1974-ben 8 éves voltam és úgy éreztem, nem éltem eddig hiába. Hosszú nyolc esztendőm alatt minden lényeges és érdekes dolog megtörtént velem és jóval bölcsebb is lettem. Úgy véltem a nagyján már valószínűleg túl is vagyok, ami ezután következik az csupán egy kis ráadás. Valójában teljesen lényegtelen. Akkoriban úgy hittem az öregség nagyjából 15 éves korban kezdődik.

8 évesen az ember már kialakítja az életre szóló barátságait. Taktikai és önvédelmi okokból az ember gyakran kényszerül arra, hogy hazudjon a szüleinek, mivel nem akar se nekik, se önmagának felesleges bosszúságot, illetve szomorúságot okozni. A barátainak azonban mindig igazat mond, ha pedig hazudni akar, akkor azt előtte közli. Őszinteség, közös titkok és testi erőszak alkalmazása. Ez egy igazi barátság alapja.

1974 nyarán úgy éreztük a világ immár a miénk. Nagyjából már felnőttek vagyunk, de még nem vesz minket komolyan senki. Az indiánosdiból kinőttünk és valami egészen komoly izgalomra vágytunk.

Akkoriban néztük meg a „Butch Cassidy és a Sundance kölyök” című filmet Paul Newman és Robert Redford főszereplésével. A film rendkívül nagy hatással volt ránk. Úgy gondoltuk ilyesmibe mi is belevághatnánk. Kapszlis pisztollyal mindannyian rendelkeztünk és elég elszántak voltunk.

Krizsovszky ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen Butch Cassidy és mivel én voltam közülünk a legalacsonyabb, ezért Sundance Kid természetesen én lettem. Akkoriban fogalmunk sem volt arról, hogy Sundance egy település Wyoming-ban, és Harry Alonzo Longabaugh nem volt már kölyök. Csupán ártatlan, naiv gyermekek voltunk még.

Áfonya kijelentette, hogy ő lesz Billy, a kölyök. Hiába magyaráztuk neki, hogy Billy nem tartozott Butch bandájához, őt ez egyáltalán nem érdekelte.

– Akkor most mondjuk azt, hogy igen. Nem lesz velem semmi gondotok. Rabolni és lőni ő is tudott. – jelentette ki határozottan.

Ezután már nem ragaszkodtunk a történelmi tényekhez, amiket akkoriban nem is nagyon ismertünk. Így került  Butch Cassidy bandájába Kirschbaum, mint Wyatt Earp békebíró és Lependék, mint Doc Holliday.

A tervünk viszonylag egyszerű volt. Elhatároztuk, hogy kiraboljuk a legközelebbi OTP fiókot, ami gyalog sem volt túl messze és futva is könnyedén el lehetett menekülni a tetthelyről. Mindannyian többször jártunk már ott kártyanaptárakat kéregetni, ezért nagyon jól ismertük magát a helyszínt.

Cassidy anyja mániákusan gyűjtötte a kendőket. Butch hozott is vagy húszat azokból, így mindenki kedvére válogathatott belőlük. Nekem leginkább egy lila, virágmintás tetszett meg. Kalapból azonban csak kettőt tudott az anyjától elcsórni, de szerencsére volt három, klasszikus pomponos sapkánk. Wyatt Earp, Doc Holliday és Billy, a kölyök ezt viselték álcázásul. Gondosan felcsatoltuk a pisztolytáskáinkat, megvizsgáltuk a kapszli tekercseket és megpróbáltunk marcona, elvetemült arcot vágni. Nyolc évesen ez nem volt olyan könnyű feladat.

Az OTP-fiók kinyitásáig fagylaltozni mentünk, mert a whisky-t egyikünk sem kedvelte és nem is nagyon tudtunk volna honnan szerezni. A fegyvereink senkinek sem tűntek fel, mivel akkoriban a fél gyerekvilág állig felfegyverkezve mászkált az utcákon. A lányok persze nem, de ők akkoriban nem sokat számítottak számunkra. Mélyen meg is vetettük azokat, akik közülünk valami okból kifolyólag szerelmesek lettek, mivel teljesen használhatatlanná váltak tőle. Doc Holliday hajlamos volt az ilyesmire.

Amúgy is mindig vele volt a legtöbb gondunk. Akkor is teljesen beijedt. Rettegett ugyanis attól, ha az anyja megtudja, hogy bankot raboltunk, irgalmatlanul el fogja verni. Próbáltuk meggyőzni arról, hogy a zsákmány valószínűleg megér egy ilyen kis kellemetlenséget. Doc erre azt válaszolta, hogy minket még soha nem vert el az ő anyja, azért vesszük félvállról az egészet. Holliday anyja rettenetesen kövér volt, viszont meglepően fürge.

