a kiforgatásaid.

"Ilyen rizsától még nálunk se hugyozza össze senki magát. :D"
Igen? és azok akik börtönben ülnek?

"Hát pont ez történik itt körülöttünk. Ezt hívják gettónak, no go zónának."
nen, nem ez történik, és nincsenek no go zónaák, ahogy azt már többszörösen szétcáfoltam.
Az hogy egy megcáfolt hazugságodat a cáfolatoktól függetlenül szajkózod, az csak téged tesz szánalmassá, ettől egy kicsit sem válik igazzá a hazugságod.

"Ha a franciák / németek kicsit is jobban fellépnének a terrorjankók ellen, majd jönnek ide robbantgatni, mert itt garantáltan nem zavarja őket senki."
Ez tökéletes hisztériakeltés volt, szerintem csapj fel Orbán húszezredik propagandistájának.
Az ISIS amúgy pont telibeszarja Magyarországot, azt se tudják hol van, továbbá én mint egy európai állam állampolgára nem tűrném el hogy az országom lefeküdjön egy terrorszervezetnek és hagyja magát zsarolni mert egy őrült fasz aki az ISIS képviselőjének vallja magát egyszer megemlítette a hazám nevét valami videón.
mellesleg mindig voltak és lesznek is terrorszervezetek a világon amik mindig követelnek mindenfélét, arra több esélyed van hogy egy meteor agyoncsapjon, vagy pláne egy részeg sofőr elüssön, Mo-soha senkit nem ölt meg az ISIS, csak tolod a parát, a félelkeltést. Orbán hasznos balekja vagy, majd veregesd magad vállon az újabb fideszes győzelemnél, te is sokat tettél érte.

pamut 2016.05.16. 15:38:23

@fa2:
Az hogy hazugságnak minősítesz bármiféle érv nélkül egy cikket, az téged minősít nem a cikket.
Láthatóan nincs ellenérved, tehát a cikk igaz. Amúgy nem csak erről az egy cikkről van szó, mint idéztem is, a nagy amerikai Tv-csatorna, a Fox is bocsánatot kért már a no-go-zásuk miatt. a videóid az összesen 7 darab emberrel kibaszottul nem cáfolnak semmit az égvilágon.
az hogy te körbehisztériázod a netet hogy az EU-ban megszűnt a joguralom és hogy olyan államok mint Németország vagy Anglia nem képesek a saját területük egészén biztosítani az állami fennhatóságot, ez olyan agybaj amit még egy drogosnak is a becsületére válna miután 24 órán át egyfolytában zombis filmeket nézett.

azért ragaszkodsz kétségbeesetten a süket baromság no-go zónákhoz mert ezek nélkül nem tudnál rettegni....

pamut 2016.05.16. 15:39:59

@Janossz: igazad van... csak elsőre nem tűnt baromnak és hazug fasznak, ezért álltam le vele, de már látom tévedtem.....

nu pagagyí 2016.05.16. 15:44:46

@fa2: ""és a menekültek nagy része vissza fog térni"
Ezt még ugye te magad se hiszed el? A kényelmes német segélyből vissza a kecskebaszós valóságba? Aha, persze..."

A politikai menekültekről beszélünk. Szíria semmivel nem volt fejletlenebb ország a háború előtt, mint Magyarország. Az oktatási rendszere, pedig a mostani magyarnál biztosan jobb volt. Komplett városok menekültek el, tanárostól, polgármesterestől, gázszerelőstől. Akinek ott ingatlana, földje van, megbecsült ember volt az vissza fog térni, ha rend lesz. Mert bármilyen csábító a német segély, saját országában jobb lehetőségei vannak. Az marad, aki be tud illeszkedni új hazájába és a háború vége után igényt tart rá a befogadó ország.

2016.05.16. 15:48:06

"Az marad, aki be tud illeszkedni új hazájába és a háború vége után igényt tart rá a befogadó ország. "

Tényleg. A jugoszlávok és a törökök is hazamentek. Ja várj csak..... nem. Tele van velük Bécs, meg Németország is.

nu pagagyí 2016.05.16. 15:55:54

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ők nem politikai menekültek voltak és azért vannak még mindig ott, mert vagy beilleszkedtek és megkapták az állampolgárságot, vagy még mindig szükség van rájuk.

pamut 2016.05.16. 15:57:13

@nu pagagyí:
"Azért nem gondolod komolyan, hogy Európának össze kell fosnia magát egy terrorcsapattól, bármilyen veszélyes is és bezárkózni"

Ettől én is dobtam egy hátast, hogy valaki azt követeli hogy ha egy terrorszervezet megfenyegeti Magyarországot akkor mi azonnal vágjuk magunkat haptákba és táncoljunk úgy ahogy a terroristák fütyülnek :)

Kész elmebaj van már itt... a fidesz által tudatosan generált tömeghisztéria sorban beszippantja az instabilabb személyiségű embereket....

nu pagagyí 2016.05.16. 16:03:20

@pamut: Hát igen. Az emberek nagy része nem is látott migránst közelről. Símán elhiszi, hogy egy szeme és három füle van. Isszák a rémmeséket, mint a középkorban a röghöz kötött jobbágyok a messziről jött utazó kitalált történeteit.

fa2 2016.05.16. 16:10:54

@nu pagagyí:
"A politikai menekültekről beszélünk."
Azok Törökországban maradtak. Ezek itt gazdasági migránsok.

