Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Szép új Európa

Politikás-fantasztikus novella

2015. szeptember 19. - Toadwart66

orban-putyin.jpg

Az alábbi írás egy teljesen fiktív, mindenféle gátlás nélkül megírt történet. A szereplők kitalált személyek, akiknek ráadásul még a nevét is teljesen megváltoztattam. Valóságos személyekkel való mindennemű hasonlóságuk pusztán a véletlen műve.

Az Élet néha egészen elképesztő módon viselkedik. Ez nem meglepő, hiszen maga az Élet szeszélyes, kiszámíthatatlan és rendkívül hisztérikus. A Galaktikus Bölcsek szerint ez az általános törvényszerűség az Univerzum természetére vezethető vissza, mivel az is teljesen hasonlóan működik. A barokk muzsika egy grandiózus próbálkozás volt a harmónia megteremtésére, de sajnos az emberi természetre ez, a nagy elvárások ellenére, egy fikarcnyit sem hatott.

Orbán Viktor igazi végvári vitézként megóvta a keresztény Európát a pogány seregek támadásától. Ez kétségtelenül rendkívül hősies és dicső tett volt a részéről, ami valójában azonban csupán egyszerű forgalom-, és figyelemelterelésből állt. A menekültválságot csak egységesen, együttműködve tudná megoldni a sokszínű, tehát nem kimondottan keresztény Európa. Az egyház és az állam szétválasztása a Felvilágosodás (Le siècle des Lumières) nevű eszmeáramlat térnyerése óta elég sok országban sikeresen megtörtént. Magyarországon – melyet a valóságban természetesen nem így hívnak – a jelenlegi hatalom ehelyett inkább sikeresen domesztikálta az egyházakat.

Az oroszlánszívű magyar miniszterelnök leghatékonyabb tette az volt, hogy valamiféle általa sajátosan és önkényesen értelmezett keresztény értékrendre hivatkozva, mindenféle különösebb gátlás nélkül, egy humanitárius katasztrófa kezelésére, bevetette  a korlátlan hatótávolságú idegengyűlöletet. Ez valami olyasféle cselekedet, mintha egy földrengés sújtotta területre a problémák megoldására ledobnának egy atombombát. Ez valóban nagyon hatékony megoldás, mivel nem kell mentőalakulatokat a helyszínre vezényelni. Élelmiszerről, ivóvízről meg egy csomó más macerás dologról sem kell gondoskodni. Egy válság kezelésének ez is az egyik lehetséges módja.

Az, hogy rettenetes költségek árán és gátlástalan szélhámossággal megakadályozta azt, hogy a menekülteknek bármiféle esélyük legyen egy normális életre, nem biztos, hogy összeegyeztethető a hagyományos keresztény hitvallással. Ez persze nagyon könnyedén orvosolható. Habony Árpád gagman, Dr. Erdő Péter bíboros úr felhasználásával valószínűleg szorgalmasan neki is látott már az Újszövetség alternatív verziójának megírásához. A címe: Újszövetség x 2.

Török Gábor ki is mondta, hogy a "világpolitikai szereplővé lépett elő Orbán Viktor az elmúlt hetekben". Ebben tökéletesen igaza van. Óvatosan kell azonban ezt a dolgot kezelni, mivel mind herr Hitler, mind Sztálin elvtárs is jelentős befolyással volt a Föld nevű bolygó történelmére. Diszkréten fogalmazva, kihagyhatatlan figurák voltak.

Természetesen azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy mindketten bajszot viseltek, a magyar miniszterelnök pedig nem. Manapság ez, úgy látszik, egy kiemelten fontos politikai kritérium lett. Bátran kijelenthetjük tehát azt, hogy Orbán Viktor orra alatt semmiféle szőrzet nem található. Aki szemérmetlenül, aljas módon mégis azt állítja, hogy "de bizony van", az hozzá hasonlóan maga is egy gátlástalan hazudozó.

Magyarország teljhatalmú, harcos kedvű miniszterelnökének semmiféle érdeke nem fűződik a menekültkrízis békés rendezéséhez, mivel ez számra a bukást jelentené. Magyarország lakosságának nagy része szívesen fogadta a kormányfő kedves invitálását, és boldogan, örömtől csillogó szemekkel, büszkén átvonult a jobboldal szélére. A helyzet 2018-ig természetesen nagyon sokat romolhat. Egy-két demokratikus ízesítésű nemzeti konzultáció elfogyasztása után ki fog derülni az, hogy a magyar nép egy erős, egészséges rendőrállamban szeretne élni.

A jelenlegi terminológia szerint a gyengélkedő Európában minden baj okozója a multikulturális, toleráns, liberalizmus. Magyarországon is ez az, ami gátolja a magyar gazdasági csoda kibontakozását. Ezt a állítást eléggé bizarrá teszi az a tény, hogy magának a liberalizmusnak, de a mérsékel konzervativizmusnak sincs semmiféle komoly hatása magyarországi politikára. A liberalizmust úgy beállítani rettenetes ellenségként, hogy közben semmiféle fegyverrel nem rendelkezik, teljesen ellentétes a hadifoglyokkal való bánásmódról szóló Genfi egyezménnyel.

Orbán cinizmusára jellemző, hogy egy komoly világpolitikai krízis kellős közepén Magyarország külgazdasági és külügyminisztere egy SZ.P. 1978-as típusú, szuperagresszív üzemmódba állított harcidroid. Szíjjártó Péternek annyi köze van a diplomáciához, mint az Ultras Leberinek az Üdvhadsereghez. Mind a kettő egy létező szervezet. Péter úgy rendeli magához a nagyköveteket, mint a pizzafutárokat. Szinte minden, az interneten fellehető országgal hadilábon állunk. A pszeudoküligyminiszter kijelentése szerint a kapcsolatunk ezekkel az országokkal korrekt. Ez az ambivalens hozzállás nagyon sok mindent megmagyaráz.

A délszláv államokat sikerült olyan egységbe kovácsolnia, hogy az sem lenne meglepő, ha Jugoszlávia néven szövetségre lépnének.

A kormányfő a nagyobb hatékonyság kedvéért magához emelte a kissé ellentmondásos személyiségű Rogán Antalt, aki a gátlásait kiskamasz korában teljes mértékben levetkőzte. Rogánról, a politikusról vagy jót, vagy semmit. A korrekt és békés viszony kedvéért, ebben az esetben mindenképp célszerűbb a jellemzéséhez a semmi alkalmazása.

A három harcias férfiú, így ebben az összetételben, egy borzasztóan veszélyes elegyet alkot. Ez a keverék a legkisebb fizikai behatásra bármikor felrobbanhat.

A jelek szerint, az idegenellenesség bombasztikus felhasználása, az egyre inkább erősödő nyugati szélsőjobboldali pártok vezető személyiségévé,  imádni való példaképévé teheti a hiperaktív magyar miniszterelnököt. Orbán Viktornak nagyon szépen sikerült a Európai Uniót is megosztania. Ha ez a tendencia így folytatódik, megnyílik az út a számára, hogy Magyarországhoz hasonlóan, Európában is felszámolja az ellenzékét. Mivel elég sok megaláztatást volt kénytelen elszenvedni általuk, ezért szándékaiban nem nagyon érdemes kételkedni. Előbb-utóbb a halálbüntetés ügyében is Európai Konzultáció lesz, és utána természetesen meg is lesz. Daniel Cohn-Bendit helyében, én biztos megnézném, hogy milyen álláslehetőségek akadnak a számára az Egyesült Államokban. A 955-ben, a kalandozó magyarokra mért vereség miatt Augsburg városának polgármestere is teljes joggal aggódhat.

Ha Orbán Viktornak sikerül az Európai Unióban vezető pozíciót kiharcolnia, akkor Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök a hatalmát végre kiterjesztheti egészen az Atlanti-óceánig. A Brit-szigetek tradicionális módon valószínűleg ellen fognak állni neki. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy az amerikai hadsereg ismét hajlandó lesz Normandiában partra szállni. Valószínűleg nem.

***

Szociopaták és pszichopaták. Kik ők és mi a különbség?

Antiszociális személyiségzavarok

A krimikben, horrorfilmekben gyakran találkozhatunk a pszichopata, szociopata jelzővel. A laikusok, de gyakran a szakemberek is egymás szinonimájaként használják a két szót. Pontosan mit jelentenek és milyen különbségek vannak a kettő között?

