Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Tudatmódosítás az MMA közgyűlésén

2016. május 27. - Toadwart66

pap-gabor-az-mma-kozgyulesen-1024x683.jpg

Pap Gábor az ősmagyar ezotéria, valamint az alternatív Szent Korona-kutatás atyja, valamint Fekete György az ezoterikus MMA atyja

„Amit Fekete György elnök úr és Kucsera Tamás Gergely főtitkár úr az elmúlt években tett, az elképesztő és csodálatos.” (Vita nélkül szavaztak meg minden döntést Fekete György akadémikusai)

Fekete György (83) nem hiszem, hogy valaha is reménykedett volna abban, hogy aggkorára – a XXI. század második évtizedében – ő lesz a NER Mihail Andrejevics Szuszlovja (†79). Révai József kommunista politikusnak, írónak, a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusának és ideológusának is mindössze 60 év adatott meg, nem pedig 83, + még valamennyi. Nem volt annyi ideje, hogy túlságosan nagy kárt okozzon a magyar kultúrában. (Az általában nem is hagyja magát.)

Fekete polgártárs azonban már 2011 óta intenzíven foglakozik a rombolással, teszi mindezt meglehetősen nagy buzgalommal és hatalmas anyagi háttérrel. Az MMA az idén bemondásra 7,2 milliárd forintot kap, ezenkívül 10,5 milliárdot arra, hogy ne kutassanak semmit, egy kisvárosnyi ingatlant, plusz egyéb csecsebecséket, amiről még nem is értesültek. Mindez Fekete György küldetéstudatával és elszántságával társítva felér Budapest kíméletlen ostromával. Határozottan kezd kirajzolódni az a kormányzati stratégia, hogy költsünk el irgalmatlanul sok pénzt, de úgy, hogy annak ne legyen semmi értelme.

„A mintegy 250 rendes és 50 levelező tagból a közgyűlésen 194 művész művész jelent meg, s a napirendi pontokkal kapcsolatban egyikük sem tett fel kérdést, senki sem szólt hozzá semmihez.”

Vita nélkül megtartani egy közgyűlést, majd sebtiben 100 százalékos hatékonysággal megszavazni mindent, amit csak elébük tolnak, arra utalt, hogy a megjelent 190 művészt leginkább az ingyen büfé művészi értékei és az italválaszték érdekelhette. Ezt persze senkinek sem lehet a szemére vetni. Aki vett már részt ilyen tét nélküli, de jó drága összejövetelen, az tudja: nem árt ilyenkor a szemfülesség és a gyorsaság.

Az sem valószínű, hogy Fekete és Kucsera urak elképesztő és csodálatos kalandjai nagyon lázba hozták volna a jelenlévőket. Havi 230 ezer forintos, biztos apanázzsal bárkinek érdemes tökéletesen hülyének tettetnie magát, főleg abban az esetben, ha közben a hívogatóan csábító ételek bőséges választékára gondol. A kérdések még el sem hangzottak, máris teljes egészében az igenek győztek. A többi lelkes csámcsogás.

Az MMA tagságának első kritériuma az volt, hogy az MMA nem a fiatal tehetségek szervezete. Ez szerencsére Fekete Györgyre semmilyen szempontból nem vonatkozik.

Ettől a rendkívül népes társaságtól nem kell semmiféle művészeti kezdeményezést, illetve forradalmat várni. A digitális kultúráról a nagy részük valószínűleg annyit tud, hogy bezzeg az ő idejükben ilyesmi nem is volt. Simán kilépnének egy alkalmazásból mentés nélkül, ha nagyon megijesztenék őket, illetve ha nem lenne a közelükben egy 3 év feletti unoka.

A jól fizetett akadémikusoknak némi újságolvasáson és a napi egészségügyi sétán kívül nem kell semmit sem csinálniuk. Ha jutalomból megrendelnek tőlük valamit, azt önzetlenül, de jó pénzért elkészítik. Például ha hirtelen szükség lenne a Hősök Terén egy 4 méter magas „My Little Táltos”-ra, legfeljebb azt kérdeznék, hogy milyen színű legyen: világoskék-e vagy a szokásos rózsaszín?

A testület szellemi tunyaságát mi sem jellemzi jobban annál, minthogy rezzenéstelen arccal végighallgatták Pap Gábor (77) zavaros előadását a hamis bálványokról, azaz a Nobel-díjról, az Oscar-díjról, az igazi táltosokról, a rájuk csorgó trágyaléről, és a boszorkányokról. Könyves Kálmán neve az utóbbiakkal kapcsolatban nem került szóba.

