Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Harald Bettiepen

2016. október 01. - Toadwart66

che_guevara_s_message_by_benheine.jpg

Nemzeti hőssé válni többféleképpen lehetséges. Néhány esetben mindössze választott hivatásról van szó. Akadnak akik önfeláldozóan áldozzák fel az életüket egy szent cél érdekében, de akadnak olyanok is, akiket ugyanezen szent cél érdekében egyszerűen alkalmaznak. Harald Bettiepen, Newontario hivatásos ellenzéki aktivistája és lánglelkű forradalmára az utóbbi lehetőséget jóval kedvezőbbnek ítélte meg, mint a rendkívül megtisztelő, de kevésbé kifizetődő mártíromságot.

Roger Phileas Lucypencil, Newontario véletlenül, de döntő többséggel megválasztott köztársasági elnöke akkor vált ismertté, amikor kijelentette, szerencsés módon megszerzett országának függetlensége érdekében egyetlen más állammal sem hajlandó közös szárazföldön osztozni. A teljes szuverenitás elérése érdekében Newontariót ezért haladéktalanul önálló kontinenssé nyilvánította. Mivel ezt egyetlen nemzetközi egyezmény sem tiltotta meg, a leválás nem ütközött semmiféle akadályba. Ily módon Newontario lett az első olyan kontinens, amelyet minden oldalról szárazföld határolt.

Lucypencil elnök gondoskodott a gazdasági erőforrások kisajátításáról, majd praktikusan szétosztotta ezeket hívei között. Bölcs és előrelátó cselekedetének következtében egyre többen kezdték el bizonygatni azt a tényt, hogy ők mindig elkötelezett és hűséges hazafiak, azaz Roger Phileas Lucypencil őszinte tisztelői voltak. Rövidesen sor került a magántulajdon szigorú felülvizsgálatára és ésszerű korlátok közé szorítására. Ez egyrészt megnövelte a rendszer támogatóinak, másrészt az elnök ellenségeinek számát.

Néhány váratlan, tragikus esemény rádöbbentette az állampolgárokat arra, hogy a Lucypencil elnök ellen megfogalmazott kritikák nem szolgálják az lakosság érdekeit és rossz hatással vannak a születéskor várható élettartamra. A kezdeti, optimista tiltakozások ritkulni kezdtek, majd átvették szerepüket az elnök tevékenysége melletti látványos kiállások, tömegdemonstrációk.

Az ellenzék a saját érdekében megpróbált teljesen észrevétlen maradni. A többszörösen visszaesően megerősített titkosszolgálat, a Nemzeti Ingatlanforgalmazási Iroda (NIFI) mindent meg is tett annak érdekében, hogy ezen törekvésük teljes sikerrel járjon. Egyeseknek még időben sikerült elhagyniuk a kontinenst, míg mások egészen békésen meghaltak álmukban. Newontario demokratikus köztársasága emiatt egy idő után, sajnálatos módon, ellenzék nélkül maradt.

A nemzetközi emberjogi szervezetek és más efféle, haszontalan intézmények állandó akadékoskodásai rengeteg bosszúságot és kellemetlenséget okoztak az elnöknek. Legfőképpen azzal vádolták meg, hogy teljesen kisajátította a demokratikus intézményeket és magáncélra használta fel azokat. Az elnök frappáns érvelése ezek ellen a vádak ellen az volt, hogy mindezekből egy szó sem igaz és rendkívül sértő a kontinens becsületes lakossága számára.

Amikor arra figyelmeztették Lucypencil elnököt, hogy a halálbüntetés bevezetése nemzetközi egyezményeket sért, kijelentette, ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Tájékozatlan kritikusainak azt javasolta, az alaptalan vádaskodás helyett gondosan tanulmányozzák inkább át Newontario kontinens mintaértékű Alkotmányát és Büntető Törvénykönyvét. Ezekben ugyanis sehol sem szerepel az említett halálbüntetés. Egyértelműen bizonyítható, hogy Newontarióban a legsúlyosabb kiszabható büntetés az életfogytig tartó levegőmegvonás, amely ráadásul jó magaviselet esetén 20 évre mérsékelhető. Az elnök mindezekhez azt is hozzáfűzte, váratlan balesetek más kontinenseken is gyakran bekövetkeznek.

A demokrácia védelme érdekében azonban mindenképpen szükségessé vált az elfogyott ellenzék pótlása. Ennek hiányában ugyanis az önálló kontinens elveszíthette volna legfőbb természeti erőforrásait, a jelentős külföldi támogatásokat.

Ennek elkerülése érdekében fel is állították az Ellenzéki Ügyek Államtitkárságát. Ennek legfőbb feladata az volt, hogy könnyű, jól jövedelmező hivatali munkára keressenek jelentkezőket. A meghirdetett állásra rengetegen pályáztak ugyan, de amint megtudták, hogy ténylegesen ellenzékbe kellene vonulniuk, más, halaszthatatlan elfoglaltságukra hivatkozva visszautasították a kecsegtető ajánlatot.

Néhány szerencsétlen flótás, amint meghallotta, miről is lenne szó, azonnal keményen ostorozni kezdte Lucypencil elnök tevékenységét. Az államtitkárság megköszönte bátor kiállásukat, őszinteségüket, további sok sikert kívánt számukra, majd haladéktalanul kiutasították őket a kontinensről. Ezt azonban sajnos már nem állt módjukban elhagyni. További sorsukról nem tudható semmi, a választói névjegyzékből azonban törölték a nevüket.

Harald Bettiepen érdeklődését azonnal felkeltette az államtitkárság ajánlata. Egész életében fényes és jól jövedelmező politikai karrierre készült. Rendkívüli ügyességgel és gyakorlati érzékkel váltott politikai pártállást és személyes meggyőződést. Nagy gyakorlatra tett szert mások diszkrét elárulásában is. Ezt a képességét az illetékes hatóságok rendkívül nagyra értékelték.

Az elnök győzelme után a gyakorlatias Bettiepen azonnal belépett a Lucypencil pártjába, a Szabad Kontinensvándorlás és egyéb más Tevékenységek Szövetségébe (SZKVTSZ). Az erős konkurencia azonban negyon megnehezítette tehetségének kibontakoztatását.

Jó politikai érzékkel rögtön megérezte, hogy Ellenzéki Ügyek Államtitkárságának sürgősen hivatalos ellenzékre van szüksége. Ennek tudatában írta meg önéletrajzát és motivációs levelét, amely rendkívül megnyerte az Ellenzéket Létrehozó Bizottság tetszését.

 

Az állásinterjún biztosították az ez iránt élénken érdeklődő Harald Bettiepent arról, amennyiben elvállalja az állást, nem kerül közvetlen életveszélybe. A megnyugtató tény ismeretében a jelölt azonnal el is fogadta az ajánlatot.

Harald Bettiepen így az Ellenzéki Ügyek Államtitkárságának alkalmazottjaként, a kontinens ellenzéki vezetőjévé és a rendszer ádáz ellenségévé vált.

Az államtitkárság szorgalmas munkatársai előzőleg gondosan összeállították a leendő ellenzéki vezető tevékenységét. Napokra lebontva felsorolták a kormányellenes megmozdulások, az ehhez szükséges humán erőforrások, a rendőri atrocitások időpontjai, valamint a túlkapások módozatai. Bettiepen számára biztosították különböző pártok államilag kontrollált alapítását, majd tetszőleges feloszlatását. A tevékenysége során megszerzett adományok felett az ellenzéki vezető szabadon rendelkezhetett.

Az államtitkárság cserébe azt várta el, hogy a kontinens kijelölt ellensége minden hónap 20. napján jelentse az általa irányított ellenzéki szervezet tagságának személyi adatait, elvégzett tevékenységük rövid összefoglalóját, valamint elérhetőségüket. Bettiepen feladatához tartozott az esetlegesen felbukkanó ellenzéki szervezetek, illetve a hivatalos forradalmár tevékenységét becsmérlő személyek megfelelő mértékű ócsárlása A gyakorlott kalandornak ezek a tevékenységek nem okoztak semmiféle nehézséget.

Bettiepen számára a nagyobb hitelesség kedvéért az Ellenzéki Ügyek Államtitkársága biztosította az állandó fenyegetettség állapotát, az üldöztetést és a kegyetlen elnyomást. Ennek keretében az ellenzéki vezető életveszélyes fenyegetéseket, pénzbírságokat, bírósági idézéseket és igényesen összeállított fenyegető leveleket kapott.

Az ádáz ellenségeskedés Roger Phileas Lucypencil elnök és esküdt ellensége, Harald Bettiepen számára kölcsönösen gyümölcsözőnek bizonyult. Bettiepen időnként még forradalom kirobbantásával is megfenyegette az elnököt, amely nagymértékben hozzájárult a köztársasági elnök hatalmának stabilitásához, valamint Lucypencil és az általa vezetett Szabad Kontinensvándorlás és egyéb más Tevékenységek Párt népszerűségének növekedéséhez.

A külföldi bírálók kénytelenek voltak elismerni azt a tényt, hogy Roger Phileas Lucypencil, Newontario egyre stabilabb mértékben megválasztott köztársasági elnöke a demokrácia elkötelezett híve. Ennek legfőbb bizonyítéka az volt, hogy Harald Bettiepen, utcai gerilla, ellenzéki vezető, forradalmár tartósan életben volt.

Többen Bettiepent a kontinens nemzeti hősének tekintették és állítólag valami ismeretlen, titkos helyen még egy életnagyságú szobrot is emeltek számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr7411752665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása