Egy őrült naplója

NemGogol

Soros György professzorai

2017. január 20. - Toadwart66

revai.jpg

Révai József, a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének tagja

„Orbán Viktor köszönőlevelet és egy 25 pontos listát küldött a Professzorok Batthyány Körének (PBK), amely olyan, a kormányzati döntések kiindulópontjául szolgáló adatokat tartalmaz, amelyek eltérnek a PBK által közölt elemzéstől – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-t.” (Levelet küldött Orbán a Professzorok Batthyány Körének)

A fenti cím aljas, hazug, cinikus, ráadásul szándékosan megtévesztő. Valami olyasmi mint amilyen elemzést összekotyvasztottak a polgári álértékek, valamint álerkölcsök mindenre elszánt védelmezői.

A  PBK által kiadott „Gondolatok az ország állapotáról” hangzatos címet viselő fogalmazvány a szverdlovszki területi pártbizottság érdekfeszítő, mára már letűnt stílusában íródott. A „bürokrácia búvópatakként elő-előtör” költői megfogalmazás az 1950-es évek őszinte önkritikáira emlékeztet. Egészen bátran kijelenthető: teljesen hitelesen.

"A mostani értékelésre olyan pillanatban kerül sor, amelyben a politikai játékteret a hatalmon levő  jobboldali koalíció, amelynek elvei a mi elveinkhez közel állnak, nagy számszerű és intellektuális erőfölénnyel uralja."

Ezzel az ostoba hencegéssel indítanak mindjárt az elején a lelkes párthívek. A számszerűséggel nem is lenne gond, az intellektuális erőfölénnyel kapcsolatban azonban célszerű lenne áttanulmányozniuk Révai Józsefnek, a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusának és ideológusának tevékenységét. Ő egy adott pillanatban 100 százalékos erőfölénnyel rendelkezett. Ezen ismeretek birtokában próbálkozzanak meg a kommunistázással és az uszítással, amelyeket biztos, ami biztos, bumfordian belecsempésztek „jobbító szándékú kritikájukba”.

A Soros György által támogatott alapítványok a PBK gyatra irományánál jóval színvonalasabb, életszerűbb elemzéseket készítenek. Minden bizonnyal ellenséges célból, de akkor is.

Ha valaki végig hajlandó olvasni a PBK által összeállított 9 pontos listát, erős gyanú támadhat benne, hogy ennek nyilvánosságra hozatala előtt a tekintélyesnek kijelölt „civil” szervezet többszörös egyeztetést folytatott a Miniszterelnöki Sajtóiroda erre kijelölt munkatársaival. Az sem elképzelhetetlen, hogy a jóval több, 25 pontot tartalmazó miniszterelnöki köszönőlevél elkészítéséhez is felajánlották egyoldalúan keresztény erkölcseiket.

A diszkréten kritikus, erősen valósághiányos, a kedves miniszterelnököt magasztaló "gondolatokból" az derül ki, hogy az igazságtalanul űzött polgári kormány folyamatos rágalomhadjárat szenvedő áldozata, melyet egy „a kormány keresztény-nemzeti elkötelezettségével szembenálló, ellenséges neoliberális” társaság irányít. Megemlítenek valami "külföldi pártfogók agresszív, gyalázkodó, polgárháborús fenyegetéstől sem visszariadó stílust is”. Pontosan nem tudható, hogy vajon a humanoid reptiliánokra, azaz a népszerű gyíkemberekre, vagy inkább a népszerűtlen Soros Györgyre gondoltak, miközben ezt ilyen szépen kigondolták. Az előzetes, gondos egyeztetésekből gyanítható, a PBK, illetve a kormány szerint inkább utóbbi személy szeretne polgárháborút kirobbantani Magyarországon mondjuk „A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület” szeparatista szervezet harcias amazonjai segítségével.

