Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

Hidd már el!

2016. február 05. - Toadwart66

horger-antal-jav.jpg

Horger Antal, nyelvész (1872 - 1946)

Orbán Viktor szokásos, pénteki rádiós asztaltáncoltatásainak mindig is megvoltak az értő hallgatói. Kizárólag nekik szólnak a biztató, meleg szavak, a többiek meg úgysem hallgatják. Az igazság nem minden esetben szép és kellemes. Ezeknek a fikciós szózatoknak pont az a céljuk, hogy ezt szükség szerint megcáfolják. A miniszterelnök azt szeretné, ha a derék hallgatói elhinnék neki, hogy ő – mint mindig – igazat beszél. Ők meg nagyon szívesen el is hiszik. A kereslet találkozik a kínálattal. Magát a valóságot ebből a körből nyugodtan ki is lehet zárni, mivel a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy annak semmi hatása sincs a pártpreferenciákra.

Adatokkal és tényekkel bizonyítható, hogy az oktatás látványos zuhanórepülése 2010 után kezdődött el. Nagy baj persze nincs, mivel még nem csapódott be. Orbán Viktor jól tudja, nem a tanárok sütik a kenyeret. Csupán egy semmirekellő társaságról van szó. A sorsuk a legtöbb ember számára teljesen közömbös. Sőt. Egy kis káröröm még javíthat is kormányfő megítélésén. Reszkessen csak a sok Horger Antal úr, illetve Horger Antalné. (Utóbbi amúgy is rálőtt az előbbire.)

„A felelősséget nem szeretné porciózni, de mindegy is, az egészet meg kellett változtatni – állítja Orbán, aki szerint jó irányban indultak el.” Persze itt a tanárok, a szülők, a tanulók, és a Brit Kelet-India Társaság porcióiról van szó, nem pedig a hat éve igencsak buzgólkodó kormányéról. Nem is Balog miniszter úr legendás szakértelméről, Czunyiné Bertalan Judit magyar szakos tanár vegytani alapismereteiről és a szörnyszülött KLIK-ről. Az irány az éppenséggel jó. Amikor lefelé vezet, akkor lefelé vezet. Ha egy repülő lezuhan általában magától is teljesen megváltozik.

Az egyoldalúan nyílt kormányzás megoldás jelent minden problémára, persze ha a tanárok is azt akarják, amit a kormány méla undorral eléjük rugdos. Az Orbán kormány előrelátóan megszüntette a Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsot, az Országos Köznevelési Tanácsot és most „nagy reményeket fűz” a Nemzeti Pedagógus Kar nevű dalárdához. A szaktárca – ami a valóságban nem is létezik – természetesen hajlandó folyamatosan egyeztetni, párbeszédeket folytatni. Ezek a nagy fene egyeztetések a tapasztalatok szerint csak arra valók, hogy a segítségükkel a tárgyaló felet szabályos, egyenlő részekre szeleteljék. Aki eddig az Orbán-kormánnyal leült tárgyalni, az abban a pillanatban már veszített is. Teljesen felesleges az ilyesmire az időt fecsérelni.

A pedagógusok jelenleg nagyjából könyékig dúskálnak az anyagi javakban. A társadalom legfőképpen azért veti meg annyira őket, mivel a fizetésemeléseknél mindig pofátlanul előretolakodnak. A miniszterelnök meg is köszönte a társadalom végtelen türelmét a nemzet eme szemérmetlen harácsolóival szemben. „Sem a rendőrök, sem az ápolók nem mondták, hogy ők akarnak előbb béremelést – állítja Orbán.” („Egy pedagógusos, egészségügyi dolgozós, rendőrös tüntetés nem lenne olyan jó mulatság.” – valójában ezt állítja Orbán.)

A miniszterelnöki teória amúgy kimondottan életszerű. Az emberek türelmesen várakoznak a „Nemzeti Béremelés Áruháza” előtt. Hirtelen megjelenik egy zajos, csapott vállú, többnyire szemüveges, értelmiséginek kinéző, mihaszna társaság, akik gyorsan félrelökdösik a derék polgárokat és bezúdulnak a boltba. Ott aztán arcátlan módon elkezdik lepakolni a polcokról legjobb jövedelmeket. A kintiek csak méltatlankodva csóválják a fejüket. „Ejnye. Már megint ezek a bajkeverő tanárok.” – sóhajtanak fel az ápolók és a rendőrök miközben tovább várnak.

Aki ezt a galaktikus ostobaságot elhiszi a Nemzet Rádióbemondójának, az mindig tartson a keze ügyében egy dörzsölt ügyvédet, mivel nagyon könnyen átverhetik. Még a gyalogátkelőhelyeken is zebra-használati díjat fognak fizettetni vele, amilyen jóhiszemű és jámbor szerzet.

