Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Sámánok, nagykövet, földművesek és egy eltűnt borsodi lány

2021. február 07. - Jogálom 2.0

barbara_pearl_of_borsod_nemgogol_cimlap_1.jpg

A közéleti szerep nem választható, és nem hárítható jogilag. A név, az arc és test önként nyilvános térbe helyezésével a név és képmás leközléséhez nem kell engedély.

A 2021. februárban közzétett miniszteri vagyonosodási nyilatkozatot, a családtagokat és azok barátait is bevonó milliárdos telekügyleteket, a harmadik feleségnek választott ifjú ara kilétét kutató sajtóhíreket olvasva egyre kíváncsibbá tett: ki ez a Barbara, hogyan választ ilyen életpályát egy mai lány?

Írásom eddig fel nem tárt múlt és családi kapcsolatrendszereknek eredt nyomába.

Barbara egy csöndes, tündér lány volt a gimiben. Nem tudom elképzelni, hogy bárkihez rosszindulatú lenne, vagy más rovására akarna érvényesülni - vallanak gimnáziumi iskolatársai.

Eltűnt egy borsodi lány tizenkét éve: eltűnt a tinédzserkori és kora húszas éveinek arca, eltűntek a korábban számára fontosnak tartott fényképek, események. Mindezt ki kellett (?) radírozza az életéből, ami a házassága előtti énjéről, társadalmi kapcsolatairól, barátairól szólt.

Barbara eddig nem azonosított, tizenhét és tizenkilenc évesen nyilvános eseményen megjelent énjét megmutatva írásom részletesen elemzi Rogán Antalnak az eddig megjelent, a harmadik feleségét bemutató képekre és információkra vonatkozó fenyegetése jogi megalapozatlanságát az ő családi életét közzétevő eddigi gyakorlata és a nők életét közüggyé emelt kormányzati lépések tükrében. Mindazt, amit eddig mások és amit én most leközlök, nem újságírói dacból vagy bátorságból, hanem törvényes jogalapon tesszük.

A Szent Korona körül táncoló sámán és Rogán Antal

Cikkem egy jellegében nem ismeretlen NER-közeli lekötelezettségi hálót mutat még be, mégis, egy különleges, sokszínű kapcsolatrendszerbe enged bepillantást a propagandaminiszter harmadik házassága kapcsán. Majd az is kiderül, mi köze Rogánnak a magyar parlamentben kiállított korona körül táncoló sámánhoz:

screenshot_2021-02-06_adigzsi_tuva_saman_a_parlamentben_szertartas_a_magyar_szent_koronaert_2012_enek_kanalas_eva_1.png
Kép: Kanalas Éva énekes, hangkutató meghívására 2012. áprilisában Sii-oglu Adigzsi tuva nemzetiségű mongol sámán a Parlamentben kiállított Magyar Szent Korona körül áldásadó szertárstásos táncot mutatott be, táncát Kanalas Éva énekhangja kísérte. A kép a szertartás végén készült, a parlamenti társalgóban. (Youtube.com)
A sámán, Rogán és id. Vidnyánszky kapcsolatát cikkem végén taglalom.


Rogán Antal: "A feleségem nem kíván közszereplő lenni"


A Miniszterelnöki Kabinetet vezető miniszter 2019 novemberében Orbán Viktort kiszolgáló kabinet sajtóirodáján keresztül tudatta a nagyérdeművel, hogy második feleségétől, két kisebb gyermeke anyjától, Rogán-Gaál Cecíliától is válik. Amennyiben a magánéletét szét akarta volna valaha is választani a közügyektől, ezt egy saját jogú nyilatkozat útján kellett volna megtegye. Ám Rogán már második házasságában sem kerülte családjával a közszereplést. Harmadik felesége kapcsán minderről megfeledkezve, tettetett vagy valós jogi tudatlansággal fenyegetni próbálja a sajtót. Hiába.

Obrusánszki Barbara 2020. december közepén, a covid miatt szűk körben megtartott esküvőn vette fel miniszter férje családnevét, és ezzel nem csak leánykori neve, de az ahhoz köthető énje is eltűnni látszik: őt ábrázoló korábbi nyilvános képeket vagy cikkeket pucolnak le sorban a netről. Egy huszonnyolc éves fiatal nő életéből tizenkét év addigi életének, különösen öntudatra éledt életének a fele, a cselekvőképes fele. Rogán bele sem gondol, hogy ezzel olybá tűnik, mintha szégyellné a nejét, ugyanis a képeknél fel sem merült, hogy ne Barbara lenne rajtuk, avagy ne önszántából kerültek volna az internetre.

A gimiben éltanuló lány nevét a kazinbarcikai Ságvári / Szalézi Gimnázium honlapja és Borsod-Abaúj-Zemplén megye online portálja, a boon.hu is őrzi, amelyik évente leközli a megye összes középiskolájának végzőseit. Mára a gimis iskolatársainak a közösségi oldalakon zajló önfeledt visszaemlékezésének már nem részese. Önként, késztetve vagy belátással.

screenshot_2021-02-06_a_2010-es_ballagok_borsod-abauj-zemplenben_boon.png

Az ELTE BTK magyar szakán szerzett diplomája címét is megőrizte az internet. A lány egyetemi végzettsége a gimiben indult modellkedésének puszta jelzőjévé redukálódott a sajtóban: nem csak szép, de okos is. 

screenshot_2021-02-06_onzes_en_onszeretet_moli_re_a_mizantrop_c_dramajaban.pngForrás: https://books.google.hu

 

Magánélet közpénzen?

Mielőtt bárki jogi képviselője az értékes idejét egy nekem küldött levélre áldozná, az olvasóim kedvéért is néhány jogi fogalmat tisztáznék.

A közéleti szereplő jogi fogalma nyitott, ami azt jelenti, hogy a törvényben nincs pontosan meghatározva, ki számít annak. A hozzá köthető tények, események és az ahhoz fűződő társadalmi viszony döntheti el, hogy illető közéleti szereplő-e abban a szituációban, avagy sem.

Nem az egyén dönti el önmagáról, hogy ő közéleti szereplő-e, de legfőképp nem a férje, és nem az apja...
A nők feletti kényszeres intézkedést hagyjuk inkább az iszlám országokra.


Amiről dönthet bárki, hogy távol tartja-e magát olyat hivatástól, társadalmi viselkedéstől és eseményektől, ahol óhatatlanul közéleti szereplővé válik. Ám ahogy ezekbe belépett, a döntés joga már nem az övé, hogy minek soroljuk be az ő szerepét.

Ki lehet közéleti szereplő?

Aki:

– nyilvános fellépésével befolyásolja a társadalom életét,
– közéleti kérdésekben érintett.

Obrusánszki Barbara – propagandaminiszter férje neve után ma már Rogán Barbara – házassága előtti nyilvános fellépései tények. Modellként, szépségkirálynő versenyek nevezettjeként a szervező cégeknek aláírt szerződéssel a neve, arca, fürdőruhára vetkőzött teste mai is fellelhető, sajtónyilvánossá vált. Lehetne pék is a férje, akkor is közéleti szereplővé vált, már tizenhét évesen:

screenshot_2021-02-06_barcika_kazincbarcikai_december_pdf_free_download.png
ink_screenshot_2021-02-03_barcika_kazincbarcikai_december_pdf_free_download_li_1.jpgKépek: A Kazincbarcikai Mozaik 2009. december 15-ei borítója és a Pearl of Borsod 2009 (Borsod Gyöngye) szépségkirálynő-választás kazincbarcikai válogatójáról szóló beszámolója

Obrusánszki Barbara közéleti kérdésben érintettsége létrejött Rogán Antal miniszterrel kötött házasságával, a még mindig jelentős hányadban állami tulajdonú Budapest Banktól családjának folyosított milliárdos földvásárlási hitellel. Leggyorsabban magánemberré Barbara egy válással és frissen szerzett földbirtokait eladva válhatna, de persze ezt csak elméleti síkon írom. Ezt erősíti meg az a magyar törvényi előírás, hogy a képviselők és kormánytagok nyilvános vagyonbevallásában a házastárssal vagy élettárssal közös vagyonról is be kell számoljanak, egyúttal a közpénzből élők vagyonosodási útja a családtagok nevére írt ingóságok és ingatlanok tekintetében is vizsgálandó.

Rogán Antal miniszter harmadik házasságkötése előtti hetekben kötött telekügyletekről, a dédestapolcsányi Obrusánszki család vagyonszerzéséről, a milliárdos tételű banki kölcsönről legrészletesebben az Átlászó írt.


Bejegyzett földművesek és az EU agrártámogatási büdzséje


Az Obrusánszki család négy fővárosi kerület méretét meghaladó, számtalan, akár egymástól szétszórva található, szakértők szerint agrárszemszögből nem túl előnyös borsodi földbirtokának nem csupán az adás-vétel idején számolt értéke, de az ahhoz kötött földműves bejegyzett státusszal az EU-s pénzügyi csomagból egyik legnagyobb arányban lehívható agrártámogatás tükrében érdekes. A bölcsész végzettségű lány profi modellpályával ezért vált családjával együtt sebtiben, még a családjogi változás előtt bejegyzett földművessé.

Az EU Közös Agrárfejlesztési Alapja (KAP) által kezelt büdzsé 365 milliárd eurót tervez a 2021-2027 közti időszakra. Ez 28,5%-os átlagos részesedésnek felel meg a 2021–2027 közti évek teljes EU-s költségvetéséből.

A 2020. márciusa óta nyilvánosan felvállalt, nem cáfolt magánéleti partnerség, a közösen eltöltött és kifizetett értékes utazások jogilag már élet- és vagyonközösség. Válás esetén, házassági szerződés hiányában az ebben az időszakban szerzett vagyon is közösnek tekinthető, így ez az időszak a korrupcióvizsgálatnak is jogszerű tárgya.

Cikkem női szemszögből egy magyar női közéleti életpályát elemez, amely mára nem is mondható egyedinek, de mindenképp közérdeklődésre, társadalmi vitára okot adó jelenség.


A közéleti szereplő életének milyen elemei és mikor lehetnek védettek?

Bármilyen, a magánéletünkre vonatkozó információ jogosulatlan közlése esetén bírósághoz fogunk fordulni – üzente meg Rogán Antal a hvg-nek és a többi sajtónak.

A közgazdász végzettségű, jogalkotást közpénzen űző Rogán Antal másodjára téved, rögtön azután, hogy a sajtóban felesége nevében kívánt Barbara jogai felett rendelkezni. A házasságkötés ténye nem magánélet, hanem családjogi aktus, hagyományosan nyilvánosan, társadalmi közegben megünnepelt esemény. A XX. század közepéig kötelező is volt meghirdetni az esetlegesen mással még érvényben lévő előző házasság, jegyesség, vagy a házasulandókat ismerő közösségnek a házasság ellen emelhető panaszának kizárása végett. Befolyással bír a házasság ténye személyes okmányokban jelzett adatokra, magántulajdoni viszonyokra.

Hogy az esküvői ceremóniáról közöl-e képeket Rogán és harmadik felesége, az valóban az ő dolguk, de a házasságkötés ténye nem magánügy. Rogánék Szabó Zsófi 2016-ban tartott lagzijára igyekvő helikopteres útjából úgy tudjuk, az ilyen eseményeket is médianyilvánosan, közpénzköltés alapos gyanúját felvetve végzi a miniszter. Az oda-vissza 230-230 km-es belföldi magánút egymillió-nyolcszázezer forintjába került a miniszternek. Rogán egy médiaceleb esküvőjére, a jelenlévő bulvárkamerák tudatában ült helikopterre, így az arról tudósító Népszabadság kivégzése ennek tükrében is meglepő. Nem tudom, Rogán kért-e engedélyt Szabó Zsófitól, hogy az ő esküvőjén a show-t elviheti-e egy korrupciógyanús landolással. Protokollból még az is elvárás egy esküvőn a vendégektől, hogy a meghívott nők fehérbe sem öltözhetek, a menyasszony ruhájával nem versenyezve. Nem kizárt, a sűrűn váló Rogán a napokban elvált Szabó Zsófinak sem hozott szerencsét.

Legyen itt mementónak a Népszabadság helyett a kormányzati médiaportfólióba került Bors tudósítása:

screenshot_2021-02-07_rogan_es_csaladja_helikopterrel_ment_szabo_zsofi_eskuvojere.pngKép: A Bors 2016. október 3-ai tudósítása Szabó Gyula színész lányának, Szabó Zsófi színésznő nyírtassi esküvőjére helikopterrel érkező Rogán Antalról és családjáról. Az erről elsőként képet közlő Népszabadság 2016. október 8-án lett bedarálva.


Úgy tűnik, Rogán nem a legújabb házasságától számított korszakot, hanem sokkal inkább Barbara azt megelőző életére vonatkozóan adna utasítást a közvélemény számára, amihez aztán végképp semmi köze a miniszternek.

Nem véletlen az sem, hogy Rogán fel kellett tüntesse vagyonnyilatkozatában a házasságban – jogi nyelven az élet- és vagyonközösségben – vele élő társát. Beszédes nyelv a magyar és több latin, példámban a spanyol nyelv is, pontosan kifejezi, hogy miről szólt mindig is ez az intézmény: házasodni, casarse. Ház = la casa. Közös otthont, közös házat szerzünk, mikor élettársat választunk.

A közéleti szereplő személyiségi jogainak védelme szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozható – mégpedig a közügyek szabad megvitatásához fűződő alapjogaink okán.

Az Alkotmánybíróság szerint nem az a meghatározó, hogy az érintett személynek mi a státusza, hanem hogy a róla alkotott vélemény közügyekhez kapcsolódik-e.
 

A közpénzes állásban szerzett vagyon vizsgálata közügy, a korrupciófigyelés alapja.

Ez akkor is érvényes, ha akár a propagandaminiszter Rogán Antal, akár az igazságügyi miniszter Varga Judit szeretné eltagadni tőlünk. Nem meglepő módon mindketten magánéletnek tekintik, amikor a banki kockázati elbírálások szakmaiságát, sőt, már annak törvényességét megkérdőjelező, a havi törlesztés tekintetében a közpénzes állásuk fizetését teljesíthetetlen mértékben meghaladó hitel- és ingatlanszerzéseikkel lepleződtek le. Ebben a vonatkozásban a családjogi státusz – a házasság – a tulajdonjogi szituáció fontos tényezője lesz. Rogán volt az, aki akkor még a sajtónak és hivatalos közösségi oldalán kiteregetett magánélete mellett elhibázta a megvásárolt családi ingatlanának pontos méretét a törvényben előírt vagyonnyilatkozatában:

screenshot_2021-02-07_ingatlanugy_egyre_no_rogan_antal_lakasa.pngKép: a Bors 2014. április 3-ai cikke


Ráutaló magatartás: Rogán eddig a magánéletét nyíltan tette közszemlélere, a politika és magánélet csereszabatos számára

A közszereplőség kitételét tehát mi, a befogadó társadalom döntjük el azzal, mi érdekel minket, és mi befolyásolja az életünket. Erre csak rátehet egy lapáttal a közéleti alany a jogban is értelmezett ráutaló magatartásával: politikai beszédek, programok meghirdetésére szervezett párt- és kormányrendezvényekre családostól jár Rogán: feleséggel, kiskorú gyerekekkel, oda otthoni sütit visznek, a politikai rendezvényt egyben családi bulvárpiknikké minősítve.

cecilia_kotcse_2016_444.jpegKép: Rogán Antal miniszter, második felesége, Rogán-Gaál Cecília és gyermekeik: Dániel (7) és Áron (4) a 2016. évi kötcsei Fidesz pártrendezvényre igyekeznek, kezükben házi sütivel. (444.hu)

cecilia_kotcse_2017_nepszava.jpg
Kép: ugyanaz a miniszter, ugyanaz a második felesége, ugyanúgy az ő gyerekeik, ugyanúgy Kötcse, de másik év, 2017, másik sütemény. (Népszava)

rogan_karacsonyi_kep.jpg
Kép: Rogán Antal hivatalos (!) politikusi facebook-oldalán közzétett intim házastársi póz, 2015 Karácsonya - Index


Magyarországon nőnek lenni közügy

Minket, nőket, a világ és Magyarország lakosságának több, mint felét foglalkoztatja az, mi lehet egy nő szerepe saját személye és tanulmányai jogán, akár egyedülállóként, akár egy férj oldalán. Különösen egy miniszter férj oldalán.

Nőnek lenni ma Magyarországon közügy. Közéleti vita tárgya, az Alaptörvény része a házasságban élés, a gyerekszülés, a nő társadalmi szerepe, a gender.

Egyfajta népszavazás – "nemzeti konzultáció" – keretében szólhatott bele bárki, hogy mit preferáljon Magyarország: hány gyereket szüljön egy nő, ki legyen jutalmazva, aki többet szül, vagy aki nem szül, aki családban él, vagy aki egyedülálló. Aki a karrierjének él, vagy aki a nőiségét helyezi előtérbe.

A cikkeket vagy fotókat töröltetni óhajtó, felszólító levelet fogalmazó ügyvédeknek is üzenem: tetszettek volna nem nemzeti konzultálni rólunk, nőkről, magánéleti döntéseinkről, így több esély lett volna az asszonyságokat eldugdosni a sajtó elől.

nemzeti_konzultacio_csaladok_2018.jpgKép: a Nemzeti Konzultáció 2018 A családok védelméről kérdőív kérdései (karaakos.hu)

Így az Alkotmánybíróság véleménye értelmében is valamennyi magyarországi nő élete közüggyé vált Orbán Viktor döntésével. Különösen, ha illető nő egy miniszter felelsége, különösen, ha céges szerződésben rögzítve teszi az arcát és testét közszemlére, testére és arcára tetszési alapon nyilvánosan lehet szavazni.

A nők magánéleti döntéseibe befurakodó kormánypropaganda nélkül is hazai és nemzetközi sajtóban megjelent modell- és szépségkirálynő választási videókhoz és képekhez nem kell külön engedély azokat újból leközölni.

A kérdés az, mi volt Barbara álma, mi volt az eredeti célja azzal, hogy külsejét az influenszer nők divatvonásait idézve szabatta át? Hogy képzeli el élete következő éveit?


Ságváritól a modellvilágig

A kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium a borsodi régió elit iskolájának számít: vannak olyan mutatók alapján megadott középiskolai rangsorok, ahol maga mögé utasítja a budapesti Fazekas és  Berzsenyi Gimnáziumot is. Egykori ságvárisok jellemezték úgy magukat, hogy a kitörni vágyás, az érvényesülés, a tanulásban küzdés volt rájuk jellemző, ugyanakkor az osztályok évfolyamszinten is összetartóak voltak. Az ipari város Kazincbarcika elit gimnáziuma évente tartott nem csak szalagavató-, de iskolabált is.

Obrusánszki Barbara 2010-ben még ságvárisként érettségizett – életkori összevetésnek, újdonsült miniszter férje 1990-ben végezte el a középiskolát – majd az ő végzős évfolyama után, 2011-ben váltott az addig városi önkormányzati iskola fenntartót és nevet: a Szalézi Szent Ferenc Társasága (Don Bosco Szalézi Társasága) vette át a gimnáziumot. A Ságvári név tehát nem az "önkényuralmi rendszerben érintettség" miatt lett lecserélve, ahogy az egyházi iskola címe mai napig a bányászidőket idézi: Jószerencsét út 2. szám. (Érdeklődőknek továbbolvasásra javaslom az ún. Ságvári-vitát Ungváry Krisztián történész kijelentése kapcsán.)

barbara_szepsegversenyek_kollazs.jpgKollázs: Obrusánszki Barbara nyilvános fellépései illetve sajtómegjelenései:
1. Pearl of Borsod 2009 szépségverseny kazincbarcikai válogatója - Barbara 17 éves (Kazinbarcikai Városi TV)
2. Miss Aquaworld 2011 - a budapesti szálloda szépségversenye - a 19 éves Barbara estélyi ruhás felvonuláson
3. Miss Aquaworld 2011 - fürdőruhás felvonulás (2-3.: Youtube.com)
4. A Dnevnik.hr (Napló) horvát portál 2017.09.17-ei cikkében az akkor 25 éves Obrusánszki Barbarát megnevezve modellként ír róla, saját facebook-fotóját posztolva hozzá.

A 17 éves Barbara a kazincbarcikai előválogatóról készült városi tévé videofelvételén még nagyon visszahúzódó, szinte szégyellős pózban áll: a riporter a magabiztosabb lányokat szólaltatta meg a videón, de jellemző, hogy a kamerafelvétel sok esetben a lányok fejét levágva, csak a testüket mutatta meg. Barbara már akkor igen vékony és formás, modell alkatú, halványrózsaszín fürdőruhás teste is ilyen képkockákon tűnik fel közelről, majd a megszólított lányok mögött csak a háttérben látható. Szinte bizonyos, hogy a fellépésén múlt, hogy erről a városi elődöntőről akkor nem jutott tovább.

A Miss Aquaworld a hivatalos facebook-oldalán beszámol a 2011-es versenyéről: valamennyi benevező lányról egyesével is közölt képeket, névvel, teljes alakos képpel, olyanokról is, akik a versenytől visszaléptek. Bár egy lány név nélkül szerepel a többi közt, de ő sem Barbara. A Miss Aquaworld úgy tűnik, engedett a miniszteri radírozási igénynek, dacára, hogy a versenyt videofelvétel őrzi, többezren láthatták, nyilvános esemény volt, a nevezéssel pedig minden bizonnyal a versenyen közölt képeken is túlmutató megjelenési kötelezettségeket – reklám- és médiaszereplést – kellett vállaljanak a lányok.

Az újpesti hotel versenye, úgy tűnik, fontos ugródeszka a hazai szépségiparban: a celebhírekből ismert, Barbaránál két évvel idősebb Kulcsár Edina egy évvel később, 2012-ben lett Miss Aquaworld, 2013-ban már a Miss Hungaryn 3-dik lett, majd 2014-ben a Miss World világversenyen 2-dik helyezést ért el.

screenshot_2021-02-03_3_miss_aquaworld_facebook_3.pngKép: a Miss Aquaworld 2011 nevezettjeinek facebook-albuma, amelyben összesen 25 benevező lány fotója látható egyesével, névvel, itt lehetett a közönségnek online szavazni rájuk. A nevezettek fotói közt már nem található meg a versenyen résztvevő Obrusánszki Barbara. Végül 20 lány indult, abból jutott be az Infovilág tudósítása alapján az első 10-be Barbara. (Facebook)

A borsodi lány budapest vezető egyetemére, az ELTE-re kerülve, 19 évesen már jóval magabiztosabb, rutinos, mosolygósabb modellé vált. A 2011-es szépségversenyen a 11-es számot viseli, pink bikiniben:

screenshot_2021-02-07_miss_aquaworld_2011_furdoruhas_bemutatkozas_1.pngKép: Youtube

A horvátországi modellkedés csak hobbi


A Dnevnik (Napló) horvát híroldal – facebook-portáluknak kétszerannyi követője van, mint pl a Telexnek és 444-nek – 2017-ben azt írja, hogy az akkor 25 éves, egy éve diplomázott Barbara a modellkedést kizárólag hobbijának tekinti. Sokat utazik, főleg fürdőruha és fehérnemű bemutatók illetve fotózások alkalmával, Horvátországban hosszabb időt is töltött. Alakját genetikai adottságnak tudja be, de emellett egészségesen táplálkozik, sportol, lovagol, jógázik. Szereti a múzeumokat, könyveket, színházat, zongorázik.

Az Átlátszó nyomán széles sajtónyilvánosságot kapott, a Rogán-Obrusánszki házasság előtt egy hónappal 1,6 milliárdos telekügyletből közérdeklődést kiváltott apa, Rogán újdonsült, vele egyidős apósa, Obrusánszki Zsolt tavaly év elején meg is hirdette a Facebook-on vélhetően a családi házból kirepült Barbara zongoráját:

screenshot_2021-02-04_20_zsolt_obrusanszki_facebook_li.jpg

Drasztikus fogyás, plasztikai műtétek


Úgy tűnik, ahogy évtizedek óta, úgy 2016-ban sem mehet sokra a magyar álláspiacon egy mégoly intelligens lány sem egy bölcsész diplomával. Az Orbán-rezsim erre rá is erősít az egyetemek alapítványi kiszervezésével, ahol elsősorban a bölcsész karokat kívánják leértékelni mint piaci szinten nem megtérülő képzést.

Barbara a 2017-2020 közti sajtó- illetve közösségi oldal-nyilvános képei tanúsága szerint korábbi vékony alkatához képest is sokat fogyott. Ez arra utal, hogy a hobbi inkább már profi modellkedésbe váltott: 172 cm-es magasságához mindössze 48 kg. Orr- és ajakműtétje biztosan volt.

screenshot_2021-02-03_ljepotom_ostavlja_bez_teksta_atraktivna_barbara_seksi_poziranje_smatra_hobijem.pngKép: Dnevnik.hr


barbara_ezalenyeg.pngKép: Obrusánszki Barbara saját maga posztolta tükörszelfik valamint hivatásos reklámmodell képe (ezalenyeg.hu)

A képek közlési jogát a fent említett horvát lap 2017-es beszámolója is megerősíti, amelyik Barbara hivatásos modellkedéseiről illetve rendszeres Instagram-posztjairól számol be. Képeiből a hazai sajtó is bőven talált. Ezekhez Rogán Antalnak még a házasság jogán sincs semmi köze jogilag: éveken át nyilvánosan elérhető, Barbara által önként, illetve az őt alkalmazó cégek által üzleti célból közölt képekről van szó.

Ahol ketten – Rogán Antal Barbara fenekét fogva – láthatóak, szintén a lány tette közzé, sok hónappal az esküvő előtt: eredetileg a Barikádból Alfahírré átvedlett portál közölte le. Rogán miniszteri közszereplősége okán nem töröltetheti, Barbara pedig a saját közlése miatt járult hozzá jóval az esküvő előtt.

Épp ez az a fotó, ahonnan datálhatjuk a felvállalt élet- és vagyonközösségük kezdetét.

screenshot_2021-02-07_roganra_megint_ratalalt_az_orok_szerelem.pngKép: A Hírklikk 2020.03.10-ei cikke, azóta 1,4 ezren osztották tovább. Több sajtó lehozta ezt a képet, kitakaratlan arccal is, Rogán 11 hónapig nem reagált rá. Kamerába néz, tehát nem titkos felvétel, nyilvánosan tették közzé.

Amelyik kép sok hónapig tiltakozás nélkül a sajtóba kerül, az szintén a ráutaló magatartás okán a hozzájárulást erősíti meg.

Rogán 2019. novemberében jelentette be közpénzes állása sajtóosztályát dolgoztatva, hogy elválik, majd valószínű, hogy volt neje felé érzett bizonyítási kényszer mozgathatta, hogy a 4 hónappal később készült, az új barátnőt bemutató közönséges fenékfogós képhez hallgatólagos jóváhagyását adta. Tizenegy hónap után azt eljátszani, hogy egy partnernője által nyilvánossá tett kép mégsem tetszik neki, jogilag értékelhetetlen, és egy minisztertől külön megmosolyogtató naivitásra vall.

Az 1983-as születésű, a miniszternél 11 évvel fiatalabb volt felesége, Rogán-Gaál Cecília a nála további 9 évvel fiatalabb Barbarához képest jelentősen nagyobb átalakuláson esett át:

cecilia_kollazs.jpg
Kollázs: Rogán-Gaál Cecília, 24.hu, Velvet.hu, Népszava.hu

 
Kellék, báb vagy szuverén lény egy befolyásos férfi partnernője?

Több nőismerősöm, közte magukat – hozzám hasonlóan – következetes feministáknak vallók is úgy vélik – velem szemben – hogy az az életpálya, amelyet Cecília után most Barbara kezd betölteni, az a nőt kihasználó helyzet, még akkor is, ha premizált helyzetbe kerül azzal a nő.

Parászka Boróka újágíró úgy fogalmaz, hogy ezek a nők "önállósodva" sem önállóak, férfiak női árnyékai.

screenshot_2021-02-07_5_paraszka_boroka_facebook.pngKépernyőkép: Parászka Boróka facebook-posztja

A nőellenes kommentek elítélésével egyetértek, noha meg tudom érteni, ha ez az életforma többeket indulatokra ragad. Amivel semmiképp nem értek egyet, hogy támogató, jól szituált családból érkező, magasan kvalifikált, nem bántalmazott nőket ne lehetne szuverén lényeknek tekinteni. Akik bármilyen megfontolásból, bármilyen társadalmi befolyásolás hatására, de egy férfi partner melletti státuszt ennyire anyagias értelemben értékelnek.

A kiszolgáltatott nyomorból érkező, a családjuk révén akár mintát sem kapott, esetleg már ott bántalmazott, kiárusított lányokkal nem összevethető az ő döntési képességük.

Aki azt állítja, hogy egy lány vagy nő jóléti háttérrel, kiváló iskolázottsággal, érzelmileg támogató családdal nincs szuverén döntéshelyzetben, hogy milyen életmodellt választ, az maga kiskorúsítja a nőket, és nem feminista.

Természetesen bárki belefut életvezetési hibákba, pszichológiai vagy egzisztenciális válságba, de társadalmi normáit tekintve egy radikálisan kritizált élethelyzetről igenis tehet illető nő.

A Borókáéhoz hasonló vélemények elmulasztják megadni, hogy melyik az a szituáció, amikor egy ilyen helyzetben már nincs megakadályozva a nő, hogy válasszon.

Kényszer alatt állt valaha is Obrusánszki Barbara vagy bárki egy hozzá hasonló helyzetben? Már Rogánnal kötött ismeretség előtt jól kereső modell volt.

Ami számomra talány, hogy milyen életformára számít egy művelt lány, aki, ha máshonnan nem, Cecília életéből ismert Insta-közegből átfogó képet alkothat arról, hogy a magyar kormány korántsem divat- és fitness guru, kissé megroggyant alkatú, a 60 felé ballagó prominensei közt is reprezentálnia kell majd: Tusványos, Kötcse, kolbásztöltő versenyek. Bár Cecíliának még kiugrás lehetett a magyar szépségverseny cégben a részesedése, de Barbara azok amatőr középszerűségéből már 2011-ben kinőtt, a modellek világa jóval professzionálisabb.

Teljesen más Bayer Zsolt és Tőkés László közt előadni Tusványoson a női érvényesülésről a Rogánhoz az egyetem után azonnal hozzáment, addig sosem dolgozó Cecíliának, és megint más a már egyetem mellett is önállóan kereső Barbarának.


Lekötelezett családtagok, a nagykövetté vált orientalista unokanővér, idő előtt menesztett elődje

Kevésbé került előtérbe Rogán Antal és Barbara házassága előtt egy hónappal a milliárdos banki hitellel, földvásárlási akcióval közismertté vált szülei és a család barátai mellett, hogy másik rokona, vélhetően Barbara apjának unokatestvére, Obrusánszky Borbála, keletkutató, mongol szakos, a Károli Egyetem adjunktusa lett 2020. decemberétől Magyarország mongólai nagykövete. Az 1999-ben doktorált Borbála phd-adatlapja arra utal, hivatalos okmányaiban i-vel írja a nevét, ahogy a család dédestapolcsányi ága, ám tudományos munkáiban és egyetemi állásában már y-ra váltott. Korosztályban Barbara édesapjával és Rogán Antallal egyidős, egyértelműen a család ismeretségébe tartozó. Egy sajtómegjelenésben unoktestvérnek nevezték a salgótarjáni származású, a Mongol Állami Egyetemet is elvégzett orientalistát.

A 49 éves nagykövetasszony kinevezésének szakmai háttere nem vitatható, tudományos munkái mellett rendszeresen tolmácsolt protokoll eseményeken. Azt sem gondolom, hogy egymás sarkát taposnák le a jelöltek a nyáron 44 fokos, októbertől már kemény télbe forduló, pezsgő kulturális és közéleti kapcsolatokban nem bővelkedő ulánbátori állásért. Mégis, a nagyköveti kijelölés időzítése meglepő. A hagyományosan 4-5 éves ciklusra választott nagykövetek pályájában ritka, ha kifogás nélkül visszahívnak valakit két év után. Ez történt Obrusánszky Borbála elődjével:
screenshot_2021-02-07_452_2020_x_2_ke_hatarozat_rendkivuli_es_meghatalmazott_nagykovet_megbizas_aloli_felmenteserol_ha.pngKépernyőkép: Gálosfai Mihály Mátyás, ulánbátori nagykövet 2020. október 2-ai hatállyal történő felmentése

Utódja, Obrusánszky Borbála már a nyár folyamán kint volt Mongóliában, bár az is igaz, rendszeresen jár ki kutatásai során is. Gálosfait érdemei elismerése végett nur-szultáni (Kazahsztán) nagykövetté nevezték ki.

screenshot_2021-02-07_uj_nagykovettel_egyeztetett_varga_mihaly.pngKép: Varga Mihály fb-oldala, 2020. október


Az új ulánbátori nagykövetasszony a hun, szkíta és magyar törzsi kapcsolatokat, nomád életmódot kutatja, vannak Atilla-kutatásai is, saját youtube-csatornája alapján nem túlzás azt állítani, a nomád Mongólia szerelmese.

Megbízólevelének átadásán – nagyjából egybeesik unokahúga, Barbara és Rogán Antal esküvőjével – a diplomáciai szertartáson mongol hagyományos viseletben jelent meg:

screenshot_2021-02-06.pngKép: Dr. Obrusánszky Borbála Magyarország ulánbátori nagykövete átadja megbízólevelét, 2020. 12.16.
(Battulga Khaltmaa, Mongólia miniszterelnökének Youtube-csatornája)

Az Obrusánszky-Obrusánszki névváltozatokhoz még egy támpont: Magyarország Ulánbátori Nagykövetségének hivatalos facebook-oldalán i-vel adják meg a nagykövetasszony nevét:

screenshot_2021-02-07_1_magyarorszag_ulanbatori_nagykovetsege_embassy_of_hungary_in_ulaanbaatar_bejegyzesek_facebook.png
Obrusánszky/i Borbála férje sem ismeretlen a közvélemény számára, aki egyébként nyilvánosan posztol közéleti kérdésekben, és a kapcsolatok mezőben meg is jelöli feleségét. Pest megye Független Kisgazdapárt jelöltjeként indult a mára mendei lakos Tallós Emil 1998-ban. Jogász, 1991-től a Pest Megyei Hirlap főszerkesztője, 1994-től a Magyar Televizió Elnöki Hivatalának igazgatóhelyettese, több ízben Pécel jegyzője volt. Nyilvánosan megosztott házassági képe és életrajza arról árulkodik, Borbála szintén jóval idősebb férfihoz ment feleségül huszonévesen, az akkor 55 éves Tallóshoz.

Felesége hivatalával Mongóliába költözve, Ulánbátorból tudósított büszkén, a megbízólevél átadása idejére teljesen lezárt Szükhbátor térről:

screenshot_2021-02-06_1_tallos_emil_facebook_li.jpg
Kép: Obrusánszky/i Borbála, ulánbátori nagykövetünk férjének facebook-oldala


Rovásírás, sámánok, nemzettudat – a csillebérci egyetem Bayer és Szaniszló tanárokkal

Tallós és Obrusánszky kapcsolata a magánéleten túl a hivatásban is összeforrt.

Az egykori híres úttörőtábor helyén, azonos címen, Csillebércen "Sok évszázados késéssel 2004 tavaszán jött létre a természetes ősműveltséget hordozó magyar nép sorskérdéseivel, lelki alkatával, szerves hitével és egyedülálló nyelvével, a legújabb tudományos eredményekkel és a legmagasabb szellemi igénnyel munkálkodó Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem" - tudósít a magyarságát nevében is hangsúlyozó alma mater magáról.

Az Átlátszó 2014-ben számolt be az akkor még mindig 10 hallgatót oktató egyetemről, ahol többek között magyar mitológia, magyar ember- és örökléstan, ősi magyar hitvilág és nemzettudat szerepel a 3 éves magyar néptanítói képzésben. Ókori keleti filozófiát, valláskulturát is tanítanak, ám az arab és keresztény kultúra mellett a zsidó kultúra nem szerepel a tantárgyak közt. Az oktatók közt találjuk Bayer Zsoltot, Melocco Miklóst, dr. Papp Lajost, Szaniszló Ferencet.  Az Átlátszó arról számolt be, hogy hamarosan akkreditálják az egyetemet, de ez cikkem írása idején, az alapítás után 17 évvel az Oktatási Hivatal honlapja szerint még nem történt meg.

Az egyetemnek honlapja sincs, egy docplayer-oldalon fellelhető dokumentáció szerint dr. Obrusánszky Borbála a Magyarságtudomány Tanszék vezetőjeként Hun kultúrtörténet, Magyar művelődés- és szellemtörténet, Szkíta-hun hagyomány kurzusokért felel. A lentebb felsorolt oktatók közt férje, dr. Tallós Emil is szerepel.


screenshot_2021-02-06_korosi_csoma_sandor_magyar_egyetem_pdf_free_download.png
Kép: A Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem tanszékvezetői (https://docplayer.hu)

screenshot_2021-02-06_korosi_csoma_sandor_magyar_egyetem_pdf_free_download_1_li.jpgKép: A Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem oktatói

A nagykövetasszony 27 évvel idősebb, a politikai képviselőséget rég megjárt férje nem is titkolja nyilvános facebook-bejegyzéseiben jobboldali elkötelezettségét. Akik szeretnék egysíkúan látni a Fidesz-kormány bázisát, számukra árnyalhatja a képet, hogy a szavazóbázis jóval régebben elkötelezett a konzervatív oldalon, mielőtt premizált körbe kerülnének, és ők sem kritika nélküliek. Ám a hatalom és bázisuk egymásra találása törvényszerű.

Az SZFE-ről megindult facebook-nyilvános éles vitában – ismerve, hogy ő maga és felesége is több egyetemen tanítottak – meglepőnek tűnik a tudományos szabadság meg nem értése a jogász Tallóstól:

screenshot_2021-02-06_1_tallos_emil_facebook_2_li.jpgKép: Obrusánszky Borbála nagykövetasszony férje, Tallós Emil nyilvános facebook-posztja alatti kommentsor

Ami biztató, hogy a kormányzati korrupcióval szemben a konzervatív oldalon is van kritikai érzék. Hogy azon csak jókat derülnek ők is, ne vessük a szemükre, mást sem teszünk mi sem 10 éve, mint mosolygunk a sokmilliárdos lopásokon. Az ismert tender-szóvicces mémet osztja meg a nagykövetasszony férje:


inkedscreenshot_2021-02-07_7_tallos_emil_facebook_li.jpg


A parlamenti sámán, a hangkutató, az orientalista nagykövet és a színházigazgató

Amikor kiderült, Rogán harmadik feleségének unokanővére orientalista, mongol szakos kutató, azonnal felmerült bennem, vajon van-e kapocs a személye és azon emlékezetes történelmi perverzitás közt, amikor a pogányság legyőzésével keresztény útra tért királyi Magyarország jelképe, a Szent Korona körül egy sámán a köztársaság Parlamentjében szeánszot tartott.

Természetesen van kapcsolat. A sámánt a magyar parlamentbe invitáló Kanalas Éva hangkutató és Obrusánszky Borbála orientalista, ma ulánbátori nagykövet kutatótársak. Együtt is jártak Mongolóiában a parlamenti performanszot bemutató sámánnál.

screenshot_2021-02-07_adigzsi_tuva_saman_riport_a_parlamentben_2012_tst21.png
Kép: Kanalas Éva hangkutató énekes youtube-felvétele

Catan réntartó tuvák körében végzett etnográfia gyűjtést két magyar kutató és egy tuva nemzetiségű sámán. Kanalas Éva énekes, gyűjtő, hangkutató, Dr. Obrusánszky Borbála keletkutató történész és Sii-oglu Adigzsi tuva nemzetiségű sámán 2015 augusztus elején Nyugat-Mongóliában. A párducmintás kendőben Kanalas Éva, mellette fehér dzsekiben Obrusánszky Borbála.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Ösztöndíj Programjának honlapján pedig arról értesülhetünk, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója megbeszélésen fogadta Hoppál Mihály, sámánizmus-kutatót, Sii-oglu Adigzsi tuva sámánt és Kanalas Éva énekművészt 2019 decemberében.

screenshot_2021-02-07_vidnyanszky_attilaval_talalkozott_sii-oglu_adigzsi_tuva_saman_hoppal_mihaly_es_kanalas_eva.pngKép: Vidnyászky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Kanalas Éva hangkutató, Sii-oglu Adigzsi tuva sámán és Hoppál Mihály, sámánizmuskutató, 2019 (MMA)


Mézeshetek

Nehéz megítélni, hogy a modellkedés kemény kihívásait önállóan választó Barbara, külföldi munkákkal, önálló keresettel mennyire lesz képes betagozódni a provinciális Orbán-kormány protokolljába. Az eddig családi életét PR-fogásnak megélő Rogán választhat bezárkózási taktikát, de a karanténhelyzetet követően egy szabadsághoz, saját döntésekhez, reprezentáláshoz, sajtónyilvánossághoz szokott lány számára az, hogy nem akármikor léphet ki a házuk ajtaján, megterhelő lesz.

Bárki mondhatja, hogy ugyanazt fogja csinálni, mint Rogánnal két közös gyereküket nevelő, a gyerekláthatás miatt életükben továbbra is jelenlévő Cecília, de ami biztos, ahogy a hajdan közéleti felvételeken félszeg ifjú feleség önálló egzisztenciát nyert el, a kapcsolatuk tönkrement.

Barbara esetében a felette lévő generáció, a szülei, unokanővére, családi barátok közvetlen kormányzati lekötelezetté tétele az eddig önálló lány függetlenségét kezdheti ki, aki úgy érezheti, felmenőinek és családjának is tartozik tetteivel.


Eszes Beáta

Borítókép: Obrusánszki Barbara a Pearl of Borsod szépségversenyen, 2009-ben (KVTV)




  

 

Valós képet - valótlanra?

osszefogas2.jpgAz ellenzéki pártok vezetői nem csak formai okokból ülnek egymás mellett az asztalnál

Befagytak a pártprefenciák januárra címmel friss felmérési adatokat közölt a Republikon. Eszerint konzerválódtak az eredmények: a kormánypártok támogatottságában kimutatott, csökkenésről tanúskodó trend megállt, és az ellenzéki oldal pártjairól mért adatokban is megfigyelhető egyfajta stagnálás.

https://telex.hu/belfold/2021/02/02/republikon-befagytak-a-partpreferenciak-januarra

Érthető, ugye? Minden tiszta és világos? Mert nekem semmi nem világos... A közvéleménykutatás szempontjait nem értem. Hónapok óta többször is szóvá tettem, hogy régi, megkövült elméletek, mára inkább valóságtorzító feltételezések irányítják nagy valószínűséggel a megrendelőket és a közvélemény-kutatókat egyaránt. Hozzáteszem, amikor politikai elemzők arról beszélnek, hogy tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ellenzék megértse, Orbán rendszere csakis közösen váltható le, még véletlenül sem hozzák szóba saját személyes felelősségüket e folyamat lassúságában.  

Nagyjából két hónapja végre megjelent az első olyan statisztika, amelyik a pártok egyenkénti népszerűségei adatai MELLETT az együttes fellépésük esetére is rákérdezett. Kis túlzással a szenzáció erejével hatott, hogy többen támogatnák a "köztársasági ellenzéket", mint a pártokat, külön indulásuk esetén, de a következő havi hasonló kimutatás egyértelműen a közös támogatottság további növekedését támasztotta alá

Azóta, ki lehet mondani, az ellenzéki összefogás több közös megnyilvánulása, akárcsak a pártvezetők külön-külön megszólalásai egyértelművé tették, hogy a (jelen pillanatban) hat párt együtt száll szembe a kormánypártokkal a 2022. évi országgyűlési választáson, és nagy erővel folyik a részletek kimunkálása. A nyilatkozatok azt is megerősítették: a demokratikus oldal mindent elkövet annak érdekében, hogy a következő hónapokban a közös program legfontosabb elemeinek nyilvánosságra hozatala, a kormány intézkedéseivel szembeni többszöri közös fellépés, majd a jelölések folyamata és az előválasztások mind-mind kedvező hatással járnak a választói aktivitás növekedésére és mind több bizonytalant, korábban tartózkodót, közömbössé váltat sikerül megszólítani, megmozdítani, aktivizálni. 

Megértem, hogy a pártok mindegyike továbbra is kíváncsi saját népszerűségére, de az egyre markánsabb együttműködésből fakadó kommunikációs előnyöket vetjük a szemétre akkor, ha (vakként és süketként) továbbra sem méretjük az együttes támogatottságot. Így ugyanis nem mutatkozik meg ismételten is markánsan, hogy a hat párt együttesére többen szavaznának, mint a hat pártra külön-külön, vagyis a magyar ellenzék meghaladta azt az összefogással szemben elsősorban a politológusok és a közvélemény-kutatók által felhozott "érvet": koránt sem biztos, hogy a szavazatok majd automatikusan összeadódnak, ellenkezőleg, a táborok közötti ellentétek és elutasítottság következtében akár jelentős lemorzsolódással is számolni lehet. Akár... Állítom, többek között ez az "akár" és az összefogás ezzel is indokolt elvetése vagy csak mímelése vezetett 2014-ben és 2018-ban Orbán kétharmadához. Hogy annak meg melyek a következményei, azt mára az egész ország, sőt a világ is érzékeli.  

Ha már egyszer kiviláglott: ez a hasraütésre alapozott axióma nem igazolódik be, sőt, az ellenkezője immár mérhető, akkor nem kellene inkább élni a tényekkel és újra meg újra tudatni a saját táborral, a bizonytalanokkal és a kormánypártok híveivel egyaránt: létrejött az ellenzéki választó, és az összefogás támogatottsága jelentősen meghaladja a pártok külön mért népszerűségét, tehát a közös fellépés ténye megnöveli a kormány politkáját elutasítók aktivitását?! Ha már a közvélemény-kutatók zöme, számomra érthetetlen módon, becsukja szemét-fülét, nem kellene a köztársasági ellenzéknek közösen megrendelnie hónapról hónapra olyan kutatást, amely a pártok külön-külön mért támogatottsága MELLETT az összefogás együttes erejét is kimutatja? Kivált, hogy az immár harmadik hónapja nagyobb a Fidesz-KDNP támogatottságánál?! 

Tényleg nem akarunk élni azzal a léketani hatással, hogy Orbánék és híveik a választás közeledtével hónapról hónapra szembesüljenek a valós alternatíva jelenlétével és a kormánypártok számára kedvezőtlen trenddel?

Vakvágányon

 vakvagany2.jpg

Érdekes megközelítésban foglalkozik Kádár Barnabás, a Momentum egyik alapítója azzal a ténnyel, hogy Donald Trumpot, hosszas vajúdás után - szerintem erősen megkésetten - kitiltották a "két legmeghatározóbb" közösségi médiaoldalról (El lehet hallgattatni egy ország vezetőjét?). 

Mivel a cikkel alapjában nem értek egyet (eddig ez magánügy) és állításainak szinte mindegyikét vitatom, sőt cáfolom, a legszívesebben bemásolnám ide az egészet, mielőtt bővebben kifejtem a nézeteiben jelentkező éles ellentmondásra is rámutató ellenvéleményem. Mivel a szerző közszereplő, politikus, ettől kezdve

az egész már nem magánügy,

ezért, bár a teljes terjedelmében történő bemásolástól - terjedelmi okok miatt - eltekintek, a poszt linkjét elhelyezem, és kérek mindenkit, aki nem sajnálja ilyesmire az időt, olvassa is el, mielőtt nekilát az én alábbi érvelésem megismerésének.

https://www.facebook.com/barnabas.aron.kadar/posts/1032495590565557

Roppant zavaró lenne, ha a Momentum egyik alapítója ugyanabba a hibába esne, mint annak idején több SzDSz-es vezető politikus. A szezont a fazonnal összekeverni lehet alkalmi tévedés, de rendszert csinálni belőle kockázatos (mint azt a "szabad-madarak" története is igazolja). A prioritások téves értelmezése, a fontossági sorrend felcserélése bizony veszélyes következményekkel járó rendszerhibához vezethet. Kapásból beugrott az a vita, amely annak idején, a "szoc-lib" kormányzás alatt, a koalíciós partnerek között zajlott arról, szülessen-e törvény a gyűlöletbeszéd szankcionálására. Végül a már akkor is jelentkező gondok törvényi szabályozással történő megoldásától ódzkodó - a szabadságjogok védelmének elsőbbségével érvelő - kisebbik párt kerekedett felül: nem jött létre a törvény. Állítom, részben ennek a következményeként is tartunk ma ott, ahol...

De visszattérve Kádár Barnabás írásához: amikor egy közösségi médiafelület irányítói, szögezzük le: helyesen döntenek, sok minden megengedhető, de e döntésüket kétségbe vonni azért, mert más esetekben elnézőbbek voltak, (politikailag is) botorság. Éretlenség. 

A jót MINDIG meg kell tapsolni, egyben, ha indokolt, meg lehet, meg is kell jegyezni, hogy ez legyen a követendő példa, de ha ehelyett a korábbi, nyilván nem kevés melléfogás felemlegetésével diszkriminációról beszélünk, azoknak a malmára hajtjuk a vizet, akik helyből a tiltás ellen voltak. Például azért, mert kimondva-kimondatlanul Trump-pártiak, vagy éppen "csak" a szabadságjogok védelmének prioritásával érvelnek... Hogy egyértelműen fogalmazzak: a helyes döntés mindenképpen helyes - függetlenül attól, hogy hasonló (már amennyiben hasonló) helyzetekben mi történt korábban.

Az pedig, hogy másokkal szemben "ugyanilyen" helyzetben miért nem élt például a Facebook a kitiltás lehetőségével, nevek felsorolása nélkül is ki merem jelenteni, téves megközelítés. Aligha vitatható e téren, hogy a Facebook moderálási gyakorlatát áthatja ugyan

a következetesség hiánya,

de nem lehet mindent és mindenkit egy kalap alá venni. Mondjon Kádár Barnabás másik olyan elnököt, aki a világ (egyik) vezető nagyhatalmának első embereként folyamatosan olajat öntött a tűzre, mígnem elveszítve a hatalmát, a demokrácia szimbólumának bevételére bátorította híveit, hetek óta gyermeteg összeesküvés-elméletekkel, bizonyíték nélküli gyanúsítgatással próbálta meg rombolni a teljes politikai elit hitelességét - és ennek ellenére zavartalanul folytathatja a tevékenységét a közösségi médiában.

Ne általánosságban fogalmazzon, olyasmit meg végképp ne mondjon, hogy persze olyan valakivel statuálnak példát, akivel nem sok felhasználót veszítenek. Trumpnak ugyanis csak a twitteren közel 80 millió támogatója van (volt?).

Ennyit a poszt hitelességéről. Ami pedig az önellentmondást illeti... Jellemző, hogy éppen a múlttal leszámolni akaró párt egyik alapítója teszi magáévé azt a gondolatmenetet, amely elsősorban az egypártrendszerek sajátja. Kádár Barnabás ugyanis kifejezi elégedetlenségét a világ rendjével szemben, amikor így fogalmaz:

"A kulcs az, hogy ezek a médiacégek a piaci és nem pedig a demokratikus/politikai logika alapján működnek. (...) Ha nem tudjuk demokratikus közösségként szabályozni ezeket a cégeket, akkor egy eszméletlen veszélyes 20-as évek elé nézünk!"

Az átkosból még itt-maradt őskövületek egyikeként, az ifjú politikusénál szerintem jóval fiatalosabb, rugalmasabb, korszerűbb gondolkodással hadd szögezzem le, hogy már az is nagy hiba, ha a politika a közmédia mindennapos életébe beavatkozik - azt leszámítva, hogy felügyeli és ellenőrzi működésének átláthatóságát, arányosságát és tárgyilagosságát, továbbá azt, hogy valóban a köz érdekében üzemel. De azt sérelmezni, hogy a világot behálózó médiacégek NEM politikai logika alapján működnek, hanem piaci logika mentén, nevetséges vagy inkább siralmas. Könnyen belátható, hogy mivel ezek a vállalkozások nem állami támogatásból, hanem éppen a piacból élnek,

működésükhöz a politikának semmi köze. 

Az más kérdés, hogy elsősorban hatalmas befolyásuk miatt bizonyos keretek közé kell szorítani őket, de nem azért, mert Kádár Barnabásnak, X-nek vagy éppen Y-nak valami éppen nem tetszik, hanem azért, hogy önnön szabályozásukat tartsák be, a kirívó aránytalanságokkal ne szítsanak felesleges feszültségeket - ha lehet, éppen ellenkezőleg.

Nem lehet egy poszton belül szélsőségesen liberálisan és mereven konzervatívan is fogalmazni, mert akkor az írás a közepén kettétörik. Mint Kádár Barnabásé is. No és persze az sem árt, ha az ember eldönti magában, melyik nézetrendszerrel szimpatizál, ért egyet. Kivált, ha politikus az illető.

Esetünk a "Donaldokkal" és a kacsákkal

donald_1.jpg

Olyan az egész, mint egy egyszeri rossz álom (vagy mint egy tizenöt év elteltével ismétlődő rossz álom, de erre még visszatérek). A demokráciák mintájának tartott Egyesült Államokban a négy éve legalábbis furcsa körülmények között hatalomra került elnök egyszemélyes ámokfutása egyszeriben csoportos ámokfutássá változott: Trump legelszántabb, a valóság talajától teljesen elrugaszkodottan fegyvert ragadó hívei megrohamozták a washingtoni Capitoliumot, amelyben a szenátus éppen a megmosolyogtatóan alaptalan választási kifogásokat utasította el, ha jól emlékszem, 92:7 arányban. 

Az a Donald Trump, aki – újságcikkek sokasága és napi gyakoriságú twitter-bejegyzéseinek özöne a tanú rá – végighazudozta elnöki időszakát, jó előre megkérdőjelezte a 2020 végi elnökválasztás hitelességét. Amióta pedig egyértelművé vált, hogy Amerika a hisztivel, az indulati politizálással, az irracionalizmussal és kiszámíthatatlansággal szemben a józanságra, a realitásokra, a racionalizmusra és a kiszámíthatóságra szavazott, minden lehetséges, de méginkább lehetetlen módon cáfolja, hogy Joe Biden összességében jelentős fölénnyel nyert, és megpróbálja megakadályozni, hogy az új elnök a szokásos menetrendnek megfelelően január 20.-án hivatalba lépjen. 

Zavaros-hablatyos összeesküvés-elméleteivel, időről időre felröptetett kacsáival annyira feltüzelte a híveit, hogy azok nem átallottak valamiféle puccskísérletbe fogni, ami persze kudarcra volt-van ítélve, de még a négy szörnyű évnél is maradandóbb károsodásokat okoz az amerikai társadalom mélyszöveteiben. Látom, hallom, olvasom, hogy nem állok egyedül a déjà vu érzésemmel: valami hasonlót mi is átéltünk Budapesten, méghozzá 2006-ban. Ami persze nem a tévéostrommal, de még csak nem is abban az évben kezdődött. Lehet, hogy önkényesen, de a téboly eluralkodásának kezdőpontját én

2002. április 9.-ére

teszem, amikor Orbán Viktor a Testnevelési Egyetemen tartott beszédet, a két választási forduló között. Az alábbiakkal tüzelte fel hallgatóságát: „Magyarországon veszélybe került minden, amiért a kormány az elmúlt négy évben keményen megdolgozott, fennáll a tandíj bevezetésének veszélye, a lakástámogatási és a családtámogatási rendszer megszüntetése is, ráadásul egy esetleges MSZP-s győzelem esetén a jelenlegi kormány által elért gazdasági eredményeken túl az alapvető emberi értékek, az emberi méltóság és a haza is veszélybe kerül.”

Ezt a fröcsögő szónoklatot követően indult el a mai „egy-a-tábor” magja az Alkotás utcában menetelve, ami az újdonságerejével önmagában olyan fenyegetettség-érzést keltett a békés emberekben, hogy én elsőként nem is az idézett beszéd időpontjára kerestem rá, hanem arra, melyik napon halt meg Hofi Géza. Nem véletlenül, akkortájt az a beszéd járta: a tüntetésről szóló rádiós tudósításon izgatta fel magát, attól lett rosszul éjszaka – majd halt meg másnap, árpilis 10.-én…

… ÉS A HAZA IS VESZÉLYBE KERÜL. Ennek a demokráciából eleve csúfot űző orbáni felvetésnek a szó szerinti vagy alig eltérő felemlegetése ágyazott meg a gyakorlatnak, amely egyre drámaibban

 kettéosztja az országot,

sőt, mára kitagadja azokat, akiknek alapvető kérdésekben más a véleményük, ráadásul elutasítják a politika leple alatt végrehajtott köztörvényes bűncselekményeket, a hatalom mögé rejtett ordító méretű lenyúlásokat, a jogállamiságot aláásó törvénytelen törvényeket, azt, hogy a közpénz rendeleti úton vagy éppen alaptörvénybe belefogalmazva valaha is elveszíthetné közpénz jellegét.

Ez a nacionalista, nárcisztikus populizmus (© Gyurcsány Ferenc, 2020) a melldöngető hazafiság hamis érzelmi töltetét hívja segítségül valódi célja, a trükközéssel, csalással, tömegek megtévesztésével megszerzett hatalom mindenáron történő megtartása érdekében. Már nemcsak a határokon túl keresve-meglelve az aktuális ellenséget, hanem éppenséggel a hazában, a kirekesztés szándékával megjelölve azokat, akik ember és ember között nem származásuk, világnézetük, nemi identitásuk, hanem cselekedeteik alapján tesznek különbséget. Hogy a "magyarságot" a ráutaltságára emlékeztesse, természetesen mindenki, aki a normalitást szeretné visszahozni a politikába, a közéletbe, a mindennapok kommunikációjába, automatikusan a liberális világösszeesküvés részévé, Soros emberévé válik – beleértve immáron az Európai Unió vezérkarát is. 

Az említett déjà vu érzés okozza, hogy a Washingtonban történtek hatására olyan érzésem támadt, mintha a hatalommegszállottak vesztésre álló, fejreállt világában ezúttal Orbán súgott volna Trumpnak,

a hídon masírozó egérke az elefántnak,

imígyen nógatva őt: „Dübörögjünk együtt”. Nálunk 2006-ban a tévészékház ostroma volt, lett volna az igazi nyitány, Amerikában a Capitoliumé, tudván, hogy azt nem védi a washingtoni Kövér magánhadserege vagy éppen a TEK. Így aztán a megszállottak be is tudtak jutni a törvényhozás épületébe, ahogy nálunk a leghangosabbak a tévé akkori épületébe. Úgy látszik, a történelmi léptékű felelőtlenség – és a felelősségre vonástól való rettegés – elmosta az arányokból és a hagyományokból fakadóan elvárható nagyobb észszerűséget és óvatosságot. 

Nincs kétségem afelől, hogy az Egyesült Államok, ha nem is egykönnyen, de túljut a Trump és a trumpizmus okozta és kiváltotta nehézségeken. De sikerül-e a drasztikusan megosztó, táborokat egymás ellen fordító, akár tragikus végkifejlettel fenyegető következményeket nálunk megakadályozni? Túl tudunk-e jutni Orbánon, sikerül-e nemzeti katasztrófa nélkül meghaladnunk az orbánizmust? Donald kacsáit Amerikában előbb-utóbb földre kényszerítik, de mi lesz a mi Donaldunk, vagyis Viktor kacsáival?

Ha nem vigyázunk, ha nem leszünk észnél, ha nem próbáljuk meg jó útra téríteni azokat, akiket pusztán megtévesztettek, ezek a kacsák szép lassan – egyre gyorsabban – felfalják mindenünket. A szabadságunk maradékát is. Az ellenzéki összefogást szervezőknek erre is gondolniuk kell, úgy tekintve a Capitolium időleges bevételére, mint figyelmeztető jelre. Nincs mese, idejében fel kell készülnünk arra is, mi történik majd a remélt választási győzelem utáni első órákban, napokban, hetekben. 

Mielőtt a kacsák után szisztematikusan felbőszített vadállatokkal kellene szembenéznünk.  

 

 

 

Valamennyi vakcina-propaganda törvényellenes

covid_boritokep_tutivagyok.png

A gyógyszerreklámokra vonatkozó jogszabályok érvényesek a covid-vakcinákról szóló propaganda célú cikkekre is.
A termék csak a betegjogok érvényesülésével ad kellő garanciát, ez a gyártók érdeke is.


Írásom nem oltásellenes, nem gyömbérbedörzsölést javasló célból íródott, és nem a nyugati orvoslást tagadja meg, hanem a betegjogokat valamint az orvosi ellátást végző fél törvényben előírt kötelességeit elemzi.

A magyar média törvénysértő magatartást követ, amikor ajánlás értékű, no pláne kötelezőnek eladott társadalmi viselkedésmintát ír elő a koronavírus vagy covid-vakcinák esetén.

Cikkem végén a dezinformáló, egyre sekélyesebb magyar covid-hírek hatásáról is írok: hiába kételkedsz és viccelődsz te is egy frappáns kommentben, és tartod magad a hírt kritikusan szemlélőnek, tudat alatt a bizonytalanságot gerjesztő nívótlan magyar cikkek már depresszív hatást fejtenek ki rád, 8 hónapja hiszterizál a sajtó, amit valós karanténban olvasol. Főleg a saját pszichés állapotod fogja meggátolni, hogy megvédd az egészséged, és helyes döntéseket hozz. Egy szűkreszabott gyógyszertájákoztató a dobozban is csak felelősen gondolkozó pácienssel teljesértékű, ahol minden egyes gyógyszert a gyártó által premizált, gyógyszerészetben nem képzett orvos ír fel.

Cikkemet a közlést követő napon egy új médiahír-példával frissítettem: a kétes forrású vagy a gyógyszer / vakcina elbírálására jogosulatlan szervezet ajánlása szintén törvénysértő tömegbefolyásolás gyógyszer esetén.

Ellenzéki média diktatúrák oltási gyakorlatával traktálja az eddig is hiszterizált olvasókat

Itt a Telex azt az Arab Emirségeket tekintené gyógyszerelbírálásra mérvadó forrásnak, amely állam nem csupán  a gyógyuláshoz fűződő, de az alapvető emberi jogokat sem biztosítja polgárainak. A kb. Magyarország lakosságszámával azonos emírségi 9,4 millió lakosból már egymillió embert beoltattak, ami egyértelműen egy állami propagandahadjárat eredménye, de a hírben nem részletezett a kötelező rendelet vagy döntési kényszer alá helyezett lakosság helyzete:  31 ezer önkéntesről ír, amely létszám az egymilliót elérte novemberben...

