Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Párbeszéd a Klauzál téri Hitlerről

Eszes Beáta nyílt levele

2017. szeptember 12. - Jogálom 2.0

szucs_balazs_parbeszed.jpgA Párbeszéd VII. kerületi képviselője, az a Szücs Balázs keresi a piaci Hitler-kép felelősét, aki 2015-ben a Gárdát alapító Für Lajosnak szavazott meg emléktáblát. Míg Szücs megmagyarázhatja, miért kell megbékélni a neonáci Gárda alapítójával, addig rendőrségi erőszakkal lépnek fel olyan ellen, aki szerint egy náci politikust éltetni veszélyes.

Tisztelt Szücs Balázs!

A Gépnarancs online hírportálon olvastam, hogy Ön tett – nagyon helyesen – a Párbeszéd nevében nyilatkozatot a párt Budapest, VII. kerületi képviselőjeként a Klauzál téri piacon árult Hitler-kép kapcsán.

A levelem célja, hogy megkérjem Önt, hogy a rendőrségtől kérjen magyarázatot az intézkedés mikéntjére és hiányára, válaszuk hiányában pedig menjen el addig a rendőrségi fórumig, amíg választ nem adnak, ugyanis a rendőrség köteles az állampolgárok politikai képviseletének beszámolni a nyilvánosságot különösen érintő ügyekben.

Üres pártnyilatkozatok lekövetés nélkül

Kérem, adjon majd a nyilvánosság számára tájékoztatást, hogy áll az ügy, a végkimenetelről is, ne maradjon ez a közleménye pusztán egy üres szólam. Ahogy mai napig nem tudjuk, miért éltette a Jobbik párt online tévéje, az N1TV Hitlert, hiába tett fel kérdést annak idején Karácsony Gergely Vona Gábornak, a választ sosem tudtuk meg. Egy korábbi pártközlemény, aminek semmi, de semmi eredménye és következménye nem lett.

Egyúttal engedje meg, hogy kommentáljam a közleményét. Ön a nagyobb hangsúlyt a kerület fideszes alpolgármester felelősségére helyezte, azzal érvelve, miként lehet egy önkormányzati piacon Hitler-képet árulni. Véleményem szerint ez populista megközelítés, ugyanis ilyesmit még rendőrség sem képes megelőzni. Ön hogy gondolta, minden piaci árus testi motozáson essen át a piacra belépés előtt? Ha igen, ez mennyiben lenne az önkormányzat feladata?

Létezik az ún. holokauszt-tagadási büntetőtörvényünk: a törvény megfogalmazása miatt nehézkesen, de erre az esetre húzható rá, amennyiben egy személyt ábrázoló képet nem tekintünk puszta tárgyi jelképnek, így Hitler portréja nem devalválódik önkényuralmi jelképpé. A tagadási törvény második része szól a tiltott önkényuralmi jelképek használatáról, a tagadáshoz képest kisebb bűntettnek, vétségnek számít, ám Hitler pozitív propagálása ennél súlyosabb.

Hitler képét kritikátlan, tehát nem történelmet demonstráló, azt oktató kontextusban árulni az Hitler idolként kezelését jelenti, ez pedig azt jelenti, hogy illető nincs tisztában a nemzeti szocializmus bűnének súlyával, azt relativizálja, sőt, semmibe veszi. Sajnos a hazai büntetőtörvényünk a népirtás felelőseinek éltetését nem fogalmazza meg a hivatkozott tagadási törvényben, míg a releváns német törvény erre is kitér, a felelősök éltetését tekinti legfőbb súlyú bűntettnek a népirtáshoz megfogalmazott viszonyunkban. Ám a fenti gondolatmenettel a relativizálásból ez is levezethető a magyar törvényszöveg alapján. Amennyiben a felelősök és ideológusok éltetése is meg lenne érthetően fogalmazva a törvényben, és nem csak a német politikai berendezkedést jelölő nemzeti szocializmusra, hanem a törvény eredeti céljának megfelelően, a holokauszt teljes európai, közte magyar eseményeire lenne vonatkoztatva, a magyar holokauszt politikai, ideológiai és döntéshozó felelőseinek sem szaporodna szobra és emléktáblája olyan könnyedén.