Orbán Viktor 6 éve a kormányzás helyett gyakorlatilag folyamatosan blöfföl és minden partit sorra meg is nyer ezzel. A magyarországi terrorfenyegetettségre hivatkozva – amint lehet – be fogják emelni az alaptörvénybe a „Terrorveszélyhelyzetet”. Ezzel a miniszterelnök gyakorlatilag kiteszi a kártyaasztalra a frissen vásárolt, érvelésre és meggyőzésre kiválóan alkalmas Remington típusú coltját (Remington Arms Company). Ezek után nem nagyon fognak a partnerei az igazságában kételkedni. Az alaptörvény módosításának nem hiszem, hogy bármiféle akadálya lenne. A társadalom többsége jelenleg révült állapotba került, illetve lelkes bólogatással van elfoglalva.

A kétharmados többséghez szükséges képviselők már biztos megkapták a szavazáshoz készült tudatmódosítójukat. Ez nem okozhat különösebb gondot a Fidesz-KDNP számára. (Lásd. Pángalaktikus Gégepukkasztó. Az italt Zaphod Beeblebrox találta fel, melynek alapja az ó-Janx-szesz. A Galaxis útikalauz stopposoknak szerint „hatása olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek.”)

A mindennapi életünkben folyamatosan jelenlévő terrorral kapcsolatosan arról mesélt az egyetlen, magyar típusú államférfi, hogy „Elegendő információ áll rendelkezésre arról, hogy növekedett a terrorveszély, és hiteles információink vannak arról, hogy terrorcselekményeket terveznek magyar emberek ellen.” Ezt az állítását később maga is kissé túlzónak találta, ezért azzal korrigált, "hogy Magyarország ma nem tartozik a különösebben terror-fenyegetett országok közé, aminek az az oka, hogy nem engedtük be a migránsokat.”

Ez azonban sajnos bármikor megváltozhat. Elég csak egy apró figyelmetlenség, lazaság és már be is engedünk belőlük úgy jó félmilliónyit, és ott állunk alsógatyában, illetve bugyiban egy valamirevaló, univerzális „Terrorvészhelyzet” nélkül. Szép kilátások. De mit is várhatunk egy olyan országban, ahol egy Németh Szilárd nevű tanító osztja szét vadul az eszét minden irányba, egy Habony nevű kredenc-fantom pedig tanácsokat ad neki. Túlzottan sokat ne.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr648363096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2016.02.06. 11:05:43

Kikapcsoltam amikor kábé az 5. mondatában elkezdett zelmút8évezni.
Persze kell neki az átlagon felüli életszínvonal, meg hogy földesurakat csináljon a rokonságból, a tetteiért meg semmiféle felelősséget nem akar vállalni. Megteheti, mert hagyjuk. Meddig?

Netuddki. 2016.02.06. 11:06:19

Te itten most szivatsz?

Netuddki. 2016.02.06. 11:06:50

Ja nem, már megint a blogmotor. Mikor rúgják ki a blogmotorkezelőt?

felcsutisuttyo 2016.02.06. 11:16:58

Hazudik a Nemzeti Gazember. Kíváncsi vagyok mit fog hazudni amikor a lámpavasra húzzák? Azt mondja, hogy " hehe leér a lábam"?

Gyorgy Nagy 2016.02.06. 11:37:43

Aki hazudik az lop is. Magyarok!A cserkész jelvényen ez olvasható: LÉGY RÉSEN !

jágör68 2016.02.06. 11:39:03

Ezek szerint a zsindexet se olvasod, te nagyokos- megint gyünnek a csillógó szemű agysebészek és atomfizikusok:

index.hu/belfold/2016/02/05/menekultek_hatarzar_rendorseg/

apanna 2016.02.06. 12:30:16

Mosat már lejött..... Ha Orbán migránspárti lenne, az ellenzék migránsellenes. A lényeg, hogy mindig az ellenkezőjét mantrázzuk.....

rezsöatya 2016.02.06. 12:42:01

Aztatat is mondta, hogy a "farkas nem lesz vegetarianus". Uzenném a tanacsadojanak (mert OGV-rol SEM feltetelezem, hogy ert az allatokhoz), hogy olvasson mar el egy konyvet a farkasokrol es akkor tisztaban lesz vele, hogy bizony, ha a farkas nem jut kisallathoz, ragcsalohoz, akkor bizony megeszi a gyokereket is...
Es ez nem az elso kommunikacios hazugsaga...!

rozsé drazsé 2016.02.06. 15:41:46

Ez a Nemgogol blog jobb szokott lenni. Most meg kifejezetten szar.

Odáig olvastam, hogy " az adatok szerint" nem 2010 előtt romlott el az oktatás. Itt a szöveg egy linkre utalt. Megnyitottam a linket. A hivatkozásban volt néhány vélemény és egyetlen kurva büdös adat sincs.

