Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Különös kegyetlenség

2015. augusztus 28. - Toadwart66

pieta-sw.jpg

Adonis a városkapunál állt és mezők között kanyargó utat kémlelte. A városon kívül szétszórtan elhelyezkedő falvak és majorságok mind a város védelmét élvezték. A délutáni napsütés különös fénnyel árasztotta el a békés környéket. Megfigyelte, hogy az ég kéksége ősszel a legszebb. A táj nyugalmat árasztott és ő végre egy kicsit boldognak is érezte magát.

Húsz év körüli szép arcú, magas vékony férfi volt. A szüleit nagyon korán elveszítette. Egy háború során gyilkolták meg őket. Ő is majdnem meghalt, de a katona, aki rájuk támadt, már annyira részeg volt, hogy nem vette észre, hogy még lélegzik. Belerúgott az eszméletlen csecsemőbe, majd röhögve kitántorgott a házból. Ezután a férfi az erős fénytől hunyorogva megállt. Kis idő múlva bizonytalanul elindult. Nem jutott messzire, egy nyílvessző fúródott az arcába. Mindezt később a nagyanyja mesélte neki el. Ő volt a fiú egyetlen életben maradt rokona. Adonis a sérülése miatt fél oldalára lebénult, így csak mankóra támaszkodva, a lábát húzva, nehézkesen bicegve tudott járni.

Különös módon az arcizmait ez a bénulás nem érintette. Amikor ült, sokszor nem is lehetett észrevenni, hogy nyomorék. Szelíd, barátságos természete miatt s városban mindenki szerette. Mindig érezte azonban azt, hogy szánakoznak rajta, ami nagyon zavarta a fiút. Gyönyörű énekhangja volt és az emberek szívesen hallgattak őt. Az épen maradt kezével zenélni is megpróbált. Érezte, hogy nagy tehetsége lenne hozzá. Ez a tehetsége azonban a kezével együtt béna maradt. Gyűlölte magát a nyomorúsága miatt. Egy citeraszerű hangszeren játszott, de csak a nagyanyjának volt hajlandó megmutatni a szerzeményeit. Ő maga ezeket nem is tartotta semmire. Énekelni azonban nagyon szívesen énekelt. Ilyenkor néha egészségesnek érezte magát, ami különös boldogsággal töltötte el.

Mikor felnézett, a távolban egy fekete hintót pillantott meg, melyet, ahogy közeledett, egyre különösebbnek talált. Ahhoz képest, hogy csak két lovat fogtak be elé, rendkívül gyorsan száguldott. Az alakja inkább egy élőlényre emlékeztetett. Úgy nézett ki, mint egy fényesen csillogó páncélzatú, hatalmas rovar. Nagyon megdöbbentette az, hogy a hintó szinte hangtalanul mozgott. 

A lovakat egy magas, szikár, hosszú hajú férfi hajtotta. Sötét ruhát viselt, amely különösen kiemelte arcának sápadtságát. Furcsa érzés fogta el, mivel határozottan úgy érezte, a furcsa idegen mereven őt nézi. A hintó hangtalanul megállt a fiú mellett. A különös férfi barátságosan rámosolygott és vidáman megszólalt:

- Üdvözöllek, Adonis. Sokat nőttél, amióta nem láttalak. – mondta. Az arca természetellenesen szabályos volt és majdnem hófehér, a haja szénfekete. Hangja barátságosan, szinte megnyugtatóan szólt. Furcsa mosolyáról nem lehetett eldönteni, hogy gúnyos, szomorú, cinikus vagy esetleg vidám. Talán mindez így egyszerre.

Adonis nagyon meglepődött.

– Te ismersz engem, uram? Nem is emlékszem rád. – modnta félénken.

– Elég régóta, barátom. Gyakran járok itt a városban, de igazából csak egyszer találkoztunk. Kicsi voltál még. Tudod általában sietek. Elvégzem a dolgom, aztán már megyek is máshova. Ma ugyan korábban jöttem, de sötétedés után már mennem is kell. Annak azonban örülök, hogy pont veled találkoztam.

– Talán valami kereskedő vagy?