Véleményem és a törvény szerint bárki bármilyen nézetet vallhat, amíg azt nem a nagy nyilvánosságban teszi. A gond ott kezdődött a Klauzál téri piaci árus esetében, hogy észlelték is az általa árult Hitler-képet, mi több, egy vita során kiderült, az árus tisztában van azzal, mit képvisel Hitler, és nem érdekli a társadalmi felháborodás sem: ha csak perverzióból a zsebében hordja, az ő dolga. Történt rendőrségi bejelentés, innentől a hivatalos eljárás szempontjából ez rendőrségi ügy. Az esetet hatóságilag szankcionálni lehet, ez alapvetően nem a piac és az azt fenntartó önkormányzat dolga.

A legnagyobb gond a rendőrségi fellépés illetve annak hiánya volt: a rendőrségi bejelentővel, Vajnai Attilával – az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006 elnökével – szemben indokolatlanul durva bánásmódot tanúsítottak, a földre teperték, egyúttal az árussal szemben el sem jártak. Utóbbi ok miatt az árus valószínűleg már nem azonosítható, amennyiben nem készült róla fotó, és nincs szerződéses viszonya a piaccal.

A rendőrségnek számot kell adnia, Vajnai mely fellépése miatt érezte úgy, hogy testi kényszerítéssel kell fellépni vele szemben, és ez miért akadályozta meg őket abban, hogy bármilyen általa tervezett demonstrációs aktusnál súlyosabb ügyben, egy bűncselekmény esetén kivizsgálást folytassanak le, holott a tudomásukra jutott egy ilyen épp a letepert bejelentő által. A holokauszt bűnének relativizálása 1-3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

Hitler nem, de a Gárda és alapítói igen?

Ha pedig már történelmi emlékezet, önkény és erőszak, engedjen meg egy másik ügyben, de ide tartozó reflexiót. Az Ön politikusi facebook-oldalán a "Látogatók bejegyzései" rovatban olvastam egy hozzászólót, aki felrótta Önnek, hogy megszavazta 2015-ben a VII. kerületben Für Lajosnak, az Antall-kormány honvédelmi miniszterének állított emléktáblát, miközben Ön is elítélte Fürnek a Magyar Gárda alapításában meglévő szerepét. A viszontválaszában Ön úgy fogalmazott, hogy elismeri, hogy Für lépése pályája legalját jelenti, de szeretne tenni a közös emlékezésért. Egyúttal a válasza végén érthetetlen módon megjegyezte, "hogy vannak ügyek, amelyekben nincs kompromisszum".

Véleményem szerint ez is ilyen. Az emlékezéshez nem kell emléktábla. Van pozitív, negatív, és vegyes, kiértékelő emlékezet. A köztéri emléktábla egy pozitív emlékezet, illető valamennyi közéleti szerepét követendő példaként jelöli ki az utókor számára. Für Lajos ilyen politikus lenne? Ön állítana emléktáblát egy SS-alakulat megalakulása mellett bábáskodó német politikusnak? Für Lajosra lehet emlékezni történelemkönyvekben vagy akár wikipélda-oldalon is, ahol mód van megadni politikai életútjának minden aspektusát, egy őt dicsőítő emléktáblán erre nincs mód.

Egy államot, egy kormányt korábban elsők között képviselő személy volt jelen egy árnyék-rendőrség létrejöttekor, és annak célját legitimnek tekintette, közéleti szerepével ezt a közvélemény számára elfogadhatóvá tette. Tisztában van azzal, mi történt volna, ha ezt egy aktív honvédelmi miniszter teszi meg? A Gárda a kisebbségek ellen legitim módon fellépő katonai szervezetté vált volna. Mára a korábbi bírósági betiltás ellenére sajnos épp a bíróság engedélyezte működésüket, holott a rendőrség betiltotta volna egy eseményüket.

Nem sorolandó Hitlerrel egy sorba Für, de az Ön logikája alapján a Hitlerre való emlékezés része akkor a piaci kép is, hiszen Ön sem állíthatja, hogy a piaci árus ne ismerné a Hitlerhez köthető történelmi múltat. A piaci árus úgy állhat Hitlerhez, ahogy Ön a Gárdához és Für Lajoshoz. A holokausztban sem kizárólag német felelősség van, néptömegek szavazták meg Hitler pártját, rengetegen rajongtak érte, a német zsidó áldozatok számát jóval meghaladta a magyar állam által deportált zsidók létszáma.

Számítanak-e Önnek azok, akik félelmet éreznek a Gárda megjelenésekor?

Amennyiben Ön a gárdista Für Lajos előtt tiszteleg, akkor Önnek nem számítanak azok, akik félnek tőlük, akikben rossz történelmi emléket ébresztenek. Önnek nem számítanak azok a romák, akik ellen tettleg is felléptek, nem számítanak azok, akik ellen hajtóvadászatot folytattak le ugyanezen nézeteket vallva. Kiket akar kikkel megbékíteni, az üldözőket az üldözötteikkel? Kétlem, hogy arra kapott volna politikai felhatalmazást, hogy paramilitáris szervezettel, azok ideológusaival és önreflexió nélkül hagyott nézeteivel béküljön ki.

Az ellenzéki pártok a kirekesztő nézetekkel való kiegyezésében a legfőbb gond, hogy nem követelik ki a reflexiót, nem jelentik ki, mely nézetek és követőik semmiképp sem vállalhatóak, és milyen feltételei vannak, mely nézeteket kell világosan megtagadni ahhoz, hogy bármiféle együttműködés, megbékélés létrejöhessen.

Egyúttal azzal sincsenek tisztában, hogy egy közös hatalomra kerülés után már nekik is ki kell szolgálni ezeket az antidemokratikus nézeteket.

Ön ugyanazt a hibát követte el egy Gárda-alapítóval, Fürrel történt reflektálatlan megbékélésében, mint pártja társelnöke a Jobbikkal történt, azóta is kritikátlanul hagyott együttműködési szándékában. Sem egy politikai együttműködés, sem egy társadalmi párbeszéd, sem egy társadalmi megbékélés nem történhet meg morális alapok lefektetése, az immorális féltől a morális, törvényes feltételek betartásának kikövetelése nélkül. Amennyiben Önnek fenntartásai vannak egy Hitler-lemezborítóval szemben, erős fenntartásai kellett, hogy legyenek egy ma is működő Gárda és annak ideológusaival szemben is. Egy piaci árus zug-relikviájánál jóval nagyobb hatása van egy parlamenti párt paramilitáris szervezetének és az ő ideológiájukat hirdetőinek. Ők a mában hatnak.

Az Ön megbékélésről alkotott, mások kárára történő, így hibás nézeteit ne nyilvános, a társadalomra kényszerített emléktáblák avatásán fejezze ki. Ahogy a piaci árusnak sem tiltható meg, hogy rajongjon Hitlerért, de lehetőleg piacon ne áruljon róla készült képet relikviaként. Ön se árulja el szavazóit, és nem csak a szavazóit, ugyanis egy gárdista politikus emléktáblája mindenkire rá van kényszerítve ezzel. A Gárda nem erzsébetvárosi ügy.

Az Antall-kormány militarista nemzetközi felelőssége

Az Antall-kormány elítélendő lépéseket tett a délszláv háború idején, fegyverekkel kereskedtünk, ebben Für Lajos honvédelmi miniszter felelőssége megállapítható. Für szerepe a Magyar Gárda alapításában mai napig kihat, ugyanis a Jobbik a Gárda tettleg is fellépő kirekesztő működése révén lett a Parlament második legerősebb pártja. Épp olyan fellépések miatt vált elfogadhatóvá a Gárda, mint Für az avatáson alapítóként megjelenése.
Mára kitörölhetetlen része van Önnek is a Gárdával szembeni elfogadásban. Bár kis része, de Ön még ebben a kis részben sem volt képes a helyes döntést meghozni, és mindent megtenni, hogy egy gárdista ne kapjon emléktáblát.

Ön is elfogadta a Gárdát épp annyira, ahogy elfogadta abban Für Lajos szerepét.

Egy lehetséges kormányváltás esetén Jobbik-kormány lesz, köszönhetően olyan lépéseknek is, amikor Önnek egy középszerű politikus már 2 év után érdektelen emléktáblája fontosabb, mint az, hogy határozott határvonalat húzzon képviselőként, mely tettek követendőek, és mely tettek nem.

