Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Egyenes járat oda

2015. május 16. - Toadwart66

20091210125842.jpg

Spekin Iván a Magyar Posta Zrt. 7. sz. számú postahivatalának alkalmazottja türelmesen várt a hajnali buszra. Nagyon szokatlan dolgokat  vett észre maga körül, de nem tudta határozottan eldönteni, hogy valójában mit is talál furcsának. Az idő átlagos, sőt határozottan kellemes volt. Nem érzett magában semmi feszültséget. Halálosan nyugodt volt. Általában ez nem így szokott lenni, mivel az embereket rendkívüli módon idegesítőnek találta. Ha pedig azok átalakultak ügyfelekké, már kifejezetten gyűlölte is őket. Mindenféle unalmas csekkeket dugdostak az orra alá, amikhez neki az égvilágon semmi köze nem volt. Azzal szórakoztatta magát, hogy gondolatban átalakított őket állatokká. Olyanokká, amihez szerinte a legjobban hasonlítottak. Ez rendkívül mulatságosnak tartotta. Nyüzsögtek a nyulak, tengerimalacok, kutyák, macskák. Még egy óriási hangya is volt köztük, hatalmas rágókkal. Egy hangyaképű ember. Nem megszokott látvány egy közönséges postahivatalban.

  • Jó napot! Ezeket szeretném feladni! - mondta egy vaddisznó. Spekin elgondolkodott azon, hogy vajon mit akarhat egy vaddisznó ennyi pénzzel. Mivel foglakozhat? Kukorica kereskedelemmel? Szarvasgombával? Földmunkával? És ráadásul még beszél is. Automatikusan elvette tőle a pénzt és a csekkeket. A pénzt megszámolta, a csekkeket átfuttatta az elektromos mángorlón, a visszajárót odacsúsztatta a páciens csülkeihez. Legszívesebben kellemes dagonyázást kívánt volna neki, de inkább csak mormolt valamit, hogy szívesen. Szívesen. És kellemes röfögést!

Egy róka jelent meg előtte. Rendkívül választékosan öltözött rókáról volt szó. Ravaszkásan mosolygott és átnyújtott neki egy köteg csekket, valamint egy köteg pénzt. Nem tetszett az arca. Egyenként leellenőrizte a bankjegyket, de mind rendben volt. A róka gúnyosan vigyorgott. Mindegy. Spekint nem nagyon érdekelte, hogy a rókák miként juthatnak ilyen magas összeghez. Tisztességes módon biztos nem. A birkák becsületesek, de nem sok pénzük van. Talán ő maga is hozzájuk tartozik.

A busz érkezése riasztotta fel az álmodozásából. Gyorsan körbenézett. Meglepően sok volt az idős utas. Mit kereshetnek itt ilyen korán? - gondolta magában. Talán valami nyugdíjas kirándulás lehet. Udvariasan előreengedte őket. Vidáman és fürgén pattantak fel a buszra, roppant egészségesnek tűntek.

Nem látott közöttük ismerős arcokat, csak csupa idegent. Elbizonytalanodott. Ez a jó busz egyáltalán? A sofőr, egy rendkívül szikár alak, különösen mély, de barátságos hangon megszólalt, de úgy, hogy nem is pillantott rá.

  • Jöjjön csak! Jöjjön kérem! Ne féljen már! Ez  az a járat, amelyikkel jönnie kell. Ismerem is magát régóta. Szálljon csak fel nyugodtan.
  • Köszönöm. - mondta Spekin bizonytalanul - Tessék, itt a bérletem.
  • Nem, nem. Nem kell, köszönöm. Itt mindenki ingyen utazhat. Foglaljon kérem helyet. Rögtön indulunk.

Egy élénk, idős, vidám hölgy rámosolygott. Valójában az az összes idős hölgy és öregúr meglehetősen virgonc volt.

  • Üljön csak ide, szegény fiatalember, bátran. Sajnálom, hogy velünk jön, de ne aggódjon. Nagyon kellemes út lesz. Én már évek óta várok rá. Régóta nem éreztem már magam ilyen pompásan. Szinte újjászülettem. Remélem nem zavarja ez a kifejezés. De tényleg ezt érzem.
  • Nem, hölgyem. Nem. Egyáltalán nem zavar. - kissé megdöbbentette  a mondat. Vajon miért sajnálja őt? Az igaz ugyan, hogy utált munkába menni, de nem ez  volt a legszomorúbb dolog az életében. Ott maradni és nyolc órán keresztül dolgozni. Na, az tényleg tragikus, de sajnos ez van. Pénz nélkül a mai világban meghal az ember. Ő ezt az állapotot még rendkívül korainak találta. Inkább a postahivatal állatkertjét választja helyette. Hátha befut ma egy víziló is. A vízilóembereket  roppant szórakoztatónak találta. Kicsit el is mosolyodott. Postaszafari.