Hát, fiúk, úgy nehéz küzdeni, hogy nem tudtok adatokra hivatkozni. Az utolsó értelmes adatok 2012-2013-ból származnak és tényleg egy mélyrepülést lehet belőlük érzékelni. Már ami a gyerekek tudását jelenti. Csakhogy az a gyerek aki 2012-2013-ban írt felmérőt, az bizti nem a Zorbán diktatúrában kezdett iskolába járni.

Szóval kint vagytok a harctéren lőszer nélkül? Elég érdekes lesz! Aki odaküldött titeket, hasonlatos Zsukov marshallhoz. Először a golyófogók a sortűznek, aztán jönnének a fegyveresek, amíg a fritzek töltenek. Csakhogy Zsukov katonái milliónyian voltak, Ti meg vagytok összesen 5-6 ezren. (bár mind blogol a kurvinnyát) És a többi millió meg sz.rik rátok.

Olyan követeléssel előállni ma Magyarországon, hogy a kötelező munkaórák számát csökkentsék, de a fizessenek dupla túlórapénzt, szimpla aljasság. Hogy ahelyett, hogy a 8-16. óra közötti iskolaidőt kihasználják arra, hogy legyen matek, írás, olvasás gyakorlás, testnevelés, rajz, zenetanulás stb. azzal váltsák föl, hogy ne legyen a gyerek az iskolában du. négyig, majd ugassanak arról, hogy a gyerek túlterhelt, de agyonb..szák értelmetlen házifeladatokkal, szimpla aljasság.

Lehet arról papolni, hogy túl sok az ismeretanyag, amit le kell adni, de ömlesztik ki a fél analfabétákat, a műveletlen surugli bunkókat z iskolából, és még nekiállnak tüntetni...hát menjenek az any..3.14csájába! Tessék mondani, ha lesz túlórapénz, megtanul a gyerek írni? Vagy fogja tudni azt, hogy mi volt 1526.08.29-én? Esetleg, hogy a2+b2=c2? Lószart mama!

Ha egy kábelkötegelő, vagy házba-szerelő a gyártósoron úgy végezné a munkáját, ahogy a tüntető pedagógusok többsége, akkor másnap nem lenne állása.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.06. 15:58:11

A csúnya Orbán nem hajlandó a ballibák kottájából gágogni, ez vele az igazi gond

csak egy néző 2016.02.06. 16:26:36

@rozsé drazsé:
"...nyílt kormányzást folytatnak, és mindenkinek a véleményét meghallgatják, a pedagógusokét is, és egyébként is már 700 millárdos forrásbővülést kapott az oktatás."
Csak valahogy még krétára sem nagyon jut, valahol lyuk lehet azon a zsákon, úgy néz ki és úgy hullik ki belőle a pénz, hogy nem koppan a kövezeten.
"Egy évtizede csak csökken az oktatásra szánt pénz"

abcug.hu/lassan-elszivarog-penz-az-oktatasbol/

A számok nem hazudnak, nem úgy, mint a sosem hazudó Viktorunk.

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdsc510.html

.www.piackutatasok.hu/2014/05/ksh-az-oktatasra-forditott-allami.html

" Arra a kérdésre, hogy mit vár a magyar oktatástól, a miniszterelnök azt mondta: hogy segítsen a szülőknek abban, hogy a gyerekek jó erőben lévő, jó lelki erőben lévő, nemzetközileg versenyképesek legyenek."
Bizony Viktorka. Elmegy a gyerek reggel 7-kor a 8-10 kilós táskájával a suliba, este 6 ra hazaér, elszalad foci edzésre, mert ugye azért épülnek a stadionok, majd gyors vacsi, egy kis különóra , majd leckeírás, tanulás a szart sem érő tankönyvekből, fürdés és bezuhanás az ágyba.
Tényleg versenyképesek lesznek ezek a lelkileg tönkretett gyerekek.
Persze, ha egy kicsit ügyesek a szülők, akkor a svájci magániskolában....., de ezt a mondatot azt hiszem nem kell befejezni.

csak egy néző 2016.02.06. 16:40:57

@rozsé drazsé:
"Lehet arról papolni, hogy túl sok az ismeretanyag, amit le kell adni, de ömlesztik ki a fél analfabétákat, a műveletlen surugli bunkókat z iskolából, és még nekiállnak tüntetni...hát menjenek az any..3.14csájába! Tessék mondani, ha lesz túlórapénz, megtanul a gyerek írni? Vagy fogja tudni azt, hogy mi volt 1526.08.29-én? Esetleg, hogy a2+b2=c2? Lószart mama! "

Ahogy látszik neked sem lehettek valami szuper tanáraid, hogy kiengedtek ilyen "surugli bunkókat" az iskolából.
Tessék mondani, ha lesz több száz milliárd forint a fociakadémiára, stadionokra, akkor lesznek jó focistáink?
Az, hogy mi volt 1526.08.29-én, pedig ma már csak egy kattintás kérdése. Mert neked vajon az életed során hányszor kellett vágni a történelmi évszámokat? Vajon attól a sok felesleges adattól lesz jó mérnők, informatikus, jogász, közgazdász, hogy fejből vágja a sok felesleges adatot?
Nem inkább az érdeklődési körének megfelelő képzést kellene előtérbe helyezni?

megtorolom 2016.02.06. 17:06:34

Majdnem azt állítjátok, hogy Orbán tehet az oktatás színvonaláról. És miért? A színvonalról a tanár tehet. Ha kevés a fizetés akkor sztrájkoljon. De ha nem tud rendesen tanítani? Nem fordítva ülnek a lovon kedveseim? Ami a szomorú, hogy már a Kádár alatt is ez volt a téma! Nagyon jól emlékszem amikor úgy 83-n gimibe került a lányom, azt mondták a szülői értekezleten, az elsőn, hogy nehogy azt higgyük itt is kitűnő lesz a gyerek mert az általánosban nem készítik fel agyereket rendesen a felsőbb iskolába. És ugyanezt mondták az ELTE karára bekerülve. Akkor bocs, de kőrbe ért a probléma, mert az egyetemen meg rosszul készítették elő őket a tanári pályára! Akkor meg a Kádár volt a hibás mi? Most meg Orbán. Röhej! Itt mindig más a hibás a problémáért, csak éppen az érintett nem. Ez a menő, mindig másra kenni a szart! Ugye? Amúgy a stadionnal kapcsolatban nyilatkozta a Gyurcsány! Ugye milyen érdekes? Az ATV műsorban Olgának a kérdése volt, hogy miért nem az egészség ügyre költenek, miért stadionra, mert arra csak egyszer kell kiadni, a fizetések meg folyamatosak. Szóval?

csak egy néző 2016.02.06. 17:13:19

"Balog Zoltán miniszter éppen szombaton jelentette be, hogy a kormány ragaszkodik a KLIK-hez, az nem szűnik meg."

"A Gyöngyöstarjáni Általános Iskolában a szolgáltató lekapcsolta a gázt, mert a KLIK már régóta nem fizeti ki a számlát. Így nincs fűtés az intézményben, és ezért hétfőn már nem lesz tanítás"

444.hu/2016/02/06/nem-fizeti-a-futest-a-klik-ugyhogy-bezar-a-gyongyostarjani-iskola

Bravó.

Tényleg szar lehet a magyar oktatás, ha ilyen idióták kerültek ki az átkosban az iskolákból, mint a kormányunk zseniális vezetői.

csak egy néző 2016.02.06. 17:34:46

Palkovics László

"1993-ban védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1998-ban az MTA doktori értekezését. 2000-ben habilitált. 2007-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia műszaki osztályának levelező, 2013-ban rendes tagjává. Korábban már tagja lett az MTA Gépszerkezettani Bizottságának. A Járművek és mezőgazdasági gépek című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának elnökévé választották, ezen kívül az International Journal of Vehicle Design, a Heavy Vehicles, ill. a Journal of Automobile Engineering szerkesztőbizottságának tagja volt.

Kutatási területei a gépjárművek dinamikája és stabilitása, a szabályozott gépjárműrendszerek, az intelligens jármű- és útrendszerek, ill. az alkalmazott szabályozáselmélet.

Megfelelő szakértelemmel a megfelelő helyre.
A szakértelemre hivatkozni, egyébként is egy bolsevista rükk.
Van még kérdés?

Trackers 2016.02.06. 18:25:04

@rozsé drazsé:

EZ pontosan így van..

Az utolsó PISA teszt 2012-ben írodott.

Ezek a 15 éves gyerekek tanulmányi éveik első 7 évét a ballibek oktatási reformjában töltötték.
Aholis eltötlték az osztályzást, a bbuktatást.
Elvették a tanárok jogait, elkezdődtek a tanárverések.
Eltörölték az alaptantervet, és bevezették a 4-6-8 ösztályos káoszt, ami ma is tart még.
Az iskolák végletekig eladósodtak, már amelyiket nem zárták éppen be.

És aztán miután 7 éven keresztül az alapoktatásban, és alapkészségek elsajátításában hála a ballib reformoknak nem tanultak semmit, láss csodát 2 év Fidesz kormány sem bírta a 7 év elkúrást kijavítani.

cardiobascuralis 2016.02.06. 18:28:54

Tényleg szar a magyar oktatás.
Sőt, azon belül a magyaroktatás is.
A szerző helyesírásán is nagyon látszik.

