Arthur Dent éppen a Galaxisban, egy kicsit pontosabban a Cardiffban található Lew's Coffee Shopban üldögélt és az a különös illúziója támadt, hogy éppen egy nyugodt, napsütéses nap részese. Ezt meglehetősen érdekesnek találta, mivel az utóbbi időben nem nagyon hitt a nyugodt, napsütéses napok létezésében.

A kávé azonban valóságosnak tűnt és úgy nézett ki, hogy Cardiff is viszonylag stabil állapotban van. Megpróbálta mindezt élvezni és elfogadni azt a tényt, hogy még nem halt meg. Utóbbiban azonban nem volt egészen biztos.

Lassan, aprókat kortyolt, mivel ha mindaz, amit önmaga körül érzékel csupán illúzió, és ő valójában a Trelkan bolygón van, akkor legalább azt szerette volna elérni, hogy jó sokáig hallucináljon.

A GALAXIS Útikalauz a következőket írja a Trelkan bolygóról:

„A Treklan bolygó pontos elhelyezkedése a Galaxisban meglehetősen bizonytalan, mivel nem létezik, ebből következően bárhol nem lehet a Galaxisban. Mindössze illúziókból áll, és ha valaki véletlenül odavetődik, mindenféle érdekes és rejtélyes dolgok történhetnek vele. Az egyik leggyakoribb látomás ezek közül az, hogy az illető a Cardiffban található Lew's Coffee Shopban üldögél és kávét iszik. Ennek nincs különösebb jelentősége, ezért soha, senki nem is próbálta megmagyarázni, hogy mi okozza ezt a jelenséget. Távozás előtt természetesen mindenképpen ki kell fizetni a fogyasztást és illik borravalót is adni.”

Arthur gyanúját, hogy ez nem az igazi Cardiff az a tény is megerősítette, hogy egy magas, valótlanul ezüstös szemű férfi rendkívül barátságosan mosolygott rá. Soha nem találkozott még vele, vagy pont akkor nem figyelt oda rendesen. Hosszú, barna kabátot, sárga nadrágot, Timberland márkájú, szürke bakancsot és hófehér cilindert viselt. A kezében egy sétapálcát tartott, amivel időnként köröket rajzolt a kávézó padlójára. Mindez önmagában is különössé tette a megjelenését, de az egészen megdöbbentette Arthurt, hogy a sétapálca közelében ott állt régi barátja, Ford Perfect is. Eddigi tapasztalatai szerint ez általában hihetetlen események láncolatát indította el, amiket Arthur tiszta szívéből gyűlölt.

– Helló, Arhur! – köszöntötte Ford vidáman – Nagyon örülök, hogy még mindig életben vagy.

– Szia, Ford. Ezt az állapotomat tulajdonképpen én is nagyon élvezem. Pont jókor jöttél. Meg tudnád mondani nekem, hogy valójában hol vagyok, és éppen mit is csinálok?

– Szívesen. Cardiffban, a Lew's Coffee-ben üldögélsz és kávét iszol. Azt hiszem két cukorral. Valami miatt fontos ez neked?

– Igen. Jelenleg ez a probléma foglakoztat a leginkább. Én is örülök, hogy összefutottunk. Mi az oka ennek a váratlan találkozásnak? Már ha ezt egyáltalán annak nevezhetjük.

– Tulajdonképpen semmi különös. A Galaxis Útikalauz intelligens fajokról szóló részét frissítem. Ezért vagyok itt.

– Megtisztelőnek tartom, hogy engem is annak tartasz, bár ebben egy kicsit bizonytalan vagyok.

– Nincs rá semmi okod, mivel az emberiség nem szerepel az intelligens fajok listáján. Ti ösztönös lények vagytok.

– Ez kissé meglep. Azt hittem valami szellemi fejlődést mégiscsak elértem azáltal, hogy egészen tűrhetően megtanultam olvasni. Ezek szerint ez nem számít?

– Nem nagyon. Az intelligencia legfontosabb ismérve az, ha valamely élőlény képes a bolygóját alapvetően megváltoztatni, alkalmazkodni a szélsőséges körülményekhez, és feltalálni a kvarcórát, de rendelkezik annyi előrelátással és önuralommal, hogy mindezeket nem teszi meg. Ti ezt láthatóan megtettétek, illetve nem tettétek meg, hogy nem.

– Értem. És vannak ilyen lények a földön?

– Igen. A delfinek és macskák. De ezt te is régóta tudod. Bocsánat, Arthur. Találkoztál már a Doktorral? – mutatott Ford a barátságosan mosolygó férfira. Az megemelte a cilinderét, majd visszatette Ford fejére.