– Nem, nem. Szállítok ugyan bizonyos dolgokat, de ezeknek nincs semmiféle kereskedelmi értékük. Nem is érdekesek. Azt is mondhatnám olyan mindennapos dolgok.

– És akkor te miből élsz?

– Ez nagyon jó kérdés, fiam. Fogalmam sincs. Valójában nagyon kevéssel beérem. – nevetett a furcsa idegen. A szeme gesztenyebarna színű volt. Különös melegséget árasztott, és barátságosan csillogott. Talán ez volt az egyetlen, ami élővé tette az arcát.

– Szóval adományokból. Én is azt kapok a dalaimért. Nem sokat, de megélünk belőle.

– Tudom, kedves Adonis. Azt is, hogy a szüleidet legyilkolták. Ott voltam. Mindig elszomorít az erőszakos halál. Soha nem fogom megszokni. Nagyon hiányoznak neked?

– Nem. Nem emlékszem rájuk, hiszen csecsemő voltam amikor ők meghaltak. A nagyanyám azt mondta, nagyon jó emberek voltak.

– Igen, ez így van. Az emberek mindig jók, persze csak akkor, ha megengedhetik ezt maguknak. Sajnos nagyon ritkán sikerül.

– Ezt meg hogy érted? Várj! Még nem is tudom a neved. Hogy szólíthatlak, uram?

– Sok nevem van, de maradjunk a Charonnál. Persze csak akkor, ha ez neked is megfelel. – nevetett a férfi.

– Persze, uram. Charon. Szép név. Nagyon tetszik. Hogy értetted, Charon, hogy a jóságot az emberek megengedhetik maguknak? Aki jó akar lenni, az az lesz. Eldönti és kész.

– Nem egészen így van. Amúgy örülök, hogy tetszik a nevem. Nem mindenki van ezzel így. Adonis, a jóság soha nincs ingyen, általában fizetni is kell érte.

– Mivel, Charon? Meg kell venni?

– Nem, dehogy! – nevetett fel az idegen – Látszik, hogy még nagyon fiatal vagy. Várj, megmagyarázom. Te meg tudnál ölni valakit, Adonis?

– Én? Dehogy. A gyilkosság nagyon nagy bűn. Soha nem tennék ilyet.

– Azt mondod bűn lenne? Mindenesetre érdekes. És, barátom, amikor a szomszéd várossal harcoltok, akkor úgy gondolod, ezzel ti rengeteg bűnt követtek el?

– Charon, én nem is tudok harcolni. De a harc az más. A város védelmében nagy dicsőség ölni. Azt nem bünteti az elöljáróság, sőt kitünteti azokat, akik bátran küzdöttek.

– Tudom. Sajnos tudom. és nevetségesnek tartom ezt. Soha nem is értettem. Megölni valakit azért, hogy ne öljön meg téged? A jó döntés az lenne, ha mindketten életben maradnátok. És mit csináltok a holttestekkel? Talán megeszitek őket, mert éheztek?

 – Az Isten szerelmére, dehogy. Semmit sem teszünk velük, eltemetjük őket, vagy kiakasztjuk őket a várfalra.

– Akkor nincs sok értelme az egésznek. Nem használjátok fel semmire a hullákat, legfeljebb dísznek. Akkor meg minek gyártjátok őket?

– Én nem nagyon értek ehhez, de az elöljáróság érti dolgát. Bennük mindenki nyugodtan megbízhat. Mondtam már, én nem tudok harcolni. Nyomorék vagyok. Te is láthatod, uram. Nagyon furcsa dolgokat mondasz nekem.

– Nem, Adonis. Ti viselkedtek különösen. És önmagadért tudnál-e ölni?

– Önmagamért? Minek?

– Például, hogy meggyógyulj. Hogy tudj rendesen mozogni. Hogy fel tudj menni abba a toronyba, hogy tudj zenélni. Nagyon szeretnéd ezt, nem?

– Ne gúnyolódj velem, uram. Én béna maradok, ezen már nem változtathat senki sem.

