Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Az elveszett miniszterelnök

2015. szeptember 16. - Toadwart66

article-0-132530f8000005dc-253_634x382.jpg

Egy szép, ködös, csendes őszi reggelen Orbán Viktor, a magyar nép által korlátlan hatalommal és bölcsességgel felruházott miniszterelnök, elhatározta, hogy metróra száll. Álruhának kiválasztott egy átlagos, mindenféle felcsúti felségjelzés nélküli, kínai gyártmányú „Nykie” márkájú melegítőt. Hogy semmiképpen se ismerjék fel, megfelelően végzett jógalégzés segítségével pillanatok alatt hatalmas és bozontos szakállat növesztett az arcára.

Kedvtelve nézegette magát a tükörben. – Még hogy valami csökevényes kefebajusz! – méltatlankodott magában. Minden rendes államférfi méltóságteljes szakállt, vagy, mint Kövér László, pszichológiai hadviselésre is alkalmas méretű, elrettentő bajuszt visel. Deák Ferenc is valószínűleg a házelnök úrtól vette át ezt a fejnemesítési technikát. Deák Ferencről köztudott, hogy amellett, hogy ő volt a haza bölcse, szabadidejében jelenleg is időutazással foglalatoskodik.

A kormányfő kiválóan ismerte testőreinek járőrözési beosztását, és a felesége alvási szokásait. Így aztán feltűnés nélkül át tudott mászni azon kerítésszakaszon, amelyet nem ellenőriztek a kamerák. Hogy tökéletesen meggyőződjön az inkognitójáról, főpróbaként elsétált a háza előtt posztoló őrök előtt. A két testőr unottan ránézett, és az egyikük végül megjegyezte:

– Nicsak, ez meg itt egy szakállas Orbán Viktor. Elég jópofán néz ki. Elég jól pofán is vágom, ha még sokat leseget itt. Na, menjen már innen sir, nincs itt semmi keresnivalója. Bent a házikóban már van magából egy, az pont elég is nekünk. Nem kell ide még egy tálib verzió is.

A miniszterelnök nagyon megörült annak, hogy ilyen jól sikerült az álcája. Hálából el is határozta, hogy ezt a vicces-forma testőrt később haladéktalanul levezényli a déli frontra.

Gyorsan felpattant egy arra kószáló 155-ös buszra és kényelmes, kulturált körülmények között pillanatok alatt eljutott a Széll Kálmán térre. Ezt ő, erősen keresztény-konzervatív ember lévén, még mindig következetesen „moszkvásként” emlegette. Egy kicsit várnia kellett, de aztán begördült egy általa vásárolt, hánytatott előéletű Alstom-szerelvény. Örömmel vette észre, hogy senki sem ismerte fel, ennek következtében össze-vissza lökdösték, megvetően néztek rá és senki sem adta át neki a helyét.

Úgy tervezte, hogy elmegy egészen a Keleti pályaudvarig, hogy megszemlélje az egész civilizált világ által tisztelt, dicsőséges győzelmének helyszínét. Meg szerette volna nézni, hogy a környéken vajon hol férne el egy megfelelő méretű diadalív. Valami olyasmire gondolt, mint a párizsi “Arc de Triomphe”, persze egy kicsivel nagyobb méretben. Ábrándozását egy furcsa hang szakította félbe. Pontosan ugyan nem értette, de valami ilyesmit mondtak be:

– Trg Slavija, Bulevar oslobođenja!

Nagyon meglepődött. Lehet, hogy úgy elgondolkodott, hogy közben nem vette észre, hogy túlszaladt a Keleti megállóján? Na, de mi lehet az a Trg Slavija? Gyorsan beírta a mobiltelefonjába. Hihetetlen dolog történt.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, valami ismeretlen okból kifolyólag, egy keskeny nyomtávú vasúti kocsiban találta magát, méghozzá Belgrád kellős közepén. Meglehetősen kínosnak találta az esetet. Ebben az országban a népszerűsége, finoman fogalmazva, nem volt egészen töretlen. Nagyon okos ötletnek tartotta a szakáll viselését, bár ha muszlimnak nézik, akkor pont emiatt kerülhet bajba. Ez utóbbi pillanatok alatt be is következett.

