Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

1,68 millió valami

2017. június 06. - Toadwart66

aqrb41e7vrpd3dbesnkfta_r.jpg

Ez az 1,68 millió valami azon nemzeti konzultációs ívek száma, amelyet 8 millió kiküldött levelezőlapból a Miniszterelnöki Kabinetiroda valamilyen állapotban visszakapott. Jelentős, igazán biztató szám. Már csak 320 ezer darab hiányzott volna ahhoz, hogy elérje egy átlagos Kossuth téri Fidesz nagygyűlés résztvevőinek becsült létszámát. Ezt a pár százezret nagyvonalúan igazán hozzácsaphatták volna az aktív levelezőpartnerek listájához, hiszen úgysem számolt utána senki a végeredménynek.

Ettől eltekintve, „Minden idők legsikeresebb Nemzeti Konzultációján” vagyunk túl, amelynek eredményéből végre kiderült az, hogy „Magyarország erős és büszke európai ország”, szemben Saskatchewannal, amely erős és büszke kanadai tartomány.

A grandiózus szám százalékban kifejezve nem tűnik különösebben lelkesítőnek, mivel csupán 21 %-os részvételi arányról van szó. Ez azonban csupán nézőpont kérdése. 1,68 millió szavazattal Magyarországon már választást lehet nyerni, azután derűsen zsákmányolni.

A lényeg az erő és a büszkeség felmutatása, amelyről az örömapa, a Miniszterelnöki Kabinetiroda külön plakátokon értesítette a magyar lakosságot. Ezért a hasznos információért érdemes volt 6,32 millió embernek az égvilágon semmit sem csinálnia. A következő levelezgetés során néhány kecsegtető nyereményt érdemes lenne felajánlani a résztvevőknek. Ha a Reader's Digest könyvek esetében megéri az ilyesmi, valószínűleg a konzultációs kedvet is megnövelné egymillió forint, egy karibi körutazás, esetleg egy kiadós wellness hétvége Hajdúszoboszlón.

A konzultáció mindenesetre az előzőekhez hasonlóan sikeresen lezajlott. Mivel semmi tétje sem volt az egésznek, ráadásul az eredményeket sem ellenőrzi senki, nagyon nehéz lenne elrontani egy ilyen vakmerő vállalkozást.

Vannak azonban olyan kérdések, amelyek a konzultáció és Brüsszel megállítása során válaszok nélkül maradtak.

Mindjárt itt van elsőnek maga a nemzeti konzultáció, mint kifejezés. Teljesen bizonytalan, hogy miként kell leírni. A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerényen, kis kezdőbetűkkel írta, a hálaadó óriásplakátokon azonban már nagy kezdőbetűkkel szerepelt az említett aktus. Talán létezik egy olyan szabály, amely szerint ha valamire a kormány nagyon büszke, azt nagy kezdőbetűkkel kell írni, mivel ugyanúgy intézményesül, mint például a Magyar-Azerbajdzsán Baráti Társaság, illetve a Civil Összefogás Fórum.

Azt sem lehet pontosan tudni, hogy a kitöltött tesztlapok közül mennyi lett érvényes, illetve mi számít annak. Ha valaki elvetemült módon azt írta vissza a feladónak, hogy „Konzultáljatok az anyátokkal, de ne velem!”, elvileg az is eredményesnek számíthat, mivel az illető ezzel a határozott álláspontjával felkerülhetett az „Ők nem a mi barátaink” listára.

A Magyar Idők információja szerint elsöprő többség támogatta a kormány álláspontját. Izgalmas, meglepő eredmény, ráadásul milyen gyorsan kiderült. A független napilap teljesen megbízható hírforrásnak számít, mivel nagyjából közvetlenül a magyar kormány szerkeszti. Ők pedig valószínűleg már a kampány elején is tudták, milyen szerencsés kimenetelre számíthatnak majd. 90 százalékos támogatottság alatt nem is érdemes egy ilyen konzultációnak nekiindulni, elvégre nem hivatalos népszavazásról van szó.