"Szíria semmivel nem volt fejletlenebb ország a háború előtt, mint Magyarország."
Ami iszlám, az eleve fejletlenebb. Attól hogy pár embernek vannak jogai, a többségnek meg lófasz se.

"Akinek ott ingatlana, földje van, megbecsült ember volt az vissza fog térni, ha rend lesz."
Az már romhalmaz, hova térjen vissza? A kucsnaftjai is vele együtt keltek útra a német segélyért, otthon már nem várja semmi csak a sivatag.

fa2 2016.05.16. 16:13:55

@nu pagagyí: Nem, az a ti dumátok. Nekem nincs bajom Izraellel, azt csinálja, amit mi 500 éve: védi a civilizációt az iszlám terrortól. Kicsit több arabot is legatterolhatnának, hogy felfogják a hülye kecskebszók: nem éri meg robbantgatni, mert a kurva anyjuk is le lesz napalmozva. Ha 1 nyugati emberre jutna 1000 arab hulla, azt megértenék. Ilyen célzott biszbaszokat, jaj nehogy más is megsérüljön, azt nem értik. Keményebben kéne odabaszni ezeknek. És akkor migráns se lenne, csak a temetőben.

bbwd 2016.05.16. 16:16:16

@nu pagagyí: jól megvagytok ezzel a pamuttal, erősítitek a hülyeséget, dicsérgetitek egymás baromságait és örültök, hogy odacsaptatok a milliós iszlám tömeg miatt feleslegesen aggódóknak :P

fa2 2016.05.16. 16:29:44

@pamut:

"Tudod, elsőre nem tűntél egy hazug, aljas faszfejnek. De most már igen."
Elsőre én se gondoltam hogy kurva az anyád, de most már igen.

"Azt mégis hogy a faszba képzeled te fasz, hogy úgy "idézel" tőlem hogy kitörölsz egy kulcsszót a mondatomból???"
Úgy te mocskos cigány, hogy kurvára nem volt kulcsszó, érted, faszfej a jó kurva anyádba? (Remélem tetszik a stílus is, én is tudok a nyelveden beszélni, ha igényled.)

"És mi az hogy "beismerem"?"
Nem ismered a magyar szavakat? Te lenni kicsi migráns, okozni gondot madzsar nyelv?

"Tán tagadtam vagy egyáltalán szóba került ez része?"
És még hülyének is tetteted magad... Mondjuk ez már nem is tettetés.

"Szerintem te mégis fideszes lehetsz, vagy esteleg jobbikos..."
Csak az ilyen faszok gondolkodnak pártokban mint te. Neked életcélod leszopni egy nagy faszt, és mindig keresel hozzá egy gazdát aki a szádba veri. Én viszont nem pártokért vagyok, hanem a pártok lehetnek értem. Se közpénzlopó, se migránssimogató tutyimutyi balfaszokra nem fogok szavazni, a Jobbik akár még szóba is jöhet, inkább egy kis karlendítés mint a szétlopott / elbaslfaszkodott ország, abba nem hal bele senki. Ha már ennyire érdekel.

"Tehát ha már érved nincs akkor jön egy kissebbségre hivatkozás :)"
Tehát beismered hogy németországban a németek már kisebbség a migránsok közt? Na látod, tudsz te ha akarsz.

"Nem fordul vissza, és ha mégis és megint elkapják akkor másodjára már börtönt kap."
És? Az is jobb neki mint a sivatagi kecskebaszás. Nálunk is sokszor mennek a hajléktalanok sittre vmi piti lopással, mert fűtés van, kaja van, jobb mint az utcán éhezni a minuszokban.

"Egyre szánalmasabbak a kiforgatásaid."
Amik valójában a tieid, és örülök hogy belátod hogy elég siralmas vagy.

"nen, nem ez történik, és nincsenek no go zónaák, ahogy azt már többszörösen szétcáfoltam."
De, ez történik, de vannak, ahogy a migránssimogató propagandaoldalad hazugságait többször megcáfoltam.

"Igen? és azok akik börtönben ülnek?"
Azok ott kicsit kigyúrják, kiüdülik magukat, aztán onnan kijőve mégkomolyabb bűntetteket követnek el. Bizonyos népességnek a sitt az iskola. Rejtett erőforrások, tudod.

