Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Három egyforma Horthy-szobor egyikét avatta fel a III/III-as Raffay

Eszes Beáta írása

2017. június 23. - Toadwart66

raffay.jpgRaffay Ernő 65. születésnapja tiszteletére kiadott, a Történész igazsága és magányossága című tanulmánykötetet olvassa. (2013, tortenelemportal.hu)

Orbán Viktor Horthy Miklóst méltatásával Sztálin, egy III/III-as ügynök, a Jobbik, a Gárda és a Betyársereg mögé sorakozott fel.

Orbán Viktor az Országgyűlés 2015. decemberi ülésén még azt állította, hogy „olyan politikusnak nem támogathatja a kormány a szoborállítását, aki elnyomókkal működött együtt, és kollaborált Magyarország elnyomóival, akármilyen egyéb érdemei is vannak”.

Most, 2017 júniusában – Lázár Jánossal megerősítve – már kiemelkedő államférfiúnak nevezte a 22 zsidótörvény, több száz végrehajtó rendelet és  közel félmillió magyar zsidó deportálásáért közjogilag első helyen felelős kormányzót.

Orbán Viktor és Lázár János ezzel olyan Horthyt mosdató és éltető névsor mögé sorakozott fel, mint a Nürnbergi-perben a kormányzó hajlott korára és hazai népszerűségére hivatkozva Horthyt a háborús bűnök vádja alól kimentő Sztálin, a kormányzó mai követői közt pedig ott van a 2017. májustól három teljesen egyforma mellszobrot három különböző helyen felavató Gárda, Betyársereg és a bevallottan III/III-as ügynök Raffay Ernő történész.

A hvg.hu idén erősen alulbecsülte a hazai Horthy-emlékhelyek számát, így egy facebook-jegyzetben foglaltam össze, valójában hogy állunk a Horthy-kultusszal: a mai napig, 2017. június 22-éig 12 városban 23 különböző Horthy-emlék van közterületi név, intézmény, tábla és szobor formájában.

A számok alapján érthetően egy városban több helyen is volt avatás: nem csupán Budapesten, de Kenderesen, Szegeden és a kis Tolna megyei településen, Harcon is egynél több Horthy-emlékhely van. Amikor a jegyzetem májusban eredetileg készült, a számháborút az MSZP-s Botka László városa, Szeged vezette, júniusban zárkózott fel Budapest a negyedik avatással a Tisza-parti városhoz.

Míg 2012-ben két hónapon belül öt Horthy-emlékhely került felavatásra az országban, a 2017-es év szintén kiugrónak ígérkezik: májusban a perkátai meghiúsult avatási akciót három egyforma mellszobor avatásával torolták meg a rajongók. A Fejér megyei Kálózon, a Széchenyi-Zichy kastély udvarán, a Tolna megyei Harc településen – itt már egy öt éve avatott tábla mellé – és egy budapesti III. kerületi hotelben három azonos mellszobrot avattak fel. Felmerül annak a lehetősége is, hogy a francia filmbeli Amélie kerti törpéjéhez hasonlóan  ugyanazt a Horthy-mellszobrot turnéztatják idén. A szoborgyáros művész azt nyilatkozta, kilétét nem szeretné felfedni. Az idei remekmű-másolatok összevethetőek a fent átlinkelt facebook-jegyzetem hivatkozásaiban.

A III/III-as ügynök és az 56-os Pesti Srácok Intézete

A rendszerváltozás utáni Horthy-kultuszról elég változatos kezdeményező és avatóközönség gondoskodik: a szélsőjobbos lelkületű magánemberek akcióit általában a Gárda, református püspök és lelkész, valamint  a Jobbik szokta színesíteni. Idén egy grófi kastély arisztokratikus fényét emelte a társadalmi egyenlőség jegyében a szegedi bőgatyás-ostoros Betyársereg. Nem kevésbé skizofrén az 56-os Pesti Srácok Intézetéhez a Horthy-kultuszban társult III/III-as ügynök, Raffay Ernő, történész, volt államtitkár jelenléte.

A legutóbbi, Budapest III. kerületi avatáson a kormányzó kultuszápoló krémje jelent meg: a Szentendrei út csillaghegyi részére jellemző építőipari üzletek közt egyfajta késő-Kádár-barokk stílusban épült Attila Nagykirály Hotelben szervezett eseményen a Magyarok Világszövetsége, egy Horthy-szobrot már a Szabadság téren kétszer felavató Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, valamint a saját maga által bevallottan III/III-as ügynök, Raffay Ernő, az Antall-kormány Honvédelmi Minisztériumának politikai államtitkára vonult fel.

Raffay csak azért nem lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első honvédelmi minisztere, mert 1990-ben a Parlamentben az SZDSZ szétosztotta azt a Szegedi Egyetem című lapban 1989-ben megjelent interjút, amelyben Raffay kénytelen volt vallani ügynök múltjáról: Raffay szegedi egyetemi tanárként többek között a Szegedi Egyetemen (akkor még JATE-n) tanító Karsai László holokauszt kutató történész kollégáját antikommunista és szovjetellenes szakirodalomnak a diákok közti terjesztéséért jelentette fel a Kádár-kor egyetemi pártbizottságában. Valóban, Karsai a történelem tanszék akkor fiatal tanáraként már 1989 előtt is Bibót tanított, valamint a sztálinista rendszer valódi, nem szocialista konform arcát. Karsai úgy vállalta az egyetemi lapban a korabeli páros interjút, ha Raffay nyilatkozik az állampárti jelentéséről. Az 1989-ben megjelent szegedi interjúban hivatkozott feljelentő levelet 1990-ben a Hócipő leközölte, egészen pontosan ez került a képviselők padsoraiba.

A kínos emlékeztető miatt Raffay helyett 1990-ben végül az a Für Lajos lett az Antall-kormány honvédelmi minisztere, aki évekkel később, 2007-ben bábáskodott a Magyar Gárda alapító avatásán.

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének sok sikert kívánok az illusztris, Orbánnal és ügynök elvbarátjával színesített Horthy-éltető társaságban: ebből sem a kormányellenesség, sem a pártállammal leszámolás nem tűnik ki. Marad a jól bevált zsidózás, cigányozás és a közpénzért a Boss-öltönyös árulás, hogy a témában autentikus erőt, a Magyar Hungarista Mozgalmat idézzem: ők így illeték 2011-ben a mezőkövesdi Szálasi-emlékoszlop avatáson a részvételüket akkor letagadó Jobbikot.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr7312615259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása