Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Hitler és Lenin különös barátsága

Szenzációs történelmi dokumentum került elő egy irkutszki levéltárból

2015. június 05. - Toadwart66
Az eddig is köztudott volt, hogy Lenin az Első Világháború idején Svájcban, pontosabban Zürichben tartózkodott. A császári katonai hírszerző szervezet, hogy az ellenséges Oroszországot gyengítse, 1917-ben megszervezte a kommunista forradalmár és 33 társának Szentpétervárra csempészését. Az akció sikeres volt Lenin április 16-án megérkezett Szentpétervárra. A város kényszerűségből később fel is vette a forradalmár nevét.
10389692_284700201728828_5702692656402073015_n.jpg
Vlagyimir Iljics egy stilizált festményen
Az újabb kutatások azonban kiderítették, hogy ezt megelőzte egy sikertelen próbálkozás is, amelyet azonban a német és az szovjet titkosszolgálat is szigorúan titkolt. A németek már 1917 januárjában megpróbálták egy lepecsételt vagonban, 25 társával együtt, Oroszországba csempészni Lenint. A jól szervezett akcióba azonban végzetes hiba csúszott, amikor az Elzász–Lotaringiai Birodalmi Vasutak Császári Vezérigazgatósága a szerelvényt Bécsbe irányította át. Erről a titkosszolgálat csak későn értesült. Villámgyorsan kellett cselekedniük.
Egy megbízható őrvezetőt és két társát küldték sietve gépkocsin Bécsbe. Az őrvezetőt Adolf Hitlernek hívták, akiből később különös körülmények között birodalmi kancellár lett.
hitler_1.jpg
Adolf Hitlernek ekkoriban még egy teljes bajusz állt a rendelkezésére
Leninék eközben, mit sem sejtvén a fatális tévedésről, békésen szunyókáltak a lepecsételt vagonban és csak Bécsbe érkezésükkor riadtak fel. A bécsi vasutasok kinyitották a szerelvényt, amikor a legnagyobb megdöbbenésükre négy anarchista kinézetű férfi ugrott ki a vagonból. Lenin azt hitte, hogy megérkeztek Szentpétervárra, és társai lelkes tapsolása és éljenzése közepette, azonnal gyújtó hatású beszédet mondott. Az elképedt osztrákok nem tudták mire vélni a négy férfi furcsa viselkedését. Néhányan szánalomból némi aprópénzt adtak a hangoskodó társaságnak. A vasúti alkalmazottak értesítették az osztrák rendőrséget. A rendőrség és Hitlerék szinte egyszerre érkeztek a pályaudvarra. Hitler gyorsan felmutatta a német katonai parancsot, majd Leninékhez sietett, s pár szóval elmagyarázta nekik a történteket.
Lenin összeomlott, teljesen letaglózta a hír. Hitler próbálta vigasztalni a zokogó forradalmárt, biztosította róla, hogy a következő próbálkozás biztosan sikeres lesz. Még a zsebkendőjét is felajánlotta, amit Lenin köszönettel elfogadott és rendeltetésszerűen fel is használt. Hitler nem kérte tőle vissza.
- Milyen következő próbálkozás? – kérdezte kissé megnyugodva Lenin – Az egész világ rajtam fog röhögni! Az idióta, aki Bécsben akarta kirobbantani az orosz forradalmat. Elment az egésztől a kedvem… Galambokat fogok tenyészteni. Szép és kedves állatok. Sokkal nyugodtabb mesterség, mint embereket halomra lövetni.
- Ne adja fel a reményt, Herr Lenin! Rengeteg embert agyonlövethet még, ha azt szeretné. Előttünk az egész élet. – válaszolta Hitler – Nekem is vannak álmaim. Vagy festőművész leszek, vagy valami izgalmas dolgot szeretnék véghezvinni. Viselkedjen igazi férfi módjára, Herr Lenin!
- Köszönöm, Herr Hitler! Ön igazán kiváló férfiú! Biztos vagyok benne, hogy egyszer még nagyon sokra fogja vinni.
Útközben Hitler vidám adomákat mesélt Leninnek, aki az út végén már tiszta szívből kacagott.
Április 16-án Lenin ténylegesen megérkezett Szentpétervárra. A németek azonban a biztonság kedvéért vele küldték Adolf Hitlert is, akivel közben olyan kiváló viszonyt alakított ki. Hitler még Lenin beszédének megírásában is segédkezett. Megdöbbentő tény, de a későbbi német kancellár részt vett a Nagy Októberi Szocialista forradalomban.
Kancellárrá választása után mindez természetesen nagyon kellemetlenné vált Hitler számára. A bukásához vezetett volna ha kiderült volna az, hogy tevékenyen részt vett a Téli Palota ostromában. Azt tudta, hogy a szovjetek nem fogják kiadni a titkát, mert számukra is rendkívül kínos lett volna, ha napvilágra kerül a tény, hogy a forradalom atyja bensőséges barátságot ápolt a náci fővezérrel. A Kreml megőrizte a titkot.
Németországi ellenségeitől azonban nagyon tartott. Három emberről tudta biztosan, hogy ismerik a titkát. Az egyik a barátja, Ernst Röhm volt, akinek egy gyengéd pillanatában bevallotta a történteket. Végül ez volt az egyik oka a Heinrich Himmler által 1934. június 30-a és július 2-a között végrehajtott, „Hosszú kések éjszakája” (Der "Röhm Putsch") néven elhíresült tömegmészárlásnak.
Hitler meg akarta kímélni régi harcostársa életét, de mikor az obszcén megjegyzéseket tett a Hitler és Lenin között lévő kapcsolatra, kénytelen volt a drasztikus megoldás mellett dönteni.
hitler-and-ernst-roehm.jpg
Bajtársak. "There can be only one." Végül csak egy maradhat. Megtörtént
A másik ember aki tudott a kompromittáló esetről, Heinrich Himmler az SS birodalmi vezetője volt, akitől azonban egyáltalán nem tartott a Führer. Egyszer ugyanis rányitott, amint Himmler középkori hercegnőnek öltözve fel-alá táncolt Wewelsburg báltermében. Erről jó minőségű fotográfiákat is készített Heinrich Hoffmann, Hitler fényképésze. A titkos irkutszki dossziéban ez is megtalálható. A képeken Himmler vállig érő aranyszőke parókát visel, ami meglehetősen jól állt neki.
_origin_nacisma-sirds--10.jpg
Heinrich Himmler egy táncpróba után
Nagyon tartott azonban az RSHA éles eszű, de kegyetlen vezetőjétől Reinhard Heydrich-től. Kapóra jött neki az 1942. május 27-én Heydrich ellen végrehajtott merénylet. A prágai helytartó sebesülése nem volt halálos, ezért utasította Himmlert, hogy titokban végezzenek vele. Himmler készségesen teljesítette a parancsot, mivel már régóta szeretett volna leszámolni Heydrich-el. A gyilkosságot vérmérgezésnek állították be.
reinhard_heydrich_59123-1600x1200.jpgReinhard Heydrich, aki a biztonság kedvéért még magáról is dossziét vezetett
Mindezekre az Oroszország által nemrég nyilvánosságra hozott iratokból derült fény. Vagy nem is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr497519200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2015.06.05. 18:35:02

Annyi igaz, hogy Ausztriában találkoztak, amit egy festményen örökítettek meg, amin éppen sakkoznak egy kávéházban. Adolf nagy tisztelője volt Leninnek, akit a német szolgálatok dobtak be, a cár háborúból kiléptetése és a teljes, orosz elitváltás érdekében.

Tudományos libsizmus 2015.06.05. 18:35:18

Nehezen rakom össze magamban, hogy az Elzász-Lotaringiai vasút (amely nyilván nem illetékes Flandriában) töketlenkedése folytán egy Flandriában szolgáló őrvezetőt küldjenek Bécsbe elsimítani az ügyet.

Pirx 2015.06.05. 18:35:26

Szeretem a sci-fit! :) Tetszik! Főleg a zsebkendős jelenet!

Shopping 2015.06.05. 18:35:37

Nagyon sok olyan dolog van a történelemben, amit mi másként tudunk.
Nem ugy történt, vagy nem is történt meg.
Hitler se volt annyira rossz fiú, mint amennyire bizonyos körök be akarják állítani. ( érdekből, mivel ők ebből profitálnak, és tartják fenn érinthetetlenségüket )
Sztálin, vagy Mao sokkal- sokkal rosszabb/kegyetlenebb figura volt mint Hitler! Mégis, őket nem gyűlölik, pl. Sztálinnak a mai napig rengeteg szobra áll.
Szóval sose hidd el amit írnak, mondanak!!!!