Olyan tíz óra tájban gondosan beöltöztünk és berontottunk a bankba. Butch egy női kalappal a fején, arcát egy halványsárga színű kendővel eltakarva a levegőbe lőtt és közölte a meglepett ügyfelekkel:

– Üdvözlöm önöket hölgyeim és uraim. Jelenleg éppen egy bankrablásban vesznek részt, ahol mi lennénk a bankrablók. Nem kell aggódniuk. Ha nyugodtan viselkednek, senkinek sem esik bántódása. Amúgy kellemes napot kívánok mindenkinek. A nevem Butch Cassidy. Talán már hallottak is rólam.

Az emberek először nagyon meglepődtek, majd harsány röhögésbe törtek ki. Butch később elmondta, ezt nagyon megalázónak érezte.

A biztonsági őr odaballagott hozzá és lefegyverezte. Azt is elmondta neki, hogy most fel fogja pofozni. Butch erre hidegvérrel válaszolt:

– Ez nem túlságosan valószínű. Önnek ugyanis most van egy kapszlis pisztolya, Wyatt Earp kezében azonban valódi fegyver van, amit az imént szerzett meg magától, amíg ön velem beszélgetett. Ördögien bánik vele a fickó és úgy látom ki is biztosította.

Az őr erre meglepődött vagy megrémült, esetleg a kettőt egyszerre művelte.

– Gyerekek. Ti most tényleg bankot akartok rabolni? Ilyet nem szabad ám csinálni.

– Tulajdonképpen tényleg azért vagyunk itt. – közölte Butch magabiztosan – Úgy látom, ennek most már semmi akadálya sincs. Akkor mi neki is látnánk. Még táskákat is hoztunk magunkkal. Gyerünk, Doc!

Doc Holliday remegve nyújtotta át a nála lévő bevásárlótáskákat a pénztárosnőnek, mivel képtelen volt annak a lehetőségét kiverni a fejéből, hogy az anyja irgalmatlanul el fogja verni, ha értesül a sikeres bankrablásunkról.

Wyatt Earp azért, hogy egy kicsit gyorsítson az eseményeken, csípőből szétlőtt egy műanyagból készült postás hollót. Olyan piros csőrűt, fekete szőrökkel a fején. Erre a végre már tényleg megrémült pénztárosnő lázasan pakolni is kezdte a szatyrokat. A biztonsági őr eközben elkeseredve nézegetett a kapszlis pisztolyára. Nehéz dolog lehetett később elmagyaráznia, hogy egy olyan kisfiúval cserélte el, aki Wyatt Earp-ként mutatkozott be neki.

Billy, a kölyök közben begyűjtötte az összes golyóstollat. Én az ajtóban álltam, és ha valaki be akart jönni, illedelmesen közöltem vele, fél óra múlva próbálkozzon újra, mert valami gyermekfilmet forgatnak, amelyben én játszom Sundance kölyköt. Ezt mindenki tudomásul is vette.

Minden rendben is ment, csak Doc Holliday kezdett el rettenetesen zokogni. Butch erre keményen bokán rúgta, ami azonnal jótékonyan hatott rá.

A táskákat szétosztottuk, majd Butch vidáman közölte a meglepődött társasággal:

– Nagyon kellemesen éreztük magunkat az önök társaságában, de most már ideje továbbállnunk. Ne felejtsék el megmondani, ha valaki megkérdezi önöket, hogy találkoztak Doc Holliday-el, a Sundance kölyökkel, Wyatt Earp-el, Billy-vel, a másik kölyökkel és természetesen velem, Butch Cassidy-vel. További kellemes időtöltést kívánunk és csókolom.

Ez utóbbi csak úgy megszokásból szaladt ki a száján.

Óvatosan hátrálva kimentünk az OTP-ből és az előre kitervelt menekülési útvonalon elszaladtunk. Nem nagyon tűntünk fel senkinek.

Butch Cassidy szüleinél összeszámoltuk a zsákmányt. Egymillió háromszázhúszezer forintot sikerült rabolnunk. Ez akkoriban hatalmas összegnek számított.

Butch anyja egyszer bejött a szobába, miközben osztozkodtunk, és ránk is szólt:

– Gyerekek, ne játszadozzatok azzal a pénzzel. Tudjátok, hogy milyen rettenetesen piszkos. Ha végeztetek vele, azonnal mossatok kezet! Jó alaposan.

– Igen, anya, de még van egy kis dolgunk. – felelte engedelmesen a rettenthetetlen Butch Cassidy.

Persze csupán egy ártatlan gyerekcsínyről volt szó, de 1974 nyarán el sok mindent megengedhettünk magunknak, és még Doc Holliday is megúszta az irgalmatlan verést, legalábbis a bankrablás miatt.

A hatóságok inkább titokban tartották a kínos ügyet. Elég nagy szégyen lett volna, ha kiderül az, hogy a szocialista Magyarországon Butch Cassidy és bandája simán kirabolt egy OTP fiókot, ráadásul még gyerekként.