Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

HIT, szeretet, meg Honvédelmi Intézkedési Terv

2017. december 31. - Toadwart66

a-felaldozhatok-3.jpg

 

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Mi, akik itt élünk Himlőhelyen, immár saját bőrünkön érezzük a településünkre nehezedő, szinte elviselhetetlen migrációs nyomást, ezért tiszta szívből üdvözöljük az Önök által szigorúan megkövetelt Honvédelmi Intézkedési Terv kidolgozását. Talán még nem késő!

Reméljük, az esetlegesen bevezetendő különleges jogrend végre lehetőséget biztosít arra is, hogy végképp leszámoljunk az országunkban garázdálkodó sorosista-bandákkal. A választások után mindenképpen célszerűnek tartanánk ezt az „esetlegesen”-t jó alaposan konkretizálni.

Községünk az Önök áldásos uralma alatt dinamikusan gyarapodott, emiatt úgy érezzük, mi is kiemelt, potenciális célpontnak számítunk. Úgy 80-90 százalékra becsüljük egy terrorcselekmény bekövetkeztének lehetőségét itt, Himlőhelyen. Mivel településünket eddig még egyetlen külső támadás sem érte – a belsők pedig nem tartoznak másra, főleg ha nőket ér ilyesmi –, a 10-20 százalékos biztonságunkat már minden bizonnyal alaposan feléltük.

Az Önök által küldött kiváló Honvédelmi Intézkedési Terv-minta függőlegesen van írva. Ha lehetséges, mi maradnánk a vízszintes írásmódnál, bár ha ez biztonsági kockázatokat rejt magában, haladéktalanul áttérünk a vízszintes laptájolásra.

34 oldal megfelelőnek látszik, hiszen a Barbarossa hadművelet útmutatási része is csupán 10 számozott oldalból állt. A HIT-hadművelet a Szovjetunió lerohanásánál mindenesetre jóval komolyabb feladatnak tűnik.

A terv kidolgozásának haladéktalanul neki is láttunk, de mindenképpen szeretnénk Önöket tájékoztatni az eddig elért eredményeinkről, hátha ennek más településeken is hasznát vehetik. A feljelentéseket külön mellékletben csatoltuk a dokumentumunkhoz, kérjük ezek alapján tegyék meg a megfelelő óvintézkedéseket, meg amit csak jónak látnak.

Mivel nem tudhatjuk, hogy levelünk nem kerül-e ellenséges kézbe, a honvédelmi műveletekben részt vevő személyeket fedőnevükön szerepeltetjük.

Elsőként településünk iskoláját tettük migránsellenessé. Az épület stratégiailag fontos helyen, településünk főutcája mentén helyezkedik el, közvetlenül a 314. számú italbolt mellett. Ha az iskola elesik, a támadók könnyűszerrel hatalmukba keríthetik a himlőhelyi Hotel Flamingót, azaz a község színvonalas és erényes kocsmáját. A kereszténység és Európa fennmaradása ez esetben komoly veszélybe kerülhet, mivel az említett vendéglátóipari helyiség értékes és bőséges készletekkel rendelkezik.

Az iskola főút felé néző része könnyen védhető, mivel az első emeletről a környék hosszan belőhető. A lakosokat köteleztük a házuk előtt álló fák kivágására, mivel így az ellenség nem használhatja azokat fedezékül. A biztonság kedvéért egy-két gyalogsági aknát is leraktunk imitt-amott.

Az épület védelmét kellőképpen megerősítettük. Az udvar sarkaira gépuskafészkeket telepítettünk. Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a homokzsákokat a későbbiekben masszív, vasbeton objektumokra kívánjuk lecserélni és a bennük elhelyezett fegyverzetet is szeretnénk modernizálni.

Az iskola tetején kialakítottunk egy helikopter-leszállóhelyet, így a sebesültek gyors elszállítása nem okozhat problémát.

A hamarjában megerősített födém 3 méter vastag vasbeton szerkezetből áll, így könnyedén el tudtunk helyezni a tetején egy légvédelmi állást. A kezelőszemélyzetet az iskola takarítónőiből állítottuk össze. Célzónak „Ma Barker” nevű ügynökünket képeztük ki, aki kiváló jártassággal rendelkezik agyaggalamb-lövészetben, valamint macskák kövekkel való elűzésében.

A gyermekek megfelelő kiképzéséről egy tapasztalt, Csehszlovákiát megjárt, 68-as veterán gondoskodik. Fedőneve „Budweiser”, néha „Kozel”, illetve „Staropramen”. Hozzáértő irányításával a régi TSZ-iroda padlásán talált RPG-7-es kézi páncéltörő gránátvetőkkel a gyerekeknek sikerült pillanatok alatt lebontaniuk egy használaton kívül álló istállóépületet, valamint nyomtalanul eltüntetniük a polgármester úr Mitsubishi Pajeróját.

A felső tagozatos osztályok tanulói a kötelező testnevelés órákon tökéletesen elsajátították a gyalogsági közelharc különböző módozatait. Ügyesen képesek bárkinek átvágni a torkát, illetve kiontani a belét, ha valami miatt idegennek tűnne a számukra. Postás azóta sajnos nem nagyon merészkedik a környékünkre. 

A Nemzeti Kulturális Alap pályázatának segítségével sikerült beszereznünk néhány AGM–114 Hellfire, lézeres félaktív önirányítású páncéltörő rakétát. Ezekkel gyakorlatilag atomjaira bonthatjuk azokat, akik arcátlanul menedéket merészelnek kérni nálunk. Egyet ki is próbáltunk. Úgy tapasztaltuk, vaddisznóvadászatra sajnos nem alkalmas, mivel viszonylag nagy területet perzsel fel, a zsákmányt pedig eltünteti.

Településünkön bármikor elrendelhetjük az éjszakai kijárási tilalmat, amely alól egyedül „Rózsás Gödény” nevű mélységi felderítőnk kaphat felmentést, mivel ő sötétedés után mindig tökéletesen részeg, ezért könnyen az ellenség bizalmába férkőzhet, majd értékes információkat szedhet ki belőlük. Sajnos képtelen értelmezni és azonnal el is felejti ezeket, de ha szükséges, akkor „Rózsás Gödényt” bedrótozhatjuk, illetve megbabrálhatjuk a pacemakerét.

Úgy véljük az iskolát 24 órán keresztül még nehézfegyverek ellen is tartani tudjuk. Bízunk abban, hogy ennyi idő bőségesen elegendő arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma légi támogatást küldjön a felmentésünkre.

A harcoló csapatainkkal való kommunikációt egy kicsit megnehezíti az, hogy bár a gyerekek már mind kiválóan harcolnak, sajnos sokuknak közülük nem volt ideje rendesen megtanulni írni és olvasni. Ez azonban nem okoz gondot, mivel mobiltelefonokon keresztül az információkat szóban is eljuttathatjuk hozzájuk. A készülékek közötti adatforgalom titkosításában számítunk a minisztérium hathatós segítségére.

Ha az ellenség esetleg a virágzó Himlőhelyet nézte ki célpontjául, valószínűleg keserű csalódásban lesz része. Mi nem adjuk olyan olcsón a bőrünket, mint azok elpuhult burkusok.

Tisztelettel:

"Bloody Mary", igazgatónő, megbízott hadosztályparancsnok

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr7613536285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jobban tudja 2018.01.01. 20:44:50

Azta! Áááááá! Ez eszméletlen jó! :))))

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.01. 22:08:38

Kicsiny népünk győzni fog, ha minden település, minden hely ilyen kis helyes, himlőhelyes lesz. :-)

élhetetlen 2018.01.01. 22:15:05

Jaj, nem értetek ti semmit. Itt van egy másik blog, és egy komment: szeka.blog.hu/2017/12/31/az_orban-kormany_mar_az_ovisokat_es_az_iskolasokat_is_a_kampanya_reszeve_tette#comments
„A libsik most rettegnek és ajvékolnak, mert a kormány terrorellenes intézkedéseket dolgoztat ki a gyerekek védelmére. Tegyük fel, hogy a kormány nem teszi meg ezt a lépést, és bekövetkezik egy támadás. Vajon milyen hangosan sivalkodnának a libsik, hogy a kormány nem védte meg a gyermekeinket? Ez tipikusan megint az az eset, hogy a kormány semmiképp nem cselekedhet helyesen: ha van rajta sapka, akkor azért szidják, ha nincs, akkor azért.” Mert a gyerekeinket úgy kell megvédeni, hogy megtanítjuk őket lőni. Érthető, nem? Mielőtt ezt valaki komolyan veszi tőlem, közlöm, ez irónia, a szöveg meg botrányos.

