Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

A Pieter Bruegel börleszk

2015. október 16. - Toadwart66

the-flatterers-by-pieter-bruegel-1592_1.jpg

Pieter Bruegel - A hízelgők (1592)

A gazdagoknak is megvannak a maguk gondjai, csak azok néha egészen más természetűek, mint a szegényeké.

- Értsék meg kérem, drága uraim! Egyszerűen kifogytunk a TV2-kből. Fájdalom, de az idén pillanatok alatt szétkapkodták őket. Manapság nagyon megnőtt a kereslet a kereskedelmi televíziók iránt. Az emberek szinte megőrülnek értük. Mindenki egy sajátot akar. Fájlalom, de nem segíthetek önöknek. Legyenek kérem erősek. A raktáron viszont príma minőségű vidéki lapjaink vannak. Nagyon kedvező áron tudjuk adni őket és a fenntartásuk is jóval kevesebb gonddal jár, mint egy tévécsatornáé. Hirdetők, saját gyártású műsorok, beszélni tudó műsorvezetők, beszélni nem tudó celebek. Rengeteg gond, vesződség, bosszúság. Egy kereskedelmi tévé esetében egész nap rághatnák a körmüket a tisztelt urak a nézettségi adatok miatt. Lássák be uraim, önök sem lesznek már fiatalabbak. Ebben a korban az egészség már mindennél többet ér. Zuhan a nézettség, emelkedik a vérnyomás, aztán már kész is a baj. Nos? Akkor csomagolhatom a lapokat, uraim, vagy helyben tetszenek elfogyasztani?

Eközben Felcsútházy Ráhel grófnő, a méltóságos Tiborcz gróffal, a magánemberrel a festészet élvezetének hódolt. Háry Gyula Velence című művét 400 ezer forintért, Hincz Gyula Kompozíció című festményét mindössze 6,5 millióért vásárolták meg. A Kieselbach Galéria által tartott aukción Duray Tibor Piros ruhás nő című alkotását valaki 3 millió forintért elhalászta az orruk elől. Sebaj. Legközelebb majd kárpótolják magukat egy csodaszép műalkotással. Fiatalság, bolondság. Előttük még az egész élet. Nem sikerülhet minden elsőre.

"A szívet az élteti, ha megsebzik. A gyönyör kővé dermesztheti a szívet, a gazdagság kérgessé teheti, de a bánat nem törheti meg." Oscar Wilde, megrögzött szodomita

images_9.jpg

Teljesen átlagos család a miénk. Tényleg semmi különös. Kispolgári, vagy valami mások által olyasminek mondott. Általában értelmiségi házaspárnak tartanak minket, de ezt én nem veszem túlságosan komolyan és egyáltalán nem találom annyira sértőnek. Valahogy megtörtént.

Pont úgy, mint ahogy a szombat szokott. Ilyenkor úgy vagyok vele, hogy addig alszom ameddig csak akarok. A szervezetem azonban egyáltalán nem törődik azzal, hogy mit akarok én. Hat órakor felébreszt és kér egy kávészerűséget magának. A szervezetem – velem ellentétben – meglehetősen erőszakos természettel rendelkezik. Ez van. Az ember – bármennyire szeretné is – nem változtathatja meg azt amibe annak idején gondosan becsomagolták.

A tejet kávéval szoktam inni, mivel önmagában egyiket sem szeretem. Sok évembe tellett, amíg kititráltam magamnak azt az optimális arányt, amikor mindkét folyadék elveszti eredeti jellegét és kölcsönösen kioltják egymás ízét. Nem tejeskávéról van tehát szó. Tej- és kávéíz nélküli valami. Neve valójában nincs is ennek a folyadéknak.

A múlt szombaton a tej azonban tragikus módon elfogyott. Mivel nem rendelkezünk analóg tehénnel, ezért kénytelen voltam tejért elmenni a boltba. Megkérdeztem a feleségemet, hogy hozzak-e még valamit ezenkívül. Ő kapott is az alkalmon és alva válaszolt:

– Igen. Kéne tíz darab tojás, valami felvágott és margarin. Ja, igen. Vegyél valami gyümölcsöt is – persze csak ha szép – és két vidám hangulatú, eredeti németalföldi festményt. Lehetőleg ne Joachim Beuckelaert, mivel ő egy kissé vásári.

the-vegetable-seller-xx-joachim-beuckelaer-or-bueckelaer.JPG

Joachim Beuckelaer: A zöldségárus

Beuckelaer általában konyhai csendéleteket, életképeket, vásári jeleneteket festett. Nekem mondjuk kifejezetten tetszenek a képei, de a feleségemmel nem érdemes művészettörténeti vitákba bocsátkozni, különösen akkor nem, ha álmos.

Az őrületbe kerget azzal, hogy a lakásban állandóan cserélgeti a művészeti korszakokat. Nemrég még az itáliai reneszánsz festészetért volt oda. Leonardo, Botticelli, Michelangelo, Raffaello mindenütt. Nagy nehezen sikerült megszereznem Tiziano, Federico Gonzaga-ról készült portréját. Az illető Tiziano mecénása, Mantova kormányzója volt, aki jelenleg pompásan mutat a kandallónk fölött.

tizian_063_1.jpg

Tiziano: Federico Gonzaga

Egy idő után – talán Derrick felügyelő hatására – a feleségem elkezdett érdeklődni a német reneszánsz festészet iránt. Lejártam a lábam, amíg végül találtam egy tisztességes, eredeti Hans Holbein festményt. A nagykövetek-nek elég jó a kompozíciója és pompásan megy a nappalink bútorzatához.

holbein_hans_the_french_ambassadors_1533.jpg

Hans Holbein: A nagykövetek

Georg Gisze kereskedő, általam kínkeservesen megszerzett portréját azonban el kellett adnom, mivel a feleségem szerint nagyon alattomosan és sunyin néz. Nem tudtam őt meggyőzni arról, hogy ez mellékes, mivel a képen szereplő illető már rég meghalt. Azzal érvelt, hogy még egy ilyen alakot nem hajlandó beengedni az otthonunkba. Erre pontosan megfelelő vagyok én is. Amúgy meg fogjam be a számat. Nem is tudom. Szerintem a képen Gisze arca inkább rémültnek tűnik.

532px-holbein_hans_georg_gisze_a_german_merchant_in_london.jpg

Hans Holbein: Georg Gisze kereskedő Londonban

Most pedig tucatszámra vásároljuk ezeket a flamandokat. Jan van Eyck, Arnolfini házaspár című képét kéz alól vettem meg, viszonylag olcsón. Giovanni Arnolfini arca számomra kétségtelenné tette azt a tényt, hogy a földönkívüliek jártak már a Földön és valószínűleg életképes utódokat hoztak létre. Az illető amúgy kísértetiesen hasonlít Vlagyimir Putyin orosz elnökre, ami az összeesküvés-elméletek híveinek is minden bizonnyal megdobogtatja a szívét.

jan_van_eyck_arnolfini_hazaspar_detail07.jpg

Jan van Eyck: Giovanni Arnolfini

Mielőtt elindultam volna bevásárolni, megkérdeztem a feleségemtől, hogy mit szólna két valódi Pieter Bruegel képhez. Azzal érveltem, hogy a Parasztlakodalom és a Paraszttánc egész jól feldobná a nappalinkat és a sötétítő függönyöket sem kellene lecserélnünk hozzájuk. Ezzel pénzt is spórolhatnánk. Az ötlet a feleségemnek is tetszett, de szólt, hogy azt feltétlenül nézzem meg, hogy a tojások között ne legyen törött.

09tanc.jpg

Pieter Bruegel: Paraszttánc

Tudom persze, hogy más családokban is gondot okoz a megfelelő festmények beszerzése. Ez Magyarországon teljesen általános és nem számít különleges esetnek. Amikor nálunk a gyerekek nagyobbak lettek, a szobájukban a Micimackó és barátai posztereket impresszionista festők alkotásaira cseréltük le. Sokan vannak, akik szerint a gyermeki lélek fejlődését az absztrakt festészet segíti leginkább elő, de én ezt az állítást erős túlzásnak tartom. Monet, Manet, Degas, Renoir festményei szerintem pompásan megfelelnek arra a célra, hogy boldog gyermekkort biztosítsunk a számukra.

