Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Nem félek tőled, Simicska Lajos! (Már!)

2018. március 19. - Toadwart66

nbb_20070908_2173_focuspoint_1240x675.jpg"aki előttetek áll, aki mellettetek áll, aki mögöttetek áll az a mi emberünk"
(Müller Péter Iván. Kontroll csoport)

„Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Simicska Lajos!” (Szita Károly & Krakus Péter)

Nocsak! Micsoda meglepő, bátor kijelentés! Ez a derék harcos talán még Soros Györgytől sem retteg, csak ha kampányolni kell ezzel.

Nem félünk tőled, Simicska Lajos! Ez bizony hasonló tulajdonság köztem és Szita Károly, jelentett Krakus Péter, Kaposvár pökhendi polgármestere között. Sőt! Én soha nem féltem a Fidesz-konszern leváltott vezérigazgatójától, igaz, ő azt se tudta rólam, hogy a világon vagyok, így ő sem félt tőlem. Valószínűleg ma sem. Ezt azért nem nevezném részemről hősies cselekedetnek. Alapvetően kimondottan gyáva alak vagyok, változó számú, lagymatagon titkolni próbált jellemhibával.

Ez a Krakus nevű vamzer azonban a nevezetes G. nap előtt nem nagyon mert volna újjat húzni az akkor még korlátlan hatalommal rendelkező Simicska Lajossal. Maximum egy „Igenis, kérlek! Hogyne, azonnal intézkedem! Nagyon köszönöm, Lajos! Pontosan mennyit is mondtál?” – ellenkezésre futotta volna az akkori „nem félek tőled”-ből. Az ilyen Krakus-féle, szorgalmas spiclik esetében a tiszta lelkiismeret értelmezhetetlen fogalom. Ami nincs, az nem lehet sem tiszta, sem piszkos, sem poros, csupán egy nagy nulla. Mint maga a gazdatest.

Egy spicli mindig is spicli marad, mivel ez természetéből, neveltetéséből, gyávaságából, aljasságából fakad. A kis Krakus pajtás valószínűleg már általános iskolában szorgalmasan árulkodhatott, majd be is söpörhette az ezért járó előnyöket, valamint társai mély megvetését, ha fény derült alantas tevékenységére. Ha nem, akkor minden ment a maga megszokott útján.

A kaposvári, 00-ás Bürgermeister nosztalgiából talán még ma is írogat jelentéseket, csak úgy merő szórakozásból, meg aztán azért, nehogy kijöjjön a gyakorlatból. Most nem szocialista, hanem nemzeti érzületből. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy egy gazfickó mire hivatkozik aljas tetteinek elkövetése közepette. Akár még tíz Miatyánkot is elmormolhat fogalmazás közben. A lényegen ez semmit sem változtat. Önérdekből és anyagi előnyökből teszi, amit tesz. Ő egy ilyen ember.

Jaroslav Hašek, Švejk a derék katona című regényében meleg szívvel emlékezik meg Bretschneider úrról – akit később felfaltak a saját kutyái –, az államrendőrség civil ruhás detektívjéről. A derék Bretschneider úrnak azonban ez volt a tisztes foglakozása. Krakus azonban végzettségét tekintve növényvédelmi üzemmérnök, okleveles agrármérnök, valamint környezetvédelmi szakmérnök. Ez a hivatás nem tette kötelezővé azt, hogy buzgón és lelkesen jelentsen munkatársairól, ismerőseiről, meg ki tudja még kikről. Krakus esetében a besúgás fakultatív tevékenység volt, karrierje előmozdítása céljából, talán bosszúvágyból, a párt iránti hűségéből. Az okokat soha nem fogja bevallani.

A jó erkölcs és a tisztesség azt kívánta volna, amint kiderült Krakus Péter dicstelen múltja, Szita Károly azonnal lemondott volna a polgármesterségről, ha pedig nem, akkor a mások kommunistáit oly mániákus módon pellengérre állító Fidesz-KDNP kényszerítette volna erre.

