Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Rendszer-visszaváltás

2018. április 21. - Toadwart66

download-12-e1506060371520-1024x576.jpgRémusz bácsi meséi: Mese a rókáról és a kópé tücsök pajtásról

„Most is és mindig is arra törekedtem, hogy a 3/3-ot szolgáljam, az ő érdekeiket is szolgáljam.” (Orbán Viktor)

Ez, így, eléggé cinkes beszólás. Nagyon reklámozza Orbán a szolgáltatásait (rejtett termékmegjelenítés), ha egy mondaton belül kétszer is megemlítette azokat. Ezt a huncutságot bizony érdemes lesz gondosan felírni, mégpedig a kéménybe korommal, mivel a kormányfő szavai nagyjából annyit is érnek. Eddig is így volt, eztán’ meg majd fokozottan így lesz. Máshol ezt hívják ordas nagy hazugságnak, nálunk pedig miniszterelnöki rádióinterjúnak.

Orbán már el is kezdte kiszórni az említett 3/3-ából azokat, akik számára nem oly kedvesek. Szíves közlése alapján nem azt kell figyelembe venni amit mond, hanem akiket kinyír.

A választások előtt a Fidesz hívei kínosan hallgattak. Nem nagyon büszkélkedtek. Sorosozáson, migránsozáson kívül nem nagyon foglalkoztak mással. Korrupcióval, ilyen-olyan pénzekkel kapcsolatban nem szívesen keveredtek vitába. Érezték, az ilyen cselekedetek nem tartoznak nemzeti identitásunk kinyilvánításához. A fényes győzelem után ez stratégia megváltozott, mégpedig így:

 – Ja, bocs, dehogynem. A kedvenceink annyit lopnak, amennyit csak akarnak. Ehhez nektek semmi közötök, rohadék libsik!

Orbánnak immár hivatalos bárcája van arról, miszerint Magyarországon bármit és bárkit kifoszthat. Erre tényleg vonatkozik a 3/3-ad. Valójában most és mindig arra fog törekedni, hogy a 3/3-ad az ő érdekeit szolgálja. Akinek ez nem tetszik, az sajnos pórul járt, aztán mehet panaszkodni ahová csak akar, foganatja úgy sem lesz.

Minden rendszernek megvannak korlátai. Orbánnak most talán az az egyik legfontosabb feladata, hogy ezt mindenki tudomására hozza. Tüntetni, tiltakozni lehet, ami jelen helyzetben még hasznos is számára, mivel ebből is látszik, Magyarországon a szólásszabadsággal minden rendben van. Vígan lehet nagyon csúnyákat kiabálni a miniszterelnökre. Az MTV legfeljebb bevág hozzá néhány képet a 2006-os randalírozásról.

Ha valaki túlságosan gyakran fejezi ki elégedetlenség a „népfelség ellen”, legfeljebb felkerül egy olyan listára, amelyen már minden bizonnyal ott is szerepel a neve. Kezdődhet a gondos strigulázás.

Megtörtént tehát a rendszer visszaváltása. Visszatértünk az 1989 előtti időkbe. Irányított demokráciából átmentünk valami illiberális kulimászba, amiben a legtöbb embernek valahogy meg kell élni. A partizánokat, a városi legendákkal ellentétben, nem nagyon fizeti meg bőségesen Soros György. A gaz spekulánsnak még egy nyomorult újságot sem sikerült összekaparnia, miközben Orbán letarolta a magyarországi médiapiacot.

Lehet persze azt mondani, hogy a 444-et, meg a Kisállattenyésztők lapját Soros György finanszírozza, de közel sem olyan nagyvonalúan, mint a kormány a saját médiabirodalmát. Azt pedig talán még a legelvetemültebb Orbán-hívők sem állíthatják, hogy Simicska Lajos Soros György ügynöke lett volna. A Magyar Nemzet a narancsos választások után gyorsan meg is boldogult. Ha valaha feléled, nem lenne túlságosan meglepő, ha majdani főszerkesztőjét Bayer Zsoltnak hívnák, aki többször is tanúságát tette már elfogulatlanságának, józanságának, jámbor, istenfélő (jelenleg épp katolikus) természetének, igazságérzetének. A pornólapok között szépen elférne az ő lapja is, Magyar Trágárkodás címmel.

A dolgos, egyszerű polgár számára most az a legfontosabb probléma, hogy valahogy meg kell élnie. Ezt a vágyát nem hánytorgathatja fel számára senki. Sem ellenzéki messiás, sem valami új földesúr.

