Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Till Eulenspiegel és Hende Csaba találkozása

2015. augusztus 07. - Toadwart66

till-eulenspiegel-122-_v-facebook1200_9eef0a.jpg

Hende Csaba, a talpig snájdig honvédelmi miniszter boldogan nézegette harci mobiltelefonjának kijelzőjét. Kommunikációs eszközére egy titkos alkalmazást telepítettek, amelynek segítségével centiméterről centiméter követhette az ideiglenes határzárnak, ennek a sajátos építményfajtának, az erőteljes növekedését. „Sajátos építményfajta!” A miniszter az életében nem hallott még ennél szebb kifejezést. Kellőképpen rejtélyes és szigorúan hivatalos. A határon egy piros, fehér, zöld szalag haladt előre győzedelmesen és megállíthatatlanul. Telefonja minden egyes elkészült kilométer után eljátszotta neki a „Yankee Doodle”-t. A miniszter vidáman ingatta a fejét a pattogó ritmusú zene ütemére. Kétségtelenül volt is neki mit.

Szerette a harcnak ezt a fajtáját. Katonás fegyelem, férfias munka, kemény csaták az ellenséges erőkkel, ráadásul mindez a legcsekélyebb kockázat és veszély nélkül. Bonaparte Napóleon érezhette magát ilyen mértékben elégedettnek 1805. december 2.-án, a fényes austerlitzi győzelme után.

A legnagyobb rémületére a nemzeti színű csík diadalmas előretörése hirtelen megállt. Ránézett az órájára. Hiszen most van a munka dandárja! Megrázta a mobilját, forgatta, pöckölte, megkocogtatta még meg is nyalta. Semmi. Az ideiglenes határzár egyszerűen lefagyott. Gyorsan behívatta a sajátos építményfajtákért felelős államtitkárát.

Egy fiatalember lépett be az irodájába. Katonásan tisztelgett, majd hatalmasat harapott egy almába. A miniszter szigorúan, de igazságosan rászólt:

  • Államtitkár úr! Mit csinál maga azzal az almával? 
  • Miniszter úrnak tisztelettel jelentem, csak arról van szó, hogy szeretném megenni. Kér ön is egyet? 
  • Nem, köszönöm. Most nem. Ha nem tudná, kegyetlen harcban állunk. Tud valami magyarázatot adni arra, hogy miért nem épül a sajátos építményfajta? 
  • A nyaralójára gondol, uram? 
  • Nem, nem, dehogy. Nekem nincs is nyaralóm. Honnan vesz ilyen butaságokat? Olyan, amiről ön beszél, biztosan nincs. Most egy másik fontos harcászati objektumra gondoltam. A déli határzárra. 
  • Ja. Így már értem. Fogalmam sincs. 
  • Nem szép dolog ez, államtitkár úr. Ezzel kellene foglakoznia, nem az almák rágcsálásával. Kerítsen rögvest nekem egy helikoptert. Azonnal a helyszínen kell teremnünk. 
  • Mindjárt intézkedem, uram, de ha nem gond, előbb még megeszem az almámat. Nem szeretem félbehagyni a megkezdett akciókat. 
  • Rendben van, de gyorsan, katonásan. Nem vesztegethetünk tovább egyetlen percet sem! 

A fiatalember hidegvérűen megette az almáját, vállat vont, majd rendelni próbált egy helikoptert. Nem talált egyetlen bevethető állapotban lévőt sem. Visszaballagott a miniszterhez, aki már teljes harci felszerelésben várta.

  • Miniszter úrnak jelentem, sajnos nincs olyan helikopterünk, ami felszállhatna. Szerezzek esetleg vonatjegyeket? 
  • Nem, nem. Hova gondol! Nem a Harz-hegységbe megyünk turistáskodni. Valami működőképes terepjárónk van? 
  • Az igen. Az talán még akad. Útközben majd valahol megtankolunk. 
  • Akkor, gyerünk! Harcra fel! Még a végén ez az átkozott kerítés lesz az én Waterloom. 

Bepattantak egy Mercedes-Benz G 270 CDI típusú terepjáróba. Hende Csaba a nagy igyekezetében irgalmatlanul beverte a fejét, de a kevlár sisak szerencsére megvédte a komolyabb sérülésektől. Kezdetét vette a drótok harca.