A lelkes célközönség valószínűleg feltétel nélkül megbízik a kormányban, Erich Von Däniken tudományos munkásságában, valamint a távgyógyításban. Ha valaki elhiszi azt, hogy pusztán egy digitális tésztakiemelő azonnali megrendelésével könnyedén hozzájuthat egy pompás kis család házhoz, miért ne bizakodhatna abban is őszintén, hogy a kormány kíváncsi a véleményére. A konzultáció esetén ráadásul fizetni sem kellett, illetve nem közvetlenül.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda eleinte optimistán úgy becsülte, az országos szintfelmérés úgy nagyjából nettó 949,6 millió forintba kerül majd az adófizetőknek. Az igazi költségek egyelőre még nem derültek ki, mivel a kormány további 1,5 milliárd forinttal toldotta meg a Kabinetiroda költségvetést, konzultáció céljából. Egy érvényes konzultációs ív így nagyjából 500-800 forintba kerülhetett, esetleg jóval többe.

6,32 millió Brüsszel-megállítós levél a kukában, illetve egyéb csúf helyeken végezte. Ez remek üzlet lehetett mindazoknak a szerencsés kormányközeli vállalkozóknak, akik valamilyen módon részt vehettek a kampány lebonyolításában.

Mivel az egész konzultációs bohóckodás nem hivatalos, így nagyjából annyit ér, mint egy mosópor reklámozása, csak itt nem egy terméket akarnak rásózni a kuncsaftra, hanem még négy évet.

A Fidesz-KDNP a legarcátlanabb módon képes a közpénzeket elherdálni, illetve szétosztogatni. Ezen tevékenységek leggátlástalanabb módja a nemzeti konzultációnak nevezett kormánypropaganda. Az, hogy mögötte milyen mértékű és irányú pénzmozgások vannak, arról nem sok minden tudható.

Az egész felhajtás 99,9 százalékban a kormány érdekeit, 0,1 százalékban senkiét, 100 százalékban pedig a jónép hülyítését szolgálja.

A bejegyzés trackback címe:

http://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr8412566683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Irbisz · http://nemetmindennapok.blog.hu/ 2017.06.06. 16:19:12

"A Fidesz-KDNP a legarcátlanabb módon képes a közpénzeket elherdálni, illetve szétosztogatni. Ezen tevékenységek leggátlástalanabb módja a nemzeti konzultációnak nevezett kormánypropaganda. Az, hogy mögötte milyen mértékű és irányú pénzmozgások vannak, arról nem sok minden tudható."
Tehetik, a fideszbirkakat nem erdekli hogy a ballib tolvajokat 10x meghalado volumenben es arcatlansaggal lopjak a közvagyont.
ezek a gazemberek rosszabbakmjnt a kommunistak, azok csak hasznaltak magancelra a közvagyont, ezek meg attranszformaljak maganvagyonna.

"Az egész felhajtás 99,9 százalékban a kormány érdekeit, 0,1 százalékban senkiét, 100 százalékban pedig a jónép hülyítését szolgálja."
Az elsö 2 ponttal egyetertek, a harmadikkal nem, mert ez csak a jonep fidesszavazo reszenek hülyitesere szolgal - akik kidobtak azokat nem hülyitette.
Mondjuk aki ezt visszaküldte az joreszt menthetetlen hülye, akkor is orbanra voksol ha allamasotjak a maganemberek ingatlanvagyonat es törvenyt hoznak hogy nemzeti erdekekre valo tekintettel indoklas nelkül elkobozhatnak barmely bankbetetet es ingosagot.

nick papagiorgo 2017.06.07. 15:36:15

látom, ez volt életed első konzultációja, és nagyon felkavart a nagy élmény :)
Segítek: kb minden évben volt egy eddig. És ha a Fidesz hatalmon marad, lesz is :)

haXXor 2017.06.07. 16:07:13

Jó de mi a faszér' van a blog hátterében egy Ubuntu logó?

n3spr3ss0 2017.06.07. 16:15:55

6 320 000 meg szarik rájuk.