A következő megállóban két szerb rendőr szállt fel, és egyből afgánnak nézték a magyar kormányfőt. Annyit értett csupán, hogy valami papírokat kértek tőle, de túlságosan gyorsan és rendkívül hangosan beszéltek. Zavarában odanyújtott nekik két darab BKV vonaljegyet. Az egyik rendőr furcsán elmosolyodott, és barátságosan hátba veregette egy gumibottal. Ezután megmutatta neki, hogy hol lehet leszállni a járműről és a biztonság kedvéért kedvesen lökdösni is kezdte.

– Uraim, én csak a budapesti Keleti pályaudvart keresem. Úgy tudom az nem Belgrádban található. Itt valami végzetes félreérés történhetett. Valójában én egy miniszterelnök vagyok.

 Cхут уп! (fonetikusan: shut up) – válaszolta a barátságosabbik rendőr.

-- Yes, i understand. All right. – mondta lemondóan a magyar miniszterelnök.¡Dios mío! Azt hiszem én most egy bizarr diplomáciai botrányba keveredtem.  gondolta bánatosan magában.

A rendőrök ezután szépen feltessékelték egy Horgoš irányába tartó buszra. A járművön már elég sokan összezsúfolódtak, de helyet szorítottak az afgán miniszterelnöknek is.

Egy szimpatikus, szír fiatalember barátságosan rámosolygott, és angolul megkérdezte tőle:

– Jól kitoltak velünk ezek a magyar kutyák, mi?

– Hát igen. Bár szerintem meg lehet érteni őket. Csak betartják a törvényeket és a szabályokat. Derék, barátságos népek és mint az köztudott, rendkívül vendégszeretőek.

– Persze. Mi meg megyünk megszállni őket. Mindig is tudtam, hogy az afgánok mindenkinek mindent elhisznek. A végén aztán persze radikálisan megváltoztatják a véleményüket. Talán emiatt nem is tudták őket soha leigázni. – legyintett egyet, de azért megkínálta Orbán Viktort egy szerb szendviccsel. – Nem disznós, ne aggódj!

– Ó, ez nagyon finom! – örvendezett a miniszterelnök. Hirtelen ráébredt arra, hogy előző este óta tulajdonképpen még semmit sem evett.

Útközben elcseverésztek a családról, az időjárásról, futballról és arról, hogy az afgánok nagyon tisztelik a magyar népet. – Mivel, mint mondtam, eleinte mindent elhisztek! – állapította meg a szimpatikus fiatalember. Mikor a határra értek , végre kinyújtóztathatták az elzsibbadt végtagjaikat.

A szír menekült megkérdezte a miniszterelnököt, hogy mégis, hogy hívják. Orbán Viktor elgondolkozott a dolgon.

– Tudod mit? Próbáld meg kitalálni. Segítek. Szép afgán férfinév.

– Talán Namir?

– Pontosan. Tényleg úgy hívnak. Namir vagyok. Na, megyek is. Tényleg, és neked mi a neved?

– Abdul vagyok. Sok szerencsét a magyarokkal! Soha ne higgye el nekik semmit.

Orbán Viktor látta, hogy hőn szeretett kerítése, azaz határzára remekül működik. A határ túloldalán marcona rendőrök és katonák álltak. Ügyes gyerek ez a Simicska, vagy Simicskó, egyre megy. Hende csak bénázott, meg masszíroztatta a nyakát. Itt aztán nem megy át egyetlen illegális földlakó sem. Aki meg átmegy, az postafordultával jöhet is vissza. Jól kitaláltuk ezt, nincs is benne semmi hiba.

Határozottan odament a kerítéshez és megszólított egy fegyverest:

– Katona! Haladéktalanul jelentést kérek!

– Tőlem, Ali baba? Aztán miről? Arról, hogy merre van Mekka?

– Több tiszteletet kérek! Ön Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökével beszél!

– Azt már tegnap visszaengedtük. Itt kóriszált nekünk egy vidám kompániával. Mondhatom nagy öröm volt. A miniszterelnökeink ezek szerint mind Szerbiában rekedtek? Furcsa szokásuk van.