  • Megkínálhatom önt egy almával, miniszter úr? – kérdezte a sajátos államtitkár. 
  • Nem! Nem! – válaszolta határozottan a miniszter – Szolgálatban nem eszek almát! De, tudja mit? Adjon csak egyet nekem is. Ki tudja, hogy mikor ehetünk megint nyugodt körülmények között almát. Úgy tudom, kiválóan élesíti az elmét. 

Miután szerencsésen megtankoltak, és megették az almáikat, megállíthatatlanul száguldottak Röszke irányába. Amikor megérkeztek, a rettenthetetlen Pustenfuchs azonnal kiszállt, és szakértő szemmel átvizsgálta a vidéket. A kerítés szinte izzott a ragyogó napsütésben, de ezen kívül nem csinált semmit. A kirendelt közmunkások az árnyékban heverésztek. Az egyik álmosan felemelte a fejét. Meglátta a bőszen feléje száguldó minisztert. Az ijesztő látványra unottan visszahanyatlott.

Hende Csaba odaért és katonásan rájuk rivallt:

  • Azonnal álljanak fel, uraim! Mit képzelnek magukról, emberek, hol vannak? Talán egy cserkész jamboree-n? Mindjárt elözönlik önöket a megélhetési bevándorlók és elkezdik maguk helyett felépíteni a műszaki zárat. Pattanjanak fel rögvest és azonnal lássanak neki a munkának! Hol az építésvezető? 

Az emberek a szemüket dörzsölve feltápászkodtak, miközben látványosan ásítoztak. Egy katonaforma ember kilépett közülük. Nagyjából megvolt az egyenruhája. Megdörzsölte a szemét.

  • Elnézést miniszter úr, de napok óta nem találom a sapkámat, csak ez a szép piros van. Remélem nem kapunk légitámadást. Érti ugye, hogy mire gondolok? 
  • Persze! Elsőrangú célpont lenne. Coca-Cola, mi? Gyönyörű egy kompánia, mondhatom. Miért nem építik a határzárat? Tud rá adni valami épkézláb magyarázatot? 
  • Persze. Az történt, uram, hogy elfogyott. 
  • Micsoda? Mi fogyott el? 
  • Hát a kerítés. Se drót, se oszlop. Ezek nélkül pedig csak pantomim előadást tudnánk tartani. Óhajtja, uram, hogy úgy csináljunk, mintha kerítést építenénk? 
  • Nem, dehogy. Miért nem igényeltek időben anyagot? A pénz megvan rá. A miniszterelnök a saját szájától vonta el a falatokat, hogy maguk kedvükre építgethessenek. 
  • Igényeltünk, uram. A gyártó megígérte, hogy szeptemberre le is szállítja. Mindenki megőrül most a határzárakért. Ez itt meg ugye, bazi hosszú. Sok minden kell hozzá. Ami volt, az sajnos elfogyott. Fonjunk talán fűzfakerítést? 
  • Ugyan. Az még egy japán turistacsoportot sem állítana meg. Most mi legyen? Augusztus 31-ére ennek a kerítésnek, ha törik, ha szakad, állnia kell. Úgy értem, ez itt persze áll is, mint a cövek, de ennél többre van szükségünk. Mondja csak! Eddig hány kilométer van kész?
  • Talán húsz. Pontosan nem tudom. – válaszolta a munkavezető és elővett egy almát. – Kér ön is egyet, miniszter úr? 
  • Almát? Már nem, köszönöm. 

A miniszter teljesen összeroskadt. Bánatosan leült egy fatönkre. Csak azért nem sírta el magát, nehogy a szerbek észrevegyék, hogy a határon ott sírdogál a magyar honvédelmi miniszter. Kihasználhatnák a gyengeségét, és elfoglalnák az országot. Megtörölte a gyöngyöző homlokát.

  • Elvesztem. Most mi a fenéhez kezdjek? Menjek vissza talán táskahordozónak Dávid Ibolyához? Hogy magyarázzam meg neki, hogy csak félreértés volt az, hogy cserbenhagytam? Nem hiszem, hogy visszafogadna. Átkozott egy kerítés! Hagyjon már békén engem azzal az almával! Mondtam már, hogy nem kell! 