TheSaurus 2017.06.07. 16:21:21

@haXXor: Az egy plusz hazugság.
Az Ubuntu szó afrikai eredetű, jelentése „emberiesség másokkal szemben"; "azért vagyok, mert mi vagyunk”.
Vagy inkább olyasféle véletlen, mint a Brüsszelmegállító AdBlock logó.

Brumm Brumi 2017.06.07. 16:32:00

Érdekes, ugyanazok a ballibák amelyek verték magukat a földhöz 136 ezer állítólagos momentumos hazaáruló aláírása okán, most fanyalognak az 11,7 millió miatt...

Amúgy meg, néhány megjegyzés.
Szavazati joga van 8 millió állampolgárnak. Ebből 3+ millió még szavazni sem megy el hagyományosan.

Idézném a "rendszerváltás" utáni részvételi adatokat.

1990- 4,911 millió szavazó

1994- 5,401

1998- 4,536

2002- 5,685( ez volt a csúcs a 25 év alatt, a werberi 23 millió román és tsai hisztériakampányának

2006- 5,408

2010 - 5,114

2014- 4,899

-----

És ebből a Fidesz elvisz 2,7-3,5 milliót +hozza az egyéni mandátumok elsöprő többségét.
(mert azok nélkül ne feledjük, sem 2010-ben sem 2014-ben nem lett volna kétharmad).

A többi meg osztozik a maradékon. Meg anyázik és hülyézi a népet.

anyadmajma 2017.06.07. 16:35:23

És ebből mennyit csináltak meg a hazaáruló bolsevik geci fideszbérencek a neten? kb 1milliót?
Márminthogy az az 5-10 bértroll, akit azért fizettek, hogy napi 8 órában töltögesse a neten, hogy legalább 1 misi felett legyenek.
Szánalmas.
Egyébként is a gazdájuk már 3szor is nyilatkozta a mészáros stróman médiájában, hogy "megkérdeztük az emberek véleményét, de nem érdekel"
Akkor meg minek?

anyadmajma 2017.06.07. 16:37:09

@Brumm Brumi: te hazaáruló bolsevik geci vagy.
Ennyit tudsz. Meg beszarni, amikoris 3 hét alatt összejött a Momentumnak a szükséges aláírás, 1.5 millióból.
Gyatra egy gyökér vagy:)

Sexual Harassment Panda 2017.06.07. 17:22:31

@anyadmajma: ettől függetlenül igaza van.
A 8 millióból 4millió eleve nem foglalkozik politikával.

anyadmajma 2017.06.07. 17:29:07

@Sexual Harassment Panda: mint írtam, ez is hazugság. kb 600ezret küldtek vissza, a többi a neten keletkezett, ahol is bárki bárhányszor kitölthette. És érdekes, hogy a végén lendültek a neten kitöltők.
Én azon csodálkozom, hogy nem lett meg a 11milló visszaküldő.
Illetve elég szomorú, hogy az ország 2/3-a fideszszavazó, és az ugye kb 5,5 millió. Akkor hol a többi?:)

de let e ... 2017.06.07. 17:35:33

@Sexual Harassment Panda: Nagyon sok lenne , ha hitelesített adatról lenne szó , de sem a visszaküldőket , sem a számlálást nem hitelesítik így annyit mondanak , amennyit akarnak ...

gyedmaróz 2017.06.07. 17:51:21

Az én kiküldött példányom védőőrizetben van, az unokámnak 95 éves koromban meg tudom
mutatni, hogy 2017-ben nagypapa még még nem volt elhülyülve. Amúgy meg egy dologban egyetértek Simicskával.