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott kézikönyv, a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (DSM-5) szerint a szociopátia és a pszichopátia egyaránt az antiszociális személyiségzavarok közé tartoznak. Ezeknek a személyiségzavaroknak több közös jellemzője is van: a törvények és a társadalmi morál figyelembe nem vétele; mások jogainak figyelembe nem vétele; a bűntudatra vagy megbánásra való képtelenség; az erőszakos viselkedésre való hajlam.

A szociopatákat könnyű felidegesíteni, labilisak, dühkitörésekre hajlamosak. Gyakran alacsonyan iskolázottak, rossz szociális helyzetben élnek, és nehezen tudnak hosszabb ideig egy helyben maradni, gyakran költözködnek és stabil állásuk sincs. Nehezen, de általában sikeresen teremtenek kapcsolatot másokkal - annak ellenére, hogy gyakran félelmetesnek tűnnek mások szemében -, és gyakran szoros kötődést alakítanak ki bizonyos csoportokkal, annak ellenére hogy a társadalmi normákat, szabályokat nem tisztelik. A szociopaták által elkövetett bűntények általában véletlenszerűek, spontának, nem előre eltervezettek.

A pszichopaták ezzel szemben gyakran elbűvölő személyiségű, vagy ártalmatlannak tűnő emberek, akik könnyen megszerzik mások bizalmát, és bizony vissza is élnek vele. Manipulatívak, nem képesek valódi kötődés kialakítására, képtelenek az empátiára, de gyorsan képesek megtanulni, hogyan "utánozhatnak" bizonyos érzelmeket annak ellenére, hogy nem érzik őket. Gyakran magasan iskolázottak, műveltek, biztos állásuk van. Az általuk elkövetett bűntényekre hosszú ideig készülnek, mindent pontosan elterveznek, hűvös fejjel gondolkoznak és aprólékosak.

A szakemberek szerint a pszichopátia genetikai eredetű, míg a szociopátia a környezeti hatások miatt alakul ki. A pszichopatáknál az agy bizonyos részei (melyek az érzelmek irányításáért felelősek) alulfejlettek. A szociopatáknál nem található ilyen eltérés, a viselkedésük általában valamilyen gyermekkori trauma, fizikai vagy lelki bántalmazás következménye.

Forrás: Házipatika

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr277800064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.19. 17:16:15

Orbán valóban Európai politikussá nőtte ki magát.

A ballib figyelemelterelés szó lényege = a ballibek vereséget szenvedtek ebben a csatában.

Toadwart66 2015.09.19. 18:15:58

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A ballibek nem nagyon csatáztak. Én nem nagyon láttam, hogy lett volna harc.

Brix 2015.09.19. 19:35:23

Orbánnak nem kell tenni semmit, csak várni....A menekültek most olyan ütemben jönnek, hogy Európa hamarosan összeroppan... Orbánnak minden víziója valóra válik, hamarosan, és az egyik legerősebb , legnépszerűbb politikus lehet európai szinten is....

Toadwart66 2015.09.19. 19:50:21

@Brix: Igen, kedves Brix, ez szerintem is így van. Én mondjuk nem tartom annyira jónak, de ez legyen az én problémám. Nagyon boldog lennék, ha ez az is maradna és kedvemre írogathatnám az eszetlenségeimet. Remélem, ha bajba kerülök, akkor kiálltok értem.

jágör68 2015.09.19. 20:54:03

Az mindegy mit gondolsz. Fogalmad sincs mi zajlik.
Javaslom ezt olvasgatásra- hátha sikerül a két pontot összekötni- mert a Nobel- díjasok ezt már rábízták mindenki pici agyacskájára:

thebulletin.org/press-release/press-release-it-now-3-minutes-midnight7950

És ezt összerakni a NATO/USA agresszív nyomulásával.

jet set 2015.09.19. 20:55:47

@Toadwart66: Legalább tisztában vagy azzal, hogy hülyeséget írsz. Ez is tiszteletre méltó.