– Tegyük fel, hogy én igen. Azt mondom, tökéletesen meggyógyulhatsz. Ehhez mindössze valahol a világban tíz embernek meg kéne halnia. Persze, nem ismered őket. Nem tudod kicsodák, mivel foglalkoznak. Semmit. Nos, mit tennél?

– Nem is tudom. Ez bűn, nem?

– Miért engem kérdezel erről? Neked kell döntened. Ha erre nemmel válaszolnék neked, akkor a tíz ember haláláért én lennék a felelős. Ez viszont maradjon inkább a te felelősséged. Tegyük fel, hogy a szomszédos városban élnek. Ők amúgy is az ellenségeid, nem?

– De. Ez igaz. Ők az ellenségeinek. De most nem harcolunk velük.

 – És? Nem mindegy? Egyáltalán, minek harcoltok velük?

 – Mert nagyon kegyetlenek. Orvul ránk törnek és kifosztanak minket. Mi csak békében szeretnénk élni.

 – Adonis, ők is pontosan ugyanezt mondják.

– Hazudnak. Mindig is hazudtak. Soha nem lehet megbízni bennük.

– Rendben. Akkor nem is lehet lelkiismeret-furdalásod. Így már megölnéd őket? Nem is tudnának róla. Úgy tűnne mintha természetes halállal haltak volna meg.

– Az hogy lehet? Mérgezzem meg talán őket?

– Nem. Nem kell megmérgezned őket. Érintsd meg a homlokomat. Te meggyógyulsz, tíz ember pedig meghal. Egyszerű, nem?

– Megint gúnyolódsz velem. Ez varázslat lenne.

 – Bizonyos szempontból, igen. Próbáld csak ki! Ne félj már.

 – Rendben, bár egyáltalán nem hiszek benne.

Adonis megérintette az idegen homlokát. A fiú azonnal összerándult. Ilyen hideget még télen sem érzett soha. Nagyon ijesztő volt. Rémülten rántotta vissza a kezét. Ezután a másik kezével megdörzsölte, hogy felmelegítse. Ekkor jött rá, hogy mind a két keze mozog. Óvatosan megpróbált eltávolodni a faltól, amire idáig támaszkodott. Nagy meglepetésére nem esett el. Óvatosan lépett egyet. Életében először tudott rendesen járni. Teljesen összezavarodott. Charon talán egy varázsló lenne? Ha ez így van, akkor a tíz ember is meghalt. Ezt nem tartotta igazságosnak.

– Charon. Kérlek varázsold vissza. Nem akartam senkit sem megölni.

– Ne aggódj, Adonis. Még nem haltak meg. Ne hamarkodd el a döntésedet. Öt év múlva visszajövök. Majd csak akkor kell választanod. Próbáld ki, vajon milyen lesz így az életed. Ha úgy gondolod, nem ér meg tíz életet, akkor majd újra megérinthetsz. A varázslatnak ekkor azonnal vége szakad. Rendben?

– Már most biztos vagyok benne, hogy ilyen áron nem akarok egészséges lenni.

– Honnan tudod? Még nem is próbáltad. Ne aggódj, nem veszíthetsz semmit. Öt éved van a döntésre. Akkor ismét találkozunk. Mennem kell, Adonis, drága barátom. Dolgom van. Örülök, hogy találkoztunk. Sajnos nagyon kevés alkalmam van másokkal beszélgetni.

– Köszönöm, Charon. Különös volt a beszélgetésünk. Tudod, be kell vallanom, sok mindent nem is értettem belőle. Köszönöm, hogy meggyógyítottál. Isten áldjon!

– Rendben. Ez nagyon bizarr, de legyen. A gyógyulás a te érdemed. – kacagott az idegen, majd szélsebesen, de némán elhajtott.

Még aznap este az öreg Ginnen mester meghalt, de ezt senki sem találta különösnek. Öreg volt már és sokat részegeskedett. Úgy vélték, természetes halált halt.

Adonis csodálatos gyógyulásának híre azonban futótűzként terjedt el a városban. Sokan boszorkánysággal vádolták, de mivel az elöljáróság rendkívül felvilágosult volt, megakadályozták azt, hogy megégessék. Az emberek elhitték, hogy egy hirtelen mozdulat is kiválthatta azt, hogy Adonis hirtelen járni kezdett.