"Az hogy egy megcáfolt hazugságodat a cáfolatoktól függetlenül szajkózod, az csak téged tesz szánalmassá, ettől egy kicsit sem válik igazzá a hazugságod."
Ha te is tudod hogy szánalmas amit csinálsz, akkor miért teszed?

fa2 2016.05.16. 16:33:03

@pamut:
Ennél hülyébb már biztos nem leszel. Az EU-s államoknak annyira sikerül biztosítani az állami fennhatóságot, hogy egymás után repülnek a levegőbe diszkók, metrók, szerkesztőségek. Vagy ez szerinted pont az állami fennhatóság biztosítása? A fejedet néha azért kihúzod a homokból? Vagy a maszop seggéből?

fa2 2016.05.16. 16:34:58

@nu pagagyí: Aha, a török / arab gettólakók pont a beilleszkedés mintaképei... Mint nálunk a cigányok.

fa2 2016.05.16. 16:37:41

@pamut: Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak direkt hazudsz? Senki nem mondta (rajtad kívül) hogy itt az ISIS dirigál, de azt azért nem árt komolyan venni ha egy terrorszervezet fenyegetőzik. Főleg ha nem a levegőbe szoktak beszélni, hanem ott gyilkolják az emberiséget ahol érik. Remélem te leszel a kiszemelt áldozat, 2 legyet ütünk 1 csapásra: 1. nem mi halunk meg, 2. egy hülyével kevesebb.

2016.05.16. 16:39:10

@nu pagagyí: Ugyanaz lesz a vége. Senki nem fog visszamenni a porba. Vagy csak nagyon kevesen. Sokkal valószínűbb forgatókönyv, hogy inkább hozzák a pereputtyot is.

N. Barbie 2016.05.16. 17:21:15

@nu pagagyí: Ne a sajat szellemi teljesitmenyedbol indulj ki, kb. 5 perc volt osszedobni. na ja, neked is kb. eleted elso kommentje amiben nem nacizol...me`g...

N. Barbie 2016.05.16. 17:31:18

@pamut: Nincsenek no go zonak, hja. Ha arra gondolsz, hogy a zona elejere nincs kirakva, hogy no go zona, akkor valoban nincs. De ha arra, hogy vannak-e olyan reszei NY-EU nagyobb varosainak, ahova feher embernek, ne adj Isten, feher nonek nem ajanlatos bemenni, akkor igenis vannak. Aki, mast mond, hazudik.
Azt hiszem, mar maskor is felajanlottam (persze ez elol is megfutamodtal, mint ahogy kb. egy honapja varom a hivatalos statisztikaidat a MO-n korhazi fertozest kapott vagy abba belehalt betegekrol, amibe fogadtal velem, azota is varom :DD), gyere ki Londonba, elviszlek olyan reszekre, ahol 5 masodperc alatt osszef*sod magad. Aztan paplhatsz, hogy de ez nem no go zona, majd meglatom ott mekkora lesz az arcod, mert a belpesti kavezobol ugy latom nagyon batran mantrazod, hogy nincs no go zona.
De nem kell ilyen messzire menni, elmehetsz par otthoni hirhedt ciganytelepre is, ha elve kijutsz, akkor mar azokra is mondhatod, hogy nem no go zona. :DD

lol7 2016.05.16. 17:40:07

@N. Barbie: Nem fogja megérteni, libsibolsi.

N. Barbie 2016.05.16. 18:02:08

@lol7: Tudom, de imadok rohogni a habzo szaju gyulolkodesein. :D

asdfrew 2016.05.16. 18:42:51

Jajj! Már megint ez az ostoba antiszemitázás, ki zsidózott, ki nem, deportálás, meg a sok baromság.
És ha zsidózott, akkor mi van? Kit érdekel? De nem is zsidózott, csak elmondta, hogy szerinte a háttérhatalmak irányítják a muszlim betelepítést és a háttérhatalmak akarják a betelepítés ellen tiltakozó kormányokat, szervezeteket, embereket lejáratni. Egyedül a kedves szerző zsidózott, amikor a háttérhatalmakból levezette, hogy SZERINTE azok a zsidók.
Természetesen nagyon gyorsan eljutottunk oda is, hogy ha nem akarunk muszlim származású illegális bevándorlókat beengedni Magyarországba és Európába sem, akkor nemsokára jönnek a deportálások is.
Tiszta agyrém ami itt megy.
Nem kellenek Európának a muszlim illegális és nem illegális bevándorlók. Ezt el kell fogadni és minden eszközzel azon lenni, hogy egy darab se juthasson be Európába. Akik pedig már bejutottak, azokat amilyen gyorsan csak lehet ki kell rakni innen. Nem kell hogy a szaros problémáikat importálják Európába, mert szemmel láthatólag nem képesek felülemelkedni, túllépni rajtuk. Talán itt Európában már túl vagyunk ezen a szociológiai, fejlődési lépcsőfokon, és talán Európa végre megnyugszik, éppen ezért semmi szükség, hogy olyan népeket engedjünk magunk közé, akik szemmel láthatólag még nem érettek erre. Minimum 5-600 éves lemaradásban vannak gondolkodásban, és nem nekünk kell őket ráébresztenünk erre, hanem nekik kell a saját útjukat végigjárniuk a saját földjükön. Mi is járjuk a magunk útját, elég sok probléma van Európában így is, nem kell még másét is a nyakunkba venni. Szokott itt a szerző reagálni a véleményekre, vagy ez is csak egy felforgató blog, aminek a célja, hogy még inkább összeugrassza a magyar embereket, ahelyett, hogy egységbe kovácsolná és egy normális társadalom kiépítésében segítene?