Pap Gábor, aki valaha művészettörténész volt, azt találta ki, hogy a Szent Korona tulajdonképpen egy adó-vevő készülék. A kereszt nem Jézus Krisztus szenvedésére utal, mindössze egy közönséges antennáról van szó. A „csüngők” energiahullámokat vezetnek annak az agykérgébe, akinek a koronát a fejébe nyomják. A magyar Szent Korona tehát egy „üdvtörténeti jelentőségű eszköz”, amivel a páciens közvetlen kapcsolatot képes létesíteni a magyarok Égi-Királynőjével, Szűz-Máriával.

Rendkívül praktikus találmányról van tehát szó, amiben talán még egy 300 Mbit/s-os WI-FI adapter is található. Természetesen a sötét erők soha nem nyughatnak. A judeo-krisztián feketemágia boszorkányai megpróbálták az eszközt meghekkelni. Ez azonban szerencsére nem sikerült (szemben a korona ellopásával, amit viszont többször is végrehajtottak – az ilyenkor vajon miért nem jelzett?!), így Szűz Mária ma is le tudja sugározni a védőenergiákat. Pap akadémikus szerint: „Az történik az országgal, ami a Szent Koronával; aki a Korona ügyében tisztán lát, az a Kárpát-medence összes ügyében tisztán lát”. (Valakik átprogramoznák a Szent Koronát)

Pap akadémikus arról is meg van győződve, hogy a perui Nazca-vonalak magyar népművészeti alkotások. Amerika felfedezése ezek szerint mindössze csak aljas koholmány, valamiféle judeo-krisztián ármánykodás.

Egy közönséges országban az ilyen szép és tartalmas előadás után az illetőt azonnal szakszerű pszichiátriai ellátásban létesítenék, nehogy kárt okozzon magában vagy a környezetében. Az MMA közgyűlésén ezzel szemben mindössze egy életműdíjjal díjazták a produkciót. Pap Gábor szavait hatalmas taps és ováció fogadta. Talán célszerű lenne az MMA közgyűléseit a későbbiekben egy pszichiátriai kongresszussal összekötni.

A Szent Koronát azonban valahogy mégiscsak átprogramozhatták, mivel nem valószínű, hogy Mária, a Magyarok Anyja pusztán szórakozásból ekkora hülyeségeket képes lenne lesugározni a Földre. Nem ilyennek ismertük meg őt.

Fekete György ezenkívül megrótta a magyar médiumokat, amiért azok azt terjesztik, az Akadémia nem végez érdemi munkát. Ez azonban azért hangzik furcsán, mert hiszen a hazai médiumok döntő része régóta baráti tulajdonban van.

Kívülről nézve az MMA-val ráadásul nem az a legfőbb gond, hogy nem csinál semmit, hanem pont az, hogy rendkívül aktív. A tevékenységük nagyrészt hatalmas pénzösszegek osztogatásából, és a független művészek, illetve folyóiratok, kiállítások, kulturális rendezvények ellehetetlenítéséből áll. Ha nem végeznének semmiféle érdemi munkát, jobban mondva az égvilágon semmit sem csinálnának, az a magyar művészeti élet szempontjából rendkívül áldásos lenne.

Hogy ezt a rendkívül drága és kártékony művészeti terrorszervezetet hogyan lehet egyszer majd a magyar közéletből eltávolítani, az ma még kérdéses. Csak reménykedni lehet abban, hogy Pap akadémikus buzgó ezoterikus kutakodásai közepette nem akadt rá a Szent Grálra, mivel ebben az esetben a tagság halhatatlanná válik. Nem művészileg: tényszerűen.

"Az elnök megnyugtatta a néma tagságot, hogy az illetékes minisztérium ’jóindulattal fogadta’ az MMA költségvetését, majd a közgyűlés lezárása gyanánt mindenkinek jó étvágyat kívánt." (Repkednek a milliárdok, de már Fekete Györgyöt is zavarja a rengeteg talpnyaló)

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr668751462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csőcsere 2016.05.28. 11:40:53

Ez jó. Megpusztultam a röhögéstől :DDD

nyelv-ész 2016.05.28. 13:14:19

Na, a Nazca-vonalak az pont igaz. Épp a napokban nézegettem a képeit, és hát aki nem látja bele a kalocsai népi motívumokat, az tényleg menjen sürgősen szemorvoshoz :-)

A Kolompos Kristófról meg eddig is tudtuk, hogy magyar volt, nem tudom, mi itt a probléma...

gyászhuszár 2016.05.28. 14:43:38

Ja, Caracas-t pedig eredetileg egy Kerekes nevu magyar felfedezorol neveztek el..

