Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Balettos fiúk avatták fel a felcsúti Pancho Arénát

2018. június 21. - Jogálom 2.0

felcsut_tanc_pfla_hu.jpg

Profi balett képzésre jártak évekig azok a táncos fiúk, akik a felcsúti stadion-avatón, a budapesti vizes vb-n és Orbán Viktor 2018. március 15-ei nagygyűlésén táncoltak.

Eközben a Magyar Állami Operaház levette műsoráról a Billy Elliot című musicalt arra a kormánypárti sajtócikkre hivatkozva, miszerint a darabban szereplő kiskamasz balett iránti elhivatottsága homoszexuálissá teszi a fiúkat.

Kétségtelenül forróbb lett a hangulat, melegséget vittek a nézők szívébe azok az Orbán-kormány közeli rendezvényeken visszatérően fellépő tehetséges néptáncos fiúk, akiknek táncképzésének és napi edzéseiknek része a professzionális balett. Néptáncos pályájuk mellett többen közülük modern balett formációkban is táncolnak.

A 2017-es budapesti úszó- és vizes világbajnokság megnyitójára – ahol a táncjelenetek közt mások mellett ugyanez az állami keretek közt fenntartott néptánc formáció balettos képzettségű művészei is szerepeltek –  potom 3,4 milliárdot költött a kormány. A Magyar Idők kormánypárti lap tánc-definíciója szerint akkor ez kőkemény állami buzilobbira ment el. A záró ünnepségre hasonló volument tapsoltak el.

vizes_vb_huszar_origo_mudra_laszlo.jpg Fotó: Mudra László, Origo. 2017-es budapesti úszó- és vizes világbajnokság, megnyitó ünnepség

Talán most fog felszisszenni Jezsenszky Miniszterfia Zsolt is, ha megtudja, hogy az István, a király rockopera legutóbbi színpadi változatában szintén ezek a balettal igencsak izzadásig képzett fiúk táncoltak. Szerinte ezzel az államalapítástól kezdve a magyar keresztény nemzeti egységbe foglalták a szerzők a buzulás veszélyét. Izgatottan várom a Szörényi-Jeszenszky párbajt, ahol a Szörényi család színpadművészetből és üzleti szemléletből leckéket ad a rasszista tankönyvéről elhíresült volt külügyminiszter homofób, diszkós dj fiának. Az Erdélyben mára könnyes himnusznak számító nemzeti rockoperát nagy mutatvány lesz meleg-propaganda címen letiltatni.

Ezek a színpadi információk azok számára jelenthetnek csak újdonságot, akiknek az életéből hiányzik a táncos műveltség: alig van olyan professzionális tánc- illetve mozgásművészeti ág, akár sportág, ahol ne balettképzésre alapoznának, ahol ne lenne a balett az edzésterv markáns része: modern tánc, társastánc, néptánc, jazz tánc, műkorcsolya, ritmikus sportgimnasztika, vizes sportágak közül szinkronúszás, de egy tornász vagy toronyugró edzéstervében is szerepelhet a mozgáskoordinációt, testtartást, erőnlétet megalapozó balett.

2018-ban a balettot buziságnak kikiáltó, Andrássy úti Operaházzal szemben áll a hajdani Állami Balett Intézet impozáns, mára üres épülete: szállodává alakítják át. Az intézet elhelyezkedése nem volt véletlen: az opera- vagy klasszikus balett darabokra a táncosok csak átsétáltak. Az opera és balett szellemisége mindenhol a művelt világon egybeforrt.

A legendás intézet Táncművészeti Főiskolává, majd Egyetemmé alakult, intézeti egységében fenntartva a balett oktatást gyermekkortól elkezdő gimnáziumot is, helyileg pedig az Andrássy úti Drechsler-palotából Zuglóba költöztek. A növendékek többéves balett képzés után válthatnak szakirányt modern- vagy akár néptánc kurzusra. Utóbbi a nemzeti szemléletű Orbán-kormány különösen kedvelt művészeti ága. Ám nincs olyan virtuóz kalotaszegi legényest járó profi táncos fiú, aki ne ismerné a relevé, demi-plié, pas-de-deux balett szakszavakat és mozdulatokat.

Szakály György, balettigazgatónak, az Állami Táncművészeti Egyetem rektorának, egyetemi tanárának számos szakmai és állami – Liszt-, Kossuth-, érdemes művész – díjai mellett ott van a második Orbán-kormány alatt átadott Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje.

Nagyon nehéz beleképzelnem magam Ókovács Szilveszter vagy a Magyar Idők végtelenül műveletlen cikkírójának  helyébe: milyen okból érezhették ők és az Operaház vezetése azt, hogy a balett az Orbán-kormány nemzeti kurzusának megvetett területe lenne?

Mikor fogják betiltani az évente kora tavasszal megrendezésre kerülő Budapest Táncfesztivált, közte nemzetközi balett társulatok előadásaival?

A TEK kivonul a Táncművészeti Egyetem most pénteki, június 22-ei balett vizsgaelődására?
Minden jegy elkelt. Ahogy a 2016 óta az Állami Operaházban futó Billy Elliot is telt házas sikerdarab. A musical alapjául szolgáló angol filmdráma számos nemzetközi díjat és jelölést kapott.
Végtelenül ostoba hazugság arra hivatkoznia Ókovácsnak, hogy egy kétéves hazai közönségsiker trendje megváltozna.

Amit viszont hiányolok a Magyar Idők-cikk óta: a táncos szakma megszólalását. Elsősorban az Orbán-kormány rendezvényeire futószalagon táncosokat szállító koreográfus igazgató(k) megszólalását. Illő lenne a Nemzeti Táncszínháznak is nyilatkozni. Azt sem tudom, hogy az azóta kormánypártivá lett TV2-n, még 2006-ban futó Megatánc tehetségkutató zsűrijében szereplő színházi balettigazgatók, egyben neves balettművészek, táncos múltú médiaszemélyiségek mikor fognak véleményt mondani.

Ki vár ez ügyben kire?

orban_marcus_15_huszar_mno_nagy_bela.jpgFotó: Nagy Béla - Magyar Nemzet. Orbán Viktor 2018. március 15-ei nagygyűlése huszár-jelmezes, balett intézetet végzett néptáncosokkal

Csak remélni merem, hogy nem a táncot, a balettot védik majd meg a homoszexualitástól. Ám amikor "fehér keresztény munkavállalók hiánya", a "kereszténység törvényi védelmének szükségessége", a "meleg-propaganda" kijelentések az Alaptörvény módosítása és törvényhozás kapcsán kerülnek vezető hírek közé három napon belül, csak bízni tudok abban, hogy a fent hivatkozott táncszakmai képviselők között vannak még olyanok, akiknek az emberi jogokra épülő demokratikus értékek jelentenek még valamit, és akik még nem vesztették el teljesen a józan eszüket és gerincüket.

 

Eszes Beáta
a szerző közéleti blogger, amatőr balett- és néptáncos múlttal

(Címlap-, legfelső fotó: a felcsúti Pancho Aréna 2014-es megnyitóján táncoló néptánc művészek - pfla.hu / atv.hu)

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr4914063295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.06.22. 00:01:32

A néptánchoz nem kell balettozni, másodállásban csinálják.

huncut_kata 2018.06.22. 16:36:18

@Online Távmunkás: A profik (és a Honvéd Táncegyüttes, stb tagjai, akik az ilyen nagyobb rendezvényeken fellépnek) fő állásban csinálják, és igen, van mögöttük balettos előképzés is.

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.27. 22:56:07

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/
süti beállítások módosítása