Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

A megvilágosodás ára

2017. szeptember 18. - Tölgyes Péter

 b.jpg

Méghogy "Magyarország miniszterelnök-jelöltje"? Nagyobb szerénységet! 

Szombat óta tudjuk, hogy “Gyurcsány kormányzása nem csak gyenge, hanem elvszerűtlen is volt”. Ez a megfogalmazás mindenképpen a relevancia erejével kellene, hogy hasson, elvégre nem a Fidesz, hanem a szocialista párt vezető testülete, a Választmány előtt hangzott el a sommás kijelentés és - senki sem tiltakozott ellene. Legalábbis nyilvánosan nem. Pedig a jelenlévők többsége, beleértve a zord vádlót, nem szimpla szemlélője és ezek szerint elszenvedője volt az “elvszerűtlenségeknek”, hanem bizony tevékeny részese és alakítója.

Vagyis úgy hamis ez az egész megvilágosodás, ahogy van. Egyszersmind méretes öngól. Akárcsak Botka László irányváltása. Noha azt követően, hogy tavaly az MSZP választmányi elnöki tisztségéért vívott harcban nem is akármilyen arányban alulmaradt Hillerrel szemben, hosszú ideig azzal a pikírt megjegyzéssel utasította el a miniszterelnök-jelölti esélyeire szóló utalásokat, hogy ha egyszer a saját pártjának nem kellett, hogyan lehetne jó az országnak, egy decemberi nap reggelére kelve olyannyira átértékelte saját álláspontját, hogy a 168 Óra hasábjain üzente meg még a szoci vezérkarnak is, hogy bizonyos feltételekkel - amelyek "amúgy" totális szakítást jelentenének az új pártelnök, Molnár Gyula nyertes téziseivel - vállalná a demokratikus ellenzék közös (?) miniszterelnök-jelöltségét.

Ritkaság, hogy valaki egyetlen éjszaka ennyire megvilágosodjék. És csak úgy magától. Anélkül, hogy előtte gondosan feltérképezné, kezdeményezése nem talál-e merev elutasításra saját pártja berkeiben. Arról nem is szólva, hogy rögvest a nagy nyilvánossággal osztja meg terveit, amelyek megtorpedózzák a háttérben eredményesen zajló és az alapmegállapodás aláírásához közeledő többpárti egyeztetéseket, mint ahogy belerondítanak az addig a szocik által is szorgalmazott előválasztási elképzelésekbe.

Ez bizony puccs volt a javából. Hatalomátvétel az MSZP-n belül, nem véletlen, hogy a vezérkar két hétig egyáltalán nem kommentálta a történteket, utána viszont úgy fordult szembe addigi irányvonalával, mintha az nem is létezett volna. Teljhatalmat adva a szegedi polgármesternek, ezzel gyakorlatilag saját bukásának. Sokra megyünk azzal, hogy az ilyenkor szokás szerint működésbe lépő suttogó hírügynökség "jelentése" arról számol be: a színfalak mögött egyre többen bírálják Botkát és szövetségi politikáját, ha közben elszáguld mellettünk az idő. Ami a szövetségi politika megfogalmazást illeti, arra amúgy is ideje lenne valami más kifejezést találniuk a szociknak, mert az, hogy a “jelölt” nagy-hirtelen Szent-Iványi Istvánnal íratja most meg az ugyebár december óta kész programja egyik-másik fejezetét és hogy maga mellé állít még egy-két, pozícióra ácsingózó más pártbelit, legfeljebb megelőlegezett kamarillapolitikának vagy idétlen és szánalmas paraván műveletnek nevezhető.

Nem sustorogni kellene, hanem belülről, mert csak úgy lehet, visszakényszeríteni a szocialista pártot arra az egyetlen útra, amely elvezethet az Orbán-rendszer leváltásához. Hogy a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt érzékelje végre a változásokat: az erő pozíciójához már nincs meg a szükséges súlya, úgyhogy éppen ideje volna a valós helyzetéhez jobban illő nagyobb felelősséggel viszonyulnia a helyzethez. Elfogadva, hogy elkerülhetetlenek az erőviszonyokat figyelembe vevő, a partnereket mégis egyenrangúakként kezelő, minél szélesebb körű egyeztetések. A közösen képviselhető demokratikus minimumprogramról és - ha egy mód van rá - a közös listáról, de legalábbis az egyéni körzetekben a helyben legesélyesebb jelölt közös támogatásáról.

Az idő pénz; ha a kivagyiság- és féltékenység-vezérelte "haragszomrád" szellemében folytatódik ez a történet, ha a jelen és a jövő helyett folyton a múlttal foglalkozunk, az menthetetlenül nemzeti tragédiához, Orbán újabb alkotmányozó, kétharmados túlhatalmához vezet és óhatatlanul az MSZP teljes bukásához.

Tessék mondani, tényleg megér ennyit egy "megvilágosodás"?

 

Miért lesz ismét Merkel kancellár, és ez milyen hatással lesz EU-ra?

Hans Kundani írása

1505471889_345189_1505496456_noticia_normal_recorte1.jpg

Ilustración de Quintatinta con fotografía de Cordon Press.

A kereszténydemokrata vezető egyértelműen a legesélyesebb az szeptember 24-én tartandó Németországi választásokon. Miként befolyásolja ez az Európa-projekt jövőjét?

Az elmúlt tavasszal néhány hónapon át úgy tűnt, hogy Németországban lehetséges valódi választási lehetőség, vagyis küzdelem legalább két jelölt között, akik különböző politikai programmal rendelkeznek, majd lehetőségük lesz arra, hogy kormányt alakítsanak.

Angela Merkel kancellárt a menekültügyi válságra adott reakciója meggyengítette és növekedett a népszerűtlensége saját pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (Christlich Demokratische Union Deutschlands, CDU). Az euroszkeptikus és bevándorlásellenes párt, az Alterantiva für Deutschland (AfD) egy sor meglepő győzelmet aratott a 2016-os regionális választásokon, és egyes kereszténydemokraták annak a lehetősége miatt aggódtak, hogy ez a sikerük átterjed más körzetekre is.

A szociáldemokraták, akik az elmúlt évek minden közvélemény kutatásban során 25 % körüli eredménynél stagnáltak, elképzelhetetlennek tartották azt, hogy elegendő szavazatot szerezzenek a kormányalakításhoz, és a 2002-es választások óta, amelyben Gerhard Schröder – aki 1998 és 2005 között volt kancellár – elnyerte második mandátumát, ismét hatalomra kerüljenek. Valóban. Minél inkább jött föl az AfD, annál inkább valószínűbbnek tűnt egy új nagykoalíció létrejötte, amely már a harmadik lenne négy választási periódusban. Amikor január végén az Európai Parlament elnöke, Martin Schultz bejelentette, hogy jelölteti magát, az SPD támogatottsága hirtelen 30 %-ra emelkedett, amely nagyjából CDU-val egyenlő eredményt jelentett. Egyes kutatások azt mutatták, hogy Schulz a választók körében népszerűbb, mint Merkel.

A szociáldemokrata párt vezetőjével, Sigmar Gabriellel ellentétben – aki 2013-ban gazdasági miniszterhelyettes volt, és sokan úgy tekintettek rá, mint lehetséges jelöltre – Schulz nem vett részt a Merkel által vezetett két nagykoalícióban, amelyben az SPD kisebbségi partner volt. A szociáldemokraták, legfőképpen a 2008-as gazdasági krízis óta, részesévé váltak annak, amit Adamm Tooze úgy jellemzett, mint „adósság megállapodás. A szociáldemokrata Peer Stenbrück volt az, aki bevezette a „Schuldenbremse”(adósságfék) fogalmát, amelyet később az egész eurozónára rákényszerített.

Shulznak – aki a karrierjét inkább Brüsszelben építette, mint Berlinben – ezzel szemben lehetősége nyílt arra, hogy Merkel hitelességét kritizálja.

Eleinte úgy tűnt, hogy Schulzzal, mint jelölttel, az SPD képes lehet eltávolodni a kancellár gazdaságpolitikájától. A kampány során, az első nagy választási vitájában, melyet februárban rendeztek Bielefeldben, Schulz kritizálta az Agenda 2010-et, azaz a második Schröder-kormány reformcsomagját, valamint az utolsó szociáldemokrata kancellár által jóváhagyott munkaügyi reformokat. Támadta a társadalmi egyenlőtlenségek növekedését, a foglalkoztatottság bizonytalanságát és rossz bérezését. A szociáldemokrata jelölt több befektetést követelt az oktatásba, a digitális infrastruktúrába és technológiába.

Miközben azonban a „társadalmi igazságról” beszélt, Schulznak nem sikerült valódi alternatívát felmutatnia Merkel hajlíthatatlan stratégiája ellenében az eurozóna számára. Bár támogatta az egységes valutára vonatkozó közös költségvetési alap ötletét az eurozóna országai számára – amit a francia elnök, Emmnuel Macron indítványozott –, nem mert ambiciózusabb intézkedéseket javasolni az eurozóna adósainak kölcsönös megsegítésére. Ennek ellenére az ellenfelei a szociáldemokraták azt állították a választóknak, Schulz pont egy olyan „átruházási uniót” kíván létrehozni, amelytől annyira félnek; más szavakkal, egy olyan EU-t, amelyben a költségvetésben felelősen viselkedők finanszírozzák a felelőtleneket.

Mindenesetre, április elejére Schulz buborékja kipukkadt. A szociáldemokraták támogatottsága arra a szintre esett vissza, mint mielőtt jelöltette volna magát, azaz 15 ponttal a CDU mögöttire. Májusban súlyos vereséget szenvedtek az észak-rajnai-vesztfáliai tartományi választásokon. Kétségbeesésében Schulz fokozta Donald Trump elleni retorikáját, amivel megpróbálta Schrödert utánozni, akinek 2002-ben akkor sikerült az újraválasztása, miközben közeledett az iraki háború. Ezúttal azonban ez nem működött. Ennek az írásnak (17 SEP 2017 – 00:01 CEST) megjelenése idején a felmérések azt jelzik, hogy a CDU a szavazatok 37-39 %-át, az SPD 20-24 % szerezheti meg.

Összefoglalva, egyértelműnek tűnik, hogy Merkel immár negyedszer ismét kancellár lesz. Ez azt jelentheti, hogy azok a kérdések, amelyeket a szeptember 24-i választások előtt felmerülnek, másodlagosak. Ennek ellenére, van köztük három különösen fontos. Elsőként: – Milyen koalíciót vezet majd Merkel a választások után? Másodszor: – Milyen lehetőségei lesznek az SPD-nek, ha valóban vereséget szenvednek? Harmadszor: – Milyen szerepet kap az AfP a Bundestagban a következő parlamenti ciklusban?

Merkel koalíciója nagymértékben függ attól, hogy milyen eredményeket ér el a liberális párt, az FPD (Freiheitliche Partei Deutschlands). Úgy tűnt, az erejük leértékelődött miután 2013-ban kevesebb mint 5%-ot értek el, és elvesztették az összes helyüket a Bundestagban. Azonban az új vezető, Christian Lindner (38) irányítása alatt visszaszerezték az erejüket, és az előrejelzések szerint a szavazatok 8-10 %-át szerezhetik meg. Ha így lesz, a jobbközép („fekete-sárga”) koalíció a demokraták és a szabad demokraták között, a 2009 és 2013 közötti időszakhoz hasonlóan ismét lehetségessé válhat. Ez lenne a legtermészetesebb szövetség.

Függetlenül attól, hogy az SPD olyan katasztrofális eredményt ér el, mint Frank-Walter Steinmeyer 23 %-a 2009-ben, vagy valamivel jobbat, olyat mint Peer Steinbrück 2013-as 26 %-a, egy újbóli nagykoalíció akkor is lehetségessé válik, abban az esetben, ha az FPD nem szerez elegendő szavazatot ahhoz, hogy a CDU-val többséget alakítsanak a Bundestagban.

Talán ez lesz az egyetlen kétpárti koalíciós lehetőség. Ebben az esetben, az SPD komoly dilemmával szembesül, de ehhez ők már hozzászoktak. A párt stratégái tisztában vannak azzal, hogy a kisebbségi szövetség Merkellel nagyon káros lehet számukra. A választási matematika azonban nem kínál más lehetőséget, hacsak nem akarnak újabb választást kiprovokálni, de ezzel azt kockáztatják, hogy a német választók ezt felelőtlen lépésnek tartják a részükről.