Mit keres egy ilyen komcsi spicli a kerekasztal lovagjai között? A többiekhez hasonlóan valószínűleg rengeteg pénzt. Pont ez az egyik legnagyobb gond ezzel a NER-nek nevezett véd- és dacszövetséggel. Sorra pozícióba emeli ezeket az erkölcsileg, morálisan, valamint ma már szakmailag is értéktelen figurákat, szerencselovagokat, semmirekellőket, szélhámosokat. A szomorú az, hogy ez hatékony, nyerő stratégia. A közös bűn szorosan, megbonthatatlanul összekovácsolja ezt a kétes múlttal rendelkező kompániát. Mind-mind egyre jobban zsarolhatóvá válnak. Csak a NER (lásd Cosa Nostra) szövetségében érezhetik biztonságban magukat. A szervezeten belül övék minden, azon kívül pedig senkik és semmik, legfeljebb hazaárulók.

Ha ezt a Krakus nevű szélhámost korrekt módon, úgy kivágnák, mint Sauerbrunn-né a férjét, amikor az hajnalban részegen hazatántorog, az katasztrofális lavinát indíthatna be. Gyakorlatilag senki sem érezhetné többé magát biztonságban. Megszűnne a védővarázslat. Gyenge jellemük miatt előbb vagy utóbb a saját bőrük mentése érdekében elkezdenének szépen kipakolni, spicliskedni. Oda lenne az egész, oly szépen felépített Orbán-birodalom. Innen hát a nagyfene bátorság.

Ha bekövetkezne a bukás, Krakus Péter, önkéntes besúgó bátran kijelenthetné:

„Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Orbán Viktor!”

Valami miatt idáig már nem terjed ki Krakus, illetve Szita rendíthetetlen bátorsága, ami mennyiségileg nagyjából a lelkiismeretével egyenlő.

Mocskos idők, mocskos alakoknak kedveznek.

***

„- No és Bretschneider úr nem jár ide? - kérdezte Švejk.

– Volt itt egypárszor – felelte a vendéglősné –, megivott egy-két sört, kérdezte tőlem, hogy kik járnak ide, és hallgatózott, hogy mit beszélgetnek a vendégek a futballról. Amikor őt látják, mindig csak a futballról beszélnek. És ő folyton rángatózott, mintha minden pillanatban őrjöngeni és rúgkapálni akarna. Az egész idő alatt csak egy kárpitos ment neki lépre a Příčná utcából.

– Az ilyesmi gyakorlat kérdése - jegyezte meg Švejk –, nagy marha volt az a kárpitos?

– Körülbelül olyan, mint az uram – felelte Palivecné sírva. – Bretschneider úr megkérdezte tőle, hogy lőne-e a szerbekre, ő meg azt mondta, hogy nem tud lőni, de egyszer volt egy ilyen vásári lövöldében, és ott ellőt  egy koronát. Aztán mindenki látta, hogy a Bretschneider úr előveszi a noteszát, és azt mondja: «Nocsak, megint egy szép új hazaárulás!» És elment azzal a Příčná utcai kárpitossal, és az nem is jött vissza többé.”

Jaroslav Hašek;. Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban

.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr7213751526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2018.03.19. 20:54:20

nemzethy sztenderd.

csak félve teszem hozzá hogy a kommunisták is nacionalistákká váltak, elég hamar rájöttek hogy az internacionalizmus több problémával mint előnnyel jár, így aztán ők is bevezették az oszd meg és uralkodj-t, atomizálták és árkok közé szorították a társadalmat.

szóval a mai bajok eredete kommi időkben is keresendő, na meg horthy tisza széchenyi bethlen mátyás béla istván előd dínók egysejtűek vulkánok nagy bumm. Egy szép folyamatos fejlődés eredményeként érkeztünk a jelenlegi helyzetbe, mindenki kivette a részét belőle. (én is)
süti beállítások módosítása