Egy Kandinszkij festmény csak összezavarná őket. Mit mondtam volna nekik, ha annak idején megkérdezik tőlem, hogy apa, ez meg itt mi? Azt mégsem válaszolhattam nekik, hogy egy festmény, mert akkor egyből oda lett volna az apai tekintélyem.

image023.jpg

Vaszilij Kandinszkij: Sárga, vörös, kék

A gyerekek nagyon korán rájönnek arra, hogy az esztétikum nem kizárólag a művészetben fordulhat elő, hanem jelen van az élet csaknem minden területén: a természetben, a használati tárgyakban és legfőképpen az ellenkező nemben. Nem törhetjük össze a lelküket azzal, hogy "fogalmam sincs".

Vincent van Gogh posztimpresszionista festményei egyértelműen a konyhába és az étkezőbe mutatnak a legjobban. Paul Gauguin műveit – a trópusi hangulatuk miatt – a fürdőszobába helyeztük el.

Természetes az, hogy mások egészen másképpen tekintenek az otthoni műkincsek gyűjtésére. Van aki a régi ékszerekre esküszik, de akadnak olyanok is, akik antik szobrokkal csinosítgatják a lakásukat. Valójában ez teljesen mindegy. A lényeg az, hogy mindenki olyan műtárgyakat halmozzon fel maga körül, amelyek között jól érzi magát. Esküszöm, hogy én nem nézem le még azokat sem, akik a kubistákat szeretik.

Akad olyan ismerősöm, aki egy teljes filharmonikus zenekart tart kedvtelésből, mivel allergiás lett a macskaszőrre. Miért kellene ezért a szokásáért elítélnem őt? Kedveli őket, ami csakis rá tartozik. Mi monumentális operaelőadásokat szoktunk otthon rendezni, igaz csak hétvégenként. Egy egész operatársulat fenntartását sajnos nem engedhetjük meg magunknak.

Ez utóbbit természetesen egyáltalán nem panaszként mondom.images_9.jpg

S. Nagy Katalin

Jan van Eyck: Arnolfini házaspár

Jan van Eyck 1434-ben, 44 éves korában festette az Arnolfini házaspárt. Ezzel a festménnyel úgy jártam a képtárban, mint Bécsben a Willendorfi Vénusz keresésekor. Emlékezetemben egy monumentális művet őriztem, és amikor 1984-ben, negyvenévesen végre eljutottam Londonba, sokáig nem leltem meg. A kép ugyanis meglepően kicsi, mérete alapján nem tűnik fel. Ám ha egyszer már felfedezte az ember, attól kezdve erőteljesen hívja fel magára a figyelmet másságával, szokatlanságával, különösségével. Egyedülálló mivoltával.

Jó szerencsém még ötször engedte látni, csodálni az amúgy legkedvesebb festményeim egyikét, és – különös, megfoghatatlan törékenysége, szavakban megközelíthetetlen finomsága, artisztikuma ellenére – egyre növekedett bennem. Jan van Eyck tehetsége, festői szaktudása robusztus, és ez szinte minden művének szétfeszíti a látványhoz képest többnyire tartózkodó, visszafogott méretét (Giovanni Arnolfini portré; Margaret van Eyck; Madonna a szökőkútnál; Angyali üdvözlet). Még a Genti oltár is, amely becsukva 375×260 centiméteres, kinyitva pedig 375×520 centis, sokkal, de sokkal nagyobbnak hat monumentalitása, kozmikus teljessége révén. Művei a nézőben átváltoznak olyanná, olyan hatást keltővé, mint Giotto Scrovegni-kápolnájának freskói (1305–1306) vagy az egyik kortársa, Massccio festette firenzei Brancacci-kápolna freskói (1424).

Forrás: http://arnolfini.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr17972493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.