Ezt a 2018-as választást nem lehet egy vállrándítással elintézni. Orbán furcsa egypártrendszere megszilárdult. Itt az ideje az örvendezésnek, illetve az óvatos tapogatódzásnak.

Néhány apróság ugyan akad, ami gondot okozhat a győztes számára, de ezek nem túl veszélyesek. Ha az Európai Unió a bíróságok függetlenségét elengedhetetlen feltételéül szabná a kifizetések folyósításának, akkor Magyarország amolyan megtűrt kategóriába kerülhet. Az EU azonban nem a gyorsaságáról híres, az Európai Parlament ráadásul nem is támogatja az ötletet. Nem ez fogja bedönteni az Orbán-rendszert.

A legnagyobb veszélyt a rezsimre az jelenti, hogy kiemelten jutalmazza az ostobaságot, valamint a feltételek nélküli hűséget. Az új kormány összetétele rendkívül sokat elárul majd az ország jövőjét illetően. Repülős Tóni kinevezése főminiszternek azt fogja jelenteni, hogy a minisztériumokban minél előbb meg kell próbálni minden értékesebb holmit stabilan lerögzíteni, ha nem akarják, hogy azoknak lábuk keljen. Ez legyen az ő gondjuk. Tóni jelleme nem fog megváltozni.

(„Enyv: A teljesen tiszta enyv (a gelatine) csaknem szintelen, áttetsző- üvegszerüen rideg, és szagtalan, alkoholban és éterben oldhatatlan. Az enyvet ragasztásra (asztalos enyv) használják. Ragasztóképessége miatt a kalap gyártására, a posztó csinozására (appretálására), a papir enyvezésére, gipszformák készítésére, anatómiai készítményekre, a könyvnyomtató hengerek készítésére, a legjobb enyvet, a zselatint pedig a fotografálásnál (krómenyv), a kelmefestészetben, a főzésnél, meg a gyógyászatban alkalmazzák. A kereskedelemben előforduló enyvbe gyakran ólomcukrot és szódát, cinkfehéret, krétát stb. kevernek.” Forrás: A Pallas nagy lexikona)

A 3/3-ból kiszorult emberek számára az lesz majd a fő kérdés, mit engedhetnek meg maguknak. Elég lesz-e ha hallgatnak? Kötelező lesz-e templomba járniuk? Kubatov Gábornak joga lesz-e összegyűjtenie a gyónási titkokat? Munkahelyük megtartása érdekében a dolgozóknak részt kell-e venniük az állami ünnepségeken? Kiket fognak lehallgatni, majd nemzetbiztonsági okokra hivatkozva vezetőszáron elhurcolni?

Túlságosan nagy szabadságot nem érdemes remélni. Orbán ezt előre be is jelentette ez év március 15-én, a magyar néphez intézett hadüzenetében. Pofa be, megjött az elégtétel. A független sajtó bedarálása szépen halad. A rendszerellenes bloggereket nyugodtan meg lehet vádolni azzal, hogy Soros-ügynökök, nemzetárulók, bérretegők, aztán szénné lehet őket büntetni. A CÖF, mint az igazság egyetlen letéteményese, nem fogja őket megvédeni.

Szóval, Papa Doc, kíváncsian várjuk mi lesz a 3/3-on kívül rekedt latrok sorsa. A Fidesz-hívők szerint egyszerűen agyon kéne őket lőni. Ez is egy megoldás, bár nem túl elegáns, ráadásul ráfizetéses. Jóval jövedelmezőbb, ha a NAV és más állami szervek elkezdik őket szisztematikusan bírságolni, mivel ráléptek a fűre.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr1513852514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dare 2018.04.22. 16:09:48

Alig várom már hogy lássam, kik lesznek azok a Fideszből, akik a 3/3-ot fogják majd képviselni.

nemecsekerno_007 2018.04.22. 19:41:35

"Túlságosan nagy szabadságot nem érdemes remélni..."

Házasodhatok-e azonos nemű éticsigával?

Toadwart66 2018.04.24. 06:58:44

@nemecsekerno_007: Persze. Az éticsiga hímnős. Csak arra kell vigyáznod, nehogy belehaljon, amikor ráhúzod a farkadra, mivel 2000 Ft az eszmei értéke. Boldog mézesheteket!
süti beállítások módosítása