– Nem, dehogy! Én most nem a Gyurcsányról beszélek, az nem is számít igazi miniszterelnöknek. Én az igazságos Orbán Viktor vagyok! Követelem, hogy azonnal engedjen be a hazámba.

– Csupán azért mert ilyen szépen megtanultál magyarul, még nem jelenti azt, hogy magyar vagy, Törpapa. Papírjaid vannak erről?

– Nincsenek. Nekem azokra nincs is szükségem.

– Tulajdonképpen nekem sem, de akkor állj be oda regisztrálni!

– Nem tehetem meg. Te is nagyon jól tudod, hogy azzal nem sokra megyek, mivel úgyis visszatoloncolnak.

– Figyelj, efendi, ezt nem én találtam ki. Sajnálom.

– Tudom, persze, mivel én találtam ki. Akkor haladéktalanul szeretnék Simicskó miniszter úrral beszélni.

– Én is, Jumurdzsák, elhiheted. Nem olyan kellemes ám itt álldigálni. Szívesen elmondanám a nagyvezírnek én is a véleményemet, de nem nagyon hiszem, hogy érdekelné. Igazhitű barátom, a legokosabb, amit tehetsz, hogy szépen beállsz a sor végére. Ha szerencséd van, pár nap alatt kitoloncolunk, és akkor nem kell hetekig részt venned ebben a “Kész átverés showban”. Amúgy miért nem próbálsz telefonálni? Ha tényleg miniszterelnök vagy, valaki csak idejön érted. Csak feltűnt már valakinek, hogy nem vagy.

– Jó ötlet. Egy pillanat. Hűha! Sajnos a melegítő felsőm a buszon maradt. Az most merre is van?

– Már elment. Ezek szerint neked volt egy melegítő felsőd, benne egy mobiltelefonod, meg egy miniszterelnökséged.

– Így van. De Gyurcsányt is visszaengedtétek, pedig ő egy hazaáruló.

– Az lehet, de neki ugye szabályos hazaáruló papírjai voltak és nem volt ilyen szép nagy szakálla, mint neked.

– Ha levágom, akkor engem is beengedtek?

– Persze, de aztán szépen vissza is tessékelünk. Ez most az új szokás. Ezt persze szakállal is nyugodtan megteheted, ha neked úgy kényelmesebb. Na, menj már, mert lemaradsz a regisztrációról. Te legalább el tudod olvasni azt, hogy éppen azt írod alá, hogy nem jöhetsz be. Ez is valami.

Így aztán Orbán Viktor soha többé nem jutott vissza Magyarország területére. A határőrizeti szerveket tájékoztatták, hogy egyre többen próbálnak Orbán Viktor nevében átjutni a határzáron. Akadtak emellett olyanok is, akik Petőfi Sándornak, Kőrösi Csoma Sándornak, néhányan pedig Julianus barátnak adták ki magukat. Egy férfi határozottan állította azt, hogy ő Tendzing Norgaj, és csak Edmund Hillary-hez szeretne eljutni, mivel néhány felszerelési tárgyát ottfelejtette náluk.

A nemzetközi sajtó pedig világgá kürtölte a szenzációs hírt, hogy Magyarország, merő figyelmetlenségből , elvesztette a miniszterelnökét.

***

François Villon

Faludy György átköltésében

 

A HALÁLTÁNC-BALLADA

Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
"Mit sírsz" - rivallt reá - "bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!" ... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfújta, mint a porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Gót ablakában sírt az Orvos:
"Uram, nektárod merre nő,
amely ír minden kínra s melytől
meggyógyul minden szenvedő?"
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
"Igyál, e nedv hűs, mint a mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál testvér; e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rőt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
... "Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot."
"Jövök már!" - szólt, s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Repedt tükrénél ült a Céda:
"Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény..."
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
"Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!"
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Éjjel borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Aranypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: "ne még, ne még",
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
"engedj csak még egy lanyha csókot,
még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
engedj csak még egy buja bókot,
még egy szerelmes éjszakát" -
de ő, rút foltot festve mellén,
mely, mint a rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
- Tunyán henyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végső, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig."
"Nem fejted" - szólt a hang - "nem fejted"
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a többiek."
- A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvét vasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög -
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek,
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm, egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!"
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr857792718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.