Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A jólét sötét oldala

2016. június 30. - Toadwart66

szexturizmus-540x405.jpg

„Rétvári Bence kifejtette: a nyugdíjak összegszerűen 21,1 százalékkal magasabbak most, mint hat évvel ezelőtt, s az elmúlt időszakban a forint értékállóságának és az alacsony inflációnak az egyik legnagyobb nyertesei a nyugdíjasok voltak.” (Jobb a magyar nyugdíjasok helyzete - Rétvári Bence szerint)

Ha mindezen jótéteményekhez hozzávesszük még a 0,9 %-os nyugdíjemelést, az alapvető élelmiszerek áfájának beígért csökkentését és a dicsőséges rezsiforradalmat, akkor a kedvezményezettek helyzete valóban irigylésre méltó. Ezek hallatán sokan egyből szívesen fel is csapnának megélhetési nyugdíjasnak. Dőzsölés, kalandok, utazások, dél-amerikai sorozatok korlátlan élvezete. Ki is tudna ellenállni ennyi kísértésnek?

A felhőtlen jólétnek azonban megvannak a sajnálatos árnyoldalai is. A riasztó statisztikák szerint a magyar nyugdíjasok 80 százaléka az életében legalább már egyszer kipróbálta a nehéz drogokat. Először természetesen csupán kíváncsiságból, illetve unalomból kezdenek partidrogokat használni. Az extasy, speed, mefedron, metilon élvezete után azonban idővel áttérnek az LSD-re és a marihuánára, majd végül a nehéz drogokra. Rendkívül szomorú, de a 65 év felettiek 52 %-a rendszeresen fogyaszt heroint és kokaint, utóbbit néha már crack formájában is.

A valódi adatok sajnos még ennél is kétségbeejtőbbek lehetnek, ugyanis sok család nagyon szégyelli, és ezért titkolja, hogy a nagypapa vagy a nagymama rendszeresen lövi magát. Emiatt legtöbbször inkább csak tűrnek és szenvednek. Sajnos az idős kábítószerfüggők a szerek hatására teljesen kiszámíthatatlanokká és agresszívekké válnak, ami rengeteg szociális feszültséget okoz és így családon belüli erőszakhoz vezet.

Ki bízná nyugodt szívvel a gyermekét egy olyan nagymamára, aki mértéktelenül tömi magába a diazepámot és a klórdiazepoxidot, majd ezekre ráiszik valami jó kis töményet. Az óvodák és iskolák környéke tele van kábult, szinte öntudatlan állapotban lévő nyugdíjasokkal, ami a közelben lakókat is nagyon zavarja. Sokan ezért amint csak tehetik, inkább elköltöznek a veszélyessé vált környékről.

K. Róbertné (39) beszámolt arról, hogy miután az édesanyja az elmúlt hónapban megkapta a nyugdíját, drogdílerétől azonnal a legjobb minőségű kokaint szerezte be önmagának. Ennek hatása alatt később tizennyolc gyereket hozott haza az oviból, de a saját unokája, K. Ferike (5) nem volt közöttük. A kisfiút végül D. Károly (72) társaságában találták meg egy éjszakai lokálban, hiányos öltözetű hölgyek és alkoholos italok társaságában. Jellemző módon, D. Károly az asztal alatt feküdt és onnan panaszkodott üvöltözve a kiszolgálás gyatra minőségére. A rendőrök a felelőtlen nagyszülőket előállították, a gyerekek pedig szerencsére visszakerültek a szüleikhez.

Mindenképpen érdemes tehát odafigyelni a nagyszülőkre. Rendkívül fontos a megelőzés. Különböző jelekből könnyen észrevehetjük, ha egy nyugdíjas valamilyen szenvedély rabjává vált. Hirtelen megváltozik a viselkedése, gyakori dühkitörései támadnak, flegma, vagy egész nap csak alszik. Aggasztó jel lehet az is, ha váratlanul és bejelentés nélkül eltűnik néhány napra.

Komoly problémák származhatnak abból, ha egy nagyszülő rossz társaságba keveredik. Ilyenkor gyakran elugranak egy közeli tengerpartra, illetve hegyekbe. Lehet, hogy azt mondja, csak egy mozgásterápiás rehabilitáción vett részt. Mindenképpen próbáljuk megtudni, hogy ehelyett valójában merrefelé dőzsölt. Keressük meg a szállodai számlákat, mivel ezzel sarokba tudjuk szorítani, és szembesíthetjük a saját hazugságaival.

Nagyon hasznos lehet, ha egy ilyen alkalom után higgadtan elbeszélgetünk vele felelőtlen magatartása következményeiről és a rá leselkedő veszélyekről. A kokain például megemeli a pulzusszámot, a vérnyomást, beszűkíti a vérereket, emeli a testhőmérsékletet és a paranoiája is fokozódhat.

Mindezek ellenére a nyugdíjasok nagy része könnyelműen kockára teszi az életét. Arra hivatkoznak, hogy csak évezik az életet, és ha megengedhetik maguknak, akkor senki sem akadályozhatja meg őket ebben, elvégre már nagykorúk. Legyünk türelmesek velük, mivel az üvöltözéssel elidegeníthetjük magunktól őket és még inkább a káros szenvedélyeikbe menekülnek.

„Ha 2016. július elsejétől bevezetik a szülőtartást, valószínűleg elszabadul a pokol. Minden nagykorú (18 év feletti) gyermek köteles a rászoruló szüleiről gondoskodni, bármi is legyen a rászorultság oka: időskor, fogyatékosság, betegség, rokkantság, kábítószer–, illetve szerencsejáték–függőség, fajdvadászat, rafting, vagy a Grand Canyon meglátogatása a vidám barátokkal.” – nyilatkozta Hualapai Endre nyugdíjszakértő.