A korrupciós vádakra úgy utalni, mint valami furkósbotra, kissé avíttnak tűnik a XXI. század elején. A népszerű dalban is megemlített drága bunkócska „idegen befolyás gyakorlására is szolgálhat, amint ezt hazánkban és több szomszédunkban is megkísérelték, és egy országban ma is hatásos eszköz". Ezen zavaros szóförgeteg kibocsájtása egészen elkeserítő a keresztény erkölcs birtokában lévő professzorok részéről, de valamilyen okból kifolyólag bátran vállalták a nevetségessé válást. 

Ehhez a gyatra fogalmazványhoz a PBK tagsága minden bizonnyal csak a nevét adta. Primitív, erősen lebutított kormánypropaganda az egész. Borhidi Attila botanikus, ökológus, Szathmáry Eörs evolúcióbiológus szakmai publikációi a „Gondolatok az ország állapotáról” ömlengésnél jóval színvonalasabbak. Nagyon szomorú, hogy a polgári kormányzás hamis illúziójába belekeveredve, hozzájárultak egy igénytelen, közhelyeket, csúsztatásokat és hazugságokat tartalmazó fertelem megjelenéséhez.

„kormány keresztény-nemzeti elkötelezettsége” mellett álló, baráti antiliberális értelmiség ezzel Németh Szilárd szellemi színvonalára süllyedt le. A Fidesz fura alelnökél ez természetes állapot, amely sikeres politikai karrierépítésének elengedhetetlen részét képezi. A tudatlanság nála hatékony eszköz. Orvosok, mérnökök, biológusok és más, magasan képzett emberek részéről ez a megfelelési kényszer azonban nagyon elszomorító.

A Professzorok Batthyány Köre szellemileg nagyjából annyira önálló, mint a CÖF, csak jóval kevesebb szélhámos van köztük és tagjai értelmes dolgok végzésére is képesek. A CÖF-nél ez utóbbi kizáró ok.

Rendes országban magukra valamit is adó polgárok társasága egyből heves tiltakozásba kezdene, ha egy olyan alak emlegetné őket a nyilvánosság előtt mint Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Arroganciáért és Elképesztő Modortalanságért felelős helyettes államtitkár. Ehelyett a valóságot görcsösen letagadó álpolgári, álkeresztény vallási szekta és a tőlük boldogságban úszó miniszterelnök kölcsönös levélváltásban magasztalják egymás erényeit. Ez részükről bizony rendkívül utálatos, Istennek nem tetsző, undok cselekedet.

„Ti vagytok azok, akik elhitetitek magatokról, hogy igazak vagytok, de Isten ismeri a szíveteket. Mert amit az emberek fontosnak tartanak, az Isten szemében semmit sem ér.” (Lukács 16:15)

A sajtó nagy része úgy tálalja ezt az ügyet, mint valamiféle meglepő, szinte hősies kormánykritikát. „Ejnye, már ők is zsörtölődnek?” Aki hajlandó elolvasni az említett förmedvényt, és meg is érti a benne megfogalmazott gondolatokat, az egyből rájöhet arra, ebben az esetben csupán központilag irányított „jobbító szándékú kritikáról” van szó. Az egész nem ér egy fabatkát sem. Legfeljebb azok találhatnak ebben az elemzésben némi örömöt, akik szeretik a fekete humort.

Révai József és Németh Szilárd intellektuális képességeinek összehasonlító elemzése mindenesetre rendkívül érdekes kérdéseket vetne fel a magyar közélet jelenlegi állapotával kapcsolatosan.

A bejegyzés trackback címe:

http://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr5412139787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Voznyák Pista2 2017.01.21. 18:39:51

Hé !!!

Tudjátok a ballibek miért szeretik a régi számítógépeiket ?

Mert azokon még van "Soros" port . :)

2017.01.21. 18:45:40

a pbk nagyjából úgy önálló, mint a ceu. a cöf se önálló. ahogyan a majtényi se "a" civilek jelöltje. hanem egy bizonyos csoportosulás jelöli.

grafoguru 2017.01.21. 18:48:22

Gondolom a szöveget nem értetted, azért szúrtad ide ezt a szakállas "viccet".
Jó elvtárs vagy.