Toadwart66 2015.09.19. 21:22:35

@jet set: Ez nagyon jólesett. Nem politikai elemzéseket írok. Túl sok az okos ember, aki mások kioktatásával van elfoglalva. Én is kicsit okos vagyok valamiben, de az egészen más téma. Nincs semmi köze a politikához.

Toadwart66 2015.09.19. 21:24:09

@jágör68: Igenis, barátom. Köszönöm.

dunántúli gyerek 2015.09.19. 21:26:50

Tököm ki van már a migránsok körüli médiazajjal, nem lehet tőlük normálisan olvasni.

Fejezzék be a kerítést izibe azt többet ne halljak róluk!

Szvidrigajlov 2015.09.19. 21:32:50

Nincs semmi magasztos európai kultúra, amit Öntől védeni kellene - mondta Jogvédő Zsolt és balkezében egy csillogó pohár rozéval, jobb kezét kézfogásra előrenyújtva köszöntötte Biszmillah Ali Abdul Shakirt, az elsőt, akit felülvizsgálati kérelme elbírálása nyomán a Szegedi Törvényszék jogerősen menekültnek minősített. Ali Abdul azonban indulatosan elütötte a kinyújtott kezet és haragosan kiütötte a rozét a másik kézből. Valamit hadart arabul, amit a tolmács sem tudott pontosan fordítani, csak annyit, hogy úgy értette, mintha Ali Abdul arra utalt volna, hogy a kéz előrenyújtása sértés, sőt támadás jele, illetőleg, hogy a hithű muszlim nem koccint borral. Továbbá allah akhbar.
Jogvédő Zsolt kissé meglepettnek tűnt, de nem hagyta magán eluralkodni a dühét, mondván, hogy az csak a legalantasabb rasszizmust hozná ki belőle. Inkább úgy döntött feladja ezt a valóban ósdi európai szokáson alapuló magatartását és igyekszik a bimbózó kapcsolatot Ali Abdul szokásaihoz igazodóan fenntartani. Jogvédő Zsolt ekkor felajánlotta, hogy jelenlévő tolmács hölggyel együtt üljenek asztalhoz és fogyasszanak el egy köszöntő ebédet. Ali elfogadta a meghívást, csak arra kérte Jogvédő Zsoltot, hogy legyen kedves a tolmácsot eltávolítani, mivel nem megengedett, hogy nők teljesen idegen férfiakkal, idegen helyen egy asztalnál étkezzenek.
Jogvédő Zsolt megköszönte Ali figyelmeztetését, hiszen meg volt győződve arról, hogy ez helyes és az ellenkezője sértő volna Ali számára. Jogvédő Zsoltnak egyetlen pillanatig nem jutott eszébe, hogy ő maga egy kalap egy méretes liberális faszon. Jogvédő Zsolt ezért nem tudta sohasem azonosítani azt a langyos sós ragacsot, ami néha ráfolyik. Mint ahogy az európai kultúrát sem. Jogvédő Zsolt azt hitte, az a világ rendje, hogy ő kalap és néha langy, sós ragacsban fürdik meg, sőt azt gondolta és gondolja ma is, hogy mindenki, aki nem így érez, él, valójában egy másik világegyetemben tartózkodik. Számukra néha blogot ír a kettős mércén, ezzel teljesítve faszkalapságából eredő küldetését.
Minden esetre Jogvédő Zsolt elküldte a tolmács hölgyet és asztalhoz ült Ali Abdullal. Jogvédő Zsoltnak kolbásszal töltött karajt lett volna kedve enni, de ezt a rendelést meg sem kísérelte. Elfogadta Ali javaslatát egy jó bárány kebabra, amivel végül is nem járt rosszul. Jogvédő felvonta szemöldökét, amikor Ali jobb kézzel szemelgette a kebab darabjait (mert ballal ugyebár a seggét törli), de végül is egyetértett azzal, hogy a kés és villa használata ócska európai szokás, amiben nincs semmi védendő. Ebéd után Ali böffentett egy ablakrezgetőt és egy sishára hívta vissza Jogvédő Zsoltot, aki viszont még egy pukit sem mert elengedni, mert illetlennek tartotta volna és életében nem szívott semmit sem. Legföljebb nyalt ez a Zsolti fiú. Hol segget, hol LSD bélyeget. Kénytelen-kelletlen Jogvédő Zsolt elfogadta a sishára való meghívást és kisvártatva köhögő rohamot is kapott, de végigszenvedte a szertartást hiszen Alit semmiképp nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni. Közben Ali rászólt, hogy legyen kedves ez a Jogvédő óvakodni attól, hogy lábát előre szegezve üljön a zsámolyon, mert az sértés a muszlimok számára. Jogvédő elnézést kért és törökülésbe helyezkedett. Ali végtelenül békésen és örömök között szívta a sishát és megköszönte a Jogvédő segítségét, hogy ő menedékstátushoz jutott Magyarországon.
A szertartás után a felek elköszöntek egymástól. Bismillah Ali Abdul Shakir meghajolt Jogvédő előtt, aki a meghajlást udvariasan viszonozta. Búcsúzóul Ali annyit mondott Jogvédőnek: "Kufr."*
"Viszontlátásra Ali" - szólt vissza Jogvédő és öröm töltötte el, hogy milyen szépen, harmonikusan áthidalta a kultúrák eltéréséből eredő konfliktust, új barátot szerzett és mindenki számára bizonyította milyen az igazi humanitás!

*a szó jelentése: a hitetlen, akivel a muszlim nem elegyedhet, nem tekinthet egyenrangúnak

Toadwart66 2015.09.19. 21:56:21

@Szvidrigajlov: Ez számomra nem jogi kérdés. Toledóban nagyon szépen együtt éltek muzulmánok, zsidók, keresztények. Igazán értékes könyvtáruk volt, rengeteg művet lefordítottak egymás nyelvére. Sajnos ez már megsemmisült, Aragónia Izabella révén a reqonquista során. Jeruzsálem is viszonylag nyugodt hely volt, amíg a keresztesek fel nem dúlták. Az igaz, hogy a kultúrák valami miatt mániákusan le akarják győzni egymást. Az értelmét ennek nem látom, de így van. Van nálam sokkal okosabb arab, meg hülyébb is. Ez utóbbi persze csak szimpla hiúság a részemről. A radikális politikai iszlám sajnos valós fenyegetés, de szerencsére van még vagy öt irányzat.

jágör68 2015.09.19. 22:22:14

Alapvetően nem észről, vallásról illetve kultúráról szól ez- illetve mégis, mert az ezek által meghatározott túlélési képesség fogja meghatározni ki marad életben a maradék erőforrásokért és vízért/ élelemért folytatott harcban.
Ugyanis erről van szó. A Föld megtelt. A végtelen növekedés- hívő közgazdászok- politikusok ideje lejárt. És vele együtt a kényelmes életé is.
Persze le lehet ezt rendezni gyorsan is; azért vagyunk 3 perccel éjfél előtt.
No meg a gyorsuló klímaváltozás miatt. Már csak össze kell kötögetni a pontokat...

martin_f 2015.09.19. 22:37:18

nagyon eredeti... :) a jugoszlávián azóta is röhögök.... :) ....isteni :)

31/48 2015.09.19. 23:01:20

@Toadwart66: jajj hagyjuk már az ilyen félművelt hazugságokat, mint hogy az iszlám milyen mélyen toleráns volt. Tömegével mészárolták le a vízigótokat, keltákat és akit csak értek Hispániában is. Córdoba valóban egy időben kalifátusi központ, főváros volt ami nagyon fontos rang és fejlett urbánus kultúra is tartozott hozzá.

Csakhogy mindez a fejlett urbánus kultúra, a tudományos fejlettség adott volt, mivel pont a Birodalom déli, fejlettebb területeit hódította meg az iszlám, a leggazdagabb provinciákat. És ott is volt bőven visszaesés még a polgárháborús, vandálok által végigrabolt korszakhoz képest is. Sok megsemmisített könyvtár, sok legyilkolt eretnek, vallási színezetű polgárháborúk az irányításért. És ez volt az iszlám aranykora. Ami egy Karoling-szintű politikai egységet és tudományos felvirágzást tett lehetővé.