Janossz 2016.05.28. 15:27:53

Ezekre nem lehet mit mondani. Röhögni végképp nem. Csendesen sírni inkább.

Celtic 2016.05.28. 17:41:22

Hol lehet jelentkezni ?
Pont ennyit keresek napi 12 ora munkaval (meg neha hetvegen is). Szeretnek vegre semmit se csinalni ennyiert. Sztem sikerulne.

lol7 2016.05.28. 19:33:47

"Fekete György (83)"
Mikor döglik már meg a kis zsici hazaáruló? Úgyis lejárt már az ideje, legalább a sok közpénz megmaradna.

lol7 2016.05.28. 19:42:16

@nyelv-ész: Kolompár Kristóf Marlonbrandónak hívták és rejtett erőforrás volt. Most akkor az ilyen magyar vagy nem?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2016.05.28. 20:33:24

Hogy lehet egy futóbolondot államilag dotálni, ha közröhely tárgyává teszi a koronát?
Ez egy racionális kérdés. Adott, hogy a kormányzat a nemzeti cukormázzal önt le mindent, és ennek a legfontosabb jelképe a korona. Ha valaki aki e fontos jelkép köré egy komikus psichiátriai trash realityt épít, az kontraproduktív a kormányzat ideológia jelképrendszerére nézve.
Mert előveszik a koronát és hivatkoznának rá valami pátoszos hagyomány, erkölcs, történelmi értékek kontextusban, és ott sertepertél körülötte szakértőként a gyógyszerét nem szedő radikális szűzmáriásszenttehenesszíriusziufoszakkörsámándobosa. És közröhejjé válik az, amire hivatkoznának.

Bea Lászlófi Som 2016.05.28. 20:59:13

Elképesztő! Elképesztő ilyen mondatokat olvasni magyarul. Mintha a Koronát védené, pedig közben gyalázza. Parttalan gyűlölet, ostobaság, cinizmus árad ezekből a szavakból! Még meddig kell magukat elviselni az országban? Magukat, szívnélküli férgeket, akik ilyen idegenül vizsgálják és köpik le a nekünk szent dolgokat? Ehhez értenek csak, mocskolni mindent, amiben nem lehet részük, mert nem érnek fel odáig, hogy méltók lehessenek megkapni. Tiszta szívből kívánom az országnak hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljon az olyanoktól, mint e cikk írója és az összes kommentelő, tiszttelet a kivételnek.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.05.28. 22:15:18

Ezt a sok vén hülyét bedobnám egy MMA ketrecbe!
Aztán: FIGHT !
Elképzelem amint a szpíker űvölt:
- A piros sarokbaaaaaannn: Feeeeekeeeeeteeeee Reteeeeek György.!!

-JzK- 2016.05.29. 01:02:56

Lehet röhögni az injekciós túlzásokon, de még mindig kevésbé gáz ez, mint a tudatosan hazaáruló balliberális entartete Kunst művészek...

nyelv-ész 2016.05.29. 06:19:53

@Bea Lászlófi Som: Igen, továbbá jussanak hasonló sorsra mindazok, akik a Szent Koronát oly módon gyalázzák, mint a fent említett idióta, aki nem átallja nemzeti jelképünket holmi sámánista kultusztárggyá degradálni.

Mészöly Kálmán (törölt) 2016.05.29. 09:02:18

"tudatosan hazaáruló balliberális entartete Kunst"

ezt nem értem a büdös úristenit

V. A. Laki 2016.05.29. 09:47:59

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Miután kimoderálták a hozzászólásomat nincs miről beszélnünk...

V. A. Laki 2016.05.29. 09:49:27

Azért ha van facebookotok olvassátok el a hozzászólásokat itt is, nehogy abban a hitben maradjatok, hogy a ti véleményetek a helyes... www.facebook.com/kethollos/posts/1719068845009835?comment_id=1719229501660436&notif_t=share_comment&notif_id=1464464433205159

Toadwart66 2016.05.29. 15:37:53

@V. A. Laki: Köszi. Érdekes oldal. Elég mérges társaság.