MikeBoy 2017.01.21. 18:54:45

@unionista᠋:

Itt a jelölés és az önállóság nem rokonértelmű szó.

kvadrillio 2017.01.21. 18:55:31

...hmmm....és a magyar társadalom mely szeletének javult az életminősége a profok értékelésével, gondolataik írásba öltése kapcsán ?????????

Brumm Brumi 2017.01.21. 19:03:43

Egy beszédes életrajz:
hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9vai_J%C3%B3zsef_(politikus)

Jellemző hogy az itteni ballibáknak ő ugrik be, soros mellett...

Jakab.gipsz 2017.01.21. 19:10:07

Egy kritikai ellenzés minden esetben hasznos, például ez is, amikor megszólal, "hablaty a magyar szakértő", persze építő jellegű észrevételei vannak, például az, hogy Magyarországban, mindenki hülye kivéve Soros Gyuri civil szakértőit, ezért a feladat adott:
ezeket a rebellis magyarokat helyre kell pofozni!

Mert nem követik a nyitott társadalom demokratikus ellenzékének kiemelt vezetőit: a füttyös történészt, a füves megmondó embert, sem a kockás inges iskola igazgatót, sem pedig a fekete ruhás ápolónőt, hanem meg próbálnak a saját fejük és tapasztalatuk alapján, gondolkodni, ez pedig botrány, mert magukra osztják az ellenség szerepét. Ha valaki nem ismeri és érti Soros Gyuri mesterének Karl Popper-nek a "Nyitott társadalom és ellenségei" című művét az ebből a kialakult helyzetből semmit sem ért, tehát az ne beszéljen bele a valamicskét hozzá értők, helyzet elemzésébe.

MACISAJT 2017.01.21. 19:18:07

Valójában alábbiak (a teljesség igénye nélkül) első körben:

1 Amnesty International
2 Athena Intézet
3 Demos Magyarország Alapítvány
4 Eötvös Károly Intézet
5. Energia Klub
6 Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI)
7 Gazdaságkutató Intézet (GKI)
8 Greenpeace Magyarország
9 Habsburg intézet
10 Hallgatói Hálózat
11 Hálózat a Tanszabadságért
12 Hayek Társaság
13 Haza és Haladás Alapítvány
14 Hetényi Kör
15 Intézet a Demokratikus Alternatíváért IDEA
16 KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata
17 K-Monitor Közpénzfigyelő Iroda
18 KOPINT- TÁRKI Konjunktúrakutató Intézet Zrt.
19 Költségvetési Felelősség Intézet Budapest
20 Magyar Helsinki Bizottság
21 Magyar Progresszív Intézet
22 Magyartanárok Egyesülete
23 Martin Luther King Egyesület
24 Méltányosság Politikaelemző Kör
25 Mérték Médiaelemző Műhely
26 Munkáért Alapítvány
27 NANE
28 Négy Mancs állatvédő alapítvány
29 Oktatói Hálózat
30 Pallas Páholy
31 Pénzügykutató Zrt
32 Policy Agenda Kft
33 Policy Solutions
34 Political Capital
35 Political Spectrum
36 Politikatörténeti Intézet
37 Publicus Intézet
38 Republikon Intézet
39 Szabadság és Reform Intézet
40 Soteria Alapítvány
41 SZEMA
42 Szolidaritás
43 Táncsics Alapítvány
44 Társaság A Szabadságjogokért
45 Tegyünk Egészségünk Színvonaláért Alapítvány TESZ
46 Transparency International

Ezek bizony a sorosi háttérhatalom ötödik hadoszlopai Magyarországon...
És milen építő, hasznos volt a (nyilvános) kritikájuk abban a bizonyos 8+4 évben, a dicsőséges mszp-szdsz kormányok alatt, ugye.
Vagy mégsem?

