A felirat önmagáért beszél. Ugye, pontosan értjük, mit közöl velünk? Vagy elsiklottunk felette? Nem kellene...
Vessenek kérem egy pillantást a fenti képre. Jobban mondva egy szombat óta sokfelé publikált képnek az általam kinagyított-kiemelt részletére. Arra a részletre, amely többet elmond azokról, akik e táblásított cafrangot megfogalmazták és a szónoki asztalkára helyezték, mint bármelyik, kommunikációs és marketing szakemberek segítségével panelről panelre felépített, gondosan megfogalmazott “miniszterelnök-jelölti beszéd”.
Még hogy Magyarország miniszterelnök-jelöltje lenne?! Ízlelgessük csak a szavak egymásutániságát. Nem tudom, mások hogy vannak vele, engem iszonyúan irritál az az ostoba gőg, amellyel Botka László - vagy bárki! - Magyarország, tehát egy ország miniszterelnök-jelöltjének neveztetheti ki magát. Tudom, hogy az erőt és önbizalmat sugárzás szándéka diktálta ezt a borzadályt, de ettől még azt jelzi, hogy a Magyar Szocialista Párt jelszógyártóinak és meghatározó vezetőinek halvány segédfogalmuk sincs a demokrácia mibenlétéről. Aligha vitatható ugyanis, hogy egy országnak akkor és csakis akkor van egy (1) miniszterelnökjelöltje, ha az illető egyedül indul, vagyis ha szó sincs választási lehetőségről.
(Zárójeles megjegyzés: a demokratikus ellenzék közös jelöltjének is csak akkor nevezhető valaki, ha a személyéről előzetesen széles körű megállapodás született. Az a folyamat, hogy valaki önjelöltként, ki tudja, minek köszönhetően, rá tudja kényszeríteni saját személyét előbb a pártja vezérkarára, majd az a párt, a korábbi többpárti egyeztetéseken képviselt álláspontjával gyökeresen szakítva, senkivel sem egyeztetve kinevezi őt az egész ország miniszterelnök-jelöltjévé, a Guinness-rekordok sorába tartozik.)
Mielőtt valaki kapkodás szülte bakinak gondolná az egészet, utánanéztem: már a kongresszuson is ezt a táblát használta az MSZP. Azóta sem tette senki szóvá a szocik berkein belül, hogy azért ez a megfogalmazás "egy kicsit erős". (Vagy ha szóvá tette, eredménytelenül.) Sajnálom, de nekem ismerős és visszaköszön az ilyen, lyukat-beszélek-a-hasadba típusú kommunikáció, méghozzá az éppen regnáló hatalom mindennapos megnyilvánulásaiból. Adott esetben ráadásul azt az ostoba, anakronisztikus szemléletet tükrözi, amely a szocialista pártot és vele a tömegektől jó ideje teljesen elszakadt vezetőségén kívül sajnos, de érthetően, tagjai és támogatói egy részét is jellemzi az utóbbi időben: hogy még mindig - sőt, a valós folyamatokkal szembemenve: egyre inkább - az erő pozíciójából gondolják megoldhatónak a helyzetet. Pedig hol van már az az erő, hol van már az a támogatottság? És hol marad a körültekintő, tárgyilagos, az egyéni és pártérdekeket háttérbe szorító mélyelemzés, amely nélkül közösnek megírt utunk csakis a szakadékba torkollhat?
Ez a gondolkodás, a fenti táblát eluraló bántó, ostoba gőg egyenesen elvezet a többi demokratikus párt szóban (lásd: "a liberális kispártok csak a parlamenti létükért küzdenek") és gyakorlatban történő lekezeléséhez, no és persze az elkerülhetetlen viszontreakcióhoz, amely oly sokak számára e pillanatban szinte elképzelhetetlenné teszi a megállapodást ezzel az MSZP-vel.
Na, de mi lesz így: az országgal? Az Orbán-rendszer leváltására képes (képes?) demokratikus ellenzék együttműködése és közös miniszterelnök-jelöltje nélkül? Ha záros határidőn belül nem lesz megállapodás, borítékolhatóan nem változik az a tábla sem, amelyikre immár nyolcadik éve az van vésve:
Orbán Viktor
Magyarország miniszterelnöke.