Ebben a pillanatban egy hosszú arcú, kesehajú fiatalember jelent meg előtte. Egy fűszálat rágcsált. Érdeklődve ránézett az elcsigázott miniszterre és megkérdezte tőle:

  • Uram, te valami katona vagy? 
  • Én? Ugyan. Csak voltam. Régen. – legyintett bánatosan a miniszter. 
  • Szóval obsitos vagy. És miért vagy úgy nekikeseredve? 
  • Látod az a kerítést? Valójában határzár. Sajnos nem tudjuk befejezni, mert elfogyott hozzá az anyag. 
  • Szomorú dolog. És mire való? 
  • Hogy az idegenek ne tudják elözönleni az országot. Ezt itt ni, ami a hátam mögött terül el. 
  • Értem. Kicsit kurta, ugye? Ezért vagy úgy elkámpicsorodva, obsitos? Szerintem így is nagyon félelmetes. Nincs vele semmi gond. 
  • Úgy gondolod? – kérdezte bánatosan Hende Csaba – Ki vagy te egyáltalán? Nem is szabadna a kerítés környékén ólálkodnod. De hagyjuk. Most már úgyis mindegy. 
  • Till Eulenspiegel vagyok, szolgálatodra, obsitos uram. Mindenfelé vándorolgatok a világban. Nincs különösebb dolgom. Ha te is úgy akarod, megpróbálok neked segíteni. 
  • Tényleg? Megtennéd? Van valami acélműved? Nem úgy nézel ki. Talán kerítéselemeket forgalmazol? 
  • Nem, dehogy. De neked úgy látom, van már egy szép kerítésed. 
  • Van, van. De azt a parancsot kaptam a miniszterelnök úrtól, hogy augusztus 31-ig 175 kilométer hosszan kell határzárat építtetnem. Megnyújtani ezt ugyebár nem lehet, mivel nem gumiból készült. 
  • Az a miniszterelnök, akiről beszélsz, az a királyotok? 
  • Valami olyasmi, csak sokkal rosszabb. 
  • Ne emészd magad, uram. 175 kilométert mondtál, obsitos? 
  • Pontosan. Pont annyira lenne szükség. 
  • Aztán mennyi embered van? 
  • Amennyit csak akarok. 1000, 2000, 5000. Mindegy. Közmunkások. Egyre többen vannak. 
  • Olyan sok nem kell. 2000 pont elég lenne. Oszd őket ketté. 
  • Micsoda? 2000 embert vágassak ketté? Minek? Azt hiszem, ezt még a közmunkásokkal sem lehet megtenni. Nem lehet feláldozni őket az isteneknek. Kőmíves Kelemen még megtehette, én már nem. 
  • Nem is úgy értettem. Két munkacsapatra oszd fel őket. Figyelj csak, obsitos. Azt mondta neked a királyod, hogy 175 kilométeren építs kerítést? Ez most mennyi? 
  • Úgy 20 kilométer. 
  • Az remek. Az egyik csapat elöl lebont belőle 10 kilométernyit, a másik csapat elkezdi ebből tovább építeni a másik oldalát. 1000 ember folyamatosan bontja a kerítést, a másik 1000 pedig továbbépíti. Így augusztus végére elmondhatod, hogy ti 175 kilométeren keresztül építettetek kerítést. Azt nem mondták, hogy végig is kell érnie. Nézzék csak meg a nyomokat. 175 kilométeren keresztül állhatatosan és szorgalmasan dolgoztatok. Nem szólhat neked egy szót sem az uralkodód. Amit parancsolt, teljesítetted. Ha nem tetszik neki, kezdje el visszafelé építeni. Évekig építgethetitek oda meg vissza. 
  • Ez nagyon jó ötlet, derék Eulenspiegel. Szavamra, csavaros eszű egy fickó vagy. Kihúztál a bajból. Nagyon köszönöm. Mivel hálálhatnám ezt meg neked, drága barátom? 
  • Tulajdonképpen semmivel. Azt a szép sisakodat persze nekem adhatnád. Nagyon tetszik. 
  • Ezt itt? Persze. Parancsolj. Használd egészséggel. 
  • Köszönöm, vitéz uram. Sok szerencsét az építkezéshez. Ha legközelebb erre járok, majd megnézem, hogy haladtatok. Isten veled, obsitos. 
  • Viszlát, Till Eulenspiegel. Még egyszer köszönöm a segítségedet. Nagyon hálás vagyok érte. 
  • Nem tesz semmit, obsitos. Szeretek másokon segíteni. Ráadásul így a menekültjeitek is könnyen bejuthatnak az országodba. Mindenki jól jár. 

Így tett szert Till Eulenspiegel Hende Csaba kevlár sisakjára. A sajátos államtitkártól még egy almát is kapott ajándékba. Eulenspigel kifényesítette a zekéjével, majd vidáman beleharapott és átsétált a szerb határon.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr877685626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.