MACISAJT 2017.01.21. 19:24:33

Egyébként , itt lehet olvasni azt amiről a posztíró hörög:
www.bla.hu/pbk/index.php?oldal=dl/az_orszag_2017.html

Voznyák Pista2 2017.01.21. 19:27:58

"Mert nem követik a nyitott társadalom demokratikus ellenzékének kiemelt vezetőit: a füttyös történészt, a füves megmondó embert, sem a kockás inges iskola igazgatót, sem pedig a fekete ruhás ápolónőt, hanem meg próbálnak a saját fejük és tapasztalatuk alapján, gondolkodni, ez pedig botrány, mert magukra osztják az ellenség szerepét. "

Meg sok egyéb szar.

Lucien53 2017.01.21. 19:46:35

@MACISAJT: Látom megkaptad a habonyéktól a listát és mint hűséges kiskutyus terjeszted is mindenhol. Igy legalább gondolkodnod nem kell, igaz az neked nem is menne.

Budapest a kutyaszar városa 2017.01.21. 19:54:37

@MACISAJT: Milyen szép is lenne, ha nem volna egy darab kritikus civil intézmény sem, csak a CÖF, Századvég, MNB alapítványok , Magyarságkutató Intézet, és hasonló, milliárdokat elfüstölő, agyrohasztó állami ejtőernyősöket busásan eltartó kifizetőhelyek, igaz ?

István Magyari 2017.01.21. 20:01:13

Nem kell sz összeset eltakarítani, csak a legrohadtabbakat: Helszinki, Amnesty, Transparency és a Tasz.

kvadrillio 2017.01.21. 20:01:59

...és.....most...hol is tart Magyarország az unió szegénységi listáján PROFESSZORBÁCSIK ??????????

2017.01.21. 20:19:06

@Voznyák Pista2:
az is lehet, hogy túl nagy a főváros. és nem kell ennyi megélhetési semmirekellő. és innentől kezdve ez egy hatalmi játszma.

igazi hős 2017.01.21. 20:26:30

@MACISAJT: Mocskos kommunista propagandát nyomsz: néhány, egyértelműen elkötelezett csoport (pl. Táncsics Alapítvány) mellé odaraksz egy csomót, akinek egyszerűen nem tetszik a _jelenlegi_ véleménye, persze amikor a 10 évvel ezelőtti kormánnyal nem értettek egyet, akkor mind okos, szakszerű és legfőképp független volt.
Ostoba vagy, legalább az Orbánt Gyurcsányék ellen védő TASZ-t kihagyhattad volna. Vagy netán az Energiaklubot, aminek (talán egyedüliként) nem változott a véleménye PaksII-ről 2010 után. (Ja nem, a sötétzöldeknek sem változott, de őket nem szabad bevenni a listádba, hiszen Orbán zsebében ülnek.) De ha már így benne vagy, linkelnél egy pozitív cikket a Pénzügykutatótól a Medgyessy féle 100 napos programról? (Ja tényleg, D-209 elvtárs már jó elvtárs, befogadta a Párt, az nem csípi a szemeteket? Persze hogy nem.)

2017.01.21. 20:35:10

@MikeBoy:
majtényit a polgárság nem a vásárosnaménytól nagyatádig jelölte. hanem egy bizonyos csoportosulás. félre értés ne essék. nekik is jogukban áll államfőt jelölni. majtényi semmivel sem függetlenebb, mint a jobboldalon áder. és még az is lehet, hogy ők ketten ki tudnának egyezni az együttélés legalapvetőbb normáiban. csak ugye nem függetlenek, hanem vannak megbízóik. és ők már viszont nem tudnak és nem is akarnak kiegyezni. folyik a harc a hatalomért. és innentől kezdve ezek a szereplők ennek a játszmának a részesei. bábuk a hatalomtechnikusok tervezőasztalain, akiket tologatnak. ha majtényi esetleg azt mondaná, hogy az ortodox liberalizmus dogmáit felül kellene vizsgálni, akkor ugyanúgy repülne mint ahogyan áder is legfeljebb csak kicsit beszélhet ki a saját szekértáborából. mert különben nem jelölik.

sutyerák 2017.01.21. 20:48:50

hallottam ez egyiket beszélni. -hát megdöbbentő volt. és gyalázat,hogy egyes professzorokról azt kell gondolnom,hogy sötétek és ostobák,megalkuvóbbak bárkinél .-meg Batthyány, mi?

