Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Kampányszilárd

2018. január 27. - Toadwart66

192276_640_gye_02plakatkiallitas_1.jpg

A Magyar Idők információjáról, miszerint titokban radikális aktivistákat arra képeztek ki, hogy provokálják a rendőröket azért, hogy egy tüntetésen közbelépjenek, Lázár úgy fogalmazott: szeptembertől a tavaszi választásig provokációk sora várható, durva választási kampány lesz.” (Lázár János: a rendőrség felkészült a provokátorok kezelésére a durva választási kampány során)

A rókalelkű főminiszter mindezt még az Úr 2017-es esztendejének június havában nyilatkozta. A provokációk szép rendben lezajlottak, a rendőrök megbüntettek számos, Soros György által fizetett gyorshajtót, csendháborítót, az ÁSZ pedig néhány arra kijelölt pártot.

A rendőrség Németh Szilárd, ultraradikális aktivista ténykedésére azonban semmiképpen sem tudott időben felkészülni, mivel őkegyelmét olyan szorosan védi a mentelmi jog, mint a fűzőként szolgáló zakója a meghűléstől. A 2017-es Arany János-emlékév Gauleitere sebezhetetlen.

Ha már a baráti rendezőség számára oly busásan jövedelmező emlékévekről van szó. Szorgos kutatók igazán kideríthették volna azt, hogy a Walesi bárdokat nem Arany János írta, hanem Dózsa László (1942-), csak ő Lehel téri bárdokként, Soros György ellen és sapkában. Utóbbit cáfolhatatlan bizonyítékként be is lehetett volna mutatni egy sajtótájékoztatón, majd minden ezen okvetetlenkedőt jól el lehetett volna küldeni a ... Ez valami miatt elmaradt.

Vissza az ember tragédiájához.

Ki ez a furcsa férfiú, mire lehet használni, és miért pont őt? – merülhetnek fel a kínzó kérdések a Fidesz brutális alelnökének láttán egy átlagos magyarországi felhasználóban. Mi vesz rá egy gyenge képességű tanítót arra, hogy tüneményes politikai pályát fusson be, majd ennek kihasználásával teljesen összefüggéstelen, de grandiózus ostobaságokat hordjon össze nagy nyilvánosság előtt. Teszi mindezt többször, ráadásul egyre gyakrabban.

A szélesszájú orrszarvú igazán pompásan mutat Afrika végtelen szavannáin, de erős megrökönyödést válthat ki egy kisvárosi vegyeskereskedésben, amint éppen fizetni szándékozik, illetve megpróbál valahogy finoman megfordulni. Szerencsére az említett páratlanujjú patás gondosan elkerüli ezeket a helyeket, és nincsenek különösebb politika ambíciói.

A medián halálos adag, ismertebb nevén LD50 érték az a mennyiség, amely egy adott anyagból, vegyületből a kísérleti állatok (általában patkányok) 50%-ának pusztulását okozza, mégpedig 24 órán belül. Németh Szilárd esetében még nem állapították meg a letális dózist, de rendkívül tisztességtelen dolog mindezt a pártállami televízió lelkes nézőin kikísérletezni. Ők ugyanis nem patkányok, csupán rendkívül hiszékeny és egyszerű gondolkodású emberek. Galádság ezt a gyengeségüket kihasználni.

Jobban megvizsgálva a kérdést, nyilvánvalóvá válik, nincs itt semmiféle ellentmondás és senki sem fog Németh Szilárd túlzott fogyasztásába belepusztulni. Őt nem a szórványosan előforduló klasszikafilológusok, hanem a tömeges kormánypárti szavazók, illetve rajongók számára konstruálták meg hozzáértő, ügyes szakemberek. Orbán Viktor hívei az ilyesmit szeretik. (Lásd Hannibál tanár úr, rendezte: Fábri Zoltán, 1956) Számukra hazugságokból, csúsztatásokból, ostobaságokból nem létezik halálos dózis, sőt ezek tartják őket kiváló kondícióban, szavazóképes állapotban, legfőképpen kellő mértékben hülyén. Egy elhivatott Orbán-hívő jóval könnyebben képes Németh Szilárddal azonosulni, mint Szél Bernadettel, aki ráadásul nő, ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Az MSZP által kezdeményezett nemzetbiztonsági bizottság ülés törvénytelen megpuccsolása előtt és után Németh Szilárdnak bőven akadt lehetősége arra, hogy megmutassa azt, mire képes ha engedik szabadon garázdálkodni. Gyakorlatilag mindenre, amivel megbízzák. Másra nagyon nem.

Magyarországon minden ügymenet leegyszerűsödött. Amire a kormánypárt azt mondja törvényes, az, az, amire meg azt, hogy nem, az meg nem az. A plakátháború, Simicska Lajos megítélése, az Állami Számvevőszék ténykedése, a letelepedési kötvények, a menekültekkel kapcsolatos idétlenkedés, jobban mondva médiahack mind azt bizonyítja, nem kell nagyon lelkizni, csupán ütni-vágni.

A kormánypárt pont olyan, mint Németh Szilárd. Brutális, durva, faragatlan, törtető. Érvekkel nem lehet hatni rá, büntetni pedig egyenlőre nem nagyon lehet. Nagyjából 2 millió választópolgár számára Németh Szilárd testesít meg mindent ami nem liberális, tehát akkor jó. Ennyi az egész.

És, hogy ki is ez az ember? Nem érdekes. Az biztos, hogy nem szélesszájú orrszarvú, mivel Németh Szilárd nem mutatna pompásan Afrika végtelen szavannáin. A Fideszben azonban egészen csinosnak tűnik.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr2013606821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.