Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

A leleményes Antal

Ügynökök kíméljenek!

2015. szeptember 23. - Toadwart66

article-0-031009e80000044d-711_634x400.jpg

„Önálló minisztériumként alakul meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda, ami elsősorban az általános politikai koordinációt ellátó minisztérium lesz – olvasható a tárcák felsorolásáról szóló törvény módosítására tett javaslatban, amelyet Lázár János nyújtott be az Országgyűlésnek tegnap.”

Forrás: Habony Árpád

Douglas Adams „Galaxis útikalauz stopposoknak” című könyvében az alábbi módon írja le a repülés művészetét: „A repülésnek is megvan a maga művészete, vagyis inkább fortélya. Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni és elhibázd azt. Válassz ki egy derűs napot – javasolja, és próbálgasd.”

A leírtak alapján nem lenne abban semmi meglepő, ha egy szép napon Rogán Antal mindenféle segédeszköz nélkül, könnyedén átrepülne Pestről Budára. Csodálatra méltó módon, neki már számtalanszor sikerült elhibáznia a már-már elkerülhetetlennek hitt bukást. Az egyik turpisságából mindenféle nehézség nélkül, simán átsuhant egy másikba. Ez önmagában még nem is lenne olyan nagy baj, de mindezt mindig olyan gúnyos és megvető mosollyal az arcán teszi, amely még a békés Tendzin Gyaco-ból is kihozná az őrjöngő vadállatot. Ő a jelenlegi, azaz a tizenegyedik dalai láma.

Nemrég még úgy nézett ki, hogy nagy valószínűséggel Rogánt, megrögzött zsiványként, beáldozzák a kormánypárt leamortizált becsületének visszaszerzése érdekében. Mondjuk, kiküldik Brüsszelbe meghízni. Szépen neki is kezdett megbukni, aztán a fizika törvényeire fittyet hányva, hirtelen kabinetfőnökké változott át és még egy csinos kis minisztériumot is gyorsan alátoltak. Valami olyasmi történhetett, hogy nagy szerencséjére pont időben érkeztek meg a felmentésére, a szíriai menekültek.

Rogán Antal személyisége, habitusa a bukásra tökéletesen alkalmatlanná teszi őt. Valami miatt egyszerűen képtelen rá. Van, aki úszni nem tud, ő meg bűnhődni képtelen megtanulni. Még arról is képes volt meggyőzni Lázár Jánost, hogy már nagyon régóta egyre jobban kedvelik egymást.

Amikor a jövőben Orbán Viktor az Európai Egyesült Államok elnöke lesz (The President of the United States of Europe), akkor majd Rogán Antal, a kétharmados európai többséggel megszavazott Európai Függetlenségi Nyilatkozat alapján visszacsatolt részekkel kiegészített Magyarország helytartója, kormányzója, miniszterelnöke, vagy első titkára lesz. Pontosan még nem nagyon emlékszem rá, hogy mije is. Minél idősebb leszek, annál nehezebben jegyzem meg a közeli jövőben megtörténő dolgokat. Kissé megkoptak a jövőképeim. Érdekes módon a nagyon távoli jövőben játszódó eseményeket hajszálpontosan előre látom, de fogalmam sincs például arról, hogy holnap hova fogom tenni a szemüvegemet és hol fogok felébredni.

A lényeg mindenekelőtt azonban az, hogy lesz végre egy pompás Miniszteri Kabinetirodánk. Ha reálisan nézzük a körülöttünk oly eszeveszetten kavargó eseményeket, beláthatjuk, hogy ez bizony nagyon hiányzott már az életünkből. Ez az általános koordinációs valami tényleg nagyon ráfért a kormányra. Néha kimondottan olyan benyomást keltettek, hogy mindenki elkezd beszélni valamiről, aztán a miniszterelnök úr megunja a dolgot és a végén eldönti azt, hogy mi is az igazság. Hende Csaba például eddig nem nagyon hitt a csodákban, nagy pechjére Orbán Viktor azonban igen.

A civilek halk támogatásáról is először az derült ki, hogy egy ordas nagy hazugság, a végére pedig már csak egy aprócska félreértés maradt belőle. Az a legnagyobb baj, hogy a magyar társadalom és a szemantika nagyon nehezen fogadja be a független civilek fogalmát. Van egyrészt a hivatásos állomány, aztán ott van az államilag támogatott állomány, belőlük lettek a független civilek. Az államilag nem támogatott állomány, azok pedig... Hát azok csak úgy vannak, ők nem nagyon számítanak mostanában.

Ilyen kaotikus viszonyok között bizony égető szükség van egy nagy tudású szóhajlító mesterre. Rogán Antalnál erre a szerepre alkalmasabb személy jelenleg nem él a magyarok lakta területeken. Ha a hazának arra van szüksége, ő egy szempillantás alatt átértelmezi az igen, a nem, a fekete, a fehér, vagy a magántulajdon szavak jelentését. Szerintem még a bináris kódokat is képes lenne szemrebbenés nélkül megmagyarázni és adott esetben ellenségként beállítani azokat.

Ha végre meglesz ez a jópofa Kabinetiroda, akkor elsőként mindjárt célszerű lenne felállítani a kormányügynökségeket. Jó bornak is kell a cégér, hát még egy jóféle miniszterelnöknek.

***

Nem veszünk semmit

Kattan Ottó, hivatásos gépkocsivezető békésen üldögélt a kedvenc karosszékében és Georg Friedrich Händel, Messiás című oratóriumát hallgatta. Éppen 12. résznél, a „For unto us a Child is born”-nál tartott, amikor csengettek. Bosszúsan felállt, megállította a zenét, és elindult, hogy kinyissa az ajtót.

Két, sötét öltönyös, komoly arcú férfi állt az ajtóban. Egy kicsi, meg egy nagy. Kattan Ottó meglepődve köszönt nekik:

– Tiszteletem, uraim. Ha szabadna megtudnom, miben segíthetnék önöknek?

– Jó napot kívánunk. Bemehetnénk? Illetve, bocsánat. Itt az arcképes igazolványunk. Szóval mi most akkor szépen be is megyünk. Felszólítjuk önt, hogy haladéktalanul kövessen minket!

– Mármint úgy értik, hogy én? Ide be, a saját lakásomba? Micsoda dolog ez, kérem? Kik maguk egyáltalán?

– Kormányügynökök vagyunk. Mint azt minden bizonnyal ön is nagyon jól tudja, mi bárhová bemehetünk. Kérem, a törvény előírása szerint kínáljon minket hellyel. Az ablakhoz közel. Ott, ni! – mondta határozottan a kisebbik, amolyan pimasz arcú férfi.

– Igen, és hozzon nekünk az előírás szerint, két feketekávét. Tejjel és cukorral. Kettő, kettő cukorral. Se többel, se kevesebbel. – tette hozza zordan a magasabb, szemüveges, egész hülyén felnyírt hajú ügynök.

– Igenis uraim, kérem szépen. Máris hozom. Bocsánat, de nem nagyon számítottam magukra, de nem tesz semmit. – közölte zavarodottan Kattan Ottó. – Te jó Atyaúristen!

– Kérem, félre a mókázással! Sietnünk kell!

Kattan Ottó gyorsan lefőzte az előírás szerinti erősségű kávét, kimérte a hivatalos mennyiségű tejet és kivett négy darab kockacukrot. A biztonság kedvéért kétszer is megszámolta.

– Parancsoljanak, kedves uraim. Mondják meg, kérem szépen, pontosan miről is lenne szó?

– Egy rendkívül igényes brossurát hoztunk. Tudja, népszerűsítenünk kell a miniszterelnök urat.