Potyka Kálmán 2016.02.06. 18:30:48

Az igaz, hogy hat év óta kormányzás helyett blöfföl. Sajnos az is igaz, hogy a liberálisok (MSZP, DK, Együtt, MOMA) ugyanott szeretnék folytatni, ahol ő abbahagyta, a PM-nek meg elgurult a gyógyszere.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.02.06. 18:42:42

Magyarországot több tízezer - ha nem több százezer - diplomás értelmiségi állami dolgozó irányítja. Nem Orbán. Azaz hogy tudna 1 ember (Orbán) több százezer diplomás értelmiségit átverni? Sehogy.
Ugyanezért nem tudnak lopni sem a politikusok, mivel a több százezer diplomás értelmiségi totális szakmai kontroll alatt tartja - és irányítja - az országot.
XD

tomwar 2016.02.06. 18:48:19

@Trackers: Ha valami rossz, es meg rontunk is rajta, azert ne varjunk tapsvihart.
Mar a hozzaallas is rossz volt, a vegrehajtok hozza nem ertok, a vegrehajtas csapnivalo...mitol lett volna a vegeredmeny jo?

Toadwart66 2016.02.06. 19:09:24

@cardiobascuralis: "A szerző helyesírásán is nagyon látszik." Erről egy nagyon régi oktatás tehet. Azóta csak felejtettem. Lektorom sajna nincs.

megtorolom 2016.02.06. 19:09:49

Ezt nézzétek meg. Főleg a hozzászólásokat! Tanulságos! Az oktatás végeredménye!:))))))
pestisracok.hu/tuntetni-jottek-de-hogy-mi-ellen-arrol-fogalmuk-sem-volt/

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.06. 19:10:18

@endike: nem is ver át senkit, olyan világos hogy lop, mint a nap.

csak egy néző 2016.02.06. 19:21:29

"@megtorolom:

Hát hiába, ügyesek ezek a Hugy Gergelyes Pesti srácok találtak két gyökeret és még nem is került sokba, max egy pár nagyfröccsbe.

Ez egy kicsit azért többe került.

www.youtube.com/watch?v=AXY2Deselm8&feature=youtu.be

Tiborpapa 2016.02.06. 19:33:01

Viktorkánk olcsó bűvész trükkökkel manipulál, de hatalmas varázslónak tünteti fel magát, miközben elvárja, hogy élő istenként tiszteljék, holott valójában csak egy ócska csaló.

sutyerák 2016.02.06. 20:11:40

orbán és bandája a terrorfenyegetés.

sutyerák 2016.02.06. 20:13:40

@megtorolom: pestisisrácok hány milla támogatást kapott?
azt nézd meg!

1ghost 2016.02.06. 21:33:23

Az oktatásra azért nincs lóvé, azért vonnak ki belőle százmilliárdokat, hogy mindenki olyan hülye legyen, mint a fideszesek.

Ha ezen felül még hazug is a delikvens, s a tolvajlás is a vérében van, akkor pedig már rövid időn belül a Narancs Párt első sorában a helye.

agarik 2016.02.06. 22:45:32

Miért nem értitek meg hogy ez az ország a focipályákra épült, nem a tanárokra?
Focipályára játékos meg néző kell, nem rendőr, mentő meg tanár!

Gringo 2016.02.06. 22:49:36

@cardiobascuralis: Tudnál konkrét példát is mondani, vagy csak ugatsz?

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.02.07. 00:06:29

@endike: "Magyarországot több tízezer - ha nem több százezer - diplomás értelmiségi állami dolgozó irányítja." Az államnak dolgozó diplomások főnökei 95%-ban fideszes potentátok. Ahol intézményesítetten lopnak, ott jellegzetesen a beosztottak is a fideszes körön belül vannak. Ha nem is párttagok, a klientúra részei.