Az emírségi minisztérium közleményében nincs szó a vakcina mellékhatásairól, de a Telex lehozta a hírt. Ez önmagában már sérti a gyógyszerpropagandára vonatkozó magyar törvényeket. Akkor is sérti, ha a Telex is közölte, hogy nem írnak mellékhatásokról. Ha ilyen a vakcináról szóló közlés, nem szabad lehozni, különösen nem a hatékonysági jellemzővel.

Ez körülbelül olyan, mintha azt írnák le, hogy "az Emírségek szerint a homoszexualitás nem örökölhető, de nem tudjuk..."

A címben a 86 %-os hatékonyság szerepel, miközben a médiafogyasztó hangsúlyos hányada már nem olvas cikkeket, csak cikkcímeket, különösen nem a napi átlag 80 covid-hírt.

Ennek tudatában van mindegyik média, így születtek meg több éve az ún. kattintásvadász címek, ahol bulvárhír esetén esetleg bosszankodunk, ha a tartalom meredeken szembemegy a címben közölt információval, de a törvények szabályozta gyógyszerről szóló hír esetén a forradalmi magasságba emelt, jobb sorsra érdemes Telex már a diktatúrákra jellemző otromba dezinformációra, emberi életeket negatívan befolyásolásra használ fel címadást.

Ezeknek ellen lehet állni, de nem ez a média feladata, és egyre inkább bütetőtörvényileg is szabályozottá válik az álhírterjesztés, a dezinformálás, akkor is, ha alattomosak az eszközök, vagy egy elvtelen és ostoba szerkesztőségi gyakorlat.

screenshot_2020-12-09_4_telex_hu_bejegyzesek_facebook.pngKépernyőkép: Telex.hu 2020.12.09-ei  fb-posztja

Ez a médiaközlés, túl azon, teljességgel értelmetlen, az egyik legcinikusabb példája annak, amikor a média bevételt szerez az emberek betegjogait súlyosan sértő tömegbefolyásolással.

A Telex még csak nem is azzal vádolható, hogy ez alapján döntene valaki egy kínai vakcina mellett vagy ellen, de ez az a hír, ami a legtöbb, az emberek saját életbenmaradásukat alapjaiban befolyásoló eszközzel él: bizonytalanságot gerjeszt, radikális elutasítóvá vagy reménykedővé tesz embereket, megfosztva őket a higgadt, szakszerű értékeléstől.

A tömegeket agresszív vagy alattomos módon gyógyszerekről, vakcinákról történő szakmaiatlan befolyásolás, tehát törvénysértés akkor is érvényes, ha akár Müller Cecília tiszti főorvos, a vírushelyzetet pusztán koordináló, a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tagja, akár Kásler Miklós, az egészségügyért is felelős EMMI-miniszter írja vagy mondja.

A gyógyellátásra vagy gyógykezelésre is vonatkozó egészségügyi törvény akkor is érvényes, ha egy egészségügyi szerződési felelősséget nem vállaló, kutatói tevékenységét be sem mutató virológus nyilatkozik covid-vakcinákról. Sőt, ez akkor is igaz, amikor egy sima influenza védőoltásról van szó a médiában.

Cikkemmel szeretném az olvasót ma is érvényes betegjogaira emlékeztetni, amit a hazai orvostársadalom 30 éve előszeretettel sért meg napi szinten, immár a médiával karöltve.

Azért csak 1990-től számolom, mert akkortól léteznek számonkérhető törvények Magyarországon.

Az egyik legfontosabb alapelv a betegjogban, hogy jogilag cselekvőképes ember testével kizárólag az ellátásban kezelt egyén rendelkezik, senki más. Cselekvőképtelen ember felett sem rendelkezik az állam, de egyetlen orvos sem, hanem csak az illető kijelölt gyámja: ilyen cselekvőképtelen személy például a gyermek vagy gyámság alatt álló személy. Ott szülő vagy kijelölt gyám rendelkezik a betegjogaikról és testük felett, nem visszaélve azzal természetesen.

Volt rá példa, hogy másik kórházat választani akaró, a szerinte elégtelen ellátást végző intézményt elhagyni szándékozó kisgyermekes szülőt orvosok fenyegettek meg rendőrrel és gyámüggyel. Brutális jogsértés, a magyar orvosokra jellemző jogi analfabétizmus és arrogancia.

Orvoslásról vagy akár egészségügyi állapotra kiható szerekről akár csak információt közölni, még vitaminok esetén is szigorú előírások mentén lehet. A legfontosabb jogi feltétele ennek:

Tiltott az olyan reklám vagy propaganda, amelyik:
"a gyógyszer mellékhatások nélküli vagy biztos gyógyulást eredményező alkalmazhatóságának képzetét kelti"

Fontos fogalmi különbség, hogy az oltással egyidőben jelentkező hatás az nem mellékhatás, hanem együtthatás. Mellékhatásnak azt nevezi a gyógyszeripar, ami az adott szer szervezetbe kerülését követően jelentkezik, később. A covid vakcinákról eddig megírt, a beadást követő órákban és napokban jelentkező, a vírusfertőzéssel azonos tünetek: az oltási ponton látható pír a bőrön, a hőemelkedés, fejfájás, ezek együtthatások, aki csak ezeket emlegeti, megtéveszti a pácienst.

Mellékhatás az, amit előre nem akartak tervezni, nem a vírus elleni hatással függ össze, de a szervezet úgy reagált az adott készítményre, ezek valószínűleg jóval később jelentkezhetnek.


Mi történik, ha a média, a kormány vagy orvos bizonytalanná tesz? Mi a valós tétje?


A bizonytalanság gerjesztéséből fakadó kattintásszám növelés otromba magyar médiagyakorlatának az a tétje, hogy miként dönt egy erős szervezetű fiatal egy bizonytalan vakcináról, és miként dönt egy veszélyeztetett beteg vagy idősebb ember egy tűrhető mértékű mellékhatási mutatókkal bíró vakcináról. Vagy fordítva. Ehhez sem emírségi hírek, sem pedig a kormány 2 naponta váltakozó hazudozásainak közlése nem kell. Ignorálni lehet bármit, ami nem igazolt és nem biztos információ gyógyszer vagy járvány esetén, sőt, ezt írja elő a törvény.

A média bevételnövelésre, a kormány a teljhatalmának jogosultságára, a magyar orvosi társadalom az elmaradt juttatásainak kormányzati pótlására használja fel a társadalom covid-hiszterizálását, több esetben kimerítik a rémhírterjesztés bűntettét is.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény Alapelvekről szóló 2. fejezetének 2. § (1) bekezdése pedig kimondja, hogy

Az egészségügyi szolgáltatások és intézkedések során biztosítani kell a betegek jogainak védelmét. A beteg személyes szabadsága és önrendelkezési joga kizárólag az egészségi állapota által indokolt, e törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható.

Az állam által teszteléssel sem igazolt, orvostudományilag nem igazolt módon, formában, ütemben megelőzhető koronavírushelyzet elégtelen jogi állapot arra, hogy a betegjog önrendelkezésre vonatkozó részét korlátozzák, tehát semmiféle orvosi beavatkozás kényszerrel nem végezhető el, de legfőképp a beteg jogában álló kellő, szerződéses szakmai tájékoztatás nem tagadható meg.

A kijárási tilalom vagy a maszkviselés nem a betegjog része, most orvosi beavatkozásról beszélünk, és annak érdekében korlátozni óhajtott betegjogokról.

Az egészségügyi törvénynek és betegjognak nem az orvoslás tagadása a lényege, hanem a felelős és szuverén állampolgári viselkedés ösztönzése, ugyanis betegjogi korlátozással a beavatkozást végző orvos és állam sokkal kevesebb felelőséggel, a betegnek beszámolókötelességgel, és őt utólagos felelősségrevonási kötelezettséggel bír.

Bárki, aki pácienst instruál, jogait korlátozza, az orvosokat és államhatalmat biztatja visszaélésre.

Csakis egyenrangú felek közt korlátozható bármilyen jog, amennyiben illető nem követett el bűncselekményt: a korlátozó fél szerződésben vállalt garanciákat köteles felajánlani, kompenzáló elemet köteles beletenni a korlátozó intézkedésbe,  de demokráciákban cselekvést vagy szabad döntést korlátozó durva kényszerbeavatkozás az egyén teste és annak orvosi kezelése terén nem megengedett, és demokráciák esetén felnőtt lakossággal szemben nem is volt példa.

Akár a magyar kormány, akár a magyar orvostársadalom a jogi és szakmai felelősségvállalás alól tud kibújni mind a fenyegetésekkel, mind a "nincs más megoldás, itt a világvége" médiahadjárattal.

De, van más megoldás: nem kellett volna borítékban hazavinni a fél kórházat évtizedek óta.

Ahogy az extraprofitot termelő gyógyszeriparnál egyértelműen kimutatható az antihumánus, kizárólag üzleti célú működés, ami alanyi joguk, ld életmentő gyógyszerekre, extra ritka betegségek esetén is irreális mértékű díjazás kérése, többszáz éves betegségek tömeges előfordulása a negyedik világban. Ha valakiknek, nekik az égvilágon semmi hitelük nincs az emberek szemében, joggal.

Tudomásul vettük (?), de akkor nem kooperálhatnak betegjogi korlátozásokban, egyetlen dolguk van, legjobb tudásuk szerint biztosítják a betegjog teljesülését a választás terén. Ők egy üzleti vállalkozás, nem egyéb, mi pedig a fogyasztók, ebben a piaci láncban kormányoknak nincs helye, max támogatás célból.

Nem egy világjárvány idején kell bepótolni azt, amire még most sincs semmi ingerenciája a magyar orvosoknak: sarkukra állni, és kiállni a kormánnyal szemben. Sokféle társadalmi csoport elkésett a kiállással, az AB-tól a Bíróságokig, bárki. Egyet kérünk, ebből minket most hagyjanak ki az eddig a betegjogainkat tipró, tíz éve néma magyar orvosok.

Hirtelen jött egy téma, ahol tömegbefolyásolást érhet el az egyre inkább értelmét vesztő média, mert Orbánról írni egyre deprimálóbb bárkinek: egy vírushelyzet. Ebben önjelölt, szakmaiatlan szereplők is azt hiszik, a végletekig hiszterizálhatnak embereket, és a témában nulla tudással bármit leírhatak büntetlenül.
A kuruzslás nem az, ha egy páciens szeretné átgondolni a saját teste feletti beavatkozás esélyeit. A kuruzslás az, ha Hont András és hasonló megmondóemberek a vakcinákra törvényileg előírt, gyártói szerződéses garanciák nélkül akár csak kinyitják a szájukat esélyekről, társadalmi magatartásról. Ezt az ún. kuruzslástörvény is szankcionálja.


Visszatérve a betegjogokra.

Bármilyen orvosi célú kezelés megtagadható. Jelenleg egy könnyebb jogi státuszú veszély- , és nem vészhelyzet van, korántsem korlátlan kormányzati hatalommal, amit egy 4 évre választott kormány gyakorol időszakosan, és nem orvosok.

A Magyar Orvosi Kamara sorozatosan vallja be, hogy nemhogy a vakcinák, de a kellő minőségű vagy túlzott darabszámú lélegeztető gépek beszerzésére sincs ráhatásuk. Mi több, arra sem, hogyan kellene hirtelen megnövekedett létszámú kezelteket kórházban ellátni.

Bevallották az orvosok, és dokumentálható, hogy bármi, ami történik Magyarországon covid-ügyben, nem orvosszakmai alapon történik.

Ennek viszont jogi következménye van.

A kórházi eszközhiányt ne a pácienssel vitassák meg az orvosok 2020-ban, nekünk erre semmi ráhatásunk, ebben a fázisban már semmiképp. Visszatetszőnek tartom a médiában a kórházi állapotokat hirtelen ecsetelgető orvosokat, akik ezelőtt tiltották a kórházi fotózást, és mintha nem épp mi, a páciensek tudnánk a legjobban, hogy nem csupán ágy, de wc papír és fertőzésmentes mosdójuk sincs.

Amelyik osztályos orvos hónapokig nem tud egy mosdót sem megjavíttatni a kórházában, az ne papoljon vakcináról az embereknek. Hiteltelen.

Betegekkel üvöltöző osztályvezető orvosok, ápolt rokonai elől vagy menekülő vagy őket fenyegető, zsaroló kezelőorvosok, infúziót bekötni sem képes személyzet nézi a felpüffedt karú és lábú betegeket, járóképtelen ápoltakat félig üres kórtermekből dobnak ki orvosok. Frusztrált mindegyik, és a betegeken vezetik le.

Álmélkodva közli le magát minőségi médiának tartó felület, hogy már lehet szerezni információt covid-osztályon fekvő szeretteinkről. Hurrá.

Nem lehet, hanem eleve kötelező tájékoztatást adniuk. Coviddal és anélkül is. Ezt sorozatosan sértik meg Magyarországon a kórházak évtizedek óta.


A koronavírus statisztikák már rég nem bírnak információ jelleggel, egyedül az embereknek a betegjogaikban elbizonytalanítását segítik

Érdekes módon kórházakra lebontott információt nem mernek kiadni, sem azt, melyik osztályon, melyik orvos keze alatt hány beteg halt meg. Ahogy vírushelyzet nélkül sem írják ki, abban a kórházban hány ember halt meg kórházi fertőzésben, melyik orvos ellen hány írásos betegpanasz érkezett be.

Engem és sokan másokat abszolút nem érdekel, ráadásul törvényben védett különlegesen érzékeny személyes adat, hogy volt-e ellátatlan perforált vakbele a 25 éves elhunytnak, amelynek kínzó fájdalmával biztosan otthon ült, és nem valamelyik felelős doki zavarta haza. A túlsúlya sem érdekel. Sokkal inkább érdekel kórházakra lebontva a bekerülő covidosok száma, ott eltöltött ideje, felgyógyultak száma, az intenzívet vezető orvos keze alatt meggyógyult és elhunyt betegek száma.

Mégcsak nem is a szankciók miatt, hanem ezzel sokkal inkább átérezhető a vírus hatása és a beteg döntése, bemenjen-e lázzal kórházba, nőnek-e az esélyei odabent, vagy az lesz a halálos ítélete, ha beviszik.
Orvosok is állítják, inkább utóbbi.

Napi 150 halottnál egyértelműen átlagos állapotú betegek vannak tömegesen, ahogy maradt otthon 80+ éves covidos szívműtétet követően, és túlélte.

Az orvosnak is lehet túlsúlya, esetleg remegő keze, netán alkoholista, pszichikai gondokkal küzd, a továbbképzési mutatója átlagon aluli, és ilyen gondok miatt nem fordított kellő figyelmet a betegre.

Egyrészt amit közölnek a vírusról, az nem nevezhető statisztikának, csak egy ismeretlen számhalmaznak, mert dokumentálható, hogy súlyos panaszokkal sem kerülnek tömegek sem ellátásra, sem tesztelésre. Maguk az ellátó szervek tagadják ezt meg.

Naponta dőlnek ránk az egyértelműen hamis covid-fertőzési adatok, amelyek 7 nap elteltével elvesztik jelentőségüket, mert az olvasók sem nem statisztikusok, és nem is egészségügyi közgazdászok.

Bármennyire szeretné annak tettetni magát a statisztikákat bújó média, jelzem, teljesen értelmetlenül, mert egyetlen statisztikát sem közölnek napi 15-ös mennyiségben. Követhetetlen, céltalan, csak azt fejezi ki, valami büdös az egészben.

Bármilyen hihetetelen, az orvostudománynak vírust is kell tudnia kezelni, ez a hétköznapi feladataik része. Az 50 éve rutinsebészet vagy a 30 éve kifejlesztett gyógyszer felírása nem egy felzaklató erejű orvosi munka.

Nagyon kevesek tudják, hogy a covid előtt évekkel osztályonként plusz 1-2 fő beteggel már képtelen volt mit kezdeni egy hazai osztályvezető orvos, ahol egy intenzívre üvöltve megy be átlag 5 percre az osztályos orvos, hogy eldöntse, aznap kit vág ki onnan.

Hullahegyeket mérünk már nem is centiméterben, hanem méterben, amely holttesteket 30 éve sem szeretnének a kórházak tisztességgel kezelni: vagy kiderül, hogy féldisznókként tárolják a folyosón őket, de nem most, a vírus miatt, hanem már 30 éve, ahogy beszámolt erről megyei sajtó, avagy a kórteremben hagyják az előírt x órára az elhunytat, dresszírozva ezzel a szobatársakat és látogatóit, az elhunyt kegyeleti jogait két lábbal tiporva. Covid előtt évekkel. Nincs különszoba, és nem is szeretnék ezt megoldani, mert a kórházigazgatók hátradőlnek, és várják vagy a borítékot, vagy a miniszteri ukázt.

Magyar orvos csak pácienssel arrogáns, a kifizetőnél meggörnyed.


Hiszterizált helyzetben nincs felelős döntésképesség

Ebben a pszichológiai helyzetben a betegnek a legjobb orvosi ellátás kiválasztásához fűződő alapvető betegjoga nem teljesülhet. Hazudik Orbán Viktor a szavazóknak és az EU-nak is, az orvosok pedig a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségük töredékét sem látják el. Vagy épp azt hiszik, ők megtilthatnak betegjogokat.

Még tavaly fotózni sem volt szabad egy kórház udvarán sem, de most 30 évig a magyar egészségügyet lerohadni hagyó orvosok elégedetten tódítják a kórházak covid-osztályáról élőző sztárok beszámolóit, akik az átlag betegekkel ellentétben kórházat választhattak, és időben kórházi ellátáshoz jutottak.

Bármelyik politikai szereplő vagy bulvárceleb kórházi beszámolója élesen cáfolja a médiában elénk tárt szükséghelyzetet. Súlyos dolgokról számoltak be, de korántsem ezt tapasztalja egy átlag beteg, ahogy ők kerülhettek be kórházakba.

A cikkemben lentebb elemzett, a Magyar Orvosi Kamara életmentési fázisban alkalmazandó sorshúzásos protokollját annak tükrében is elemezzük, hogy mennyire lehet betegoldalról ellenőrizhető az egyenlő esélyekkel elbánás, ha Majka ki-bejár egy kórház ezek szerint üres, bármikor fogadókész repi osztályáról családi rendezvényekre, szerinte súlyos betegen, fertőzően, miközben lázzal maradnak otthon akár 80 évesek is, és a mentő megtagadja a tesztelést. A Kamara beszél reprezentatív protokollról, akik sértésnek veszik az állampolgári kérdéseket, és büntetőügyben magát az áldozatot sem tájékoztatták, hogy végrehajtották-e az őt örökre megroncsoló tettes, egykori orvos kamarai felfüggesztését.

Sem a hazai kórházi elbánásban az egyenlő esélyekkel történő szakmai alapú elbánás nem hihető, sőt, dokumentáltan nem az, sem az nem hihető, hogy a médiában a lakosságot végletekig hiszterizáló orvosok ne az orvosi esküjükben előírt felelős magatartás terhére kormányzati bevételért is kampányolnának egyúttal.


A covid-oltásról adott információk Attila sírjának legendája szintjén mozognak

Fontos lenne tudomásul venni, hogy gyógyszernek, gyógykezelésnek minősülő oltásról a törvényben meghatározott, a gyártó féltől a beteg által számonkérhető szerződésben vállalt szakmai információt kell közölni, már a médiaközlés során is. Nem mondhatnak ki sem kötelező érvényű, különösen nem kizárólagos, a termékválasztást nem biztosító propagandát. Müller Cecília sem.

Törvénysértő, ha azt mondja Müller, csak egyfajta vakcina lesz, és kész.

Ezt amúgy hét nappal azután ejtette ki a száján, hogy elmondta, egyelőre nincs oltásra alkalmas vakcina Magyarországon.

A betegellátás, betegjog és egészségügyi törvény nem egy sci-fi, ahol a nézők kapkodva a fejüket próbálják követni az eseményeket, és összerakni, épp melyik sarokból, honnan ugrik elő egy újabb sikoltozó szörny.


Egy USA-jogrend egy mikró működésére több jogi garanciát biztosít, mint amivel hadonásznak újságírók és orvosok a médiában covid esetén, ld mikróba nem tehető macska esete.

Az egészségügyi ellátásban a választás lehetősége a betegjog alappillére


Azt megteheti a kormány, ahogy túlvásárolta magát lélegeztető gépekből, hogy csak egyféle, és csak ellenőrizetlen hátterű vakcinát vesz olyan országokból, ahol a hozzájuk hasonló orosz és kínai állami vezetés saját állampolgárt mérgez meg politikai okokból. Orbán Viktor bármit megtehet tíz éve, ehhez nem kell hiszterizálni senkit. A jogi háttér erre alkalmas 2010 nyara óta. Aki ezzel nincs tisztában, az jogi analfabéta.

A végletekig megfélemlített, a Magyar Orvosi Kamara által sorshúzásos ellátással zsarolt társadalom érzékenyebb része pedig jogilag is megalapozottan érezheti úgy, hogy lehetnek az ellátása során emberiességellenes, politikai célú megfontolások is. Ebben jogilag irreleváns, hogy hozzáteszik, "végső esetben sorsolnak", ahol a "végső eset" nem igazolt transzparens formában, dokumentáltva, sem nem biztosított annak ellenőrzése a beteg vagy hozzátartozója által, tehát az orvosi tévedés ellen jogilag fellépni nincs mód.

Egyelőre azt sorsolják ki, kit hagynak életben, majd a túlterhelt orvos azt is mondókával számolja ki, végső eset vagy nem az adott szituáció. A félrekezelések ellen indított nulla mértékű bírósági gyakorlaton, páciensnek előírt borítékkal önmaguk meghatározta szakmai mutatókkal, érdemileg működő, műhibákban szankcionáló szakmai felügyelet nélkül szabadjára engedett magyar orvosok rulettet játszanak.

Végstádiumos rákos betegnél önálló konzultáció van a beteggel és hozzátartozóval: tehát ő dönt, és nem a folyosón lévő másik rákos beteg. Sorshúzás nem kell, hanem egy szerződést adnak át, hogy ott erre és erre nincs mód, és miért nincs mód. Bármit beleírhatnak, kort, stb, de egyrészt aláírja az orvos, másrészt ahhoz semmi köze másik betegnek.

Ez azért fontos jogi elem, mert akkor az állam vagy a kormány perelhető, ha valamit nem biztosított állami fenntartású helyen.

A felszerelés hiánya nem orvosi hivatkozási alap a betegjogban életmentő beavatkozás esetén. Akkor fizet a kórház. Végsősoron az EMMI.

A Magyar Orvosi Kamara sorshúzásos protokollja nem "csupán" ellentétes az orvosi esküvel, nem "csak" súlyosan sérti a betegjogot, de elvágja a páciens oldalán a jogérvényesítés láncát, és megsérti a betegellátás során egyenrangú felek közti szerződéses követelményeket.

Bizony-bizony, le kell írni, milyen állapotú a beteg, milyen eszközpark van, és mi alapján javasolja az ellátás felfüggesztését az orvos, majd ezt szépen aláírja és lepecsételi. Az, hogy erre nincs idő, nem indok. A médiában nyilatkozgatás helyett le kell gyártani több példányt előre, és szöveghűen leközölni médiában a formanyomtatványt.

Lottózni a Szerencsejáték Zrt-nél kell, Tisztelt Orvosi Kamara, esetleg a szerencsejáték cég bevételének adott hányadát elkérni az egészségügybe, ugyanis állami cég. Ha nem megy a Hippokratészi eskü, a magyar munkaerőpiac Önök előtt is nyitva áll, már holnap adják le a diplomájukat.

Felelősséget nem vállaló 400 orvos helyett többre megyünk 200 felelőssel.

A vírushelyzetről másokhoz hasonlóan csak tapogatozó, részismeretekkel bíró, de racionálisabb réteg pedig azt semmikép nem cáfohatja, hogy mind a kormány, mind a nekik szakmai alapon ellenállni nem tudó, kórházi kiürítést némán végrehajtó magyar orvostársadalom semmiféle szakmai és jogi garanciát nem nyújt arra, hogy jelentős kockázattól mentes, felelős döntésre alkalmas paraméterű vakcinát szerez be az állam.

És ezzel teljesült is az egészségügyi törvény azon része, hogy a kijárási tilalmon, maszkhasználaton túli, az emberi testre irányuló orvosi beavatkozásra irányuló betegjogi korlátozásokat vagy kötelező regulákat törvényellenes hangoztatni, tervezni, főleg azt megtenni.

A kellő betegjogi információ és a választás hiánya miatt.

Hozzáteszem, a kijárási tilalomnak is lenne törvényben előírt kompenzációs eleme, amellyel él is mindegyik európai állam, bérkompenzáció, stb. Kivéve ugye Magyarország. Egy balkáninak nevezett Bulgáriát nem érünk el, nálunk a táppénz annyi, amennyit a bolgárok adnak a vírus miatt a munkavállalóknak.

Erre nyugodtan lehet trianonkodni, műszékelyzokogni ellenzéki önkormányzati épületen is.

screenshot_2020-12-08_a_dolgozok_fizetesenek_atvallalasa_ellen_dacol_az_orban-kormany_a_szlovakok_csehek_lengyelek_mar.png

Mit tehetsz egy valós járvány idején, valós halottakkal, de ezt is fokozó covid-hisztériában?


Addig is egyetlen javaslatom van: a magyar média vakcina-híreit nyomjátok ki, tegyetek be egy mozifilmet, vagy például az egészségügyhöz képest 5-szörösen túldotált, veszélyhelyzetben tömegek ellátását anyagilag ellehetetlenítő magyar focit nézzétek. Esetleg gratuláljon a leginkább túlfizetett Fradinak a kerületi ellenzéki polgármesternő, utána fakadjon sírva, hogy nincs parkolási pénz bevétele a covid miatt.

Írjon a magyar média rajongói hangvételű cikket a focistákról, miközben leadja az aktuálisan téves covid-adathalmazt és halottak csoportlétszámát.

Az összes magyar focista nevének pusztán leírása átszámolható még csak nem is propaganda célból lélegeztető gépre vagy nővéri fizetésemelésre. Mindegyik államilag dotált és túldotált falábú focista a vírushelyzetben kezdi kimeríteni a tömeges életveszélyeztetés jogi fogalmát. Amikor egy üzlettulajdonos vagy alkalmazott elvesztheti állását, ott nem igazolható jogilag, hogy közpénzből hobbit kéne fedezni veszélyhelyzetben: a foci és egyetlen élsport sem tekinthető közjónak, világjárvány-helyzetben minden egyes fillér rájuk bűncselekmény.

Nem mellesleg csapatsport, amit nem is űzhetnének ingyen sem a rendeletek szerint.

Üres stadionok előtt fullra tesztelt játékosok, edzők, gyúrók...És még bármelyik ország ki meri nyitni a száját, hogy igénye van korlátozásra, netán pénzre az egészségügyre.

Ideje lenne mindegyik médiacikket és íróját hatóság előtt bejelenteni, amelyik cikk akár nyomokban is tartalmaz gyógyellátásra, felnőttkori vírus elleni oltásra vonatkozó bármilyen irányú - tiltó vagy kötelező érvényű - ösztönzést, az így vagy úgy dönteni akaró pácienst kriminalizálja, semmint a választást és döntést segítő, kizárólag gyártó által garantált információk közlését leadja. 

Ha ezt a szankciót megteszik vitaminokkal, szükséges lenne annál nagyobb súlyt képviselő vakcinák esetén is.


A dezinformáló, öncélú magyar covid-cikkek depresszívvé tesznek, és ez fog meggátolni, hogy megvédd az egészséged

A Telexnél mutatott példa és hozzájuk hasonló tucatnyi, pusztán hiszterizáló, szakmaiatlan és otromba hírközlést a vírushelyzetről pedig egyedül a támogatások felfüggesztésével, és saját pszichétek érdekében, kísérlet jelleggel az adott média pl. 2 hetes kikövetésével, vagy a covid-hírek szisztematikus átugrásával, a kommentek nem olvasásával tudjátok ellensúlyozni. Hiába kételkedsz és viccelődsz te is egy frappáns kommentben, tudat alatt a szituáció már depresszív hatást fejt ki rád. Kipróbálni, milyen az élet covid-hír nélkül, avagy csak olyan hírt elolvasni vakcináról, amit gyártótól vagy a sekélyes magyar médiát ellensúlyozó minőségi forrásból szerzel.

Ahogy autóvásárláskor inkább az eladásban nem érdekelt autószerelő ismerősödet hívod fel, vizsgálja be az adott használt autót, vagy összeveted az új autót más gyártók vagy forgalmazók paramétereivel és áraival, az alkatrészutánpótlás hazai helyzetével.

Gyógyszer esetén is tegyél így: keress szakértő forrást,  ismeretlen gyógyszer esetén pedig ami feltétlen megadatik számodra: az idő és higgadtság, amit a hisztérikus média covid-híreinek olvasgatása csak elvesz tőled.

A gyermekkori, már évtizedek óta igazolt hatású oltások tagadóit nem lehet összemosni a fejlesztés alatt lévő, a többedik világjárvány ellen kifejleszteni akart, zömmel sikertelen, de kötelezővé ott sem tett felnőtt oltások szakmaiatlan propagandájával.

Nem kötelező leadni sem Orbán hazudozását, sem Müller fenyegetését, sem az orvosok kissé megkésett, a kórházuknak pénzt gründoló, valójában az EMMI-nek címzett kampánybeszédét, ha az sérti az egészségügyi törvényt. A vírushelyzet nem közélet, hogy kontrollálatlan információhalmazt kellene produkálni a médiának.

Nagyon meglepő, hogy egyesek úgy vélik Észak-Koreán kívül is, hogy csak regulák mentén képes valaki felelősen dönteni.

Bármelyik újságíróval és politikussal azonos képességgel és legfőképp azonos betegjoggal bír bármelyik magyar állampolgár dönteni a saját testéről.

Amikor a fertőzésről beszélnek, be nem oltott személyek jogi korlátozásáról írnak, gondoljanak arra az újságírók, hogy a férfiakat sem kötelezik óvszerviselésre, pedig az ideális az lenne, ha óvszer nélkül akkor közösülhet nővel valaki, ha előre aláírja az összes tőle születendő gyermek 24 éves koráig történő ellátását és a nő gyerekellátással, nemi úton terjedő betegséggel összefüggő valamennyi költségeinek kifizetését.

Ha egy akár 15 éves fiú is eldöntheti egy születendő élet és egy lány vagy nő sorsát élete végéig, bízzuk a covid-vakcina-témát is a szuverén emberekre valamint a szakmai tartalmú, szerződéses garanciákat már tartalmazó kommunikációra.


Eszes Beáta

Demeter Szilárd bátyja Soros-ösztöndíjas volt

Az einstandoló fivérek

demeter_hitler.jpg

Demeter Márton Attila a leghosszabb ideig Soros pénzén élt az ösztöndíjai közül.
A Petőfi Irodalmi Múzeumot pedig Hitler kedvenc népautója, a Volkswagen támogatja.
A gyár az utóbbi években bukott meg állatokat gázkamrába zárt kísérleteivel.

Demeter Szilárd Csaba, az EMMI nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa és a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint "Európa Soros György gázkamrája", és "Soros a liberális Führer".

Fenntartott véleményét végül törölte az azt közzétevő Origo, a Facebook pedig felfüggesztette a főigazgató oldalát, de a Mandiner megőrizte írmagvas gondolatait. Ez talán adhat némi aggodalomra okot a Btk. 133. §-a, a holokauszt relativizálásáról és annak igazolásáról szóló, 3 év börtönbüntetést megérő bűncselekmény értelmezésében, kommunikációs hatását igazolásában egy indokolt ügyészségi vádemelés esetén.

Honnan lehet ilyen tájékozott Szilárd a veszélyben lévő nemzeti identitásképről, a liberális gondolati hagyományokról?

Szilárd tudományos illetve szakmai teljesítménye gyakorlatilag láthatatlan, de saját bevallása szerint is inkább álmából felkeltett regényíráshoz vagy gyűrűsujj eltöréshez, bunyóhoz ért. Hivatalos önéletrajzzal nem terheli a nagyérdemű adózót két közpénzes állásában: sem az EMMI oldalán mint miniszteri biztos, sem a Petőfi Irodalmi Múzeum oldalán mint főigazgató.

Demeter Szilárd kolozsváron dolgozó bátyja negyed évszázada Soros-, MTA- és EU-ösztöndíjakból él

Nem kizárt, bátyja tudományos pályázati anyagait olvasgatja a főigazgató úr szellemi muníciót keresve.

demeter_marton_attila_facebook.jpgKép: dr. Demeter Márton Attila (Demeter M. Attila / Demeter Attila) a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Filozófiai Intézet igazgatója üdvözli a jelenlévőket, és bemutatja a munkatársait / 2016. október 6. / BBTE Facebook-oldala

Demeter Márton Attila több más pozíciója mellett 2012-től a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézet docense. Budapesti miniszteri biztos és PIM-főigazgató öccsével szemben neki vannak tudományos eredményei a mindettőjük által elvégzett filozófia területén.

Demeter Márton Attila 1996-os egyetemi diplomázása óta, 23 éve folyamatosan a nemzeti identitás különféle aspektusból vizsgált témáira nyer el több-kevesebb ideig tartó ösztöndíjakat. A PIM főigazgatójának bátyja pályáján a közel negyed évszázad alatt egyetlen év maradt csak ki az elején, azóta minden évét, 6-10-12 hónapos, többször 2-3 éves ösztöndíjak finanszírozzák.

Demeter Márton Attila pályáján a 23 év 276 hónapjából 18 ösztöndíjjal összesen 224 hónapot fedett le.

Kevés ösztöndíj biztosított neki 3 évnyi ellátást, ezek egyike épp a budapesti Soros Alapítványé volt 2001-2004 között, a másik 3 éves ellátmányt az EU Európai Regionális Fejlesztési Alapja adta.

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem honlapján elérhető – fent, a docens szó alatt átlinkelt – szakmai önéletrajzát 2018-cal zárta le, így feltételezhető, hogy 2018-2020 között újabb ösztöndíjakat is elnyert a miniszteri biztos és főigazgató bátyja. Szakmai önéletrajzából kihagyta, hogy külsős tagként tagja a kolozsvári/csíkszeredai/marosvásárhelyi karokon működő Sapientia Egyetem Kutatási Programok Intézetének (KPI), amelyik pályázatokat, ösztöndíjakat bírál el.

A Sapientia egy 2001-ben akkreditált fiatal romániai egyetem, nem kevés támogatást kap a magyar államtól. A miniszteri biztos bátyja a 18 ösztöndíjából 4-szer nyert el Sapientia-ösztöndíjat, egyiket a Soros-ösztöndíjjal párhuzamosan, egy másikat pedig egy MTA-ösztöndíjjal egyidőben. A magyar kormány az MTA kutatóhálózatait kiszervezte, különösen a bölcsésztudományi kutatásokat leminősítette, majd az intézet autonóm vezetését  einstandolta. Ezt megelőző években a filozófus kolozsvári fivér 8-szor volt MTA-kutatói ösztöndíjas.

Tudományos munkatársak cikkemhez adott finom megfogalmazása szerint ez a pályázati életpálya nem életszerű, csak különösen nagy protekcióval. Az ösztöndíjak elbírálásánál általában esélyt csökkent vagy kizáró tényező a megelőző években megszerzett ösztöndíj. Demeter Márton Attila esetében több olyan év van, amikor egyszerre két ösztöndíj is finanszírozta a munkáját. Volt, hogy szó szerint ugyanazt a témát kétszer adta el pályázatnak, és ezek zömmel nem filozófiai, inkább szociológiai és társadalompolitikai témák.

Hogy egy Szilárdnak ismerős, zsidó, a gázkamrákhoz is kötődő mércét emlegessek, a jeruzsálemi intézet, a Yad Vashem Inernational Institute for Holocaust Research pályázatainál a megelőző 6 évben szerzett YV-ösztöndíj kizáró tényező a pályázatban. Emellett azt is meg kell adni, hogy milyen más ösztöndíjakat nyert el a pályázó a korábbi években. Szintén tudományos kutató munkatársi informátor jelezte, hogy nem csupán a megelőzőleg elnyert, de főleg a párhuzamos évben megszerzett ösztöndíjait biztosan le kellett tagadja a pályázatában.

Demeter Márton Attila, kolozsvári filozófus általában 2-3-szor nyert el egymást követően MTA-ösztöndíjakat, több visszatérő ciklusban is, újrázni még a Sapientiánál tudott, ahol jelenleg is pályázati elbíráló.

Jogtudományi szemmel ez inkább néz ki költségvetési csalás bűntettének, ugyanis az ösztöndíj források zömmel állami, egy esetben uniós költségvetési szervek, és erősen feltételezhetően jogszerűtlenül, de minimum túlfinanszírozottként jutott hozzájuk a miniszteri biztos úr bátyja.

Talán új dakota közmondás lesz: Ne sorosozz, ha Soros szórt meg pénzzel!

Legutóbb a börtönbe zárt ingatlanmaffiózóval társuló, zsidó származású mágnásnak, Ungár Andrásnak az özvegye és örökösei, Schmidt Mária, a lánya, Ungár Anna és a fia, Ungár Péter sorosozott egy jó ízűt: az általuk megvett (azóta már tönkretéve a lapot, majd eladott) Figyelőben szenteltek egy dupla oldalt az ún. Soros-bérenceknek, közte Ungár Péter LMP-párttársait is felvéve az ún. zsidó-bérenc listára.

inkedsoros-lista_szel_bernadett_li_1.jpgFotó: Figyelő, 2018. április 12-18. (15. szám)
Csanády István: A spekuláns emberei / Névsorolvasás – a piros nyíl az akkor Figyelő-tulaj Ungár Péter, az LMP elnökségi tagjának volt párttársára, Szél Bernadettre mutat.

A Soros-listás neonáci akcióért pert is nyertek a Figyelő ellen. Az akció idején Schmidt Mária, a Figyelő hetilap akkori másik tulaja véletlenül a Terror Háza és több más intézete honlapján közzétett önéletrajzában egy jó ideje elfelejtette közölni, hogy pályáját a neves történész Ránki mellett Soros egyengette.

Demeter Szilárd bátyjához hasonlóan Schmidt Mária volt az, aki nagy ösztöndíj-halmozó volt, annyi különséggel, hogy ösztöndíjas évei alatt, egészen 43 éves koráig állása sem volt Schmidtnek.

A Nép Forradalmára, a Nép Autója, annak kibocsátott gáza és Adolf Hitler

Cikkem záró akkordjaként Demeter Szilárd Hitler-fixációjának jártam utána. Év eleji hír, hogy a PIM-főigazgató úr egy VW Touareg R-line városi terepjáróval jár: a német márka "nép autója" eredeti küldetésén már jóval túlmutat ez a modell: Budapest Belváros buckáit próbálja meghágni a főigazgató úr – mindkét munkahelye az V. kerületben van – a  28,6 millió forintos terepjáróval.

A Volkswagen a Petőfi Irodalmi Múzeumot ezzel a céges autóval támogatja. Magyarországon egyébként is sorban állnak a multik a kultúra finanszírozásáért, a népfelkelő Petőfi-imidzshez pedig csak hozzátesz, mintsem elvesz az átlag magyar bruttó (!) fizetésben számolt 72,6 havi, mintegy 6 évi munkával, zéró rezsi- és élelmezésköltéssel megvehető autó.

A Volkswagen "nép autó" márka és első típus Adolf Hitler felszólítására, kezdeményézésére és a Náci Birodalom támogatásával lett megalkotva.

Hitler egyik kedvenc autója volt:

hitler_volkswagen.jpgFotó: Ferdinand Porsche (bal szélen, sötét zakóban) bemutatja Adolf Hitlernek az újonnan megtervezett Volkswagen modellt. - 1938.04.20., a Führer születésnapján / Getty Images

hitler_volkswagen_2.jpgFotó: Adolf Hitler szemügyre veszi a Fallersleben-i (ma Wolfsburg város része) gyárában az új népautót. Hitler horogkeresztes karszalagos bal oldalán a gyáralapító-tervező, Ferdinand Porsche áll. 1938.05.25. A dátum a gyár alapítása, a szériagyártásra a háború miatt később került sor, addig hadijárműveket gyártottak / Getty Images

A Szilárd által emlegetett gázkamráról annyit, hogy a Volkswagen állatkísérletekkel mérte a legutóbbi években is autói káros gázkibocsátását a kísérleti majmokat gázkamrába zárva, ahogy egy 2018-as Netflix-dokumentumfilm beszámolt erről: ezt főleg a gyár hitleri múltja, zsidók elgázosítása kapcsolatában tartották különösen visszatetszőnek. A VW mellett szintén Hitler Náci Birodalmát kiszolgáló Mercedes sáros még az EU 2017-es rendeletét is sértő eljárásban.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az irodalmi közéletben a Pásztor-Nemecsek ikerszerepét célozta meg: Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényéből a nagyok csúfolódó céltáblájává vált, nevét kisbetűvel írt, termetével versenyezni nem képes Nemecsek Ernő és az ész helyett erővel einstandoló Pásztor fivérek közül egy sajátos elegyet hozott létre:

Demeter Szilárd az erkölcsi diadal és érdemi hatalomszerzés helyett az önmegsemmisítő agresszív lúzer ikonja lett.

Valójában G. Fodor Gábor szellemileg jóval gyengébb utánlövése, és Gáborunkat is hogy elfelejtettük. Viktor is.

Úgy tűnik, hogy a hitlerinek démonizált Soros, az unásig átkozott EU, a náci birodalmat évekig életben tartó német autógyárak, a kormány által einstandolt MTA pénze teljesen megfelelő a Demeter-Pásztor fivérek számára.

Cikkemmel egy időben várom a Magyarországról már kivonult, de Csíkszeredán még működő Soros Oktatási Központ válaszát, hogy lekérdezhető-e, kik igényeltek támogatást tőlük fennállásuk óta. A budapesti központot a cv-jét közölni kénytelen báty már igénybevette.

UPDATE: Az MTA Elnöksége, az irodalomtudományi I. Osztály, a filozófiai II. Osztály valamint az MTA önálló irodalmi testülete, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) is megkapta levélben cikkemet az etikailag aggályos MTA-ösztöndíj halmozás gyakorlata illetve Demeter Szilárd kijelentése kapcsán fájóan hiányzó testületi nyilatkozatuk miatt.

Amit biztosan tudunk, a csíkszeredai Soros Oktatási Központ és romániai jogutód szervezete, a Spektrum Oktatási Központ rendszeres szakmai támogatója a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemnek is, ahol bátyjához hasonlóan Szilárd is végzett, de több más intézményi év köti a PIM igazgatót is Romániához. Nyelvoktatást, magas szintű középiskolai és egyetemi oktatási módszertanokat, a koronavírus időszakban online oktatási programokat tanítanak és támogatnak, de a szervezet kapott áttételesen, alapítványi úton a magyar államtól is már támogatást.


Eszes Beáta

Címlap montázskép, balról jobbra:
Demeter Szilárd Csaba / Adolf Hitler / Demeter Márton Attila
(Szeretlek Magyarország / Discogs.com / BBTE)

 

Baranyi Krisztina nemi erőszakoló cinkosával kampányol a nőkért

baranyi_bubla_kollazs.jpg
Ferencváros ellenzéki polgármesternője szexuális bűncselekmények tetteseit támogatva stabilizálná kerületi hatalmát.

A főváros IX. kerülete 2020. novemberében emeli újra közgyűlési vita tárgyává, hogy milyen magánéleti morális elvárások mentén ellenőrizhető az önkormányzati közpénzköltés egy létrehozandó médiacégben, lehet-e abban bűncselekmény áldozata kinevezett tag. Szintén novemberben léphetnek tovább kapcsolatukban bántalmazott nőknek biztosítandó önkormányzati védett házak ügyében. Erre a januárban megígért kampány még nem indult meg.

A bántalmazott nőknek nyújtandó, kerületi védett lakásokról szóló kampány egyik logikus helyszíne az az önkormányzati weboldal lesz, amelyet egy nemi erőszak-ügyben megbukott fideszes készített és gondoz borsos áron. Vele egy hónappal később szerződtek, hogy kitalálták, felkarolják a bántalmazott nőket.

Hogy a novemberi vita kellő jogi kontextusban folyhasson, a Képviselő Testületnek memorandum jelleggel összegezném, milyen képet sugároznak a választók felé a kerületi kommunikációs felületekre megkötött és tervezett szerződések valamint a bűncselekmények áldozatairól szóló döntéseik kapcsán.

A mostani írásom a vezetői szerepbe jutott politikusban a női identitást azért emeli ki, mert a hatalommal visszaélés olyan területet érint, ahol elsősorban nők esnek áldozatul: szexuális jellegű bűncselekmények megítélésésben kétszer is, szisztematikusan a tettesi oldal mellett tette le Baranyi Krisztina polgármesternő Ferencvárosban a voksot, mindkét esetben hatalma megszilárdítása érdekében. Az egyikben a korrupció nyilvánvaló gyanúja már a szokásos maszkulin, magyar vezetői habitust idézi.

Baranyi mint ellenzéki  − és talán mint női − vezetőként is szerinte ellene folyamatosan indított politikai támadásokra hivatkozva írna elő magánéleti elvárásokat egy bűncselekmény áldozatának, ezzel párhuzamosan sorozatos büntetőtörvényt sértővel csont nélkül szerződik le a lehető legmagasabb áron.

Az ellenféllel állandó hadban álló vezető, aki törvénysértő döntésekkel reagál.
De ja vu...


Ellenzéki áttörés az önreflexió teljes hiányával?

Egy éve, 2019. október 13-án voltak az önkormányzati választások. Jelentős áttörést az eddigi FIDESZ-túlsúlyban a főváros ért el: ellenzéki lett a főpolgármester Karácsony Gergely személyében, a 23 fővárosi kerületből pedig 14-ben az ellenzék közös jelöltje lett polgármester.

A 2022-es országgyűlési választás előtt érdemes egy éves mérleget vonni ellenzéki önvizsgálattal is.

onkormanyzatok_budapest_terkep_index_2019.jpgKép: Budapest 23 kerületének megoszlása a 2019-es önkormányzati választáson a polgármesterek és őt támogató pártjaik függvényében: FIDESZ-KDNP (narancs), kormánypárt támogatta független (citromsárga)
és az ellenzék közös jelöltje (világoskék). Forrás: Index.hu / 2019.10.14.

A 2014-es fővárosi önkormányzati eredményekkel összevetve az akkori 1:22 nőarány 3:20-ra nőtt: 2014-ben az egyetlen kormánypárti polgármesternő után 2019-ben már három nő ülhetett fővárosi kerületi vezető székbe: mindhármukat az ellenzék jelölte. A 23-ból 3 nő aránya még mindig alig halad meg egy szaudi helyzetet, de semennyivel sem jobb a 14 ellenzéki székben számolt 3 nő a FIDESZ sokat szidott férfias kormányához képest sem.naszaly_nemeth_baranyi.jpgKép: A 2019-es önkormányzati választáson a 23 budapesti kerületből 3-ban nyert el nő polgármesteri széket, mindhárman az ellenzéki összefogás közös jelöltjei, nevük után a párttagságuk áll:
bal fent: Németh Angéla, DK, XV. kerület
bal lent: V. Naszályi Márta, Párbeszéd, I. kerület
jobbra: Baranyi Krisztina, független, (2018-ig Együtt-tag), IX. kerület
Fotók: Facebook hivatalos oldalaikról

Ritkábban jutunk, mi nők, hatalomhoz, így az addig háttérbe szorult érdekeink, jogaink képviseletét határozottabban és makulátlan módon kívánjuk érvényre juttatni a minket képviselő nőkön keresztül.

Hasonlóan kellene az ellenzéki szerepben is a régen vágyott, végül elnyert pozíciókra tekinteni: ha eddig a kormánypárttól jogsértések sorozatát panaszoltuk, illő lenne ellenzéki székben a tisztesség kikezdhetetlen tényével és annak látszatával is élni a hatalomban. És nem visszaélni azzal.

Zokszó nélkül tudomásul vett korrupciós jelentések az ellenzékről

Ferencváros esetén a reflektálatlan visszaélés belesimul az ellenzéknél is dokumentált trendbe − például Zugló 2019 előtt, Zugló 2019 után, Újlipótváros évtizedek óta − és amivel az ellenzéki választók nem csupán nem akarnak szembesülni, de a leghevesebb támadást a demokratikus elvek betartására irányuló elvárás ellenzéktől ellenzéknek szánt közlése váltja ki. Úgy tekintünk, mi, ellenzék, magunkra, mint akiknek veleszületett képessége és szándéka minden nap tisztességesnek maradni.


A legnépszerűbb ellenzéki döntéshozókat tudatosan kereshetik meg a jobboldal legsötétebb figurái

Úgy tűnik, a kerületben éveken át folytatott környezetvédelmi feltáró küzdelmével osztatlan népszerűséget elért, majd megválasztása után egyetlen fővárosi bizottságba sem meghívott Baranyi most inkább már a vezetők elmagányosodásával küzd. Nem az első a polgármesteri székben ülők közt, akinek a választási versenyben elnyert népszerűsége után döntéshozóként már a vezetői vízió nélküli egyensúlyozás köti le energiáit: politikusi vezető szerepben többen úgy érzik, hogy nincs más választásuk, és gondtalanul köthetnek meg a látszatra sem adó piszkos üzleteket, ezzel stabilizálva magukat, miután a vezetői kihívásokra láthatóan nem készültek fel.

Baranyi Krisztina egyik alpolgármestere szintén nő, Döme Zsuzsanna, a hatalom visszaéléseit, korrupciós tevékenységét szatirikus akciókkal támadó Kétfarkú Kutyapárt tagja.

dome_es_baranyi.jpgKép: balról Döme Zsuzsanna, Budapest IX. kerületének alpolgármestere, a Kétfarkú Kutyapárt képviselője. Jobbról Baranyi Krisztina, a kerület polgármestere / Azonnali.hu


Ferencváros idén februárban elnyert üzleti partnere közpénzek jogosulatlan felhasználásában, szexuális bűncselekmények elkövetőinek bűnpártolásában, rendőrségi nyomozás akadályozásában remekelt


Túl sok mindenkit nem zaklatott fel a tényfeltáró Átlátszón és több mainstream ellenzéki sajtóban villogó hír, hogy Ferencváros előszeretttel él a meghívásos és nem nyílt tender gyakorlatával, két hét alatt lezavarva a 3 előre kijelölt szereplő közt a pályázatot, ahol sikerült a legdrágábbat kiválasztani. Meghívásos pályázatnak ott van értelme, ahol specialisták egy szűk köre végzi csak a pályázatra kiírt feladatot.

Jelen esetben weboldalkészítésre kerestek vállalkozót Ferencvárosban: tipikusan az a terület, ahol 20 szembejövő emberből 3 képes erre. Egy önkormányzatnál nincs állandóan váltakozó, konkurenciával versenyben álló piaci termék, hogy állandó webfejlesztésre és extrém túldizájnolásra kellene költeni közpénzt.


"Nem tudjuk kezelni a régi weboldalt, egyetlen webfejlesztő képes megoldani két héten belül a problémánkat" – az önkormányzat átvétele után 5 hónappal később indult el az új honlap

Baranyi azon érvét, hogy az "önkormányzat 14 napos határidőt szabott" egy általuk kezelni sem tudott korábbi honlap rendbetételére, és ezt Budapesten egyetlen cég, egy jogi karon végzett ember cége tudná csak megtenni, a politikai hazudozás legcinikusabb példájaként lehet csak jellemezni, ahol komplett hülyének nézi a választókat, és egy közepes felhasználói ismerettel bárki megmondja, hogy bármikor felraknak neki egy új honlapot rövid határidővel, és a szükséges alapinformációk villámgyosan elérhetőek lesznek.

Ahogy a ledrágábban kiválasztott cég is új honlapot készített, és Archivumba tette a régit.
Tehát elérhetővé vált a régi, mégis, csináltak újat is.

Baranyi 2019. október 24-én vette át FIDESZ-es elődjétől az Önkormányzatot, majd 2020. február 13-a körül már ki is küldte 4 meghívott cégnek a pályázatot, akiket nem tudom, mi alapján mért fel képességekben, ha egy honlapot sem voltak képesek kezelni.  A meghívásos módszer sikerét jellemzi, hogy 4-ből 1 nem is tudott beadni pályázatot, ez megint azt jellemzi, hogy a meghívó félnek zéró szakmai rálátása volt arra, melyik 4-et hívja meg, és miért. Minden bizonnyal szóltak, kivel kell szerződni, és volt két, ún. "vatta-jelölt", a látszat kiválasztásra.

A február 27-én leszerződött webfejlesztő cég a honlap tanúsága szerint 2020. március 27-én lett kész. Ez kicsivel többnek tűnik, mint Baranyi által lobogtatott kéthetes érv, akár februártól számolom, no pláne, ha a választóknak fontosabb októbertől.

screenshot_2020-10-29_fooldal_ferencvarosi_onkormanyzat_hivatalos_oldala.pngKép: Ferencváros új honlapa, amely az Archivumban kezeli a hozzáférhető, régi weboldalt

Korrupciógyanús vagy a választók akaratát megkerülő döntésekre klasszikus politikusi kifogás az IDŐ.
Azok a szélsebes döntéseikről híres politikusok...

Karácsony polgármesterként Zuglóban azzal érvelt, az általa beterjesztett parkolási szerződésekre kiírt tendert nem tudta, nem volt ideje elolvasni, ezért tartózkodott, így azt se tudta, kicsodák.
A Szabadság téri Megszállás emlékműnél a Gábrieles remekműre Párkányi-Raab szintén a leggyorsabb jelöltként alkothatott kiemelt beruházásban, valamennyi engedélyeztetést ezzel megkerülve.

Baranyi Krisztina másik érve az volt a legdrágább pályázó kiválasztására, hogy neki vannak a legjobb referenciái.

Valóban, amennyiben referencia alatt azt értjük, hogy kiugróan magas közpénzeket nyer el rendszeresen a pályázó olyan, az adót hatékonyan és minőségi módon elköltő cégnél, mint a közszolgálatiságra kényes MTVA.

Baranyi Krisztina az uszításban és álhírgyártásban edződött kormány kommunikációs csatornáját tekinti legfőbb referenciának a nyertesnek kihozott pályázónál, hogy ellenzéki kerülete médiafelületét megalkossa.

A referencia piaci lényegét egyáltalán nem értő ferencvárosi polgármesternő nézete ott lesz érdekes, amikor a kiválasztott webmestere büntetőjogi passzusokban mérhető kvalitásait összevetem azzal, amikor Baranyi egy tervezett kerületi médiacég felügyelőbizottsági tagjai felé intéz morális, magánéleti elvárásokat.

Ki is az a szerencsés pályázati nyertes, aki az 5 évente újratapétázott és átbútorozott önkormányzatokban megoldja az 5 évente lényegesen más igényeket támasztó kerületi weboldal súlyos gondjait?

bubla_kollazs.jpgKép: Bubla Áron egyetemista korában és már végzett jogászként ─ ELTE Online / Facebook

Bubla Áron, a gólyatáboros nemi erőszakot eltussoló, a HÖK-pénzeket saját alapítványba kimentő, az ELTE-ről kirúgott egykori HÖK-elnök gondoskodik 2020. februártól arról, hogy Ferencvárosban a kormánytól csöpögtetett közpénz a legmegfelelőbb módon legyen felhasználva.

Bubla legvégső szexepilje minden bizonnyal az lehetett Baranyi és a kormányhatalmat vicceskedve támadó kutyapártos Döme számára, hogyha FIDESZ-es önkormányzati képviselő kampányáról volt szó, azt már pro bono, önkéntesen végezte a levitézlett HÖK-elnök.


screenshot_2020-10-18_a_dekan_es_a_hok_ketes_szerzodesekkel_mozgattak_at_penzeket_a_jogi_kar_alapitvanyaba.png

Kép: Az oktatas.atlatszo.hu számol be, hogy Bubla Áron, akkor még az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnökének a kar dékánjával, Király Miklóssal lapátolták az egyetemnek szánt közpénzt sajátjukként kezelt alapítványba 2010 és 2013 közt.


screenshot_2020-10-18_kizartak_az_elte-rol_a_golyatabori_botrany_miatt_felvettek_a_gyermekvedelemhez.png

Kép: az Index szalagcíme: Bubla Áront kirúgják az ELTE-ről nemi erőszak bűntettének eltussolása miatt.


Az áldozat nők családi erőszakban az otthonukat, intézményi erőszakban a karrierüket hagyják el


Sajnos nem abba bukott bele Bubla Áron, hogy az ő elnökölte HÖK kezelte közpénzből, és a HÖK szervezte cateringben party-drog akadálytalanul bejutott az ország vezető jogászait képző ELTE gólyabáljára, és öntudatlan állapotra kiütött lányokat pontos és előzetes infóval kerestek gólyatáboros szobákban konszenzuális szexre már erekciót felmutatni nem tudó lények, hanem hogy a nemi erőszakoló tettét bűnpártolva, kényszer alá helyezve megfélemlítették az egyedüliként megszólalni mert áldozatot, hogy ne valljon, ezzel akadályozva a rendőrségi nyomozást.

A jogi karra felvételt nyert lány karrier elhagyásra kényszerült, ugyanis az áldozatot a gólyatábor után az erőszaktevővel egy tanulmányi csoportba osztották be. Végül a lány otthagyta az ELTE-t és a jogászi egyetemi pályát is.

A bűncselekménynek a rendezvényre bevitt party-droggal és dróton leadott szobaszámokkal szervezett körülményeit ismerve megalapozottan feltételezhető, hogy nem az egyetlen áldozat volt, ahogy az ELTE sem az egyetlen helyszín volt erre: ombudsmani vizsgálati szintre jutottak az egyetemi gólyatáborokban zajló rendszerszintű nemi erőszakok.

Bubla, mitán elszállt az ELTE-ről, az oktatást felügyelő minisztériumban, az EMMI-nél kapott gyermekvédelmi állást. Majd a minisztérium végre elolvasva a híreket, azonnali hatállyal kirúgta a minisztériumtól is Bubla Áront. A 2013-ban jogásznak készülő, a kerítés bűntettét szervezett formába emelő gólyatábort HÖK-elnökként koordináló Bubla végül visszasírta magát az ELTE-re, hogy lediplomázhasson: a jövő kaletáinak és damurolandjainak még jó lesz.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékén mai napig docens a valaha nőjogi szakember, 2010-2014-közt cigányok és az EU ellen uszító, a Jobbik kampányában szinte valamennyi alapvető emberi jogot két lábbal tipró Morvai Krisztina.

A szakmai pályáról egy nemi erőszak áldozata távozott, míg a tettes pártolóját premizálta az egyetem.

Hasonló módszert követ Ferencváros is, amikor jogerősen pert nyert ügyben egy szexuális jellegű durva visszaélés áldozatát bünteti, bírósági ítéletet relativizál, ezáltal a polgármesternő pont úgy viselkedik, ami az elkövető szándéka volt: ellehetetleníti az áldozatot.


Tettessel szerződni, az áldozat a politikai teher

Baranyi Krisztina 2020. október 7-én egy létrehozandó kerületi médiacég Felügyelő Bizottság feladatáról alkotott elég sajátos nézeteket, és főleg, elvárást közölt, ott ki tölthet be pozíciót. Az ügyet a napokban, novemberben fogják újratárgyalni.

Egy önkormányzati cég felügyelete arról szól, hogy kontrollt helyeznek az önkormányzat vezetésével szemben. A kontrollt Baranyi úgy képzeli, hogy személyesen ő szemezget azok közt, akik őt kontrollálni akarják.

Facebook-posztját a politikai lózungoktól megtisztítva és lefordítva a polgármesternő annak adott hangot, hogy a médiacég Felügyelő Bizottsági tagja elszámolóköteles lesz neki magánéletéről, milyen, egyébként már az 1960-as években is konvencionálisnak számító nemi életet él saját lakásában a partnerével.

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt az elvárást hogy kívánja a polgármesternő teljesülve látni mindenkinél. Lesznek adatbekérő lapok, ki, mikor, milyen pózban, heti hányszor él nemi életet? Csak a média cégnél lesz elvárás, vagy például a szociális osztálynál is lesznek kritériumok, milyen a jó szex?

Baranyi Krisztina vajon milyen az ágyban? Ez is kérdés lesz?!

Lássuk, mit posztolt a ferencvárosi polgármesternő egy, az Alaptörvényben rögzített, az alapvető emberi jogok közé sorolt szexualitás, magánélet és a különleges személyes adatnak számító privát képek védelmére jogosult, ezeket durván megsértő bűncselekmény áldozata ellen:


screenshot_2020-10-28_14_baranyi_krisztina_facebook.png
Képernyőkép: Baranyi Krisztina fb-oldala, október 7-ei poszt. Az olvasható méretű képernyőkép érdekében a poszt utolsó mondata nem fért rá: "Tisztelettel kérem a DK-t és MSZP-t, gondolják át jelölésüket"

Olybá tűnik, a polgármesternőnek kapóra jött a jogellenes, különleges adattal visszaélés, és az ő hivatali közpénz költését kontrollálni hivatott Felügyelő Bizottsági tagságra jelölt férfi illetéktelenül szeme elé táruló magánéletében rendezkedne jó gazdasszony vagy erős kezű domina módra.

Korrupciómentes kerületre hivatkozik kifogásoló posztjában a legdrágább, amúgy közpénz elsíbolásában jártas pályázóval szerződve, míg politikai tehernek érzi, ha egy áldozat kontrollálná őt, mire költ egy média cégben.

Annak érdekében, hogy a Képviselő Testület ráeszméljen, mi folyik Ferencvárosban, jogi definiciók következnek.

Mi az ún. bosszúpornó bűncselekmény?

Ez év júliusában, a DK volt parlamenti képviselője, Gréczy Zsolt ellen 2019. karácsonya előtt elkövetett bűncselekmény-sorozat után hét hónappal – az első megnyert pereket kivárva – írtam a jogban külön is definiált ún. bosszúpornó bűntettről.

Felvetettem az ügyben az intim képeket készítő, a közzététel idején az áldozat Gréczytől már évek óta különvált makói jogász exbarátnő morális felelősségét, aki még csak tisztázni sem óhajtotta magát volt partnere tönkretételében, hogy abban részes volt-e. A hallgatása akkor is etikátlan lépés volt a szintén politikus fiatal nőtől, ha – ahogy hírlik – nem tehet arról, hogy kerültek ki az ő birtokában is volt, általa készített képek.

Egy tisztességes partneri kiállással minimum azt a terhet levehette volna az ifjú jogásznő az évekig vele élt társáról, hogy a fotók öncélúak lettek volna, hiszen egy részüket ő készítette. Hallgatását a szolidaritás teljes hiánya, a bosszúpornók elkövetői magatartása jellemzi.

Gréczy azért csak volt parlamenti képviselő, mert ahogy a gólyabáli nemi erőszak áldozata önként hagyta el az egyetemet és végleg a jogi hallgatói pályát is, úgy a DK képviselője is inkább lemondott parlamenti állásáról, mindaddig, amíg érvényt szerez jogainak az ő ellene elkövetett bűncselekmény-sorozat ügyében.

Egy bosszúpornó bűncselekmény szereplői − az elkövető és az áldozata − egyáltalán nem egy nyilvános terjesztésre készült kereskedelmi pornófilm hivatásos színészei, hanem magánemberi életükben fotókat vagy videót készítenek egymás közt egymásról, az ő konszenzuális kapcsolatukról, otthon vagy magánszférában.

Az intim videofelvételt illetve fotókat a kettejük közti nemi élet részének tekintik, épp úgy, amikor egy pár együtt néz meg pornófilmet, vagy amikor az egyik felet szexisebb vagy akár szerepjátékba illő ruha viselésére kérik az aktus előjátéka során. A videokorszak előtt az intim fotók partnerek közti készítése − gyakran inkább nőkről − nem hogy a hétköznapok része, de egyfajta kötelező presztízs elem, a szexuális szabadság megélése volt.

playboy_cimlap.jpgKép: az 1953-ban USA-ban alapított férfi erotikus életmód-magazin, a Playboy egyik 2010-es magyar kiadása


Sportolónők, médiaszemélyiségek, 40-es anyák nyilvánosságba szánt erotikus fotói


Szexszimbólumnak tekintett vagy arra a szerepre megnyert magyar énekesnők, színésznők, média-műsorvezetőnők, sportolónők tucatjai tették szét a lábukat szexre invitáló pózban a Playboy-magazinban, amit olajos műhelyekben nem kifejezetten feminista autószerelőktől a paplan alatt maszturbáló kiskamaszokig bárki végignyálazhatott: Détár Enikő, Zalatnay Sarolta, Zoltán Erika színésznő és énekesnők, Czifra Noémi "Nóci", Pintér Adrienn "Ada", Ördög Nóra, Görög Zita, Pokrivtsák Mónika, Liptai Claudia, Brunner Márta műsorvezetők, Pesuth Rita, Szabó Tünde dobogós sportolók és olimpikonok.

Az alkalmi playmate-modellek közül a fotók elkészültekor többen családanyák, nem egy közülük bőven 40 felettiek voltak. Ezt nem egy KDNP-jellegű vádként adom meg, pusztán tényként. Sőt, épp ezek ellenében fogalmazták meg a pénzért, nyilvánosan, buján erotikus aktmodellé lett szereplők, hogy ez egyfajta női önkifejezés volt számukra a szinte csak ebből élő playmate-ek sorában. Hangsúlyozom, egy aktfotó önmagában még nem bujaság, de a Playboy-képek sosem akarták megtagadni, hogy meztelen vagy erotikus kellékekből kibuggyanva pózóló szereplőik egy aktus előtti izgatott dévajsággal néznek a kamerákba.

Ferencváros egy médiacég Felügyelő Bizottságának a magánéletben makulátlan szereplőjét keresi: a playmate-múltjukkal Pesuth Rita sportolónő vagy a szociális alapon lakásfelújító műsort is vezető Ördög Nóra már nyilvános céltáblává kell váljon Baranyi szerint. Az sem kizárt, hogy Ferencváros polgármestere már be sem teszi a lábát olyan színházba, ahol az ittas vezetéssel sorozatosan megbukó, börtönt megjárt Stohl ünnepelt művészként szerepel.

ujratervezes.png
Kép: a TV2 Újratervezés című új műsorában Ördög Nóra műsorvezető és Stohl András színművész-műsorvezető rászoruló családok lakásfelújító műsorát vezeti.
Ördög playmate modell képeivel, Stohl cserbenhagyásos, ittas vezetésben többszörösen visszaesőként nem okozott gondot, hogy közhasznú programot népszerűsítő, gyerekszobákat csinosítgató műsort vezessen. Stohl büntetése részeként közmunkában fiataloknak is tartott bűnmegelőző, múltjáról beszámoló előadásokat.

A Playboy oldalain ünnepelt sztárokkal ellentétben a DK képviselője nem szánta a nyilvános térbe az amatőr intim képeket.


Szakító partner, a később áldozattá váló fél kiemelkedő társadalmi presztízst ér el a bűncselekmény előtt


A büntetőjogban bosszúpornónak definiált bűncselekmény lényege, hogy a felek egymás közti feltétlen intim bizalmával az egyikük, a tettes visszaél, és az áldozattá váló társ akarata ellenére közzéteszi a képeket vagy videót. Sok esetben az intim helyzetében képeken vagy videón közzé nem tett, vagy azon nem felismerhető partner védekezése abból áll, hogy valaki más szerezte meg a felvételeket.

A magyar közéletbe eddig berobbant bosszúpornó esetek közül korábban Csisztu Zsuzsa esett áldozatul, szintén a felvételek elkészülte után évekkel, szintén az érintett partnerrel szakítást követően. Szintén az áldozatnak van jóval magasabb közéleti presztízse a partnerhez képest.

A korábbi tornásznő, majd sportriporter ifjú sportoló korában, számos cikk szerint akkori, szintén sportoló, nála négy évvel idősebb partnere által készített erotikus video közzététele volt az eset tárgya. Az Újpest egykori sportlövője, a ma 54 éves Solti Attila 1992-ben, 26 évesen Guatemalába költözött, Csisztu akkor volt 22.
Solti ott alapított guatemalai feleségével családot, 3 lánya van. Sportlövőként a latin-amerikai országnak is nyert két aranyat. Legutóbbi képe alapján az Arab Emirségek Etihad Airways légitársaságának pilótája.

Nem tudni, Solti Attila lányai tudnak-e arról, hogy apjukat mai napig partnernője ellen elkövetett bosszúpornó bűncselekmény elkövetőjeként nevezi meg a sajtó.

Ennél még érdekeseb lenne tudni, hogy a hajdani dévaj srácból mára meglett, komoly pilóta apuci mit szólna, ha bármelyik lányával ezt tenné egy hozzá hasonló huncut fiúcska, és pl a tett után 30 évvel is átlag 10 szex-weboldalon futna kizárólag lánya nevével jelölve. Spanyol nyelvterületen a Solti névvel el sem tudna vegyülni a latin pornóiparban.

Esetleg az emirátusokba címzett munkaadója díjazná-e, hogy csador nélkül futkosó lányai pornóznak.

Solti Attila is tagadta, részes lenne a videót közzétételben. Sport-bennfentesek szerint kiutazása és vélhetően ezzel Csisztuval a kapcsolatuk megszakításakor adta át sporttársainak a videót. Csisztu maga is tagadta, Soltinak köze lenne hozzá, sőt azt is, hogy a videón egyértelműen azonosítható lány ő lenne. Nem érthető, miért kéne tagadni Solti tettes személyét, ha nem Csisztu van rajta.

A sportriporternő később elvégezte a jogot is, talán nem véletlen...

solti_attila_kollazs.jpgKépkollázs: a Csiszturól készült, ellene elkövetett bosszúpornó bűncselekmény elkövetésével mai napig tucatnyi cikkben vádolt Solti Attila, az UTE egykori sportlövője, később guatemalai sportoló majd pilóta / MTVA Archivum / UTE / guatepalabras.blogspot.com / LinkedIn


A közvélemény a nő testét elfogadja tárgyiasítva, a férfiét nem

A közvélekedés taszítónak, gyermetegnek és felelőtlennek tekintette egy közszereplő férfitól, ha egy férfi test szerepel az intim képeken, ugyanakkor nemhogy megbékél, de ünnepli, ha ugyanezt hasonlóan fajsúlyos közéleti vagy szakmai szerepben lévő nők teszik, akár nyilvánosan, egy erotikus magazin oldalain.

Míg Gréczy Zsolt áldozatként magánéletében lett megalázva, azt mondták róla, felelőtlen volt saját otthonában, a szintén áldozat Csisztu Zsuzsa még áldozati szerepét tagadásában is azt állította, büszke rá, ha ilyen videóban szerepléssel vádolják.

A DK képviselőjét az otthonában megélt férfi identitásában támadó akár nők nem is sejtik, hogy egy férfiközpontú, csak a nő testét tárgyiasító szexkultúra elvárását kérték számon rajta. Épp attól a férfitól, aki hajlandó volt egyenjogúvá válni partnernőjével, engedte, hogy intim életükben a nőpartnere irányítsa, ő pózoljon a nőnek, egyébként aktust nem ábrázoló képeken.

Az intim felvételek engedély nélküli közzétételének, a bosszúpornó célja a megszégyenítés, az áldozat intim szférájának, a partner iránti odaadásának durva megsértése, a társadalmi elfogadottság szétrombolása, a tanulmányi intézetében vagy hivatásában tönkretétele.

Gréczy mint áldozat lemondott a politikai karrier csúcsának számító parlamenti állásáról, a piaci szférában vagy politikai életben kármentesítésnek nevezett profi, ám kényszerű döntést követően.
Elmondta, hogy a bűncselekménynek számító magánképek közzétételéért perelni fog. A képközlések ügyében a büntetőnyomozás nyáron még folyamatban volt. Elmondta, hogy nem kívánja a vélhetően hosszabb ideig tartó perek végéig a pártját ezzel terhelni.

Amíg a közvélemény feje habzott, hogy Gréczynek van nemi élete otthon, az azóta gyermekek fejlődését szétromboló hatásúnak vélt mesekönyveket daráló Dúró Dóra pártjából, a Mi Hazánk párt képviselőnője, Palányi Nóra a bosszúpornó képeket megfejelte egy hazug zaklatási váddal. Akinek összefolytak a tavaly adventi események, rögzítem az egészen durván felvezetett politikai támadás-sorozatot:

1. A DK politikusáról megjelentek olyan jogosulatlanul megszerzett, évekkel korábban készült magánképek, amelyek zömét a vele évekig együtt élt barátnője készített lakásukban.

2. A DK politikusát épp ekkor megvádolta a Dolly Roll egykori dobosa, az 57 éves Zsoldos Dedy azzal, hogy az ő barátnőjét zaklatja. Nem a "zaklatott nő" emelt panaszt, hanem a férfipartnere. A barátnője ezt azonnal cáfolta, a dobos posztja törlésre került, így ez a hivatalossá sem lett vád mára tucatnyi médiacikkben maradt "csak" fent...Azt nem tudjuk, hogy a 80-as évek popikonja, Dedy bácsi viszonya miként alakult azzal a barátnővel, akit komplett hülyévé és bábbá tett.

3. A DK politikusát épp ekkor megvádolta politikai ellenfele, a szélsőjobboldali Mi Hazánk képviselőnője is, Palányi Nóra azzal, hogy a magánéletben neki idegen Gréczy zaklatta őt mobilon és képekkel.

screenshot_2020-07-17_megszolal_a_mi_hazank_munkatarsnoje_akit_hetek_ota_zaklat_levakarhatatlanul_greczy_zsolt_ps-video_2.pngKép: Palányi Nóra, a Mi Hazánk képviselőnője egyetlen politikai attrakcióval vált ismertté: erotikus fantáziájával megvádolta politikai ellenfelét, majd rágalmazási perben jogerősen pert vesztett.

Gréczy a lemondásában visszahúzódva telt hónapjaiban sorra nyerte a pereket mind Palányi ellen, mind a hamis vádakat közzétevő médiumok ellen.


A jogilag sosem elítélt áldozat "rehabilitálása"

Idézem Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, jogalkotó politikus véleményét jogerős perekről, bűncselekmény áldozatáról:

"Nem szeretném elvitatni Gréczy Zsolt igazságát, és nem tisztem megítélni politikai rehabilitálását."

Ferencváros polgármesternője, Baranyi Krisztina önkormányzati rendeleteket alkot, akár politikai üldözött történelmi személyek emléktábláinak koszorúzásával pózol, de nem tudja, mit jelent a rehabilitáció illetve a politikai rehabilitáció.

Rehablitációnak azt nevezzük, ha valakit vétlenül elítéltek egy jogi eljárásban, majd kiderült, hogy nem követte el azt a bűncselekményt, és visszahelyezzük korábbi elfogadott társadalmi illetve politikai szerepébe.

Politikusként nem tekinti feldatának szerinte politikai döntések megítélését, de azt igen, hogy egyhangú jelölést ne fogadjon el.

Ezzel szemben Gréczy Zsoltot sosem ítélték el, nem perelte őt senki, vádhatóság sosem emelt még vádat sem ellene. Felperes volt mindvégig. Áldozat volt két bűncselekményben is.

A rágalmazási perben Palányinak, és nem Gréczynek kellett kiállni igazáért. Palányi nem tudta igazolni vádjait, dacára, hogy a vádja jól dokumentált sms-ekre és mms-ekre alapult volna. A Bíróságon már azt állította, már nem is emlékszik, miket beszélt. A rágalmazás bűntettét követte el Palányi, Gréczy pert nyert.

A politikai pornó fogalmának tisztázása végett:

Borkai Zsolt lemondott győri polgármesterrel és Wittinghoff Tamás, nem lemondott budaörsi polgármesterrel ellentétben a DK politikusa nem nők testével élt vissza prostítúció igénybevételével: Gréczy otthon volt, a saját partnernőjével, magánemberi minőségben.

borkai_zsolt.jpgKép: Borkai Zsolt, a kokainos, prostituáltakkal töltött adriai yachtúrával megbukott volt győri, FIDESZ-es polgármester, egykori tornász olimpikon, a Magyar Olimpiai Bizottság 2010-2017 közti elnöke. Korrupciógyanús ügyletei gazdagon dokumentáltak. Borkai családos, házas, neje kiállt mellette. (napi.hu)

   
wittinghoff_tamas.jpg
Kép: Wittinghoff Tamás, 1991-től Budaörs jelenleg is polgármestere, egykori SZDSZ-es képviselő, prostituált-szolgáltatást a nő viselkedése alapján visszatérő ügyfélként igénybevevőként bukott le. A K-Monitoron olvashatóak korrupciógyanús ügyletei. Wittinghoff is nős, családos ember.


veszedelmes_viszonyok.jpgKép: Jelenet a Veszedelmes viszonyok című filmből, John Malkovich és Glenn Close

Ha mindenáron emberek szexuális életét kedvére megkavaró, a hatalmi intrikus gardedámja szerepébe bújna Baranyi Krisztina, összevetésnek megadom:

Az ellenzéki, pozíciójában döccenőmentesen megmaradt Wittinghoff Borkaihoz hasonlóan házasként, politikusként járt prostituálthoz, védekezés nélkül. Kokain, szimultán mellette közösülő ügyvéd és yacht esetében nincs, dokumentált korrupciógyanú van.

Budaörs asszonyai és az ellenzék pajzsra emelték a videók idején 61 évesen is fickós ellenzéki polgármester urat azzal, hogy a közfeladatban megfáradt férfiúnak és odaadó férjnek a prostituált jár, az magánügye: a politikai nimbusza neki meg sem görbült.

Ez nem pont ugyanaz, mint az egész párt előtt felvállalt, elváltként, tehát függetlenként megismert, több éve hivatalos barátnőddel intim életet élni otthon, majd a képeket az áldozat engedélye nélkül közzétenni neten.


A közpénz kezelés takarékos kultúrája Baranyi volt pártjában, az Együttben


Azért meglepő Ferencváros polgármesternőjének tudatlansága arról, ki egy polgári perben a felperes, ki egy bűncselekmény áldozata, és ki a vádlott, mert a 0 %-kal csődbe vezényelt, a banki kölcsönét a bankra hárító volt pártja, a megszűnt Együtt volt elnöke, Juhász Péter közéleti tevékenységének 90 %-a szintén rágalmazási perekkel teltek. Igaz, több esetben ő volt az alperes, ő rágalmazott a felperes véleménye alapján, azzal a különbséggel, azokról a perekről sem ügyvédi, sem hivatalos párt-, sem OS/MTI-közleménnyel nem kaptunk ellenőrizhető híreket, szemben Gréczy pereivel: kizárólag a sorozatosan alperes Juhász számolt be róluk a fb-oldalán.

Baranyi, miközben megszorította a kormány az önkormányzatok költségvetését, kvázi kivéreztették őket, kiválasztja meghívásos pályázattal egy érdektelen webkészítés feladatra a legdrágább jelentkezőt.

A nyertes pályázót még egy minisztérium is kirúgta a gólyabáli nemi erőszak-ügy miatt, tehát még azt sem állíthatja Baranyi, hogy fideszes kényszer alatt lenne, hogy Bublával kellett szerződnie, ahogy ezt a Karácsony-féle magyarázkodást a zuglói parkolási ügyben már ismerjük. Egyszerűen nem mellette kellett volna dönteni, és ezzel üzenet küldeni, hogy aki cinkos egy erőszaktevővel, annak nehezebb lesz évekig a társadalmi érvényesülés.

Hivatalos posztban kijelenti Ferencváros polgármesternője, hogy rettentő ciki egy bűncselekmény áldozatával együtt dolgozni, és inkább a tettesek szándékát teljesíti be azzal, hogy elsőként ő lehetetleníti el az áldozatot a pályáján. Ugyanis eddig csak Gréczy hozott a saját pályájáról döntést.

Az első személy, aki foganasította a jogi retorziót a DK politikusa ellen, hatalmi pozícióból, az Baranyi Krisztina, azzal, hogy mint bűncselekmény áldozatát jogilag alkalmatlannak ítélte meg Gréczyt egy általa létrehozni tervezett cég állására, szembemenve az egész önkormányzati testület álláspontjával.

Baranyi hivatkozik kifogásaiban a IX. kerületi munkásságra mint kritériumra.

Nem teljesen világos, hogy azt ellenőrizni, mire megy el például az önkormányzati újságba és weboldalra szánt közpénz a közösségi média korában, azt miért egy kerületi munkásság alapozná meg. Ismét hozzáteszem, hogy e téren Baranyi a volt pártjában 225 milliós buktán, az Együtt-képviselők teljes vagyonukkal felelő eladósodásának veszélyén edződött, de már ideges, ezt ki fogja ellenőrizni esetében.

Nem tudjuk, hogy Baranyi valaha fellépett volna Juhász Péter egészen elképesztő, párttársai személyes vagyonát kockára tevő hazardőr pénzügyi módszerei ellen.

Baranyi a XX. kerületben lakik vagyonbevallása alapján, kerületi döntéseinek hatását nem éli meg, ha hazamegy. Bubla pedig az V. kerületi ELTE Jogi karon állt ki nemi erőszakoló mellett. Az megfelelt.

Szélsőjobboldali támadástól tart Baranyi a posztolt kifogásaiban, majd a szélsőjobboldali Mi Hazánk rágalmazásban pert vesztett képviselőnője mellett teszi le voksát, és áldozatát ő is támadja.


Áldozatok jogai Ferencvárosban − Járt utat újra járó lomha önkormányzat

November 30-áig egy másik téma is újból megvitatásra kerül Ferencváros Képviselő Testülete előtt azon kívül, hogy szexuális élet terén, magánszférából elkövetett bűncselekmény áldozata lehet-e Felügyelő Bizottsági tag: Baranyi bejelentette 2020. január elején, hogy bántalmazott nőknek biztosít védett lakásokat önkormányzati lakások biztosításával.

A januári bejelentésétől júliusig azt vették számba cirka 5 oldalon, miért menekül el egy otthon bántalmazott nő, és milyen mentori, jogi és szociális szakemberi segítségre szorul. A lelkes tanulmány készítő kitért arra is, a lakásokban rovarirtásra is lesz szükség. Gondolom, ablakmosásra is. Ezeket a védett helyről végre dolgozni képes nők, különösen egy szociális alapon biztosított lakbér mellett képesek lesznek ellátni, amennyiben egy éjszaka, akár 30 percen belül tudják összepakolni életüket és gyerekeiket egy agresszív férfi miatt.

img_20201028_170434.jpgKép: Ferencváros képviselő testületi előterjesztés a 2020. januári döntést követő feladatok kidolgozosáról, 2020. július 2.

Ezt már egy évek óta létező, és ott valóban segítőkész munkatársakkal, de korlátozott állami hálóval dolgozó kormányzati Áldozatsegítő Központ honlapjáról minimum a tartalmi részt copy paste jelleggel pár munkanapon belül megoldhatták volna. A Szociális és Gyermekjóléti Intézmények sem a védett házakba kimenekítésben, sem védett láthatásban nem adnak támogatást, a sokadik, a témát kívülről érzékelve kontrolláló szervezet.

Hat hónapot definiciós témára elpazarolni olyan nők esetén, akiknél két óra késlekedés végzetes, akiknek többsége akár éjjel menekül el három szatyorral és két gyerekkel az otthonából, vagy akiknek most jár le a szerződése az előző védett helyen, az pazarló szemlélet.

Áldozati nőket védő szervezetek oldalairól is túljuthattak volna a papírízű elméleti részen, miből áll egy védett ház funkciója, és miket kell megszerveznie ott egy nőnek a napi életén túl jóval túlmutatóan. Nem most kell feltalálni a spanyol viaszt a kerületnek: kialakult szakirodalma van mind a bántalmazásnak, és sajnos kialakult, nem hivatalos rutinja van az otthonról kimenekítésnek is. Döcögő, de az igénybevehető szűkös állami és egyéb szervezeti kereteknek van már egyfajta működési protokollja, hibákkal és eredményekkel.

Rendben, Ferencváros legalább csinálja, ahogy egyébként túl kevés, de védett, anyaotthonként funkcionáló házak is vannak Budapesten és országszerte, tehát nem a bürokratáknak kell kiszopni az ujjukból, hogyan él egy bántalmazott nő az otthonát elhagyva, míg az agresszor kényelmesen marad a lakásban. Hozzátáve, nem csak gyermekes, de egyedülálló, vagy már nagykorú gyerekekkel nem együtt élő nőket is bántalmaznak.

Bántalmazott kapcsolatból kilépő, együttműködésben képzett nők is elérhetőek lennének egy felhívás útján, hamár róluk, nélkülük döntenek...

Amíg egy explicit nemi erőszak ügyet, egy perekben jogerősen igazolt büntetőpornó büntetőügyet jogilag is képtelen értelmezni Baranyi, hogy ki az áldozat, és mi a tettes felelőssége, addig talán hatékonyabb lenne, ha a családi erőszak ügyét abban leginkább kompetens: a túlélő áldozatok, anyaotthonok vezetői, kimenekítésben gyakorlott civil vagy nőjogi szervezetekkel együttműködve tenné meg.

Eközben a Magyarországon leginkább ismert két nőjogi civil szervezet a szociálisan hátrányos helyzetű áldozatok napi mentorálási és jogsegélyi feladatait (rendőrség, gyámügy, bíróság, óvoda, iskola), effektív hétköznapi menekítési segítését, lakáshoz juttatását, a védett lakással járó napi gyakorlati kockázatokat és teendőket, a tettessel az apa funkciója okán a kényszerű, de gyámügy által kötelezővé tett kapcsolattartás biztonságos módon segítését képtelenek és nem is szándékoznak ellátni, ebben gyakorlatuk csekély. Ők jogászok, túl sok esettel, minimális kapacitással.

Visszatérő panasz áldozatoktól, hogy ezeket a kapacitásban lassan évtizedes szinten alulkalibrált, mégis, médiában ismert áldozatvédő civil szervezeteket el sem érik.

Ezen a téren magukkal az áldozatokkal, anyaotthon vezetőivel, elmenekült személyek mellett civil önkéntes segítőkkel is hatásos lenne az együttműködés. Rossz és jó tapasztalatokkal, mire nincs kellő kapacitás az ellátó rendszerben, leginkább ők tudnának beszámolni.

Tettesekre közpénzt költve, áldozatok segítését halogatni

Baranyi Krisztinát az eddigi, főleg a környezetvédelem terén letett vitathatatlan eredményei után arra biztatom,  tegye le világosan a voksát, hogy a tettesek vagy áldozatok pártján áll.

A legnagyobb lebőgés az lesz Ferencvárosnak, ha a nemi erőszakoló cinkosával 14 nap alatt leszerződő Bublával kívánja propagálni az áldozattá váló nők érdekében immáron 11 hónapja halogatott érdemi intézkedését, majd egy férfi áldozatot tagadna meg a polgármestert ellenőrző pozícióban, csak mert a Képviselő Testülete egyetért a személyében.

Hibázott Baranyi, kiderült, hogy fogalma sincs bűncselekményi kategóriákról. Bírósági ítéletet relativizált. Kiállt olyan bűnpártoló mellett, akivel szemben egyetem és minisztérium is büntetőretorzióval élt.
Egy ilyen húzással kulturált országban repülnek a politikusok. Nálunk a bublák vannak.

Kérjen elnézést az általa indirekte megvádolt, bűncselekményi áldozat Gréczy Zsolttól. Gondoljon bele abba, hogy egyszer egy újságban látja a saját fenekét villogni az otthoni kanapén, milyen érzés. Keresse meg Csisztu Zsuzsát, kérdezze meg tőle, milyen érzés.

Csak remélni merem, hogy egy vezetőtől érkező jogfosztó utasításnak a Képviselő Testület ellenáll, és nem fogadja el, ha a közpénzről döntéseiben kontrollálni kívánt vezető jogsértő módon bújna ki a kontrollt kiépítő szituációból a jelölt megtámadásával.

A kerületi lap főszerkesztőjének kinevezett, a 2008-2009-es, rasszista sorozatgyilkosság, ún. cigányvadászat peréről  is tudósító Vágvölgyi B. Andrást pedig ne tegye egy lapra Ferencváros az egyetemi pénzkeretet elsíboló, nemi erőszakolók mentorával, az önkormányzati weboldalt bütykölő Bublával. A kommunikációs feladatokkal megbízott csapatban szükségszerűen egy bukott bűnbártoló kollégájává silányította Vágvölgyit a kerület.

Vágvölgyitől is elvárnám, hogy független újságíróként a kerület lapjában adjon hangot, ha bűncselekmények elkövetőivel szerződik a kerület, és áldozatokat lehetetlenítenek el. A kerületi lap ne az Önkormányzat propaganda szócsöve legyen, hanem a választók csatornája.

Még most is fel lehet Bublának és cégének mondani: létrehozott weblap kezeléssel és tárhelykezeléssel foglalkozó cégekkel Dunát lehet rekeszteni.

Novemberben bebizonyíthatja Baranyi Krisztina és alpolgármesternője, Döme Zsuzsanna, van-e jelentősége annak, hogy egy politikus egyben nő is: valóban képesek átérezni megalázottságot, áldozati szerepet, képesek-e nemet mondani annak, akinek bármi köze van nőkön elkövetett nemi erőszakhoz a tettesi oldalon, ugyanakkor tudnak-e felelős döntéshozóként is dolgozni, bruttó milliós fizetésért elvárható-e tőlük is az alapfokú jogi ismeret.

Baranyi Krisztina érvelne-e 14 nappal a Bubla által kimosdatni óhajtott erőszaktevő áldozatának?
Meg merné majd kérdezni tőle, hogy mivel telt az erőszakot követő 14 napja?
És az azt követő 14 hónapja?
És az azt követő 14 éve?

Váltott-e pályát valaha Baranyi egy testét ért erőszak miatt, ahogy a lány jogászi álmait adta fel, évek óta készülve arra? Nem elbukott, sikeres volt, felvették.

Van arról fogalma, hogy esetleg IX. kerületi választója is lehet a lány?

Van arról fogalma, hogy a védett házak kapcsán hány meg is erőszakolt nővel kell egyeztessen akár a kampányról, és ezt Bubla fogja koordinálni? És ezek a nők olvassák, Baranyi kinek fizet közpénzt?


Remélhetőleg a felelős és törvénytisztelő döntések kikényszerítésében a teljes Képviselő Testület hathatósan lép fel, a nőknek címzett többszörös elvárás a megtisztelő felelősség jele.


Eszes Beáta

 

 

Nagy János, a feleségdaraboló a Kúria előtt

nagy_janos_5_rtl.jpg

Százharmincmillió forint ingatlanértékhez jutott hozzá akadálytalanul felesége megölésével a darnózseli hentes.

A büntetőeljárás alatt gyermekeinek, apjának és nővérének is ajándékozott ingatlanrészeket, hogy a büntetőeljárás folyamán esetleges vagyonzárolással ne vehessék el tőle.

Ugyanakkor az ingatlanokkal dotált rokonok mindegyike megpróbált már mellette vallani, avagy résztvett vagy tudott a bűntett előkészületeiben.

Nagy János, a darnózseli hentes felesége ellen elkövetett emberölés váddal áll harmadfokon a fővárosi Kúria testülete elé 2020. október 6-án, kedd délelőtt. Másodfokon, 2019. októberében 7 év börtönbüntetésre ítélték, ennek ellenére még szabadlábon védekezik.

UPDATE 2020.10.20. : Az ügyben megszületett a jogerős ítélet. A harmadfok, a Kúria 3 tárgyalási napon, 2020. október 6., 13. és 19-én tárgyalta az ügyet. A Kúria előtt elsőre meg nem jelent vádlott, majd ellene letartóztatási rendeletet hozó, majd a vádlott által kifogásokat kereső tárgyalásokról és jogerős ítéletről cikkem alján olvasható frissítés és helyszíni beszámoló.

Győr-Moson-Sopron megyében az 1524 lakosú Darnózseli a Szigetköz természeti szépségével, a vendégváró kedves falu hírével szeretne inkább élni, de 2014. májusában egy horrorisztikus gyilkossággal került be a település a magyar köztudatba.

Nagyné Kovács Judit eltűnése után, amióta a nő feldarabolt testének apró maradványait Darnózseli határában megtalálták, emberölés bűntettében folyik a büntetőeljárás az eredetileg hentes foglalkozású férj, darnózseli lakos, cikkem írásakor negyvenes évei végén járó Nagy János ellen.

screenshot_2020-10-06_113_nagyne_kovacs_judit_az_eltunt_gyogytornasz_youtube.pngKép: Nagyné Kovács Judittal készült a Mosommagyaróvári Városi TV Mozaik című 2001-es adása / Youtube.com - a nőt 2014-ben gyilkolták meg

A felesége, két gyermekének anyja megölésével és feldarabolásával, majd az emberi maradványok eltüntetésével vádolt férj maga vállalt arccal és névvel tévé-interjút 2019. novemberében, miközben 2014. májusától, első rendőrségi kihallgatásától a 2016-ban megindult büntetőeljáráson át sosem engedte, hogy a sajtó képet közöljön róla, a nevét kipontozták.

nagy_janos_rtl_fustolo.jpgKép: Nagy János, a feleségdaraboló a másodfokon hét év börtönbüntetést kiszabott ítélet után az RTL Klub riporterének megmutatja azt a kertjében álló húsfüstölőt, ahol a vád szerint elégette felesége testének maradványait.
RTL Klub / Házon kívül riport / 2019. november 5.