Toadwart66 2015.06.05. 18:40:36

@paráznabillegető: Pontosan az. Igazad van. Egy oltári nagy baromság. Hülye vagyok. Ott is van. Egy őrült naplója. Ne mond, hogy nem szóltam. De a kritika nagyon ott van. Rövid, de benne van minden.

Bell & Sebastian 2015.06.05. 18:47:47

Ja, és az is gaz, valóban lekéste a NOSZF -ot, amit az amerikaiak megbízottja, Trockij vezényelt le, Lenint alig tudták az élére tuszkolni - utólag. Innen a „barátságuk”.

gébics · http://www.geebics.blog.hu 2015.06.05. 18:49:35

Orbán Viktor pedig megígérte Kádárnak, hogy ha 1989 júniusában, Nagy Imre újratemetésén ő mondhat beszédet a magyar ifjúság nevében, akkor idővel helyreállítja a szocializmust, amely akkoriban (1989) elég rosszul állt. :-)

Toadwart66 2015.06.05. 18:52:01

Srácok, lazuljatok el. Hétvége van. Buli, sokáig alvás. Ilyesmik. A nap is süt.

zenbubu 2015.06.05. 19:11:51

Vakok közt süket a béna.

deneskata 2015.06.05. 19:34:24

Ez nagyon jó volt!! :)

Tristee 2015.06.05. 19:34:33

@Bell & Sebastian:
"Annyi igaz, hogy Ausztriában találkoztak, amit egy festményen örökítettek meg, amin éppen sakkoznak"

Pont ugyanannyira igaz, mint a többi.
Azaz semennyire.

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2015.06.05. 20:04:39

Tanúsítom, hogy mindez tényleg így történt és sajnálom, hogy kiderültek ezek a dolgok. Remélem, a fotóim, amiket akkoriban készítettem ezekről a személyekről és eseményekről egy Nikon D830 fényképezőgéppel, nem kerülnek elő, mert az nagyon kompromittáló lenne rám nézve.

khamul 2015.06.05. 20:05:08

'Hitler próbálta vigasztalni a zokogó forradalmárt, biztosította róla, hogy a következő próbálkozás biztosan sikeres lesz. Még a zsebkendőjét is felajánlotta,'

Mennyi figyelem és empátia. Már csak Steiner Kristóf hiányzik a történetből.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.05. 20:05:08

@paráznabillegető: Kicsit sok volt a kender, de azért jó lett. Ami viszont biztos, hogy az I.vh.-t megelőzően Hitler és Sztálin tartózkodtak azonos időszakban Bécsben. Hitler ekkoriban itt élt, Sztálint pedig a párt küldte valami internacionalista izére a városba.. Hátborzongató belegondolni, ahogy egy parkban egymással szemközti padon ücsörögnek..

Észmegálló 2015.06.05. 20:24:27

Ez a bécsi történet simán beleillet volna egy Rejtő Jenő regénybe. Abszurd és hihetetlen. Talán emiatt valós?

Egyallampolgar 2015.06.05. 20:46:27

Szerintem Hitler mint empatikus őrvezető kicsit túlzás hiszen nyilvánvalóan pszichopata volt, ráadásul harcos antikommunista. Amúgy az ötlet nem volt rossz. Szívesen olvasnék még hasonlókat.

Csaba121 2015.06.05. 20:57:52

Látom, sokat nézted a Mocsári olajfaló meg az Igazi Maó című filmeket, nem beszélve a Zeligről...

Csaba121 2015.06.05. 20:57:56

Látom láttad a Mocsári olajfaló meg az Igazi Maó című filmeket, a Zeligről nem is beszélve...

Toadwart66 2015.06.05. 21:01:02

@Csaba121: Igen. A Zelig az egyik kedvencem, amikor repülőn menekül, az zseniális.

Dekatlon 2015.06.05. 21:40:19

Az aprópénz dobálós résznél azért már kezdtem gyanakodni :)

UdjanMineck 2015.06.05. 21:53:19

Remélem, a Pokol kénköves tüzében égnek mindketten és az egész sleppjük. Örökké.

Erő e-meló 2015.06.05. 22:31:34

Lenin Bécsben akarta kirobbantani az októberi forradalmat, de mire Szentpétervárra megérkezett, már november lett belőle. Ezért is ünnepeljük az októberi forradalmat november 7-én

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.05. 23:17:41

@Csaba121: Nekem a bakonyi, szovjetek által kitenyésztett óriás harci nyúl volt a kedvencem..

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.06.05. 23:17:51

Ha a németek nyerik a VH-t, most Roosevelt és Lenin barátságáról kerültek volna elő titkos dokumentumok...

Bell & Sebastian 2015.06.06. 05:10:30

@Tristee: Adolf marxistának indult, többek között azért nyerte a választást, mert a Komintern parancsba adta a német kommunistáknak, hogy Hitlerre szavazzanak.

Az antiszemita, német lapoknak létezett orosz tükörpárja, amit idővel eltüntettek ugyan, de egypár még fellelhető.

Egy tőről fakadt a két szocializmus, Marx tövéből, magyarán zsidó miszticizmus, a Kabbala alapján.

De jött Engels, és vele a népirtások igazolása, az utána következők már csak a szempontokon igazítottak.

Egyik hozzászólást sem viccnek szántam, mindegyik igazolható. Hogy mikor jutunk el a _teljes_ igazságig?

Soha.

Monsieur 2015.06.06. 05:10:48

@Kón Bandit: a társadalmi fejlődést csak ideig-óráig tarthatja féken egy-egy elvesztett csata vagy háború.Mára már Hitler és Lenin együtt emlegetése lenne valószínűleg újra életszerű. Ahogyan nem nyerhetett Pürrhosz és Hannibál sem Róma ellen,vagy jóval később Dél,Észak ellen,úgy nem nyerhettek a központi hatalmak sem a nyugat ellenében - legalábbis hosszútávon épp ahogy a fentiek sem, biztosan nem.

s 2015.06.06. 05:10:52

- Engem gyíkká változtatott.
- ?????
- De már elmúlt.

Bell & Sebastian 2015.06.06. 05:10:59

Nem a levegőbe beszélek, elég elolvasni az orosz Wikit, aki Lenint már egészen másként tálalja, mint ahogyan bennünk rögzült a róla festett kép.

Kettejük találkozása
www.kazved.ru/article/5166.aspx

A kapocs
ru.wikipedia.org/wiki/%D0%AD%D0%BA%D0%BA%D0%B0%D1%80%D1%82,_%D0%94%D0%B8%D1%82%D1%80%D0%B8%D1%85

Csak nehogy a Vologya -fedőnevű, orosz ügynök kerüljön itt szóba, aki nálunk Nagy Imre néven igazult meg, mert arról is őriznek érdekességeket Putyinék. Például azt, hogy önkéntes, magyar különítményével személyes kapcsolatba került II. Miklós családjával, de ezt csak egyikük élte túl.

Bell & Sebastian 2015.06.06. 05:11:12

@Tristee: Úgy tudná igazolni az állítását, hogy pont ott volt, amikor nem találkoztak. Gondolom, magának Jézust sem nagyon érdemes szóba hozni, létezésileg.

Lenin és Hitler -utólagos hatását tekintve- találkoztak, valószínűleg fizikailag is. Vannak erre utaló nyomok, nemcsak a festmény.

kun andras 2015.06.06. 05:11:15

Ez nettó hülyeség.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.06. 06:59:06

@Bell & Sebastian:

Mindkét eszme elsősorban az emberellenes liberalizmus elleni reakció.

...elmúlik... 2015.06.06. 10:03:09

@Toadwart66: Na ez az írás kimondottan jó lett! Tudtam én, hogy fog ez menni:)

Harmat Árpád Péter · http://tortenelemcikkek.hu/ 2015.06.06. 10:03:32

Sajnos lesznek majd olyanok, akik komolyan veszik a fenti paródiát és elhiszik! Nem ártana kerülni az ilyenfajta megtévesztő poénkodásokat. Javaslom: vagy írjuk oda a végére, hogy "a történet bizonyítékok nélkül készített fantázia-játék" vagy ha a poszt készítő maga is hisz a sztori valódiságában (mert mondjuk ellenőrizetlen forrásból szedte össze) akkor megnevezni azt a bizonyos forrást, és a bizonyítéknak vélt adatokat! Ezt történészként javaslom és kérem! Köszönöm!

