Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

A Hradčanská villamosmegálló rejtélye

2016. július 10. - Toadwart66

linka-15-1_-7_-2010.jpg

2016 áprilisában a Steinsland norvég hegymászó expedíció tagjai egészen különös és megdöbbentő felfedezést tettek a Himalája embert próbáló meghódítása során.

A csapat tagjai, Tommy Steinsland, Håkon Åsvang és Mats Steinsland április 25-én, az 5.180 méter magasan elhelyezkedő Gorak Shep könyékén rábukkantak a prágai 15-ös számú villamos Hradčanská nevű megállójára. Csodálkozva vették észre, hogy a menetrend szerint a végállomás, azaz a Vysočany pályaudvar mindössze 28 percre van tőlük, természetesen villamossal.

Magán a villamosmegállón nem észleltek semmi különöset vagy furcsát. A táblák, a plexi esővédő, a gondosan lerakott kövezet, a jelzőlámpák, a felsővezeték és a felfestés senkinek sem tűnt volna fel Prágában, de – mint ahogy azt Dawa Tashi sherpa elmondta – itt a környéken meglehetősen ritkák a villamosmegállók. Pontosabban mondva eddig egy darab sem volt belőlük és semmiféle magyarázatot nem is tudott arra adni, hogy ki hozhatta ide magával és főleg mi célból.

Amióta a Himalája-turizmus fellendült, a külföldiek rengeteg holmit szétdobáltak jártukban-keltükben. Kiürült oxigén palackokat, csomagolópapírokat, felszerelési tárgyakat, testrészeket, holttesteket hagytak mindenfelé maguk után szétszórva. A Vysočany irányú Hradčanská megálló felszállítása 5.180 méter magasságba, majd ottani felépítése azonban komoly műszaki teljesítménynek számítana még a Kínai Népköztársaság részéről is. A rejtélyes építők a zord körülmények ellenére ráadásul még egy úgy nagyjából 120 méter hosszú villamos sínpárt is tökéletesen lefektettek.

A környéken tartózkodó expedíciók az előző napokban semmi különöset nem tapasztaltak. Nem láttak sem teherautókat, sem munkagépeket, de még cseh pályaépítő munkásokat sem. A prágai megálló tehát egészen véletlenül és teljesen váratlanul kerülhetett a Himalájába.

Mr. Aananda Prasad Pokharel, a nepáli idegenforgalmi és légi közlekedési miniszter közölte, ők soha nem rendeltek egyetlen villamos megállót sem Csehországból, főleg nem a Himalája környékére. Az egész csak egy ostoba, otromba tréfa lehet és semmi más. – mondta.

A prágai lakosok meglepődtek ugyan, amikor a Hradčanská megálló és egy nagyjából 120 méteres pályaszakasz az egyik napról a másikra eltűnt, de azt hitték, csupán egy alapos felújítási munkákról lehet szó.

Adriana Krnáčová Prága polgármester asszonya tájékoztatta a sajtót, hogy tényleg hiányzik a 15-ös számú villamos vonal egyik megállója, ami komoly fennakadást is okozott a tömegközlekedésben, de nem ők szedték fel.

Dan Ťok a cseh közlekedési miniszter azonnal szakértőket küldött a helyszínre, akik miután alapos vizsgálatokat végeztek, megállapították, hogy a kérdéses megállót feltehetően ellopták.

A cseh rendőrség azonnal nyomozásba kezdett az ismeretlen tettesek után, melynek során kiderült, hogy a tolvajok a környékről az összes térfigyelő kamerát is magukkal vitték. A rendőrök legnagyobb megdöbbenésére ezek felvételein azonban a katmandui Pashupati és Maiti Deviti utca forgalmas kereszteződése látszódott.

Khadga Prasad Oli nepáli miniszterelnök rendkívül kellemetlennek ítélte az incidenst és sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. Egy villamosmegálló lehozatala ilyen magasságból azonban teljesen megoldhatatlan feladat, aztán az egész felszerelést még Prágába is vissza kellene valahogy szállítaniuk. Kijelentette, mivel Nepálnak semmi köze sincs a Hradčanská megálló illegális eltulajdonításához, ráadásul nem is nagyon tudják 5.000 méter felett mire használni, ezért nincs módjukban kártérítést fizetni a prágai önkormányzat részére.

Adriana Krnáčová megértette a nepáliak álláspontját, majd utasítást adott a Prágai Közlekedési Vállalat (Dopravní podnik hlavního města Prahy) elnökének, Mgr. Martin Gillar-nak, nézzenek gyorsan körbe, hogy nem tűnt-e el még valami a prágai tömegközlekedésből. Az elkészült jelentésben az szerepelt, hogy nem. A Hradčanská megállón kívül mindenük megvolt.

Az ügy természetesen felkeltette az egész világ figyelmét. Sokan titkos transzportációs kísérleteket és valamiféle bizarr humort vagy hibás képletet sejtettek a háttérben. A tekintélyes UFO kutatók szerint a himalájai Hradčanská megálló esete kétségtelenül azt bizonyítja, hogy néha még a földönkívüliek is tévedhetnek. Valami egészen más dolgot szerettek volna elvinni magukkal, de valahogy ez lett belőle. Valószínűleg egyszerű szoftverhiba okozhatta az anomáliát. Amikor az idegenek rájöttek arra, hogy semmi szükségük sincs egy prágai villamosmegállóra, útközben egyszerűen megszabadultak tőle.

Az oroszok legismertebb jeti szakértője, Igor Burtsev mindezek után bejelentette: a havasi emberről szóló nemzetközi konferencia helyszíne Moszkva után legközelebb a Hradčanská megállóban lesz. „Rendkívül fontos a terület alapos átfésülése, mivel ilyen időjárási körülmények között kizárólag a jetik képesek egy villamosmegállót felépíteni.” – mondta. Amikor Brustevet megkérdezték arról, hogy miként juthattak hozzá a jetik a prágai Hradčanská villamos megállóhoz, ő azt javasolta, ez ügyben ne nála, hanem a Dopravní podnik hlavního města Prahy információjánál érdeklődjenek.

A rejtélyre tehát továbbra sincs elfogadható és cáfolhatatlan magyarázat. Amíg a titokra nem derül fény, addig több nagyvárosban megerősítették a tömegközlekedési járművek megállóinak védelmét és Nepálban szigorúan ellenőrzik az országba érkező külföldiek poggyászait.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr728878270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.