rozsé drazsé 2016.02.07. 08:05:54

@csak egy néző:
AZ én tanáraim jellemzően jó tanárok voltak. Meghaltak már, vagy nagyon öregek. Akik utánuk jöttek, többnyire fabatkát sem érnek. Engem még megtanítottak tanulni, gondolkodni, érdeklődni, kételkedni és - igen - a legfontosabb adatokra is, abban rohadt kommunizmusban. Aki 10-15 évvel később került ki az oskolából, annak a tudása, műveltsége, logikai képességei fityfa.sznyit se érnek a miénkhez képest.
Nem mellesleg az egyetemre úgy felvételiztem, hogy a töri-könyvből a képaláírásokat is meg kellett tanulnom, mert 3 ezer jelentkezőből 170-et vettek föl. Az első nehezebb egyetemi vizsgámra a professzor kijelentette, hogy aki a tankönyvet (276 oldal) szóról szóra nem tudja, beleértve az apróbetűt is, az nem megy át a következő szemeszterre. Viszont megtanultunk mindent és jellemzően a mai napig tudjuk. Ezzel szemben, ha ma keresek egy fiatal kollégát állásra, akkor sült bunkókkal, képzetlen, műveletlen, szakmai ambíció nélküli, alapvetően pálya-alkalmatlan emberek jelentkeznek. Ők ma munkanélküliek, vagy pályaelhagyók.
Közben pedig lett három kölköm. Nekik összesen volt vagy 25 tanára, tanítója általánosban. Köztük volt három-négy, akire azt lehetett mondani: na ez egy jó tanár. Amit a gyerekek otthon nem tanultak meg, az általában nem volt megtanítva. Akkor meg minek fizettünk nekik munkabért? Gyerekmegőrzésre? A minap döbbenten álltam az előtt a fejlemény előtt, hogy középiskolás gyerekemnek nem volt tiszta, mit is jelent 1456.07.28. Akkor mi a f.sz.nak jár iskolába? A töri tananyagból (XIV-XV.sz.i magyar töri) feltettem neki fejből vagy harminc kérdést, többi mint feléről úgy nyilatkozott, hogy "nem is hallott róla". Hogy Toldi Miklós Lajos királyhoz, Kinizsi Mátyáshoz rendelendő. Kapisztrán és Hunyadi tartozik össze, az utca, amiben lakik, kiről van elnevezve stb.
Minek ezt tudni, ugye? A guglin úgy is megtalálja az adatot, nemde? S.ggfej...
Vagy erről is a KLIK, meg Orbán Viktor tehet?
Azt kérdezed, hogy ha öntik a lóvét a fociba, lesz-e jó magyar focista? Hát nem. Ettől nem. De visszakérdezek: ha alkalmatlan pedagógusok tanítanak több pénzért, akkor lesznek Bartók Bélák, meg Kosztolányi Dezsők?

sőőtnagyonis 2016.02.07. 10:46:02

Sajnos Orbán emlegetett beszélgetésének tárgya a tanári béremelés volt, miközben a tanárok az oktatási rendszer hibáit kritizálják nagyobb felelősségtudattal, mint mi kritikusok.
Az meg végképp álszentnek tartom, hogy szinte minden kritikus a saját tapasztalatai alapján kritizál. nem veszi figyelembe változásokat a világban. A kommentelők is eltévesztették a támadási irányt, mert nem Orbán mellélövését kritizálták, hanem a tanárok szakmai tevékenységét. A hazugság hazugság akkor is ha a problémát másnak tüntetik fel mint ami!

Az orvosok és az ápolók esetében is pontosan így érveltek! Nem a körülményekről beszéltek, hanem a fizetésről, és a hálapénzről. Pedig már az egészségügy sem a fizetésről szól hanem az áldatlan körülményekről. A visszatámadással a saját mulasztásait leplezi a kormány!

nland 2016.02.07. 10:47:23

@rozsé drazsé:
Itt a pont...

Jelenleg a tanárok szerint érdemes felvenni hitelt és abból a béreiket 50%-al megemelni, + lecsökkenteni a munkájukat...
(2003-ban is milyen jó volt z igaz ?!?!? államadósság 52-80-ra nött))
Azért érthetetlen, mert ugye tanítják a mesét a Tücsök és Hangyáról....erre Tücsökként viselkednek... 'Nekem ide mindent azonnal kevesebb munkáért...és MOST' ...a gyerekek jövőjéről való érveléssel felélni a jövőt...nos ez igazán ambivalens dolog...

De csak hogy a tényeknél maradjunk.:

2008 óta CSÖKKENT 20%-al a hallgatói létszám
2008 óta 20 %-os forráskivonás történt az oktatásból....
mi itt a probléma ?!?!? (maximum az inflációkövetés)

az a probléma, hogy nem lett elbocsátva 20% tanár ?!?!?
(hanem pl. inkább csökkentették/nehezebben elérhetővé/szigorúbb követelményekhez kötötték a forrásokat?!)

...esetleg az a probléma, hogy már nem elég a 'haveri' dirivel lebratyizni 1-2 plussz munkaórát (extra pénzt)

...esetleg, hogy 8-16 ig benn kell lenni a munkahelyen ?!?!?!?!?!
(érdekes...másnak is...és másnak is be kell érnie előtte és UTÁNA is csúcsidőszakban..tehát nem érv...az 'otthoni munka is van'..ráadásul a tanárok se 16óráig tanítanak)...