Tavasszal úgy tűnt, hogy Schulznak – köszönhetően, hogy többen centrista-populistaként tekintettek rá – sikerülhet visszaszereznie azon szavazók szimpátiáját, akik elutasították az SPD-t, és átpártoltak az AfD-hez. Ezzel ellentétben azonban az SPD támogatottsága csökkent, az AfD új vezetői Alexander Gauland és Alice Weidel irányítása alatt pedig erőre kapott. A legutóbb kutatások szerint a 8-12 % körüli eredményt érhetnek el, és úgy tűnik első alkalommal léphetnek be a Bundestagba. Képviselőházi jelenlétük puszta ténye is nagyon fontos változást jelent a német politika térképén. Mindenekelőtt nyomást fognak gyakorolni a kormányra olyan témákban, mint a menekültpolitika vagy az integráció. Tehát, ha ismét egy új nagykoalíció alakul ki, és az AfD válik a harmadik legnagyobb párttá – amelyet több előrejelzés mutat –, az AfD valódi ellenzékké válhat.

A kérdés az, vajon mit jelent mindez Európa számára. Az igazság az, legyen bármi is a választás eredménye, nem jelenthet nagy különbséget. Egyrészt, mivel bármelyik párt csatlakozik is a koalícióhoz, kisebbségben lesz, így korlátozott befolyással lesz a politika egészére. Másrészről egy különleges konszenzus áll a német politika középpontjában. Habár az a négy párt amely szövetségre léphet a kormánnyal különbözik, ezek elsősorban csak részletkérdések, árnylatok. És ez a konszenzus az Európai Unió tekintetében különösen szilárd.

Mióta Macron feltűnt a semmiből, és a májusi választásokon megnyerte az elnökséget, az EU szempontjából új optimizmusra adhat okot. Várhatóan Macron újraéleszti – és újból kiegyensúlyozza – a francia-német kapcsolatokat, amivel lehetővé teszi az eurozóna gazdasági és intézményi ügyeinek előrehaladását, amelyekkel Európa hét éve küzd.

E megközelítés szerint Macron bizonyítani fogja Franciaország strukturális reformok iránti elkötelezettségét, így kimutatja a hitelességét és meggyőzheti Németországot arról, hogy tegyen engedményeket a költségvetési szabályok és az adósságok tekintetében. Számos uniópárti hangsúlyozza, hogy Merkel nyitottnak tűnik Macron javaslatára az euroövezet közös költségvetésének létrehozására és egy pénzügyminiszter kinevezésére, valamint arra az egyértelmű elkötelezettségre, hogy az az ESM-et (European Stability Mechanism) egyfajta Monetáris Európai Alappá alakítsák át. Ennek ellenére még mindig nagy különbségek vannak a francia és német álláspontok között. A franciák több kockázatot szeretnének megosztani az eurozónán belül, és az új alapot egyfajta kezdeti Kincstárnak tekintik. A németek úgy vélik, hogy növelni kell a tagállamok költségvetéseinek ellenőrzését és be kell tartatni az eurozóna költségvetési szabályait.

A berlin vezetők szeretnék, ha Macron sikeres lenne. Tisztában vannak azzal, hogy ellenkező esetben 2022-ben Marine Le Pen megnyerheti a következő választásokat. Egyesek még azt is elismerik, hogy Németország nem támogatta kellő mértékeben az olyan korábbi jobbközép és közép-baloldali vezetőket, mint Antonio Samaras és Matteo Renzi, akik az országaikban lökhárítókként” szolgáltak az országaik és az olyan populista pártok között, mint a Syrizia, vagy a Movimento 5 Stelle (M5S) mozgalom között. A németek azonban aggódnak a Franciaországgal kötött paktum ára miatt. (Emanuel Macron megmenti Európát... és Németországnak kell kifizetnie”, írta a Der Spiegel hírportál a francia elnök győzelme után.) Sokan elutasítják, hogy egyeztessék Franciaország és Németország elképzeléseit a közös valuta jövőjét illetően.

Ha a szabad demokraták csatlakoznak egy fehér-sárga koalícióban a kereszténydemokratákhoz, valószínűleg nyomást gyakorolnak majd Merkelre, hogy keményítse meg az álláspontját az eurozónával kapcsolatban, vagy használja fel őket ürügyként arra, hogy megkeményítse azt. Konkrétan Linder nyilvánosan felszólította Görögországot az újrakezdés lehetőségére euró nélkül”, vagyis kizárnák őket a közös valutából, amint azt Wolgang Schäuble pénzügyminiszter 2015. júliusában javasolta. Még abban az esetben is, ha Lindber váltja Schäublet a külügyminiszter helyén – mivel ezt a kisebbség társ adja a koalíción belül – az erőviszonyok Merkel és a pénzügyminiszter között nagyon hasonlítani fognak majd az elmúlt négy évihez.

Úgy tűnik, egy nagykoalíció a szociáldemokratákkal bizonyos reményt nyújthat Németország számára, hogy enyhítsen hozzáállásán az eurozóna tekintetében. Azonban, még ha az SPD támogatottsága meg is haladná a 26 %-ot, akkor is kisebbségi partner maradna. Mindenesetre az SPD félelmei az eurozónával kapcsolatban azt sugallják, ha pénzügyminisztériumot kapnák is meg a külügyminisztérium helyett – ami sok vélemény szerint lehetséges –, a helyzeten nem változtatna túlságosan.

Mindezen okok miatt valószínű, hogy azok, akik nagy előrelépést várnak az eurozónával kapcsolatban, csalódni fognak. Schulz veresége azt fogja jelenteni, hogy az ő magatartása, egy Merkelénél engedékenyebb hozzáállás, a választók elutasításával találkozik. A kancellárnak, akinek mindenekelőtt erre kell reagálnia, folytatnia kell a kijelölt irányt. Vagyis, Merkel azt fogja feltételezni, hogy azzal a küldetéssel választották újjá, hogy folytatnia kell azt, amit a krízis kezdete óta, az elmúlt hét évben tett. Európának el kell fogadnia azt az elképzelést, hogy Németország nem fogja megváltoztatni az álláspontját.

Hans Kundnani es Senior Transatlantic Fellow en el German Marshall Fund y autor de ‘La paradoja del poder alemán’ (Galaxia Gutenberg).

https://elpais.com/internacional/2017/09/15/actualidad/1505471889_345189.html

Párbeszéd a Klauzál téri Hitlerről

Eszes Beáta nyílt levele

szucs_balazs_parbeszed.jpgA Párbeszéd VII. kerületi képviselője, az a Szücs Balázs keresi a piaci Hitler-kép felelősét, aki 2015-ben a Gárdát alapító Für Lajosnak szavazott meg emléktáblát. Míg Szücs megmagyarázhatja, miért kell megbékélni a neonáci Gárda alapítójával, addig rendőrségi erőszakkal lépnek fel olyan ellen, aki szerint egy náci politikust éltetni veszélyes.

Tisztelt Szücs Balázs!

A Gépnarancs online hírportálon olvastam, hogy Ön tett – nagyon helyesen – a Párbeszéd nevében nyilatkozatot a párt Budapest, VII. kerületi képviselőjeként a Klauzál téri piacon árult Hitler-kép kapcsán.

A levelem célja, hogy megkérjem Önt, hogy a rendőrségtől kérjen magyarázatot az intézkedés mikéntjére és hiányára, válaszuk hiányában pedig menjen el addig a rendőrségi fórumig, amíg választ nem adnak, ugyanis a rendőrség köteles az állampolgárok politikai képviseletének beszámolni a nyilvánosságot különösen érintő ügyekben.

Üres pártnyilatkozatok lekövetés nélkül

Kérem, adjon majd a nyilvánosság számára tájékoztatást, hogy áll az ügy, a végkimenetelről is, ne maradjon ez a közleménye pusztán egy üres szólam. Ahogy mai napig nem tudjuk, miért éltette a Jobbik párt online tévéje, az N1TV Hitlert, hiába tett fel kérdést annak idején Karácsony Gergely Vona Gábornak, a választ sosem tudtuk meg. Egy korábbi pártközlemény, aminek semmi, de semmi eredménye és következménye nem lett.

Egyúttal engedje meg, hogy kommentáljam a közleményét. Ön a nagyobb hangsúlyt a kerület fideszes alpolgármester felelősségére helyezte, azzal érvelve, miként lehet egy önkormányzati piacon Hitler-képet árulni. Véleményem szerint ez populista megközelítés, ugyanis ilyesmit még rendőrség sem képes megelőzni. Ön hogy gondolta, minden piaci árus testi motozáson essen át a piacra belépés előtt? Ha igen, ez mennyiben lenne az önkormányzat feladata?

Létezik az ún. holokauszt-tagadási büntetőtörvényünk: a törvény megfogalmazása miatt nehézkesen, de erre az esetre húzható rá, amennyiben egy személyt ábrázoló képet nem tekintünk puszta tárgyi jelképnek, így Hitler portréja nem devalválódik önkényuralmi jelképpé. A tagadási törvény második része szól a tiltott önkényuralmi jelképek használatáról, a tagadáshoz képest kisebb bűntettnek, vétségnek számít, ám Hitler pozitív propagálása ennél súlyosabb.

Hitler képét kritikátlan, tehát nem történelmet demonstráló, azt oktató kontextusban árulni az Hitler idolként kezelését jelenti, ez pedig azt jelenti, hogy illető nincs tisztában a nemzeti szocializmus bűnének súlyával, azt relativizálja, sőt, semmibe veszi. Sajnos a hazai büntetőtörvényünk a népirtás felelőseinek éltetését nem fogalmazza meg a hivatkozott tagadási törvényben, míg a releváns német törvény erre is kitér, a felelősök éltetését tekinti legfőbb súlyú bűntettnek a népirtáshoz megfogalmazott viszonyunkban. Ám a fenti gondolatmenettel a relativizálásból ez is levezethető a magyar törvényszöveg alapján. Amennyiben a felelősök és ideológusok éltetése is meg lenne érthetően fogalmazva a törvényben, és nem csak a német politikai berendezkedést jelölő nemzeti szocializmusra, hanem a törvény eredeti céljának megfelelően, a holokauszt teljes európai, közte magyar eseményeire lenne vonatkoztatva, a magyar holokauszt politikai, ideológiai és döntéshozó felelőseinek sem szaporodna szobra és emléktáblája olyan könnyedén.

Véleményem és a törvény szerint bárki bármilyen nézetet vallhat, amíg azt nem a nagy nyilvánosságban teszi. A gond ott kezdődött a Klauzál téri piaci árus esetében, hogy észlelték is az általa árult Hitler-képet, mi több, egy vita során kiderült, az árus tisztában van azzal, mit képvisel Hitler, és nem érdekli a társadalmi felháborodás sem: ha csak perverzióból a zsebében hordja, az ő dolga. Történt rendőrségi bejelentés, innentől a hivatalos eljárás szempontjából ez rendőrségi ügy. Az esetet hatóságilag szankcionálni lehet, ez alapvetően nem a piac és az azt fenntartó önkormányzat dolga.

A legnagyobb gond a rendőrségi fellépés illetve annak hiánya volt: a rendőrségi bejelentővel, Vajnai Attilával – az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006 elnökével – szemben indokolatlanul durva bánásmódot tanúsítottak, a földre teperték, egyúttal az árussal szemben el sem jártak. Utóbbi ok miatt az árus valószínűleg már nem azonosítható, amennyiben nem készült róla fotó, és nincs szerződéses viszonya a piaccal.

A rendőrségnek számot kell adnia, Vajnai mely fellépése miatt érezte úgy, hogy testi kényszerítéssel kell fellépni vele szemben, és ez miért akadályozta meg őket abban, hogy bármilyen általa tervezett demonstrációs aktusnál súlyosabb ügyben, egy bűncselekmény esetén kivizsgálást folytassanak le, holott a tudomásukra jutott egy ilyen épp a letepert bejelentő által. A holokauszt bűnének relativizálása 1-3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

Hitler nem, de a Gárda és alapítói igen?