A kaszinók sincsenek felkészülve a várható forgalomnövekedésre. Sokan a szüleik védelme érdekében azt követelik, hogy a nyugdíjasokat ne is engedjék be a kaszinókba, a mulatókba és ne szolgálják ki őket alkoholos italokkal.

Rengeteg családi tragédiához vezet az is, hogy az egyre növekvő jólét miatt a cukorfüggővé vált nagymamák rendszeres, féktelen partikat tartanak a cukrászdákban. Egy szerencsétlen család könnyen elszegényedhet a nagymama mértéktelen fagylaltkehely fogyasztása miatt. A gátlástalan cukrászok ráadásul különféle kedvezményekkel és ingyen kóstolókkal szoktatják rá a nagyszülőket az édességre.

Az erőszakos utcai leszámolások mögött a legtöbb esetben a rivális cukrász kartellek állnak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a gazdag nyugdíjasaik más cukrászdába járjanak süteményért. A bandák közötti brutalitás nem ismer határokat. R. Zsoltnak, a hírhedt „Mezei Pockok” banda főnökének holttestében 4 kilogrammnyi emésztetlen konyakos meggyet találtak. A szerencsétlen még élt, amikor belefojtották egy esküvői tortába, a boncolás során ugyanis nagy mennyiségű tejszínhabot találtak a tüdejében.

A nagypapákat legfőképpen a szerencsejáték és a prostitúció veszélyezteti. A rezsicsökkentés hatására jelentős mértékben megnövekedett a kaszinók forgalma és a féktelen orgiák száma.

Miután a kormány bejelentette a 0,9 százalékos nyugdíjemelést az utazási irodák alig bírták a rohamot. Főleg a Karib-térség népszerű a magyar nyugdíjasok között, de nagyon sokan szeretnének pár hónapra elutazni Ibizára, illetve a Thaiföldre. Mindezek mögött egyértelműen a szexturizmus áll.

A nyugdíjasok életkörülményeinek fokozatos emelése mellett a kormánynak az egyre elviselhetetlenebbé váló problémák miatt mindenképpen ki kell építenie egy drogrehabilitációs, illetve addiktológiai hálózatot is, melyben nagy szerepük lenne a háziorvosoknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr58855742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Treff Bubi 2016.07.01. 11:18:23

Nem is beszélve a Jamaikára és egyéb egzotikus helyekre utazó nyugdíjas özvegyasszonyokról, akik a helyi fiatalemberek társaságát élvezik majd... vajon a magyar szakrendelők felkészültek a megnövekedett számú szexuális fertőzések kezelésére?!

Kicknick 2016.07.01. 11:24:46

Ezt most remélem komolyan gondoltad mert viccnek elég xar volt...

Spidy.hu 2016.07.01. 11:44:47

A szerző nagyon vicces gyerek, aki a Venezuelai modelt szeretné bevezetni.
Adjon az állam mindenkinek mindent! Az, hogy öt év múlva tömegesen hullanak az emberek a gyógyszer és élelmiszer hiánytól, az nem érdekli.

Toadwart66 2016.07.01. 11:48:58

@Spidy.hu: Igen, tényleg nagyon vicces vagyok, de az emberek már most is hullanak. Nem is hozzák nyilvánosságra a kórházi statisztikákat. Rétvári nálam sokkal viccesebb gyerek és népszerűbb is.

Spidy.hu 2016.07.01. 12:14:32

@Toadwart66:
Igen, az egészségüggyel hatalmas gondok vannak. Akkor ARRÓL kell írni.
Nagyrészt azért van ott gáz, mert kivonnak minden forrást, és a jelenlegi nyugdíjasoknak adják!

A cél természetesen a szavazatok vásárlása.

Aki a JELENLEGI nyugdíjak további relatív emelésére szavaz, az a jelenlegi rendszert támogatja, sőt, még annál is demagógabb.

Spidy.hu 2016.07.01. 12:14:41

@Toadwart66:
Egyébként pedig aki nem hiszi, hogy a szerző által kívánt, és a jelenlegi rendszer által is alkalmazott esztelen osztogatás hova vezet, olvasson utána kicsit a Venezuellai helyzetnek.

www.theatlantic.com/international/archive/2016/05/venezuela-is-falling-apart/481755/

micsoda? 2016.07.01. 14:08:14

Ekkora csúsztatást régen olvastam. Ha a 80 % százalék igaz lenne akkor a nyugdíjas ismerőseim közül minden ötödik nem próbálta ki. Nagy számok törvénye alapján kizárt, mert ugyancsak sok idős embert ismerek. Végül ez is olyan, mint a 13. havi nyugdij, amit a kormány részéről Rétvári Bence hangoztat. Csak azt hagyja ki, hogy 6 év alatt jönne össze.

Ez a szöveg arra is jó, hogy még a 0.9 %emelés is sok, mert drogra költi Marinéni, és Jánosbácsi:)
Remélem az idős nyugdíjasok kellőképpen tiltakoznak, az ilyen beállítás ellen.

Toadwart66 2016.07.01. 14:10:48

@micsoda?: Ez nem komoly írás. Nézd meg a Pokol Nagyijait. Sok nyugdíjas ismerősömnek tetszett. Röhögtek egyet rajta.

micsoda? 2016.07.01. 18:02:50

@Toadwart66: Viszont jól sikerült. Nem találom viccesnek, van aki a nyugger kifejezést az elején szintén viccnek szánta, ma már ez a nevük.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2016.07.02. 15:14:30

Ennek a mérsékelten humoros írásnak mi mondanivalója volt?!
süti beállítások módosítása