MikeBoy 2017.01.21. 20:49:00

@unionista᠋:

Akkor még 1x:
A jelölés és az önállóság nem rokonértelmű.
Ugyan úgy, mint a "repülne" és a "nem jelölik" sem rokonértelműek.
Majtényit lehet, hogy nem jelölnék, ha vonat lenne Majtényi helyett, de
ettől még nem repül sehonnan, és önálló ez csak tőle függ.

Ez a párthoz és Orbánhoz való alapvetően kommunista jellegű minden más szemponttal szemben prioritást élvező hűségfelfogás a Fidesz sajátja.
Érett és demokratikus gondolkodású emberekre nem jellemző.

sutyerák 2017.01.21. 20:51:04

@sutyerák: a pofátok szakadna le amikor prof.-nak meritek nevezni magatokat! bár G.Pharaon is az g.miniurszerűcske szerint.

1ghost 2017.01.21. 21:02:39

Na ezt figyeljék!

Az egyik fidesztroll megadta a PBK eredeti szövegének linkjét, belenéztem.

Kurva jó, ez figyeljék, idézem: "A válságból a pénzügyi-gazdasági mutatók elérésére törekedve evickéltünk ki. "

Értik???? A pénzügyi gazdasági mutatókat elértük! Fasza! Haláli. Mindjárt dobok egy hátast!

Nertársak! Ez Bástya elvtársas fideszes csomagolásban: "A nemzetközi helyzet fokozódik!"

Nos, az a professzori kör, amely a fenti mondatot a száján kiengedi, az egy gyülevész, professzori titulusára méltatlan, seggnyaló társaság!

És ez még semm,i mert ezek, a magukat értelmiségnek gondolók, belehazudnak egyenesen a képünkbe, ime: "A gazdaság javuló helyzetét mutatja, hogy egyre kevesebben bírálják a gazdaságpolitikát; még a legelszántabb ellenzők is elcsendesedtek."

Tényleg? Elegendő csak megnézni,mit mond Mellár, Chickán, Csaba László, Bod Péter Ákos, hogy ballib oldalról neveket ne is említsek.

PBK szégyeljétek magatok, becstelen, hazug társaság vagytok. Ti, akiknek inkább példát kellene mutatni. Gyalázat.

kvadrillio 2017.01.21. 21:05:41

A MAGYAR VÁGÓHIDAKAT BEZÁRTÁK , EZ A SLOMO MEG ITT RENESZÁNSZOZIK A KÓSERVÁGÓHÍDJÁVAL !!!!! B+ VIKTOR.....
A MAGYAR VÁGÓHIDAKAT BEZÁRTÁK , EZ A SLOMO MEG ITT RENESZÁNSZOZIK A KÓSERVÁGÓHÍDJÁVAL !!!!! B+ VIKTOR.....

kvadrillio 2017.01.21. 21:06:17

Kóser vágóhidat hitelez az állami Eximbank
Zöldmezős beruházással, 2,8 milliárd forintból kóser vágóhíd és baromfi-feldolgozó épül a Csongrád megyei Csengelén, a két ütemben megvalósuló fejlesztés végén az üzem 260 embernek ad majd munkát - közölte Nógrádi Bálint, a Quality Poultry Baromfifeldolgozó és Kereskedelmi Kft. (QP Kft.) ügyvezetője.
MTI, Napi.hu, 2017. január 21. szombat, 11:11

Hozzászólok

Elküldöm

Ajánlom
Alfa Trader - több mint devizakereskedés. Átlátható, beavatkozásmentes, közvetlen. Kérje demószámláját még ma! Demószámla ITT

Az üzemben kóser libamáj és hízott liba termékek készülnek majd, elsősorban külpiacokra, de természetesen cél a hazai kereslet kiszolgálása is. A friss és fagyasztott baromfi termékeket az Európai Unióba és Izraelbe exportálják, a későbbi tervek között szerepel a tengerentúli piacon való megjelenés is - közölte Nógrádi Bálint.

A Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) többségi tulajdonában lévő, 2014-ben alapított QP Kft. beruházásának első szakaszához az állami Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 1,75 milliárd forintnyi hitelt nyújt.
A budapesti székhelyű Quality Poultry Kft. fő tevékenysége a saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, de bejegyzett tevékenysége a húsfeldolgozás és a húskészítmény gyártása is - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A minősített többségi tulajdonosa az EMIH, de tag benne az izraeli Avraham Jaakov David is. A 2014-ben hárommillió forint törzstőkével létrehozott cég jelenleg két főt foglalkoztat, 2015-ben mindössze 1,3 milliós forgalmat ért el. A 2015-ös beszámolója szerint 300 millió forintot tett ki a kötelezettségállománya. Az Eximbank 2016 augusztusában jegyzett be zálogjogot a két tulajdonos üzletrészére.

A beruházás folytatásaként - várhatóan 2018-ra - 700-800 millió forintból egy feldolgozó üzemet alakítanak ki, amely szélesíti a termékskálát és lehetővé teszi magasabb hozzáadott értékű árucikkek előállítását. A kormány döntése alapján ennek elkészültével legfeljebb 15 százalékos vissza nem térítendő állami támogatást kaphat a fejlesztés.

A hátrányos helyzetű településen az egykori konzervgyár területén épülő üzem első fázisa - amely kivitelezése január végére fejeződik be - száz új munkahelyet teremt. Az országos átlagot meghaladó munkanélküliséggel küzdő községben a projekt egésze pedig 260 új állás létrehozását biztosítja.

A kóser vágóhídon a tervek szerint napi 2400 hízott libát dolgoznak majd fel, ennek köszönhetően 15 százalékkal nőhet az utóbbi években csökkenő, egyébként komoly hagyományokkal rendelkező hízott liba hazai tenyésztése. Az üzemben feldolgozott baromfit a régióból - elsősorban Csongrád és Bács-Kiskun megyéből - vásárolják majd.

Jászberény után a világon a második olyan üzem lesz a csengelei, melynek kifejezetten a kóser libamáj és hízott liba termékek jelentik a fő profilját. Az üzemben a kóserségi előírásokat maximálisan betartják, így a baromfitenyésztés és feldolgozás lépései a lehető legkíméletesebb módszerekkel történnek - tudatta az ügyvezető.

kvadrillio 2017.01.21. 21:07:20

MÉÉÉNEM MEGY EZ A FÓSZER IZRAELBE KÓSERVÁGÓHIDAZNI ?????

kvadrillio 2017.01.21. 21:08:33

majd jön a reklámja nemsokára: MAGYAROK ! NE EGYETEK MARHÁT, SERTÉS... MERT AZ IZRAELIEK A LIBÁT KAJÁLJÁK !!! :o)

2017.01.21. 21:16:40

@MikeBoy:
majtényi az szdsz jelöltje. csak ezt a pártot a köznép kiszavazta a parlamentből. ami a "demokaták" szerint a fasizmus. és mivel a szoci kisnyugdíjasok nem biztosítják az elegendő szavazót ezért ők "a" civilek. de ezek az emberek nem szabad gondolkodók. van egy dogmarendszerük, amit liberálisnak neveznek. de az valójában tiltásokból áll. ezeknek az embereknek a politikai tevékenysége abból áll, hogy tiltakoznak lényegében minden ellen. 444 kommentelői tiltakoznak a nemzeti gyásznap ellen. ne legyen nemzeti. mert nem az egész nemzetet érte tragédia. felteszem, hogy őket a nemzeti jelző zavarja. ez izraelben sem tetszik. az oroszoknak se. az amerikai republikánusoknak se. orbán kihasználja. megpróbál leszámolni a politikai ellenfeleivel. innentől kezdve ez egy hatalmi játszma. amiben majtényi egy ugyanolyan bábú, mint áder. a pbk ugyanazt a szerepet tölti be, amit az ellenoldalon a ceu. mindkét oldal azt mondja, hogy ők a "civil" "összefogás". ez sem a fidesz sajátja.