Az anyagi nyereségvágy az egyik központi motiváció

A darnózseli gyilkosságról most írt második cikkem az emberöléssel vádolt férj ingatlanokban mért nyereségét veszi számba, amely központi mozgató elem volt Nagy János saját vallomásai alapján még az emberölést megelőző években, a bántalmazás idején is. Az ellene folyó büntetőeljárás folyamán a tulajdoni viszonyok mozgása pedig azt jelzi, hogy a különös kegyetlenséggel végrehajtott mészárlás egyik fő mozgatója is a nyereségvágy volt.

Nagy János és felesége, Judit házassága megromlott: a férj a gyilkosságot megelőző években rendszeresen pszichésen és fizikailag bántalmazta feleségét, gyermekei anyját: 2012-ben jogerősen el is ítélték a férjet.

Az esetről írt első, helyszíni informátorok beszámolójával és képekkel tudósító riportcikkem az Autókeréklazítástól a darabolásig címmel jelent meg a másodfokú tárgyalás előtt, 2019 októberében. Az első cikk azt az utat járja végig, ahol a bántalmazott feleség, Judit sikertelenül küzdött a gyámhatósággal: a bántalmazási ítélet előtt egy nappal az agresszor férjnek ítélték a két gyerek ideiglenes felügyeleti jogát azzal a mentséggel, hogy férje nem a gyerekeit verte. A folyamatos zaklatás és fenyegetés alatt élő feleség egyik rendőrségi feljelentése pedig eredménytelenül járt: autója valamennyi kerekének kilazított csavarjai ügyében lezárták a rendőrségi nyomozást, dacára, hogy ezt a nyomozó hatóság is emberölési szándéknak minősítette.

Az első riportcikk végigelemzi az emberölésben indult nyomozás és tárgyalások során bizonyítást nyert tényeket, ezek közül a legsúlyosabbak: a gyanúsított férjet látták a felesége eltűnése estéjén az autójából egy nehéz zsákot cipelni a házuk udvarába, ahol azt követően 3 napig ment az udvaron álló húsfüstölő. A férjet rajtakapták, amikor a falu határában zsákból szétszór valamit, azon a mezőn, ahol később megtalálták felesége testének maradványait. A szétszórást közvetlenül azután, fényes délben végezte, amikor a rendőrség felhívta, és előre közölte vele, hogy felesége eltűnése ügyében szállnak ki hozzá.

Nagy János ellen első körben kétegyszer megismételt − elsőfokú tárgyalás ítélt: mindkétszer felmentették elsőfokon, úgy, hogy a megismételt elsőfok bizonyítottnak vette a testmaradványok szétszórását, és hogy a feleség maradványai a férjnél voltak.


A 2019. októberi, épp egy éve tárgyalt másodfok ott hozott fordulatot, hogy kimondták Nagy János felelősségét felesége, Judit halálában. Ahogy a vádlott védője, úgy a bíróság is azt a tettesi logikát követte eddig, hogyha a feldarabolás miatt nem tudják megmondani a halál pontos okát, akkor a halál oka nem róható fel a felesége testének megégett apró darabjait zsákból szétszóró, otthon hentesműhellyel és húsfüstölővel rendelkező hentes férjnek.

kovacs_judit_rtl.jpgKép: Nagyné Kovács Judit, 2014. május 27-ei eltűnésekor és halálakor 40. évét még nem töltötte be. A gyógytornász edzésen készült fényképét az RTL Házon kívül műsorában adták le, az emberöléssel vádolt férje által vállalt interjún. A házban, ahol a vádlott a gyerekeivel él, Judit halála óta semmilyen fotó nincs az anyjukról kitéve. − RTL Klub / 2019.11.05.

Nagy Jánost 2019 októberében másodfokon halált okozó testi sértés vádpontban találták bűnösnek, hét évet kapott nem jogerősen: elismerték, hogy köze van a felesége halálához, csak nem tudják, miként halt meg, emiatt nem mondták ki az emberölést. Csak valami történt, amibe belehalt a felelsége, amit a férje tett vele. Kimondták, hogy köze van a feldaraboláshoz, és igazoltnak vélték, hogy a maradványokat szétszórta. Bár öt év feletti ítélet esetén automatikus az előzetesbe helyezés, a férj a Győri Bíróságról 2019-ben szabadlábon távozhatott, már megint arra hivatkozva, hogy vannak apai feladatai. Utoljára a gyerekei anyját feldaraboló Jánost akkor minősítették példás apának, amikor csomókban tépte ki a felesége haját, akkor jogerősen elítélték, majd neki ítélték a két gyereket.

Ezzel a bíróság kimondta, hogyha egy meggyilkolt személy testét annyira szétroncsoljuk, a maradványokat annyira eltüntetjük, hogy nem megállapítható a halál oka, akkor nem vagyunk a haláláért gyilkosként felelősek.
Az első riportcikk végigelemzi az áldozat családját képviselő ügyvéd bizonyítása alapján, miért zárható ki minden olyan variáció, ahol a férj nem gyilkolta volna meg, "csupán" a valahogy meghalt feleséget feldarabolta, mert ez utóbbit a bíróság sem vitatja.


Három ingatlan, százharmincmillió forint nyereség, halott anyjuk után ebben asszisztáló gyerekek


Darnózselin meghalt az a feleség, aki értékes győri és mosonmagyaróvári üzleti és lakóingatlanai ellenére lakás és munkahely célra is bérletre szorult.
Mielőtt Judit beadta volna a válókeresetet, férje, Nagy János a felesége addig kizárólagos győri és mosonmagyaróvári ingatlantulajdonaira 2011. márciusában keresetet adott be házastársi közös vagyon elismerése célból, és azokban 1/2 arányú tulajdonra tett szert 2011 decemberére.

Ez a házastársi közös vagyon elismertetés elviekben arra nyújt lehetőséget, hogy a közös háztartásban élő felek kimondják, hogy az együttélésből adódó munkamegosztás végett az egyik fél vagyonszerzését a másik félnek az együttélést segítő tevékenysége támogatta: például egy gyerekneveléssel otthon maradó feleség ezzel válhat tulajdonostárssá, mivel férjéről a gyerekneveléssel pénzben mérhető terhet vesz le, a férjnek van módja többet keresni, amire a feleség támogató segítsége nélkül nem lenne lehetősége olyan mértékben.

Nagy Jánosék esetében ez pont fordítva és elég egyoldalúan alakult: a házasságuk 18 évében a közös darnózseli otthonuk kizárólag a férj nevén maradt, úgy, hogy a felsőfokú szakképesítésű, jól menő gyógytornász üzletet működtető feleség keresete többszöröse volt a hentesként majd sofőrként dolgozó férjének, mindezek mellett a válásig a gyermekek gondozása elsősorban a feleségre hárult. A korábban a feleség nevén lévő két üzleti tulajdon fele-fele pedig a férj nevére került.

A tulajdonszerzés folyamatában történt az a durva bántalmazás, ahol Nagy János egy 50 forintos nagyságú felületen kitépte felesége, Judit haját, testén zúzódások is keletkeztek. Judit feljelentette, jogerősen elítélték a férjet.

Judit gyógytornászként dolgozott a közeli Mosommagyaróváron: a városközponthoz közel, két szintes, mintegy 180 nm-es társasház volt a nevén. A földszinten volt a jól menő, forgalmas gyógytornász-rendelő. Ez volt az a helyszín, ahol a férje féltékenységi zaklatásai miatt távolságtartó végzést is rendeltek el Jánossal szemben: volt, hogy munkaidőben tört rá feleségére az ügyfelek szeme láttára.

img_20190507_175626_1.jpgMosonmagyaróvár, kb 180 nm-es ingatlan a gyógytornász rendelővel, 2000-2011-ig Nagyné Kovács Judit tulajdonában állt. (Eszes Beáta, a cikkíró fotója, 2019)

Az ingatlan felét 2011-ben megszerezve Nagy János a válóperen is benyújtott, igazoló erejű hangfelvételen mondta ki, hogyha felesége, Judit lemond a fennmaradó tulajdonrészéről is, viheti a gyerekeit.

Aztán maradt a bántalmazás ellenére a bíróság által férjnek ítélt gyerekek, a kilazított autókerekek, 2014. júniusában pedig már Judit feldarabolt testrészeit szórta ki a darnói réten a férje, János.


A két gyermek asszisztál az előzetesben ülő apjuknak a meggyilkolt anyjuk utáni haszonszerzésben

Mosonmagyaróvár − 50-60 millió forint

Nagy János a nyomozás során két és fél évet − 29 hónapot − ült előzetesben. Még a büntetőtárgyalás sem indult meg, amikor a nyomozati szakasz kellős közepén, az előzetes fogvatartásból, 2014. decemberében a vádlott férj és apa a mosonmagyaróvári üzleti és lakóingatlanban házastársként megszerzett 1/2 részét az akkor már nagykorú, 18. évét betöltött lányának, O-nak ajándékozta. A Blikk 2019. márciusában kiírta a büntetőeljárás során tanúként is meghallgatott N. Orsolya keresztnevét, ez ellen nem emeltek azóta sem panaszt. A lány öccse, B. − a Blikk közlése alapján Barnabás − 2014-ben 12 évesként öröklés címén jutott hozzá a másik 1/2 részhez, elhunyt anyja után. Az elhunyt szülő után a gyermekeknek járó egyenlő köteles részek alapján vélhetően a hagyatéki tárgyaláson nővére, O. lemondott a neki járó részről, mivel azt már apjától megkapta ajándékozás útján, így az anyjuk után örökölt, akkor már 1/2 hányadra apadt anyai rész tisztán, de nővérével azonos tulajdonhányadban a fiú, B. nevére került.

Judit fia, N.B. a bíróság előtt, a DNS-azonosítással igazolt testrészmaradványok tudatában is azt vallotta, hogy nem hiszi, hogy édesanyja meghalt, "mert olyan kicsik azok a testrész-darabok", és meglepte őt az eltűnése idején, hogy anyja nem is szólt neki, hova ment. Az az anyja után örökölt, aki elsősorban miatta készült hazaköltözni, mert apja ott akadályozta a láthatást, ahol tudta, és akinek a hazaköltözését az apja, Nagy János jogi eszközökkel kívánta megakadályozni. A fiú a hagyatéki tárgyaláson már tudomásul vette, amit a büntetőtárgyalásokon, több, egymást követő tanúvallomásaiban nem kívánt belátni: hogy anyja halott, és soktízmilliós vagyont örökölt tőle.

img_20200929_140033_kicsi.jpgKép: a 2014-ben meggyilkolt gyógytornász feleség után az örökös gyerekei által 2018-ban eladott mosonmagyaróvári ingatlanon még mindig kint van az üzletet hirdető tábla - (Eszes Beáta, a cikkíró fotója, 2020. szeptember)

A mosonmagyaróvári, mintegy 180 nm-es, kétszintes ingatlan ma kb. 50, de akár 66 millió forintot is érhet a tulajdonlap és az ingatlan.com-on található, hasonló méretű és állagú házak hirdetései alapján. Az ingatlant az anyjuk után öröklő Nagy testvérpár 2018. augusztusában adta el, ekkor a lány 22, a fiú 16 éves volt.

Apjukat, a hentes majd sofőr pozícióban dolgozó Nagy Jánost kezdetben egy győri ügyvéd védte, majd a család leszerződtette a sztárjogásznak számító, magát a médiában bulldogként aposztrofált dr. Jován Lászlót, aki közismert nehéz bűnözőket és terrorizmus vádban elítélteket is védett.

Amiben biztosak lehetünk, hogy a vádlott Nagy Jánosnak nagyon sok pénzre volt szüksége. Lehetőség szerint nem a saját nevén, hanem családi befolyás révén szabadon hozzáférhetően, de hatósági úton le nem tiltható formában.

A nyomozati szakasz 13 milliós bűnügyi költsége − amely elítélés esetén a vádlottat terheli − a budapesti sztárügyvéd, mindezek finanszírozása úgy, hogy a gyilkosság előtt a vádlott már hónapokkal felmondott sofőri állásából, majd 29 hónapot ült előzetesben, közben a háznak rezsije volt, a gyerekeknek megélhetési költségei.


Győr − 50 millió

A megyeszékhelyen egy elegáns, lakóparkos-fás övezetben, egészségügyi intézményekhez közel található a közel 100 nm-es földszinti, nagy kirakatos győri üzlethelyiség. Az utca ingatlanhirdetései alapján lakóingatlan esetén 50 millió értéket képvisel ez a méret, de üzleti célú ingatlan esetén a piaci értéke ezt jóval meghaladhatja.
Ma egy exkluzív, tágas fodrász szalon van a helyén, a felújított homlokzatú épület földszintjén.

img_20200929_191849_li.jpgKép: a 2014-ben Darnózselin meggyilkolt gyógytornász feleség volt győri üzleti ingatlana − lakóparkos utcára néző kirakatokkal, (Eszes Beáta, a cikkíró fotója, 2020. szeptember)

A tulajdonátírás menete már hasonló a mosonmagyaróvári üzlethez: a nagylányának ajándékozza a válás előtt megszerzett 1/2 hányadú részét az emberöléssel vádolt apa. A lány egyúttal anyja utáni öröklés és a másik örökös öccsével, testvérek közti egyezséggel is szerez tulajdonrészt, majd ezt is értékesítik 2018. októberében.

Elítélésre és vagyonkobzásra készül az, aki tagad illetve hallgat a tárgyalásokon

Ahhoz képest, hogy a gyilkosság tényét sosem ismerte el Nagy János − bár sosem tagadta a darabolást és szétszórást, a hallgatás eszközével él a büntetőtárgyalások folyamán − a nevére írt ingatlanvagyontól olyan ütemesen kíván megszabadulni, amilyen elánnal azokban még részesedést szerzett felesége életében.

Darnózseli − 34 millió

Az egyik leglátványosabb ingatlan-akciója a darabolás vád szerinti helyszíne, a család darnózseli lakóháza esetén érhető tetten. Normál esetben minden család az ifjabb, tovább élő generáció felé mozgat ingatlanvagyont. Nagy János meggyilkolt felesége ingatlanjaiban szerzett részesedését is gyermekeire iratta. Ám az alagsori hentesműhelyt és húsfüstölőt magában foglaló darnózseli családi kertes házat a büntetőeljárásban tanúvallomás alapján akár bűnrészességgel is megvádolható apjára, az akkor 73 éves N.M-ra iratta ajándékozás útján, teljes, 1/1 arányban.  Ez volt Nagy János legelső tulajdonátírási akciója, 2014. szeptemberében: ekkor már emberöléssel vádolták, és már előzetesben ült.

A hentesnek kezdetben még nem volt profi, büntetőjogász ügyvédje: egymás után háromféle, egymásnak meredeken ellentmondó rendőrségi, majd bírósági vallomást tett: a bűntett idejére adott alibije dőlt meg sorozatosan, továbbá hamisnak bizonyult a bűntett idején keletkezett kézsérülésére vallomásban adott indoka és ideje, valamint az az állítása, hogy mikor és mit füstölt a kert húsfüstölőjében. Tekintettel, hogy a felesége testének megégett testrészeit kiszóráson rajtakapták, első dolga volt, hogy a gyermekeinek otthont adó házat az apjára, a gyerekek nagyapjára iratta. Arra az apjára, aki tanúvallomás alapján az eltűnést követő hajnalban kérdezte meg a fiát az egymásra nyíló kertben, hogy sikerült-e mindent elrendezni. Amit Nagy János tett felesége eltűnése és utolsó életjele estéjétől másnap reggelig, arról az apja, N.M bizonyosan tudott.


A bűntett éjjelén történtekről tudó nagyapa idén meghalt

Köztudomású faluszerte, hogy a vádlott Nagy János apja, N.M. gyakran sokat ivott, és feleségét, a vádlott anyját rendszeresen bántalmazta. János évekig nem is állt szóba az apjával, a később megölt felesége, Judit békítette ki az apát és fiát egymással. A bántalmazások János anyja halálával folytatódtak: akkor már fia, János bántalmazta az ő feleségét, Juditot. Az erőszakos családi minta mint attitűd öröklődik: vagy az erőszakkal szembeni erős elutasítás, vagy a konfliktusokat erőszakkal kezelés jellemző sokszor egy ilyen családban felnőtt gyerekre.

Faluszerte azt beszélik, hogy nagy titkok szálltak sírba János apjának halálával. Amikor Jánost jogerősen elítélik, apja ellen bűnrészesség váddal nyomozás lett volna indítható, ha megéli, tekintettel, hogy erre vallott az egyik kiemelten védett tanú, a hajnali kerti beszélgetésüket hallva.

img_20200929_180232.jpg
Kép: Nagy János, a felesége megölésével vádolt hentes apjának sírja a darnózseli köztemetőben.
N.M. 2020. februárban halt meg, a korábban elhunyt feleségével közös sírhelyen még nem tüntették fel a halál évét. (Eszes Beáta, a cikkíró fotója, 2020. szeptember)

Apja halálával az elővigyázatosságból neki ajándékozott darnózseli családi ház részben visszaszállt volna fiára, Jánosra, bár saját magát egy holtig tartó haszonélvezettel kivédte az ajándékozás mellett, ha az apja bármit tervezett volna, amíg ő előzetesben ül.

A vádlott apja élete utolsó heteiben már kórházban volt: az egészségügyi állapotromlás miatt a tulajdonlap alapján már 2020. januárjában, az akkor 79 éves N.M. az unokájának, János fiának, B-nek ajándékozta az eredetileg János házát. Az ajándékozás nélkül, az addig 1/1 arányban tulajdonos nagyapa halála esetén a fia, János és a neki hamisan tanúskodő nővére, F.Cs. örökölte volna Jánosék házát, ezzel az ajándékozással viszont a hentes hatáskörében maradt az ingatlan.

Hat éven belül az emberöléssel vádolt Nagy János oda-vissza ajándékoztatja az ingatlanát apja és fia közt, csak azért, hogy tőle ne vehessék el, de még hatalma legyen a tulajdonos felett.

A meggyilkolt Judit mosonmagyaróvári üzlete fele-fele arányban lett a gyerekeké, a győri 100 nm-es üzleti ingatlana az azt megöröklő lánya, O. kezéből került értékesítésre, így a darnózseli 108 nm-es kertes házuk fiának, B.-nek ajándékozással némileg kiegyenlítődött a két gyermek öröklési aránya.

A darnózseli családi ingatlant − ahol Judit élt férjével és gyerekeivel a válás kezdetéig − legkésőbb 2020. májusa óta árulja a Nagy család, kezdetben a Jófogáson, most az ingatlan.com-on van fenn 34,9 milliós irányáron.

screenshot_2020-10-06_elado_csaladi_haz_gyor-moson-sopron_megye_darnozseli_31736442.png Kép: Ingatlan.com, Nagy János és fia N.B. nevén lévő darnózseli ingatlan az alagsori hentesműhellyel és udvari hús füstölővel, a vád szerint a darabolás és elégetés helyszíne.
Letöltés ideje: 2020.10.05.


rtl_nj_szoba.jpg
Kép: Nagy János, a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt hentes interjúra készül otthonában: az ingatlanhirdetéssel egyező nappaliban − az RTL Klub-videóban látható még a hirdetésből ismert konyhai és udvari helyszín
RTL / Házon kívül video / 2019. 11.05

nagy_janos_hunyadi_u_23_rtl.jpg
Kép: a darnózseli családi ház, amelynek alagsori hentes műhelyébe Nagy János a csomagtartóból zsákban cipelt be egy nehéz dolgot a védett szemtanú vallomása alapján, majd azt követően 3 napig járatta a húsfüstölőt.
Fia, az akkor 12 éves B. otthon volt. / fotó: RTL Klub



A darabolás helyszínével szomszédos ház elkelt

János apjának halálát követően annak házát is árulják, ami a vád szerinti darabolás helyszínével hátulról telekszomszédos ingatlan, ott folyt az eltűnést követő hajnalban az a beszélgetés János és apja, M. között, amelyről vallott a védett szem- és fültanú.

János apjának ingatlanát a tulajdonlap alapján N.M. lánya, a Jánosnak hamis alibit adó nővér, F.Cs. örökölte mint egyik gyermek 1/2 arányban. Öccse, János részét pedig ajándékozás útján kapta meg, ahogy eddig is tette a vádlott a nevére kerülő ingatlanokkal.

Most a nővér és férje közös facebook-oldalukon hirdették meg elhunyt apjuk házát szeptember 10-én, és úgy néz ki, hamar vevőre talált, ugyanis október 1-ével már az új tulajdonos vélhetően foglalóval rögzített bejegyzési kérelme felkerült a tulajdoni lapra.

A nővér, F.Cs., aki visszavonta az öccsének hamis alibit igazoló vallomását, és akit az öccse előzetesbe kerülése idején a gyámügy János kiskorú fia gyámjának jelölt ki, most azzal a férjével árulja meghalt apjuk házát, aki fotókat készített a meggyilkolt Judit autójáról a mosonmagyaróvári gyógytornász üzlet udvarán, és amelyet követően a kocsi kerekeit tartó 4-4 csavarból 3-3-at leszereltek, ld erről a fentebb átlinkelt első riportcikkemet.

János nővére és sógora is tanúként volt kihallgatva a nyilvános büntetőtárgyalások során.

screenshot_2020-09-30_5_viktor_es_csilla_foldi_facebook.pngKép: Facebook-nyilvános, üzleti célú ingatlan adás-vételi bejegyzés. Letöltés ideje: 2020.09.30.
A ház fotója és adatai egyeznek Nagy János és nővére, F.Cs. elhunyt apjának nyilvános tulajdonlapon azonosítható lakóingatlanával.


Nagy Jánost a falu kitagadná, de ő építkezésbe fogott a megszerzett ingatlanvagyonokból

Milyen vagyoni helyzetet gondolunk egy olyan hentes, majd sofőr mögé, aki 29 hónapig állástalan volt − 2014 nyara óta előzetesben ült − de már a májusi bűntény előtt hónapokkal felmondott munkahelyén? Az ez idő alatt a 108 nm kertes háza után keletkezett rezsiköltséget vélhetően mástól szerzett kölcsön útján rendezhették: apja nyugdíjas volt, nővére a közismerten alulfizetett kórházi ápolói állásban van. János két gyermeke tanuló, az ő megélhetési és taníttatási költségeik más városban, míg apjuk előzetesben ült 29 hónapig, a gyámnak kijelölt, ápolói állásban dolgozó, saját gyermeket is nevelő, panelban élő nővér számára aligha lehetett puszta szívesség.

A bűntény hírekbe kerülése óta Darnózseli lakosai jobban örülnének, ha a felesége feldarabolásval vádolt Nagy János eltűnne a faluból. János ezzel szemben a megölt feleségtől szerzett, gyerekei és apja nevére átjátszott vagyonból építkezésbe fogott: telket vett, az új háza már szerkezetkész, a gyilkosság kapcsán lefoglalt autója óta egy másik saját autóra is telik neki:

img_20200929_174349_li.jpgKép: A felesége megölésével vádolt Nagy János a büntetőeljárás ideje alatt vett új telken épített új ingatlana, a lefoglalt autója óta vett újabb kocsija − (Eszes Beáta, a cikkíró fotója, 2020. szeptember)

Annak idején János sógora fotózgatta Judit kocsiját, állítása szerint azért, hogy Jánosnak segítsen dokumentálni, miből él a válófélben lévő feleség.

Engedély nélküli építkezési munkálatok

Nagy János az ellene folyó emberölési vádban nem hogy nem bujdosott el, de már összetűzésbe került a település polgármesterével és jegyzőjével: előzetes építési engedély nélkül és egyébként indokolatlanul töltötte fel léptékekkel magasabban a telket, mint a két szomszédos telek. Épp így kerülte meg az építésügyi hatóságot a közterületre kinyúló kocsifelhajtóval is. János hozzáállása a törvényekhez hasonló a felesége egyébként általa beismert megtépéséhez: ő úgy gondolta, így lesz jó, és nem igazán érti, ezt miért sérelmezi a jegyző.

img_20200929_174811_kicsi.jpgKép: Darnózseli utcatábla (Eszes Beáta, a cikkíró fotója)


Miben mérhető a fiatal felnőtté ért gyermekek felelőssége?

Azzal, hogy János a nővérének ajándékozta az apja halála után megörökölt részét, a gyermekei mellett nővérét és annak férjét is lekötelezte, ahogy fejenként kb félszázmilliós ingatlanvagyonnal gyarapodtak a büntetőeljárás során anyjuk eltűnéséről és igazolt feldarabolásáról apjuknak egyszer sem kifakadó gyermekek is.

Ahogy a Blikk meg is nevezte őket, és mivel apjuk, Nagy János vállalta magát a tévében névvel és arccal is: Orsolyára és Barnabásra nehezedő lelki teher minden bizonnyal rendkívüli. Ám a családban erőszakot megélő, abban felnőtt számos más gyerekkel ellentétben ők "csak" a bántalmazásokat nézték végig. Anyjuk drasztikus halála papíron igazolt tény számukra, amellyel a rájuk nehezedő pszichés nyomás ellenére is szembesülniük kellene. Nevüket adják az ingatlanügyekhez, amelynek során a másodfokon 7 évre ítélt, most kúriai tárgyalás előtt álló apjuk menti ki a vagyonát. Ahhoz a vagyonszerzéshez adják a nevüket, amelyet még anyjuk életében kezdett meg a vádlott apjuk, amikor már szüleik kapcsolata végleg megromlott, és bántalmazásért is elítélték az apjukat.

Ahhoz a vagyonhoz adták a nevüket Judit gyermekei, amelyekért cserébe az anyjuk megölésével vádolt apjuk, Nagy János lemondott volna róluk, ahogy ezt hangfevétel igazolja.


A feleség meggyilkolásával akadálytalanul megszerzett ingatlanvagyon összesítése azt mutatja meg, hogy a hírekben misztikus horrortörténetként ecsetelt bűntény a hétköznapi rögvalóságra épül: az évekig bántalmazott nő a magyar hatóságok tétlenségének, több esetben épp ellene történő fellépésnek lett először áldozata. A jól menő üzlettel, önálló keresettel bíró nő, több ingatlanvagyonnal akadálytalanul vett volna egy válást is. Sok más bántalmazott nő már itt bukik el, mert egy elmenüléssel akár hajléktalanná is válhat.

A láthatásban akadályoztatott anya, a gyermekek felügyeleti jogát a bántalmazó férjnek ítélő bíróság, a saját tulajdonában zaklatott nő saját ingatlanaiból is ki lett forgatva: lakás- és üzleti bérletre szorult. A férj már a válási harc során sem tagadta, hogy legfőbb célja, hogy a nő lemondjon a tulajdonrészeiről, és a közös otthonukba sose térjen vissza. Ahogy a hazaköltözésre kísérletet tett Judit, már halott is volt.


A férj és apa viselkedése, amikor kiderül, hogy eltűnt, és halott a feleség

Nagy János kicsit sem leplezett pénz- és ingatlanéhsége mellett már csak a vallomásai, majd az azt követő hallgatása az árulkodóbb. A médiahírek alapján sokan vélik úgy, hogy egy rejtélyes bűntény ügyében jogászok csapnak össze, ez az ő csatájuk. Nem elvitatva büntetőjogászok, védőügyvédek érdemeit, a bíróság akár hibáit, akár erényeit egy-egy büntetőügyben hozott ítélet során, azt azért soha ne felejtsük el, hogy az emberölési büntetőügy a vádlott ügye, és nem másé.

Kitalálhat valamely stratégiát egy védőügyvéd, ám a megismert tettek és kimondott szavak, a vádlott viselkedése kizárólag a vádlottat minősítik: a legsikeresebbnek tartott ügyvédi taktika ellen is tiltakozhatna a felesége halálán megdöbbent férj és apa, ha ártatlan. Egy olyan bűnténnyel állunk szemben, ahol egyértelműen igazolt, hogy Nagyné Kovács Judit feleség és kétgyermekes anya holttestét feldarabolták. Minden normális emberben ez megrökönyödést váltana ki.

Nagy János ezzel szemben úgy gondolja, hogy nincs semmiféle mondanivalója nem csupán az ügyben egyedül eljárni jogosult bíróság, de az ott tanúskodó megárvult gyermekei számára sem. Négy éve szenvtelenül és némán ül a bírósági teremben, ahol azt tárgyalják, hogy gyermekei anyját feldarabolták, és szemtanú által igazoltan ő szórta szét a testrészeit. A falu szerint a tárgyalások előtti napokban már erősen reszket a keze, vélhetően erős nyugtatókkal vonul be a tárgyalásokra.

A rendőrségi kihallgatásokon hazudozó férj

Nagy János nem volt mindig ilyen szótlan, amit most színpadiasan előad a büntető perében: elmondások alapján a válópere is az ő határozott instrukciói közt zajlott, hangos kifakadásokkal és örömködéssel.

Felesége eltűnését a nő bátyja jelentette be olyan előzményekkel, ahol a férjet már elítélték bántalmazásért, életveszélyesen fenyegette, zaklatta, autójának kerekeit kilazították azt követően, hogy férje sógora ólálkodott a kocsija körül. A férj keze eltört az eltűnés napján.

Az eltűnési esetben adott vallomás

Nagy János ellen szóló döntő bizonyítékok sorát, szemtanúkat, mobilcella infókat a fent átlinkelt első riportcikkem vette végig.

Ebben az írásban inkább a vallomások szóhasználatából és logikájából kirajzolódó habitusát kívánom jellemezni.

2014. május 29-én Nagy Jánost még felesége, Judit két nappal korábbi eltűnése ügyében hallgatták ki. Olyannyira magabiztosan óvatlan volt, hogy haragos viszonyról, zajos válásról, rendezetlen anyagiakról beszélt, bántalmazásban elítéltként, két évre próbára bocsátva, még próbaidőn belül, tehát újabb bűncselekmény esetén már börtönbüntetés várt volna rá.

János keze el volt törve a vallomás idején. János nem mulasztja el megadni, hogy a válás során igazolta, hogy hentes szakmájának felrótt erőszakossága nem igaz, és fia felügyeleti joga mégis hozzákerült.

Az nem teljesen világos, mióta vannak erőszakos szakmák, például egy patológus vádolható-e felesége megölésével. Nagy János egy eltűnési esetben már azzal hozakodott elő, hogy sem a hentesi hivatása, sem az erőszakosság nem igaz erre az esetre. Egyelőre annyit kérdeztek tőle, mit tud az eltűnt, amúgy különélő, válófélben lévő feleségéről. Olybá tűnik a vallomása, mint aki tudja, hogy a felesége darabokban van, és már mentegetőzik, mint egy daraboláshoz értő, arra alkalmas helyiséggel és eszközökkel rendelkező hentes.

Azt tegyük hozzá, hogy sorozatos bántalmazási és egy autókeréklazítási előzménnyel a kriminalisztikai előírások alapján első helyen gyanúsítható házastárs esetén az eltűnést bejelentés napján kellett volna alapos nyomrögzítést végezni a hentes műhelyben, nem pedig előzetesen odaszólni neki, hogy kimennek hozzá, ahogy a telefon után azonnal kiment szétszórni a maradványokat a rétre, majd szintén tanú által igazoltan sósavat vásárolt a műhelye kipucolására.