Bell & Sebastian 2015.06.06. 11:19:35

@Harmat Árpád Péter: A jó szatír kidekázza az igazságot, majdnem a felééig.

Józsi01 2015.06.06. 11:20:17

Ez eddig is köztudott volt, hogy a nemzeti szocializmus (nácik) és a nemzetietlen szocialista vezetők puszi pajtások voltak. Egymástól tanultak. A tábor rendszert a németek az oroszoktól tanulták el.

Bell & Sebastian 2015.06.06. 11:20:33

@maxval bircaman szerkesztő: Inkább azt mondanám, hogy a pénzközpontúság (ami a kapitalizmus) korrekciójára tett kísérletek. Kérdés az, hogy mit tekintünk a globál-kapitalizmus (mint manifesztáció) eszmei alapjának?

Ha a dögvész terjesztője a korlátlan önmegvalósítás Nabukodonozor -módra, akkor eltöröltetik. Majd egy újabb esélyre jó sokat kell várni.

Saját véleményem az, hogy nem maga a kapitalizmus az ördögtől való, hanem annak elsődlegessé tétele (posztamensre helyezése, meghekkelése) a fattyai által.

A marxi Gólemnek (szarvnak-patának) csak fokhagymát, akáckarót, ezüstgolyót, szenteltvizet és keresztet tudunk felmutatni. Ám használni is kellene ezeket, mert nem ijedős.

trev 2015.06.06. 11:20:36

@maxval bircaman szerkesztő: Egy nem liberális világban te már döglött lennél.

chrisred 2015.06.06. 11:20:41

@maxval bircaman szerkesztő: Mindkét eszme elsősorban emberellenes, liberalizmus elleni reakció. Így pontos.

osztovits 2015.06.06. 11:20:43

lenin semmibe se külömbözött Sztalintól ugyan azt tette. pl a cári családot ő végeztette ki, polgárháború, éhezés, rengeteg politikai kivégzés börtön, Sztálinnak volt kitől tanulnia.
Ha Hitlerről ír valaki előtte ezt tanulmányozza és nem ír hülyeségeket
www.radioislam.org/historia/hitler/mkampf/hun/index.htm

Emmanuel Goldstein 2015.06.06. 15:57:26

így igaz, kettejük találkozásának szerelemgyereke az apám.. vagy anyám, sose árulták el!

Emmanuel Goldstein 2015.06.06. 15:58:01

@maxval bircaman szerkesztő: jézus volt az első liberális.. nemmelékesen.
gyehennára jucc :)

Mercel 2015.06.06. 17:48:57

@Shopping:

Rendben mivel azt írod hitler nem is volt olyan rossz fiú, aztán azt is írod ne higyjük el amit leírnak ezért felmentve érzem magam az alól, hogy elhiggyem azt amit írtál..:D

sztálin és maó tényleg nem voltak kevésbé szörnyetegek, de az "etalon" sajnos akkor is a náci vezér marad, miután ő volt az aki egy eszmére építve kiírtatott pár millió embert másik pár tízmillió pedig az általa kirobbantott háborúkba halt, és nyomorodott bele.
Sztálin és maó viszont nem mintha rajtuk múlt volna de nem tudták ennyire kimaxolni a dolgokat, többek között a világháború akkor még friss tanulságai miatt sem.

anyadmajma 2015.06.06. 17:49:16

@trev: höh, hogy ez mennyire igaz!:)
Még szerencse, hogy liberális a világ. Ezek nem értik meg, hogy akkor nekik végük.
@Emmanuel Goldstein: hát, ezen mondjuk vitatkoznék, hogy ő volt az első, de hogy Jézus is libsi volt, az nem vita tárgya.

Mercel 2015.06.06. 17:49:17

@Józsi01:

Csak szólok neked még mielőtt hülyeséget terjesztenél, hogy az első koncentrációs táborokat a brit birodalom hadserege alkalmazta, amit aztán a franciák is átvettek.

Emmanuel Goldstein 2015.06.06. 20:50:14

@anyadmajma: mondjuk, kapott is érte rendesen :)