Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Ez már Amerika, miszerint ugye Dél

2016. december 01. - Toadwart66

b29tb156ausdoag9-leodw_r.jpg

Daniel Ortega, Nicaragua elnöke

"Egy konkrét példát nézve Orbán most azt hiszi, hogy a 9%-os társasági adóval (TA) ideömlik majd minden pénz, a Kárpát-medencei adóparadicsomba, és abból hej, de jól fogunk (vagy fog az Orbán-klán) élni. Ez az n-edik magyaros cselvetés, amivel próbálkozik, újra azt sugallva, hogy meg lehet trükközni az ordodoxiát, ki lehet kerülni vele a produktív kormányzást, amihez nem ért, oszt hosszú távon így is jó lesz. Nem lesz az. De eléri, amit mellékesen akar: a társadalom állami függőségének erősödését. Mert ha a költségvetés – tegyük fel – öt további GE-egységnyi TA-injekcióval egyensúlyban is tartható még néhány évig (ez a legjobb eset), pótolva a 2020-tól megcsappanó erőforrásokat, attól Magyarországon nem lesz több kreatív munkahely: lesz ellenben több közmunka, alacsonyabb iskolázottság (hiszen a piac szerepe még inkább visszaszorul a munkaerő foglalkoztatásában), lesz sok öreg, mert a fiatalok elvándorolnak, lesz latin-amerikai típusú komprádor burzsoázia, lesz elképesztő kiszolgáltatottság egy katolikus iskolákkal, börtönökkel, központi munkaerő-irányítással, és mindent átható propagandával uralt, szolid neofeudális válságövezetben az EU keleti peremén -- ezt a perspektívát kínálja nekünk Orbán, és ezt fogadja készséggel a „magyar érzelmű” budai-alföldi-csíkszeredai szavazóbázisa." (Béndek Péter, FB)

Tekintsünk tehát optimistán a jövőbe. Egyszer úgyis minden jónak vége szakad, „de most fogjunk munkához: műveljük kertünket”.

A politikai korrektséget és úgy általában a becsületes, megbízható viselkedést Orbán, mint valami felesleges kacatot, széles ívben kihajította a szemétbe. A cél szentesíti az eszközt. Hazudni, csalni nyugodtan lehet, sőt szükséges, csak soha nem szabad ezt elismerni. Mátyás, az igazságos XXI. századi igazságtalan reinkarnációjaként jelenleg amúgy is a miniszterelnök képviseli a nemzet üdvét, csak ő a nép között nem álruhában, hanem golyóálló mellényben jelenik meg. Talán tisztában van vele, hogy amit csinál az nem jó, nem korrekt.

A NER a társadalomból szisztematikusan kiirtott mindenféle szolidíritást, együttérzést. Helyette megajándékozta az embereket a kellemesen megnyugtató gyűlölettel. Ezzel rengeteg egyéni felelősséget vesz le a vállukról. Kevesen tudnak ennek ellenállni, főleg ha nem szeretnék magukat a gyűlölet tárgyának szerepében találni.

A magát polgárinak kinevező kormány szisztematikusan felszámolta, ellehetetlenítette, nemzetellenes ellenségként bélyegezte meg a soványka polgári réteget. Nem sok beleszólásuk van az ország sorsának alakulásába, így ha lehetőségük adódott rá, inkább gyorsan tipliztek innen. Ma egy szolgalelkű, könnyen irányítható neofeudális réteg helyettesíti őket, melynek jeles képviselői Mészáros Lőrinc, Németh Szilárd, Tiborcz István, Bayer Zsolt, Fekete György és még sokan mások. Rettenetes szellemi és morális színvonalat képviselnek, de pont ez a cél. Az általuk kiszolgált rendszer nélkül ők senkik sem lennének, mivel nem hoznak létre értéket, csak jutalomból megkapják azokat. Mindenesetre rengeteg akad belőlük, számuk pedig folyamatosan növekszik. A NER úgy települt rá az országra, mint egy hatalmas parazita. Minden erőforrást kiszipolyoz belőle, miközben folyamatosan növekszik, erősödik. Már csak úgy lehetne megszabadulni tőle, ha a „gazdatest” éhen veszne.

2020 után ez a lehetőség is elképzelhető, nem véletlen tehát a miniszterelnök szinte gyermeki boldogsága, amiért Donald Trump elbeszélgetett vele. A magyar pitbull, Szijjártó kolléga világjáró útjai nem bizonyultak túlságosan gyümölcsözőeknek. Egy amerikai jóbarát talán hajlandó lesz finanszírozni Orbánt, ha hasznosnak ítélei a tevékenységét. Sok múlik azon is, hogy a miniszterelnök másik tartótisztje, Vlagyimir Putyin milyen viszonyt alakít majd ki az új amerikai adminisztrációval.

Közép-, és Kelet-Európa önkéntes Mátyás királyaként, Orbán befolyása jelentősen megnőne. Minden vágya, hogy számottevő  erőt képviseljen, és ne csupán egy periférikus, jelentéktelen, kis ország miniszterelnökeként vegetáljon. Nem szeretne Bécs alól visszavonulni. Az Európai Bizottság vezetése nem tud és nem is akar Orbánnal szembeszegülni. Jelenleg a saját gyanús ügyleteikből próbálnak kikászálódni.

Orbán legfőbb politikai hitvallása az, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Primitív, kegyetlen és embertelen elv, ennek ellenére nagyon népszerű a nép körében. Jaj a legyőzötteknek! A hátrányos helyzetűeknek, az iskolázatlanoknak, a betegeknek, a hajléktalanoknak, az elégedetlenkedőknek, a másképp gondolkodóknak és a kedves tévénézőknek.