V. A. Laki 2016.05.29. 17:36:34

@Toadwart66: Csodálod? Ekkor orbitális hazugságra, amit a cikk írója írt csak ez lehet a válasz. Már harmadszor moderált ki innen a demokrácia nagy védelmezője.... a Névtelen Nulla...

Toadwart66 2016.05.30. 07:52:11

@V. A. Laki: Nem hazugság, amiket írtam. Az MMA mérhetetlen nagy károkat okoz, Fekete pedig egy jellemtelen, hiú vénember. Nézd végig a nyilatkozatait. Egy küldetéstudatos idióta, nem véletlenül hasonlítottam Szuszlovhoz. Ő is az volt. Felhozhattam volna példának az agyonsztárolt Melocco Miklóst is, aki fiatal korában feljelentette a és tönkretette a kollégáit. Burzsoá elhajlással vádolta őket. "A Stúdió vezetéséből annak idején hárman - Benedek György, Melocco Miklós és Veszprémi Imre - levelet írtak különböző szerveknek, amelyben élesen bírálták Bencsik István elnököt és tagságon belüli szimpatizánsait, azt állítva róluk, hogy burzsoá művészetet propagálnak a Stúdióban. Bencsik szerint a feljelentők mellett tette le a voksot Sváby Lajos is, aki azonban a levelet nem írta alá. Sasvári Edit: Mi történt a Stúdióban 1967-ben?. Artmagazin, 2006/6." Ez egy szemét és gátlástalan társaság. Nem folyik rájuk a trágyalé, mivel ők maguk jelentik azt. Nem érdemelnek tiszteletet csak megvetést. Az én személyem ebből a szempontból lényegtelen. Nem érdekes.

Tivadar Zacharov 2016.05.30. 09:12:56

Üdv!
A következő kommentet írtam a Két Hollós Könyvesbolt fészbúk bejegyzéséhez. (Azért teszem fel ide, mert vélhetően ott nem sokáig lesz maradása.)

Tisztelt kommentelők!
Azont úl, hogy egyetértek-e Pap Gábor gondolataival vagy sem, néhány megjegyzésem volna.
Világnézetem szerint, úgy látom, bőven beleférek a ballibsinek nevezett, sőt a "metélt" kategóriába is, de soha a büdös életben nem akartam senkit kitiltani, elzavarni az országból, vagy akárcsak idegennek tekinteni azért, mert mást gondol -- és publikál -- bizonyos dolgokról, mint én. Többé-kevésbé ezt szokás szólásszabadságnak, tágabb értelemben demokráciának nevezni.
Lehet ugyan bárkit idegenszívűnek, szarházinak tekinteni az elvei, származása miatt, de arra a kérdésre, hogy "meddig tűrjük még?" az az egyetlen törvényes, demokratikus és emberséges válasz, hogy örökké. Mert a demokrácia nem az egyformaság idilli homokozója, hanem a gondolati sokszínűségen és tolerancián alapuló társadalmi rendszer.
És aki ezt képtelen belátni, önmagát rekeszti ki belőle.

Toadwart66 2016.05.30. 19:32:16

@Tivadar Zacharov: Engem gyorsan kivágtak. Ez egy szekta.

Tivadar Zacharov 2016.05.30. 21:06:14

@Toadwart66: Lett még tovább is, még nem csesztek ki, de mindenképpen tanulságos válaszok születtek. A baj az, hogy ha ez egy szekta, akkor a magyar társadalom önmagát konzervatívnak valló felének jelentős része szektatag. Nyilván ismeretes mindannyiunk előtt az efféle magatartásminták elharapózása és ennek okai. De mára odáig jutottunk, hogy a hatalmon lévő farkas kiállt farkast, amikor báránybégetést hall.

Béla Hoffmann 2016.05.31. 08:23:31

Kedves Mindenki, külön Som!
Lehet hogy hogy a korona szent lett, bár ennek nem találtam nyomát, de a szentté avatáshoz szükséges csodáknak sem. Valami nem stimmel. Történelmi ereklye, múzeumban a helye. Az antenna baromság már az MMA korlátoltságát bizonyítja. Ilyen alapon lehetne űrhajó is pici angyalok részére akiktől a világ sok-sok szüze szült Isteneket. A világ tragédiája, hogy kevés kivétellel a világ okosai lefekszenek mindenféle hatalomnak, s képesek tudományosan mindent bizonyítani, de ha elég pénzt kapnak annak az ellenkezőjét is. Ami igazán szent azt nem kell védeni.

anonymand 2016.05.31. 09:14:42

Szevasztok!