Szórakozottan kinézett az ablakon. Déja vu érzés öntötte el. A táj ugyan ismerős volt a számára, de ekkora hegyek egyszerűen nincsenek Magyarországon. Felértek az egyik tetejére és a legnagyobb megdöbbenésére a háttérben megpillantotta a tengert. A szomszédja vidáman közölte:

  • Istenem, a Balaton. Szegény férjem nagyon  imádta. Itt voltunk nászúton is. Nagyon, nagyon régen történt. Én megöregedtem.
  • De, asszonyom. Ez a tenger. Úgy látom a Földközi. Voltam már erre többször is.
  • Ne bolondozzon már fiatalember. Persze, hogy a tenger. A magyar tenger.

Nem értette. Nem ugyanazt látják? Milyen busz ez egyáltalán? Munkába indult, nem turista  kirándulásra. Nagyon megbánta már, hogy megbízott a sofőrben. Elhatározta, hogy szól is neki. Ekkor pillantotta meg az Eiffel tornyot. Ettől teljesen lebénult. Feltűnt a Notre Dame. Ez őrület! - gondolta. Az életben soha nem volt még ennyire rémisztő álma. Halálosan megrémült. Már nem akart felállni. Aludni akart és valami egészen másról álmodni.

  • Nézze! Nézze csak milyen csodálatos innen nézve Prága! Gyönyörű! - mondta az idős hölgy, élénken csillogó szemekkel.

Spekin homályos szemekkel kinézett és megpillantotta a Towert. Rendíthetetlenül száguldottak tovább. Velencében a csatornákban gondolák ringatóztak. Hihetetlen módon, de a buszuk a tengert hasította. Tisztán érezte, hogy ő ezt az utat egyszerűen nem fogja túlélni. Próbálta felébreszteni magát, de nem tudta kinyitni a szemeit, mivel azok már nyitva voltak. Az általános iskolája tűnt fel. Az osztálytársai az udvaron játszottak. Köztük volt ő is. Boldogan szaladgált velük. Nem gondolta volna, hogy az őrület ilyen hirtelen tör rá az emberre. Ráadásul ő tudta, hogy ez őrület, tehát nem lehet őrült. Egy templomhoz érkeztek. Ahogy közelebb érkeztek. felismerte az ifjú párt lépcsőn. A felesége és ő voltak azok. 10 éve váltak el és két éve nem is látták egymást. Az öregasszony csendesen sírdogált. A könnyek lassan gördültek le az arcán.

  • Karácsony van. Már tizenöt éve, hogy meghalt a férjem. Pont karácsony másnapján. Azóta nem tudom elviselni ezt az ünnepet.  Nagyon szerettük egymást. Az utolsó időben rettenetesen szenvedett, de erős volt. Tartotta magát, mivel nem akarta, hogy gyengének lássam. Szeretném újra látni. Akár gyengén is. Hiányzik nekem.

Spekin nem értette. Kint vidáman sütött a nap. Hogy jön ide most a karácsony. Szegény nagyon szenilis lehet már. Mikor jön már el az az átkozott hajnal. Halálosan fárasztotta már az egész. Egy ismeretlen tájon vágtak át. Mint egy amatőr festő által festett tájkép, amelyre az alkotó megpróbált mindent odapingálni, amit csak tetszetősnek talált. Csupán egy giccses álom. - nyugtatta meg magát.

Egy hatalmas mezőhöz érkeztek, ahol egy csoport ember várta érdeklődve a buszukat. Nem értette, vajon mit keresnek itt. A jármű lassítani kezdett, majd megállt a gyülekezet előtt. Az ajtók felszisszentek.

  • Megérkeztünk hölgyeim és uraim. Ugye nem is volt az egész olyan félelmetes. Mindenféle ostobaságot összebeszélnek rólam, pedig valójában senki sem ismer.

Az emberek fürgén leszálltak. A két csoport összekeveredett és boldogan ölelgették  egymást. A szomszédja egy nálánál jóval fiatalabb férfiba karolt bele. Nagyon boldognak látszottak.  Spekin remélte, hogy végre felébred. Talán végre valahára megszólal az az átkozott ébresztő a mobilján. Máskor gyűlölte, de most nagyon hiányzott neki az ismerős, de utálatos hang. Vajon hol a halálban lehet?

A sofőr megfordult. Spekin rájött, hogy a sofőr nem is szikár volt. Nem lehetett az, hiszen nem is volt rajta hús. Egy barátságos koponya vicsorgott a sofőrsapka alatt. Két sötét szemüreg meredt rá. Érdekes, de valahogy nagyon vidám és szimpatikus arca lett volna. De mivel nem volt neki, így csak így érezte.

  • Látja Spekin úr, nem is vagyok olyan félelmetes. Nézze csak! Még kaszám sincs. - mondta tréfálkozva.

Spekin mindent azonnal megértett. Teljesen megdöbbent. Hebegve, rekedt hangon szólalt meg:

  • Hiszen én akkor már... De én... de én... én még csak harmincnyolc éves vagyok. Most akkor ennyi volt az egész életem?

 “Senki sem tudja, hogy az ember számára végül is a halál nem válik-e a legnagyobb áldássá; és mégis, az emberek úgy félnek tőle, mintha tudnák, hogy ez a legnagyobb átok.” 

EzSzókratész

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr827462722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.