– Nem. Azt hiszem még nem. Ön orvos? Vagy valaki más? – kérdezte Arthur gyanakvóan.

– Inkább az utóbbi. – válaszolta az idegen kellemes hangon – Erre-arra utazgatok, és mindenféle tevékenységgel foglalkozom. Ezek között van néhány egészen érdekes is. Lx lestoppolta a Tardist, én pedig nagyon kedvelem a társaságát. A maga módján nagyon szórakoztató.

Az lx is Ford Perfect neve. Gyerekkorában képtelen volt megtanulni az eredeti, betelgeuse-i nevét. Mivel a szégyen a Galaxis egyes részein veszélyes, halálos betegség, Ford apja bele is halt ebbe. Szülőbolygóján Perfectet emiatt lx-nek nevezték, ami betelgeuse-i VII halott nyelvjárásban azt jelenti: „fiú, aki nem képes kielégítően megmagyarázni, mi az a Hrung, sem azt, hogy miért pont a Betelgeuse VII-et tüntette ki a lezúdulásával.” (Forrás: Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)

– Lx, azaz Ford Perfect sok mindent tud a Galaxisról, amiket persze én is. Ez rendkívül megkönnyíti köztünk a társalgást. Tudod, Arthur én az embereket is rendkívül kedvelem. Érdekes fajnak tartom őket, ámbár túl sokszor keverednek bajba. – folytatta a doktor.

– Arthur meglehetősen ideges természetű. – vetette közbe Ford Perfect – Van néhány megrögzött és érthetetlen szokása. Ragaszkodik bizonyos teljesen értéktelen tárgyakhoz és az életéhez.

– Ez teljesen érthető a részéről. – emelte fel a sétapálcáját a Doktor és rámutatott vele Arthur Dentre – A földi lények között ez egy általánosan elterjedt szokás. Így tervezték meg az evolúciójukat. Egyesek megölnek másokat, hogy életben maradhassanak, azok pedig megpróbálják ebben megakadályozni őket. Ez a magyarázata annak is, hogy miért futkároznak időnként össze-vissza. Roppant érdekes tevékenység. – jegyezte meg a Doktor, miközben a fehér cilindert áttette, ezúttal Arthur fejére.

– Ez így van. – válaszolta Arthur – Valami miatt mindig idegesít, ha meg akarnak ölni, illetve kilöknek az űrbe. Természetesen az sem kellemes, ha hirtelen felébresztenek vagy leöntenek hideg vízzel. Az utóbbi problémán szerencsére egy törülköző segítségével könnyen tudok segíteni.

– Látom sokat tanultál Fordtól. Ez remek! – mondta a Doktor – Figyelj, Arthur. Engem már régóta foglalkozat az, hogy vajon minek találtátok fel az atombombát. Semmi szükségetek sincs rá, hiszen csak meghaltok tőle. Véletlenül történt vagy volt is vele valami célotok?

– Hát ezt pontosan nem tudom. – felelte Arthur – Mindenesetre valahogy meg kell védenünk magunkat. Az atombomba ehhez elsőre elég jó ötletnek tűnt.

– És hogyan? – érdeklődött a Doktor – Egy támadásra tervezett civilizáció ellen ez nem sok védelmet nyújt. Még a vogonokat sem tudnátok megállítani ezekkel. Legfeljebb vereseket írnának róla. Akkor mégis kik ellen védekeztek annyira?

– Tulajdonképpen magunk ellen. – kortyolt egy aprót Arthur a kávéjából. A valóságban még mindig nem bízott meg teljesen, ezért próbálta húzni az időt. – Néha egész éles viták alakulnak ki közöttünk valami miatt. Öldökléssel ez valamelyest csillapítható.

– Értem. – bólintott a doktor és átette a cilindert a saját fejére. – Igazad lehet, barátom. Ez sok mindent megmagyaráz veletek kapcsolatban.

– Mennünk kell, Arthur. Próbálj meg életben maradni, ha ez annyira tetszik neked. Amúgy nincs kedved velünk tartani? Rengeteg intelligens faj van a Galaxisban, akik nem tudnak olvasni. Biztos érdekes lenne a számodra.

– Köszönöm, Ford. Inkább majd máskor. Mindenesetre nagyon örülök a találkozásnak. Az atombombának feltétlenül utánanézek. Nem vettem részt a kifejlesztésében, de megpróbálom kideríteni mi a helyzet vele.

Miután elbúcsúztak egymástól, Arthur felsóhajtott. Rendkívül boldognak érezte magát, mivel éppen a Galaxisban, egy kicsit pontosabban a Cardiffban található Lew's Coffee Shopban üldögélt és kávét ivott.