Fancy és Pop-art

“Mindenki, aki a valóság és a többség képviseletét magára vállalta, populistává vált. A populista az új náci, az új antiszemita, vagyis az a gyűjtőfogalom, ami mindent magában foglal, ami az elit számára utálatos. Milyen demokrácia az, ahol szégyen a többséget képviselni?”  (Schmidt Mária: 2017 – Post liberalizmus, avagy lázadás az elit ellen, Illiberális, szuverén és nemzeti)

Tudja a fene, hogy milyen lehet az ilyenféle demokrácia.

Nálunk nem nagyon szégyenkezik senki. Sőt, a mi uralkodóosztályunk majd kicsattan a büszkeségtől. Nem a szégyentől kellene őket féltenie a mindenen háborgó Schmidt Máriának, hanem attól, hogy a túlzott mennyiségben saját magukba tömött hittől egyszer csak jól szétdurrannak.

Ha az említett többség pártolja az ország magánosítását, az egészségügy leépítését, a korrektség ellen folytatott kitartó harcot, az oktatás szétdúlását, akkor valószínűleg az ilyesmiket kedveli. Panaszra nem is lehet semmi okuk.

Aki ezek ellenére folyamatosan nyavalyog, amint egy nincstelen felbukkan a közelében, vagy ha valamelyik kórházban bóklászik, az legyen az ő baja. A mi elitünknek nincs ideje ilyesmikkel foglalkozni, mivel éppen szuverén, keresztény, nemzeti államot építenek, amihez rengeteg pénzre van szükségük. Nagyjából az összesre, ami megszerezhető.

Nemzetünk nagyasszonya amiatt sopánkodik, hogy a derék populistákat náciknak, antiszemitának tekintik. Schmidt Mária kijelentése úgy is felfogható, hogy az arrogáns elit elítéli az antiszemitizmust, a jámbor néplélek viszont kedveli.

A populista azonban nem fasiszta. Persze bármikor lehet belőle az, ha éppen ehhez támad gusztusa. Egy jól kifejlett populista, az populista. Olyan mint a mi derék miniszterelnökünk. Orbán Viktor Torgyán József alaposan továbbfejlesztett, stabil verziója. Mindig azt mondja, amit a nép éppen hallani szeretne, de mindig azt csinálja, amit ő akar. Ezzel nagyjából mindenki jól jár, a többség ezzel párhuzamosan ráadásul még pórul is. Az életszínvonal folyamatosan csökken, a szegénység pedig nő. Miből áll azonban olyan kimutatásokat készíteni, majd bedobálni azokat a nép postaládáiba, amelyek szerint pont fordítva működik az egész, illetve minden rosszat ráfogni a mostanában oly divatos Gyurcsány-Bajnai-Vona tengelyre?

Schmidt Mária szerint a populista “többre tartja a népszavazásokat az alkotmánybírósági és nemzetközi bírósági határozatoknál, a szakmai érveknél, és a szakértői véleményeknél”. Legyen neki igaza, de ez nem minden estben áldásos. Népszavazással nem lehet statikai szakvéleményt adni. Illetve lehet, de a fizikai törvényeket nem lehet a népfelség által fölülírni.

A gránitból készült alaptörvény ezek szerint pedig csak arra szolgált, hogy Kerényi Imre kedvére elbohóckodjon vele? Jön a mindenható nép, aztán alkoholos filccel mindenféle randa dolgokat ráfirkál. Például azt, hogy "Jó nagy hülye, aki alkotmánybíró!".

Az sem mellékes szempont, hogy nagy igyekezetében éppen a populista Orbán-kormány üresítette ki a népszavazás intézményét. Nevetségessé tették az egészet. Mifelénk talán az Erdősi néni vezette Jámbor, Keresztény Ifjak Gyülekezete jelenti a népet? Piros színű harcimappákkal felfegyverkezve?

A nemzeti konzultáció a kormány propagandájának  terjesztésére, valamint egy kis jövedelemkiegészítésre pompásan megfelel, de nem ad semmiféle demokratikus felhatalmazást senkinek. Aki akarja, az kitöltve visszaküldheti, aztán az eredmények láttán elbüszkélkedhet vele az ismerőseinek, hogy már megint ő lett a többség. Amolyan istenfélő, "post liberális", bárgyún mosolygó szerzet.

Nyilvánvaló, hogy Schimdt Máriának harcra buzdító beszédében mindenképpen neki kellett támadnia a Magyarországra rátörő Soros Györgynek. A nagyhatalmú asszonyság, a rábízott 1956-os emlékévből korlátlan mennyiségű pénz segítségével összehozott egy hosszan elhúzódó, kínos bohózatot. Az életben nem fogja magáról lemosni a halszagot. A kormánybiztos buzgó ügyködése következtében Dózsa László egy egész ország előtt veszítette el az identitását, valamint féltve őrzött gyermekkori sapkáját.

“Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról történő méltó megemlékezés céljából létrehozott szervezet működésének koordinálásáért felelős kormánybiztos” meglepő védekezési stratégiája sem javított kétes megítélésén. Ha gonosz módon félredobnánk a politikai korrektséget, bátran ki lehetne jelenteni róla, irgalmatlan hisztit rendezett. Tőlünk keletebbre ilyesmikért már kegyvesztés, illetve kényszermunka  jár. A professzor asszonynak elegendő oka van tehát a lázas iparkodásra. Írhatja a populizmust, illetve a kedves vezetőt felmagasztaló cikkeket, beszédeket rogyásig, mert a végén még leváltják és Németh Szilárdot nevezik ki helyette a Terror Háza Múzeum főigazgatójának. Különösebb veszteség ezzel mondjuk nem érné a hazát. Jutna is, maradna is.

Az érdekfeszítő, jobban mondva érdekérvényesítő, az Országház Felsőházi üléstermében rendezett “A kultúra, mint megtartó erő – Történelmi analógiák, korunk kihívásai, feladatai a migráció tükrében” című konferencián elhangzott beszédében még Barbara Streisand és Robert de Niro is megkapták a magukét a Terror nagyasszonyától, amiért bántani merészelték Donald Trumpot, azaz közvetve Orbán Viktort.

A nemzeti, keresztény, populista, illiberális, penetráns oldalon - ki tudja még milyen jelzőket aggatnak magukra menet közben - úgy ünneplik Donald Trump győzelmét, mintha maga a Megváltó tért volna vissza a Földre eklektikus üzletember formájában, hogy leszámoljon a globalizációval.

Érdekes lesz majd megszemlélni, milyen manőverek segítségével lesz képes megfordulni nemzetünk kommunista-elhárító anyahajója, ha véletlenül az új amerikai elnök valami Orbán Viktornak, jobban mondva Vlagyimir Putyinnak nem tetszőt fog cselekedni.

Ebben az esetben talán még Robert de Niro is kaphat valami jelentéktelen mellékszerepet  Andrew G. Vajnától,  a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztosától és jeles államférfiútól.