Brix 2017.06.07. 17:58:21

A kormány tematizája a közbeszédet. Úgy vannak vele, hogy inkább ők tegyék, mint ellenzéki oldal....Azt, hogy ilyen sokan visszaküldték a semmilyen következményekkel nem járó kérdőívet , inkább siker, mint kudarc...

s 2017.06.07. 18:06:26

@Brumm Brumi: "36 ezer állítólagos momentumos hazaáruló"

Basszad szájba a szifiliszes buzi kurva rohadt fogatlan ribanc folyós picsájú tetvedék anyádat, te faszmajom.

s 2017.06.07. 18:08:40

@Sexual Harassment Panda: Ennyinek nem kell elmeorvoshoz menni. Minek? Megvan a lelet. Értelmi fogyatékos.

s 2017.06.07. 18:10:52

@Brix: Ez nem a kormány sikere, hanem a lakosság kudarca. Túl sok hülye van.

röf 2017.06.07. 18:25:25

Jáááj micsoda bolg már megint...és fintorog itt a bolger, hogy kevés.
Mi kevés, világtalan...?
Az elnyomott, sajtószabadságtalanított, Júra bácsi tenyeréből falatozó, liberalizmusba taszított baloldal még egy valamirevaló tüntetést sem tudott összetrombitálni életében.
Kevés az 1,7 milla.... az.
Bazzeg, legnagyobb megmozdulásotok a vinyóhajigáló diákhőzöngés volt az elmúlt tíz évben, az is csak azért, mert meg akarták adóztatni az ifjúság mindennapi betevő szórakozását.
Azt meg már nehogy már.... mit fog csinálni esténként a vizidisznó diáklány, meg a viziló diákfiú? Minden reggel látom őket a buszmegállóban dekkolni, és mind nyomkorássza a lapostelefont.
És arra gondolok, majd ezek fogják megtermelni az én nyugdíjamat. Nesze neked, vaze...

nemecsekerno_007 2017.06.07. 18:48:18

Jajj, de jó, hogy már 1 évvel a választás előtt kampány vaaaaann....

anyadmajma 2017.06.07. 18:48:52

@röf: attól te még egy hazaáruló bolsevik geci vagy. Az elvtársaiddal együtt:)

FCUK4 2017.06.07. 19:34:54

nagyon egyszerű eldönteni, sok ez vagy kevés.
nézzük meg, a baloldal mikor tudott utoljára bármilyen alkalomból 1,6 millió aláírást, szavazatot, tüntetőt vagy bármit felmutatni.

morph on deer 2017.06.07. 21:17:09

@nemecsekerno_007:
"Jajj, de jó, hogy már 1 évvel a választás előtt kampány vaaaaann...."

Most hülyéskedsz mi?
:))) Mert mikor nem volt..?

morph on deer 2017.06.07. 21:25:55

Sok vagy kevés..?
Ez senkit nem érdekel, tényleg nem!

Egyébként mit gondolsz, mikor tudtad volna meg, ha senki nem küldi vissza?
Talán csak ha az orosz hackerek nyilvánosságra hozzák!

Mit gondolsz, mi történt volna, ha mindenki az egyet nem értését fejezte volna ki a visszaküldött íveken?

Na?
Viktorka visszahőköl és behúzza a féket?
Ugye ez nem túl valószínű.
Akkor?

Kábé ugyanez mint most!
Így aztán valóban megér minden fillért ez a faszság, mert ugyan hogy lennénk meg nélküle..?
Hát nem?

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.07. 21:54:24

Ebből csak az derült ki, hogy mennyi birka van Magyarországon. Meg néhány olyan aki kipróbálta hogy tényleg bármennyiszer be lehet e küldeni.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.07. 21:56:09

Plakátokon hirdetik hogy mennyitbtudnak lopni fejenként. Az agyhalott fideszesek meg megtapsolják.