Thomas Mann írta valahol az alábbi sorokat: "Katia! Kérlek, ne várjatok meg a vacsorával. Valószínűleg csak késő este érek haza. Ne aggódj miattam. Majd valahol eszek valamit."

Sokan, sokféleképpen magyarázták már ezeket a gondolatokat, de a legfontosabb az, hogy Kaitia Mann, született Katharina Hedwig Pringsheim, végül megértette mit is akart vele közölni a XX. század egyik legjelentősebb írója. A szándékosan kétértelmű fogalmazás mögött valójában egy teljesen racionális közlés rejtőzik. Thomas Mann aznap valóban késő este ért haza, ennek ellenére nem feküdt le éhesen.

Nagyon fontos, hogy mindenki a lehetőségei szerint képes legyen eligazodni a világ számára kaotikusnak, olykor teljesen értelmetlennek tűnő eseményei között, vagy legalább próbálja meg azt színlelni, hogy valamennyire érdekli az, ami körülötte történik. Az „Ez meg itt mi?” kérdés alkalmankénti feltétele tökéletesen megfelel erre a célra.

A racionalitás egyik legcsodálatosabb bizonyítéka az, hogy az emberek nagy része minden különösebb megerőltetés nélkül, viszonylag könnyedén hazatalál, ha éppen erre támad kedve, illetve rendelkezik az ehhez a tevékenységhez szükséges otthonnal. Ezt az ösztönös képességet talán azoktól az őseinktől örököltük, akik a végtelen szavannákon bóklászva kétségbeesetten keresték azt a fát amelyre végre visszamászhatnának. Tették mindezt úgy, hogy közben állandóan váltogatták a táplálékláncban betöltött szerepüket. A létezés célja akkoriban talán annyi lehetett, hogy minél többször jól tudjon lakni valaki azelőtt, mielőtt felfalta volna valami rút teremtmény.

Minden embernek vannak vágyai, de a rendelkezésre álló választék túlságosan bőséges. Érdemes olyan célokat kitűzni magunk elé, amelyek anélkül érhetőek el, hogy közben belehalnánk, illetve kénytelenek lennénk másokat ezek miatt lemészárolni. Sajnos ez nem mindig könnyű feladat. Akakij Akakijevics a köpönyegének, Bonaparte Napóleon pedig hatalmának elvesztésébe halt bele, ami elsőre hatalmas különbségnek tűnhet, de csillapíthatatlan vágyaik nagyjából ugyanazt eredményezték. Akakij Akakijevics ugyan egy nem létező személyiség, mára azonban Napóleon szintén azzá vált.

Luis Pablo Beauregard világéletében tökéletesen elégedett és boldog ember volt, pedig olyan nagy szegénységben élt, hogy akik megpróbálták őt kirabolni, azok egész életre szóló adósságba keveredtek. Beauregardnak mindössze annyi volt a vágya, hogy minden évben kétszer legyen tavasz. Ebben a kívánságában az a körülmény sem zavarta meg túlságosan, hogy ő maga Medellín egyik nyomornegyedében éldegélt, ahol az ilyesmi évente egyetlenegyszer sem szokott előfordulni. Számára már az is hatalmas örömet okozott, amikor értesült arról, hogy egyszer New Yorkban, máskor pedig Santiago de Chilében kezdtek el virágozni a cseresznyefák.

A 2017. június 6-án, 82 éves korában elhunyt Adnan Khashoggi, milliárdos fegyverkereskedő, hosszú élete során szinte mindent megkapott amire csak vágyott. Szükség esetén több, aranyból készült vécécsésze is a rendelkezésére állt, de ez nem okozott számára különösebb örömet, mivel állandóan székrekedésben szenvedett, amitől folyamatosan kiújult az aranyere. A balsorsú milliárdos ennek következtében iszonyatos szenvedéseken ment keresztül. Minden ezekben a márvánnyal és arannyal feldíszített mellékhelyiségekben eltöltött idő úgy tűnt számára, mintha a XV. századi, spanyol inkvizíció karmai közé keveredett volna, akik azt próbálták meg kicsikarni belőle, vallja be szaúd-arábiai származását. Ő ezt minden alkalommal őszintén meg is tette, de ez sem sokat segített rajta. Boncolóorvosa szerint, amikor felnyitotta Khashoggi holttestét, a néhai milliárdos vastagbelei a túlnyomástól szinte kipattantak a helyükről. ”Utoljára az unokaöcsém születésnapi zsúrján láttam ilyesmit, ahol unalmamban kinyitottam egy színes dobozkát, amelyből hirtelen egy rugón rángatózó, vigyorgó bohócfej ugrott elő. Kimondottan vicces látványt nyújtott. Mármint a bohócfej, természetesen.” – osztotta meg tapasztalatit szemléletesen az orvos a vele készült beszélgetés során.

Luis Pablo Beauregard és Adnan Khashoggi példájából rengeteg, teljesen felesleges tanulságot levonhatunk. Legfőképpen azt, hogy a XV. századi spanyol inkvizíciót erősen foglalkoztatta volna Szaúd-Arábia kérdése. A szaúdi királyság azonban csak 1932-ben alakult meg, alig néhány évvel az 1936-ban kitört spanyol polgárháború előtt. Adnan Khashoggi 1935. július 25-én született, amivel érhetően azonnal fel is keltette volna az inkvizíció figyelmét.

Khashoggi, szemben a tökéletesen elégedett Luis Pablo Beauregarddal, 2017 második tavaszát már nem érhette meg.