A fiú végre meg tudott tanulni játszani több hangszeren is. Kitűnő hallása miatt ez rendkívül gyorsan sikerült neki. A zenéjével és dalaival teljesen elvarázsolta az embereket. Mindenki a társaságát kereste és minden mulatságon ő számított a legnagyobb attrakciónak. Meggazdagodott, így egy hatalmas házba költözhetett. Mindenki azt szerette volna, ha hozzá tudta volna adni a lányát. Végül a sörfőző mester lányát, Johannát vette el feleségül. A lány rendkívül szép és felettébb gazdag volt. Adonis mindent megkapott az élettől, amiről régebben csak ábrándozhatott. Két lányuk született Argin és Elagor. Az egész város szerette és természetesen irigyelte őket. Adonis nagyon boldog volt. Úgy érezte a világon senkivel sem cserélne. Néha eszébe jutott ugyan a tíz ember halála, de mindig elhessegette magától ezt a gondolatot. Titokban azt remélte, ennyi idő alatt hátha meghalt a varázsló, vagy nem is jön vissza soha.

Egyik este egy mulatságról tért haza, amikor a legnagyobb rémületére a házuk előtt megpillantotta a fekete hintót. Charon egy ledőlt oszlopfőn üldögélt. Barátságosan odaintett a fiúnak.

– Adonis, drága barátom. Látom, jól megy a sorod. Őszintén örülök. Nem akartam a családodat megijeszteni. Tudod, sokakat a jeges rémület önti el, ha meglátnak engem. Gondoltam megvárlak inkább idekinn. Nos? Sikerült döntened? A múltkor nagyon határozott voltál. Most mintha egy kicsit bizonytalanabb lennél. Nem kell félned, barátom. Nem akarlak semmiben sem befolyásolni. Ha úgy döntesz, a boldogságod megéri tíz ember halálát, én elfogadom a döntésedet. Megértem és semmiképpen sem ítéllek el. Megérdemled. A boldogságot mindenki megérdemli.

– Üdvözöllek, Charon. Őszinte leszek veled. Titokban azt reméltem, hogy elfelejtkezel a megállapodásunkról. Igazad van, tényleg nagyon szerencsés az életem. Most már nem csak magamról van szó. Tudod, gondolnom kell a családomra is.

– Ez természetes, Adonis. Mindenki ezt tartaná a legfontosabbnak. Mondtam már neked, semmiképpen sem ítéllek el a döntésed miatt. De döntened kell, drága Adonis. Itt és most. Nincs több időd.

– Tudom, barátom. Biztos nem ismerem őket? Nem fogja megtudni senki, hogy miattam haltak meg?

– Már megígértem neked. Soha nem láttad őket és nem lesz semmi bajod. Bízz bennem.

– Rendben, Charon, de csak a gyerekeim és a feleségem miatt. Én magamat nem tartom fontosnak. Akkor hát, öld meg őket, kérlek.

– Én? Adonis, nekem ehhez a dologhoz semmi közöm. A felelősséget neked kell vállalnod. Nem ölhetek meg helyetted senkit sem.

– Úgy érted, nekem személyesen kell meggyilkolnom őket. Hogyan? Nem is tudom kik azok. Soha nem használtam fegyvert.

– Nem is kell. Gyere, Adonis, bátran. Gyere, gyere csak! Megmutatom.

Charon fürgén felpattant, majd intett Adonisnak, hogy kövesse a hintó végéhez. Elfordított egy zárat. Ekkor felpattant a kocsi hátsó ajtaja. Adonis elsápadt a rémülettől. Bent tíz gyönyörű fiatal nő ült. Egymásnak dőlve, békésen aludtak.

– Meseszépek, Charon. De miért nekik kell meghalniuk? Én azt hittem öregeket és betegeket kell megölnöm.