asdfrew 2016.05.16. 19:05:10

@pamut: Azt te honnan tudod, hogy nincsenek no go zonák az eu-ban? mert a 444.hu azt írta? na ne nevettess...
Mások meg mást írnak. Miért nem azoknak hiszel?

asdfrew 2016.05.16. 19:10:13

@nu pagagyí: Nem kell megadni nekik semmire az esélyt. Maradjanak otthon és hozzák létre maguknak az esélyt a saját földjükön a saját tehetségükből, oktatási rendszerükből, kultúrájukból, identitásukból, pénzükből. Ja, hogy az nem megy, csak vallás és törzsi háborúkat folytatni évezredek óta. Ez nem Európa problémája és nem is nekünk kell megoldanunk. Nem kell, hogy importáljuk a problémáikat.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.16. 19:30:04

@nu pagagyí:

A látválasztás nem demokrácia.

Mi az igazi választás:
- mindenki szavazhat - ez megvolt Kádár alatt is,,
- mindenki jelöltetheti magát - ilyen Kádár alatt nem volt,
- szabadon alakíthatók pártok - ilyen Kádár alatt nem volt,
- szólásszabadság van, független médiák - ilyen Kádár alatt nem volt,
- a választás eredményétől függ az ország vezetése - ilyen Kádár alatt nem volt.

Billy Pilgrim 2016.05.16. 19:35:57

@asdfrew: Nem azt kell bizonyítani, hogy nincsenek, hanem azt, hogy vannak. Ettől függetlenül számtalanszor cáfolták a létüket, köztük a kifejezést megfogalmazó szociológus is visszavonta az állítását, de a tényeket makacsul gyűlölő, de legalább magukra igazságharcosként gondoló mélymagyarokat ez nem zavarja. Valaminek az igazságtartalma nem azon múlik, hogy ki ír arról, hanem hogy mi az objektív, komolyan vehető tartalma a mondandónak.

Tessék, itt egy nem 444, a világ legismertebb városi legenda leleplező oldala: www.snopes.com/politics/religion/nogozones.asp

lombozódó 2016.05.16. 19:55:53

@BircaHang Média szerkesztősége:
A gond az, hogy nem a kádári demokrácia volt a téma, hanem az orbáni diktatúra.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.16. 19:59:18

@lombozódó:

Orbáni diktatúra nem létezik:
- mindenki szavazhat,
- mindenki jelöltetheti magát,
- szabadon alakíthatók pártok,
- szólásszabadság van, független médiák,
- a választás eredményétől függ az ország vezetése.

wallenberg88051002 2016.05.16. 20:31:38

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Zsidózzunk egy jót, idézzük az Ószövetséget:

MÓZES ELSŐ KÖNYVE A TEREMTÉSRŐL
34.15 “Veletek csak úgy egyeztünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körűlmetélkedjék ti köztetek.”
34.24 “És engedének Khámornak, és Sekhemnek az ő fiának mindenek, a kik az ő városa kapuján kijárnak vala, és körűlmetélkedék minden férfiú, a ki az ő városa kapuján kijár vala.”
34.25 “És lőn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének.”

Tehát a zsidók, akik a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, azt mondták ellenségeiknek hogy csak akkor tárgyalnak velük ha azok körülmetélkednek, erre azok körülmetélkedtek, mire a zsidók kihasználva a helyzetet hogy a körülmetélkedés miatt azoknak fájdalmuk van és nem tudnak védekezni, jól lemészárolták azokat.

* * *

MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE AZ IZRÁELITÁK MEGSZÁMLÁLÁSÁRÓL VALÓ KÖNYV
21.2 “Fogadást tőn azért Izráel az Úrnak, és monda: Ha valóban kezembe adod e népet, eltörlöm az ő városait.”
21.3 “És meghallgatá az Úr Izráelnek szavát, és kézbe adá a Kananeust, és eltörlé őket, és azoknak városait. És nevezé azt a helyet Hormának.”

Tehát a zsidók, akik a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, és a tízparancsolatuk azt mondja hogy "Ne ölj!", jól lemészárolták az éppen szembejövő népeket.

* * *

MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE A TÖRVÉNY SUMMÁJA
3.6 “És fegyverre hánytuk azokat, a mint cselekedtünk vala Szihonnal, Hesbon királyával, fegyverre hányván az egész várost: férfiakat, asszonyokat és a kisdedeket is.”
3.7 “De a barmokat és a városokból való ragadományokat mind magunk közt vetettük prédára.”