Most jöttem a Syriuszról, hogy visszaprogramozzam a koronát.
Érkezésemet nagyban megkönnyítette, hogy a matyó Nazca-vonalak még megvannak.
Nincs is több időm, hogy ilyen bejegyzésekkel fecséreljem a drága időmet.
Annyit még, hogy a korona visszaprogramozása után a világ urai ti lesztek, ami a hun-szkíta-szittya-sumér-pártus örökség velejárója.
Ha valaki el akar jönni a búcsúztatásomra, akkor holnap délben Dobogókőn, ami a világ csakrája, részese lehet ahogy áldást osztva indulok a szülőbolygónkra.
Ha valaki akadályoztatva van, akkor csak azt üzenem: ami egyébként régóta a férfiemberek mottója, hogy "Légy résen!"

Tahó Sandokan 2016.05.31. 09:22:48

Nagyon kevesen ismerik el, de nagyon sok MAGyar volt a nagy emberek közül, de ezt a zsidó vatikáni háttérhatalom minden eszközzel titkolja, erre derítenek fényt végre az igaz MAGyar akadémikusok! Nézzük őket sorra:
Nikola Tesla - Tisza Miklós
Stivie Wonder - Csoda István
George Washington - Vasingű György
Michael Jackson - Zsákos Mátyás
Harry Potter - külhoninak hangzik, de született Fazekas Imre néven.

Rengeteg más embert próbálnak még eltitkolni, akik szívükben igazi MAGyarok voltak, és csak a vakok nem látják ma már mi folyik itt.

Göpö 2016.05.31. 11:28:23

Maga az a tény, hogy ez az MMA banda létre jöhetett és virulens mutatja, h. ez az ország szellemileg IS totál nyomoronc. Akik a pénzért ehhez a nevüket adják, legyenek hátralévő életükben, majd haláluk után is a magyar társadalom bűnös elárulóinak minősítve. Remélem, hamarosan nyilvánosan is. Megbocsáthatatlan a bűnük. Egy egész országot tesznek ráadásul nevetség tárgyává, holott a banda egyszerűen csak elmebetegek gyülekezete.

linfury 2016.05.31. 14:48:18

@Tahó Sandokan: Egy pillanatra azt hittem, hívni kell hozzád a nővérkét :)

Csodabogár 2016.05.31. 17:54:26

Szavam eláll, ekkora hülyeségektől.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2016.05.31. 21:58:52

Valami stand upos ez a Pap? Elég gyenge a műsora.

Antal Kormányos 2016.05.31. 23:40:15

Azt hittem a mi értelmiségünk, hovatovább tudósaink egy normális világban élnek, de nem!
Tisztelet a kivételnek azt hiszem ők sem különbek mint az átlag! Tanácstalanul forgok a tengelyem körül merre találok még normális embert!

Antal Kormányos 2016.05.31. 23:54:07

Nemrég még azt hittem normális országban élek, már látom tévedtem, korábban nem láttam jól! Az is lehet hogy az érdekeiknek megfelelően mást mutattak mint amilyenek a valóságban!
Úgy látszik hogy az OPNI bezárásával ezt a réteget is ellepte a palackból kiszabadult szellemiség!

recommented 2016.06.01. 19:46:45

Nyugtassatok meg, hogy ez egy vicc.
Egy nagyon szar, nagyon erőltetett vicc, de vicc.
Ugye igen?

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2016.06.01. 23:07:44

hát, ez a jóember már 30 éve is hülye volt, mikor megpróbálta elmagyarázni a nép egyszerű gyermekeinek, mi a giccs(gagyi) - mármint szerinte.
én csodálom a túlélőképességét, de komolyan. hogy ennyi év után is van olyan barom, aki hitelt ad neki...tényleg röhej.

Magyar Hunyadi János 2016.06.11. 15:04:34

Tegyük hozzá, hogy Pap csak egyike ennek az ezoidióta vonulatnak, ott van például az érettségivel rendelkező, magát az őskortól Trianonig minden korszak szakértőjének tartó Szántai Lajos is, aki a sumer-magyar ökörködés egyik zászlóshajója. Szántai szerint például Jeruzsálem eredetileg szkíta-hun-magyar város volt, és Szent Sólyomnak (Hiero Solyma) nevezték az őseink. :D Egyébként az ezoökörködés jól fizet, Szántai rendszeresen utazik Kínába ezoizés csoportokkal, hogy "szakértőként" magyarázzon nekik a kinti hun múzeumban. A L'art Pour L'art társulat egyik figurája egyébként Szántait parodizálja:

www.youtube.com/watch?v=bHGaCiYCznw

Usulkjt001 2018.07.08. 13:36:06

Végigolvastam az írást. Amellett, hogy az írója egy idióta köcsög, és ezt most a lehető legfinomabban és legúriasabban mondom, félelmetes lelki, szellemi sötétségről tesz tanúbizonyságot.