– Nagyon szép feladat, de úgy tudom, elég népszerű ő anélkül is. De, ha ez kell, hát dicsérjék csak meg nyugodtan amennyire csak jónak látják. Én majd szépen meghallgatom. Jó lesz ez így, kérem szépen?

– Igen! Akkor én a tárgyra is térek. Mondja, Kattan úr, szereti ön a miniszterelnök urat?

– Hogy tetszik kérdezni? Mármint, hogy szeretem-e? Természetesen, amennyire csak az urak óhajtják. Megmondom őszintén, nincs vele különösebb bajom. De, fontos ez, kérem?

– Igen. Nagyon fontos. Megkérdezhetném, hogy akar-e ön sokáig boldogságban élni?

– Hogyne, kérem. Tudják, próbálkozok is vele, uraim. Mondjuk, több-kevesebb sikerrel. De elnézést kérek, mi köze van ennek a miniszterelnök úrhoz?

– Sok, nagyon-nagyon is sok. Ha boldog akar maradni, akkor mindenképpen ezt a miniszterelnököt ajánljuk önnek. Kiváló, megbízható típus. Nagyon sok helyen eladtuk már, és eddig még senki sem panaszkodott rá. A konkurencia egy teljesen elavult prototípust forgalmaz, kommunistásat. Kérem, ne is foglalkozzon velük. Nézze csak ezt a képet. Itt, a miniszterelnök úr, éppen egy égő árvaházból menti ki a halálra rémült gyerekeket. 538 darabot hozott ki személyesen, a saját élete kockáztatásával. Rendkívül bátor cselekedet. Találkozott már életében valaha hozzá hasonlóan vakmerő miniszterelnökkel?

– Nem, kérem, illetve talán az ötvenes években, de akkor még gyerek voltam. Tényleg, nagyon derék tett. Érdekes, de úgy látom a képen mindenki kormos. A miniszterelnök úr, meg ugye, patyolattiszta és rendkívül elegáns. Úgy néz ki, mint akit egy skatulyából húztak elő.

– Persze. Először ugyanis megmentette a gyerekeket, majd lezuhanyozott és átöltözött. Az árváknak még néhány tortát is sütött közben. Uram, higgye el, príma, első osztályú miniszterelnökről van szó. Mi nem árulunk rossz minőségű terméket. Nézze meg a haját, micsoda formatervezés. A szemei pedig okosan csillognak. Természetesen olvasáshoz sem használ szemüveget.

– Hát igen. Tényleg nagyon mutatós darab. De nem túl kicsi ez itt, ha szabadna kérdeznem.

– Ugyan kérem, Kattan úr! Gondoljon a fogyasztására. Tudja, mennyit eszik egy jó nagydarab miniszterelnök? Ki tudná azt manapság finanszírozni? Ennek a típusnak nem kell sok minden. Reggeli, ebéd, vacsora. Tökéletesen beéri ennyivel. Nem nassol, nem cigarettázik. Ad neki egy kis szotyolát azzal elvan egész nap.

– Nem is tudom. Tényleg nagyon tetszik. De úgy tudom, jelenleg is ő a miniszterelnök. Választási időszak meg most nincs. Akkor meg minek akarják eladni nekem? Ha úgy vesszük, nekem már van egy miniszterelnököm, pont ez itt, ni.

– Ez jól tudjuk, persze. De nem hagyhatjuk, hogy a konkurencia hamis ígéretekkel megtévessze önt. Nézze csak a következő képet. A miniszterelnök úr itt éppen egy ártatlan szüzet ment meg a vérszomjas rablók karmai közül. Rendkívül marcona képük van. Utóbbiak természetesen már ájultan hevernek szerteszét, mivel a miniszterelnök úr előzőleg ádáz harcban legyőzte mind a tizenkettőt. A képen nem látszik, de ezenkívül még volt nyolc, de azok a fénykép elkészülte idején már eliszkoltak. Természetesen rendkívül súlyos sérülésekkel.