Szóval az egész olyan, mint egy szokásos 'sírós'/politikai 'tüntetés'....de elég nehéz szolidárisnak lenni akkor amikor MÁSOK SOKKAL TÖBBET és keményebben dolgoznak...
(...nekik kevesebb pénzért pl. nincs 3 hónap fizetett szabijuk se)

a hírekben TV-ben jól néz ki/politikának hasznos, de a társadalom nagy többsége nem tud szolidáris lenni a fentiek + általad leírtak miatt....valóban jelenleg egy tanár (főleg az átalános iskolákban) kb. egy felvigyázó szerepet tölt be.... középben meg újra kell mindent tanítani amit 8.ban tudni kellett volna...

csak egy néző 2016.02.07. 10:47:39

@rozsé drazsé:
Elolvastam mélyreható tanulmányod és kiderült, hogy a te korosztályod az utolsó művelt és hatalmas tudással rendelkező mohikánjai vagytok/vagyunk.
Abban a mocskos kommenista rendszerben léteztek csak jó tanárok, mert ugye olyan szar volt a képzés. Ezek szerint a mai tanárok többsége alkalmatlan és a ma kikerülő fiatalok mind műveletlen, kulturálatlan "sugri bunkók" jelentsen ez bármit is (mondjuk a vezető politikusaink között akad rá nem kevés példa). El sem tudom képzelni, hogy a nyugati fejlesztő cégekben, egyetemeken vajon miért is ismerik el a magyar fiatalok szakértelmét és elméleti tudását és most ne kelljen felsorolni a sok elismert fiatal tehetséget. Azt elismerem, hogy van nagyon sok a tanári pályára alkalmatlan tanerő, orvos, nővér, mérnök, de, ha a választott pályájuk normális megélhetést biztosítana számukra, akkor nagy valószínűséggel a tehetségesek is megmaradnának a választott szakmájuknál és nem lennének pályaelhagyók és külföldön munkát vállalók és ebben, ha a tendenciát nézzük, akkor 2010-óta szignifikáns a növekedés. Vajon miért, ha olyan fényes a jelen és a jövő és az "életpálya modell" a fideszes propaganda szerint, aminek már minisztériumot is kell csinálni, ahol még az utolsó kávéfőző természetesen, buta lányka is többet keres, mint a volt tanárai. Azért remélem az a "buta" középiskolás gyereked is tud majd érvényesülni az életben, annak ellenére, hogy nem vágja fejből a mohácsi vész vagy a nándorfehérvári csata dátumát napra, perce pontosan. Nem tudom mi lehet a foglakozásod, hogy hányszor volt szükséged a történelmi évszámokra a munkádhoz? Ez ügyben azért érdekelne a gyereked véleménye is, akinek már talán a telefonja is okosabb, mint te.
Az pedig, hogy lesznek e Barok Bélák, Vagy Kosztolányik azt már nem a te és az én korosztályom fogja megítélni. Csak megsúgom, hogy véleményem szerint már vannak is.
És végül csak egy aprócska demagóg kérdés. Szerinted kinek a munkája ér többet egy Tállai egy Németh Szilárd és a sor hosszan folytatható vagy egy negyed annyi pénz kereső és még mindig a pályán kitartó tanár, nővér, orvos stb munkája?

Szerinted ez a Klik sikerét mutatja?
És ezért bizony ez a kormányzat és Orbán a felelős, hogy téged idézzelek S.eggfejkém.

"Nem fizetett a Klik, kikapcsolták a gázt az iskolában, elmarad a tanítás"

index.hu/belfold/2016/02/06/nem_fizetett_a_klik_kikapcsoltak_a_gazt_az_iskolaban_elmarad_a_tanitas/
Valami nagyon el van qrva ebben a szárnyaló qrva országban.
További kellemes vasárnapot.

nland 2016.02.07. 10:50:07

@rozsé drazsé:
szintén plussz...

ha egy tanár ma munkahelyként kezeli a szakmáját nem pedig hivatásként...
...akkor mi is kezeljük munkahelyként...
20%-al kevesebb tanuló 20%-al kevesebb bér...

nu pagagyí 2016.02.07. 11:19:22

@nland: Téged is darabra mérhettek a suliban, hülye is maradtál.