Pap Gábor mondandója láthatólag nem hatolt le, sötét, ostoba, folyós állapotú agyának mélységes bugyraiba.

Eme írást kiokádó ember alakra hasonlító sejthalmaz egy agyalágyult elmebeteg, szociopata, akit Pap Gábor nemes egyszerűséggel és igen finoman káini, élősködő parazitaként jellemez.

Remélem lesz idő, amikor az ilyen beteg, gyűlölettől sötét elméjű és lelkű emberek nem lesznek a világban, legalábbis nem olyan számban, ahogy ezt az itteni kommentelők száma engedni sejteti. Mert hát lássuk be legtöbbjük semmivel se külön ennél a szerencsétlen agybetegnél, aki ezt a rakás szart itt kiokádta.

Usulkjt001 2018.07.08. 13:54:59

Íme az eredmény, amikor a Magyar Tudományos Akadémiának nevezett gittegyletet, egymás közt adják veszik a párttitkárból lett sztálinista történészek Glatz Ferkó izraelita élvtárstól Vizi Szilveszterkéig....
Amikor a finnugrizmus nevű rendkívül ostoba, bukott dogmát, aminek a hamisságát egy értelmesebb 5 éves is felfedezi tudományos tényként tanítják vagy próbálják csak tanítani az iskolákban. És bizony százak élnek nem havi 200 ezerért, de több millióért ebből a az alávaló, ostoba és hazug áltudományból!

De gondolom ennek a szellemi pöcegödörnek az íróját ez nem zavarja. Javaslom fizesse ezeknek a sötét, szennyes lelkű áltudosóknak ő a fizetését, ha már az ostoba, tökéletlen elméleteiknek a híve!
Engem sokkal jobban zavar, hogy ezek a szarládák kapnak abból a pénzből, amit az állam tőlem rabol le, mint Pap Gábor. Persze Pap Gábor nem ebből él, ő nem csak volt művészet történész hanem az most is méghozzá olyan színvonalon, amit ennek a "cikknek" álcázott szellemi trágyának az írója soha nem lesz képes felfogni. Sajnálatos, hogy ebben az országban ilyen szellemi sötétség tombol.

Azért vagyunk még páran normális, józan gondolkodású emberek ebben az orszgában, akik bízunk benne, hogy a sötétség kora lassan, de véget ér, és a "cikk" íróhoz hasonló trágyahajtó bogarak a média helyett oda kerülnek ahová valók: a trágyadomb mellé. Az legalább hasznos tevékenység, ott nem tudják megmérgezni az emberek tudatát és lelkét!

Bár ha ezt a szöveget leadná egy tehénnek az istállóban, alighanem az is jó nagyot rúgna az ülepébe mérgében, szóval a helyében meggondolnám!

Panel Prolina 2019.08.28. 13:03:23

@lol7: Hiába "döglenek meg" a kegyelt ákádémikusok, az özvegyek kapják tovább az adónkból ellopott nem kevés summát.

arkanum 2019.08.28. 18:01:33

Azért pontatlan a cikk. Az MMA rendes tagok életjáradéka 350.000 Ft/hó (eddig 320.000 volt), a levelező tagoké 280.000 Ft/hó (eddig 250.000/hó)
24.hu/kozelet/2018/10/16/ujra-emelik-az-mma-tagok-eletjaradekat/
Az özvegyek nem öröklik viszont

arkanum 2019.08.28. 18:06:03

Az MTA-nak köze nincs ehhez a MMA-s bagázshoz. Ez végtelen butaság. Ha valami nem vitatott kérdés a nyelvészetben, az a finnugor nyelvcsalád ténye. Amúgy teljesen érthetetlen, hogy ettől miért frusztrálódsz. Láthatóan közöd nincs semmilyen tudományhoz a szófordulataid és érveid, pontosabban annak hiánya miatt is nyilvánvaló. Amúgy egy 5 éves semmilyen tudományos kérdéshez nem tud releváns észrevételt tenni
süti beállítások módosítása