Ha pedig már történelmi emlékezet, önkény és erőszak, engedjen meg egy másik ügyben, de ide tartozó reflexiót. Az Ön politikusi facebook-oldalán a "Látogatók bejegyzései" rovatban olvastam egy hozzászólót, aki felrótta Önnek, hogy megszavazta 2015-ben a VII. kerületben Für Lajosnak, az Antall-kormány honvédelmi miniszterének állított emléktáblát, miközben Ön is elítélte Fürnek a Magyar Gárda alapításában meglévő szerepét. A viszontválaszában Ön úgy fogalmazott, hogy elismeri, hogy Für lépése pályája legalját jelenti, de szeretne tenni a közös emlékezésért. Egyúttal a válasza végén érthetetlen módon megjegyezte, "hogy vannak ügyek, amelyekben nincs kompromisszum".

Véleményem szerint ez is ilyen. Az emlékezéshez nem kell emléktábla. Van pozitív, negatív, és vegyes, kiértékelő emlékezet. A köztéri emléktábla egy pozitív emlékezet, illető valamennyi közéleti szerepét követendő példaként jelöli ki az utókor számára. Für Lajos ilyen politikus lenne? Ön állítana emléktáblát egy SS-alakulat megalakulása mellett bábáskodó német politikusnak? Für Lajosra lehet emlékezni történelemkönyvekben vagy akár wikipélda-oldalon is, ahol mód van megadni politikai életútjának minden aspektusát, egy őt dicsőítő emléktáblán erre nincs mód.

Egy államot, egy kormányt korábban elsők között képviselő személy volt jelen egy árnyék-rendőrség létrejöttekor, és annak célját legitimnek tekintette, közéleti szerepével ezt a közvélemény számára elfogadhatóvá tette. Tisztában van azzal, mi történt volna, ha ezt egy aktív honvédelmi miniszter teszi meg? A Gárda a kisebbségek ellen legitim módon fellépő katonai szervezetté vált volna. Mára a korábbi bírósági betiltás ellenére sajnos épp a bíróság engedélyezte működésüket, holott a rendőrség betiltotta volna egy eseményüket.

Nem sorolandó Hitlerrel egy sorba Für, de az Ön logikája alapján a Hitlerre való emlékezés része akkor a piaci kép is, hiszen Ön sem állíthatja, hogy a piaci árus ne ismerné a Hitlerhez köthető történelmi múltat. A piaci árus úgy állhat Hitlerhez, ahogy Ön a Gárdához és Für Lajoshoz. A holokausztban sem kizárólag német felelősség van, néptömegek szavazták meg Hitler pártját, rengetegen rajongtak érte, a német zsidó áldozatok számát jóval meghaladta a magyar állam által deportált zsidók létszáma.

Számítanak-e Önnek azok, akik félelmet éreznek a Gárda megjelenésekor?

Amennyiben Ön a gárdista Für Lajos előtt tiszteleg, akkor Önnek nem számítanak azok, akik félnek tőlük, akikben rossz történelmi emléket ébresztenek. Önnek nem számítanak azok a romák, akik ellen tettleg is felléptek, nem számítanak azok, akik ellen hajtóvadászatot folytattak le ugyanezen nézeteket vallva. Kiket akar kikkel megbékíteni, az üldözőket az üldözötteikkel? Kétlem, hogy arra kapott volna politikai felhatalmazást, hogy paramilitáris szervezettel, azok ideológusaival és önreflexió nélkül hagyott nézeteivel béküljön ki.

Az ellenzéki pártok a kirekesztő nézetekkel való kiegyezésében a legfőbb gond, hogy nem követelik ki a reflexiót, nem jelentik ki, mely nézetek és követőik semmiképp sem vállalhatóak, és milyen feltételei vannak, mely nézeteket kell világosan megtagadni ahhoz, hogy bármiféle együttműködés, megbékélés létrejöhessen.

Egyúttal azzal sincsenek tisztában, hogy egy közös hatalomra kerülés után már nekik is ki kell szolgálni ezeket az antidemokratikus nézeteket.

Ön ugyanazt a hibát követte el egy Gárda-alapítóval, Fürrel történt reflektálatlan megbékélésében, mint pártja társelnöke a Jobbikkal történt, azóta is kritikátlanul hagyott együttműködési szándékában. Sem egy politikai együttműködés, sem egy társadalmi párbeszéd, sem egy társadalmi megbékélés nem történhet meg morális alapok lefektetése, az immorális féltől a morális, törvényes feltételek betartásának kikövetelése nélkül. Amennyiben Önnek fenntartásai vannak egy Hitler-lemezborítóval szemben, erős fenntartásai kellett, hogy legyenek egy ma is működő Gárda és annak ideológusaival szemben is. Egy piaci árus zug-relikviájánál jóval nagyobb hatása van egy parlamenti párt paramilitáris szervezetének és az ő ideológiájukat hirdetőinek. Ők a mában hatnak.

Az Ön megbékélésről alkotott, mások kárára történő, így hibás nézeteit ne nyilvános, a társadalomra kényszerített emléktáblák avatásán fejezze ki. Ahogy a piaci árusnak sem tiltható meg, hogy rajongjon Hitlerért, de lehetőleg piacon ne áruljon róla készült képet relikviaként. Ön se árulja el szavazóit, és nem csak a szavazóit, ugyanis egy gárdista politikus emléktáblája mindenkire rá van kényszerítve ezzel. A Gárda nem erzsébetvárosi ügy.

Az Antall-kormány militarista nemzetközi felelőssége

Az Antall-kormány elítélendő lépéseket tett a délszláv háború idején, fegyverekkel kereskedtünk, ebben Für Lajos honvédelmi miniszter felelőssége megállapítható. Für szerepe a Magyar Gárda alapításában mai napig kihat, ugyanis a Jobbik a Gárda tettleg is fellépő kirekesztő működése révén lett a Parlament második legerősebb pártja. Épp olyan fellépések miatt vált elfogadhatóvá a Gárda, mint Für az avatáson alapítóként megjelenése.
Mára kitörölhetetlen része van Önnek is a Gárdával szembeni elfogadásban. Bár kis része, de Ön még ebben a kis részben sem volt képes a helyes döntést meghozni, és mindent megtenni, hogy egy gárdista ne kapjon emléktáblát.

Ön is elfogadta a Gárdát épp annyira, ahogy elfogadta abban Für Lajos szerepét.

Egy lehetséges kormányváltás esetén Jobbik-kormány lesz, köszönhetően olyan lépéseknek is, amikor Önnek egy középszerű politikus már 2 év után érdektelen emléktáblája fontosabb, mint az, hogy határozott határvonalat húzzon képviselőként, mely tettek követendőek, és mely tettek nem.

Ön eredetileg református lelkész, képviselőként hitéleti munkáját vélhetően szünetelteti. A bűnbánatot tanúsító, tehát önreflexiót kifejező gyóntatás gyakorlatát a református egyház nem követi, mivel az az álláspontja a katolikus egyházzal szemben, hogy ezt a bűnbánatot a bűnös közvetlenül Isten felé fejezheti ki. Mégis, úgy érzem, Ön feloldozást adna olyanoknak, megbékélést követel olyanok felé, akik sosem tagadták meg bűnös nézeteiket.

Amit Ön képviselőként és állampolgárként semmiképp nem tehet meg: semmilyen pozitívnak vélt célból a demokratikus értékrendet nem tagadhatja meg. Képviselőként azt számonkérni másoktól nem csupán elvárható, de kötelező feladata is. Ön erre esküdött fel.

Szavazókat lehet veszíteni, ha valaki impotens az antidemokratikus nézetekkel szemben

A Hitler-kép és a Gárda-avató Für ügye összefügg: ami kiderült az Ön facebook-oldalán az emléktábla ügyében, abból azt látom, hogy az egykori LMP, a mai Párbeszéd sorra bukik el az antidemokratikus értékrendek elleni határozott kiállásban. Mindkét pártban egyaránt működött és működő vezető személyek a neonáci szervezetekkel megbékélő tetteik miatt kötöm össze most a két politikai szervezetet.

Ennek tükrében is kérem, hogy a Klauzál-téri Hitler-kép szimbolikus ügyét vigye végig, és követelje ki a rendőrségi eljárást, amennyiben lehetséges még az árussal szemben, egyúttal kérje számon a bejelentővel szemben alkalmazott rendőrségi erőszakot, kérjen rá hivatalos választ.

A demokratikus értékrendért kiálló személy rendőrségi vegzálása azt üzeni, hogy nem csupán fölösleges kiállni alkotmányos értékeinkért, de egyenesen büntetendő is. Ennek nagyon súlyos üzenete van. Míg Ön megmagyarázhatja, miért kell megbékélni a neonáci Gárda alapítójával, addig rendőrségi erőszakkal lépnek fel olyan ellen, aki szerint egy náci politikust éltetni veszélyes.

Miután Ön pártképviselő, így kérem, az intézkedésről számoljon be nyilvános fórumon, a sajtónak. Ne elégedjen meg azzal, ha a rendőrség hárítja a választ. Legyen végre lekövetése egy ügynek, választóként erre van szükségünk, mert politikai nyilatkozatok vannak, de eredmény sosincs. Gesztusok kirekesztő nézetűeknek meg folyamatosan vannak, fű alatt.

Végül a  megbánásról és megbékélésről. Egyik hivatkozott esetben sem mondta ki sem Für, sem Karácsony, hogy hibás lépés volt, és megbánta. Nem tagadták meg korábbi, az antidemokratikus nézetekkel megengedő nézetüket. Karácsony még megtehetné. Ön pedig megtehetné ugyanezt a nyilvános megbánást a gárdista Für Lajost, és általa a Gárdát éltetése esetén.

Üdvözlettel:

Eszes Beáta

A nyílt levelet elküldtem Szücs Balázs saját és a Párbeszéd párt központi e-mail címére.

(Fotó: Szücs Balázs, a Párbeszéd VII. kerületi képviselője - saját fb-oldala)

 

Most nyolc év

r_bktkqturbxy8xmzy4ztjmodgymdg4ndq0zmvjmmuxzme1yjq1mzewmy5qcgvnkzuczqjsamld_1.jpg

"Nettó fizetési térkép. Sötétzölddel a csúcstartó Luxemburgot, zölddel a magyarnál lényegesen magasabb fizetéseket, narancssárgával a középmezőnyt, pirossal a mögöttünk állókat jelöltük, a sereghajtó Ukrajnát szürkével /Grafika: Séra Tamás

– Hogyne, barátom. Szavamra, jó sokat ettem belőle. Tudod, mézédes volt. Te nem kérsz belőle, compagno? – jelentette ki a ravasz róka a farkasnak, amikor az gúnyosan az iránt érdeklődött, ízlett-e neki a szőlő.

A 2018-as választások után a Fidesz-KDNP degeszre zabálhatja magát szőlővel, ami nem meglepő, hiszen eddig is legfőképpen ezzel foglalatoskodtak. A nagy lakoma közben azonban kegyetlenül letarolták a szőlőültetvényt, amely emiatt mára rendkívül gyászos látványt nyújt. Innen lesz rendkívül ocsmány dolog választást nyerni, amit mindezek ellenére a nemzetes uramék meg fognak cselekedni.

Ez a nyolc év, az az a nyolc év, amelyet a maguk számára rendkívül hasznosan kihasználtak, aminek Isten kegyelméből meg is lett a szép eredménye. Elvégre keresztény-konzervatív kormányzatnak tartják magukat, azaz csak a Jóistennek tartoznak elszámolással. Őt viszont valószínűleg nem igazán érdekli a heves nemzeti zsákmányszerzés.

Mivel a magyar politikai elitnek sok dézsmálni valója már nem maradt Magyarhonban, kormányozni pedig nem igazán akarnak, elkezdtek fantom-ellenségekkel hadakozni. Soros, Brüsszel, Hollandia, mind-mind remek alkalmat nyújtott számukra, hogy kedvükre szitkozódjanak, fenyegetőzzenek, durcáskodjanak.

Orbán vezér mostanában már nyíltan hazudozik szokásos rádiós dumaszínházában arról, hogy tulajdonképpen simán meglennénk mi uniós pénzek nélkül is, mivel az nagyrészt a nyugati országokat gazdagítja. Hacsak úgy nem.

Tulajdonképpen azt is mondhatná a haza bölcs megmentője, hogy jelenleg komoly, tőkeerős, dél-szudáni befektetőkkel tárgyalunk, ami nagyon biztató kilátásokkal kecsegtet az ország jövőjére nézve. Ezzel a kijelentéssel sem okozna különösebb megütközést. Ő egy ilyen ember. Szeret jó nagyokat lódítani. A szavazótábora amúgy sem tudja merrefelé található a mesés Dél-Szudán, és miféle népek lakják.

A magyar miniszterelnöknek az Európai-Unió legstabilabb kormányzatát sikerült összehoznia, mégis állandóan összerezzen a legkisebb barátságtalan megjegyzésre, ellenőrzésre, pisszenésre. Már az is zavarja, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága (CONT) ellátogat Magyarország szakrális fővárosába, hogy megnézze, miként alakult ott az infrastruktúra fejlesztése, és vajon felférnek-e az őslakosság között oly népszerűvé vált Vál-völgyi kisvasútra egy kis zötykölődés kedvéért. Lázár János felháborodása ez ügyben kimondottan nevetséges és értelmetlen, hiszen nem egy szigorúan zárt katonai objektumról, csupán egy elvetélt, veszteséges turisztikai látványosságról van szó. Legalább annak örülnének a nagy vasútépítők, hogy valakinek végre felkeltette az érdeklődését a transzválvölgyi expressz.

Az Európai Unió nem fog csatázni Orbán nagyvezírrel, hanem szép módszeresen kiszorítják a perifériára, majd elszigetelik a civilizált országoktól. Ezzel önmagában nem lenne semmi gond, ha őméltósága nem rántaná magával az egész országot. De az említett illető sajnos módszeresen megkaparintotta a hazát, így az emigráción kívül nem sok lehetőség maradt azok számára, akiket nem hoz lázba az azerbajdzsáni társadalmi berendezkedés.

A kormányzati sikerpropaganda tele van hazugságokkal, csúsztatásokkal, ostobaságokkal. Ezek azonban csak akkor okoznak gondot Orbán számára, ha azok, akiknek ezeket a lózungokat szánja, nem hiszik el amivel őket szédíti. Mivel becses személyükben a magyar lakosság legtájékozatlanabb részét tisztelhetjük, nem fognak csak úgy hirtelen elkezdni önállóan gondolkodni. Emiatt aztán nem is lesz velük különösebb probléma.

Az ország egyes makromutatói valóban csinoskák, de a nagy jólét jelei nem nagyon akarnak mutatkozni. A magyarországi 198.800 forintos nettó átlagbérrel sikerült ugyan megelőznünk Bulgáriát, Szerbiát és Romániát, de még így is van hová fejlődnünk. Itt legfőképpen a haladási irányt kellene meghatározni. A bulgáriai életszínvonal elérése már nem tűnik olyan távolinak és elérhetetlennek. Aki 118.420 havi nettó jövedelemmel rendelkezik, az már tudja milyen is lehet büszke és független Горно Абланово-i lakosként éldegélni.

2018. áprilisa után Orbán és aktuális kegyencei továbbra is dúskálni fognak a javakban, a hívei pedig ennek rendkívüli módon fognak örvendeni. Az ország meg jó szokás szerint elvegetál.

Ez a csata nem most kezdődött. Orbán a 2002.április 9-én a Testnevelési Egyetemen elhangzott ultimátuma óta folyamatos és gátlástalan harcot folytat a hatalomért.

„Sok támadásban lesz részünk. De mi csak azt tudjuk mondani, amit Leonidasz egyik katonája mondott, amikor úgy fogalmazott, hogy az ellenség nyílvesszőitől még a napot sem fogjuk látni, annyian vannak. És erre Leonidasz csak azt felelte: hát nem jobb árnyékban harcolni?" (Orbán Viktor

Sötétség az valóban van, de nem az ellenség nyílvesszőitől.

 

fidesz-nagygyules-2.jpg

Orbán Viktor harc közben, valamikor a sötét déli órákban
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Az ördögök festik falra az ördögöt

1_3.jpg

Valamivel mindig bele kell mászniuk az emberek nyugalmába. Újabban éppen utcai zavargások esélyével riogatják a migránsözöntől rettegőket, mondván: Soros, az ügynökei, valamint az általa pénzeltek - vagyis a demokratikus ellenzéki pártok és civil szervezetek - meg akarják zavarni az életünket és az országot. Amelyben amúgy minden rendben van, dübörög a gazdaság, tökéletesen működik az egészségügy, jobb már nem is lehetne az oktatás, így aztán érthető, hogy a remekül élő emberek mélységesen sajnálják azokat a honfitársaikat, akik a biztosat adták fel a külföldi bizonytalanért...

Jó tudni, hogy erre megy ki az agymosás, az unalomig ismert baromságok imamalomszerű ismétlése valamennyi kormánypárti kommunikátor-klón részéről, a miniszterelnöktől kezdve egészen a hadseregnyi szóvivőig és buggyant agyú médiahuszárig.

Az ördögök maguk festik a falra az ördögöt - ez valami új, közös elmebaj. És persze tudjuk, mire megy ki a véresen komoly játék. Annyira sikerült Pintérnek két hét alatt rendet tennie, hogy az azóta egyre inkább agyon szabályozott országban a rend hívei - akárcsak annak idején a nácik - egyre hangosabban elővételezik a rendkívüli állapotot, mint a rendteremtés eszközét.

Csakhogy vagyunk nem is kevesen ebben az országban - szerintem ráadásul többségben -, akik nem kérnek Orbánék rendjéből. Hát még a rendkívüliségükből! De vajon vagyunk-e elegen és képesek vagyunk-e elég hangosan kinyilvánítani az akaratunkat ahhoz, hogy azt a két szemben álló tábor egyaránt megértse?

Orbánék azt, hogy ebben az országban - egyelőre - "ellenzéki" utcai zavargás egészen biztosan csak akkor lesz, ha ők megint utcára küldik a csürhét, mint 2006-ban tették, csak akkor puccskísérletként, most meg ellenzékinek feltüntetve a saját színházi trükkjüket, a rendkívüli állapot bevezetésének lehetőségéért. Arra az esetre, ha szorulna a hurok a választás közeledtével.

A demokratikus ellenzék tagjai, mindenekelőtt a pártok és a civil szervezetek vezetői pedig azt, hogy nem elég beszélni a NER leváltásának fontosságáról, hanem végre felül kell emelkedniük saját kisszerűségükön. Ez nem egyszerűen egy lehetőség a sok közül, hanem: az egyetlen lehetőség. Belátni, hogy a legsürgetőbb most kinek-kinek világosan érzékelni a helyes fontossági sorrendet.

Ha valóban az a legfontosabb feladat - márpedig mi más lehetne? -, hogy a 2018. évi választáson eltakarítsuk az útból Orbán önkényuralomba hajló, egyre szélsőségesebb hangot megütő rendszerét, akkor itt az ideje ennek szellemében cselekedni. Nem egymás közül szelektálni, hanem a közös úton elindulni végre. Tárgyalóasztalhoz ülni, sorra venni mind a 106 egyéni körzetet, megállapodni abban, ki tudja maga mögé felsorakoztatni ott helyben (!) a legnagyobb támogatást a kormánypári jelölttel szemben.

Egy ilyen folyamat, ha sikerrel zárul, azt jelezné a változtatni akaróknak, biztos választóknak és elbizonytalanítottaknak egyaránt, hogy ha nem is ment könnyen, de: van közös akarat, van valós alternatíva! Márpedig ennek tudata megsokszorozza az erőt. Félreértés ne essék, azt a békés erőt, amely egymásba kapaszkodó kezek mentén nem utcai zavargásokban, hanem EURÓPAI MÓDON, a legnagyobb rendben, a szavazó urna előtt fogja keresni és meg is találni a megoldást az ország legnagyobb gondjaira, bajaira.

Hogy azok, akik nem átallanak utcai zavargások előre jelzésével ijesztgetni, végre oda kerüljenek, ahová valók. A független igazságszolgáltatás kezeibe. Elvégre tényleg rend a lelke mindennek.

 

A kötcsei nagy paráználkodás

bwxy0bv9rkh10pnvheezxq_r.jpg

Lavrentyij Pavlovics Berija

Kötcse, Tusványos, az ide-oda kihelyezett kormányülések, a kitűnő hangulatú országértékelések és egyéb pajkos mókázások.

Ezek mind a kiválasztottaknak szóló Orbán-tiszteletek, amelyeket maga az ünnepelt celebrál, a résztvevők pedig előtte, közben és utána elalélnak a gyönyörűségtől.

A tusványosi kerti parti annyiban különbözik az egyéb Orbán-miséktől, hogy azon mindenki megjelenhet az úr színe előtt. Csupán arra kell ügyelnie, hogy ne nagyon fecsegjen, vagy füttyögessen a Caudillo szónoklata közben, mert akkor fizetett provokátorként bánnak el vele. Megfogják a grabancát, aztán a felebaráti szeretet nevében kiráncigálják a küzdőtérről.

Orbán és csapata egyre inkább kezd valami misztikus vallási szektához hasonlítani, amelyben a hívők el is hiszik magukról, hogy ők azok a szerencsések, akik üdvözülnek, illetve jogosultak az ilyesmire. Az ország számukra mára már földi paradicsommá vált és ebben lehet is valami. Eszméletlenül jól élnek, ennek következtében iszonyatosan nagyképűekké és felfuvalkodottakká váltak.

Szájer József úgy vonult be a kötcsei rendezvényre, mint maga Lavrentyij Pavlovics Berija az 1946-os május elsejei ünnepségre. Ha eltüntetné azt a félelmetes bozontot a bemeneti nyílása elől, talán még hasonlítana is a szépemlékű, szovjet belügyi és állambiztonsági népbiztosra. Szájer remek és gátlástalan karrierista, aki Sztálin ideje alatt is pompásan elboldogult volna.

Az biztos, hogy az ország jelenlegi elitje – akármilyen furák és faragatlanok is, mégiscsak ők azok – kimondottan jól szórakozik és dőzsöl.

Ha azonban a miniszterelnök valami miatt hirtelen befejezné politikai tevékenységét, ezek a ma oly tiszteletreméltó hölgyek és urak azonnal elveszítenék kiváltságaikat, ezzel együtt a szép új világba vetett rendíthetetlen hitüket, és ebben tökéletesen igazuk lenne. Soha többé nem tudnának ilyen pompás jövedelemre tenni, szinte kimutathatatlan teljesítménnyel.

A forradalmi élcsapat fő feladata a jelek szerint most az lett, hogy a kormánypárti sajtóban csupa örvendetes, bíztató nyilatkozatokat tegyenek. Az egyhangú sorosozást felváltotta a gátlástalan öndicséret.

Valami praktikus, eligazító brossúrát minden bizonnyal szétoszthattak a megbízható elvtársak között, mivel mindegyik ugyanazt hajtogatja. Azt, hogy soha ilyen jó irányba nem menetelt még az ország, fényes jövő áll előttünk, erősödik a nemzettudat, meg minden. Korrupció az pont azért nincs, mert az csak akkor lenne, ha valaki más lenne kormányon és nem ők. Reviczky Gábor valami eszméletlenül cinikus és hülye érvet hozott fel erre. Ráfogta az egész kalamajkát az Európai Unióra. Ügyes húzás!

Nyugaton az emberek már ki sem mernek menni az utcára, Kötcsén ezzel szemben elegendő volt pár testőr, meg a TEK, ha esteleg arra vonult volna hatvanmillió feldühödött migráns, abból a hatból, amelyik szerencsétlenségére Magyarországra tévedt.

A kormánypropaganda majd szétesik az önhittségtől. Talán már el is készültek a plakátok, „Ilynek vagyunk mi! Fancy-k, trendik és szexik!” felirattal, háttérben a csábosan mosolygó Bloody Mary-vel.

Úgy önrendelkezünk, ahogy csak akarunk. Illetve, ahogy Orbán Viktor rendelkezik, mivel ő tévedhetetlen és nagyszerű államférfi. Erre rengeteg bizonyíték van. Például Donald Trump elnökké választása, akit előzőleg Tusványoson Orbán váratlanul előrántott a cilinderből. Az amerikai déli államokon kívül valószínűleg nálunk a legnagyobb az Amerikai Egyesült Államok plasztik-szőke elnökének népszerűsége. Nyugodtan indulhatna a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon. Akár ki is nevezhetnék Csongrád-Csanád megye tiszteletbeli kormányzójának, valamint a debreceni egyetem díszdoktorának.

Olyan kérdések, mint az egészségügy helyzete, az oktatás vergődése, az ország leszakadása a régiótól, Magyarország folyamatos távolodása Európától fel sem merült ezen a „Vidám Vasárnapon”, pontosabban idióta szombaton.

A 2010 és ki tudja mi közötti Orbán-korszakot a „Nagy Harácsolás”-ként lehet majd legjobban jellemezni a későbbiekben. Magyarország jelenleg is ebbe az irányba halad. A kötcsei rajongótábor szerint ez az offenzíva az egyedül üdvözítő, no és persze az elmaradhatatlan magyar nemzettudat, amit ők találtak fel.

Azt ugyan a fene sem tudja megmondani, hogy hányan rendelkeznek ezzel az eltorzított nemzettudattal, mivel ezt is a Fidesz-KDNP osztogatja szét. Kinek-kinek az érdemei és hűsége szerint. A két fogalom manapság nagyjából ugyanazt takarja. Ha azonban Németh Szilárdnak, illetve Rogán Antalnak van ilyesmije, akkor erősen meggondolandó, kell-e ez a portéka egy tisztességes embernek. Annyira talán nem.

Ha marad a Kötcsén megjósolt direktíva, akkor az elszegényedő rétegek és nemzeti Krőzusok közötti különbség növekedni fog, Mészáros Lőrinc felvásárolja a Dunántúlt, Andy Vajna belepusztul a mértéktelen szivarozásba, az ország infrastruktúrája szép komótosan szétrohad, aki pedig beteg lesz, és nem rendelkezik ehhez megfelelő mennyiségű jövedelemmel, az 2022-ben már nem nagyon fog szavazni.

Kötcsei nagy paráználkodás azonban akkor is lesz.

A lombikpárt

image_1_1.jpg

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Hír tévének azt mondta, hogy a kormány várja Veres András püspök javaslatait a lombikprogram ügyében. A katolikus főpap a múlt héten azt mondta, hogy bűnös az, aki részt ilyen programban.” (Semjén javaslatokat vár Veres püspöktől a lombikprogram szabályozására)

Semjén Zsolt valahogy úgy spekulálhat, mint Gáspár Győző, vagy Hajdú Péter. Valamivel mindenképpen bele kell kerülnie a híradásokba, különben a választópolgárok nagy része még abban a hamis illúzióban ringathatná el magát, hogy Magyarország miniszterelnök-helyettese végleg visszavonult az aktív politizálástól, és már csak a vadászat élvezetének szenteli életét.

Látványos, erdélyi lovasparádéinak nincs túlságosan nagy hírértékük, a doktorijával kapcsolatban pedig már rég elcsitultak a hullámok. Ez utóbbi az ő szempontjából amúgy is kimondottan kínos ügynek számított. Politikai jelentősége csak akkor lett volna a kellemetlen incidensnek, ha a plágium-botrány kipattanása után lemondott volna. Ez Magyarországon nem bevett szokás. A makacskodó, méltatlankodó Schmitt Pált is csak többszöri nekifutásra sikerült kipenderíteni a Sándor-palotából. Ilyen időket élünk. Osztap Bender, a nagy kombinátor pompásan érezné magát a NER-ben.

Veres András győri püspök kijelentése, miszerint „a lombikbébiprogram minden formája bűn” nagy felháborodást és heves indulatokat váltott ki. Mindezt azonban igazságtalan dolog a püspök úr nyakába varrni, majd válogatott átkokat szórni rá. Ő a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban a katolikus egyház tanításait és elveit ismertette, amely szerint ez valóban bűn. Más kérdés, hogy a katolikus egyház egy kimondottan merev, dogmatikus szervezet, amely Husz János elevenen való megégetését annak idején Istennek rendkívül tetsző cselekedetnek tartotta, egy törvényileg szabályozott orvosi beavatkozást most pedig elítélendőnek.

Veres püspök meghurcolása az ügyben igazságtalan és méltatlan. Semjénnel ellentétben ő nem egy megrögzött szélhámos. A menekültekkel kapcsolatban 2015. szeptember 15-én kijelentette: „A keresztényeknek segíteniük kell az úton lévő, nehéz élethelyzetbe került embereket, nemre, korra, nemzetiségre vagy éppen felekezetre való tekintet nélkül.” Ilyet bizony sem Semjén, sem Harrach kereszténydemokrata képviselő nem mert kiejteni az ájtatos száján, sőt a KDNP aktívan kivette részét a nehéz élethelyzetbe került emberek elleni uszításban és az üldözésükben. A derék honatyák ezen remélhetőleg eltanakodnak majd a pokol megfelelő bugyraiban.

A meddőség szomorú emberi tragédia, amely mindenféle lelki nyavalyákat is okoz. Kimondottan botor dolog ezzel kapcsolatban általánosítani és megfellebbezhetetlen ítéletet mondani. Diszkréten, empátiával kell véleményt formálni a kérdésben, mivel emberi sorsokról van szó és nem az személyi jövedelemadó szórakoztató rubrikáiról.

Heves, agresszív támadást indítani az ügyben kimondottan visszataszító cselekedet. Hívő katolikus pároknak valóban komoly lelkiismereti aggályaik lehetnek a méhen kívüli megtermékenyítéssel kapcsolatban, amit tiszteletben illik, sőt kell tartani. Ez az ő személyes magánügyük, amelyben nekik kell dönteniük. Nincs könnyű dolguk.

Fontos azt is megérteni, hogy pontosan mit is mondott Veres püspök.

A magyar törvénykezés nem megfelelő a keresztény értékrend szerint, és kormányzati szinten történt változtatás, nagyobb összeget rendeltek a lombikprogramhoz, ezért a nemzeti ünnepen, amikor a keresztény önfeladásról szóltam, szólni kívántam arról is, hogy a keresztény értékek ezen a téren is mást diktálnak.” (Veres András)

Nincs ezzel különösebb gond. Miért kéne a törvénykezésnek mindenben a keresztény értékrendnek megfelelnie? Magyarországnak világi kormánya van és nem katolikus. Az más kérdés, hogy Orbán állandóan azt hangoztatja, hogy ő kizárólag Magyarország és az európai kereszténység érdekeit védelmezi. Legyen meg az ő szélhámossága. Minden miniszterelnöknek jogában áll azt hazudni amit csak akar, a választóknak meg ahhoz van joguk, hogy mindent elhiggyenek neki. A Fidesz sikerének legfőbb kulcsa az, hogy sikerült fenntartania elkötelezett választóiban a hitet és a lelkesedést. Nem nagyon veszik észre, hogy a saját érdekein kívül Orbán Viktort más nem nagyon érdekel. Ismét fel lehetne hozni Osztap Bender példáját. Persze ő soha nem lett magyar miniszterelnök.

A baj ott kezdődik, hogy a jelenlegi magyar kormány az egyházak tanításait önös célokra használja fel és kedve szerint válogat közülük. Egy hívő katolikus ezt nem teheti meg. Nem nevezheti például a katolikus egyház fejét „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak. Egy liberális ezt minden további nélkül kijelenthetné, bár sok értelme ennek sem lenne.

Semjén Zsolt nem képviseli a keresztény értékeket. A szerencsés atyafi valójában semmiféle értéket nem képvisel, csak buzgón végrehajtja azt, amit Orbán Viktor előír számára. Ettől azonban a miniszterelnök még nem válik istenné, bár erős késztetést érez arra, hogy megpróbálja valahogy a Teremtőt kiszorítani a tisztségéből.

Semjén szellemi képességei messze elmaradnak Veres Andrásétól. Maga a KDNP csak egy lombikpárt, amely a Fidesz által véghezvitt mesterséges megtermékenyítésből született. Önmagában teljesen életképtelen, kicsit ütődött szerzet, amely most a Veres püspök iránt támadt sajtóérdeklődést arra használja fel, hogy bebizonyítsa, hogy ő bizony önálló akarattal rendelkezik. Ez teljesen nevetséges és átlátszó erőlködés. A KDNP szigorú gyámság alatt áll, törvényes képviselője pedig Orbán Viktor.

A Kereszténydemokrata Népárt a rendszerváltás óta a keresztény hívők számára legtöbb kárt és keserűséget okozó szervezet. Rengeteg igazságtalan támadás éri miattuk a valódi keresztényeket. Nem véletlen, hogy a KDNP soha nem meri önállóan megmérettetni magát egy választáson.

Veres püspök elmondta a katolikus egyház álláspontját, amit ő is képvisel. Valakinek csak el kellett mondania. Mindenkinek joga van ezzel vitába szállni, de előtte célszerű alaposan elolvasnia a győri egyházmegye főpásztorának nyilatkozatait.

A mesterséges megtermékenyítés rengeteg etikai kérdést vet fel, de ezekről nem most kezdődtek el a viták. A katolikus egyház a NaProTechnológiát tartja a megtermékenyítés elősegítésének egyik elfogadott módjának.

A NaProTechnológia, mint minden más helyreállító szemléletű irányzat (NEO, FEMM) célja, hogy a termékenységi problémákkal küzdő párok termékenységét helyreállítsa, optimalizálja, majd a gyermeknemzés nemes feladatát rájuk, kettejükre hagyja. Ez egy terápiás folyamat, mely a női termékenységi ciklus aprólékos nyomon-követéséből, alapos kivizsgálásból és egyénre szabott gyógymódból áll.” (Dr. Tóth Ágnes)

Ez a lombikbébi-program első lépcsőfoka. Akiknél ez a módszer nem vezet eredményre, azoknál alkalmazzák a méhen kívüli mesterséges megtermékenyítést. (Mesterséges megtermékenyítés feltételei, folyamata)

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a meddőség gyógyítása és a mesterséges megtermékenyítés hatalmas üzlet. Nagyon fontos, hogy az állam támogassa ezeket a programokat, hiszen kevesen rendelkeznek akkora jövedelemmel, hogy saját maguk finanszírozni tudják ezt. Ebben a kérdésben valószínűleg nagy lehet a társadalmi egyetértés.

Magyarországon nagyjából 150.000 párt érint a meddőség problémája. A 300.000 emberből nem mindenki hívő katolikus. Nekik „csak” egy hosszú, csalódásokkal teli procedúrával kell szembenézniük, ami önmagában is hatalmas lelki terhet ró rájuk. A hívőknél ehhez hozzájárul még a saját lelkiismeretükkel való csatározás. Az ő szempontjaikat sem szabad figyelmen kívül hagyni, és egy pökhendi vállrándítással elintézni.

Veres András, azzal, hogy ismertette a katolikus egyház véleményét, ismét szembement a magyar kormány egyik döntésével. Keményen feladta a leckét Semjén Zsoltnak, mivel a magyar állampolgárok jelentős része szerencsére egyetért a lombikbébi-program támogatásával. 

monument_to_ostap_bender_in_elista.jpg

Osztap Bender szobra Elisztában, Kalmükföld fővárosában

Houston víz alatt - Képgaléria

Harvey hurrikán: Houston utcáit elöntötte a víz

1503794193_436797_1503879060_album_normal.jpg

 (AFP)

1503794193_436797_1503879061_album_normal.jpg

 (AFP)

1503794193_436797_1503879062_album_normal.jpg

RICHARD CARSON (REUTERS)

1503794193_436797_1503879063_album_normal.jpg

BRENDAN SMIALOWSKI (AFP)

1503794193_436797_1503879316_album_normal.jpg

RICHARD CARSON (REUTERS)

1503794193_436797_1503879317_album_normal.jpg

REUTERS

1503794193_436797_1503879603_album_normal.jpg

THOMAS B. SHEA (AFP)

1503794193_436797_1503879604_album_normal.jpg

DAVID J. PHILLIP (AP)

1503794193_436797_1503879605_album_normal.jpg

STEVE GONZALES (AP)

1503794193_436797_1503879606_album_normal.jpg

SCOTT OLSON (AFP)

1503794193_436797_1503880079_album_normal.jpg

DAVID J. PHILLIP (AP)

1503794193_436797_1503880080_album_normal.jpg

DAVID J. PHILLIP (AP)

1503794193_436797_1503880081_album_normal.jpg

MARK MULLIGAN (AP)

Forrás: Houston bajo las aguas - El País

Az LMP korrupciót vizsgál Schmidt-Ungár cégekben

Eszes Beáta írása

ungar_szel.jpg

Az Ungár Péter-ügy az ellenzéki pártok és szavazóik teljes csődjét jelenti.
(Kép: Ungár Péter és Szél Bernadett - Ungár Péter fb-oldala)

Az LMP elnökségi tagjának, Ungár Péternek a Momentum párt bodajki kampánytáborában tanúsított botrányos magatartását követően a zöld párt kivizsgálást ígért, ám ígéretük ellenére ennek eredményéről semmiféle hír sincs sem a közösségi-, sem a weboldalukon. Ismét egy be nem tartott ígéret. Az LMP mára, augusztus 27-ére hirdetett meg a Kossuth térre Putyin budapesti látogatásának és az orosz érdekeltségű Paks-II. beruházás kapcsán demonstrációt. A szlogen a „mindent behálózó állami korrupció és a csókosoknak juttatott közpénzmilliárdok” elleni kiállás, amire az orosz elnök látogatása nem csak az ő pártjuknak ad remek kampánylehetőséget.

Ungár Péter, az LMP elnökségi tagjának családi üzelmeiről és bodajki elhajlásáról írt augusztus 10-ei cikkem után parázs, de tanulságos vita alakult ki a közösségi hálón, amelynek során elém került a címben jelzett újabb Schmidt-korrupciós ügy, amit maga az LMP vizsgál. Olyasmi lehet ez, amikor Ungár Péter vizsgálatot kezdeményez maga ellen a jól sikerült partyt követő több napos hallgatása után, vagy amikor az LMP és Ungár Péter a sajtóból tudja meg, hogy Ungár Péter elnökségi tag egy új, konkurens pártnál ütötte ki magát piával, és zaklatott táborozókat mint magánember.

Az írásomban később rátérek az ellenzéki szavazók egészen elképesztő reakcióira, ami egyik oldalról egy pótanya buksi simogatásában merültek ki, annak ütemében, ki mikor tudta meg, hogy a hetedik feles kör után már áldozati tanúk által jelentett szexuális kényszerítés (felizgatás célú, a másik fél beleegyezése nélküli testkontaktus) bűntettének (Btk. 196. §) alapos gyanúja is felmerült Ungárral szemben.

Mit akar tudni az LMP Ungár Péterről, ha éppen nem egy táborban iszik?
A szövevényes, közpénznyelő Schmidt-Ungár Birodalom

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, a korrupciós ügyeket feltáró heti rendszerességű sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy az ózdi acélművek területén létesülő Digitális Archívum körüli közbeszerzéses ügyekre számos esetben rávetül a korrupció árnyéka, ahol Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatónője a projektfelelős. A vizsgálat ideje 2016. november…Ennek eredményéről itt sincs azóta sem hír: a vizsgálódás itt is csak hangzatos kampányszlogennek és egy be nem váltott ígéretnek tűnik.

Schmidt Mária nagykorú gyermekeivel, Ungár Annával és Péterrel két többmilliárdos értékű cégben döntéshozó tulajdonostárs. A türelmesebb olvasók elmélyedhetnek, hogy a Schmidt-Ungár Birodalmon belül mely Schmidt-Ungár családi cégek és mely Schmidt-intézetek közt, milyen utat járhatnak be az Orbán- és azt megelőző kormányzatoktól szinte számolatlanul, több százmilliós csomagokban érkező éves büdzsék, avagy 2-3 milliárdos tételű épülethelyreállítási költségek.
Tekintettel, hogy a Schmidt Máriához tartozó állami intézmények működése erős szakmai és pénzügyi kételyeket vet fel egy közepesen tájékozott olvasó számára is, így semmiképp sem vethető el a korrupciós vizsgálatok során, hogy az állami milliárdok könnyedén és ellenőrizetlenül vándorolhatnak a család üzleti vállalkozásaiba is. A fent kiemelt szócikk alatt átlinkelt MaNcs feltáró cikk 2005-ös, azóta a család legnagyobb cégében, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt-ben a Schmmidt-Ungár család – közte Péter – részesedése 26 %-ról több, mint 75 %-ra nőtt. Ez volt az a bizonyos, a megelőző cikkemben is említett, a sajtó által csak „lófej az ágyban” Puzo-Coppola-metafórával illetett részvényes-kigolyózás. A BIF-, így Ungár Péter vagyonát is gyarapító portfólióban van a Rogán-féle, vagyonbevallásonként alapterületben táguló Pasa Park is. Schmidt Mária és a Rogán-házaspár lakóparki szomszédok illetve portfolió tulajdonos társak.

Ennek a hangulatát úgy képzeljük el, hogy amikor az Együtt-től Juhász Péter bűnözőnek nevezi Rogánt, az Ungár Péter LMP-s vezetőségi tag kasszájában csilingelő összeget is jelentheti.

Schmidt Mária üzletvezetési energiáit lekötni nem tudó két giga családi cége mellett további öt tudományosnak szánt intézetben örökösnek kinevezett főigazgató még. A történelem új és legújabb korát száz évenként felosztva a történészasszony külön-külön alapított illetve felügyelete alá vont egy-egy önálló büdzsés intézetet: van a Habsburg kornak, a XX. századnak és a XXI. századnak is intézete. Van a két önkényuralmi rendszert egymással konkurálva és relativizálva taglaló Terror Háza, de van már külön Kommunizmus Kutató Intézet is. Óriási szerencse, hogy Schmidt Mária nem középkorász.
A holokausztot tovább taglalná az el nem készült Sorsok Háza, ehhez most tervezik annak a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont felszámolását, amely hol kiegészíti, hol tudományosan cáfolja Schmidt Máriának a Terror Házában prezentált sajátos holokauszt-felfogását. A Páva utcai állandó kiállítást a történész, muzeológus, szociológus és kiállítási szakma által nyilvánosan megvitatva, több, mint 4 év előkészület után 2006-ban nyitották meg, szemben Schmidt a szakma által sosem elismert intézeteivel.

A Schmidt-féle intézeti állami büdzsék azért érdekesek, mert összevetve az éves beszámolókban is ordítóan üres, zéróértékű tudományos munkával, rendezvényekkel, az intézetekhez pályáztatás nélkül felvett, nemzetközileg is mérhető tudományos eredményt egyáltalán nem, vagy alig felmutató munkatársakkal – akik egyébként átfedésben szinte az összes Schmidt-intézetben jelen vannak – még csak rágalmazni sem kell ahhoz, hogy felmerüljön az alapos gyanú, ugyan milyen Schmidt-Ungár családi cégek profitálhatnak még a vödörszámra öntött közpénzből.

A tudományszerű Schmidt-birodalom pókhálószerű további cégeiben Ungár Péter nővére, Anna neve is többször felbukkant olyanokkal közös cégben, akik átfedéssel több Schmidt-intézetben ma is tologatják az aktákat. A cégprofilok széles skálát fedtek le, ezek kifejezetten olyan területekre szakosodtak, amelyekből önkormányzati projektek, kiállítások, állami ünnepségek, történelmi megemlékezések lebonyolíthatóak, és hát mi másból, mint közpénzből.

Schmidt intézetei közt a Terror Háza (TH) a vezérhajó. A TH-t működtető alapítvány számára az állam megvette az Andrássy út 60. szám alatti teljes épülettömböt, felújította, berendezte, ennek összes költsége 3,5 milliárd forint volt 2002-ben. Ehhez „az is kellett”, hogy az első Orbán-kormány utolsó éveiben kivégzett két kiemelkedő tudományos munkát végző, nemzetközi szaktekintélyekkel dolgozó intézetet, a Politikatörténeti Intézetet és az 1956-os Intézetet. Az intézetek által addig kezelt kutatási anyagok sorsáról sajtócikkek születtek. A Széchényi Könyvtárhoz került 56-os intézet kutatói voltak azok, akiket fegyelmivel sújtottak, mert nyilatkoztak a Schmidt-Pruck 56-os fotófelismerő gate-ben.

A TH 3,5 milliárdos induló költségéhez összevetésként megadva a köztársasági elnöki rezidenciát biztosító Sándor Palota rekonstrukciója 2,1 milliárd forint volt. Mellékes összevetés, csak hogy mennyire szaladnak az árak: ez a 3,5 milliárd, a Terror Háza teljes vételi és felújítási-berendezési költség most, 2017-ben egy vizes vb megnyitó ünnepségére durrant el. Nem egy értékes épülettömb, nem állandó kiállítás, csak egy rendezvény. Hajrá Katinka, köszönjük! A záróünnepség 4,3 milliárd forint volt. Maga a vb büdzsé 130 milliárd körül volt a záróünnepség táján, azóta naponta milliárdokkal nő utólagos szerződésmódosításokkal, amelyekben kishazánk magyaros tempóra süllyedt menedzsmenttel vezette multik is vannak. Hajrá Magyarok!

Schmidt Mária hajdanán épp csak megkezdett, de a nemzetközileg jegyzett tudományos porondon nagyon rég abbahagyott, inkább intézetbirodalmat halmozó pályafutása mind módszerben, mind pénzügyileg erősen hasonlít a közgazdász-szociológusból ingatlanmogullá lett néhai férjre, Ungár András munkásságához. Ungár András javára szóljon, ő már nem is erőltette a tudományos pályát, megmaradt a nehézbűnöző üzlettársánál. Ha viccelni akarnék, azt mondanám, Schmidt helyében ennyi céggel én se tudnám, hogy mikor gyűjtök ingatlanokat, mikor tudományos tapasztalatokat, a kettő mintha egy és ugyanaz lenne.

Olyan ez, mint a makettel és terepfákkal bemutatott józsefvárosi Sorsok Háza-projekt, amelynek kiállítási leírása elbírálhatatlanul tartalomnélküli volt, azóta is ott áll egy látványos, üresen kongó épület, Schmidt Mária tudományos értékének tökéletes tükre: kívülről gazdagon stafírozott, belül impozánsan nagy és minimalista stílusú tér.

Anyja mellett lánya, Ungár Anna is elég sokoldalú és fáradhatatlan, korábbi kommunikációs cége mellett a legnagyobb családi ingatlanvállalatnál papíron zömmel ráhárul a cégvezetés. Ez például arra jó, ha a lófejes vagy a manyup-pakettes akcióra rákérdez a tényfeltáró sajtó, ne megint Schmidt Mária nevét kelljen olvasni.

Hogyan kezeli Péter az anyjával és nővérével közösen jegyzett céges ügyleteket?

Ungár Péter ilyenkor azt szokta nyilatkozni az őt kíméletlenül faggató, válaszaira soha vissza nem kérdező újságírónak, hogy:

– "Én őszintén nem tudom elmondani, hogy pontosan mi történt."

Üzleti téren is volt olyan, hogy Ungár Péter maga kezdeményezett vizsgálatot saját cégük döntésével szemben. Gondolom, elfogyott az egysége a feltöltőkártyás telefonján, hogy felhívja nővérét és anyját, mi a f*sz volt ez. A dolog szépséghibája, hogy a lófejes akciót ő maga is részvényeladással segítette. Erre Péter válasza:

"Az igazgatótanács által kezdeményezett egyik tranzakció után engem a törvény kötelezett, adjak el részvényeket."

A milliárdos tétellel kicsinált egyik részvényes társhoz, Spéder Zoltánhoz megfogalmazott viszonya a következő:

– "Nem szoros, de személyes kapcsolat van közöttünk."

A Magyar Nemzet (MN) Ungár Péter-interjúja 2016. októberi. Hadházy kijelentése, ahol észleli, hogy a megdöbbentő viccnek is rossz „ózdi patyomkin falu”, a józsefvárosihoz hasonló, legújabb Schmidt-makett-projekt körül erősen bűzlik valami, körülbelül szintén ekkora tehető, az írásom elején átlinkelt Átlátszó-cikk 2016. novemberre göngyölítette fel részben az ügyet, a tragikomikus kiállításról a 444.hu helyi riportja számolt be.

Az interjúban Ungár Pétert (UP) a Magyar Nemzet újságírója (MN) tovább faggatja, mit gondol a család sajtóvisszhangjáról:

MN: – "Az édesanyjához fűződik az ’56-os emlékdal esete is, amelyet az ellenzék egy emberként kritizált, az LMP hangját viszont nem igazán lehetett hallani."

 UP: – "Az Átlátszó derítette ki a dal hátterét, itt már egy politikai pártnak nem volt több szerepe."

A további, számunkra ismertté vált témákban a menetrend hasonló: kiderül egy közpénzből létrejött szakmaiatlanság, botrányos hazugság, korrupciós ügy, vagy jelentős társadalmi közvagyont érintő, alaptörvényt és uniós jogot sértő, bűncselekmény gyanúját felvető üzlet, amit a Schmidt-Ungár családi cégeken keresztül futtattak át, vagy az kebelezett be:

 Schmidt Mária mint tudományos igazgatónő a végletekig kitart a szakmaiatlanság mellett,

 Ungár Anna mint cégvezető tagadja a bennfentes és jogsértő kereskedést,

 Ungár Péter döntéshozó részvényesre és az LMP-re már nem tartozik semmi, mert a sajtó kiderítette.

 Családi munkamegosztás egy kellően hülyének nézett, és ezt a feladatot készséggel betöltő ellenzéknek.

Nem tudom megérteni, hogy az LMP-nek, az ellenzéknek mi szüksége van egy kormányzat-közeli milliárdos Ungár Péterre. Milyen alapon nem veszik fel az elnökségbe Matolcsy Ádámot vagy Orbán Ráchelt? Megkockáztatom, ha csak a nevükre írt, gyanúsan kormányzati húzásokból is származó összegeket nézem, messze Ungár Péter mögött kullognak.

Nem tudom megérteni, hogy a patinás skóciai Edinburgh-i Egyetemen, majd a CEU-n (!) végző milliárdos oligarcha (= a piacon egy adott profilban kis számú versenytárssal, túlnyomó gazdasági fölénnyel rendelkező) Ungár Péternek mi szüksége van egy olyan országban egy baloldali-zöld, oligarcházó és spekulánsozó, közpénzmilliárdokkal zsonglőrködő csókosok szlogennel kampányoló, ingatlan üzelmekben feljelentő párt képviselőjének lenni, ahol a CEU kivégzését, a Paks-II. Projekt erőltetését, Soros spekuláns zsidózását kormányzati megbízott pozíciójával és érvelésével igazoló Schmidt Mária közfelháborodást kiváltó politikai és gazdasági ügyeitől hangos a sajtó? Ahol Ungár Pétert lájkolgató, biztató, őt támogató politikai családban is vaskosan benne vannak azok, akik a kormányzati történész igazgatóasszonyt szexista, külsőségekben megítélő jelzőkkel illetik, ezzel kifejezve, mennyire nem tetszik nekik az állami vagyon elsíbolása.

Anyja politikai szerepéhez megfogalmazott viszonyáról így vall Péter az interjúban:

UP: – "Nagyon kemény politikai vitáink vannak. Kiemelkedik ezek közül, hogy szerinte jó, ha Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, szerintem pedig ez nem szolgálja az ország érdekét."

 MN: "Eddig nem volt gond, ha a sajtó valamit korábban kiderített. Ezek után is úgy érzi, hogy nem gátolja a pártját?"

 UP: – "Nem gátolom."

Az Ungár Péter-ügy az ellenzéki pártok és szavazóik teljes csődjét jelenti

A bodajki elhajlásról és a szülők üzleti módszereiről írt megelőző cikkem kapcsán az Ungár Péter-jelenségről vitatkoztunk a közösségi médiában. Akár új Alaptörvényt is kéne azzal az ellenzékkel és szavazóival kodifikálni egy kormányváltás esetén, akik közül aggasztóan sokan nem akarják érteni az üzleti részesedés és irányítás gazdaságjogi fogalmát. Egy ellenzéki vitatársnak átlag négyszer kell leírnom, mire elhallgat az apák/anyák és fiúk szlogennel, hogy megértse: Ungár Péter részvényes, üzlettárs, bevétele van mindebből, dönt és érdekelt mindabban, ami a kormányzathoz és anyjához kötődik. Nem győztem meg többüket.

Egy ellenzéki vitatársnak átlag négyszer kell leírnom másokkal együtt, hogy a politikusi pálya nem egy alanyi jog, nem egy szociális juttatás, egy létminimumot adó közmunkaprogram, amit feltétlen biztosítani kell annak, aki egyszer megszerezte. Én például hajdani LMP-szavazóként el is vesztettem a fonalat, hogy Ungár Péter hol, mikor, kinek a döntésével, melyik médiában beharangozva, kiknek a szavazatain lett LMP-képviselő. Gondolom, a süllyedő hajót menetrendszerűen elhagyók után érkezett alanyi jogon a fedélzetre az új, pénzzel is kitömött homokzsák.

Egyébként nagyon macerás a politikusi pálya, bárki szinte bármit mondhat rólad, cserébe neked mindent el kell árulni magadról. Nehezen is viselik, perelni kell közérdekű adatokat, elküldenek a sunyiba újságírókat, letiltanak az öntömjénező közösségi oldalukról kritikus hangokat. Ma a mini pártok – LMP, Párbeszéd, Együtt, Momentum – mindegyikének a közösségi oldala felvehetné a versenyt egy Rákosi-dicsőítő propagandagyárral. Ennyi minden lépésükkel elégedett fényes lelkű szavazót Orbán oldalán sem látni. Ne legyünk igazságtalanok, ilyet biztosan látunk az MSZP és DK oldalán is, és hát a neonácik sem mennek a szomszédba egy kiadós orális élményért.
Ám ez a magát romlatlannak nevező új és legújabb politikai generáció szlogenje épp az, hogy ők rendszer-kritikusak, nem tűrnek meg semmiféle törvénytelenséget, szakítanak a múlt hibáival. Egyelőre a türelmetlenségüket a kritikákkal és elvárásokkal szemben fejezik csak ki.

Ungár Péter lerészegedési, szexuális kényszerítési ügye „csupán” egy utolsó csepp a kiboruló ellenzéki biliben. Sem ennek az ügynek, sem a családjában észlelt korrupciós gyanúnak sincs lekövetése a pártban.

Az ungárpéterségben a mit sem változó magyar ellenzéki és választói attitűd dühíti fel az embert.

A nem érdekes, de aranyos, nem tehet róla, adjunk esélyt neki, csak ő takaríthatja el szűnni nem akaró, újra és újra, bárkinél fellángoló lelkesedések.
Marad a sokadik nagyon is közérdekű, de mennyire gátlástalan, de mennyire érintett, de piszkosul elveszítette minden bizalmamat már megint, és megint feltörő frusztrált életérzés.
És még mindig nem takarítottuk el.

A politikai elit megtűri az érdekszféra üzelmeit

A Schmidt-Ungár Birodalom alapjait Ungár András tette le a kora 90-es évek szabadrabló éveiben. Az Ungár Pétert is fémjelző vagyon ahhoz az irányító üzlettárshoz, Lupis József brókerhez kötődik, akit 1998-ban sikkasztás, csalás és magánokirat-hamisítás miatt elítéltek, és csak 5 év után, 2003-ban szabadult, kedvezménnyel. Ungár András és Lupis József a megelőző írásomban korabeli sajtócikkben taglalt megfélemlített emberektől és büntetőeljárás során elítélt Lupis által meghamisított magánokiratok által kotorta össze a vagyont. Ungár András üzlettársa, Lupis József több költségvetési intézmény, a Belügyminisztérium és a MÁV pénzeinek befektetési célú kezelésére kapott állami megbízást. Lupis brókercége az üzletfeleit félrevezette, olyan állampapírokat adott el, amelyek soha nem is voltak a tulajdonában, ennek leplezése érdekében letéti igazolásokat hamisított. Fedezetnek azokat az ingatlanokat gondolta Lupis, amelyeknek megszerzésében Ungár András vállalt tevékeny részt. Lupis volt az a „cápa” néven emlegetett megbízó, akiről Ungár lehengerlő tárgyalási technikája során azt állította, hogy nem éri meg ellenállni neki.

Ungár Andrásról a feltáró cikkek is kimondják, hogy mindig élvezte a mindenkori politikai elit bal- és jobboldalának jótékony támogatását, minimum ügyei feletti eltekintést. Péter ezt a kivételezett tabu-státuszt is örökölte elhunyt apjától.

Az Ungár-Schmidt cégbirodalom további üzlettársai ma is felhőtlenül lájkolgatják Péterük kedvenc fotóit, a közjóról és társadalmi igazságosságról elejtett gondolatait. Napjainkban olyan kormányzati döntésből származó pénzzel gyarapítják ezt a vagyont tovább Ungárék, ami Paks-II-nél jóval nagyobb, a jövő időseit és fiataljait egyaránt fenyegető veszélyt jelent: több generáció haláláig megélhetést biztosítani hivatott megtakarításától az Orbán-kormány kényszerítéssel megfosztotta a manyup-tagságot élvezők zömét, a kitartó kisebbség pénzintézeteit pedig az ellehetetlenülés szélére sodorta. Egy teljes társadalom épp hogy kialakuló megtakarító magatartását rombolták le.
Újfent az a Kádár népe mentalitás uralkodik a jövőnk tervezésében, hogy az állam bácsi, legfőképp egy gátlástalan miniszterelnök vagy miniszterelnök-jelöltek majd megoldják.

Az új és legújabb politikai üdvöskék mindeközben azon gondolkoznak, miről akarnak tudni, mit akarnak kivizsgálni, és milyen ügyben akarnak döntést hozni, miben érzik úgy, hogy közük van hozzá.

Az ellenzéki média felelőssége

Az Ungár-cégbirodalomról szóló tényfeltárást többek között az a Magyar Narancs végezte el évekkel ezelőtt, amelyiknek alig volt olyan száma a 2010-es években, ahol ne egy címlapos LMP-riport lett volna, indult LMP-képviselőségért ismert MaNcs-publicista is. Az ember azt gondolná, hogy egy világnézetileg őket támogató lap üzenetét csak fogják, de nem, ezek szerint maga Ungár Péter sem olvassa magát. Sebaj, azóta a MaNcs címlap-interjúkkal számonkérések és elvárások helyett végigrajongta a színpadra felkúszott összes egyszámjegyű százalék-hőst: a bázisdemokrata, pfújpártok, pfújparlament, millás Juhásztól a társadalmi konzultációs weboldalt készíteni ideiglenesen távozó iwiwesig. Napjainkban pedig egy közröhejbe fulladó Momentum-plakátkampányra hasonlít a jobb időket megélt hetilap. Ehhez képest a Heti Válasz Természetes Orbánizmusa egy következetesen hűséges orális szex volt.

A mai ellenzéki pártok felelőssége

Ungár András börtönre ítélt cégtársával, Lupis Józseffel folytatott ingatlanüzelmeit és módszereit békén hagyta a rendszerváltozást követő összes kormány, voltak üzlettársak, érdekeltségek bal- és jobboldalon egyaránt. Ungár András halálakor a régi jó barát, Bayer Zsolt irodalmár búcsúzott a xenofób és rasszista közös pajtás, Tiffán borával virtuálisan koccintva. Ungár András talán nem olvasta, később már nem olvashatta Bayer durván antiszemita kirohanásait, Bayer pedig a régi barátját talán az ún. „jó zsidók” körébe sorolta.

A Schmidt-intézetbirodalmat akár egy dühös, követelőző telefonra folyamatosan közpénz százmilliókkal, újabb és újabb lufi-intézetekkel pumpálta kormányfőként akár Medgyessy Péter, Bajnai Gordon, vagy az akkor még Bajnai államtitkára, a Párbeszéd-Együtt koalíciót megjárt, ma az Együtt vezetője, Szigetvári Viktor, 2010 óta pedig az Orbán-rezsim.

Ez a mai ellenzék a legkevésbé hiteles az ingatlan-panamák elleni performanszokkal, az üvegzseb programmal, elszámoltatásról, a megélhetési minimumról, a tudományos értékű munkáról, az oktatásról szóló ígéretekkel.

A feddhetetlenebbnél feddhetetlenebb leendő partnerek közt bolyongó kis pártokat így nem is csodálom, hogy a mai napig második helyen álló neonáci, orosz és közel-keleti kapcsolatokban utazó, az utóbbi hetekben képviselőjük korrupciójával megbukott Jobbik iránt érzett meleg érzelmüket eddig az összes mini párt vezető arcai sorra megvallották.

Schmidt Mária a tudományos kutatói elit szükségességébe vetett egyébként is elég gyenge társadalmi hitet rombolja tovább. Az, ahogy az igazgatóasszony közpénz-milliókért degradálja a történész, vagy egyáltalán, a tudományos szakmát, az erősen kihat arra, hogy képtelenség egy érett viszonyt kifejezni múltunkhoz, abból egy haladó jelenkori identitásképet meghirdetni. Amelynek hiányával egyébként rendre az új üdvöskék vádolják a régieket.

Kik a kormányzatban még nem járt pártok ma ismert nagy támogatói? Mire költenek, és mit várnak el?

A Momentum nagy nehezen bevallott egyik nagy támogatója, a korrupciót monitorozók listájára is felkerült, EU-s támogatásokkal agrárnagybirtokossá lett Raskó György, az Antall-kormány MDF-es államtitkára egyenesen előírja, mennyire legyen nacionalista a legújabb hazai párt, ahol fia is tag. Őt nem igazán zavarja, hogy ez a 120 éve lejárt eszme tetszésindextől függetlenül is megvalósíthatatlan terhet ró egy pártra, túl azon, hogy a kirekesztés legfőbb mozgatója.

Az Együtt párt akkor épp válni készülő vezetőjét, a megvesztegetések és korrupciós ügyek ellen küzdő Juhász Pétert a képviselő személyes anyagi helyzetére (!) hivatkozva Bojár Gábor Graphisoft-vezér utaztatta Nizzába. Bojár ma a Momentum egyk nagy támogatója. A Graphisoft-vezér annak idején még nem kampánykörutat fizetett, hanem Juhász házasságáért és közpénzből megélni képtelenségéért aggódott, ennek legjobb orvoslása szerinte Európa egyik legdrágább városában pihenni. Ezt a magyarázatot az ellenzék soha nem látott szájhabzással védte be, míg Európában egy bonbon vagy golyóstoll ajándékért mondanak le képviselők. A magánember-ütőkártya elnyűhetetlen Horthy újratemetésétől, VIP-páholyon át egészen a kampánytáborig. Rogánhoz képest csak Juhász vagyonbevallásai változatosabbak, ha nem is léptékben, de a misztikumot és módosítgatási sebességet illetően mindenképp.

Bojár és Raskó ma a Momentum két legnagyobb eddig bevallott támogatója, ebből futotta a 23 milliós büdzséjű, 11 milliós veszteséget termelő fesztivál-táborra, ebből a 23 millió forintból egyetlen településre sem utaztak el kampányolni, nagyszínpados zenekarokra ment el a pénz. Én bevallom, nem tudom, hogy egy közpénzhez még nem jutott párt nemhogy 11 millió, de akár 100 ezer forint vesztességgel mit kezd. Ez hogy működik? Ciki lett volna 15 helyett 6 zenekart meghívni? Nem jött ki a hatástanulmány? Ha valóban keményen kampányolnak országosan, állandó állást sincs mód fenntartani. A vezetők zöme HÖK-ön kívül fizetős állást még alig látott, amiből megtakarításaik lennének, amíg bele nem ülnek a négy évig Kánaánba.

Ugyan mi alapján keresnek így képviselőket országosan? Arra gondolni sem merek, hogy a köpködött régiek így-úgy, de mégis kiépített hálózatában visszalépést követelnek, hogy beüljenek egy elfekvő állást biztosító önkormányzati székbe, egy kétfős parlamenti álfrakcióba, majd a Fideszt kinevezzék legelső szövetségesüknek.

Miért kéne elhinni, hogy a korrupció elleni harc bajnoka egy párt, hogy ha saját párttagjuk családi üzlete kerül célkeresztbe, semmi nem tesznek?

Sokkal nagyobb a tét annál, mint hogy az aktuális hitelvesztett üdvöske családi örökséggel és abból aktívan fialó érintettséggel szembeni kompenzációját ő helyette egy társadalom akarja orvosolni: hét év ellenzéki munka és választói bizalom megy a kukába választások előtt bő fél évvel.

 

 

 

 

Németh Szilárd, a miniszterelnök

friss_hu_1.jpg

Németh Szilárd, a miniszterelnök nagy tisztelője, elkötelezett harcostársa, valamint Soros György kíméletlen bírálója, a magyar politikai élet legstabilabb pontja. Minden körülmény adva van tehát ahhoz, hogy fényes, sikerekben gazdag karriert fusson be Magyarország határain belül.

Pesszimista becslések szerint 2018-tól ismét Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke. Az optimista becslések is nagyjából ezt jósolják, így csak neki áll majd módjában hatalmas politikai átrendeződést véghezvinni, ha éppen erre támad kedve. Valószínűleg így is lesz, mivel nagyon szeret az ilyesmikkel szórakozni. Imádja provokálni a környezetét.

2010 óta kimondottan érdekes teremtményeket szedett össze magának innen-onnan. Ilyenek példának okáért Havasi Bertalan, Csizmadia László, Tessely Zoltán, Gajdics Ottó, Balog Zoltán és még akad belőlük számtalan egzotikus, bizarr egyed. Van aki bélyegeket, Orbán Viktor meg ilyen haszontalan portékákat gyűjt. Ezeknek az általa kiemelt személyiségeknek közös jellemzőjük az, hogy a lojalitáson, a becstelenségen és haszonlesésen kívül nem igazán tudnak bármi különösebb érdemet felmutatni, de talán pont ezzel alapozták meg fényes karrierjüket.

A 2018-as választás igazából nekik lesz rendkívül izgalmas, mivel busás bevételektől eshetnek el, ha valami nem úgy alakul, ahogy azt a miniszterelnök elvárná, aztán dühödten nekilát felelősöket keresgélni. Ha nem lesz meg a kétharmados győzelem, az már amolyan vereségként lesz értelmezhető a részéről. Ilyenkor már csak a zavart cipőnézegetés, majd az önvédelmi árulkodás segíthet a megszeppent vazallusokon.

Az azonban biztos, hogy Németh Szilárd pozícióját egy aszteroida váratlan becsapódásán kívül semmi más nem tudja megrengetni. Ilyen emberből nagyon kevés található az országban, ami mindenképpen szerencsésnek mondható. Igaz, a miniszterelnök – Balog Zoltán hathatós segítségével – mindent megtesz annak érdekében, hogy minél többet kineveljenek belőlük, de ehhez sok időre van szükség.

Németh Szilárd a NER számára az ideális ember prototípusát testesíti meg. Van benne anyag, az biztos. A sors szeszélyéből kifolyólag Németh alelnök a Magyar Birkózószövetség elnöksége mellett akár még a Magyar Tudományos Akadémiáét is megszerezheti, ha a tagság elkezdene túlságosan morgolódni és ezért rendre kell majd utasítani őket. Érdemes az ilyesmire előre felkészülni és nem az utolsó pillanatban elkezdeni kapkodni levegő után. Kellő előrelátással egy könnyed, lemondó sóhajtással megúszható egy ilyen váratlan fordulat. Ami ma még lehetetlennek tűnik, az a későbbiekben bármikor bekövetkezhet.

Orbán eddig mindig úgy nyert választásokat, hogy nem igazán kötötte az érintettek orrára, hogy győzelme esetén mit is fog művelni. Nem volt szó az alkotmányozásról. A határokon túl élő magyarokkal kapcsolatban azt hazudta, nem kapnak választójogot. Azt se nagyon említette meg, hogy a nyugaton munkát vállalókét pedig gyakorlatilag elveszi. Nem beszélt a tandíj bevezetéséről. Igaz erről akkor sem, amikor bevezette. Arról sem diskurált senkivel, hogy a maga gyönyörűségére szépen átszabatja a választási törvényt Áder Jánossal.

Arról sem eset szó a választási kampányban, hogy a magyar gazdaság nagy részét szétosztogatja a hívei között, ő meg majd szerényen eltengődik a miniszterelnöki apanázsából. Soha nem említette meg, hogy időnként bekéredzkedik Mészáros kenyeres pajtásához, valamelyik közös kastélyukba, felhőkarcolójukba.

Orbán Viktor Szijjártó Péter ámokfutására és Rogán Antal svindlijeire sem igazán készítette fel az országot, bár a külügyminiszternek álcázott pankrátor valószínűleg sok szavazatot hozhat 2018-ban a konyhára. 7 és fél év alatt sikerült az ország lakosságának egy részét mordori fekete urukokká átnevelni.

Az is csak a győztes meccs után derült ki, hogy Orbán megpróbálja lerombolni az Európai Unió alapvető értékeit, és a sajátjait próbálja a helyükre betuszkolni.

Nem volt egyetlen olyan plakát sem amin az szerepelt, hogy „Jól felzabáljuk a magyar sajtót!” Nem volt szó sem a haszontalan stadionok tömkelegéről, sem a Vál-völgyi kisvasút Föld körüli pályára állításáról. Minden dicső haditett csak úgy, menet közben derült ki.

Ma sem igazán tudható, mi lesz az ország sorsa 2018 után, pedig akadna néhány érdekfeszítő kérdés, amit érdemes lenne tisztázni.

Vajon durcásan kilépünk-e az Unióból, miután lenyúltuk őket, és ha igen, akkor hova fogunk tartozni? Esetleg a dinamikusan fejődő Afrika Unióhoz? Megbeszélte-e már Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal azt, hogy mit is akarunk? Lesz-e erről is 5 milliárd forintért egy pofátlan nemzeti konzultáció?

Gyárt-e megint a Fidesz-KDNP egy számára praktikus alaptörvényt?

Megszüntetik-e a pártok finanszírozását és helyette átállnak-e a számukra jól jövedelmező közvetlen szponzorálásra és üzleti befektetésekre?

Lesz-e lehetőség halálbüntetésre? Természetesen szigorúan nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.

Ha már úgy nekilátott a miniszterelnök áthurcolkodni a Várba, vajon elvállalja-e a számára felkínált örökös kormányzói tisztséget?

Nyitunk-e virágzó kereskedőházat Szváziföldön vagy az oly csábítóan közeli Tasmánián?

Milyen túlélőfelszerelésre lesz szüksége annak, aki esetleg kórházba kerül, de valahogy ki is szeretne onnan keveredni?

Hány évente lehet majd külföldre utazni és kiknek nem?

2018 után büszkén haladunk tovább a megkezdett az orbáni úton? Az eddig is igen kacskaringós és rázós volt.

Végül tényleg ennyire hülyén halunk-e meg?

A Fidesz-KDNP 2010 óta folyó méregdrága választási kampánya semmi konkrét elgondolást, programot nem tartalmazott. Azt alaposan beleverték az emberek fejébe, hogy kiket kell gyűlölni, de azt soha nem szíveskedtek közölni, hogy mi a fenét akarnak kezdeni az országgal. A tusványosi közhelyes lózungokkal és lázálmokkal nem sok mindent lehet ebből a szempontból kezdeni.

Az biztos, hogy az Orbán-kormány keményen felvette a harcot az államadósság ellen, de ezért elég nagy árat kellett fizetnie a mit sem sejtő polgároknak. Sokan még ma sem sejtik, miről is szólt az egész hacacáré és ki fizette ki a számlát. Az oktatás-, és egészségügyet, a csökkenő életszínvonalat nem igazán tudják a kispajtások sikeres produkcióként előadni. Ennek ellenére kétségtelen, hogy ezt fogják tenni. Teleszórják majd az országot boldogságtól meghatódott közmunkások, valamint tigrisbukfencező nyugdíjasok képeivel.

Lesz itt még meglepetés bőven.

Az azonban biztos, hogy Németh Szilárd, a miniszterelnök nagy tisztelője, elkötelezett harcostársa, valamint Soros György kíméletlen bírálója, a magyar politikai élet legstabilabb pontja. Erre bátran lehet alapozni.