Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Habony Árpád csicskásai

2017. augusztus 14. - Toadwart66

bamb2pff1q5zebykajl9hg_r.jpg

A csicska szó jelentése:

  1. Kiszolgáltatott személy, mindenes szolga, akit folyton ugráltatnak; olyan személy, aki függőségben van másoktól, és engedelmességgel tartozik nekik.
  2. Nehéz felfogású ember, akit könnyen irányítanak mások, könnyen befolyásolható, nincs önálló véleménye.
  3. Régies, elavult, katonai: Rangjelzés. „V” alakú piros rangjelző csík a tisztiszolga zubbonyujján.

Forrás:WikiSzótár.hu

Tulajdonképpen maga Habony Árpád is csak egy közönséges csicska, mivel ő már régóta Orbán Viktor szupertitkos tisztiszolgája. Valami olyasféle tisztséget tölt be a miniszterelnöknél, mint Josef Švejk, Lukáš főhadnagynál. Švejk természetesen nyíltan és lelkesen tette a dolgát, szerencsétlen elöljárói legnagyobb bosszúságára.

Habony Árpád, a derék spin doktor kalandjairól sajnos még nem sok mindent tudhat a kíváncsi nagyközönség, legfeljebb annyit, hogy Švejkkel ellentétben, ő járt Ibizán, ahol önfeledten élvezte a vakációzást.

A fene se tudja már, hogy mikor is jelentek meg az országban Simicska Lajos kékre mázolt, gigantikus aknavetői, hogy helyet adjanak a II. Orbán-korszak dicső tetteiről szóló örömódáknak. Az biztos, hogy a felületükön vérbő kormánypropagandát hirdettek, ami olyasmikről szólt, hogy „Magyarország jobban teljesít”, meg „Erzsébet Program”, „3.500 rendőr”, „120 korszerű mentőautó”, ”Esély a fogyatékkal élőknek”. Csupa jópofa, pozitív dolog árasztotta el az országot, a lakosság pedig örömmel nyugtázhatta, hogy akkoriban minden a legnagyobb rendben ment. Szó sem volt még arról, hogy ezek a hirdetőoszlopok elcsúfítanák a vársoképet, sőt határozottan csinosnak tűntek. Mostanában kiderült, a Fidesznek ráadásul nem is nagyon kellett fizetnie a mindent elborító önfényezésért. Az átláthatósággal kapcsolatos problémákat a kormány azóta is meglehetősen egyoldalúan kezeli.

A diadalmas hengerek Traianus-császár oszlopának szerényebb kivitelben, de ipari mennyiségben elkészített változatai voltak. Fémből készült, mélykék színű Diadalíveket valami okból nem mellékeltek hozzájuk.

Akkoriban még nyoma sem volt annak, hogy Soros György javában fenekedik az ország ártatlan lakossága ellen, elpusztítás, illetve lecserélés céljából. A boldog békeidőkben Simicska Lajosnak sem sok nyoma volt. Mindössze annyit lehetett sejteni róla, hogy valahol talán tényleg létezik. A városi legendák szerint ő irányította a Fidesz gazdasági birodalmát. Az akkor még derék, nemzeti nagyvállalkozó a mostani Habony Árpád, Andy Vajna és Mészáros Lőrinc volt egy személyben. Egy amolyan nemzeti szentháromság.

A 2015. február 6-án bekövetkezett egyházszakadás után szükségessé vált a NER megreformálása és az eretnek Simicska testének felharmadolása az említett vállalkozókra. Az ország ismeretlen jótevőjének szerepét Habony Árpád kapta meg. Ő egy letagadott szürke eminenciás, valamint nemzeti playboy.

A 2010 és 2014 között dicsőséget dicsőségre halmozó Orbán-kormányról kiderült, hogy ez azért nem egészen azonos azzal, amelyik 2014 után halmozott még több dicsőséget a már jó alaposan felhalmozott kupacra. Simicska Lajos megítélése 2014 után radikálisan megváltozott. Rengetegen kezdték el bizonygatni, hogy habár a főnökük volt, de fogalmuk sem volt arról, milyen gonosz dolgokban töri a fejét, ráadásul ők soha életükben nem is látták, és ki nem állhatták őt. A mobiltelefonok névjegyzékeiben lázas törölgetés kezdődött az S betű környékén. A Közgép Zrt. gyorsan átkerült a „Sajnos Ön most nem nyert. Talán próbálja meg legközelebb!” kategóriába.