– Nem mindegy az neked, barátom? Ha meghalnak, úgyis csak aszott, bűzlő, rothadó hullákká válnak. Mindenkire ez vár. Sokan abban az illúzióban ringatják magukat, hogy a halál mindig megvárja az öregséget. Amikor ölni kell, akkor ez persze nem számít. A csatáitokban sem aggastyánok harcolnak egymással. Fiatal, egészséges emberek mészárolják le egymást, nagy-nagy örömmel. Neked amúgy is sokkal könnyebb dolgod van, hiszen ők most nem tudnak védekezni.

– Éppen ez az, Charon. Hiszen ők békésen alszanak. Öljem meg őket álmukban? Ez embertelen.

– Embertelen? Miből gondolod? Miért lenne ez embertelen? Sokkal jobb, ha álmukba végzel velük. Ébren félnének és rettegnének tőled. Így boldogan és békésen halnak meg. Mond, miért lenne ez embertelen?

– Lehet, nem tudom. De, ez nem bűn?

– Már megint rám akarod hárítani a felelősséget. Én nem ítéllek el, ezt mondtam már. Az baj Adonis, hogy nem értitek a dolgot. A dicső tábornokaitok egy jó cél érdekében ölni küldenek benneteket. Ők azt mondják ti öltetek, nem ők. Ti azt mondjátok, csak parancsra cselekedtetek. A felelősség így valójában senkié. Nem foghattok mindent a Halálra. Van nekem elég dolgom. Ha meggyilkoljátok egymást azt ti végzitek és nem én.

– Ezzel azt akarod mondani nekem, hogy... Charon, akkor te vagy a Halál?

– Igen, Adonis, jelen. De ennek most semmi jelentősége sincs. Itt és most te vagy barátom a Halál. Félelmetes dolog, mi? Húúú? Dicső Halál. Képzeld csak el, min mehetek keresztül én. Hidd el elég régóta csinálom és nem szórakozásból meg vitézségből. Hagyjuk is, ez maradjon az én problémám. Térjünk át a tiédre. Figyelj, barátom, ha megérintesz engem, visszaadod a döntés jogát nekem, de akkor ismét nyomorékká válsz. Ha őket érinted meg, te leszel a Halál. Neked kell eldöntened, hogy ez bűn-e? Adonis, én a természetes Halál vagyok. Amit ti műveltek, az a ti dolgotok. Féltek a Haláltól, de észre sem veszitek, amikor ti magatok vagytok azok. Barátom, döntened kell. Én vagy ők?

– Nem tudom, Charon, illetve Halál. Nem tudom. Azt hiszem ez mégiscsak bűn.

– Akkor ne öld meg őket. Csak dönts már kérlek, Adonis. Vedd át a szerepem. Légy most te a Halál!

– Rendben. Döntöttem. De tudnod kell, Charon, drága barátom, nem irigyellek.

– Tudom, Adonis. Köszönöm neked. Látod, a Halál csak akkor egyszerű, ha a felelősséget másra tudod hárítani. Ha nem, akkor nagyon nehéz a feladat. Sokan bele is őrülnek és csak ölni akarnak, más nem is érdekli őket.

Miután végzett, Adonis bement a házba, megölelte a feleségét és zokogni kezdett. A lányai rémülten néztek rá.

– Ne féljetek. Nincs semmi baj. Az a fő, hogy ti éltek.

Adonis ezután már csak szomorú dalokat írt. Az emberek nagyon szépnek találták, de nem szívesen hallgatták. Próbálták többször is rábeszélni, hogy énekeljen az életről, a szerelemről, a tavaszról, de Adonis mindig ezt válaszolta nekik:

– Már nem tehetem meg. Már nem. Én döntöttem így. Csakis egyedül én.

Az emberek nem értették. Miféle őrült döntés az, hogy valaki csak a Halálról énekel? Többé már nem is hívták meg a vigasságokra.

***

Mathias Claudius - A halál és a lányka
(Der Tod und das Mädchen)

A lányka:

Csak tűnj el! óh, csak tűnj el!
Csak menj el, bősz halál!
Ifjú vagyok még, menj el,
Ne érj hozzám, ne bánts!

A halál:

A két kezed nyújtsd csak szép tünemény!
Nem bántlak, tars te jó barátnak.
Ne félj! Hisz vad nem vagyok én,
Aludj el karjaimban lágyan!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr807741526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.