Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Mindenféle disznóságok, valamint a közvilágítás

2018. január 14. - Toadwart66

_uad5150.jpg

"Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban." (A csalás elleni hivatal azt javasolja, kérjék vissza a pénzt Orbán vejének volt cégétől)

Valószínűleg ennek a méltatlan, aljas eljárásnak hátterében is Soros György, valamint az általa irányított Európai Unió áll. Tiszta sor! Súlyos szabálytalanságokat Magyarországon kormányközeli, főleg tisztes családi vállalkozások, még ha nagyon-nagyon igyekeznének, akkor sem tudnának elkövetni. P. Péter, büntetlen előéletű legfőbb ügyész, valamint teremszolga egyik legfontosabb feladata, hogy az ilyen provokációkat kapásból visszarugdossa, azzal a komoly indoklással, hogy véleménye szerint nem történt semmiféle szabálytalanság, a bizonyítékok meg már amúgy sincsenek meg. Elvitte őket a cica, meg sajnos éppen súlyos földrengés volt Kandahárban, emiatt sajnos odalett az egész mizgerentyű.

Magyarországon jelenleg ott toporgunk, hogy azokat a pernahejdereket, akik a FIDESZ-KDNP körül sertepertélnek, alanyi jogon megilleti a bűnösség vélelme, persze annak mindenféle káros kockázata és mellékhatása nélkül. Felsőbb körökben immár teljesen szabad lett a vásár. Igazi aranykor köszöntött a szerencsés kiválasztottakra és nyomorult talpnyalóikra. Lehet is irigykedni rájuk. Van miért.

Még, hogy egy ilyen OLAF-vizsgálat mifelénk? Pipafüst! Szép is lenne ha a miniszterelnök vejét, nevezett T. Istvánt a választási kampány kellős közepén vágnák be valami sötét áristomba. Na jó, O. Viktor, büntetlen előéletű miniszterelnök még ebbe se bukna bele, legfeljebb a szóvivőjén keresztül, illetve nemzeti konzultáció keretében megüzenné kedves híveinek, hogy nem igazán ismeri ezt a Pista gyereket. Eddig azt hitte róla, csupán pálinkát szeretne eladni neki, abban meg ugye nincs semmi rossz. Sőt! Aztán ártatlan arccal megkérdezné, hogy tulajdonképpen mi is az a tender, mivel neki olyanja még sohasem volt. Pont emiatt próbált egészségesen étkezni, nehogy elkapjon egy ilyen veszélyes nyavalyát. Oszt ennyi!

Amúgy T. István esetében 40 millió euróról van szó, ami nagyjából 15 db, Deutsch Tamás politikai karrierjét megalapozó Tocsik-ügynek felel meg. Akinek kedve szottyan hozzá, az számolja át jelenértékre, vagy mire. Akkor sem kis összegről van szó.

Pörzsölt disznyóra is csak azért írjuk rá, hogy: „Ő volt a Soros!!!”, nehogy összekeveredjen a szigorú vágási sorrend. Székelyföldön így számozzák a röfiket. A másikon majd az szerepel: „Ő meg itt a Következő, a Georgie!!!” Csoda, hogy a Habony-team még nem rukkolt elő egy ilyen fotóval, valamint a hozzá tartozó, pálinkásan pirospozsgás Pócs János, büntetlen előéletű magyar víz- és gázszerelővel. Egy ilyen önfeledt mókázás után az ő mentelmi jogát néhány puhány országban már rég felfüggesztették volna, aztán lelkesen magyarázkodhatott volna a bíróságon, mi a véleménye a gyűlöletkeltésről és miért szereti annyira az ilyesmit, hogy hülyegyerek módjára még ki is posztolja. Nálunk szerencsére ő csupán egy jópofa, vicces fiú, aki közülünk való és nem közülük. (Lásd a megboldogult disznón szereplő aranyszínű pingálmányt.)

K. Lajos 82 éves nagymamája, nyugdíjas védőnőként azért vehetett magának jutányos áron sertéstelepet, mivel nem nagyon kellett attól tartania, hogy emiatt az unokája politikai karrierjének és büntetlen előéletének akár vége is szakadhatott volna. A bűn az nagyjából világos, amihez mellékbüntetésként járt még 251 millió forint állami támogatás. K. Lajos minden tőle telhetőt megtett az busás üzlet érdekében, a nagymama így juthatott hozzá a nyírségi Southfork Ranch-hez. (Lásd John Ross II. (J.R.) „Jockey” Ewing, mohó, egocentrikus, manipulatív és erkölcstelen olajvállalkozó, aki az ellenségeivel mindig kíméletlenül elbánt, bármilyen eszközhöz is kellett nyúlnia. Forrás: Wikipédia)

Mindezen, nyílt színen elkövetett, szemérmetlen csúfságok bőségesen elegendőek lennének arra, hogy erre egy párt ezeknek az ügyeknek a hatására atomjaira essen szét. Hozzá lehet még ezekhez a disznóságokhoz csapni a több kötetesre rúgó Rogániádát, valamint a felcsúti Szilícium-völgy kalandos históriáját, ahol O. Viktor dácsájából a kilátást egy egész stadion-komplexum takarja el.

Semmi sem tökéletes, illetve az, de nem úgy, ahogy azt elvárnánk. Az univerzum kifürkészhetetlen és szeszélyes akaratából kifolyólag mindezen gaztettek hatására az ellenzék kezdte el magát felemészteni. A kormánypárt közben köszöni szépen, jól van és szépen gyarapszik.

2018 áprilisa után hány sertéstelep jut fitt nagymamák, megboldogult tántik, valamint vállalkozó kedvű kisonokák' birtokába? Vajon ki fogja kivitelezni ezen lenyűgöző létesítmények díszkivilágítását? 

Az biztos, hogy vicces, jópofa feliratokról a teljes mértékben szabadlábon viruló P. János, performansz művész, mókamiki fog gondoskodni.

Hogy mi lesz ennek a nagy dőzsölésnek a vége? Talán valami olyasmi, mint Marco Ferreri, A nagy zabálás című filmjének. Ha meg nem, akkor így jártunk. Marad a dagonya.

A bejegyzés trackback címe:

http://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr9513574193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.14. 15:00:04

Brüsszel bekapcsolódott a kampányba, ez plusz 5 % a Fidesznek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.14. 19:45:47

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Persze, mert szabályos, ha a pályázat kiírója összejátszik a nyertessel...

VaradiJanos 2018.01.15. 09:30:46

Tök jó hír. Akkor most már juhász peti könnyen megnyeri a választásokat