Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Csalás, ámítás, majd egy mindent elsöprő siker

2016. október 06. - Toadwart66

fryderyk_august_i.jpg

III. Frigyes Ágost, Szászország választófejedelme

Sokak számára közismert az a tény, hogy ügyesen alkalmazott hazugságok és nagyszabású csalások segítségével kiválóan meg lehet élni. A hamis látszat kitartó és következetes fenntartásával hatalmas jövedelemre és jelentős pénzügyi megtakarításokra lehet szert tenni. 

Glenlatterach Westminster von Brandenburg –  aki a saját nevét egy történelmi atlasz segítségével állította össze, majd az eredetit gondosan megsemmisítette –  embertársai könyörtelen átverésének szentelte életét.

Glenlatterach ösztönösen irtózott az igazság minden megjelenési formájától és a kiábrándító valóságtól. Hazugság iránti elkötelezettségét és kiváló rábeszélőképességét pompásan jellemzi az az eset, amelynek során gimnáziumi földrajztanárát, Mr. Eberhard Paddockhaugh-ot sikerült meggyőznie arról, hogy az Északi-sarkon elsőként James Cook kapitánynak sikerült áthajóznia 1768-ban, valahol a Csendes-óceán déli részén.

Arra az értelmetlen kérdésre, melyet majdnem minden gyermek számára többször, rutinszerűen fel szoktak tenni, mármint hogy mivel szeretne majd foglalkozni felnőtt korában, a későbbi szélhámos meglepő módon, teljesen őszintén válaszolt:

– Fogalmam sincs, de dolgozni semmiképpen sem fogok. Majd valami egészen mással – válaszolta az ez iránt érdeklődőknek. Ők erre „micsoda pajkos, kis kópé”-nak nevezték, majd a birtokukban lévő gyászjelentések alapján egyeztették az elhalálozási listáikat.

Westminster von Brandenburg vagyonát III. Vilmosnak, a Német Birodalom császárának, Poroszország királyának, Cecília mecklenburg-schwerini hercegnővel, 1974-ben kötött frigyével alapozta meg. A teljesen gátlástalan Glenlatterach III.Frigyes Ágost szász választófejedelem nevében Európa-szerte busás összegek fejében árusított belépőjegyeket a fényűzőnek beharangozott esküvői ceremóniára. Von Brandenburg azért választotta pont III. Frigyes Ágostot, mivel az illető a jeles eseményt jóval megelőzve, még 1827-ben elhunyt, így személyes megjelenésével már nem okozhatott semmiféle kellemetlenséget.

A császári és királyi esküvőt megelőző hatalmas várakozás ellenére, sem a Német Demokratikus Köztársaságban, sem a Német Szövetségi Köztársaságban nem tudtak semmit arról, hogy az államformájuk időközben valami miatt megváltozott volna. Németország 1990-ben bekövetkezett újraegyesítése sem történt meg akkoriban. Ezen okokból, valamint a királyi pár és a monarchia teljes hiánya miatt a frigy elmaradt. III. Frigyes Ágost szász választófejedelemtől, azaz I. Frigyes Ágost szász királytól – akadályoztatása miatt – már senki sem tudott érdemben kártérítést követelni.

Von Brandenburg legnagyobb szabású csalását – amely nevét az egész világon ismertté tette – 1981-ben követte el, amikor kirobbantotta a líbiai aranylázat. Tervéhez az ötletet Jack London, „Aranyásók Alaszkában” (Smoke Bellew) című műve adta, amely először 1912-ben jelent meg, majd ezt követően 1977-ben Westminster von Brandenburg elolvasta.

A gondos előkészületek során Glenlatterach egészen tűrhetően megtanult arabul, majd alaposan áttanulmányozta Moammer Kadhafi nagyszabású, három kötetes művét: „A Zöld könyv, a Líbiai Arab Népi Szocialista Dzsamáhirijja Népi Irodája kiadásában”-t.

Mindeközben Európa-szerte extrém tüntetéseket szervezett az iszlám szocializmus és a pánarab mozgalom népszerüsítése céljából, melyeken meglehetősen kevesen vettek részt. A megmozdulások arra azonban tökéletesen alkalmasak voltak, hogy segítségükkel Glenlatterach Westminster von Brandenburgot Nyugat-Európa számos országából kiutasítsák. Ezzel szerencsésen felkeltette Abdullah Senussi, a líbiai titkosszolgálat főnökének figyelmét. Glenlatterach egyre közelebb került tervének megvalósításához.

Amikor von Brandenburg, mint Moammer Kadhafi elkötelezett és igazságtalanul üldözött híve menedékjogért folyamodott Líbiához, kérését a rezsim örömmel teljesítette. A líbiai sajtó úgy mutatta be őt, mint egy, a nyugati kultúrától teljesen megcsömörlött iszlám szocialistát. Még maga Kadhafi ezredes is fogadta őt beduin sátrában, valamint négy, értékes tevét ajándékozott számára.

A nagystílű csaló egy idő után azzal a szerény kéréssel fordult a líbiai hatóságokhoz, hogy az ország déli részén, Kufra tartományban biztosítsanak számára egy nagyjából kétszáz hektáros területet a Szaharából. Kérését azzal indokolta, hogy teljes megcsömörlése miatt magányra vágyik és szeretne nagyon elmélyedni. Mindehhez azt is hozzáfűzte, ha már ott lesz, nagy magányában körbe is nézne, hátha akad ott valami érdekes dolog. Mivel Líbia ezen részén nem találtak kőolajat, nem volt semmi akadálya von Brandenburg kivonulásának a pusztába.

Csöndes elmélkedése közepette Westminster von Brandenburg felépíttetett egy közepes nagyságú bányásztelepülést, majd elhíresztelte, hogy véletlenül hatalmas aranylelőhelyre bukkant a közelében. A hír futótűzként terjedt el az egész világon. Ennek hatására Amerikából és Európából az iszlám szocializmus és a pánarab mozgalom híveként egyre többen folyamodtak menedékjogért Líbiához.

Von Brandenburg nemsokára nagyjából százötvenezer sorstársával osztozott a sivatagi magányban. A településen üzemeltetett kaszinóiból, áruházaiból, szállodáiból, mulatóiból Glenlatterach rövid időn belül hatalmas nyereségre tett szert, melyből a kellemetlenségek elkerülés végett Kadhafi ezredes számára is méltányos részesedést biztosított.

Von Brandenburg arról is gondoskodott, hogy megbízottai a helyi sajtó jelenlétében időnként hatalmas aranyrögökre bukkanjanak a sivatag előre kijelölt részein. Ennek segítségével nagyjából három éven keresztül fenn tudta tartania az arany iránti lelkesedést és a líbiai aranylázat.

1984-ben Glenlatterach Westminster von Brandenburg elhagyta a települést és ismeretlen, de rendkívül kellemes helyre távozott. A szaharai aranyláz ezután gyorsan hanyatlani kezdett. Napjainkban már csupán néhány száz szerencsevadász túrja a sivatagot valahol a líbiai Brandenburg City közelében.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr3211773953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása