Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Miért fontos feljelenteni Borbáth Áront, a nőverő fotóst?

Eszes Beáta írása

2017. július 26. - Toadwart66

borbath.jpg

Az áldozat az emancipációja részének tekinti, hogy teste kényszerű birtokba adásával érvényt szerezzen politikai véleményének. A nő nem tesz feljelentést.

A Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor – a köznyelvben és a fesztivál öndefiníciójában is egyszerűen csak – Tusványos 2017-i programjában, Orbán Viktor társadalmi uszításának idén soros erdélyi tesztelésén a kormánypropaganda ismét meghozta gyümölcsét: a miniszterelnököt a nézőközönségből kifütyülő nőt egy férfi a hajánál fogva egyetlen mozdulattal a földre rántotta, majd egy másik, a rendezvényt biztosító férfi a kezeit hátracsavarva kivezette a tömegből.

A nőt leteperő Borbáth Áron, korábban Magyarországon, most Romániában esküvői fotós, a csíkszeredai magyar konzulátus sajtómunkatársának a férje. Borbáth fotósként szintén dolgozik a konzulátusnak.

A nőt ért bántalmazás kapcsán az egyik legmeglepőbb, egyben az esetről tudósító hírekben kevésbé kibeszélt aspektust vizsgálom.

Mit üzen egy bántalmazott nő esete és arra adott reakciója a többi nőnek?

Borbáth Áron áldozata, Andrea nem akar feljelentést tenni az őt ért tettlegességért.

Az esetről készült videón jól látható, és a tv-interjúban be is vallja a nő, hogy sokkolta a bántalmazás: a földre teperve, hátán feküdve egyfajta „lárva” vagy magzati pózban megmoccanni sem bír, nem rúg, nem üt, nem védekezik, nem sikolt. A körülötte állók a foga kiverésére is buzdítottak. A biztonsági őr, ha a nőt nem vezeti ki, akár meg is lincselték volna. Ha ez nem a nagy nyilvánosságban történik, akkor Borbáth reflexből hajtépéssel és leteperéssel indított mozdulatsora minden bizonnyal nem áll meg itt. A meghitt esküvői képek fotósának elszántságát az is igazolja, hogy pontosan tisztában volt a nyilvánosság erejével, ahol ő magabiztosan mozog akár esküvőkön, akár a konzulátus sajtófotóit készítve. Ebben a közegben tudott számára természetesen reagálni azzal, hogy különösen nyers brutalitással nekiesett egy nőnek. Hátulról, lesből, visszakézből.

Az indoka az volt, hogy a nő ellentmondott Borbáth nézeteinek. Az indoka az volt a tettlegességre, hogy a nő ellenkezett mindazzal, amit a férfi fontosnak tart. A férfi lábánál fekszik egy sokkos állapotú, tehetetlen nő, aki ellenszegülni mert neki. Addig is gyengébb volt nála, de most a földre levitt, összegubózott nő az állatvilágból ismert „áldozat vagyok” pozícióval agresszióra felhívó üzenetet közvetít a támadónak.

Andrea sorstársai ezt már nem szokták megúszni egy háton esett karcolással. Másnap napszemüvegben jelennek meg a munkahelyükön, némelyikük megfázásra hivatkozva beteget jelent. A megdöbbenést, sokkot kiváltó esetet továbbiak követik a sorstársak esetében. Felszabadul egy addig elfojtott gát az agresszorban.

Andrea sorstársai sem jelentik fel a férfit. Ők is megbocsátanak neki, ahogy Andrea. A sorstárs nők indoka az a hallgatásra, hogy megesik ez egy párkapcsolatban. Sokat dolgozik a férj, a partner, feszült, annyi fontos dolga van a férfinak, biztos felidegesítette valami ostobasággal a nő. Nem számít.

Andrea szerint egy feljelentés cicaharc lenne, elvonná a figyelmet a lényegről.

Egy bántalmazott nő esetén nem szeretnék külön belemenni, hogy a nő szülei ma is hagyományosan, ő maga pedig a kifütyülésig hithű Fidesz-es volt. Bár heves társadalmi vita tárgya volt a nyilvánosan kiábránduló, korábban kormánypártiak megtérése, köztük a legnevezetesebbek szintén nők, de azt az esetre reagálók sem vitatják el, hogy nem a semmiből van meg könnyedén a 2/3-a az Orbán-kormánynak hét éve, dacára a totálisan leépített demokráciának és a kizsigerelt, megalázott, meglopott társadalomnak.

A letepert áldozattal készült interjúkból is kiolvasható, hogy Andreának nem csupán a demokrácia alapértékeihez van/volt egy nagyon sajátos, torz, megengedő viszonya hét évig. A cicaharc kifejezéséből leszűrhető, hogy azt sem érti, hogy a köznyelvben az két nő civakodását jelenti, egyben mindkettejük sérelmét lényegtelennek tekintve, a női küzdelmet vásári komédiának titulálva, és még véletlenül sem jelenti azt, hogy egy férfi bestiálisan leteper egy nőt, akinek fontos véleménye lenne.

Andrea azt sem érti, hogy egy férfi tulajdonává vált a teste, azon erőszakot vettek.

Andrea az emancipációja részének tekinti, hogy teste kényszerű birtokba adásával érvényt szerezzen politikai véleményének.

Nyilatkozatából az tűnik ki, hogy annak érdekében, hogy a világnézetét komolyan vegyék, hajlandó a testére tárgyként tekinteni, amit egy férfi kedvére bitorolhat, üthet, gyalázhat. A teste nem nagy ár, mondhatni semmiség, csak hogy egyenlő tagja legyen a társadalomnak.

A nő azt állítja, hogy nem nézett rá a médiafogadtatásra az esetet követően, így később meglepte, hogy a teste leteperése ekkora hírt vert fel. Nem tudom, megnézte-e újra a videót, amikor begubózva, sokkosan, tehetetlenül fekszik másodperceken át, védekezés nélkül, testét kiszolgáltatva a körülötte álló zömmel férfiaknak. Nem csak ő van sokkos állapotban, a látvány is sokkoló. Jellemző, hogy a saját esési ívén ámul el jobban, „focista műeséshez”hasonlítja azt. A maszkulin erőt látja magában azzal, hogy leteperik, egyúttal azt már ő maga egy megrendezett esethez hasonlítja.

Bírósági jogérvényesítésre csak azt találja alkalmasnak, hogy bebizonyítsa, hogy ő nem Soros-bérenc, mert ő maga keresett meg magának mindent. Szeretné magát független, önálló állampolgárként feltüntetni, cserébe a testét bárki birtokba veheti, azon erőszakot vehet. Így érzi magát erős és független nőnek, akit komolyan vesznek.

A Soros-bérenc minősítést egy komoly, bíróságra vihető vádpontnak tekinti, a tettleges fellépést nem. Nem szeretném parodisztikussá tenni az ügyet, így Andrea véleményét komolyan veszem: bankszámla-kivonatot fog bemutatni, ahol a számlára érkező utalók közt nem lesz Soros György neve? Vagy hogyan képzeli ezt?

Az Andreát ért tettleg atrocitásokhoz adalék infó, hogy egy, a hírt kommentelő nő mesélte el saját korábbi tüntetési élményeit, amikor szintén egy rendészeti feladatot ellátó férfi hátracsavarta a kezét, majd a nő karidege begyulladt, 8 napon túl gyógyuló, huzamos ideig tartó idegi elváltozást okozva. Ez a nő csak az azonnali látlelettel és feljelentéssel tudott érvényt szerezni sérüléséből fakadó kártérítéséhez.

Komolyan veszi-e az áldozat politikai véleményét a közvélemény?

Andrea meglátása szerint tekintélyt azzal vív ki magának, ha a testét leteperés helyett az ő állampolgári véleménye maradna fenn. Ezzel szemben férfiak és nők vegyesen a gyalázkodás elég széles skáláját produkálták, itthon és Romániában egyaránt. Nemes egyszerűséggel a közvélemény így összegezte az esetet: egy hülye p*csa, megérdemelte, minek pattogott.

Őt magát is az döbbentette meg legjobban, hogy a támogatására szervezett akcióhoz senki nem társult, az is a gyalázására alkalmas tereppé vált.

Bármikor, amikor a nő azt fejezi ki, hogy a teste birtokba vehető, megüthető, rajta erőszakot lehet venni, azt az üzenetet közvetíti, hogy ő egy tárgy, egy másodrendű lény, akivel bármi megtehető.

Véleménye, hitele, igazsága előtte sem sok van egy nőnek, de a rajta erőszak tevőt felmentéssel egyenesen lemond cselekvőképességéről, és az agresszorok gyámsága alá helyezi magát.

Minden, az erőszakot elkövető férfinak felmentést adó nő azt az üzenetet küldi a társadalomnak, hogy ez bármikor megtehető minden nővel.

Kedves Andrea!

Erőd, hiteled, egyenjogúságod akkor lesz, ha kivívod magadnak, és megvéded az alapvető jogaidat: a sérthetetlenségedhez fűződő jogodat.

Ha már ez sem megy, ha már erről is lemondasz, minden további küzdelemben vesztes leszel. Egy földre tepert test, egy darab hús, nem több.

A Fidesz a szabadságodon – ahogy Te mondtad – az ideáljaidon vett erőszakot. Borbáth Áron pedig a testeden. Utóbbiról videó van, egyértelmű eset. A hátadon esett karcolással is elítélik, vélhetően felfüggesztettet kap. Elfelejteni nem azért fogják, mert nem jelented fel, hanem mert bőszen törli magát az internetről, és mert egy nő megverése nem számít semmit a társadalomban. Ehhez semmi köze annak, hogy feljelented vagy sem.

Ha feljelented, a feleségét sokkal kisebb eséllyel meri majd megütni. Valószínűleg már megtette, de minimum volt fenyegetés, verbális erőszak már otthon. Ez az ember reflexből esett neked, nem először teszi ezt nővel. Ezt bármelyik pszichológus visszaigazolja.

Borbáth Áron a magyar konzulátus, a magyar állam fizetett embere, fotósa. Az Orbán-rendszer éltetője és haszonélvezője. Egy brutális agresszor. Egy nagyon buta férfi, aki azt hiszi, bármit megtehet. Orbán fehérvári huszára. A vak komondor országának erőszakra tréningezett egyede.

Aki nem érti, hogy soha többet nem tud megélni eddigi szakmájából. Egy senki lett, akinek a neve örökre fennmarad az interneten. Elfelejteni azt fogják, ami neki fontos volt.

Tartozol azoknak a nőknek, akiket Borbáth Áron még megütni készül, és akiket már eddig megütött. Tartozol a munkába a sebeket napszemüveggel és sminkkel elfedve járó nőknek.

Tartozol önmagadnak, aki moccanni sem bírt a földön fekve. Tartozol azokkal szemben, akik verbálisan rúgtak még beléd, a földön fekvőbe.

Bíróságon mondd ki, hogy nem csak egy test vagy, akibe bele lehet rúgni, hanem egy állampolgár, akinek jogai vannak, és aki kiáll értük.

Ezzel válsz függetlenné.

A Soros-bérenc, a ribanc, ezek ugyanazon antikultúra uszító szavai, ugyanazt jelentik. Buta, agresszív embereknek előre péppé rágott szlogenek, inszinuációk. Azoknak találták ki, akik nem akarnak és nem is tudnak gondolkozni, csak gyűlölködni és ütni. Azt jelentik ezek a szavak, hogy földre visznek, és földre vihetnek. Semmiféle bankszámlát nem kell mutogatnod.

Állj fel, és jelentsd fel Borbáth Áron agresszort. A hímsoviniszta, kirekesztő, uszító propaganda egyik ostoba haszonélvezőjét és végrehajtóját. A sok közül.

Ezzel sokkal többet teszel a rendszer szétverésén. A rendszer sokadjára leplezte le önmagát: agresszív, uszít, nem tűr meg ellenvéleményt. Ezért tepertek le.

És ezt akarod felmenteni. Ahogy a Fidesz-kormányt mentegetted hét évig. Nem kéne.

Jelentsd fel, és Borbáth Áron elítélésével az agresszív rendszert fogják elítélni.

Feltétel nélküli kapituláció

4eqrfngomjcrssky6l2k3g_r.jpgA  legnagyobb zsák meg a foltjai

A helyzet az, hogy az előttünk álló kampányban nekünk elsősorban a külső erőkkel szemben kell helytállnunk, Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban.” (Orbán Viktor, 2017)

A hála örömkönnyei gördülnek le az igaz, becsületes emberek arcán, midőn váratlanul szembesültek azzal a boldog hírrel, miszerint egészen Bicskéig meghosszabbítják a Vál-völgyi Kisvasutat. Immár elhárultak a leküzdhetetlennek tűnő akadályok a grandiózus terv elől. A nem is olyan távoli jövőben, nemes lelkű nők és férfiak ezrei tehetik meg könnyedén az utat oda-vissza, Bicskétől akár Lovasberényig. Ha kedvük tartja, napjában akár többször is.

Ilyen hatalmas előrelépést az emberiség utoljára az Amerikai Egyesült Államok első transzkontinentális vasútvonalának megépítésekor tapasztalhatott, de ott nagyrészt csupán a prérit kellett átszelni, és nem az ismeretlen veszélyekkel és tulajdoni viszonyokkal teli, zord Vál-völgyet.

Az eleinte lehetetlennek és értelmetlennek tűnő vállalkozás végre testet ölthet. Teljesen hiábavaló volt a rengeteg gáncsoskodás, áskálódás, hazaárulás. Immár jól körvonalazódik a Gdansk mh. – Puskás Akadémia mh. – Trieszt mh. útvonal terve. Mindez egy költségtakarékos, praktikus, keskeny nyomtávú vasútvonalon. Ennek gondolatától a visszafogott meghatódottság hevesen rázkódó zokogásba vált át. Mily közelinek tűnik ezek után akár a Hold elérése is. Ráadásul Felcsút érintésével!

Hála! Mindössze négy, nyomorult karakter és mégis mennyi mindent kifejezhet. Köszönetet, örömet, boldogságot, hitet, reményt, rajongást. A történelem menetét és a fejlődést nem lehet sem megállítani, sem visszafordítani. A Bicske és Lovasberény között közlekedő szerelvényeket ezzel szemben könnyedén.

Nincs annál magasztosabb látvány, mint amikor a Szúnyogpuszta felől érkező vad szellő felborzolja az izgalmakra vágyó, büszke kalandorok hajkoronáját. Lehet-e annál bizsergetőbb érzés, mint elsuhanni ismeretlen tájak, egzotikus nevű települések mellett? Mi tehetné teljesebbé valakinek az életét, mint az, amint a távoli horizonton megpillanthatja Jászberény kéklő körvonalait?

Szárazföld! – kiáltott fel boldogan 1492. október 12-én Kolumbusz Kristóf egyik matróza. A Vál-völgyi Kisvasúton utazóknak mindvégig ebben az élményben lehet részük, ha kitekintenek a vasúti szerelvényekből.

Egyes külföldről fizetett, aljas hazaárulók azt állítják, miszerint Orbán Viktor felelőtlenül szór ki milliárdokat a lehúzott vonatablakon, a Vál-völgyi Kisvasút fejlesztésére. Tisztában vannak ezek a gátlástalan hazudozók azzal, hogy milyen tömérdek pénzt emészt fel csupán egy év alatt az Egyesült Államok űrkutatási programja? Megkérdezték-e ezek a gátlástalan brigantik valaha azt, vajon miért nem szállítanak az űrsiklók naponta legalább 100-120 utast a világűrbe? Érdekli őket az, havonta hány műholdat állítanak Föld körüli pályára ezek a méregdrága járművek és mi az oka annak, hogy ilyen keveset? Valószínűleg nem. Ilyesmire ugyanis nem kaptak megbízást felbujtóiktól.

Azzal is nemtelenül vádolják a miniszterelnököt, hogy csupán az önmaga szórakoztatására vágott bele a kisvasút építésébe. Ezt a légből kapott állítást könnyedén meg lehet cáfolni azzal, hogy ezen a vasúton nem csak Orbán Viktor utazhat. Sőt! Az lenne jó, ha utazna is rajta valaki. Azt sem firtatja senki a külföldi bérencek közül, vajon miért akadályozzák meg Soros György magyarországi szervezetei azt, hogy minél több utas élvezhesse egy izgalmas kirándulás örömeit. Egyesek még attól a gaztettől sem riadtak vissza, hogy a szerelvények elé vessék magukat jó dolgukban. Ha pedig az véletlenül áthajt rajtuk, akkor persze rögtön meghalnak.

Van az amerikai kormányban legalább egy, nyomorult, az űrkutatás fejlesztéséért felelős kormánybiztos? Természetesen nincs! Magyarországon legalább akad valaki, aki valami hasonlót végez. Mégpedig nem más, mint Tessely Zoltán, az Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos.

Az elképesztő hazugságok terjesztőit talán még az is zavarná, ha Felcsút és Alcsútdoboz között többsávos autópálya épülne. Az illetők megnyugodhatnak. Valószínűleg bőven lesz rá alkalmuk, hogy emiatt acsarkodjanak.

Felcsút székesfőközség adta a hazának a két legnagyobb magyart, azaz Orbán Viktort és Mészáros Lőrincet. Ezzel az állítással nem nagyon ajánlatos mostanában vitába szállni. A gázszerelőből lett tehetséges vállalkozó csendes belenyugvással tűri még azt is, hogy 2014 óta exponenciális mértékben nő a vagyona. Ha a láza vagy a testsúlya emelkedne ilyen mértékben, már rég elpusztult volna. Mindezek dacára ő továbbra is rendíthetetlenül gyarapszik.

Orbán Viktor állítása szerint, mindössze kilenc hónap áll rendelkezésre arra, hogy a magyar sajtó megtisztuljon a rendkívül kártékony, felforgató, nemzetellenes igazságoktól. Nem sok idő áll tehát rendelkezésre arra, hogy a kormány megfékezze a kormányellenes hírek terjesztőit, valamint Andy Vajna elindítson még pár tucat érdekfeszítő, független tévécsatornát. Arra is feltétlenül szükség van, hogy Mészáros Lőrinc felvásárolja a magyarországi papírgyárakat és a minden irányból támadó, ellenséges szervereket.

Ilyen körülmények között minden késlekedés és engedékenység végzetes lehet.

Meg kell szervezni a sajtó irányítását. A harc most a sajtó területére tevődik át.” (Rákosi Mátyás, 1945)

Rémtörténet

hqdefault.jpgAz észak-angliai Hartlepool városában 1992-ben ijesztő rémhírek kezdtek el terjengeni. A környéken rejtélyes, váratlan elhalálozások, eltűnések történtek. A Scotland Yard teljesen tehetetlen volt, mivel az elkövető, ha egyáltalán létezett, nem sok értékelhető nyomot hagyott maga után.

Az áldozatok mindannyian egészséges, fiatal nők voltak, akiknek halálát nagymértékű vérveszteség okozta. Egyesek tudni vélték, hogy a nyakukat átharapták és bestiális módon kiszívták a vérüket. A lakosság szívét jeges rémület járta át, mivel úgy gondolták, a hírhedt hartlepooli vámpír tért vissza. A józanabbak mindezt csupán ostoba babonaságnak tartották. Ők úgy vélték, valaki egyszerűen felelőtlenül szórakozik, és ehhez kihasználja a nagy pestisjárvány idején keletkezett félelmetes legendát.

A régi história szerint Robert de Bruce, Hartness lordja szerződést kötött magával a Sátánnal, aki megígérte neki, hogy egy apró szívesség fejében, megmenti Lord Bruce családját a fekete haláltól.

Az említett apró szívesség csupán az volt, hogy cserébe a lordnak ezután vérszomjas vámpírként kell majd terrorizálnia a környék lakosságot. Első hallásra ez nem tűnt különösebben nehéz feladatnak a számára, mivel eddig is sikeresen terrorizálta a környék lakosságát.

Lord Bruce-nak annyit azért sikerült kicsikarnia megbízójától, hogy amennyiben ez lehetséges, a leendő áldozatai fiatal, csinos hölgyek legyenek. A férfit elborzasztotta annak a gondolata, hogy az utolsó ítélet napjáig bozontos szakállakon kell majd magát átrágnia egy-egy megfelelő ütőér átharapása céljából.

– Mi történik abban a kellemetlen esetben – kérdezte – ha teszem azt, az illető egy elvetemült skót, és vörös, áthatolhatatlan, birkazsírtól bűzlő szőrzetet visel?

Ezt még maga a Sátán is rendkívül undorítónak találta, és ráállt az alkura.

– Rendben van - válaszolta elgondolkodva. – Maradjunk tehát a kecses női nyakaknál. Ezek jóval tetszetősebbek, ráadásul ezzel rengeteg ocsmány fertőzést is meg lehet előzni. Ezek persze lordságodat semmiképpen sem fenyegetik, mivel az a szokás, hogy a vámpírok élőhalottakként tengetik sivár halálukat egész életükben. Illetve valami olyasmiben. Erről mindenképpen tudnia kell – közölte a Sátán Robert de Bruce-al.

Ezek után egy könyvecskét nyújtott át a rémült lordnak, Praktikus tanácsok kezdő vámpírok és farkasemberek számára címmel. A Sátán néhány szóban nagyjából összefoglalta a leglényegesebb tudnivalókat. Felhívta de Bruce figyelmét arra, hogy kerülje a feltűnést, az erős napfényt, a keresztet, a fokhagymát. Gondosan ügyeljen a rendszeres táplálkozásra és az arcához használjon alapozót.

– Nem lesz semmi baj, öregfiú! – nyugtatta meg a lordot. – A végén még élvezni is fogod dolgot, nem is beszélve a rengeteg, pihentető alvásról.

A lord családja szerencsésen átvészelte a pusztító járványt, Lord Robert de Bruce azonban ettől fogva rejtélyesen eltűnt. A történtek után legendák kaptak szárnyra itt is, ott is, egy-egy átharapott női torkokról, de azokban az időkben szörnyűbb dolgok is történtek a környéken. Az emberek könnyedén túltették magukat ezeken az eseteken, a hartlepooli vámpír legendája azonban megszületett. Ezt többek között az is elősegítette, hogy a rémtörténet busás hasznot hozott a város fogadói számára.

A félelmetes incidensek időnként abbamaradtak, majd folytatódtak, aztán egy ideig megint szüneteltek, de 1992-ben, 5 hónap alatt 12 halálos végű támadás jutott a hatóság tudomására.

Elizabeth Shipwreck-et, a Hartlepool-i polgármestert is nyugtalanították a hartlepooli rémről szóló híradások. Rendkívül kecses és bájos nyaka volt, amely potenciális áldozattá tette őt. Félelemmel vegyes borzongással gondolat arra, mi történne, ha a vámpír éppen az ő vérével próbálná meg csillapítaná olthatatlan éhségét.

Egy szombati napon rendkívül nyugtalanul és felszínesen aludt. Minden kis apró neszre felriadt. A sötétbe burkolódzó hálószoba rendkívül félelmetesnek tűnt számára. Megpróbálta elhessegetni magától a rémes gondolatot, miszerint egy vérszívó vámpír éppen rá vadászik, de nem bírta kiverni a fejéből. A falióra kongásai szinte az őrületbe kergették. A férje a nappaliban nézte a tévét, amit szokása szerint alva végzett.

Éjfél körül Elizabeth arra lett figyelmes, mintha az ágyával szembeni függöny lágyan meglibbent volna. Az asszony rémülten vette észre, hogy a függöny mögül mintha egy vöröslő szempár figyelné őt.

– Van ott valaki? – kérdezte bátortalanul – Figyelmeztetem, hogy a férjem a szomszéd szobában tartózkodik, és alaposan fel van fegyverkezve. Tavaly fölényesen megnyerte a városi agyaggalamb-lövészetet. Talán önnek is jobb lenne, ha békességgel távozna.

A szempár ekkor gonoszul megvillant. A függöny mögül lassan egy alak bontakozott ki. Elizabeth Shipwreck rémülten vette észre, hogy minden bizonnyal Lord Robert de Bruce az. A vámpír meglehetősen sápadt volt, de a korához képest meglepően jó állapotban lévőnek tűnt.

Lassan, megállíthatatlanul és nesztelenül közeledett a nő ágya felé, akit ekkor már megbénított a páni félelem. A vámpír Elizabeth arca fölé hajolt. A rém arca kissé szomorúnak, de rendkívül elszántak tűnt. Szúrósan nézett a nőre, majd szélesre nyitotta a száját.

Semmi kétség, gondolta Elizabeth amikor megpillantotta az elővillanó szemfogakat. A hartlepooli vámpír támadta meg. Valószínűleg az éhség kergette ide, villant át az agyán, majd elájult.

Lord Robert de Bruce szenvedélyesen vetett rá magát magatehetetlen áldozatára, majd hatalmas erővel mélyesztette bele a fogait a nő nyakába. Elizabeth-et hirtelen hatalmas ordítás térítette magához.

– Ez meh itt mi? – kérdezte dühösen a vámpír.

– Mármint micsoda? – Kérdezte csodálkozva a nő. – Ha nem tévedek, ön Lord Robert de Bruce és gyakorló vámpír.

–- Ihen. Pontoszan. Ez szőlnyű! Mondja cak! Méhisz mi a fene van ott a nyakában, mi?

– Ez itt? – mutatott rá a nő a nyakára. – Egy nyakék. A férjemtől kaptam ajándékba. Gyönyörű ékszer. Briliánsok díszítik. Mi a baj vele?

– Csak asz, hoty rohattul kemény – felelte elkeseredetten a rém. – Nem tutta volna lehalább éhszakála levenni mahálól. Azt hiszem beletölött a foham.

– Micsoda? – kérdezte Elizabeth elképedve. – Mégis, mi a fene az a foham?

– Esz itt bent. Látja? Azaz, ami nemléh méh bent volt. Moszt pedih ninc. Úgy vélem kieszett – mutatott a vámpír a kitátott szájába.

– Most már értem – válaszolta a nő. – Lordságodnak ezek szerint kiesett a foga. Rendkívül kellemetlen lehet. Kérem, ne haragudjon. Izgalmamban magamon felejtettem a nyakékemet. Nagyon csúnya baleset, de én nem számítottam a látogatására.

– Szajnosz nem nagyon szoktam bejelentkezni – felelte vámpír. – Van itt valahol egy tüköl? Szeletném megnézni mi töltént velem.

– Van uram, de úgy hiszem, ennek nem sok hasznát veszi. A vámpírok nem látják magukat a tükörben. Szerintem még a fogaikat sem. De várjon csak. Nézze! Ez itt négy darab jól kifejlett szemfog, meg itt van még három metszőfog. Feltehetően mindez az uraságodé lehet.

– Én isz úgy vélem – sóhajtott fel Lord Robert de Bruce, a hartlepooli rém. – Mász vámpíl khondolom nem látohatta meh mahát ma. Meh hát jókolát leccsent isz, amikol szelencétlenszéhemle belehalaptam önbe. Te jó iszten! Ilyen szok foham kieszett? Moszt mi a fenét cináljak? Mondja cak! Nahon vélzik?

– Úgy érti vérzik-e? – Kérdezte Elizabeth együttérzően. Kezdte nagyon megsajnálni a kétségbeesett vámpírt. – Attól tartok igen.

Óvatosan megtörölte egy kendővel a vámpír száját, majd megmutatta azt de Bruce-nak.

– Az iszten szeleméle, asszonyom! Ne mutohassza eszt itt nehem! Nem nagyon bílom a vél látványát. Ezélt isz szoktam evész köbben becukni a szememet, asztán megpóbálok nem isz oda nészni. Esz undolító. Nahon szédülök.

A lord leroskadt egy karosszékbe, majd elájult. Ha nem lett volna vámpír, valószínűleg rettenetesen el is sápadt volna.

A zajra végre megjelent az álmosan pislogó Jonathan Shipwreck, egy tiszteletet parancsoló vadászpuskával.

– Itt meg mi történt, drágám? – kérdezte az asszonyt. – Ki ez a szerencsétlen? Valami színész? Mindjárt keresztüllövöm, mint egy rühes kutyát.

– Kérlek szépen, nyugodj meg, Jonathan. Nem történt semmi baj, illetve igen, de ez most nem olyan egyszerű. Ő itt Lord Robert de Bruce, a félelmetes hartlepooli vámpír, csak véletlenül kitörtek a fogai, aztán elájult a vér látványától. Tudod az történt, hogy elővigyázatlanul, nagy erővel beleharapott a nyakékembe, ami szerencsére nem sérült meg. Ő viszont igen. Most mihez kezdjünk vele, Jonathan? Egyáltalán mivel lehet magához téríteni egy élőhalottat? Hívjunk hozzá talán orvost?

– Úgy vélem ez a legtöbb, amit megtehetünk ezért a szegény páráért. Hívd fel gyorsan dr. Hoopkins-t. Hajnalig van rá időnk, hogy kezdjünk valamit ezzel a lerobbant vámpírral, különben napkelte után kénytelenek leszünk összeporszívózni a hartlepooli rémet.

– Sietek és hozok egy kis fokhagymát. Azt hiszem, az nagy hatással van a vámpírokra – felelte Elizabeth, majd kisietett a hálószobából.

Kisvártatva visszatért egy köteg fokhagymával.

– Dr. Hoopkins azonnal jön. Addig megpróbálom magához téríteni Lord Robert-et. Szerinted elég az, ha megszagoltatom vele, vagy rakjak egy gerezdet a szájába? – kérdezte az asszony.

– Bőven elég, ha odadugod az orra alá – válaszolta mr. Shipwreck. 

Elizabeth így is tett. A vámpír hirtelen rémülten feleszmélt.

– Édesz jó isztenem! Előszöl kiveli a fohaimat, majd el akal pusztítani! Tulajdonképpen nem tettem önnel szemmi losszat. Nem isz adódott lá alkalmam. Kélem, vigye innen eszt a szölnyűszéget.

– Elnézését kérem, lordságodnak – felelte asz asszony. – Csak jót akartam önnek. Látja, milyen szépen magához is tért. Nemsokára ideér dr. Hoopkins és minden jóra fordul. Van még esetleg valami kívánsága?

– Úgy élti, hogy egy utolszó? – válaszolta elgyötörten a vámpír. – Nagyon megköszönném, ha letakalnák valamivel aszt a feszületet. Lendkívül illitáló látványt nyújt. Hálászan köszönöm.

Közben megérkezett dr. Hoopkins.

– Ő lenne a páciens? Elég furcsán van felöltözve – nézett rá az orvos de Bruce-ra.

– Hagyjuk, kélem az ízlésztelen mehjegyszészeket – felelte a lord. – Lorh Lobert de Bluce vahok. Félelmetesz vámpíl ész lém. Moszt mál cak úgy nagyjából, mivel szajnosz kiesztek a fohaim. Vissza tudná eszeket valahogy lakni belém. Ide a számba. Légebben itt voltak.

– Lám, lám! Egy félelmetes lém – élcelődött dr. Hoopkins. – Akkor nézzük csak meg azokat a huncut kis fogacskákat. Ejnye, de szép metszőfogak. Talán csimpánz volt a papa?

– Hagyja mál abba az idétlenkedészt –- felelte türelmetlenül a vámpír. – Telejeszen belelokkantam a mai esztébe. Kérem, válaszoljon őszintén! Tud a fohaimmal keszdeni valamit, vagy nem?

– Nézegetésen kívül mást nagyon nem. Mondja csak, lordságod! Mennyi idős is maga?

– Pontoszan mál nem is tudom. Nagyjából úgy hálomszászötven évesz. Fontosz esz? – kérdezte Lord de Bruce.

– Nekem annyira nem, de ennyi idős korban már annak is örülhet, hogy egyáltalán van szája. De ne aggódjon. Megadom egy régi barátom címét. Remek fogpótlásokat készít. Ragaszkodik ezekhez az agyarakhoz? – nézegette érdeklődve az orvos a vámpír szemfogait. – Elég mulatságos látványt nyújtanak.

– Telmészeteszen szükszégem van ezekle a holmikkla. Hiszen én vámpíl vahok. Asszal a fohpótlásszal fel lehet tépni egy nyakat? A többi mál cak szülcölész kéldésze.

– Azt hiszem azzal nem – válaszolta az orvos. – A bohó ifjúkornak immáron vége. Megpróbálhat esetleg egy éles késsel vagdalkozni, aztán kedvére szürcsölgethet. De ezt nem javasolnám önnek, mivel ez gyilkosságnak számít. Úgy hallom már így is 12 ártatlan nő halála szárad az ön lelkén, illetve a szája szélén. Már bocsánat.

– Kicivel aszél annál több. Mondjuk nagyszáglendekkel, de esz moszt nem éldekesz – felelte bosszúsan a vámpír. – A váhószelszámok nem alkalmaszak a táplálhoszászomhoz. Letteneteszen iltószom a vél látványától. Mál a gondolatától isz iszmét meszádütem.

– Semmi probléma, Lord de Bruce – felelte vidáman az orvos. – Több lehetősége is van. Pár óra múlva kiballag szépen a ház elé, és még egyszer, utoljára elgyönyörködhet a felkelő nap lenyűgöző látványában. Ha ez nem teszik önnek, akkor előbb megcsináltatja a fogait, majd feladja magát a rendőrségen, aztán beköltözik egy kényelmes börtönbe. A börtönkórházakban kiváló minőségű vérkészítmények találhatóak, amelyek valószínűleg megnyerik lordságod tetszését. Többé nem kell éjszakánként fiatal nőket hajkurásznia, a nappalt pedig egy pompás sötétzárkában töltheti. Miért is vágyna ennél többre egy békés vámpír.

– Aszt hiszem, teljeszen igasza van, doktol úl – sóhajtott fel Lord de Bruce. – A mászodik lehetőszég ehészen mehfelelőnek tűnik a számomla. Elpollaldni annyila nem szeletnék, bál kétszégtelenül éldekesz látvány lenne.

– Remek – válaszolta vidáman dr. Hoopkins. – Akkor ezennel véget is vethetünk ennek a vérre menő vitának, ugyebár. Minden rendben, Elizabeth?

– Igen, doktor úr – felelte az asszony. – Lord de Bruce-t pedig természetesen rendszeresen meglátogatjuk a tárgylás után a börtönben, ha már ennyi kellemetlenséget okoztunk a számára.

– Ihaszán hálász vagyok önökek – felelte a vámpír – Nagyon ölülök, hogy végül isz nem szikelült feltépnem Elizabeth asszony bálosz kisz nyakát. Tapasztalataim szelint minden bizonnyal belehalt volna a cúnya szélülészeibe.

Így ért véget a félelmetes Lord de Bruce, a hírhedt hartpooli vámpír vérfagyasztó története.

Budapest, NGO város

kep1.jpg1919. november 16-án Horhty Miklós bevonul Budapestre

Ha nem nyerünk, nincs kollektív érfelvágás, nem ugrunk a Dunába.” (Kósa Lajos, Tusványos, 2017.07.21.)

Kósa Lajos ezen optimista kijelentésére nem érdemes nagyon mérget venni, de azért van benne valami igazság. Kollektív, áprilisi, Dunába ugrálásra, véráldozatra nem nagyon lehet számítani, bár az akció kétségtelenül érdekes látvány nyújtana. Németh Szilárd egészen elképesztően mutatna az újságok címlapján, amint éppen a vizet fürkészi, mélán, kockás alsónaciban.

Való igaz, hogy négy évnyi, ellenzéki lazulás nagyon ráférne a hiperaktív Fideszre. Pihenés közben vidáman, koktélokat iszogatva, önfeledten nézegethetnék a győztes kormány szánalmas vergődését, majd miután Orbánék ismét a markukba kaparintanák a hatalmat, beindulhatna az elmúlt négy év előnyeinek kiaknázása. Erre a gyászos időszakra rá lehetne fogni az egészségügy tarthatatlan helyzetét, az oktatásügy problémáit, az ország versenyképességének siralmas voltát, a szociális feszültségeket. Mindent, amit a mostani kormánypártnak sikerült ügyesen felhalmoznia.

A leginkább magyarok nem sokat kockáztatnának egy könnyed vereséggel, hiszen mindent stabilan a kezükben tartanak. Ez a négyévi vakációzás azonban csupán vágyálom. A Fidesznek egyelőre még nem sikerült megbízható ellenzéket összeállítania a maga számára, a mostani pedig még abban is képtelen megállapodni, hogy ki veszítsen kevesebbet az országgyűlési választásokon.

Az ország ezért kénytelen továbbporoszkálni a poros, orbáni úton, bár azt még valószínűleg maga az első számú vezető sem tudja, hogy merrefelé. Magyarország gazdasága nyitott, gyenge és sebezhető. Ezt könnyedén el lehet fedni a pompás makromutatókkal, de ez rendkívül drága mulatság, amit Ceaușescu rendszeréhez hasonlóan, csupán a nyomor növekedése árán lehet finanszírozni.

Statisztikai adatok manipulálásával hivatalosan ugyan könnyedén el lehet tüntetni a szegénységet, a régiók leszakadását, a valóságban azonban nem.

Mark Twain szerint a hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika. Ez akár a Miniszterelnöki Kabinetiroda jelmondata is lehetne.

Elképzelhető, hogy Orbán Viktornak van egy régimódi, analóg, kockás notesze, amibe gondosan feljegyezte azt, mire is van szüksége az életben a személyes boldogulásához. Hatalom, gazdaság, vazallus-rendszer? Akkurátusan, nyelvet kidugva kipipálva mind. Médiabirodalom? Akad belőle több is a farzsebében. Igaz, hogy mindegyik tökéletesen hülye, de ez is volt a cél. A vidék? Könnyedén behódolt. A nagyvárosok? Rendkívül hűségesek és elveszítették a függetlenségüket. Még a renitens Szeged Patyomkin-várossá alakítása sem tűnik reménytelen feladatnak. Kritikusok? Kishitű hazaárulók mind egy szálig. Később majd önkritikát gyakorolnak. Ártalmatlan ellenségek? Bőséges belőlük a választék.

Magyarországon gyakorlatilag ismét egypártrendszer, pontosabban fogalmazva, főpártrendszer van. Mi az, ami egyáltalán bosszúságot okozhat az elégedett Caudillónak, ami miatt még mindig ennyire harcias?

Az ország fővárosával Orbánnak eddig sehogy sem sikerült igazán leszámolnia. Lerombolni nem lehet, Felcsúthoz csatolni túlságosan körülményes lenne. Nurszultan Nazarbajev kazah elnöknek 1997-ben egy rendelettel sikerült az ország fővárosát Almatiból Akmolába áthelyeznie, amelyet 1998-ban átneveztek Asztanának. Asztana kazah nyelven nemes egyszerűséggel, fővárost jelent. Ezt a bravúrt Magyarországon is meg lehetne ismételni, bár a Budai Várnegyed elfoglalásával inkább egy Tiltott Város kialakítása tűnik reálisabbnak.

Budapest lakossága még mindig nem sorakozott fel egyöntetűen az Orbán-rezsim mellett. Rengeteg mindenféle liberális, anarchoszindikalista alak él itt, akik nem nagyon szeretik, ha minden ténykedésüket előre meghatározzák. A főváros egyszer már megbuktatta az örökös miniszterelnököt, amely mély nyomokat hagyott a lelkében. Azóta sem sikerült neki beilleszkednie a multikulturális, nyitott, zajos, nagyvárosi életbe. Budapest egyszerűen fogta és kiköpte magából Orbánt. Nem véletlen, hogy itt nem tud kordonok nélkül szónokolni, illetve hadsereg nélkül kimerészkedni az utcára. Szerencsére intim örömszerzésre ott van neki Tusványos. Ez azonban rendkívül megalázó helyzet egy legnagyobb magyar államférfi számára.

A kordonok nélküli meleg büszkeség napja azt is megmutatta, hogy a fővárosban még kellő számú, megbízható fasiszta sem áll rendelkezésre, maximum annyi, amennyi a Ligetvédők megveréséhez, illetve a nemkívánatos népszavazások megakadályozásához elegendő.

A CÖF a Budapesten már nem nagyon mer kimerészkedni, csak közleményekben átkozódik, igaz ezt rendszeresen és választékosan teszi. Talán az ősszel, a TEK megerősített védelme alatt sikerül nekik valamit kiprovokálniuk, de ennek kimenetele nagyon bizonytalan lenne. Még az is előfordulhat, hogy totális érdektelenségbe fulladna egy harcias Békemenet.

A miniszterelnök az anyagi források csökkentésével folyamatosan próbálja ugyan jobb belátásra bírni a renitens fővárosi lakosságot, de ez csak olaj a tűzre. A város egyre jobban lepusztul, amelynek leglátványosabb megjelenési formája a tömegközlekedés groteszk agóniája. Erre nagyon nehéz ráfogni azt, hogy éppen virágzik. Tarlós István csak nagyképűséggel, faragatlansággal, sértődöttséggel és arroganciával képes az egyre inkább felhalmozódó problémákra reagálni.

Ha Orbán nem talál ki valamit, könnyen elveszítheti a fővárost, amely a 2018-as kétharmados győzelmét veszélyeztetheti. Ezt azonban semmiképpen nem fogja megengedni. A hatalom megszerzése érdekében a miniszterelnök nem ismer semmiféle gátlást, szabályt. Ezt már többször, látványosan bebizonyította.

2014-ben, különös módon, rengeteg embert jelentettek be fővárosi lakcímekre, ami szép, kövér választási csalás volt. Mi a garancia arra, hogy Semjén Zsoltnak ne sikerülne olyan mértékben megkönnyítenie a levélben történő szavazást, hogy ezeket a voksokat az összesítések során, igény szerint szétosztogassák a támogatásra szoruló kerületek között? Semmi. Ügyesen mellékelnek hozzájuk egy lakcímigazoló cetlit, aztán annyi. Ennek valószínűleg semmi akadálya sincs.

Az erdélyi szavazatokhoz valószínűleg nem is szükségesek erdélyi szavazók, csupán cs. és kir. borítékok. Ettől függetlenül az ostoba románozás ismét beindulhat, ami Orbán számára szintén rendkívül hasznos portéka.

Még lehetünk keményebbek, válaszolta az idén Tusványoson Orbán egy lelkes kérdezőnek. Ebbe a fenyegetésbe bizony nagyon sok minden beleférhet. A választási csalás bőven.

A lengyelek bőszen tüntetnek a demokráciájuk védelmében, Jarosław Kaczyński gátlástalan garázdálkodása ellen. Nálunk szerencsére minden a legnagyobb rendben van. Ez egy ilyen ország.

Papa Doc, Haiti és a voodoo

Így élt François Duvalier

261496541106francois-duvalier-papa-doc-haiti-government-simone-family-baby-doc-7.jpgFrançois Duvalier és felesége, Simone Ovide Fain, ápolónő

Kifejlett diktátorrá válni változatos és izgalmas folyamat. Szerencsére nem minden arra elhivatottnak sikerül véghez vinnie nagyszabású terveit, melyek ráadásul menet közben folyamatosan változnak. Szélsőséges esetekben a kiválasztottaknak végül mindössze egyetlen cél lebeg a szemük előtt, mégpedig az, hogy milyen módon meneküljenek meg. Papa Doc azonban megtalálta a módját annak, miként hozza ki a legtöbbet az általa megszerzett hatalomból.

A Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben 1907-ben született François Duvalier kezdeti tevékenységéből semmi sem utalt arra, hogy Papa Doc a későbbiekben haiti legvéresebb kezű zsarnokává válik, amely az ország történelmének ismeretében kimagasló teljesítménynek számított a részéről.

A Karib-térségben található Hispaniola szigetének nyugati felén elhelyezkedő ország régóta szolgál embertelen kísérletek terepéül, ahol azt lehet megfigyelni, miként valósítható meg egy és ugyanazon a helyen az éden és a pokol.

Az őslakos arawak indiánokat a karibok irtották ki, akikkel a spanyolok által behurcolt betegségek és a kegyetlen kényszermunka végzett. A sziget munkaerő híján maradt, amelyet az akkori szokások szerint Afrikából behurcolt rabszolgákkal pótoltak. Ezek a szerencsétlen sorsú emberek a jól jövedelmező cukornád-, kávé-, indigó-, illetve dohány-ültetvényeken dolgoztak. Az embertelen körülményekre jellemző, hogy a rabszolgák várható élettartama a munkába állástól számítva, nagyjából nyolc évet tett ki. A szigeten folyó, rabszolgamunkán alapuló gazdálkodásba, immár tisztes ültetvényesként, egyes tőkeerős francia kalózok is bekapcsolódtak, legfőképpen Hispaniola nyugati részén. Ehhez a részhez tartozik a kalózfilmekből ismert, legendás, Tortuga szigete is, amely teknősbékára emlékeztető alakjáról kapta a nevét.

Franciaország és Spanyolország végül 1697-ben a Ryswick-i békeszerződés során hivatalosan felosztotta egymás között Hispaniolát.

A XVIII. században még Saint-Domingue-nek nevezett nyugati rész a térség leggazdagabb gyarmatává vált. Az Antillák fekete gyöngyszemének legnagyobb problémáját az jelentette, hogy a fehér telepesek száma elhanyagolhatónak számított a rabszolgáikhoz képest. Az ültetvényeken a fegyelmet ezért drasztikus módszerekkel tartották fent. Ezekhez hozzátartozott a korbácsolás, az elevenen eltemetés, illetve elégetés, forró cukorszirupba mártás. Mindez kiváló táptalajt nyújtott a fekete nacionalizmus kialakulásának, illetve a fekete és a fehér lakosság közötti kölcsönös gyűlöletnek és bizalmatlanságnak. Az erőszakos cselekedetekből mindkét fél alaposan kivette a részét.

Az 1791-es haiti forradalom során a sziget északi részén élő rabszolgák fellázadtak. A lázadás kiemelkedő alakja Toussaint Louverture, Haiti későbbi nemzeti hőse volt. Louverture már 1776-ban elnyerte szabadságát, ráadásul emberséges gazdájának köszönhetően tudott írni és olvasni. Katonai tehetsége révén gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán, így a spanyol hadsereg generálisa lett.

Mivel a spanyolok nem mutattak semmiféle érdeklődést a rabszolgák felszabadítása iránt, ezért, miután a francia Alkotmányozó Gyűlés a Francia Köztársaság összes területén eltörölte a rabszolgaságot, a fekete tábornok rövidesen átállt az ellenséghez. A franciák nem csináltak vele rossz üzletet. Louverture a sziget nyugati részére szorította vissza a spanyolokat, majd elfoglalta egész Hispaniolát.

Louverture-t érdemei elismeréseként kinevezték a sziget általános helytartójává. A generálisnak a franciák segítségével sikerült a briteket is meghátrálásra kényszerítenie. Cselszövések, véres leszámolások árán később teljes teljhatalomra tett szert, a korábban jövedelmező gyarmat azonban gazdaságilag a csőd szélére került. A szigeten lázadások törtek ki, melynek során lemészárolták a fehér lakosság egy részét.

Bonaparte Napóleon hatalomra jutását követően a franciák nekiláttak helyreállítani az ültetvényesek uralmát. 1802-ben hajóhadat küldtek a szigetre. Louverture megpróbált kiegyezni velük, de végül kelepcébe csalták, Franciaországba szállították és bebörtönözték.

Louverture 1803-ban itt halt meg tüdőgyulladásban. Ugyanebben az évben a Vertières-i csatában a feketék Louverture egy alvezérének, Jean-Jacques Dessalines-nek vezetésével vereséget mértek a francia hadseregre. Ebben nagy szerepe volt a sárgaláznak is, amely mintegy 23.000 francia katonával végzett.

Dessalines 1804-ben Haiti néven kikiáltotta az ország függetlenségét. A győztes hadvezér először Haiti örökös kormányzójává nevezte ki magát, később I. Jakab néven császárrá koronázták. Ebben a minőségében parancsot adott a fehér lakosság kiirtására, melynek nagyjából 5.000 ember esett áldozatul. I Jakab nem sokáig élvezhette uralkodásának előnyeit. 1806. október 17-én Port-au-Prince-től északra meglincselték, testét feldarabolták, maradványait pedig otthagyták Pont-Rouge főterén.

A sziget történelmét az elkövetkező években is legfőképpen az erőszak, a katonai puccsok, valamint a nagyhatalmak közötti konfliktusok alakították. Viszonylag nyugodt időszak mindössze 1874 és 1911 köszöntött be a Haitin. Ekkoriban a megválasztott elnökök békében adták át a hatalmukat utódjaiknak.

A haiti lakosság szenvedéseihez az is hozzájárul, hogy az ország a Karibi és az Észak-Amerikai lemezek találkozásánál fekszik, így gyakoriak a pusztító földrengések, amelyek rendszerint a pompás elnöki palotákkal is végeznek. (A 2010-es, Richter skála szerinti 7,0-es erősségű haiti földrengés hatalmas pusztítást végzett Port-au-Prince-ben, és mintegy 300.000 ember halálát okozta.)

1911 és 1915 között a dolgok ismét visszakerültek a régi kerékvágásukba. 4 év alatt Haitin öt elnököt buktattak meg. Egy részüket megölték, a szerencsésebbeknek sikerült időben elmenekülniük.

Haiti ez idő tájt hatalmas összegekkel tartozott az amerikai bankoknak, ezért Woodrow Wilson elnök 1915-ben az ország megszállása mellett döntött. Az ország lakossága mindig is büszke volt függetlenségére, ezért a katonai akció és brutális, rasszista bánásmód felerősítette a fekete nacionalizmust, valamint a fehérek iránti gyűlöletet. A megszállásnak 3.000, egyes források szerint 15.000 lakos esett áldozatul. Az 1907. április 17-én született François Duvalier-re nagy hatással voltak az akkoriban történtek. Az amerikai csapatok 1934 vonultak ki Haitiről. A megszállásnak annyi haszna mindenesetre volt, hogy kiépítették az ország infrastruktúráját.

Az amerikaiak távozása után rengeteg elnök próbált meg hatalmon maradni, legfőképpen a hadsereg támogatásával. Törekvéseiket inkább kisebb, mint nagyobb sikerek koronázták. Az országot gyakorlatilag a korrupció irányította. Ennek a korszaknak egy háromtagú katonai junta, a Comité Exécutif Militaire vetett véget, majd egy szabályos nemzetgyűlési választáson Dumarsais Estimét választották meg elnöknek.

Bár Duvalier családja nem tartozott a haiti társadalom elitjéhez, módjában állt az, hogy tanulhasson, ami akkoriban egészen kivételesnek számított. A Lycée Pétion folytatott tanulmányai után egy ideig újságíróként dolgozott, majd elvégezte a Haiti Orvosi Egyetemet. A Michigeni Egyetemen közegészségtant hallgatott. Orvosként több kórházban is dolgozott, az Egyesült Államok támogatásával pedig a trópusi betegségeket kutatta. Gyalog kereste fel az ország távoli településeit, ahol legfőképpen a penicillin segítségével sok embert meggyógyított. A szegényekkel rendkívül emberségesen bánt. Ekkor ragadt rá a Papa Doc név.

A frambőzia és a tífusz gyógyításával jelentős elismerést vívott ki Haitin. A tanulatlan lakosság ettől kezdve kezdte el voodoo varázslóként, hounganként tisztelni őt.

A kereszténységet Haiti népességének nagy része elfogadja, a voodoo-ban azonban mindenki hisz. Maga Duvalier a fekete nacionalizmust, noirizmust és a woodoo-t tartotta Haiti legfontosabb összetartó erejének.

A voodoo elismeri ugyan Isten létét, de ő, Bondye nem avatkozik közvetlenül az emberek ügyeibe. Ők a szertartások során csupán Bondye alárendeltjeivel, a loákkal kerülhetnek kapcsolatba. Duvalier rájött arra, hogy a woodoo segítségével Haitin stabilabban kézben lehet tartani a hatalmat, mint a megbízhatatlan és kiszámíthatatlan hadsereggel. Mint később kiderült, ebben tökéletesen igaza volt.

Duvalier 1946 és 1950 között a Nemzeti Közegészségügyi Szolgálat főigazgatója lett, majd tisztelője, Dumarsais Estime elnök kinevezte őt közegészségügyi és munkaügyi miniszterré.

Estime elnök forradalminak számító szociális reformjai miatt szembekerült a felső osztállyal, amely gyakorlatilag a félvér elitet jelentette. 1950-ben a hadsereg végül az elnököt lemondásra kényszerítette. Az ország irányítását ismét egy katonai junta vette át.

A hatalmat később, közvetlen elnökválasztáson, a junta egyik tagja, Paul Magloire szerezte meg. Az új elnök az adott viszonyokhoz képest viszonylag erőszakmentesen kormányzott, viszont ipari méretekre emelte a korrupciót. Bár Magloire nem szándékozott nagyobb vérengzést rendezni, az ellenségeivel azonban le akart számolni.

Közéjük tartozott Duvalier is, aki emiatt bujkálni kényszerült. Ekkor ismerte meg Machiavelli művét, A fejedelmet, amely nagy hatást gyakorolt rá.

Magloire uralmát 1956-ban sztrájkhullám söpörte el, amelyet átmeneti anarchia követett. Minden adva volt tehát François Duvalier hatalomra kerüléséhez. A szerény orvos egyszerűen bejelentkezett az elnökségre. A kampányát a fekete lakosság és a mulatt elit közötti ellentétekre építette. Haiti lakosságának 95 százalékát a feketék tették ki.

Elnökségét a hadsereg is támogatta, mivel úgy gondolták, a félszeg Duvalier-vel nem sok gondjuk lesz. Ebben az elképzelésükben később keservesen csalódtak, majd sokan az életükkel fizettek tévedésükért.

1957-ben Duvalier-t így nagy többséggel megválasztották az ország miniszterelnökévé. Papa Doc 678.860, míg riválisa Louis Déjoie mindössze 264.830 szavazatot kapott.

Az új elnök legfőbb céljai közé tartozott a leszámolás a régi elittel, melynek következtében közel 200.000 mulatt, elsősorban értelmiségi menekült el az országból.

1958-ban a hadsereg sikertelen puccsot kísérelt meg az új elnök ellen, ezért Duvalier drasztikusan lecsökkentette a hadsereg létszámát, az addig érinthetetlennek tűnő főparancsnokokat leváltotta, és megszüntette a katonai képzést.

Vélt vagy valós ellenségeit a Fort Dimanch-ba záratta, amit általában Fort Mort-ként, azaz Halál-erődként emlegettek.

Megszervezte saját palotaőrségét és a hírhedt, idővel 30 ezer főre duzzadt magánhadseregét, a nemzetbiztonsági önkénteseket (Volontaires de la Sécurité Nationale). A nép ezeket az egységeket „Tontons Macouts”-ként emlegette. Tonton Macout a woodoo mondák emberevő óriása, egy mumus. Éjszakánként az utcákat járja, elrabolja a rossz gyerekeket, majd felfalja őket.

A milícia első tagjait köztörvényes bűnözőkből toborozták, akik nem kaptak ellátmányt, cserében azt tehettek, amit csak akartak. Gyilkoltak, fosztogattak, zsaroltak, erőszakoskodtak. Segítségükkel Papa Doc tökéletes rettegésben tudta tartani a lakosságot. A Tontons Macouts tagjai gyakran viseltek napszemüveget vagy álarcot. Azt tartották róluk sötét mágia védi őket. A martalócok irányításából Duvalier felesége, Simone Ovide Fain (Mama Doc) is derekasan kivette a részét.

Duvalier tökéletesen kiaknázta a voodoo vallásban rejlő lehetőségeket. Legtöbbször feketében járt, kalapot viselt, vontatott hangon beszélt, amivel azt hangsúlyozta, hogy ő az egyik legfélelmetesebb loa, Baron Samedinek, a temetők őrzőjének földi reinkarnációja. A voodoo hit szerint Baron Samedi őrzi a holtak nyugalmát és megakadályozza feltámasztásukat.

A diktátor minden tárgyalását két tanú jelenlétében folytatta. Ezek közül az egyik a Biblia, a másik  pedig egy 45-ös Colt volt.

Az elnök ellen elkövetett sikertelen puccsok és merényletek meggyőzték haiti népét arról, hogy Duvalier-t még gondolatban sem érdemes megtámadni, mivel sötét hatalmak felett parancsol.

Papa Doc minden hónap 22. napját nevezte ki a szerencsenapjának. Szeptember 22-én választották meg elnöknek is.

Az Egyesült Államok egy kubaihoz hasonló kommunista fordulattól tartva támogatta Duvalier rendszerét. Papa Doc sikeresen zsarolta az amerikaiakat, akiket tiszta szívből gyűlölt. A pénzügyi segélyeket egyszerűen ellopta, ráadásul az amúgy is rendkívül szegény országában szinte mindenre adót vetette ki. Az alkalmi adószedésbe gyakran a Tontons Macouts tagjai is bekapcsolódtak. A milícia kiképzésében részt vett az amerikai tengerészgyalogság is.

1959. május 24-én a cukorbeteg Duvalier kómába esett és szívrohamot kapott. 9 órán keresztül volt magatehetetlen, míg végül a Tontons Macouts parancsnoka, Clemént Barbot glükóz injekció beadásával megmentette az életét. A hosszan tartó kóma valószínűleg agykárosodáshoz vezetett, ami miatt Duvalier viselkedése megváltozott. Ettől kezdve már nem csak kegyetlen zsarnok, hanem közveszélyes őrült is volt.

Felgyógyulása után az őt megmentő Clemént Barbot-t börtönbe záratta, mivel azzal gyanúsította, hogy át akarta venni tőle a hatalmat. Barbot a kiszabadulása után tervet szőtt arra, hogy elrabolja Papa Doc gyermekeit és ezzel próbálja meg rákényszeríteni az elnököt a lemondásra. Barbot üldözése közben a Tontons Macouts tagjai azt állították, látták, amint az áruló fekete kutyává változva menekült el a főhadiszállásáról. Duvalier ezért parancsot adott az országban az összes fekete kutya lelövésére. Barbot-t végül eredeti megjelenési formájában elfogták és társaival együtt kivégezték.

Duvalier rendszerének támogatását végül 1961-ben Kennedy elnök állította le, amely drámaian érintette Haitit, legfőképpen Papa Doc-ot.

A szerencse azonban ekkor sem pártolt el a diktátor mellől. J. F. Kennedy elnököt 1963. november 22-én, Dallasban meggyilkolták. Pont a haiti diktátor szerencsenapján. A boldogságtól sugárzó elnök pezsgőt bontatott, és azt állította, ez az ő varázslatának köszönhető. Voodoo-átkot bocsájtott az amerikai elnökre.

1964-ben Papa Doc módosította az alkotmányt és örökös elnöknek nevezte ki magát. Az országos szavazás meglehetősen érdekesen zajlott le. A szavazók szabadon választhattak négy féle színű szavazócédula közül, de mindegyiken az a szó szerepelt, hogy „Igen” Ennek ellenére a 2,8 millió igen szavazat mellett 3.234 főnek valamilyen módon sikerült nemmel szavaznia.

Duvalier, I. Ferenc néven Haiti királyává is kívánta magát koronáztatni, de erről a tervéről a családjának valahogy sikerült lebeszélnie őt. Az őrület azonban egyre inkább elhatalmasodott rajta.

Egy újságírói kérdésre, amely egy eltűntnek nyilvánított ellenzéki sorsára vonatkozott, Papa Doc a következő egyenes választ adta: „Kakassá változtattam, hogy ne tudjon bajt csinálni. Ha akarja, megnézheti a palota baromfiudvarában.”

A hatvanas években három haiti emigránsból, két floridai serifből és három amerikai állampolgárból álló társaság, a kubaihoz hasonló forradalmat próbált kirobbantani Haitin. Tervük tökéletes kudarcba fulladt, rövidesen le is gyilkolták őket. Az elnök parancsára az egyikük oszló holttestét elrettentésül a Port-au-Prince-i nemzetközi repülőtér előtt egy székhez kötözték. Egy másik gerilla fejét az elnöki palotába vitette, ahol állítása szerint felélesztette és információkat próbált kicsikarni tőle.

Papa Doc számtalan merényletet túlélt, de 1971. április 21-én egy végzetes szívroham ellen már nem tehetett semmit. A sors iróniája, hogy pont a szerencsenapja előtt egy nappal távozott az élők sorából.

Rémuralma a halálával azonban nem szűnt meg. Fia, Baby Doc (Jean-Claude Duvalier) az elnöki székkel együtt a Tontons Macouts-ot is megörökölte.

A tehetségtelen és tökéletesen alkalmatlan Jean-Claude Duvalier a várakozásokkal ellentétben 15 évig kormányozta, pontosabban sanyargatta és fosztogatta az országot.

Amikor 1986. február 8-án egy népfelkelés miatt Jean-Claude Duvalier kénytelen volt elmenekülni az országból, a tömeg feltörte Papa Doc mauzóleumát, a csontjait pedig szétszórták. Baron Samedi nem volt hajlandó tovább őrizni François Duvalier sírját.

samedi.jpgBaron Samedi, 'Szombat Báró', a Holtak ura, a temetők őrzője. Ő dönt a holtak nyugalmáról és véd a holtak feltámasztása ellen. Ő az Életet adó loa, aki bármilyen betegséget, sérülést képes meggyógyítani. 

duvalier21.pngPapa Doc lőgyakorlaton vesz részt az ifjú Baby Doc és a Tontons Macouts tagjainak társaságában 

Orbán Viktor holokausztot tagad

Eszes Beáta írása

orban_es_netanjahu_index.jpgOrbán és Netanjahu  (Forrás: Index.hu)

Aki azt állítja, hogy Horthy majd Szálasi vezette Magyarországnak a népirtást elkövető államhatalmak elleni fellépés volt a szándéka, holokausztot tagad.

A Magyarországra érkezett izraeli miniszterelnökkel, Benjamin Netanjahuval adott közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor holokausztot tagadott, a XX. század történelmét hamisította meg.

Miért védené a tettes áldozatát?

Orbán úgy fogalmazott, hogy „Magyarország kormánya egy korábbi időszakban hibát, sőt bűnt követett el, amikor nem védte meg saját polgárait.”

Ezzel azt állítja, hogy amikor Európában, benne Magyarországon a zsidókat teljes jogfosztás, vagyoni kifosztás, kényszer munkaszolgálat, gettósítás, deportálás majd szisztematikus kiirtás sújtotta, a korabeli magyar kormányoknak – amelyeket a 24 évig kormányzó Horthy Miklós és a fél évig nemzetvezetőként munkálkodó Szálasi Ferenc nevezett ki – a tevékenysége mintha a fent leírt zsidóüldözés ellen irányult volna, mintha a céljuk bármikor is a zsidók védelme, támogatása lett volna, csak valahogy nem jött össze.

Ezzel szemben Magyarországon az első zsidókat sújtó törvénytől kezdve minden egyes törvényt és intézkedést a korabeli magyar parlament szavazott meg, a korabeli magyar kormány és államapparátus hajtott végre. Az 1920-ban ratifikált numerus clausus az I. világháború utáni Európa első antiszemita törvénye volt, a náci Németországot megelőzve 15 évvel.

Magyarország kormányai és parlamentje az 1944. március 19-ei német megszállásig 22 zsidótörvényt és több száz végrehajtó rendeletet ratifikált.

Évekkel a német megszállás előtt már nem akadt olyan hazai település, ahol ne lett volna utca vagy tér elnevezve Adolf Hitlerről, Horthy Miklósról és Benito Mussoliniről. A budapesti – ma Kodály – körönd 1938-1945 közt viselte Hitler nevét.

A visszacsatolásokat követő kormányzói bevonulások alkalmával Kolozsváron a házakra horogkeresztes zászlók, Horthyt, Mussolinit és Hitlert éltető képek kerültek ki. Egyrészt ezt lehet magyarázni azzal, hogy a náci Németország a visszacsatolt országrészekben adott támogatását köszönték meg már 1940-ben – ismét évekkel a német megszállás előtt – de egyúttal azt is jelzi, ami egyébként érettségi tananyag, hogy Magyarország a náci Németország szövetségese, nem pedig vele szemben védelmi politikát folytató volt.

A másik szempont, ahol nem választható el a náci szellemiség és a visszacsatolás, tehát az irredentizmus és a népirtás egymástól: a visszacsatolások első következménye az volt, hogy kiterjesztették az addig már az anyaországban életbe lépett zsidótörvényeket a visszacsatolt területekre is, itt indult meg elsőként a zsidók begyűjtése és deportálása már 1941 nyarán.

Fél évvel a wansee-i konferencia, az Endlösung, a végső megoldás német náci terve előtt Magyarország 1941-ben már zsidókat deportált saját állami hatáskörben , tehát a magyarországi népirtás három évvel a német megszállás előtt kezdődött.

A történelmi tényeken túl gondoljuk át a hétköznapokat is, amelyből a korabeli társadalom állapotáról kapunk képet. A trianoni döntés, 1920 óta nem Magyarországhoz tartozó városok 1938-40-ben, a visszacsatolást követően készülnek a kormányzó ünnepélyes fogadására. Egy generáció óta a hétköznapok szintjén nehezen oldanak meg olyasmit, mint például magyar nyelvű misézés, iskoláztatás. Majd ripsz-ropsz, horogkeresztes zászló, Heil Hitler és Éljen Horthy feliratok kerülnek elő a sublótból. Ez a dekoráció egyértelműen azt tükrözi, hogy mind a lakosság, mind a közösségi vezetés a polgármesterekkel, mind a kormányzó operett-felvonulását központilag előkészítő államapparátus mélyen elkötelezett volt a náci szellemiséggel, egyúttal elsődlegesnek tekintette, hogy a náci Németországgal való együttműködést és háláját látható, jelképes módon is kifejezze. Ahogy a magyar közösség tudott arról sajtóból, kormány propagandából, milyen szövetségi együttműködés eredménye a visszacsatolás, épp úgy tudták, hogy mi az uralkodó szellemiség Németországban, ahogy 1940-re már fékezhetetlenül tombolt az antiszemitizmus Magyarországon is. A zsidóverések, az üzletekre kifüggesztett antiszemita uszító plakátok már az 1920-as, 30-as évek mindennapjai voltak idehaza.

A zsidóellenes, közterületen is terjesztett, kormányzati szintre emelt propagandában most tart az Orbán-kormány a 30-as évek színvonalánál.

A magyar államvezetés nem tekintette magyaroknak, saját polgárainak a zsidókat

Orbán azt állítja, Magyarország nem védte meg a zsidókat, a saját polgárait.

Nem hogy nem védte meg, de már az 1944 előtti magyar antiszemita törvények tették a zsidókat a nem-zsidó magyar közösségtől idegenné, tehát maga a magyar törvényhozás és államvezetés taszította ki a magyar közösségből a zsidókat. Az elv az volt, hogy a magyarokat kell megvédeni a zsidóktól.

Ahogy nem csak a törvényekben, de az uszító kampányokban is különvált a magyar és zsidó, a keresztény és zsidó. Magyarnak lenni egyet jelentett a kereszténységgel. Ahogy törvényeink jogforrása, a 2011-ben ratifikált Alaptörvény és annak Preambuluma is ezt deklarálja: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”.

Tehát aki nem keresztény, az nem része a nemzetnek, nem magyar.

Mind Horthy Magyarországa a törvényi és társadalmi megnyilvánulásaiban, mind a második Orbán-kormány az Alaptörvény – funkciója miatt a teljes hazai társadalommal egyetértésben – több pontjában ezt fejezi ki.

A védelmet az egyenlő jogok fejezik ki, azt nem kegyként osztjuk

Az Orbán-kormány visszatérő retorikája a védelem. Megvédeni egy gyengébb felet kell, megvédeni valakit vagy valakiket egy létező támadás vagy veszély elől kell. Megvédeni olyanokat kell, akik nem rendelkeznek egyenlő jogokkal másokkal. Minden egyéb esetben elegendő és szükséges védelem az egyenlő állampolgári jogok biztosítása és azok védelme.

Magyarországon 1920-1945 között egy zsidónak a magyar törvényhozással, a magyar társadalommal szemben kellett megvédenie magát. Ezekre nem mentség a magyar intézkedések adott korszakban történő összevetése a náci németekével, mert akkor össze kell vetni 1920-at is, a XX. századi Európa első antiszemita törvényünket, össze kell vetni 1941-et is, az Endlösung előtti tömeges deportálásunkat is, és össze kell vetni 1944-et is, amikor rajtunk kívül már senki nem deportált. Minden idők leghatékonyabb gettósítását és deportálását hajtottuk végre. A holokauszt harmadik legtöbb áldozata magyar zsidó volt, az ország méretéhez és lakosságához számítva elsők voltunk a Szovjetunió és Lengyelország mögött, ráadásul a végsőkig elkötelezett náci szövetségesként.

Horthy és Szálasi Magyarországát nehéz lenne számon kérni, hogy az egyenlő állampolgári jogok betartásával biztosítson védelmet polgárainak, mivel az akkori magyar korszak alaptermészete volt az antiszemitizmus, kirekesztés és jogfosztás. A korszak lényegét tagadja az, aki a védelmet tőlük várja. A korabeli védelmet kérések alapjai is az volt, hogy illető igyekezett felmutatni keresztény papírokat, tehát zsidóként senkitől nem várhatott védelmet.

Mégis, ki elől kellett volna a zsidókat védeni? A magyar törvényhozás és államapparátus saját intézkedési ellen? A saját maguk szította, a társadalomban tüzelt zsidógyűlölet ellen?

Kér-e egy üzletvezető védelmet a boltját kifosztó rablótól? Kér-e védelmet egy megtámadott, megerőszakolt nő a támadójától?

Tekinthetem-e a védelem szándékának, a védelem elvi esélyének, ha valaki kifosztja a másikat teljes vagyonából, megfosztja őt a megélhetés lehetőségétől, ha saját parancsnokai verik agyon a fegyvertelenül frontra vitt kényszermunkást, ha a legbensőbb privát életüket, párválasztásukat, nemi aktusukat törvénnyel büntetik?

Védelemnek számít-e nyolcvan embert nyári forróságban tehervagonba bezsúfolva lakattal leláncolni?

Ezekben semmilyen jogi és tevőleges szerepe nem volt a németeknek.

Orbán Viktor kijelentése egyetlenegy dologra jó. Sok más korábbi nézetéről is megfeledkezve mára az Alaptörvény kontinuitás elvétől is elállt: végre jogfolytonosnak tekinti a jogfosztást és népirtás okozó 25 évet a magyar történelemmel és jelenünkkel, végre a mindenkori magyar kormány – igaz, szerinte csak szemlélődő – felelősségének tekinti mintegy félmillió ember származása miatti elpusztítását.

Lassan talán felfogja, hogy az őáltala kivéreztetett parlamenti demokráciához, autoriter vezetéséhez képest is sokkal-sokkal tágabb hatáskörrel, sokkal nagyobb nemzetközi mozgástérrel rendelkező Horthy és kormányai végrehajtották a népirtást.

Mivel jár a holokauszt eseményeinek megmásítása, letagadása?

Orbán kijelentése nem csupán társadalmi önfelmentés, de egyúttal az Orbán-kormány által 2011-ben ratifikált ún. holokauszttagadási büntetőtörvényben leírt bűncselekményt is kimeríti. Bár a törvényt még a ratifikálást megelőző, 2009-es kormány nyújtotta be, de megannyi vitát követően már a 2010-es Orbán-kormány ratifikálta. A törvény sajátossága, hogy amellett, hogy kibővítették a kommunizmus bűneinek tagadásával, az eredeti szövegben írt holokauszt szót átírták „nemzeti szocialista rendszerek” által elkövetett bűnre. A módosítás indoka az volt, hogy a holokauszt idegen szó, nem mintha a szocialista vagy a kommunista ne lenne az, vagy akár a stadion, futball szavaink. Kialakult és egyezményes jelentéstársítás van a holokauszt szóhoz is, a történettudomány által a közbeszédbe beemelt szó, leírása magyar helyesírással történik.

A valódi cél a szócserével az volt, hogy egyrészt mivel a Horthy-kormány saját definicióban nem volt nemzeti szocialista, ezt az eszmét a nyilasok vallották, másrészt a nemzeti szocialista alatt alapvetően a köznyelv a náci németeket érti, így az ártatlannak tűnő szócsere Magyarország negyed évszázadnyi zsidópolitikáját és a magyarországi népirtást hallgatja el.

Paradox módon maga a tagadási törvényünk már a szövegében elköveti a holokauszt magyarországi eseményeinek tagadását.

A tagadási törvény a nemzeti szocialista eszméhez társítással a népirtáshoz vezető 24 év jogfosztásért majd a deportálások döntő többségéért felelős Horthy-kort kívánja felmenteni.

Ezt a felmentő célt szolgálja az Alaptörvény ún. kontinuitás elmélete is. Az Alaptörvény az 1944. március 19-ei német megszállástól kezdve 1989-ig nem tekint semmit magyar felelősségnek. Ezzel szemben az 1944-es kormány idején a megelőzőekkel nagy számban azonos kormánytagokkal, a náci német óhajjal szemben Horthy által kinevezett miniszterelnökkel, valamint a 24 évig kormányzó Horthy személyével az 1920 óta szisztematikusan elmélyített antiszemita jogfosztással semmilyen törés nem állt be 1944-ben a törvényhozásban: nem csupán független intézkedések voltak, de ezeket technikailag csak egy magyar államapparátus tudta végrehajtani. Az 1944-es hazai események teljes összhangban álltak a megelőző évek kifosztásával, jogfosztással, ugyanis csak ilyen jogi és társadalmi státuszú embereket lehetett gettósítani és deportálni.

A deportálás igényét sem a németek hozták el, erre bizonyíték az 1941-ben már elindított kitoloncolás és tömeges mészárlás.

Orbán Viktor holokausztot tagad, beperelhető

A törvényben végrehajtott szócsere ellenére Orbán Viktor beperelhető a „nem védte meg” kijelentésért, mivel ezzel a nemzeti szocialista náci hatalommal való szövetségünket is tagadja, tagadja, hogy mindig is egy náci szellemiséggel összhangban álló politikát folytatott Magyarország a Horthy- majd Szálasi-korban. A nemzeti szocialista rendszerek bűne az is, hogy a népirtás politikáját végrehajtották csatlósaikkal. A német zsidó áldozatok száma töredéke volt a magyar zsidókhoz képest. Auschwitz alapvetően magyar és kelet-európai zsidótemető. Amit ma holokausztnak nevezünk, az a gettókban, a gettósító BM-rendeletekben kezdődik. Többek között a korabeli magyar törvényhozásban kezdődik.

A Kossuth téri Parlament a népirtás élő kiállító terme, ott dőlt el a félmillió zsidó sorsa.

A tagadási törvényt ratifikálása óta is sok bírálat éri, holott több ítélet született már, köztük igen jó, tanító jellegű is: szakirodalom elolvasásra, holokauszt kiállítás látogatására kötelezték a vádlottakat.

A jogvédők legfőbb érve a tagadási törvénnyel szemben, hogy korlátozza a szólásszabadságot. Már amennyiben bármiféle szájmozgást szólásnak, véleménynek tekintünk. Hagyományosan a tények nem tartoznak a véleményes vita jogi kategóriájába, ahogy az erőszakra buzdítás sem történhet meg tetszésindex alapon. Így lehetséges, hogy mind az uszítás, mind a rágalmazás egyfajta szólásszabadságot korlátozó törvény, amennyiben el akarunk tekinteni attól a ténytől, hogy a szólást annak szabadsága tekintetében a jog a világról alkotott véleménynek tekinti, és nem bármiféle verbális megnyilvánulásnak. Bíróságon például akár tanúként is hamisan vallani bűncselekmény. A TASZ állíthatná, hogy ez a tanú szólásának szabadságát korlátozza.

A demokrácia már csak ilyen, a jogsértések, a polgártársak elleni támadások tiltottak.

Orbán Viktor viszont még a legmegengedőbb jogvédői értelmezésben sem egy magánemberi véleményt közölt, hanem Izrael és Magyarország közös sajtótájékoztatóján a kormányt, így az országot képviselve társadalmi követendő értékrendet vallott miniszterelnökként, a mindenkori kormányok jogutódjának vezetőjeként, amikor letagadta a holokauszt magyarországi eseményeit és abban a korabeli kormány tettes szerepét.

A holokauszt nem egy puszta történés: a népirtás a tettesekről és a tettről szól. Nem csak az a személy tagadja a holokausztot, aki megkérdőjelezi a haláltáborok valóságát. Tagadja az is, aki a felelősöket felmenti. Tettes nélkül nincs tett. Ha negligálom a tettest, azzal kimondom, hogy nem történt bűncselekmény.

Amikor egy bűncselekmény történik, az igazságszolgáltatás nem reked meg ott, hogy azonosítsa a bűncselekményt. Az igazságszolgáltatás célja a tettes megnevezése, a bűntett módszerének elemzése és a tettes(ek) elítélése. A népirtás ebben nem kivétel, mai napig ratifikált bűncselekmény. Az áldozatok száma miatt, az elkövetés módja miatt a bűncselekmények non plus ultrája, de ez nem hogy nem adhat kellő indokot a tettesek felmentésére, hanem sokkal nagyobb igény lenne mind a tett, mind az odáig vezető társadalmi viselkedésminták, mind az elkövetők elítélésére.

Ebbe semmiképp nem fér bele az, ha Magyarország miniszterelnöke azt hazudja, hogy több száz zsidóellenes rendeletünkkel és félmillió zsidó áldozattal nekünk bármikor is a zsidók védelme lett volna a célunk, hogy a zsidók személyükből fakadó, jogvédő célú védelme mint szándék felmerült a Horthy-korban.

Orbán hazudik. Orbán tagadja a holokauszt magyarországi eseményeit. Orbán relativizálja a nemzeti szocialista rendszerekkel együttműködő népirtók tettének súlyát.

Bárki állíthatja, hogy ennél súlyosabb bűnöket követett már el a miniszterelnök. Nem látok annál súlyosabb bűnt, hogy az utcán zsidók elleni uszító kampány folyik, párhuzamosan pedig a XX. századi zsidók elleni uszítás következményét, a népirtás elkövetői felelősségét a miniszterelnök tagadja, és azt sugallja kijelentésével, hogy az akár be is következhet, amennyiben Magyarország ma sem tudná megvédeni polgárait.

Ahogy Horthy, úgy Orbán is szabad kezet ad a társadalmi gyűlölet önjáró folyamatának.

Nem állítom azt, hogy holnap deportáló vagonok állnak be a pályaudvarokra. Azt állítom, hogy én már elődeink 1930-as évek zsidógyűlölő magatartásától is irtózom az elkövetői társadalom leszármazottjaként, és nem tudom elfogadni, hogy 1989 után 28 évvel ilyen szellemi fertő tombol Magyarországon. Megdöbbenéssel állok azelőtt, hogy következmények nélkül lehet ma kormányzati szinten uszítani az Európai Unióban, és elkeserítő, hogy az alapvető jogainkat létrán állva, tíz körömmel kaparva kelljen kicsikarni az adóforintunkból élőkön.

Elkeserítő, hogy mára akár két hetenként kell érettségi tananyaggal, történészek által ezerszer publikált információkkal küzdeni a hazugságok ellen.

Minden, ami csak a kéken kifér

internetprop3_normal.jpg

Most, hogy Orbán szép lassan bekebelezte a szabadtéri reklámhordozók piacát és erőszakkal kiiktatta a konkurenciát, azaz szépen, szabályosan einstandolta az egészet, tevékenysége nyomán egy sajátos, hazai folklór született.

A magyar tájhoz ma már ugyanúgy hozzátartoznak a puritán stílusú propagandaplakátok, mint a településeket sűrűn átszövő, lágyan ringatózó felsővezetékek. Az erőltetett pártpropaganda erősen emlékeztet az egykori Csehszlovákiában, az utak mentén ízlésesen elhelyezett, betonból készült, színesre festett, sarló-kalapácsos vallási jelképekre, illetve bádogtáblákra mázolt eszmepolitikai üzenetekre.

Amerikaiak! Ugorjatok a tengerbe! Hamarosan elesik Puszan erődje.”

Önnek új üzenete érkezett! Ez a népszokás azzal indul, hogy a kormánypárt tájékoztatásra hivatkozva elkezd terjeszteni egy egyszerű Botschaftot, miszerint direktívát, melynek leglátványosabb megnyilvánulási formái a valamilyen ismeretlen okból Orbán által fetisizált óriásplakátok. Őfelsége valószínűleg nagy élvezetét leli a ritmikusan elhelyezett, kék alapon fehér betűs tacepaók orgiájában.

Az egy párt mind felett, mármint a FIDESZ ebből az üzletből ráadásul busás haszonhoz jut, amelyből vígan finanszírozhatja a következő felvilágosító-kampányát. Ezáltal beindul egy önmagát gerjesztő, megállíthatatlan folyamat. A partit milliárdos tétekben játsszák, miközben a pénz is szerencsésen megszabadul a rárakódott közpénzi jellegtől. Az anyagi források úgy tűnik kimeríthetetlenek. 5-6 milliárd forintnál amúgy sem kerül többe egy-egy ilyen köztéri cirkusz, meg ami még bónuszként jár hozzá.

A félretájékoztatás általában két fő témát ölel fel. Egyrészt mindenki értesülhet arról, hogy éppen kik azok, akik az ország vesztére törnek, másrészt arról, miszerint ezen cselszövők folyamatos ármánykodása ellen csupán a FIDESZ hatalomban maradása jelenthet hathatós védelmet. Más lehetőség a haza oltalmára sajnos nem létezik. Illetve ez nem is annyira sajnos, inkább maga a boldogság záloga. Ezen üzenetek mellett néha felbukkan néhány lelkes aktivista boldogságtól sugárzó arcképe is, akik mindezért a jótéteményért a hálájukat és elégedettségüket fejezik ki. (Lásd. a 2015-ös „A magyar reformok működnek!” kollekció pompás darabjait.)

A nép ezután veszi az üzenetet. Más választása nagyon nincs is, hacsak nem él valaki a lakott településektől és az utaktól kellő távolságban.

Egyesek az újabb feliratokat látván örömmel nyugtázzák, hogy a kormány még mindig a helyén van, mivel már megint bőszen plakátol. Remek dolog önfeledten bekapcsolódni egy-egy újabb csodavárásba, illetve győztes háborúba.

Mások kreatívan kiegészítik a tájékoztatást olyasmikkel, amiket a kormánypárt is nagyon szívesen kiírna ezekre, de a teljes szuverenitás hiányában ezt még nem teheti meg.

Akadnak olyan, akik azonban olyasmiket irkálnak a plakátokra, amelyek szöges ellentétben állnak a reklámozók véleményével. Sokan mémgyárakat működtetnek, amelyek már a plakátok utcai megjelenése előtt ontani kezdik népszerű termékeiket. A legelszántabb harcosok kezdetleges gerillaharcot folytatnak a plakátok ellen, rendkívül változatos eszközök bevetésével. A hatóságok komoly retorziókat egyelőre még nem alkalmazhatnak ellenük, az illiberális demokrácia hiányosságai miatt. Ezek amolyan átmeneti gyermekbetegségek.

A pártpropaganda nem sok időt hagy a játék résztvevőinek a henyélésre. A Soros György ellen uszító plakátok után a kormány idén őszre már előkészítette a következő turnust. Az, hogy ez ki ellen, illetve mi mellett kampányol, még nem derült ki. A szervezők nem akarják elrontani a résztvevők örömét. Maradjon ez inkább meglepetés.

A kormány eddig mindenesetre látványos eredményeket ért el. Sikeres harcot folytatott a menekültek ellen. Működő, magyar gyártmányú reformokkal halmozta el a közönségét. Megállította Brüsszelt, illetve a mögötte álló Európai Uniót. Megvalósította az évszázad legsikeresebb nemzeti konzultációját, ami Európában nem tűnik túl nehéz feladatnak. Világviszonylatban azonban erős a mezőny. Észak-Korea vezetője jóval meggyőzőbb módszerekkel konzultál az állampolgáraival, mint Orbán Viktor.

A magyar kormány mindenesetre sikeresen fagyasztotta le a mosolyt Soros György arcáról, aki erről még csak nem is tud.

A heves uszítás után várhatóan valami pozitív dologgal rukkolnak majd elő a Miniszterelnöki Kabinetiroda agytrösztjei, akik immár levették a kormányzás unalmas és fárasztó terheit a miniszterelnök válláról.

Mivel a hazai egészségügy első ránézésre elég sok gonddal küszködik, nem ártana nyomatékosan felhívni a témában tájékozatlan, félrevezetett lakosság figyelmét arra, hogy a magyar egészségügy kimondottan világszínvonalú és csak úgy ömlenek bele az anyagi források. Egy tolószék mellett éppen cigánykereket vető, kötött sapkás, vitális harcinénike megfelelően illusztrálná a paradicsomi állapotokat.

2017 szeptemberétől számítva még hét hónap van az áprilisi országgyűlési választásokig. Úgy 5-6 kampány simán belefér ebbe az időszakba. 25-30 milliárd, na jó, mondjuk 40 milliárd forintból simán kijönne a folyamatos mókázás. A egészet ráadásul az teszi hatékonnyá, hogy a kormányon és a fedőszervezetein kívül mindenki mást lezavartak a pályáról. A gátlástalan pontszerzésnek így immár semmi akadálya sincs.

Habony Árpád és Mészáros Lőrinc pedig nem lop, csupán sokan irigykednek a sikereikre.

A barkácsolás kétes örömei

46505-new_super_mario_bros_u_psyfer_-3.jpg

Az autentikus barkácsolás azt tevékenységet jelenti, amelyben egy adott személy olyan munkálatokba kezd, amihez nem sokat ért. A művelet közben bekövetkező katasztrófák, spontán beindult, láncreakció-szerű bontási munkálatok, váratlan válások, 8 napon túl gyógyuló sérülések legfőképpen amiatt történnek meg, mivel a bátor célszemélyt elvakítja az önmagába vetett hit. A megszokott, otthoni környezet rútul megtéveszti, tompítja a veszélyérzetét. Emiatt az akcióhős nincs tisztában a rá leselkedő számtalan veszéllyel, a saját fizikai korlátaival, amelyek persze amúgy sem tántorítanák vissza az előtte tornyosuló feladattól. Nemes szándékaiban legalább annyira eltökélt, mint amennyire Scott kapitány volt az Antarktisszal kapcsolatban.

Az az izé, amit azzal hogyishívjákkal kell ott levágni, majd becsavarni ezt-azt, nem jelenthet különösebb problémát.

Egy asztalos képtelen összebarkácsolni egy széket, mivel az számára egyszerűen csak munka. Valószínűleg sejti, hogy mit akar készíteni. Ugyanez vonatkozik az ügyes kezű ezermesterekre is, akik félig-meddig profiknak számítanak, így teljesen jogos a kizárásuk a nemes versengésből.

Az igazi barkácsolók, ha komolyan veszik hivatásokat, szezonban, azaz a hétvégéken gyakran kötnek ki valamelyik kórház sürgősségi osztályán. Az elhivatottabbak egy baleseti osztályon vállalják tettük következményeit. Összetörve, átfúrva, csonkolva, mozgásképtelenné téve, repeszdarabokkal tarkítva, rejtélyes fagyási, illetve égési sérülésekkel, néhány esetben brutális mérgezéssel.

A témával kapcsolatban mindenképpen célszerű az alkalmi víz-, gáz-, villanyszerelőket, majdnem-kőműveseket kategóriákba sorolni.

Az önkéntes barkácsolók csakis saját magukat tehetik felelőssé a bekövetkező károkért, kínszenvedésekért, ipari katasztrófákért. Mögöttük általában nem áll felbujtó, illetve munkavezető. A „Talán inkább hívjunk valakit! Emlékszel, a múltkor is mi történt, papa.” kijelentés nem tántorítja el őket szándékaiktól, sőt, az esetek többségében buzgó cselekvésre sarkallja őket. Sokszor az utolsó csepp vérükig küzdenek.

A kényszerbarkácsolók mögött mindig ott áll valaki, aki folyamatosan hergeli őket. Halogatásos technikával egy ideig el tudják ódázni a bajt, de az erőteljes Napfolt-tevékenységekre és a vadludak vonulására nem lehet a végtelenségig hivatkozni. Előbb-utóbb feladják a sumákolást és megpróbálják a maximumot kihozni magukból. Általában gyenge jellemek. Az első komolyabb akadálynál bepánikolnak és megpróbálnak kihátrálni a küzdelemből. A tapasztalt instruktorok azonban nem engedélyeznek számukra visszavonulást, kíméletlenül ott tartják őket az első vonalban.

Mik azok a veszélyek, amelyekről a gyanútlan barkácsolók nem tudnak?

Nagyjából minden, ami a munkálatok során körbeveszi őket. Sokszor a fizika törvényeit próbálják egy kis házi furfanggal kijátszani. A magasságok leküzdéséhez szinte minden elérhető tárgyat képesek egymásra halmozni. Félelmetes tákolmányokra küzdik fel magukat, amelyek már az első pillanatban előrevetítik a szomorú végkifejletet. Egyes esetekben ezen konyhai alpinisták a csúcshódításra olyan eszközöket is magukkal visznek, amelyek forognak, fúrnak, esetleg vágnak. És valóban. Forognak, fúrnak, vágnak, akár zuhanás közben is. Egy kellő szögben becsapódó vízmérték is képes eszméletvesztést, esetleg átmeneti látáskiesést okozni.

Egy szerelő az adott problémát általában néhány eszköz segítségével megoldja. Barkácsoláshoz ennyi közel sem elegendő. A mutatványhoz minden elérhető szerszámra és néhány konyhai eszközre is szükség van, mivel a komoly barkácsolás megköveteli az improvizációt és a haladéktalan katasztrófaelhárítást. A harcosok sokszor az ismeretlennel veszik fel a harcot, az ellenfél pedig kíméletlen.

Rendkívül veszélyes helyzetet teremthet, ha a gyanútlan mester szembetalálja magát egy „Ez itt meg mi?”-vel. Mint egy tűzszerésznek, döntenie kell arról, vajon milyen színű drótot vágjon el, mit nem tart egy adott csavar, illetve természetes-e ezen a tájékon a gomolygó, fekete füst.

A legtöbb esetben a barkácsolók fegyverzete erősen hiányos, mivel a háztartások egyre bonyolultabbá váltak. A klasszikus, kalapács, csavarhúzó, kombinált-fogó szentháromság ma már nem elegendő a Sátán elleni küzdelemhez. A barkácsáruházak ontják magukból a multifunkciós eszközöket, amelyek elvileg mindenre jók. Ez azonban kétélű fegyver, mivel rögtön felmerülhet a jogos kérdés, hogy akkor most mégis mire is valók. Pompás, hogy kettőt is kapni egy árából, meg mellé adják ezt a kis valamit is, de ez a terepen, éles bevetés közben nem sok vigaszt nyújt.

A barkácsolás iszonyatos mértékben megnöveli az anyagszükségletet. Ami egy szakembernek csupán apró pöttyintés, az a barkácsolónak szívós munka. A ragacsos anyagok kegyetlen dolgokra képesek, ha valahová gyanútlanul be akarják őket kényszeríteni. Ha egy csavar leesik, az az estek többségében azonnal dimenziót vált és valahol a keresztes háborúkban bukkan fel. A vágás megfordíthatatlan folyamat, amire érdemes időben felkészülni és gondoskodni a többszöri utánpótlásról.

Természetesen akadnak szerencsés kimenetelű kalandok is, amelyeknek során a kitartó küzdelem elnyeri méltó jutalmát. A túlzott elbizakodottság azonban néha keserű csalódáshoz vezethet. Az így már majdnem jó magában rejtheti a teljesen rossz opciót is. Nem árt az egészséges bizalmatlanság, a kellő óvatosság. Az elvégzett munka feletti büszkeséget célszerű megelőznie egy titkos tesztsorozatnak. Érdemes feltűnés nélkül megpiszkálni, ránehezedni, vízzel elárasztani, megkopogtatni az adott objektumot. Bizonytalan eredmény esetén rendkívül hasznos kikérni egy hozzáértő szakember véleményét. Ezzel az illető minden felelősséget magára vállal.

Civil vagy? Akkor te zsidó vagy!

1390421692.jpgEmmanuel Goldstein

Az Orbán által irányított agresszív, Soros-ellenes propagandaháborúval kapcsolatban ideje lenne megszabadulni az álszentségtől és leszámolni a hamis illúziókkal. Ez egy alig burkolt, sikeres antiszemita kampány. Nem az ez év júniusában elhunyt, szaúdi üzletember, fegyverkereskedő, Adnan Khashoggi képével szórta tele az országot a Miniszterelnöki Kabinetiroda, hanem a köztudottan zsidó származású Soros Györgyével. Khashoggi persze már nem nagyon nevet semmin, ráadásul a tevékenységét sem nagyon ismerték Magyarországon. Soros sokkal populárisabb nála.

A még javában életben lévő Bassár el-Aszad, szír elnöknek jóval több köze van a menekültáradathoz, mint Soros Györgynek, mégsem látható sehol egyetlen, „Ne hagyjuk, hogy Aszad lemészárolja a népét!” plakát sem. A szíriai kormányerők harci gázt vetettek be és menekülttáborokat bombáztak, de az orbáni felfogás szerint a diktátorok csupán népük és a nyugati civilizáció védelme érdekében rendeznek humanitárius tömegmészárlásokat, valamint terrorcselekményeket.

Lényegtelen, hogy a pártpropaganda miket hazudozik össze. Ostobaság és gyávaság azzal mentegetni Orbán tevékenységét, hogy ez nem is annyira antiszemitizmus, csupán egy kínos félreértés. A kormány legfőbb érve jelenleg az, hogy maga Benjámín Netanjáhú jelentette ki, teljesen alaptalanok a magyar kormány elleni vádak, pedig ő aztán zsidó, aki ráadásul még Izrael miniszterelnöke is. Igazi aduász. Bayer Zsolt a blogjában diadalittasan le is írta azt, hogy:

„Akkor mostantól befogjátok a pofátokat!”

Ez a frappáns érvelés azért érdekes, mivel ő, a maga nyers brutalitásával, de mégiscsak a kormány álláspontját képviseli az országban. A civilek vegzálása, az ellenzéki sajtó kivéreztetése, az Európai Unió elleni támadások mind ezt üzenik. Azt, hogy fogjátok már be végre a pofátokat, vagy mi fogjuk be! Mit nem lehet ezen nem érteni?

A magyar társadalomban régóta jelenlévő rasszizmust, xenofóbiát, homofóbiát, intoleranciát az Orbán-rendszer hatékonyan használta fel, médiabirodalma segítségével pedig a végletekig fokozta. Közben éles verseny alakult ki a hazai szélsőjobboldali pártok és a kormánypártok között. Jelenleg az utóbbiak állnak nyerésre.

Az uszító plakátok üzenetei egy adott célközönségnek szólnak, ők pedig könnyedén dekódolják ezeket. Rossz az, aki rosszra gondol. A kormány által megrendelt közvélemény-kutatások valószínűleg megnyugtató adatokat szolgáltattak azzal kapcsolatosan, hogy szép számban akadnak olyanok, akik nagy örömmel gondolnak rosszra. Az ő igényeik a meghatározóak Orbán számára. Az antiszemitizmus, xenofóbia vádját ráadásul könnyedén le tudja seperni önmagáról. Nem az ő felelőssége.

Ebben az esetben nem érdemes taktikázni, mellébeszélni, tapintatoskodni. A zsidó, az arab, a cigány, a homoszexuális, a muzulmán szavakhoz a magyar népesség nagy része automatikusan negatív jelzőket kapcsol. Miként lehet ilyen esztelenségeket állítani? Úgy, hogy sajnos igaz.

A közvélemény szeret általános következtetéseket levonni, mivel ezzel könnyedén le lehet egyszerűsíteni a világban történteket, ráadásul rá lehet hárítani a felelősséget másokra, felelősöket találni minden rosszért. Ez a magatartás teljesen független a bőrszíntől. A fekete nacionalizmus hívei semmivel sem különbek a Ku-Klux-Klan tagjainál. Mások megítélése csupán attól függ, hogy éppen kik van többségben, illetve hatalmon.

Soros György személyét, a menekültek által okozott problémákat, a civil szervezeteket a magyar propaganda sikeresen mosta egybe.

Az üzenet jól ismert. Soros György a hazaáruló civilek egész világra kiterjedő hálózatának segítségével ki akarja szorítani Európa keresztény őslakosságát. Ki tudna egy ilyen pompás teóriának ellenállni? Az, aki tisztában van azzal, hogy ez ostobaság, aljas hazugság. A bevándorlás nem mostanában jelent meg a kontinensen, hanem mindig jelen volt. Franciaországban nagyjából 5 millió muzulmán él, akik nem Soros György invitálására telepedtek le. Ha minden muszlim terrorista lenne, Párizsból mára már csak füstölgő romok maradtak volna.

A németországi török közösségekhez képest a szíriai menekültek száma elenyésző. Erdoğan ráadásul a németországi török állampolgárokra is ki szeretné terjeszteni hatalmát, befolyását. Esetleg titkos paktumot kötött Soros Györggyel? Mindketten szabadkőművesek lennének?

Az egész magyarországi mulatság, amely eszméletlenül drága, valójában arra megy ki, hogy valamilyen módon meg lehessen bélyegezni a rendszer ellenségeit. Zsidózni nyíltan nem illik. A kormány minden fórumon felháborodottan vissza is utasította az erre vonatkozó vádakat, sőt zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Ezzel párhuzamosan buzgón belekezdtek Horthy Miklós rehabilitációjába, ami tökéletesen ki is fejezi Orbán szándékainak komolyságát.

A Soros által támogatott civil szervezetek tevékenységéről az emberek többségének fogalma sincs. Ez egyáltalán nem is érdekli őket. Egy világméretű, gaz összeesküvés a nemzetek ellen és ennek leleplezése jóval izgalmasabb téma, és legfőképpen rengeteg szavazatot hoz.

Zsidónak lenni nem foglakozás, nem jár semmiféle megkülönböztető jeggyel, nincs feltüntetve a személyi igazolványban, nem számít büntetett előéletnek.

Nincs is ilyesmikre szükség, mivel a bűnösség bizonyítás pofonegyszerű. Mi van akkor, ha valaki nem hisz a magyar kormány mindent elsöprő sikereiben, jó szándékában? Mit jelet az, ha valaki állandóan sopánkodik az illiberális demokrácia és a korrupció miatt? Azt, hogy ő egészen biztosan Soros fizetett ügynöke. Ebből következik az is, hogy zsidó, illetve ahogy mostanában nevezik, álcivil. Ez, mármint származás alapján megítélni az egyéneket rendkívül nagy ostobaság, de zavartalanul él és virul. Az antiszemitizmus, xenofóbia pompás eszköz a megbélyegzéshez. Ezt követi a kirekesztés, majd a büntetés.

Nincs értelme mellébeszélni. Egy ocsmány játszmáról és nem a lakosság tájékoztatásáról van szó. A propagandát nem szabad összetéveszteni a tűzgyújtási tilalom elrendelésével, illetve az egészséges életmódra való buzdítással.

Mitől fél Orbán Viktor?

maxresdefault_3.jpg

A 94. kormányinfón egy újságírói kérdésre válaszolva Lázár János úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor nem fél semmitől, mert nem olyan típus, tehát áll elébe a kampánycsatának.

Ezek a kormányinfók érdekesek, szórakoztatóak, de nem szabad túlságosan komolyan venni őket. A miniszterelnökséget vezető miniszter rutinos politikus, aki ráadásul a többi kegyelmes úrral ellentétben dolgozik is. Valószínűleg rengeteg olyan érdekes tényt tud, amit sajnálatos módon nem szándékozik a nagyközönséggel megosztani. 2010 óta folyik az elkeseredett, de egyoldalú választási kampány, így részéről ez a magatartás teljesen érthető.

Orbán ráadásul a miniszterelnökséget vezető miniszter bosszantása céljából a nyakára ültette Rogán Antalt, ezt a mihaszna semmirekellőt. Amíg Lázár bíboros kemény kézzel irányítja az államapparátust, a miniszterelnök kabinetfőnöke legfőképpen dőzsöl és élvezi az életet. A primitív, alantas kampányok nem kívánnak különösebb szellemi erőfeszítést, csak rengeteg pénzt, amiből ráadásul könnyedén lehet csipegetni ezt-azt.

Lázár azon kijelentése, miszerint az oroszlánszívű magyar miniszterelnök nem fél semmitől, ugyanolyan hatásvadász kijelentés, mint amikor Orbán azt állította magáról, ő még életében soha nem hazudott.

Ha egy valamirevaló vezető nem fél semmitől, akkor rendkívül ostoba és nem sok esélye van arra, hogy sokáig hatalmon maradjon. Nem bélyeggyűjtéssel vagy törpenyulak tenyésztésével keresi a kenyerét. Orbán elég sok évet lehúzott már politikusként, így ostobának semmiképpen sem nevezhető. A félelme azonban mára már kórossá vált és egyre erősödő paranoiába ment át. Nem azokkal a dolgokat kell nézni, amelyekkel nagy hangon dicsekszik, hanem azokkal, amelyeket véghez visz. Ha nem rettegne folyamatosan, nem fordítaná energiáinak és hatalmának nagy részét folyamatos harcokra, értelmetlen látványberuházásokra és pusztításra.

Mik azok a dolgok, amelyek folyamatosan táplálják Orbán jogos és irracionális félelmeit? Minden olyan tevékenység, körülmény, személy, amelyek a hatalmát veszélyeztetik. Minden, amit nem tud közvetlenül irányítani. Azaz világ nagy része. Félelmetes nyomás nehezedik rá. Egy vezetőnek, aki senkiben sem bízik meg, éjjel-nappal résen kell lennie, ami rendkívül kimerítő és idegőrlő tevékenység.

Hiába a rengeteg csodás ingatlan, a hatalmas vagyon, a pompásan jövedelmező cégbirodalmak, ha ezeket állandóan dugdosni kell a kíváncsiskodó szemek elől. Orbán részéről hatalmas energiát emészt fel a puritánság látszatnak fenntartása. Ki tudja, vajon meddig bírja mindezt elviselni? Itt is, ott is felbukkannak különböző összefonódások, gyanús ingatlanbérlések, svindlik. Még a saját elszánt hívei sem hiszik el azt, hogy Mészáros Lőrinc egy szerencsés kimenetelű áramütésnek köszönheti kimagasló üzleti tehetségét.

Orbán retteg a nyilvánosságtól, valamint a sajtótól. Ha nem így lenne a beszédeit nem hermetikusan elzárva, válogatott közönség előtt mondaná el. Nem próbálná meg rátenni a kezét a legkisebb megyei lapokra is. Az igazi újságíróktól úgy fél, mint az ördög a keresztvíztől. Ezért inkább pénzt, energiát nem sajnálva szép lassan felszámolja, illetve megveszi a lapjaikat. Lassan már a Magyar Madártani Egyesület kiadványai is valamelyik strómanja kezébe kerülnek. A miniszterelnökben nincs semmi nagyvonalúság, elegancia. Úgy törtet előre a hatalomban, mint egy megsebzett vadkan.

A bátor Orbán már régóta senkivel sem mer kiállni vitatkozni. Ezt azzal magyarázza, vitapartnerei nem méltóak hozzá, a kiválasztott miniszterelnökhöz. Rendkívül ellentmondásos helyzet. Ha ennyire lenézi őket, mi akadályozza meg őt abban, hogy nyílt színen brutálisan tönkrezúzza őket frappáns érveivel. Valószínűleg az, hogy ő is tisztában van azzal, mára teljesen kiesett a gyakorlatból és folyamatos hazugságban él. Egyszerűen fél. Németh Szilárd vagy Kósa Lajos nem a legideálisabb edzőpartnerek egy szócsatához, hiszen számukra még a magyar nyelv használata is komoly kihívást jelent. Orbán a parlamentben is legfőképpen mellébeszél, és otromba támadásokkal próbál védekezni. Könnyű úgy halált megvető bátorsággal nekiugrani egy kampánycsatának, ha nincs is olyan.

Orbán nem bízik a rendőrségben sem, különben nem állított volna fel magának egy külön magánhadsereget. Erre még egyik magyar kormányfő sem kényszerült rá. Bizalmatlansága teljes mértékben érthető. 2006 után kihasználta, majd alaposan cserbenhagyta őket. A randalírozókból nemzeti hősöket kreált, a rendőröket pedig meghurcoltatta. Orbán szüntette meg a fegyveres szervek és a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjainak szolgálati nyugdíját is, ami elegendő okot szolgáltat arra, hogy bizonyos fenntartással viseltessen a hivatásos fegyveres állományok iránt. Még Kövér is kapott saját használatra egy Országgyűlési őrséget, ha úgy hozná a sor, hogy valami miatt meg akarnák kergetni. Lassan már a fideszes vezetők aranyhörcsögeinek biztonságára is a TEK vigyáz. Mi ez, ha nem félelem?

Orbán azoktól az emberektől is fél, akik sejtése szerint nem rá szavaznak. Ezért is korlátozta a nyugaton élők szavazati jogait. Ez semmiképpen sem nevezhető túlságosan bátor tettnek a részéről. Ezt a magatartást jobban kifejezi a gyávaság szó.

Magyarországon is rengeteg ember van, aki nem szavaz rá. Az a szerencséje, hogy másra sem. A választásra jogosultak közel egyharmadának szándékai ismeretlenek. A Brexit és Theresa May kálváriája megmutatta, hogy a közvéleménykutatások bármikor szolgálhatnak váratlan meglepetésekkel. Komikus, amikor Orbán propagandagépezete 99 százalékokkal dobálózik. Ennyi erővel azt is kiplakátoltathatnák az országban, hogy a Fidesz-KDNP-re szavazók 100 százaléka rájuk szavaz.

Orbán félelme a Jobbiktól eredményezte azt, hogy egy névlegesen polgári-keresztény pártból gyorsan átváltottak egy határozottan szélsőjobbosba. A jobbikos plakátok láttán igencsak inába szállhatott a vakmerő vezér bátorsága, ha még a saját maga kreálta alaptörvényt is hajlandó volt a plakáttörvény miatt felrúgni. A Simicska-Jobbik páros elleni küzdelmét legfőképpen a félelem motiválja. Orbánnál senki sem tudja jobban, mire képes Simicska Lajos.

Még a V-4-es barátai is szép sorban tipliznek. Oda a régóta áhított, európai politikát meghatározó szerep. Lassan már senki sem marad az Európai Unióban, aki szóba állna vele. Magyarországon már minden hatalom a kezében van, de ezzel vége. Európa szétdúlásáról szőtt reményei szertefoszlottak. Igazi barátai nincsenek, ellensége azonban egyre több akad.

Orbán Viktor rendkívül óvatossá és bizalmatlanná vált. Azokkal harcol vehemensen, akik nem veszélyeztetik, és nem támadnak vissza. Az igazi problémáktól, azaz az ország leszakadásától, elszigetelődésétől, a szegény rétegek problémáiról, az egészségügy helyzetéről, az oktatás válságáról, a tömeges kivándorlásról nem hajlandó tudomást venni.

Tulajdonképpen ez is egy bátorság, amihez mindössze be kell csuknia a szemét és azt hajtogatnia, hogy ő bizony nem fél senkitől, mivel ő Magyarország.