Simicska Lajos a feketelista élére került, aki pedig nem szakított vele időben, az immár hivatalosan is az aljas bűnöző csicskásává vált. A csicska szó túlságosan kocsmai hangvételű, ezért az érzékeny lelkületű Kósa Lajos kedvéért célszerű inkább a tisztiszolga kifejezést alkalmazni, például pont Kósa Lajos esetében.

Aki egyszer derék tisztiszolgának áll, az valószínűleg az is marad egész életében. Bencsik András, Kerényi Imre, Fekete György a szakma tapasztalt veteránjai. Ők már a rendszerváltás előtt is ezzel a mesterséggel keresték meg a kenyerüket, meglehetősen ügyesen.

Az ifjú nemzedék és az erősen kontraszelektált „Old Boys” légió leginkább 2010-től kezdte el űzni ezt a nemes foglalkozást. Gajdics Ottónak, Csontos Jánosnak, Tessely Zoltánnak, az elpusztíthatatlan Stefka Istvánnak, Csizmadia Lászlónak, Németh Szilárdnak meg a többi tisztiszolgának teljesen mindegy, hogy éppen Simicska Lajos, vagy Habony Árpád cipőjét kell fényesre suvickolniuk. Örömmel és nagyjából őszinte meggyőződésből szorgoskodnak.

A lényeg az, hogy az illető jól fizessen, valamint jóban legyen Friedrich Kraus von Zillergut ezredessel, illetve Orbán Viktorral. A többi, mármint a hazaszeretet, a keresztény értékek tisztelete, a szabadság, a becsület, és más efféle holmik csak ócska jelmezek, értéktelen maszlagok, amit ezek a tisztiszolgák nem nagyon vesznek komolyan. Ilyesmiknek ők egy fikarcnyi értéket sem tulajdonítanak, különben nem álltak volna be önként szolgálni a rezsimet. Rendkívül dörzsölt és gátlástalan fickókról van szó, akiket nem nagyon lehet zavarba hozni holmi politikai átrendeződéssel. Pillanatok alatt képesek átváltani az egyik hazugságról egy másikra. Arra, amit épp a Politbüro előír a számukra.

Ha ne adj' Isten valamilyen okból 2018 után Orbán Viktornál kitelne Habony Árpád becsülete, az említett tisztiszolgák seregei tömegesen özönlenének át egy új Oberleutnanthoz, csak meg kellene mondani nekik, hogy pontosan ki is lett az. Pillanatok alatt letagadnák, hogy valaha is egy Habony nevű hazaáruló parancsait teljesítették.

Úgy néz ki, a Fidesz a belátható jövőben mindig magabiztosan le fogja váltani magát, saját magára. Ilyenkor kell a derék tisztiszolgáknak nyitva tartaniuk a szemüket, nehogy véletlenül elbambuljanak, és emiatt hirtelen a rossz oldalon találják magukat, ami bizony a végét jelenthetné fényes és jól jövedelmező karrierjüknek.

A bejegyzés trackback címe:

http://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr2712747002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Etniez 2017.08.14. 17:40:14

Tökéletes, talán nem jönnek ma még a fideszcsicskák mosdatni a pártot, vége a munkaidőnek.

Janossz 2017.08.14. 18:36:54

@Etniez: Egy csicskának nincs munkaideje. Ha szükség van rá, ugrik, bármikor.
Nyugi, mindjárt itt lesz a kommandó.

Budapest a kutyaszar városa 2017.08.14. 19:59:52

Egyetlen egy lényegbevágó különbség van: a K. und K. időkben nem fizették túl a csicskákat !

schmitt p dr 2017.08.14. 20:33:36

Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség!

Jakab.gipsz 2017.08.14. 20:35:19

Marx csicskásairól mi a véleményetek?

Willkommenskultur 2017.08.14. 20:37:49

nyerni nincs esélyünk folyik taknyunk nyálunk

de mondhatjuk habonyra hogy CSICSKA az azért vmi

Janossz 2017.08.14. 20:50:48

@Jakab.gipsz: Hogy kerül ide Marx, te importcsicska?

csorsza 2017.08.14. 21:28:21

Remélem, a blogger elélvezett, mire eme remeket egybeszerkesztette :)

csorsza 2017.08.14. 22:14:09

@efi: Persze :) Ez a napi gyűlölködős poszt nem is ér többet.
Bár, egy jó magömlés... azért az nem kevés...

tireless treehugger 2017.08.14. 22:46:40

-Szép lesz az új korház fiam.
-Anyu, nem lesz új kórház, nincs pénz drága dolgokra, 50 stadion olcsóbban megvan és akkor 50 városnak adtak valamit. Nincs is szakember rá, nagy üres betonteknőt azt tudunk de bármilyen bonyolultabb dologhoz már külföldi kell. Amúgy sincs kivel feltölteni az állományt még a meglevőket is zárják be.
-Szép lesz az új kórház, meglátod hogy szép lesz!

