Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Sánta kutyának is selejtes lenne...

2016. október 05. - Toadwart66

Tölgyes Péter írása

e2632edd2bd36f59ece3df1d24409c8b.jpg

Mordillo karikaturája

Emlékezzünk csak, a kvótanépszavazás előtt, még pénteken, Orbán Viktor bejelentette: ha érvényes és eredményes lesz a referendum, nyilvánvalóan alaptörvényt kell módosítani. Mivel az érvényességhez durván nyolcszázezer voks hiányzott, a túlmozgásos miniszterelnök gyorsan váltott. Ma sajtótájékoztatón elmondta, ha érvényes lett volna a népszavazás, nem lenne szükség az alaptörvény megváltoztatására. Mivel azonban csak 40,41 százaléknyi érvényes szavazat született, a kormány rákényszerül arra, hogy "alkotmányos támasszal" őrizze és védje meg az "új egység" akaratát.

Világos, mint a vakablak. Orbán úgy váltogatja a nézeteit és az érveit - akár négy napon belül is -, ahogy a pillanatnyi érdekei megkívánják. Ehhez pofátlanul új kifejezést is létrehozott (új egység), elvégre most nem beszélhet új többségről, mint 2010-ben tette.

"Az új egység, a 98 százalék védelmében" - mondja, nagyvonalúan átlépve a tényen, hogy nincs semmiféle 98 százalék. Aki szervezetten nem, vagy érvénytelenül voksolt, az is magyar állampolgár, a népszavazás érvényessége kapcsán tehát jogszerűen csak és kizárólag a 40,41 százalék említhető.

Igaz, akkor kilógna a lóláb. Ugyan milyen alapon akarja egy ország miniszterelnöke az "új egység" akaratát megvédeni - az 59,59 százalékos többséggel szemben?!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr4511769533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pamut 2016.10.05. 21:44:52

Orbán minden egyes nap szembe köpi a követőit, akik közben egyre jobban imádják:
Stockholm szindróma.

Különben is, melyikük lenne képes beismerni önmagának hogy egy ekkora gerinctelen hazudozó szarházit éljenzett évekig? Egyik se....

Censored Trompf 2016.10.05. 21:45:50

EZt összecsaptad..

Valami tisztességes rettegést hozz össze, mert így nem szarnak be a diktatúrától az emberek.

Medgar 2016.10.05. 22:45:10

@Censored Trompf: Én beszartam a diktatúrától. Orbán meg békává változtatott, de elmúlt. Úgyhogy boszorkány, égessük meg.

Voyager10 2016.10.05. 23:16:00

@Medgar: Kettes számú idióta. Vannak még!

miller light 2016.10.05. 23:24:17

Ez most komoly? Ennyire azért nem lehetsz egyszerű, aki nem ment el szavazni, az nem többség, hanem politikailag nem létező massza. Rábízta a döntést azokra, akik elmentek. Pedig lehett igennel is szavazni, a szavazólapon két lehetőség volt.

ogli dzsí 2016.10.05. 23:29:53

kár hogy a választók 10 éve a ballibeket tartják hazugabbnak, és nem lesz ez másképp 2018ban se

ajvé

Larry Silverstein 2016.10.05. 23:31:55

1)'Emlékezzünk csak, a kvótanépszavazás előtt, még pénteken, Orbán Viktor bejelentette: ha érvényes és eredményes lesz a referendum, nyilvánvalóan alaptörvényt kell módosítani.'

Ne emlékezzél, ezég ha adsz rá egy linket.

Jakab.gipsz 2016.10.05. 23:32:14

Ha szentet akarsz magadnak keresgéld a temetőbe.

Exploiter 2016.10.05. 23:47:42

Orbán elbaszta. Ha nem akarja belpolitikai haszonszerzésre használni ezt az egészet, akkor regisztráció nélkül tovább kellett volna dobni 100%ban mindet. Kerítést ráért volna építeni, amikor megkérik rá.
De tényleg túlmozgásos.

morpho 2016.10.05. 23:55:39

@miller light:

Ha 10 emberből csak négyen akarnak focizni, de a csapat 6 emberből áll, akkor lesz csapat?
Négyen akarnak játszani, de hatan nem. Tehát többen vannak, akik nem. Régen négy fős csapatok voltak, de Orbán kitalálta, hogy legyenek hatan. Hat embert viszont nem tudott kiállítani.
Lehet itt masszázni, de az is egy vélemény, hogy valaki ebben a kutyakomédiában nem vett részt. Ez van.