Míg a megcsalás megtörte a vádlottat, addig új barátnője mellett fizetős szexről vallott

Nagy János érzelmi reakciói a felesége vélt partneréről és általában a megcsalás intézményéről elég változatos. Első vallomásában arról beszél, hogy hidegzuhanyként érte, amikor szerinte rajtakapta feleségét a gyógytornász rendelőjében egy ügyféllel. Ez a vád a válás során is elhangzott, Judit és az illető férfi ezt cáfolta, egy, a megromlott kapcsolatáról szóló érzelmi kifakadást követő átölelésről számoltak be. A hidegzuhanyt úgy kell értelmezni Nagy János esetén, hogy egész nap figyelte a parkolót, és gyanús lett neki egy autó, bár nem tudom, mi alapján tudta azonosítani és listázni felesége gyógykezeléseire járó ügyfeleket és azok autóit, milyen paraméterekkel gyanús egy autó, és milyenekkel nem.

Délelőttől kezdve megfigyelte felelségét munka közben, majd az este folyamán kapta rajta őket. Míg Judit dolgozott, férje, János házastársi közös vagyon elismertetésének alapja az volt, hogy munkavégzés helyett a nejét figyeli egész álló nap.

Míg azt vallotta, hogy házasságát még megmenthetőnek vallotta, ehhez képest akkor már beadta a felesége ingatlanjaira a feles részesedését követelő keresetét, ez egy válási vagyonmegosztást felvezető lépés.

A büntetőeljárás során tanúként hallgatták meg azt az interneten megismert barátnőt, akivel a felesége eltűnését bejelentéskor is beszélt telefonon János. Bár számára a megcsalás feldolgozhatatlan dolog, a válási folyamatban létesített, egyenrangúnak mondható barátnői kapcsolatát vallomása alapján fizetős szexszolgáltatással pezsdítette fel.

Azt a vallomását, hogy orális szexet vásárolt magának Mosonmagyaróváron, nappal, annak közelében, ahol a felesége dolgozott és utoljára látták élve, egy alibinek szánta.

Ez azért is érdekes vallomás, mert a kihallgatások során illetve még a válás során a gyermekeiről és a szülőkről  készült pszichológiai szakvélemények alapján az derült ki, hogy kiskorú gyermekeit azzal sokkolta, hogy anyjuk miként csalta meg őt, hogy ő rajta kapta volna őket, és hogy ezen a ponton minden eldőlt számára. Mindkét gyerek ezt a tettenérést adja meg indoknak szülei elválásának, teljesen azonos módon, ahogy az apjuk előadta. A sorozatos bántalmazásról nem ejtenek szót, a jogerős ítélet ellenére sem.

Hol a kocsi ülésen, nappal megvásárolt orális szex, hol a nővérénél tett látogatás, testvéri beszélgetés, hol a 12 éves fiának bevásárlás volt János aktuális alibije felesége eltűnésének idejére, attól függően, hanyadik kihallgatása volt. Mindhárom variáció megdőlt kamerafelvételek, a nővére vallomásának visszavonása illetve telefonhívásokkal igazolt módon. A konzekvens Jánosra és mentális képességeire jellemző, hogy a "rendes szexszel" ellentében azért kérte volna az orálist, mert neki a "rendeshez" kell az érzelmi ráhangolódás, és fél a nemi úton terjedő betegségektől. Mindeközben volt egy interneten megismert barátnője érzelmi ráhangolódásnak. Ennek ellenére elmondása alapján óvszer nélkül folyt az orális szex az utcán pénzért létesített aktus során...

János gyermekei, O. és B., két 50 milliós ingatlanöröklés közt, nem tudom, hogy ezt hallva is sírva fakadtak-e, vagy csak akkor, amikor apjuk tömte a fejüket azzal, hogy az anyjuk, Judit megcsalta az őt rendszeresen verő apjukat. Az igaz, hogy az üzleti alapon orális szex történetet rendőrségen vallotta, a bíróságon már csak a néma hallgatásával tünteti ki gyermekeit.

János egy ágyban aludt kiskamasz fiával és tinédzser lányával

Nagy Jánosnak nem csupán a felesége haját kitépések során, de az intimebb helyzetekben is sajátos a testi integritásról vallott nézete. Rendőrségi kihallgatása során ő maga mondta el, hogy az akkor 12 éves fia, B. vele egy ágyban aludt, bár az ingatlan hirdetésük alapján remek fiúszoba állt B. rendelkezésére.

A család több tagja is elmondta, hogy Juditot, a megölt feleséget a válás során nagyon erősen foglalkoztatta az is − és ez a válási per pszichológiai szakvéleményében is szerepel mind Judit, mind lányuk, O. által elmondottakban − hogy a 2013-as szakvélemény idején még 16 éves lányával is egy franciaágyban aludt az apja. Akkor a lánya azzal magyarázta, hogy nem volt apjának hol aludnia. Ugyanezen szakvéleményben az apa tagadta, hogy a lányával aludt volna, csak azt mondta, amikor nem volt otthon a lánya hétköznap, akkor dőlt le oda napközben pihenni.

A Győrbe költözött anya ismeretében ez elég meglepő. A kétgyermekes család házának alaprajza így néz ki a hirdetés alapján:

screenshot_2020-10-06_elado_csaladi_haz_gyor-moson-sopron_megye_darnozseli_31736442_1.pngKép: Nagy Jánosék darnózseli háza - alaprajz / ingatlan.com


"Ha nem téptelek volna meg, mivel rohansz a rendőrségre?"

Nagy János fogalma arról, mit tehet meg a feleségével, és mit nem, erős jogosultságérzetről tanúskodik. Arcátlanul vall a pszichológus szakértőnek még 2013-ban arról, hogy szerinte a bántalmazást nem tudták igazolni, és ezért bocsátották próbára. Tudatában van a jogerős ítéletnek, de János csak a börtönbüntetést tekinti igazolásnak. Látlelet volt Judit zúzódásairól és az 50 Ft-os méretű területen kitépett hajáról.

Ez egy visszajelzés a hatóságnak is arról, milyen üzenetet képvisel bántalmazó férjek számára, ha nincs börtönbüntetés: biztatásnak érzik.

János idézi egy saját mondatát az őt meghallgató pszichológus szakértőnek, amikor megkérdezte felelségét: "Ha nem téptelek volna meg, mivel rohantál volna a rendőrségre?" Ezt felesége titokban rögzítette is egy hangfelvételen. Az igazságügyi pszichológus szakértő pedig hivatalból képzett büntetőjogban is: a megtépéssel kérkedés a bűncselekmény elismerése.

A hangfelvételek nem csak a válási per részévé váltak, de az emberölési büntetőtárgyaláson a halott Judit hangja lejátszásra került, az a felvétel, ahol János bántalmazza is őt. Ez volt az egyetlen eset, amikor a vádlott férj megszólalt a bírósági eljáráson, és azt kérte, ne játsszák le végig a felvételt.

A férj folyamatosan azt sérelmezi, amikor bizonyíték van ellene: akár hangfelvétel, akár látlelet. Személyes sértésnek veszi, úgy gondolja, ez egyfajta ármánykodás ellene, hogy a felesége elment orvoshoz, és titokban felvételt készített a veszekedéseikről. A titokban készített hangfelvétel jogi megítélése az, hogyha valaki csak azzal tudja igazolni az ellene elkövetett jogsértést, akkor azt a felvételt bírósági fórumon jogszerűen felhasználhatja.

Nagy János 2014. május 27-én olyan módszerhez folyamodott, ahol minimálisra tudta csökkenteni a felesége testén felmutatható nyomokat: feldarabolta, elégette és egy mezőn szétszórta testének darabjait, nagy részük máig nem került elő. Ahogy nem volt képes felmérni, mit ér el ellentmondásos vallomásokkal, arra sem számított, hogy a mosonmagyaróvári rendelőbe, ahol a feleségét látták utoljára, és ahol lesben várt rá két órát, visszatér egy orvos, aki látja az ő kocsiját. Látták, ahogy zsákban cipel valamit a házába késő este, és látták szétszórni a maradványokat a darnózseli réten.

2020. október 6-án a Kúria tárgyalásán kiderül, hogy pusztán bántalmazásnak tekinthető, ha valaki feldarabolja halott feleségét, vagy esetleg feltételezik, nem csak belebotlott a holttestbe. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, a bűncselekménynek számító, kegyeletsértő darabolás, a holttest eltüntetése mellett a nyereségvágyból elkövetett kitétel is megállapítható a 130 milliós ingatlanvagyon megszerzésével.

Az elhunyt család első kérésére, hogy zároltassák a vádlott férj vagyonát, akkor azt válaszolta a bíróság, hogy a tett nem vagyoni célú.

A Kúriának a mai napig szabadlábon védekező, másodfokon hét évet kapott Nagy János büntetőügyében kell döntést hozzon.


UPDATE - 2020.10.06.:
Nagy János ellen azonnali letartóztatást rendeltek el a 2020. október 6-ai, első kúriai tárgyaláson. A vádlott ügyvédje közlése alapján a vádlott nem kívánt megjelenni a tárgyaláson. A letartóztató hatóság előbb Darnózseli otthonánál, majd elhunyt apja azzal szomszédos házánál is kereste, végül a munkahelyén tartóztatták le. Ott helyi beszámolók alapján azt mondta az érte kijövő rendőröknek, hogy "nem is tudtam, hogy ma van a tárgyalás", bár ügyvédje ezt másképp tolmácsolta a budapesti tárgyalóteremben.

Ítélethirdetés várható a következő kitűzött 2020. október 13., keddi kúriai tárgyaláson.

UPDATE - 10.09. Tagadással nyilatkozik a vádlott Nagy János nővére, F. Csilla és János fia, Barnabás

Megszólalt a vádlott fia
, a 18 éves N. Barnabás, őt és nővérét, Orsolyát a Blikk nevezte meg keresztnevén. A bűntett estéjén otthon volt a fiú, amikor apja bevonszolta anyja holttestét a ház pincéjébe, a fiú akkor 12 éves volt. Bírósági tanúvallomásaiban azt sem fogadta el a fiú, hogy anyja halott, dacára a DNS-sel igazolt testmaradványoknak. Most tagadja azt is, hogy apja lenne a tettes, bár a darabolás idején aludt. Annyit tudunk, az apja hazudott Barnabásnak arról, hogy ne tudott volna a kúriai tárgyalásról, hiszen az ügyvédje bejelentette a tárgyalóteremben, hogy Nagy János saját elhatározásból nem akar jelen lenni idézése ellenére. Nagy János meghazudtolta dr. Jován Lászlót, az ügyvédjét is az érte kiszálló rendőröknek, akiknek szintén azt mondta, nem tudott a tárgyalásról.
Nagy János nővére, férjezett nevén F. Csilla mára öccse jogerős bántalmazási ítéletét is tagadja: azt állítja, az öccse kapcsolata nejével kifogástalan volt.
Nagy János lányát, N. Orsolyát szinte sosem látják már Darnózselin, Budapesten él és dolgozik, a lány menekülni látszik a szülői házból, öccsét magára hagyta a feleséggyilkos apjával és az őt mentegető családjával.
Nem csupán a teljes Nagy család van totális pszichológiai válságban, de mára a feleségdaraboló Nagy János és ügyvédje, dr. Jován László munkakapcsolata is válságba jutott: a vádlott már totálisan mást vall a hatóság előtt, mint amit ügyvédje állít. A vádlott hallgatására épített Jován-koncepció, úgy tűnik, kudarcot vallott.

UPDATE 2020.10.13. - Kúria, 2. tárgyalási nap
Nagy János vádlott már a győri büntetésvégrehajtó (bv) intézetben van, az első kúriai tárgyaláson távollétében elrendelt előzetesbe helyezést követően.
A tárgyalás a koronavírus-helyzet miatt 3 helyszínen zajlik: a budapesti Kúria tanácstermében a média kamerái előtt a kúriai testület, a védők és az áldozat családtagjai - most a vádlotti oldal családtagjai már nem voltak jelen, mint a győri másodfokon fia és a vádlott hamisan tanúskodó nővére. A győri bv-intézetből a vádlott képernyőn követhette a tárgyalását, a Kúria Dísztermében pedig a média további tagjai és érdeklődök szintén képernyőn követhették a tárgyalást.

img_20201013_131541_1.jpg          img_20201013_132425.jpg

Képek: a harmadfokú bíróságnak számító Kúria (Budepest) Díszterme, ahol a koronavírus-helyzetre való tekintettel, az arra hozott álalános bírósági előírások értelmében, egymástól távol elhelyezett székeken ülhetett a közönség és média több tagja. Kivetítőn hol a másik ülésteremben tanácskozó kúriai testület a védőkkel és családtagokkal, hol a győri bv-intézetből bejelentkező szobából Nagy János vádlott és bv-őre volt látható és hallható. Bár 2019. novemberében Nagy János maga vállalt arccal és névvel RTL-riportot, ami mai napig is látható, a tárgyaláson maszkban ülve, képernyői távolságból nem adott engedélyt, mutassák az arcát. A kép a távolság és maszk miatt egy kitakarással egyenértékű, de jogilag a mai napig nagy nyilvánosságban fellelhető,  felvállat név és arc ugyanezen bűnügy kontextusában jogilag semmissé és értelemetlenné tette a későbbi adatvédelmi igényeit.  (Eszes Beáta, a cikkíró fotói)

Nagy János védője, dr. Jován László másodjára nyilatkozott bírósági testület előtt ellentmondásosan: míg október 6-án, az 1. kúiai tárgyaláson azt állította, hogy ügyfele nem kíván megjelenni a tárgyaláson, úgy ügyfele, Nagy János azt állította szintén hatóság, az érte kiszálló rendőrség előtt, hogy nem tudott a tárgyalásról.

Jován László a Blikknek már azt mondta a Kúria épülete előtt 10.13-án, a 2. kúriai tárgyalás után, hogy ügyfele dolgozott, tehát a "nem akarok"-kal szemben egyfajta elháríthatatlan akadályoztatottságra hivatkozott.
2019. októberében, a győri másodfokon egyszer már tárgyaltak az előzetesbe helyezéséről, így ügyvédjével erre felkészüle várhatták a kúriai 1. napot. A várható ítéletről, amelyet követően azonnal előzetesbe is helyezhették volna, még nem tudott, ő eleve nem jött el az 1. tárgyalásra.

Nagy János védője, dr. Jován László azt állította a Kúria 2. tárgyalásán, október 13-án, hogy ügyfele nem kapta meg a győri bv-intézetben az ő elérhetőségét, így nem volt módjuk konzultálni. Ez az állítása a Kúria 3. tárgyaláson adott magyarázata alapján lesz érdekes állítás, ahol már az hangzott el, a győri bv-intézetben nem volt regisztrálva látogató ügyvédként Jován. Az elérhetőségét 2016 óta ismeri Nagy,  ahogy a neki átadott elfogató rendelet alján is szerepelt az ügyvédje elérhetősége.
Érdemi tárgyalás nélkül fejeződött be a 2. kúriai tárgyalás is. A kétértelműen fogalmazó védőügyvéd, a tárgyaláson ellentmondásos, motyogó szavak, a valóságot nem a törvényben előírt nyilvánosság orrára kötő ködösítés visszatérő gyakorlata a magyar bírósági termeknek.

UPDATE 2020.10.19. Kúria, 3. tárgyalási nap

Kimondják Nagy Jánosra az előre kitervelt emberölés bűntettében a bűnös ítéletet, ezzel az erre kiszabható 10-21 évig terjedő büntetési tételből 21 évet rónak ki rá, a fogház-börtön-fegyház fokozatban pedig a legsúlyosabb, fegyház fokozatot kapja.

Az egyelőre még csak szóbeli kúriai indoklásban először jelenik meg Nagy János ingatlanokban követhető tulajdonszerzési szándéka. Az aljas szándékból jogi súlyosító kitételt hivatalosan nem, de az ítélet években mérhető mértékébe belefogalmazták, ahogy a Kúria testületének elnöke érvelt.

Ha az aljas szándékból kitételt megkapta volna, életfogytiglani járt volna neki.

A 2014. május 27-ei gyilkosságot követő 2. naptól, május 29-étől ismert és igazolt a legfőbb bizonyíték: Nagy Jánost a darnózseli faluszéli réten névre, arcra, gépkocsira, mozdulatokra azonosító védett szemtanú vall a szétszórásról. A szemtanú megjelölte helyen találják meg az áldozat, Nagyné Kovács Judit később DNS-minta alapján azonosított testrész darabjait, amely darabok egyértelműen halott emberből hiányozhatnak csak, a nőt már 2014. augusztusában holttá nyilvánították.

Ahogy az áldozat családjának ügyvédje, dr. Gál András ezt levezette másodfokú beadványában, úgy a Kúria a legsúlyosabb és közvetlen bizonyítékra kimondta, hogy ez a mozzanat igazolja az előre kiterveltséget és azt, hogy ő ölte meg.

Az áldozat családját képviselő dr. Gál Andrással itt olvasható interjú, az esetet, a fordulatokat és a bírósági eljárást elemezve.

A jogerős ítéletet a gyilkosság után 6 és fél évvel mondták ki. Ebben az időszakban a tettes 2 és fél évet felmentettként, nem bűnösként élt meg, megszerezte, majd családtagoknak elajándékozta felesége ingatlanait, majd értékesítették is azokat. A gyerekei nevelését a kezdeti előzetes idején a neki hamisan tanúskodó nővérére bízta a gyámhatóság, utána a gyilkos apával éltek a darabolás helyszínén.

Az először bűnösséget kimondó 2019-es másodfokú ítéletkor fia 17 éves, lánya 23 éves volt már. Elszámoló kérdésekről nem tudunk, megnyilvánuló, az apjuk melletti kiállásról igen.

UPDATE 2020.10.20.: A parlament megszavazta, hogy családon belül elkövetett erőszak tetteseire kiszabott büntetésből nem kaphatnak feltételes szabadlábra helyezést az elítéltek.


Eszes Beáta

Cikk tetején látható címlapkép: Nagy János az RTL Klub Házon kívül adásában ad interjút darnózseli házában, arccal, névvel - 2019. november 5.

img_20200929_183940.jpg(Eszes Beáta, a cikkíró fotója)

 

 

 

 

 

444.hu: Vegyük el a munkát az idősektől, azzal megvédjük őket a vírustól

screenshot_2020-09-04_pink_floyd_s_the_wall_a_bleak_manic_and_agonised_album_archive_5_december_1979.png

A koronavírus helyzetben a biologizmus, már-már fasiszta szemlélet törvényszerűen bújik elő egyre többekből.

Az írásom az idősek és a koronavírus helyzet kapcsolatában elemzi a közbeszédnek és hivatali intézkedéseknek a veleszületett, élettani jellemzőkkel körbehatárolható társadalmi csoportok tárgyként vagy puszta hústömegként kezelését mások haszonelvét előtérbe tolva. Ezt nevezi a tudomány biologizmusnak, ez a náci és fasiszta eszmék alapja.

A 444.hu 2020. szeptember 4-ei írásában Szurovecz Illés azon lamentál, hogy az elöregedett hazai tanári kar veszélyesnek mondható azáltal, hogy milyen számarányban van jelen az oktatásban. Nem véletlen, hogy következtetéseit genetikussal magyarázza, ahol a cikkében idézett örökléstan tudósának kutatása csak arra terjedt ki, miket feltételeznek a vírusterjedést illetően, arra már nem, a terjedést megakadályozandó milyen társadalmi és gazdasági eszközökkel szükséges beavatkozni. A megoldóképletet a szerző alkotta meg, a genetikus érvelését önkényesen, több ponton illogikusan megfeleltetve az ő nézetének. A vírusterjedési kutatás egyébként úgy folyik a megszólaltatott tudósokat olvasva, hogy a valós fertőzöttségi arányról, országonként egységes módon számolt és közelítő adattal egyáltalán nem rendelkeznek. Nem is nagyon vannak kapcsolatban ezek a matematikusok és genetikusok a hatalom birtokosaival, hogy őket az egészen pontos fertőzöttségi számok begyűjtésére ösztönözzék.

A hivatkozott genetikus azon állítása is elég meredek, hogy adott fokú iskolában a tanárok egymásra nagyobb veszélyt jelentenek, mintsem a gyerekek rájuk. Ez a kijelentés az intézményenként változó korú tanárok valamint az idős tanárok veszélyeztetettségéről szóló cikk tükrében válik különösen ellentmondásossá, mert akkor nevezett iskolatípusban a 35 vagy 46 éves tanár is veszélyes egymásra nézve, és a legjobb, ha a nebulók tanítják egymást.

Írásom most nem a vírusterjedési elméletek matematikustól talán már csak az autószerelőkig meg nem mozgatott táborából érkező elméleteket szemlézi.


Milyen feladatot lát el egy tanár, ahol elsődlegessé válik annak elemzése, hány éves?

A 444-cikkben feltüntetett grafikonokból azt lehet leszűrni, hogy a tanári pálya gerincét a 30 és 59 éves közti korosztály alkotja, ezen belül a 40 felettiek dekádjai markánsabbak az annál fiatalabbaknál.
Ez az arány szignifikánsan nem változik azzal, hogy a vidéket elemezzük, vagy szakiskolákat, a lenti diagramm az óvodától a középiskoláig mutatja meg a pedagógusok életkorát:

screenshot_2020-09-05_a_virus_szempontjabol_sem_jo_hogy_igy_eloregedett_a_tanari_kar_444.png

A grafikont egyébként elemezhetem úgy is, hogy a 30-50 közti korosztály közel duplája az 50-59 közötti korosztálynak, és ez akkor megnyugtatóan hangzik, avagy a törzsgárdát a 30-59 közöttiek adják ki, és akkor nem igazán lehet érteni a hisztériát.


A tanári pálya az egyetlen, amelyik a társadalmi korosztályos összetételről nem hazudik a diáknak

Hogy néz ki Magyarország korfája 2019-ben a KSH szerint? Mitől olyan elborzasztó, ha van egy olyan szakma, ahol legalább korosztályosan közelítő valóságot lát a gyerek, egyébként élete során körülbelül utoljára az őt körülvevő világból?

screenshot_2020-09-05_magyarorszag_nepessegenek_szama_nemek_es_eletkor_szerint_1870-2060_1.png
Diagram: https://www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html

Egyáltalán nem értem, hogy mi történik a 60-dik életévben a tanári pályán, és azt sem, hogyha ez 10 %-ot képvisel az oktatásban, ahogy a társadalmi eloszlásban a 60 felettiek aránya ennnél jóval magasabb, akkor ebben mi okoz gondot?

Melyik az a réteg, amelyik abszolút kivonja magát a nevelésből, de annak legnagyobb haszonélvezőjévé válik?

Amennyiben a 444-cikkben bemutatott grafikonban elemzett óvodák, általános iskolák és középiskolák szülői értékezletén résztevők vagy a gyerekkel betegség esetén otthon foglalkozók arányát nézem, ott kb 1 %-ra tehető a magyar férfiak aránya, így még azt sem értem, milyen tapasztalati úton von le következtetést egy magyar férfi, milyen értéket képvisel egy 30, 40 vagy 60 éves óvodai vagy iskolai pedagógus egymáshoz képest, és milyen hatással van a gyerekére.

Nézzük meg a gyereket 3 és 14 éves kora között nevelők nemi arányát:

tanarok_nok_inkedscreenshot_2020-09-05_02_pdf_li.jpg
Szövegbox: Lannert Judit - Szekszárdi Júlia: Miért nem érti egymást szülő és pedagógus? / 18. oldal
http://real.mtak.hu/34840/1/02.pdf

A fenti kutatásból az is kiderül, hogy a magyar férfi két terülen vonja ki magát a jövő nemzedéket nevelő felelősség alól: amikor otthon van a kisebb, 14 év alatti gyerek, vagy amikor iskolában. Minden egyéb téren teljes mellszélességgel kiáll, milyen körülmények közt fejlődik a gyerek.

A közoktatás után a pénzkereső pozíciókban a hatalmi szerepet férfiak töltik be túlsúlyban, jelentős mértékben keresnek többet nőknél velük azonos pozíciókban is, úgy, hogy még az egyetemeken is jóval meghaladja a női diákok számaránya a társadalmi hányadukat. Az tény, a befolyásosabb egyetemi oktatói állásokban lesznek először túlsúlyban az addig csak 20 %-ban szereplő férfiak.

Tehát állíthatjuk, hogy egy gyerek több társadalmi valósággal szembesül egy baktalórántházai általános iskolában, mintha elmegy egy fővárosi online médiába dolgozni. A valódi fakenews az, amilyen társadalmi összetételben dolgoztat a felnőtt generáció, különösen a főváros.

Ebből a szemszögből nem meglepő, ha budapesti 35 éves, férfi médiamunkások állítják azt, hogy kik és miért tartanak hatalomban, kiket. Egy egészen szűk minoritás és a társadalmat legtorzabban tükröző réteg a saját prioritását féltve elemez társadalmi viselkedést.

A nő a gazdasági helyzet szempontjából, Szurovecz szerint az idős a vírus szempontjából haszontalan vagy káros. Átlag két gyereket óvodáig elindítani, legfőképp az iskolába már egyedül elengedhető 12 éves koráig lemenedzselni, miattuk munkából kiesni több évébe és energiájába telik egy nőnek és a nekik segítő, az újságírónak haszontalan, adott esetben aktív nagyszülőknek, mint amennyi ideig akkut gondot fog okozni a koronavírus.

Ha Szurovecz elve az, hogy az oktatásban pemanensen mondjuk a 30 és 45 közöttiek dolgozzanak, elemezni kellene azt is, folyamatosan melyik szektorba forgassuk át a 45 feletti tanárokat. Szerintem inkább meg kéne lepnie, hogy miért zsugorodik 10 %-ra az addig 40-50-80 %-ot kitevő réteg. Tán nem csak kirúgják nyugdíj előtt 5-10-15 évvel a tanárt? A 30 éves tanár adójából tartják el az 59 évesen munkanélkülivé vált tanárt?

2019-ben nem volt koronavírus, akkor milyen veszélyt jelentett a 60 év feletti életkor az oktatásra nézve?

Mi történik a nebulóval, ha csak minden 10-dik, őt az életre felkészítő tanár tud átadni olyan nézetet, ami a 60 évesekre jellemző? Mi történik a diákkal, ha azt látja, a tudást képviselő személyek közül csak minden 10-dik 60 év feletti?

Van-e valamiféle összefüggés a kapuzárási pánik hullámok, a bornout / kiégés jelenségnek az egyre korábbi és egyre gyakrabban ismétlődő jellegével annak, hogy nem látunk sok középkorút vagy időset értéket képviselő, befolyást gyakorló pozícióban?

Akar-e 70 éves korán túl is dolgozni az a tanuló, aki azt látja, 60 felett nem is léteznek emberek?

A vérfrissítés divatos, egyébként szoros jelentésében náci logikának gyakorlati megoldására legalább eggyel több mondatot le kéne tudni írni azon túl, hogy a kimerevített 2019-es évben hány % a 60 év feletti pedagógusok aránya, úgy, hogy sem nőknél, sem férfiaknál nem 60 év a nyugdíjkorhatár.

Szurovecz cikkében nem elemzi a 2019-ben meghirdetett tanítói és tanári állások számát, és az arra jelentkezők számarányát, pedig munkaerőpiacon általában egy hr-munkatárs vagy egy pályázó ezzel számol. Elég ritkán mérte tudását másokhoz, és még kevesebbszer választott ki munkatársakat, ha ez a mutató sem érdekelte.

Lentebb levezetem, hogy egy behatárolt számú, nem piaci alapú, zömmel állam által biztosított oktatásban számarányos korosztályos elvárást minden egyéb mutató elemzése nélkül nem lehet elvárni, tehát a számaránycsökkentés szükségszerűen a sokallt réteg állásától megfosztásával jár.


Élettani haszonelvűség fehérgalléros állásokban


A legszebb az egészben, hogy nem bányamunkásokról vagy balett táncosokról beszélünk, ahol valóban lehetnek fizikai korlátai a betöltendő állásnak. Magyarországon a másik legdivatosabb munkahelyi biologizmus, amikor fiatal illetve szülőképes nőt nem szívesen vesznek fel állásba azzal, hogy bármikor elmegy szülni, tehát tök haszontalan belefeccolni energiát.

Képzeljük el, hogy a munkaképes magyar lakosság 52 %-a veszélyes a cégnek 20 és 42 éves kora közt, de 38 felett meg már értéktelen. Ehhez képest a tanárok zöme általános és középiskolában nő, így ki sem merem számolni, hogy a valamikor elaggott tanárnő összesen hány hasznos, és másokat még nem veszélyeztető évet húzott le egy aktív korú férfi megítélése szerint, miközben annak 1-3 gyerekét is felnevelte, állásából kiesve. Majd ugyanez a nő segíti az apa helyett az anyává vált gyermekét nagyszülőként. Teljesen rejtélyes, hogy mitől nem ártalmas a folyamatosan segítségül hívott nagyszülő, és miért igen, ha ő tanári állásban, fizetésért, és nem a gyermeke két szép szeméért teszi azt?

Képzeljük el, ha egy nő baby sitter-i fizetést kérhetne a férjétől, óradíjban, avagy a nagyszülőnek legalább egy tanári bért kellene kifizetni, ha a nagyon elfoglalt férj meetingel vagy nyaral.

A koronavírus karanténban egészen megnőtt azon nagyszülők értéke, akik az online tanításban képesek voltak támaszként lenni a zoom-meeting rejtelmeiben elmerülő, a mosogatás közt magát menedzselni kénytelen szülők, közte férfiak mellett.

Nem méri fel a cikk és a genetikus sem, miért aggasztó  az életkor növekedése a mentális képesség és elhivatottság tükrében. A szülni rohanó nőknél sem nézi a munkaadó, ki és hányszor ejti teherbe őt odahaza. Adott esetben a félredugó férfi főnöke, veszélyeztetve ezzel épp saját cégét. Sosem a munkavállaló nőt teherbe ejtő férfit szankcionálják, ahogy az idős(ebb) tanárnál sem az őt megfertőzőt vizsgálja a cikk.

Az idősebbek munkához való jogát már genetikus és az egyik legtorzabb társadalmi mintát foglalkoztató online média elemzi. A 444 újságírói összetétele magasan veri a Fidesz-kormányt, indulásakor egy szaudi nőkonferencia szintjét hozta, 2011-ben, és nem a középkorban. Adott egy 2011-ben 42 éves ember, Uj Péter, aki egyetlen nőben sem tudott megbízni, amikor vállalkozást alapított.

szaudi-noi-konfr.jpgKép: Nőkonferencia Szaúd-Arábiában / orientalista.hu

A Kádár-érában az MTV gyárnyi méretű stábjában vágók, rendezők, gyártásvezetők, szinkronrendezők, hírolvasók voltak nők.

A 444 stábjában jelenleg 28 munkatársából 8 nő, ebből 4 van újságíró pozícióban. Bár a társadalom hangját képviselnék, de a valós társadalmi összetétel tökéletes inverzét alkotják korosztályban is.

A nő és idős annyiból előnyös a munkaerőpiacon, hogy őket elég jóval kevesebb bérért is dolgoztatni. Főleg, ha illető tanár. Amit megspórol a bérükön az állam, abból lehetne vírustesztelni a 28-45 közöttieket, nem?