Ez volt 40 éve is, majd holnap, majd jövő héten, majd jövőre, majd, majd, ......

morph on deer 2017.08.14. 23:07:59

@csorsza:
"Remélem, a blogger elélvezett,"

Érezned kellett szivi! Vagy már annyira hozzászoktál, hogy fel sem tűnik?

Etniez 2017.08.14. 23:30:09

Látom azért megérkeztek közben a fidecsicskák, késtetek srácok!

Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg! 2017.08.14. 23:46:58

@Jakab.gipsz: @Willkommenskultur: @csorsza:

Na a stílusból látszik, hogy megint egy darab fideszes trollocskához van szerencsénk több nicknéven. Buzika fideszeske.

rovid 2017.08.15. 09:23:05

az "Old boyok" ha csak a cipőt suvickolnák! De segget is nyalnak!

nemecsekerno_007 2017.08.15. 09:31:33

Szappanopera ez már gyerekek és a fidesszel kopeodukcióban hozzátok össze nap mint nap. Ti tudjátok :)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.15. 09:46:42

@nemecsekerno_007:

A ballibák már lemondtak a választási győzelemről, így csak ez maradt: hisztizés.

csorsza 2017.08.15. 09:59:51

@Sörös Mérenc: végtelenül sematizáló és primitív a gondolkodásod. Ez a baj.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.08.15. 11:54:43

Híres kitalált személyek
Tarzan, Hófehérke, Winnetou, Havas John, ZombiJézus, Sherlock Holmes, Leia Organa Hercegnő, Tell Vilmos, Tibi Atya ...
erkolcstan.blog.hu/2017/08/15/hires_kitalalt_szemelyek

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://elmenypark.net 2017.08.15. 12:05:08

"Akkoriban még nyoma sem volt annak, hogy Soros György javában fenekedik az ország ártatlan lakossága ellen, elpusztítás, illetve lecserélés céljából."

A fidesz régi trükkje megvádolni a másikat a saját terveikkel és tetteikkel.

Magomed Dasajev 2017.08.15. 12:11:15

A legnagyobb csicska a Vona aki tokkal Vonaval eladta a jobbikot Simicskanak.

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://elmenypark.net 2017.08.15. 12:14:53

Itt amúgy a valódi játszma egy ország (majd gondolom a bolygó) megváltoztatása. A szabadság csíráját is ki akarják iratni! Szolgákat nevelnek és ha szolgákat nevelsz, kellenek hozzá a celebszolgák, akik megtanítják a népnek, hogy a seggnyalással jól is lehet élni. A magyarok karrierje tehát a jó szolgaság lehet ezeknek a nemzeti nertársaknak a szemében. Egy olyan népről beszélünk, akik találmányai határozzák meg a mai világot és mindig mások valósítják meg a maguk hasznára. Most is!

sas70 2017.08.15. 12:38:06

@Magomed Dasajev: De legalább magyarnak! Az nem jó? Putyin jobb?

sas70 2017.08.15. 12:39:51

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Ennek is vége lesz, mint a szocializmusnak, csak az a kérdés, hogy ki megy el, ágyban párnák közt és ki, egy sorfal előtt.

MACISAJT 2017.08.15. 16:04:33

Valójában az agyonvert ballibák ma már simicskát és zazriveczt imádják, tőlük várják a "rendszerváltást"..:P
És ezek vádaskodnak ma kameleónsággal...

Ibizára meg a gonosz Habony kábszerezni jár, a ballibák dominája meg unózni a gyerekeivel:
24.hu/kozelet/2017/07/14/kalman-olga-ibizan-szolt-be-habonynak/

Muhaha

willcox 2017.08.15. 16:45:48

@csorsza: Hallgasd Némethet, Kósát, értelmes kérdésekre csak Sorosozással válaszolnak, már ha egyáltalán szóbaállnak az újságírókkal. Ez lenne a kifinomult fideszes gondolkodás?

willcox 2017.08.15. 16:51:07

@MACISAJT: Nem lesz semmi változás, mert a Fidesznek van 1,5-2 millió 3-5 bites szavazója, akik zabálják a migránsozást, Sorosozást.

EGY a megingathatatlan KÉT millióból 2017.08.15. 17:46:58

@willcox: De ugy am. Nekem csak az szamit, hogy Orban megallitotta a kecskebaszokat.
Es mostmar a tobbi orszag nemetek, oszrakok, olaszok, is ebredeznek, es az Orban politikajat kovetik.