Larry Silverstein 2016.10.06. 00:01:13

@morpho: 'Lehet itt masszázni, de az is egy vélemény, hogy valaki ebben a kutyakomédiában nem vett részt.'

csak nem veszik figyelembe a véleményét, ez van.
ezt meg előtte is tudta, amikor nem ment el

morpho 2016.10.06. 00:03:57

@Larry Silverstein:

Tévedés. Annak a véleményét nem veszik figyelembe, aki nem tudta kiállítani a focicsapatot. A többiek nem is akartak focizni.

miller light 2016.10.06. 00:07:49

@morpho: Azért, csak az érdekesség kedvéért: abból a 6 emberből a 10 - hez képest aki most nem ment el, nem ment el az előző kutyakomédiákra sem legfoljebb 1/2 vagy egyszer (2008 - ban) egy. Tehát 5 még mindig maradt, azaz öten -hatan máskor sem akartak játszani. Ez az a massza, aki másra bízza magát, aztán sivalkodik, hogy mi is történt. Nem szép játék. (mellesleg a népszavazási küszöb korábban is 50 % + 1 fő volt, csakhogy a szocik 1997 - ben, attól való félelmükben, hogy a NATO csatlakozáshoz nem lesz meg az 50%, megváltoztatták a ntörvényt. S bizony, nem is volt meg az 50%. Ki focizott és ki mardt a partvonal szélén? )

morph on deer 2016.10.06. 00:21:13

"Tartózkodni" a szavazástól egy legális opció, ha jól tudom.

Kedves vezető "nem kommentál" bizonyos esetekben - OK.

Szijjártó ma kijelentette, hogy nem avatkozik bele abba, hogy melyik ember melyik celeb esküvőjére megy el, és nem fogkalkozik azzal sem, hogy mivel teszi.

Most ha el is tekintünk attól, hogy a szóbanforgó személy nemcsak párttársa, de ugyanannak a kormánynak i tagja, a dolog akkor is kicsit furcsa.

Mindenesetre ami közös a fenti példákban az az, hogy a kérdezettek sem igent sem nemet nem válaszoltak a kérdésre: tartózkodtak a véleménnyilvánítástól, az állásfoglalástól.

Én tatózkodtam a vékeményem kinyilvánításától a népszavazás napján, mert rossznak ítéltem a kérdésfeltevést.

So, what?

morpho 2016.10.06. 00:45:24

@miller light:

Mindig az adott játékszabály szerint kell játszani. Az összes többi lényegtelen. Ha tudom, hogy többen nem szoktak focizni, pláne nem kezdek vad csapatépítésbe...

morpho 2016.10.06. 00:47:11

@miller light:

Tartózkodó opció egyébként a parlamentben is van. Hogy ez jó-e így, arról lehetne dumcsizni, de van ilyen.

miller light 2016.10.06. 09:00:42

@morpho: A parlementben van, itt azonban nem volt: azez, csak ha nem mentél el. Ez ok. De, mivel a tartózkodó voksolás opció, az beleszámít a megjelentek által leadittakba. Itt viszont aki nem ment el, az hiányzott. Az érvénytelen szavazat meg eleve olían, mint amikor valaki érvénytelen jeggyel utazik. Az érvénytelen szavazat nem opció. A csapat létszámával kapcsolatban igazad van, itt a Fidesz a saját csapdájába esett, már nem először.

Tölgyes Péter 2016.10.06. 23:37:14

@Larry Silverstein: A saját fülemmel hallottam, egészen véletlenül, esti lapozgatás közben, ha jól emlékszem, a TV2-n. Ugye, azért a fülemet megtarthatom?

Tölgyes Péter 2016.10.06. 23:38:17

@Jakab.gipsz: Ha nekem szántad kedves mondatodat, megvárnám, amíg te odakerülsz.
süti beállítások módosítása