Tehát a zsidók, akik a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, és a tízparancsolatuk azt mondja hogy "Ne ölj!", jól lemészárolták az éppen szembejövő népeket mindenestül az asszonyokig, sőt a kisdedekig bezárólag, de legalább a jószágokat nem mészárolták le, azokat csak elrabolták.

* * *

JÓZSUÉ KÖNYVE
6.21 "És teljesen kipusztítának mindent, a mi csak vala a városban, a férfitól az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökörig, juhig és a szamárig, fegyver élivel."

Tehát a zsidók, akik a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, és a tízparancsolatuk azt mondja hogy "Ne ölj!", jól lemészárolták az éppen szembejövő népeket mindenestül az asszonyokig, sőt a kisdedekig bezárólag, és itt még a jószágokat is, a szegény kis csacsikákat, barikákat is kegyetlenül lemészárolták.

* * *

SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE
12.29 “gybegyűjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.”
12.31 “A népet pedig, mely benne vala, kihozatá; és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával: Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.”

Tehát a zsidók, akik a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, és a tízparancsolatuk azt mondja hogy "Ne ölj!", jól lemészárolták az éppen szembejövő népet, különös kegyetlenséggel, némelyeket szétfűrészelték, vasboronával mentek keresztül rajta, fejszével darabolták fel, mészkemencébe vetették, stb.

* * *

(Mindezeket nem a kuruc.info találta ki, hanem szó szerint idéztük az Ószövetségből.)

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

fa2 2016.05.16. 20:33:52

@asdfrew: A háttérhatalmak az a Habony-Lézerjanó-Rogán elvtársak? Mert akkor igaz. Ilyen hazaárulóktól minden kitelik.

fa2 2016.05.16. 20:36:56

@wallenberg88051002: Az arabokra is ráférne egy faszlevágás, mindegyik megtenné, maguktól kidöglenének, megoldódna az arabkérdés.

asdfrew 2016.05.16. 20:45:05

@Billy Pilgrim: Haver, ennél a " világ legismertebb városi legenda leleplező oldala"-nál még a 444.hu is hitelesebb.
Szerintem pedig pont fordítva, azt kell bizonyítani, hogy nincsenek, nem azt hogy vannak..
Szerinted cáfolták a létezésüket bizonyos weboldalak, míg más oldalak bizonyítják azt, szerinted az a bizonyíték, hogy a kifejezést megalkotó szociológus visszavonta az állítását, mások szerint pedig az a bizonyíték, hogy megalkotta a szót. Nyilván nem véletlenül és alap nélkül.
Azt sem értem, hogy miért kell mélymagyarozni, kinek, minek akarsz ezzel bizonyítani. Miért mélymagyar, aki szerint semmi keresnivalója itt a muszlimoknak? Nem is értelmezhető ez a kifejezés, de ugyan annyira káros, kirekesztő és rasszista, mint zsidózni, vagy valami más. Sőt, szerintem sokkal rosszabb és veszélyesebb a társadalomra nézve.
Szerintem nekünk magyaroknak semmi okunk arra, hogy magyarázkodjunk amiatt, hogy miért nem akarunk illegális muszlim, vagy akármilyen más, idegen betolakodókat látni a hazánkban, vagy Európában.
Mellesleg az ő problémájukra nem Európában van a válasz, hanem magukban. Ha csak egy picit odébb teszik a székhelyüket, de ők nem változnak, akkor hamarosan ugyan azokkal a gondokkal fognak szembesülni, mint ami elől "menekülnek". Tehát nem az a megoldás, ha ideözönlenek, hanem ha megváltoznak, azt pedig otthon is lehet, így semmi szükség a befogadásukra.

asdfrew 2016.05.16. 20:51:38

A háttérhatalmak az csak egy megnevezés, egy szó, ami mögé te teszel értelmet és azért használják, hogy ne kelljen néven nevezni azt, aki a használója szerint a valódi oka a problémának, mert akkor nyíltan fel kell vállalni a konfliktust a megnevezettel. Így elég azt mondani, hogy a háttérhatalom. Hogy ez alatt ki mit ért: zsidók, Habony-Lézerjanó-Rogán, vagy az MLSZ, csak a vita tárgyától függ.

Billy Pilgrim 2016.05.16. 20:59:57

@asdfrew: Ja, ha szerinted a 444 is hitelesebb, akkor oké :) Meg tök szerencsénk van, hogy ez nem szerinted-szerintem kérdése, hanem bevett tudományos gyakorlat és a bizonyítás terhének hívják. A bizonyítás terhe az állítást tevőnél van. Ha te azt mondod, hogy az ég piros, akkor nem mindenki másnak kell meggyőzni téged arról, hogy valójában kék.

A tények pedig azok, hogy elborult, konteós kurucinfókon kívül mindenki pont ugyanannyira veszi komolyan a no-go zónákat, mint a Bilderberg-csoport világuralmának emlegetését.

Még abban se tudtok kiegyezni, hogy mit jelent a fogalom. Talán pont te emlegetted a cigánygettókat, mint példákat erre, ami nettó hülyeség. Ott nem tudja az állam fenntartani az uralmát? Dehogynem, ha beküldi a rendőröket, akkor gond nélkül. Az, hogy bűnözők bűnöznek és lecsúszott környékeken több van belőlük, mint az országos átlag még nem jelenti azt, hogy ott az állam megszűnik államnak lenni és törvénytelenség uralkodik.

Egyébként remélem trollkodsz, mert ügyesen adod a magát okosnak gondoló kőbuta embert. Szerinted a kifejezést megalkotó faszinak akkor volt igaza, amikor megalkotta a kifejezést, nem akkor, amikor később beismerte, hogy hülye volt és visszavonta az egészet.

asdfrew 2016.05.16. 21:11:17

@Billy Pilgrim: Én nem emlegettem cigánygettókat. csak szólok...

Szerintem a faszinak nem tudom, hogy mikor volt igaza, mert nem is érdekel. Az hogy van vagy nincs no go zona, nem te, vagy én fogom eldönteni, hanem azok az emberek, akik mondjuk olyan városban élnek, ahol vagy van, vagy nincs. Nem szociológusok, akik egyszer állítanak valamit, aztán meg ki tudja miért visszavonják az állításaikat. Mondjuk, ismerve az európai pc szöveget és az attól való eltérés esetén való megbélyegzést és ellehetetlenülést, nem is csodálom, hogy visszavonta. Gondolom szeretne a szakmájában dolgozni egy darabig.
Mellesleg van egy csomó publikáció, video stb a neten, ami pedig pont bizonyítja a létezésüket és nem a kurucinfo tollából, szóval egyáltalán nem gondolom ezt még annyira egyértelműnek.
A bunkóiságaidat nem veszem fel, úgysem engem minősítenek, hanem téged.

asdfrew 2016.05.16. 21:19:10

@Billy Pilgrim: Az lehet esetleg a vita tárgya, hogy mi a definíciója a no go zonának. Ha mondjuk a mentő, vagy tűzoltó csak rendőri kísérettel megy be egy területre mert egyébként nem mer, azt nevezhetjük annak? Vagy, ha a futárszolgálat azt mondja, az ügyfeleinek, hogy bizonyos területre nem szállít ki, azt nevezhetjük annak? Szerintem igen. Szerinted van, ilyen hely, mondjuk Magyarországon?

ulpius66 2016.05.16. 21:19:42

Annyira, de annyira édi olvasgatni ezeket az agyatlan vadbarom ballibsiket, hogy ők mennyire, de mennyire szeretik a zsidókat, cigányokat, arabokat, négereket, stb, stb...ezzel szemben viszont TISZTA SZÍVVEL GYŰLÖLIK A MAGYAROKAT!

JA, AZ PEDIG TERMÉSZETES, HOGY MAGYARORSZÁGON TOMBOL A FASISZTA DIKTATÚRA.....

ulpius66 2016.05.16. 21:20:46

@asdfrew: TÉGED HONNAN SZALAJTOTTAK, HOGY A MIGRÁNCSOK SEGGÉT NYALOD?

asdfrew 2016.05.16. 21:22:29

@ulpius66: És téged, hogy nem tudsz olvasni, de write only üzemmódban vagy?

ulpius66 2016.05.16. 21:23:01

@asdfrew: Gondolom a migráncsok seggnyalása mellet szíveden viseled a buzik, a pedofilok, a zsidók és egyéb aberráltak sorsát is.....

ulpius66 2016.05.16. 21:26:05

@asdfrew: Igazad van!

Szeretek írogatni...(meg fizetnek is érte.....)

Egyébként te mennyit írogatsz?
(és te ezért kapsz pénzt, vagy magadtól vagy ennyire hülye?)

asdfrew 2016.05.16. 21:27:22

@ulpius66: Mondom, hogy write only. Nem lenne jobb, ha előbb elolvasnád, mielőtt "válaszolsz" egy kommentre? Csak kérdezem...

asdfrew 2016.05.16. 21:29:23

@ulpius66: Örülök, hogy igazam van.

pamut 2016.05.17. 09:19:50

@fa2:
Hát szia.
1. A rohadt kurva anyázásod teljesen jogos volt, mivel szavaim kiforgattad, szétcsúsztattad, hazudtál orrba-szájba.
Lehet tegnap csak rohamod volt (félelem-táplálta), és már elmúlt, lehet hogy fixen szar alak vagy, nem tudom, de remélem csak az előbbi.
Mondanám hogy nézz magadba és szégyelld magad az ámokfutásodért, de igazából nem hiszem hogy van benned ennyi önkontroll és becsület.