Ön eredetileg református lelkész, képviselőként hitéleti munkáját vélhetően szünetelteti. A bűnbánatot tanúsító, tehát önreflexiót kifejező gyóntatás gyakorlatát a református egyház nem követi, mivel az az álláspontja a katolikus egyházzal szemben, hogy ezt a bűnbánatot a bűnös közvetlenül Isten felé fejezheti ki. Mégis, úgy érzem, Ön feloldozást adna olyanoknak, megbékélést követel olyanok felé, akik sosem tagadták meg bűnös nézeteiket.

Amit Ön képviselőként és állampolgárként semmiképp nem tehet meg: semmilyen pozitívnak vélt célból a demokratikus értékrendet nem tagadhatja meg. Képviselőként azt számonkérni másoktól nem csupán elvárható, de kötelező feladata is. Ön erre esküdött fel.

Szavazókat lehet veszíteni, ha valaki impotens az antidemokratikus nézetekkel szemben

A Hitler-kép és a Gárda-avató Für ügye összefügg: ami kiderült az Ön facebook-oldalán az emléktábla ügyében, abból azt látom, hogy az egykori LMP, a mai Párbeszéd sorra bukik el az antidemokratikus értékrendek elleni határozott kiállásban. Mindkét pártban egyaránt működött és működő vezető személyek a neonáci szervezetekkel megbékélő tetteik miatt kötöm össze most a két politikai szervezetet.

Ennek tükrében is kérem, hogy a Klauzál-téri Hitler-kép szimbolikus ügyét vigye végig, és követelje ki a rendőrségi eljárást, amennyiben lehetséges még az árussal szemben, egyúttal kérje számon a bejelentővel szemben alkalmazott rendőrségi erőszakot, kérjen rá hivatalos választ.

A demokratikus értékrendért kiálló személy rendőrségi vegzálása azt üzeni, hogy nem csupán fölösleges kiállni alkotmányos értékeinkért, de egyenesen büntetendő is. Ennek nagyon súlyos üzenete van. Míg Ön megmagyarázhatja, miért kell megbékélni a neonáci Gárda alapítójával, addig rendőrségi erőszakkal lépnek fel olyan ellen, aki szerint egy náci politikust éltetni veszélyes.

Miután Ön pártképviselő, így kérem, az intézkedésről számoljon be nyilvános fórumon, a sajtónak. Ne elégedjen meg azzal, ha a rendőrség hárítja a választ. Legyen végre lekövetése egy ügynek, választóként erre van szükségünk, mert politikai nyilatkozatok vannak, de eredmény sosincs. Gesztusok kirekesztő nézetűeknek meg folyamatosan vannak, fű alatt.

Végül a  megbánásról és megbékélésről. Egyik hivatkozott esetben sem mondta ki sem Für, sem Karácsony, hogy hibás lépés volt, és megbánta. Nem tagadták meg korábbi, az antidemokratikus nézetekkel megengedő nézetüket. Karácsony még megtehetné. Ön pedig megtehetné ugyanezt a nyilvános megbánást a gárdista Für Lajost, és általa a Gárdát éltetése esetén.

Üdvözlettel:

Eszes Beáta

A nyílt levelet elküldtem Szücs Balázs saját és a Párbeszéd párt központi e-mail címére.

(Fotó: Szücs Balázs, a Párbeszéd VII. kerületi képviselője - saját fb-oldala)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr6012823694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Európai Baloldal · http://amiidonk.hu 2017.09.13. 13:48:53

Az üggyel kapcsolatban annyi kommentet hadd engedjek meg, hogy a rendőrség hivatalos közleménye ellenére NEM csupán Hitler képről volt szó (az nem törvényellenes), hanem horogkeresztet viselő Hitler képről!!! Márpedig az árus bűncselekményének megvalósulása ezen áll vagy bukik! A rendőrség közlemény mégis kihagyta a "horogkeresztet" a hivatalos közleményből és pusztán Hitler képre redukálták a dolgot. Ez azért elég súlyos csúsztatás.
süti beállítások módosítása