A vírus és gazdasági helyzet jó közérzete meg abban élvez előnyt, hogy azok nem élő személyek, de a kegyeiket keresni fontos. Mi a jó a vírusnak. Szempontjából. Ezt pusztán a 444-cikk címének mondatalkotási technikájára hoztam fel: vírushoz viszonyítunk ember életét, és nem fordítva. A szerzőt az már nem érdekli, hogy a Túlidős Tanár szempontjából hogy jobb a vírusfertőzés.

Mindeközben az érzékeny adatközlés végett nagy port kavart a 37 éves brit nagykövethelyettes halálesete, de tudunk 25 éves, egyébként épp tanárnő koronavírus okozta haláláról is. Ezek természetesen nem zaklatták fel a 444 szerzőjét, egyébként is mindkettőjük élete hibahatáron aluli, de legfőképp, a koronavírusról alkotott valós tudásunkhoz mért számarányban elenyésző probléma. Arra kell ügyelni, ne ebbe a számarányba essünk mi.

Szurovecz legalább kiírhatta volna a korát, hogy tudjuk, érdemes-e még bejárnia a szerkesztőségbe, és meddig. Bár fölöslegesnek tartom, mert csukott szemmel megmondom, hogy ha magyar online médiában dolgozik, átlag 35 éves és férfi. Az online média megjelenése óta ez igaz. Hogy hova tűnnek az elmúlt mondjuk 25 év alatt a mindig 28-37 éves online médiadolgozók idősebb reinkarnációi, avatarjai, az egyébként a nemzetközi piaci szférában is egy fekete lyukhoz hasonló rejtély, mondhatnám, veszélyesebb a koronavírusnál. Sokkal több 40+os munkavállaló tűnt el magyar pozíciókból, mit ahány idős halott lesz munkavégzés során bármikor és bármilyen vírussal.


A fiatalabb korosztály létezésének gátja-e az idősebbek viselkedése vagy puszta létezése?

Tekintsünk el attól a trivialitástól, ha már élettani törvényszerűségek, hogy senki meg sem születik, ha nincs egy mára idős felmenője akár élőben, akár holtan, tehát elégtelen a még nem túl rozzant szülő is, kell egy elég rozzant vagy halott, de utódot nemzett nagyszülő, meg annak szülője is ahhoz, hogy valaki leírhassa, hogy sokan vannak az öregek valahol.

Így a kronológiai szalagon a pillanatnyi elhelyezkedés értékelése számomra érthetetlen mértékű hisztériát ölt, legyen az Európa vagy az iskolák tanári karának elöregedése. Főleg, hogy ezt egy apa és egy anya megtermékenyüléssel járó nemi aktusa döntötte el, hogy a létrejövő egyed másokhoz képest épp hol leledzik ezen a korfán, tehát az alapján rövid- vagy középtávú társadalompolitikai modellt vagy következtetést levonni, majd ítélkezni, ki és mikor dug, nekem kicsit nesönel dzseografik ízű, de a gólyahíres fővárosi zászló után túl nagy igényeink ne legyenek.

screenshot_2020-09-04_karacsony_gergely_hallgatott_gajdics_ottora_babazaszlo_kerult_a_pride-zaszlo_helyere_24_hu.pngKép: 24.hu / Budapesti Főpolgármesteri Hivatal / gólyás zászló, ami nem babazászló, de mindegy is

Feltételezem, a 444-cikk írója sem a következő 75 évet elemzi a koronavírus kapcsolatában, csak próbálná megúszni a következő 4 hónap szívást. Mert kb 30 éve folyamatosan, az oktatásban lekövethető folyamat számarányos eredményét elemzi annak tükrében, mi lesz velünk az elkövetkező karantén alatt.
Ennyi erővel számolgathatná azt is, hány rákos beteg foglalja el az ágyakat a koronavírusosokkal mit kezdeni nem tudó kórházakban. Ezt megtették helyette, a hatalmat birtokló aktív korúak, zömmel férfi politikusok és férfi kórházigazgatók, tehát ez le van tudva.

Az idősek haszontalansága, létezésükkel másokat akadályoztatása, veszélyeztetése számtalan aspektusban tör fel a közbeszédben, adott esetben rendeletek útján is. A Momentum soraiból jogalkotó pozíciókra aspirálva azt javasolták, hogy a szavazati akár jogát, akár meggyőződését egy szintén meg nem határozott korú, de természetesen nagyszülő adja át egy fiatalabbnak. A magát jövőkutatónak nevező épp saját korosztályos, felsíró eredményre is vezető aktusaival sincs tisztában − valami miatt ez a jól képzett, hatalomba igyekvő, bármilyen ökörséget bátran leíró személy szintén férfi − miszerint egyre többen nem lesznek nemhogy szülők, de nagyszülők sem, szóval marad a vén hülyénél kicsivel okosabb sarki fűszeres, aki szavaz helyette.

A 444.hu inkriminált írása most egy másik alapvető emberi jogot, a munkához fűződő jogot vitatta el korosztályos alapon, ugyanis életkori arányokról csak úgy lehet érdemben beszélni, ha vizsgáljuk azt is, hogy mi lesz azok sorsa, akiket létszámban sokallunk egy bizonyos, korlátos számú, nem piaci alapon szerveződő pályán.

Milyen módon lehet egy társadalmi csoport arányát csökkenteni egy szektorban?

A 444-cikk nem érezte szükségét levezetni, kinek, és milyen mértékben hasznos, ha tenne arról, hogy kevesebb idős tanár lenne az oktatásban. Arra sem tért ki az írás, hogy a home office-ban mennyivel teljesített jobban a szerinte még elég fiatal tanári kar, azaz miért a tanári pozíció birtoklása jelenti az egyedüli gondot a vírushelyzetben? Az otthon csücsülő, de távoktató idős tanár jelent-e veszélyt?

Felsorolom, milyen aspektusokat nem vizsgált a 444-cikk, csak mert nem érdekelte, mert a szerző sem nem idős, sem nem oktatásszervező, így akkor mit érdekli az újságírót, végül is csak tömegbefolyásol.

1. Nem tudjuk, ki számít idősnek a 444-nek: a koronavírus szempontjából meg nem határozott veszélyességi korhatárt hol húzná meg a nyugdíjkorhatár ismeretében, összevetve azzal, hogy a lehetségesnél korábbi nyugdíjba lépéssel milyen anyagi veszteséget szenved el a Túlidős Tanár? Azért 60-nál lőtte be Szurovecz, mert kerek tízesével színezték más színűre a sávokat? Létezik, hogy a kormány a 60 és 65 közöttiek nem elenyésző táborát biológiai pajzsként használta az üzletekben? Ezt csak azért kérdezem, mert munkaviszonyt és azt birtoklók számarányát azért valamely módon tisztázott munkajogi elvek alapján lehet megváltoztatni, ezt talán az Index példája után a 444 munkatársa is sejti. Plusz-mínusz 5 év ebben a korosztályban 800 ezer, potenciális munkavállalót érint.

Másrészt, ha az iskolaigazgatók még Szurovecznél is jobban féltik a Túlidős Tanárokat, akkor az empátiájuk hevében nem csupán a meglévő állásokra keresnek zsengekorút, de a meglévő állásokat is megtisztíthatják az elaggott rétegtől.

Van egy központi hasznossági vezérelv, és annak egyre jobban meg kell felelni. Ismerős?

Az sem egészen világos számomra, hogy a vírus miért csak iskolákban terjed: miért ne kéne mindenhonnan kirúgni egy meg nem határozott korú, idősnek számító, de ezek szerint még munkajogilag dolgozni jogosult személyt?

Nézzük végig a nagy létszámú és folyamatosan változó csoportokat befogadó munkahelyeket: egyetemi tanár, színházigazgató, színész, kiskereskedelmi üzletvezető, postaigazgató, kórházigazgató, orvos, gyárigazgató, bíró. A foglalkozási körök teljesen véletlenül lefedik az 1939. évi IV. törvénycikket.

Leánykori nevén II. zsidótörvényt.

Nem kell felszisszenni, mert abszolút haszonelvi alapon, a közjó érdekében indokolták akkor is. Ott is kizárólag számarányt kértek, nem mondták ki először, pontosan kit és hány főt kéne kirúgni. Semennyivel sem kegyetlenebbek a zsidótörvények kodifikációs magyarázatai, mint az, mi jó a vírusnak meg a tanárnak. Arról, hogy mit lehet tenni a koronavírus ellen, arról csak ultraviola tartományú fogalmaink vannak, de arról sokkal többet lehetett tudni, miért nem tud bekerülni az addiginál is nagyobb számban keresztény az oktatásba, valóban aggasztó volt-e a jelenlétük mértéke, és miért nem akar még több keresztény például gyárat alapítani vagy színész lenni. Ennek ellenére ott is a zsidók számarányát vizsgálták, mint ahogy a 444-cikkben is az idősek számarányát adták meg problematikusnak, és nem a fiatalok távolmaradását elemezték. A zsidótörvényekben sem azt vizsgálták, mi történik az őskeresztény körben, ha a gyereke iskolába jár. Átlag négy elemit. És ennek ki és mi az oka.


2. Idős tanárok számarányát csak kirúgással lehet jelentősen csökkenteni
Míg egy rizikósnak és üldözöttnek nevezett online média elindítható 100 %-ban férfiakkal, addig a kulcsfontosságúnak, genetikussal elemzett tanári pálya valami miatt nem vonzza a férfiakat.

Ha egy fővárosi 35 éves férfin múlna, Magyarországon 10 éven belül többszörösére nőne az analfabéta iskoláskorúak száma: nem lenne, aki tanítsa a gyerekeket, 18 év múlva már online médiát sem lehetne toborozni nem hogy férfiakból, de mókusokból sem.

A férfiak számára 20 %-os - óvodában ez 0,5 % körül mozoghat,  általános iskolában 10 % - arányban vonzó pedagógusi állások elemzéshez tudni kell, hogy ütemesen nem nő az iskolák száma Magyarországon, sőt, csökken.

Bezárnak kisiskolákat, gimnáziumokat, elűznek egyetemeket, összevonnak karokat. Tehát tömeges mértékben nem nő a tanári pozíciók száma idehaza. Egyetemi szinten egyenesen ritka a megüresedő állás, de középiskolaira sem hemzsegnek az álláshirdetések. A betöltetlen tanári állások fiatalok távozásával nőnek csak, és főleg az általános iskolai szinten, ott is főleg vidéken és kisebb településen. Bár van tanárhiány, de idősek számarányának lényegi csökkenését, ami a cikk által felvetett vírushelyzetben is érzékelhető változást hozna, csak idősek kirúgásával lehetne elérni, és akkor lásd mint fent, munkajog. Azt ugye nem gondoljuk, hogy 120 Túlidős Tanár halála elenyésző szemben például 400 Túlidős Tanár halálával.

Az üzletekben sem azt írták elő, hogy 5 % lehet csak a boltban tartozkodó 65 év felettiek száma, hanem 0 az adott időzónában. Már miért lenne értéktelenebb a tanító öreg, mint a vásárló öreg?

Hiányolom ezt a számarányt is a cikkből: még hány Túlidős Tanár potenciális halála elfogadható a 444 számára? Ami "a vírus szempontjából még jó", ahogy a cikk címe jelzi. A vírus mikor érzi jól magát?

Szurovecz nem azzal érvelt, hogy az idősek jobban fertőzőek, vagy ők fertőződnek jobban − bár a cikkben hivatkozott genetikus tett erre kísérletet, rejtély, mire alapozta ezt, ugyanis valódi fertőzési adathoz sehonnan sem juthatott hozzá − ő egyszerűen csak szeretné őket megvédeni. Ahogy Orbán a magánnyugdíjpénztárakat és a zsidókat.


3. Mennyiben jelent védelmet az állásvesztés a vírussal szemben?
Rendben, kirúgtuk a Túlidős Tanárt, hogy megvédjük őt, esetleg felvettünk mellé 15 egyáltalán nem vírusterjesztő fiatalt, vagy elment idő előtt nyugdíjba, ezzel az arcpirítóan szánalmas magyar nyugdíjnál is alacsonyabb értéken.

Mert egyébkén tolonganak a Túlidős Tanárok helyett fiatalok. "Egyre felkészültebb és motiváltabb" magyar fiatalok, ahogy erről egyetemi és főiskolai tanárok lehangolóan beszámolnak...Legalább a vírus érdekében iparkodhatna az ifjúság, hogy ne legyen egyre szánalmasabb a tudások és tanulni akarásuk nemzetközi szinten, nem? Vagy ott ki a felelős? Kinek a számaránya? Amikor ezek a lenézett idősek tanultak, nemzetközi élvonalú volt az egyetemi oktatásunk. Az 1945-50 közt a magyar egyetemeken tanulók alapoztak meg tanszékeket. Véletlen egészen magas volt azok számaránya 1945 után, akik születésükkel járó jellemzőjük okán bolognai, prágai, párizsi egyetemekre kényszerülve − a tanulmányaikat akár orvosi, akár jogi pályán az ottani nyelven csont nélkül folytatva − hazatértek diplomát honosítani, és egyetemi állást vállalni. (Jelen cikk szerzője egyetemi levéltárban is kutat, és nem hasraüt, mint Illés.) Ma egy átlag fiatal mikor dobbant cseh, olasz vagy francia nyelven folytatni az egyetemet minden zökkenő nélkül? És főleg, kiknek a pénzén tudja megtenni?

A koronavírus meg nem határozott irányú terjedése miatt a munkavégzéssel önálló minőségi életétől megfosztott nyugdíjas immáron értelmes feladat nélkül maradva, egy lehetséges újabb karantén során a négy fal közé zárva máris nagyobb biztonságban van: a vitamindús étkezésre, magánegészségügyi ellátásra esélye sincs, mentálisan meg tökéletesen kielégíti a magyar televízió és a horgolás, az ötödik emeleten a répa kapálgatása. Esetleg olvasgatja az online médiában, hogy Barnabás a szavazati jogát, Illés meg a munkáját venné el.

Milyen védelem egy idősnek a börtönkarantén?

A tavaszi karantén-időszak egyik legtöbb vitát kiváltó intézkedése az idősek védelmét megcélzó sávos vásárlási szakaszok voltak. Itt is természetesen a 65 alattiak berzenkedtek jobban, hogy nem elég, hogy eddig reggel pöffeszkedtek a tömegközlekedésben idősek − mi a fészkes fene dolguk van nekik reggel − de most már egyenesen elveszik a levegőt és életteret az ábécékben is a fiatalabbaktól.

A szocreálban, amikor a vállakozói vagy szabadfoglalkozású szféra még nem nőtte ki magát, a napközben utcán lődörgők szúrták mások bioritmusát és tevékenységét előírni szándékozók szemét: akkor a reggel 8-tól délután 4-ig iskola, gyárszalag vagy ceruza intervallumból lógtak ki egyesek.

Sokak szemében az állampárti komcsi hivatalnok vagy médiamunkás valami elaggott, naftalinszagú személy, miközben ilyesféle ötleteléseket, hogy ki szüljön többet, vagy hol húzzunk meg a számarányt, a mindenkori aktív korosztály talált ki.

Szurovecz Illés sem elemez semmit, csak beleszól mások dolgába, mikor dolgozzon, hol dolgozzon és hány éves koráig dolgozzon.

Míg az interneten ellágyulva osztogatták az erkélykoncerteket többen, hogy legalább ne pusztuljanak meg a négy fal közt, a többségnek fel sem tűnt, hogy a bezártságra ítélt idősek, közte nyugdíjasok sétára, bevásárlásra, szomszédolásra, színházra korlátozódott addigi napi tevékenysége nullára csökkent a karanténnal. Már arra sem érezhették magukat alkalmasnak, hogy ők maguk döntsék el, hogy a polcról melyik tejet választják ki maguknak.

Aktív korúak írták le folyamatosan a karantén alatt, hogy jobb lenne, ha az idősek ki sem mozdulnának otthonról. Ugyanígy szóltak be egyedülállú anyának üzletben, miért hurcibálja magával a gyerekeit a boltba.


A munkavégzés pusztán fizikai mozgás, vagy biológiai és mentális létfenntartás?

Az aktív réteg a fizetett munkavégzésre nem kötelezettségre egyfajta hobbiként, szabadságként tekint. Ők alanyi jogon gondolják magukat fontosnak egy munkahelyen, nem beszélve az abból származó jövedelmről. A Maslow-piramis elve alapján arra nem is gondolnak, hogy nem csak számukra nem kizárólagos tényező a pénz a munkavégzés során, de a hasznosság érzete, az alkotó tevékenység az emberi létezéshez elengedhetetlen érzetét is megadja egy munka. Egy nyugdíjasnak ez többnyire nincs meg.

Mi történik, ha a Túlidős Tanár unokáját, gyerekét kirúgják a munkahelyéről, például egy bedöntött médiától, és mivel a nagyszülőnek-szülőnek van egyedül biztos bevétele Magyarországon, ha nyugdíjas − ezt hitelkibocsátó bankok eljárási menete igazolja, legkönnyebben nyugdíjas kap hitelt, mert egy igazgatónak is bizonytalan az állása − elmegy a kirúgott fiatal a Túlidős Szülőhöz, Nagyihoz pénzt lejmolni és vírust átadni. Avagy elmegy neki bevásárolni, mert minden otthon dekkoló Túlidős Tanár és Túlidős Ember legjobb, ha otthon vegetál, és mindegyik körül hemzsegnek a segítőkész ifjabb rokonok, akik egyébként egyre jobban ráérnek az egyre szaporodó állásvesztéssel 4 kerülettel, 78 vagy 178 kilóméterrel arrébb bevásárolni másnak is.

A fiatalabbak igyekeznek online vásárlást bonyolítani, így hamarosan nemtúlidős pénztárosra, elárusítókra sem lesz igény, de diákpolcfeltöltőre sem.


Kik végeznek vírus elleni effektív védelmet Magyarországon?

Nekem, még nem annyira Túlidősnek, de sokak szemében Középkorúnak nem a Túlidősek megvédése, azaz a velük mindennapi életükben kib***ása okoz védelmet a vírussal szemben, hanem például a hazai 25 év alattiak 1 %-os maszkviselési aránya, a MÁV-on a 8 %-os maszkviselési arány, az üzletekben az egyre gyakoribb, jólöltözött, akár 30-40-esektől is észlelhető maszkviselés hiánya. Sem a genetikus nem oldja meg a fertőzési problémámat, sem a vírusegységeket számolgató matematikus, akiket nem érdekel sem a maszkot nem viselő 22 éves, sem a maszkviselést meg nem követelő üzlet és MÁV. A színházak is csak ajánlják a maszkot. A tesztet nem vásárló kormány sem érdekli a genetikust, miközben erről elég olvasás útján értesülni, inkább tippelget, ki mennyire fertőz.

Én a 444-cikk szerzőjével érezhetően ellentétben kellett járjak bevásárolni karanténban idős személynek, és ez a feladat nem csökkentette, csak növelte az én fertőzési veszélyeztetettségemet is, nem beszélve a pihenésre szánható idő radikális lecsökkenését, így különösen nem értem, miért jó a vírusnak, ha egyre kevesebb idős ember dolgozik, és egyre több szorul mások segítségére.

Filozófiailag és biológiailag az a Túlidős Tanár egyazon ember azzal, aki épp arról lamentál még fiatalabbként, hogy miért vannak ennyien amazok, úgy, hogy pontosan tudjuk, hogy a fiataloknak a magyar közoktatásban számolgatott vagy hiánya, vagy valamilyen jelenléte alapvetően a fiatalok döntése miatt alakult úgy, és nem mások miatt.

A cikk egészen másként nézett volna ki, ha leírja, megkérdezi, hol van a fiatalabb korosztály felelősségtudata és áldozatvállalása a jövő nemzedékének fejlesztésében, bár ezt a kérdést vírus nélkül is fel kéne tenni. Közte a fiatal magyar férfiaké.

Az az irritáló idősebb tanár egész pályáján meghozta azt az áldozatot, hogy számtalan teljesen érdektelen, egyszerhasználatos tárgyakat vagy feledhető szolgáltatást nyújtó cégnek is munkaerőforrást képzett az ott dolgozó droidnál jóval alacsonyabb bérért. 

Hol vállal nagyobb terhet a vírushelyzetben egy fiatal, és mit tesz meg egy fiatal, hogy segítse azokat, akik veszélyeztetettebbek egy vírus helyzetben? A koronavírus és oktatás kapcsolatában gyermekfelügyelők, kiscsoportos oktatást szervezők hiánya okozza a gondot, nem az idős tanárok létezése. Az oktatásra nem fordított adóforintok hiánya a legnagyobb gond. Például az extraprofitos cégek finanszírozhatnának oktatást, ahogy ezt nem teszik. Ahogy a vállalkozó réteg adományozhatna oktatásnak, ahogy nem teszik.

Ezzel szemben elsősorban városi és képzett szavazók bármikor összedobnak 2x is 200 milliót egy 0 %-ot sikeresen elért pártnak, akiket alakulásuk óta sosem mértek 1 % fölé, és akik erre ráhúztak még 25 millió banki hitelt. Felelős állampolgárként és politikusokként becsődöltetve a pártot, és az állampolgárokra terhelve még ezt a 25 milliót is. Ha magánszemély teszi, megy az utcára, ha párt, benyeli a bank. Ők sem a 60 feletti, esetleg közgadaságtant tanító tanárok voltak. De nem is a segélyre vagy kiló krumplira váró borsodi mléyszegénységben élők. Egy mezítlábas biztosítói ügynök képzésen ezzel a tudással elvéreznek az első hetes önköltséges képzésen.

Ugyanakkor esélyegyenlőségi iskolák koldulnak a neten pártíz milliókat, szinte a teljes közönnyel találkozva.


Ki a felelős az oktatási helyzetért? Ki a felelős a koronavírust elsődlegesen kezelendő egészségügyért?


A magyar adóforintokról döntő réteg aktív korú és túlnyomó részben férfi. Az, hogy az oktatáshoz és egészségügyhöz képest lényegesen nagyobb arányú költés megy élsportra, azon belül focira és akár honvédelemre, annak haszonélvezői szintén a fiatal aktív korúak és döntően férfiak.

Nyilván, ekkor veszi elő a Momentumtól Barnabás az ötletét, hogy az idős ne szavazzon, mert ő tartja hatalomban az oktatást és egészségügyet elsorvasztó kormányzatot. A lerohadt kórház és többmilliót kereső focista a mai nyugger álma, igen.

Erre mondom én azt, hogy akár egyetemi tanárnak is lenni 30 éve sem volt kifizetődő dolog, a vidéki tanítóról nem is beszélve, és a tendencia nem most kezdődött.

A 444-en hivatásos sport témájú cikket állandó dolgozó ír, népszerűsítenek olyan területet, amelynek társadalmi haszna a nullával egyenlő, mi több, mára az ország becsődöltetésének és korrupciójának a motorja, míg az egészségügyre idén lett egy blogger orvos szerzőjük. Szerintem nyugdíjas szerzőjük nincsen. Márha azt elemzem, szócsövet melyik társadalmi réteg kaphat médiában, hogy a számára fontos területről véleményt formáljon és másokat befolyásoljon, kire szavazzon.

Nagyon nehéz azt modellezni, hogy egy mai idős hol képes befolyásolni tömegeket, esetükben a puszta számarányos létezésük akár a média, akár a politikusok, akár a szavazók legfőbb gondja.

A hatalmat és médiát a fiatalabb, képzettebb, elsősorban városi, azon belül is fővárosi aktív korúak birtokolják, és mit ad isten, ezzel sem mennek semmire, legalább is ezt állítják, hogy az ő szociális helyzetük és komfortérzetük a legrettenetesebb idehaza.

Mert azt ne feledjük el, ellenzékinek lenni is kifizetődő, és egy szerkesztőségben irkálni, hogy sok az öreg tanár, már ez is láthatóan kedvezőbb pozíció, mint elmenni Baktalórántházára tanítani, befolyásolni, hogy a neked tetsző fővárosi arc kerüljön hatalomba, és a neked tetsző médiát tartsák életben.

A falusiakra és öregekre tolt szavazati felelősség egyáltalán nem igaz, ahogy visszatérően sugalmazzák. Egy magára valamit is adó pártnak elég vegyes a szavazói köre. Én inkább titkolnám, ha úgy akarok közpénzhez jutni, hogy a társadalom mondjuk 40-60-80 %-át magasan lenézem, mert ma menő csak olyan párt és kommentelő lehet, aki ekézi a nyuggereket.

Inkább az a valós kép, hogy a fiatal városi szavazók 0-5 %-os új pártokat tudnak csak hosszú távon életben tartani.

A 2010-ben a politikai térbe került, úgymond a "zelmúltnyócévtől mentes" pártok közül kettő is szétesett, épp azok, akik a fiatalabbakat kívánták megcélozni. A Jobbik szavazói körének 30 %-a egyetemistákból került ki fénykorukban. A 2010 utáni első, az autokráciát megalapozó Orbán-ciklusban együttszavazott a Fidesszel, ezt támogatta az egyetemisták 30 %-a.

A Jobbik töredékére zsugorodott, a kezdeti sikereinek tekinthető nézeteinek 98 %-át ma elhallgatja vagy látszólag megmásította, tehát azok, akik beléjük szerettek cigányozó-zsidózó-buzizó-mélymagyarkodó fénykorukban, most ott állnak tátogva, szellemi táplálék nélkül maradva. Az ő kegyeiket igyekeznek kiszolgálni a gólyazászlós, székelyzászlós, nemzetezős ellenzéki fővárosi politikusok.

Az orbáni autokrácia konszolidációjának legnagyobb felelőse a fiatalokat megcélzó Jobbik és a lehetmásként beakasztani, de országos bázist nem építeni, városi értelmiséget megszólító LMP. A kétmilliós fővárosunk élén egy 8 éve 0 %-on álló párt vezetője ül, ő a fiatalok ikonja. A Párbeszéd a választók 8 évét arra használta fel, hogy 0 %-on tartsa magát. Lehetne a Párbeszéd is 5, netán 12 %-os, de nem akar annyi lenni, most sem akar annyi lenni, és a szavazóik sem akarják, hogy 12 %-os legyen.

Kereshetünk minket irritáló idős vagy tanulatlan vagy falusi szavazót, de ha a fiatal városi szavazót elemzem, ezt tudom összegezni az elmúlt 10 évben. Ez visszaélés a szavazók bizalmával, másrészt harmatgyenge. A tüntetéseink csoportját bőven a 40 felettiek alkották, már amikor nem 30-100 fő lézengett kint, és nem az internet volt a tét, hanem kicsivel összetettebb gondolkozást igénylő Alkotmány vagy az a média, ahova be nem teheti lábát online újságíróként egy idősebb személy.

A Momentum egyelőre egy éve tartja magát a Jobbik színrekerülésnek 66 %-án, zömmel a széthullott Jobbiktól nekik átmentett önkormányzati posztokkal, ami dicséretes eredmény egy 8 éve 0 %-on és 10 éve 4-5 %-on, mára 2 %-on leledző Párbeszédhez és LMP-hez képest. Az a réteg, akiknek teljesen mindegy, hogy valaki hol zsidózik, hol az EU-t köpködi, hol EU-posztra tör, az a Jobbik megmaradt bázisa, az ő és szövetséges pártok bevallása szerint zömmel fiatalok. Tehát azok tartottak ki a Jobbik mellett, akik szerint abszolút mindegy, mit ígérünk a választóknak, csak az a lényeg, hatalomra kerüljünk. És ezek zömmel városi fiatalok.


Mit kezdjünk a korosztályos arányokkal munkahelyeken?

A munkaerőpiac jelentős részén a korcsoportos számarányokkal nem kellene törődni: vonzóvá kellene tenni életpályákat, finanszírozhatóvá kéne tenni karrierpályákat, és legfőképp hosszútávú jövőképet látni oktatásban, így különösen értékessé kéne tenni ezt az életpályát. Majd pedig a felvételi elbírálásnál kizárólag képességbeli és tapasztalati elvárást kell előírni, amely sem korbeli, sem nembeli, sem származásbeli megkötést nem tartalmazhat. A kiválasztók habitusától a legtávolabb kell álljon az ageizmus, szexizmus és rasszizmus.

Ennek elérése pedig hangsúlyosan az aktív korúak dolga. Különösen vagy a hatalomba igyekvő, vagy a tömegbefolyásolást uraló fiatalabb korosztály dolga. Például azzal, hogy nem befolyásolunk széles közvéleményt ageizmussal, és próbálunk valamit tanulni Magyarorszság évszázados veszteségeit és lemaradását okozó biologizmusról és kirekesztő nézetekről.

A 444-cikk semmit nem tett hozzá a koronavírusról alkotott ismereteinkhez, közelebb sem vitt a hisztéria nélküli megéléséhez. Megszületett a sokadik töltelék írás a témáról, miközben hosszú távon megalapoz egy olyan nézetet, amely munkafelvétel esetén hátrányban részesít idősebb korút.

Utóbbinak az az eredménye, hogy a munkaerőpiac kiadobja az erőforrásának jelentős részét, tehát pazarló és ostoba.

Ahogy végtelenül pazarló a hazai nemzetközi cégpiac is az átlag 28-40 éves korú munkavállalókkal. Sok más ok mellett ezért versenyképtelen, mert egyedüli célja a magyar menedzsmentnek, a magyar közigazgatásnak vagy a választók pártpreferenciájának is a rövid távú munkatapasztalat és a droid szintű megfelelni vágyás. A hazai álláshirdetések követelményei pontosan ezt a spektrumot fedik le 97 %-ban. Érdekképviseletet, társadalmi érzékenységet munkahelyeken fiatalabb korosztálytól alig tapasztaltam, mégis, azt gondoljuk, a politikai képviseletben vagy az oktatási pályán a sikeresség egyedüli kulcsa a megélt, megtapasztalt évek száma. Minél kevesebb, annál jobb.

Az egyre inkább kitolandó nyugdíjkorhatár mellett ideje lenne a szemléletünket is fejleszteni annak tekintetében, milyen hasznosságot képvisel az egyre szélesedő arányú, dolgozni vagy akaró, vagy munkára kötelezett idősebb korosztály, akik logikusan tapasztaltabbak, többféle területet megismertek, összetettebb társadalmi szempontokat átlátó korosztály. Amikor egy idősebb jövőt tervez, neki az az előnye, hogy ő saját magán érzi, mi lehet annak a döntésnek 10-20-40 évvel idősebb korában megélhető hatása.

Az a tömegbefolyásoló személy, aki a saját életét akár 10 évvel később is elképzelni képtelen, folyamatosan csak egy nemben, korban, földrajzilag és világnézetben leszűkített társadalmi csoport élethelyzetét és hasznát elemzi, az inkább vakondhoz hasonlítható.

Magyarország társadalompolitikája a középkorhoz hasonló, amikor az átlag életkor nem érte el a 35 évet, így körülbelül 15 évet kellett lemenedzselniük, mert jogai még a gyerekeknek nincsenek.

A gyermekekkel, közép- és időskorúakkal aktívan, őket értékes és egyenrangú félként tervező jövő hatása a koronavírusnál kicsivel túlmutat.


Eszes Beáta

Címlapkép:
Az 1982-es, The Wall - A Fal című Pink Floyd-filmből ismert Gerald Scarfe-karikatúra.
The Guardian / Alamy Stock Photo

süti beállítások módosítása