Secnir 2017.01.21. 21:17:56

@MACISAJT:
"És milen építő, hasznos volt a (nyilvános) kritikájuk abban a bizonyos 8+4 évben, a dicsőséges mszp-szdsz kormányok alatt, ugye.
Vagy mégsem?"

szia troll. most etetlek egy kicsit.
segíts nekem megértenem, a teljesség igénye nélkül: a Habsburg intézetnek, a Magyartanárok Egyesületének, a NANE-nek vagy a Négy Mancs állatvédő alapítványnak miért kellene bármelyik kormányt ostoroznia?

ogli dzsí 2017.01.21. 21:25:29

A PBK nem zsigeri rosszindulatból és üzleti indítékból pofázik bele a belügyekbe mint soros.

Orbán tudja ezt, s nemgogol is tudja ezt.

MACISAJT 2017.01.21. 21:34:30

@igazi hős: " Mocskos kommunista propagandát nyomsz: "

Pikáns amit állítasz..:P
Egy olyan helyen ahol ballibák révaiznak és sorosoznak ?:P

Idéztem fentebb révai hivatalos életrajzát: anno magyarosított ledererről révaira és így lett véresszájú kommunista.
Utódai és pereputtya ma zsidósít(bocs de a magyarosít ellenpárját kerestem) lédererre és "liberálisra".

És én nyomom a komcsi propagandát?
Nyihihi.

MikeBoy 2017.01.21. 21:41:19

@unionista᠋:

Tudod az a baj, hogy azt a pbk-t vagy a ceu-t meg lehet ítélni önmagukban is.
Nem azt, hogy ki áll mellettük, mögöttük, milyen a politikai attitűdjük,stb.
Egyszerűen csak megnézed mit csinálnak, mondanak, javasolnak, mit dolgoznak. És ha van eszed megítéled őket.
Ha nincs, akkor kereshetsz valakit, akiben bízol és hiszel neki Ez lehet politikus is, nekem teljesen mindegy. Sőt, a leghülyébbje egy "oldalt" választ. Na az aztán a tuti.

"majtényi az szdsz jelöltje. csak ezt a pártot a köznép kiszavazta a parlamentből. ami a "demokaták" szerint a fasizmus."
Hogy ezzel mi a bánatra akartál célozni, lövésem sincs, mert nincs semilyen relevanciája itt, no de a fasizmus szót idekeverni, na ahhoz már azért kellett erőlködnöd gyanítom.
Pihenjünk.....

2017.01.21. 21:45:00

@MikeBoy:
nők a fasizmus ellen. belgrádban.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--BqaWRlSK--/6xo3LBdHjVdg1AamOs.jpeg
szófiában tüntetnek trump és a nőgyülölet ellen.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--C0zzM4av--/6xo3K3es25jvucbks.jpeg
ők a budapesti trump ellenes tüntetők.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--4XLNDE0m--/6xo3PIcgS8Mi1Cjnks.jpeg
Women's March on Budapest. a képek 444 gyűjtötte. a pénzt ki adja ezeknek? ne tegyünk már úgy, hogy ők lefedik a magyarországi civil mozgalmakat. a nagy lófaszt. ezt a fogalmat is lejáratták. és a libsik keltette ellenérzéseket a másik oldalon kihasználják a "nácik". szavazatokra váltják. és ezt próbálják meg tovább vinni úgy, hogy rettegj a fasisztáktól. csak ez egyre kevésbé működik. és most úgy tűnik, hogy ez a dominó balra dől el. és orbánék meg próbálják letarolni az egész hálózatot. és ehhez gyűjtenek külpolitikai szövetségeseket. mivel a balliberálisok nemzetellenesek ezért ugye ők elvben izrael államot is felszámolnák. ami nyilván nem tetszik az ortodox nacionalista zsidóknak. tehát ők beállnak jobbra. létrejön a zsidó jobboldal. kapnak hitelt a kóser vágóhídhoz. lásd fentebb. köves slomóék libáznak és nem a wallis. (szinte minden sztorinak van párja.) az amerikai republikánusok nyilván kiszorítanák a demokrata pártot. a ruszkik nyilván kinyomnák ezt a társaságot. elég sok minden orbán kezére játszik. csak ugye kilóg a lóláb. de a másik oldalon ugyanúgy. ebből elvben a jobbik erősödése következne. de vona is megvehető, vagy megvezethető. de ezek egytől egyig hatalmi machinációk. kevés közük van a klasszikus liberális civil közgondolkodáshoz.