forro44 2016.02.07. 11:21:25

rozsé drazsé: Én mindent elhiszek, a ragyogó tanarakat is (nekem is volt néhány, '60-'70-es évek), azt is láttam, hogy csökken a színvonal, ráadásul a teljes vertikumban dolgoztam életem során (ált. isk. - középisk. - felsőokt.), még tán adatokkal/személyes tapasztalatokkal is tudnám igazolni mindazt, amit írsz. Egy gondom van: vajon az ifjabb kollégákat nem az idősebbek nevelték (és oktatták)? A mai iskolában nem a mi korosztályunk a derékhad? Nem a volt évfolyamtársaink a vezetők? Orbán és társai csak néhány évvel fiatalabbak, a korábbi (elmútnyócév) vezetők szintén, sőt, még idősebbek is. Mégis olyan lett mára ez az ország, mint amilyen lett. Kinek/kiknek a felelőssége ez?
Ne tegyünk úgy, mintha a társadalom és benne minden ember (te is, én is) nem lenne felelős mindezért.
Az ismeretanyagról: rossz álomból fogunk ébredni, amikor majd kiderül, hogy az általad is favorizált tényanyag-ismerettel a XXI. században sz*rt se érünk. A bebiflázott és bármikor visszaböfögött adatok, amelyek amúgy is elavulnak (bizony! még a történelemben is! nézz utána!), semmit sem érnek, nem segítik a naponta változó ismeretek elsajátítását és a követelményeknek való megfelelést.
Sajnos, még a tanárok sem hiszik el, hogy valóban érvényes az "élethosszig tartó tanulás" elmélete: ez ma már a mindennapi valóság. Én 35 évesen tanultam meg a számítógép kezelését, egy időben a fiaimmal. Ma is én szerelem itthon az asztali gépeinket. A munkahelyemen folyamatosan újítjuk a gépparkunkat, olyan ismereteket kell elsajátítani, amelyekről még 10 évvel ezelőtt se hallott senki. Mi a bánatot kezdjek a főiskolán tanult és bebiflázott tudásommal? Se a szakjaim (földrajz és rajz), se a szakmai alaptárgyak (pedagógia, pszichológia, didaktika) akkori alapvetései nem állnak meg ma, minden megváltozott, ha nem követtem volna napi szinten és nem hajítom ki az agyamból a fölöslegesen rám kényszerített adatokat, ma meghalnék. Csak az alapvető készségeim-képességeim használhatóak abból az időből, az adatok nem.
Elvileg ezért járna iskolába a gyereked, hogy tanulni (szükséges ismeretek elsajátításának képességét) tanítsák meg és ne arra, ami neked a tudás netovábbja, mert azt tényleg bármikor elő tudja varázsolni 1 sec alatt. Különben bizonyára prímán elfecserészik veled, mint egy házi Ki miben tudós-játékban, de mi lesz vele a munkahelyén? De ehhez tényleg el kéne vetni a mai alaptanterv 60%-át, és helyette a készségfejlesztésre, az alapkompetenciákra kellene koncentrálni. A "tananyag" értelmetlen nyomása alatt görnyedező tanárok és diákok erre képtelenek, a kettő ellentmondásban áll egymással. Míg az időgyenesen rakosgatod a kiemelkedő történelmi eseményeket a helyükre, nem látod át a történelmi események mögötti mozgatórugókat. Pedig nem az évszám a történelem, hanem az ok-okozati összefüggések. Csak azt kissé nehezebb megérteni, meg kell dolgozni érte...
Elnézést a véleményemért, de minden jó szándékod ellenére te egy nagyon avítt és visszahúzó szemléletet képviselsz, ugyanúgy, ahogy jelenlegi vezetőink. Róluk már az is kiderült, hogy ehhez ( a népesség minél kiszolgáltatottabb helyzetben tartásához) személyes érdekük fűződik: gazdasági és politikai érdekek egyaránt. És neked? Tényleg szeretnéd, ha a gyereked briliáns adatbázis lenne, csak éppen a napi követelményeknek nem tudna megfelelni?

nu pagagyí 2016.02.07. 11:33:14

Amit látunk a centralizálás természetes következménye. Ha ide adunk valamit, amott kevesebb lesz. Ha a rendőrök fizetésemelést kaptak, a tanároknak már nem jut, mivel a vályú nem lett nagyobb.

forro44 2016.02.07. 11:33:48

nland: A Tücsök és a hangya meséjéhez javallanám elolvasni Hajnóczy Péter verzióját, mondjuk ezen a linken:

www.irodalmijelen.hu/05242013-1018/hajnoczyrol-patosz-nelkul

nu pagagyí 2016.02.07. 11:54:56

@rozsé drazsé: Azon gondolkodtál már, hogy a rendszerváltás óta 25 év telt el? Sikerült-e felnőnöd egy szabadabb világhoz? Voltál-e vállalkozó? Szedtél-e fel pénzügyi és műszaki ismereteket? Társadalom szemléleted változott-e, vagy még mindig a "demokratikus centralizmus" az iránytűd? Lehet, hogy amit te tudsz, az a kutyának sem kell. Azt viszont valószínűnek tartom, hogy azt sem tudod, mit nem tudsz, csak ez magyarázza azt a magabiztosságot, ami süt a kommentedből. Beleragadtál a múltba.

sőőtnagyonis 2016.02.07. 15:25:21

nland
"20%-al kevesebb tanuló 20%-al kevesebb bér..."
Látod milyen butuska vagy?
Gondolkoztál már azon, hogy ha népesség csökkenés van is az osztály létszámot nem kell csökkenteni? Egy tanárnak még attól ugyanannyit kell tanítani? Vagy a te fejedbe tölcséren adagolták a firmájsz? Vagy 20%-al kevesebbet kell lapátolni az okosságokat?