– Elhiszem, kérem. Szó se róla, ez igazán férfias cselekedet volt a részéről. Nagyon erős és bátor politikus lehet. Rendkívül izmos teste van. De, mintha ezt egy akciófilm plakátján már láttam volna. Ez amolyan montázsféle, ha jól látom.

– Nem, dehogy. Ezt csak az ellenséges ügynökök terjesztik. Higgye el, a mi általunk forgalmazott miniszterelnök tökéletes testi kondícióban van. Rendkívül szívós és bátor.

– Hát igen. El kell ismernem, amit eddig elmondtak róla, azok alapján tényleg kiváló minőségű miniszterelnök lehet. Az asszony is biztos őt választaná, kár hogy most nincs itthon.

– Majd mesélje el neki részletesen. A füzetet természetesen itt is hagyjuk maguknak. Kérem, vigyázzanak rá, mert az állapotát szúrópróbaszerűen ellenőrizzük. Elég sokat kell fizetnie, ha meggyűrődik. Poharat pedig tilos rárakni, ezt nagyon szigorúan büntetjük. A múltkor egy macska tiszteletlen cselekedete nagyon kellemetlen helyzetbe hozott egy jámbor családot. DNS-teszttel szerencsére tisztáztuk, hogy tényleg a macska volt, aki azóta már bűnhődik. Na, nézzük csak tovább. Itt is van. Tárgyal, küzd, megvédi Magyarországot a bankoktól, az áruházláncoktól, a láncdohányosoktól, a külföldiektől, az idegenektől, a kommunistáktól, Schorbert Norberttől és a globális felmelegedéstől. Kitűnő gazdasági eredményeket ért el. Nézze csak meg kérem ezeket a szép színes grafikonokat! Mindegyik nagyon meredeken emelkedik. Hoppá, ez itt mondjuk, pont csökken, de ennél meg az a jó. Szóval az alapvető működési funkciói tökéletesen és megbízhatóan működnek. "Kis fogyasztás, nagy hatékonyság, megbízható teljesítmény." Ez a pártunk mottója.

– Tényleg nagyon tetszik, kérem szépen. Látszik, hogy sokat dolgoztak a kifejlesztésén.

– Köszönjük. Rendkívül büszkék is vagyunk a pártunk által piacra dobott miniszterelnökre. Na, ezt nézze még meg. Látja milyen szép gólt rúgott. Kiváló focista és rettenthetetlen hegymászó.

– Nem is tudtam, hogy egy miniszterelnöknél ez is fontos tulajdonság.

– Tudja ezek már amolyan extra funkciók. Ezen kívül nagyon szépen fest, virtuóz módon játszik nagybőgőn és nagyon mókás képet tud vágni. Ha eljön az idő, és rá szavaz, kap mellé egy csomó államtitkárt is ajándékba. Ha esetleg akadna még valami kérdése a termékkel kapcsolatban, természetesen nagyon szívesen válaszolunk.

– Nem is tudom. Csak úgy kíváncsiságból megkérdezném, pörköltet, azt tud főzni?

– Uram. Ez csak természetes. Valódi mesterszakács. Európa-szerte kedvelik a főztjét. Még az angol királynőnek is főzött egy kitűnő pacalpörköltet. 

– Hát ez tényleg nagyszerű. Azt hiszem meggyőztek. Amint lehet, mindenképpen megveszem, akarom mondani,  megválasztom. Akkor? Végeztünk is?

– Csak még egy pillanat. Kérem, itt írja alá, hogy egyetért azzal, hogy a mi általunk forgalmazott miniszterelnöknél nincs jobb a piacon.

– Szíves örömest, kedves uraim. Ez csak természetes.

Kattan Ottó kikísérte a zord kormányügynököket. Barátságosan elbúcsúzott tőlük, majd visszaült és boldogan tovább élvezte a Messiás dallamait.

– Ezek a vigécek mostanában egyre erőszakosabbak. – mormogta magában.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr737814880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.