MikeBoy 2017.01.21. 21:50:41

@MACISAJT:

" Mocskos kommunista propagandát nyomsz: "
vs
"Pikáns amit állítasz..:P
Egy olyan helyen ahol ballibák révaiznak és sorosoznak ?:P"

A két dolog egyszerűen független egymástól.
Ennek megítéléséhez nem tudom, hogy kell-e középiskálásnál komolyabb szintű végzettség.

Na de ez itt:

"Idéztem fentebb révai hivatalos életrajzát: anno magyarosított ledererről révaira és így lett véresszájú kommunista.
Utódai és pereputtya ma zsidósít(bocs de a magyarosít ellenpárját kerestem) lédererre és "liberálisra"."

Ez valami olyan gyönyörű maszlag, hogy amikor "nyihihizel" még a jó indulatú embernek is az jut az eszébe, hogy menthetlenül hülyén fogsz meghalni, de ezzel nem igazán lehet mit kezdeni....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.01.21. 21:52:28

Áááá.. a narancskommandó dolgozik!

ogli dzsí 2017.01.21. 22:01:39

@MikeBoy:' Tudod az a baj, hogy azt a pbk-t vagy a ceu-t meg lehet ítélni önmagukban is.
Nem azt, hogy ki áll mellettük, mögöttük, milyen a politikai attitűdjük,stb.
Egyszerűen csak megnézed mit csinálnak, mondanak, javasolnak, mit dolgoznak. '

- abból hogy mit mondanak, mit dolgoznak, meg is ítéljük őket

- mert lehet hogy ők okosak, de attól még nem magyarok. S a magyar lehet hogy buta, de annyira nem, hogy elhiggye, hogy akit más fizet, az nem nekünk dolgozik. Ámen.

2017.01.21. 22:15:14

@MikeBoy:
majtényi ugyanazt mondja, amit a többi libsi. nincs egy sajátos csak majtényira jellemző doktrina, amit végre lehetne hajtani. és amivel magyarok döntő többsége egyetértene. nincs ilyen. lehet mondani, hogy tgm független értelmiségi. csak amit mond az részben nehezen végrehajtható (a tőkés társaságok vagyonát osszuk el egyenlően) vagy egy orbitális hülyeség (globális anarchia). és egyébként tgm is abból él, amit a ballibektől alamizsnaként kap. ő is az antifasiszta koalíció része. mert az ortodox kommunistát és a liberális kapitalistákat így lehet egy platformra terelni. és ehhez jön még a szokásos emberjogi és jogállami szövegek. de ez lényegében egy anarchista szekta. a balliberálisok célja kettős. a szocik az országot eladósítják. a libsik a lehető legolcsóbban eladják. így szolgáltatják ki a népeket a nyugatnak. nem demokratizálni akarnak, hanem demoralizálni és destabilizálni. minden ilyen tevékenység kitermeli az autoriter vezetőket. és az ilyen típusú felforgató tevékenységből következik az idegen megszállás és a polgárháború. ez szerencsére nem valódi fegyverekkel zajlik, hanem "csak" verbálisan.

Skankhunt42 2017.01.21. 22:51:39

@unionista᠋: b+ ez nagyon durva (a 444-en ami megy)