Amit ez az Isten átka TV2 művelt a nincstelenekkel szemben, az nem éppen keresztény-nemzeti cselekedet volt. Az Iványi Gábor által megelőlegezett orbáni elkárhozás teljesen jogos és méltányolandó, de bekövetkeztének időpontja sajnálatos módon elég bizonytalan. Akik ezen a télen fognak megfagyni az utcákon, azokat nem nagyon vigasztalja meg ennek tudata, ami ráadásul nem is biztos, hogy létezik. Ma már ott tartunk, hogy még a halottak sem érezhetik magukat biztonságban, ha nem tudják valamivel időben felhívni magukra a figyelmet.

Orbán vízióiban valószínűleg egy erős Közép-Európai Birodalom jelent meg, melynek ő lenne a vezetője, amolyan Francisco Franco-féle Caudillo-ként. Ha módja adódna rá még a Hun Birodalmat is visszaállítaná. Erős gazdaság nélkül és úgy, hogy az ország külföldi erőforrásokra szorul, ez nem fog neki sikerülni. A reményekkel teli Lengyelország egyre gyengébben teljesít. A PiS hatalomra kerülése után egy évvel a lengyel gazdaság makromutatói romlottak. A NER nevű betegség náluk is felütötte a fejét. Jaroslaw Kaczynski elnök szerint mindezek mögött csupán aljas szabotázs áll. Leszek Balcerowicz lengyel közgazdász nagyon szellemesen fogalmazta meg véleményét ezzel kapcsolatban: „a PiS vezére vagy üldözési mániában szenved, vagy komolyan gondolja, amit mond, ám ez esetben gyengeelméjű.” A kettő természetesen nem zárja ki egymást. (Lengyel NER: jól kiosztották Kaczynskit)

ypay7hfaa6nircvtyjr5ea_r.jpg

Prof. Leszek Balcerowicz

A piaci verseny kikapcsolása, az oktatás színvonalának lezüllesztése, a szellemi tőke kiáramlása hatalmas károkat okozott Magyarországnak. Versenyképességben már így is a régió sereghajtójának szerepét sikerült kiharcolnunk. Úgy néz ki, tartósan. Ez egyértelműen az orbáni politika kudarcaként értelmezhető. Ha Orbán Viktor valóban államférfi lenne, és érezne is valami felelősséget, azonnal megpróbálná az oktatás minőségét javítani. Ő azonban inkább valamiféle nemzeti csodatevőként tevékenykedik. Közmunkásokat állít elő nagy számban, aztán csillogó szemmel várja, hogy ettől a haza fényre derüljön. Tragikusan nevetséges elképzelés.

Orbán jóval hasznosabb tevékenységet végezhetne, ha nekiállna az aranycsinálás művészetének kimódolásához. Miniszterelnökként nem sok hasznát veszi az ország.

Van-e egyáltalán valami jó ebben a NER-nek nevezett valamiben? Tulajdonképpen az, hogy időnként egészen szórakoztató. Mivel rendes, becsületes ember nem nagyon hajlandó a nevét adni hozzá, illetve komoly pozíciót vállalni benne, a NER egészen furcsa, bizarr, torz lelkű teremtményeket hozott a mélyből a felszínre. Mókás, ostoba, gonosz csodabogarakat, akik ugyan nagyon sokba kerülnek, és rengeteg kárt okoznak, de működésük nem nélkülözi a vérbő helyzetkomikumot. Ezek a mihaszna lények kimeríthetetlen tárházát jelentik a népi humornak.

A 100 leggazdagabb magyar listája mellett érdemes lenne ezért minden évben összeírni a 100 leghülyébb közéleti személyiség lajstromát is, amelyben természetesen ellenzéki aspiránsosok is helyet kaphatnának.

Béndek Péter megállapításai nagyon pontosak. A „budai-alföldi-csíkszeredai szavazóbázis” kitételét kissé igazságtalannak és általánosításnak vélem. Óvatosan kell az ilyesmivel bánni, mivel könnyen átcsaphat a szokásos undok és feleslegs románozásba. Bízzuk inkább rá ezt a dolgot a normális eloszlás sűrűségfüggvényére.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr212013674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.12.02. 13:33:21

Emlékeztek még, Polgárok?

2016.12.02. 13:50:46

A 100 leggazdagabb magyar helyett inkább valami olyasmi kellene, hogy a közvagyonból maguknak kihasító legügyesebbek. Ez még szalonképes is azokhoz képest, amik szóba jöhetnének. A dologban az a legborzasztóbb, ha most ezt ezek nem tennék, már nem lenne magyar tőke és mindent felvásároltak volna a külföldiek. A helyzetre megoldás lehet: 1. egy megváltó érkezése 2. egy világjárvány érkezése, ami véget vet a túlszaporodásnak és merőben új helyzetet teremt 3. egy kozmikus becsapódás, ami hasonlót tesz 4. idegen beavatkozás. Sajnos Orbánék esetében régóta az a gyanúm, hogy a 4. pont esete áll fenn, így lassan dobni kellene azt a tévhitet, hogy az ufók okosabbak. A megváltóval is dumáltam, ő azt mondja, a nagy többség azért várja, hogy ne nekik kelljen tenniük önmagukért és azt üzeni, segíts magadon és isten is megsegít. link.elmenypark.net
süti beállítások módosítása