2. Az általad szétbaszott, elhazudott soraimat nem fogom újra leírni hisz ha akarod annyiszor forgatod ki ahányszor csak akarod.

A Tények:

TÉNY-1:
Magyarországra senki nem akar jönni sehonnan, magyar vonatkozásban totálisan kamu, aljas, gonosz hisztériakeltés, pánikkeltés, félelemkeltés, uszítás folyik (ebben te is benne vagy vastagon), vegytiszta politikai célzattal, ezzel uralja, tartja pszichés fogságban Orbán Magyarországot, ezzel putyinizálja véglegesen az országot.
A félelem Orbán fegyvere a magyarok ellen.

Tény-2.
Nincsenek sehol az EU-ban semmiéle No-Go zónák. Fentebb már többször belinkeltem a 444 cikkét, ami nem véleménycikk volt hanem feltáró cikk. Mivel nem tudtad cáfolni, csak fújoltál helyette meg a 444-et szidtad, ezzel beismerted hogy nem tudod cáfolni (hogy is tudnád?...)

Ezt a No-Go zónás baromságot legelőször egy Daniel Pipes nevű félnótás írta le anélkül hogy valaha járt volna olyan helyeken amiket ő így nevezett el, vagy hogy egyáltalán Európában járt volna. Miután mégis elment oda, ő saját maga ISMERTE EL TÉVEDÉSÉT ÉS KÉRT ELNÉZÉST:
"Having this first-hand experience, I regret having called these areas no-go zones,"
www.bloomberg.com/news/articles/2015-01-14/debunking-the-muslim-nogo-zone-myth
Angol megy? Vagy legalább a fordítóba be tudod másolni?

Nem csak ő kért elnézést a no-go zónás baromságért, hanem az USA legnagyobb jobbos-konzervatív televíziója, a Fox News is. Ez gyakorlatilag az egyik (ha nem a legnagyobb) országos politikai hír-tv az USA-ban, a republikánusok házi tv-je, kibaszott nagy presztízsveszteség bocsánatot kérni egy ilyen tv-nek, ha bárhogy kidumálhatták volna a baromságot megették volna, de nem tudták.

tehát: NINCSENEK NO-GO ZÓNÁK. Ez egy idióta széljobbos hazugság, baromság, pánik- és gyűlöletkeltés céljából.

Szégyelled magad, ha egyáltalán tudod mit jelent ez a szó....

pamut 2016.05.17. 09:26:21

@N. Barbie:
előkerültél te is barbi baba? :DDD na látom kretén-találkozó van :DDD már szinte csodálkoztam volna ha a nem kerül elő legalább még egy barom :DDDDDDDDD
na olvasd el szépen te is az előző kommentem amiben szépen (újra) szétcáfoltam a pánik- és gyűlöletkeltés céljából szajkózott, már a nemzetközi és magyar médiában is szétcáfolt no-go zónás baromságot :)
de ez persze téged nem fog zavarni abban hogy tovább verd a hisztit, ebben biztos vagyok :)))

és milyen megfutamodást vizionáltál be te magadnak? :DDDDD megunok valami kretént , akinek nincs semmi élete és ezért széttrollkodja a netet és sorozatban levegőnek nézi a cáfolatokat, és te ezt megfutamodásnak magyarázod be magadnak? :DDD jól elvan a gyerek ha játszik, magával.. ;) Magyarországon évente több száz (de inkább több ezer) ember hal meg kórházi fertőzésekben, amik nagyját el lehetne kerülni,, ezt már ezerszer leírtam, be is bizonyítottam, de te kb. ugyanúgy leszarod a tényeket mint itt fentebb a haverod a no-go zónás cáfolatokat :)))
na, erőlködj még, meg nevezd tovább a nyomi leszarását megfutamodásnak ;)

N. Barbie 2016.05.17. 12:30:49

@pamut: Igen elokerultem, nekem ugyanis nem remeg a kezem az elvonasi tunetektol, ha nem gyulolkodhetek mindenfele blogon, mint te.

Jahogy te meguntad, HAHAHAHA, de szanalmas kibuvo oreg. :DDD Te besz@ri hazug, az en kihivasom elol megfutamodtal, aztan irtad, hogy ha szerzel hiteles statisztikakat, amik bizonyitjak, hogy MO-n mennyi a korhazi fertozesek/halalozasok szama, es ezek teged igazolnak, akkor orokre eltunok. Annak ellenere, hogy te megfutamodtal az enyem elol, en elfogadtam a tied. Ez volt kb. egy honapja, azota sincsenek statisztikak. ES NE HAZUDJ BALLIBSI, semmit, ismetlem semmit az eg vilagon nem bizonyitottal. Mar leirtam sokszor, az nem bizonyitek, hogy valamit sokszor mantrazol. Attol az nem lesz igaz te szerencsetlen beteges hazudozo.
Tehat akkor kijelenthetjuk, hogy megint csak a nagyotmondo hiszteriakeltes, nem is, nevezzuk neven, aljas hazudozas volt a celja a honapokig tarto "tobbszazanhalnakmegafideszmiattakorhazakban" rizsad.

Az meg mar csak a szokasos elmebeteg, ballibsi modi, hogy belinkelsz egy cikket, amiben kiderul, hogy valami hipszter varosreszre is ramondtak, hogy no-go zona, ami allitolag nem is az, tehat mivel egy azaz egy darabrol kiderult, hogy nem az, igy - most figyelj, kapaszkodj meg a lehengerlo ballibsi logikatol - az osszes tobbi sem az. Az eszem megall a merhetetlen ostobasagodtol. :DDD

N. Barbie 2016.05.17. 12:42:32

@pamut: Ja, persze a londoni "varosnezes"-rol is sunnyogsz, szokas szerint, amikor valaki a valosagban mutatna be, hogy hazudsz, azt ignoralod.
Biztos ismered a mondast, ami ugy mozog, ugy hapog, ugy nez ki, mint egy kacsa, az kacsa.
Ebbol kiindulva, azok a teruletek, amik egy no go zona legtobb (vagy minden) jellemzojet magukon viselik, azok no go zonak, te visonghatsz, hisztizhetsz, hazudozhatsz, akkor is az lesz. Vinnyoghatsz, hogy nem no go zona, mert nincs ilyen tabla kirakva, ezzel csak meg jobban kinevetteted magad. De, ha attol jobban alszol, akkor ne no go zona legyen, akkor nevezd olyanvaroszreszahovakulonbozobevandorlocsoportokmiatteletveszelyesbemenni-nek.

wallenberg88051002 2016.05.17. 20:17:27

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

MÓZES ELSŐ KÖNYVE A TEREMTÉSRŐL
34.15 “Veletek csak úgy egyeztünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körűlmetélkedjék ti köztetek.”
34.24 “És engedének Khámornak, és Sekhemnek az ő fiának mindenek, a kik az ő városa kapuján kijárnak vala, és körűlmetélkedék minden férfiú, a ki az ő városa kapuján kijár vala.”
34.25 “És lőn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének.”

Tehát a zsidók, akik állítólag a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, és a mózesi törvényük szerint "Ne ölj!", azt mondták ellenségeiknek hogy csak akkor tárgyalnak velük ha azok körülmetélkednek, erre azok körülmetélkedtek, mire a zsidók kihasználva a helyzetet hogy a körülmetélkedés miatt azoknak fájdalmuk van és nem tudnak védekezni, jól lemészárolták azokat.

* * *

MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE AZ IZRÁELITÁK MEGSZÁMLÁLÁSÁRÓL VALÓ KÖNYV
21.2 “Fogadást tőn azért Izráel az Úrnak, és monda: Ha valóban kezembe adod e népet, eltörlöm az ő városait.”
21.3 “És meghallgatá az Úr Izráelnek szavát, és kézbe adá a Kananeust, és eltörlé őket, és azoknak városait. És nevezé azt a helyet Hormának.”

Tehát a zsidók, akik állítólag a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, és a mózesi törvényük szerint "Ne ölj!", jól lemészárolták az éppen szembejövő népeket.

* * *

MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE A TÖRVÉNY SUMMÁJA
3.6 “És fegyverre hánytuk azokat, a mint cselekedtünk vala Szihonnal, Hesbon királyával, fegyverre hányván az egész várost: férfiakat, asszonyokat és a kisdedeket is.”
3.7 “De a barmokat és a városokból való ragadományokat mind magunk közt vetettük prédára.”

Tehát a zsidók, akik állítólag a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, és a mózesi törvényük szerint "Ne ölj!", jól lemészárolták az éppen szembejövő népeket mindenestül az asszonyokig, sőt a kisdedekig bezárólag, de legalább a jószágokat nem mészárolták le, azokat csak elrabolták.

* * *

JÓZSUÉ KÖNYVE
6.21 "És teljesen kipusztítának mindent, a mi csak vala a városban, a férfitól az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökörig, juhig és a szamárig, fegyver élivel."

Tehát a zsidók, akik állítólag a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, és a mózesi törvényük szerint "Ne ölj!", jól lemészárolták az éppen szembejövő népeket mindenestül az asszonyokig, sőt a kisdedekig bezárólag, és itt még a jószágokat is, a szegény kis csacsikákat, barikákat is kegyetlenül lemészárolták.

* * *

SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE
12.29 “gybegyűjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.”
12.31 “A népet pedig, mely benne vala, kihozatá; és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával: Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.”

Tehát a zsidók, akik állítólag a könyv népe, tehát nem barbárok hanem humanista kultúrnemzet, és a mózesi törvényük szerint "Ne ölj!", jól lemészárolták az éppen szembejövő népeket, különös kegyetlenséggel, némelyeket szétfűrészeltek, vasboronával mentek keresztül rajtuk, fejszével darabolták fel azokat, mészkemencébe vetették őket, stb.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
süti beállítások módosítása