Csakhogy például amikor az első keresztes hadjáratot meghirdették, azt még a legcinikusabb szemszögből is el kell ismerni, hogy azt a muzulmánok (törökök ezúttal) kegyetlenkedései és vallási intoleranciája váltotta ki/szolgáltatott rá "alibit". És nyilvánvalóan az iszlámnak valamilyen szinten együtt kellett élnie a kereszténységgel és nem fordítva, mivel az iszlám kalifátus hadserege hódított meg és igázott le keresztényeket és nem fordítva.

Tehát a keresztények ott adottak voltak és a teljes megsemmisítésük már csak logisztikailag is kivitelezhetetlen lett volna. Ráadásul ekkoriban a cél a megtérítés, az iszlám terjesztése volt, vagyis az asszimiláció, amihez szépen hozzá is fogtak.

@jágör68: csakhogy sem Európa, sem az amerikai fehérek, sem a japánok és a koreaiak nem növekednek. Mi több, ezek az országok hozták létre mindazt, amit ma modern civilizációként emlegetünk és amelyet mind élvezünk. Az egy dolog, hogy mi mennyire fenntartható folyamat és másik kérdés, hogy ki az aki ki tud állni a saját érdekéért. Merthogy az emberiség egy szép szólam, de a legtöbb esetben az emberek versenyhelyzetben vannak az erőforrásokért, és a versenyhelyzetek feloldása történhet békésen is, de akit be lehet szólamokkal hülyíteni, hogy adja fel a saját jó pozícióját morális alapon, az a világ barma.

Aki a gyengeség és önfeladás politikáját szorgalmazza az vagy manipulatív és hazug, vagy önveszélyesen hülye.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.20. 07:00:31

@Toadwart66:

Gyurcsány pedig mindent beleadott, hogy konfliktust provokáljon ki a határon, de bedőlt minden igyekezete.

Szvidrigajlov 2015.09.20. 07:46:29

@Toadwart66: Pro primo: a bejegyzésem nem Neked szólt személyesen. Az a jogvédő, akit említek a kettős mércén szokott faszságokat írogatni.
Pro secundo: Toledo mellett lehet hivatkozni Martell Károlyra, vagy Tomori Pálra is. Jártam az Alhambrában. Csodálatos. De jártam Mohácson is. Az megvan fejben, hogy mohácson a magyar áldozatok mindegyikét megcsonkították, hogy nem találtak egyetlen egyben maradt csontvázat?
Pro tercero: jártam Dubaiban. Kifr voltam. Kedves turista, de kifr.

akist 2015.09.20. 08:28:58

@Toadwart66: Nagy ellenfél tud lenni a történelem. Különösen, ha a nekünk tetsző másodperceket ragadjuk ki és még hivatkozunk is rá...
ps, Még egy-két idézet a Bibliából esetleg?

dunántúli gyerek 2015.09.20. 08:46:19

@Toadwart66: Pozsonyban is nagyon szépen együtt éltek zsidók, németek, magyarok, tótok. Még 80-100 éve is.

Végül a cselédnek betelepített, legigénytelenebb, legszaporább népesség (tótok) alkotja ma a város népének 98%-át.
Kb. ez várható a 'please help german' klingon nyelvü maszatos purgyéktól is.

Stefi Schneider 2015.09.20. 09:03:07

Úristen! Mind meghalunk! Jönnek az arabok! Fusson ki merre lát! Vagy menjen harcolni a végekre!

Toadwart66 2015.09.20. 11:10:52

@Szvidrigajlov: Én sajnos nem voltam még az Alhambrában. Szívesen elmennék, nagyon fejlett kertkultúrájuk volt, főleg egy csapadékban szegény helyen.
Ami így nekem a médiából (mivel csak azt látom, nálunk itt az osztrák határnál nyugi van) lejön az, az, hogy rettenetesen nagy kapkodás van és az európai országok megpróbálják a felelősséget egymásra hárítani. Azt, hogy sikerül-e valami ésszerű megoldást találni, azt nem tudom.

Toadwart66 2015.09.20. 11:47:54

A tisztelt jelenlevők közül valakinek van valakinek valami sejtése arról, hogy ezzel az össze-vissza vonatozgatással mi a helyzet? Bevallom én kezdek teljesen belekavarodni. Persze most nem egy vidám osztálykirándulásról van szó, de azért mégis...