Denise Hogyisdugják 2018.01.01. 22:31:26

Mindeközben az oviban elfogyott a WC papír és a papírzsepi, de sebaj...

GallaiG 2018.01.01. 22:36:57

"különleges jogrend"
Az megvan, hogy a lengyel népmozgalmat eltipró, szovjetbérenc katonai puccs vezérei a "Nemzeti megmentés tanácsa" néven léptek színre?
Ehhez képest a "különleges jogrend" még többet árul el valódi tartalmáról. Arról, hogy "terrorveszély" ürügyén formailag is megszüntetik azt a "jogállamot", amit tartalmában már kiüresítettek. Ahogyan egy féreg rágja ki a gyümölcs belsejét.
S hogy mikor lesz az a "terrorveszély"? Azt a Kedves Vezér fogja eldönteni. Biztosak lehetünk benne, hogy "terrorveszély" alatt nem azt érti majd, amit a diktatúrája jelent, hanem épp az ellenkezőjét: ha hatalmának az elvesztése fenyegeti, például egy számára kedvezőtlen választási eredmény miatt.

Kedves magyar honfitársak! Ezt jól megcsináltuk 27 évvel a megszálló szovjet haderő távozása után. Önerőből, egyedül, minden külső fegyveres kényszer nélkül.
Bravó!

GallaiG 2018.01.01. 23:02:39

Azt hogyan csinálja az Index, hogy a címlapról kattintva ezt a blogot, nem jelenik meg a hozzászólások olvasása opció? Ügyes! Innen gratulálok nekik a "haza érdekében" elkövetett cselekedetükhöz, és nyugodt alvást kívánok nekik!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.01. 23:30:13

@GallaiG: Külső fegyveres kényszer nélkül, de nem mi csináltuk, hanem ők. A mára már 2 felé kollaboráló többpártállami politikumunk csinálta. És hogy "politikumunk" mennyire saját elhatározásából csinálta ezt az ovikommanót? Paks2 után az a sejtésem hogy még csak nem is a "mi politikumunk" ötlete volt. :-(

Az index védi a valagát, fél attól ha az olvasói nem az indexet, hanem egymás véleményét olvassák. :-(

Közvélemény deformálás megvan? Na, ez a mindenoldali "szabad sajtó" feladata, ebbe az egymás közötti eszmecsere nem fér bele! :-(

legális 2018.01.02. 00:28:03

valaki ilyen kóbor-bloglovag hivatkozás (pl. szeka, karvalyok, stb.) mellett tudna valami olyan hivatkozást adni, ami arról szól, hogy most valaki ilyen intézkedést hozott?
Vagy csak ezt felejtettétek el 2016-ban és 2017-ben túlreagálni?
"48/2016.(XII.18.EMMI rendelet értelmében az Nkt.7.§ (1)bekezdés a)-h) pontja alapján meghatározott intézményeknek honvédelmi intézkedési tervet kell készítenie. Az EMMI tájékoztatása szerint ezt az általuk kiadott útmutató alapján kell majd az intézményeknek elkészíteniük."

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.02. 00:38:25

@legális: Igazad van, ha 2o16-os a rendelet, akkor minden rendben van az ovikommanóval. :-(

Gyermeked van legális?

legális 2018.01.02. 00:59:15

@rdos: van gyermekem, szám szerint 2.
A 2016-os EMMI rendelet ennyit ír elő az köznevelési területre. Valóban borzasztóság.
Előtte a kulturális ágazat, utána a felsőoktatás van - csak hogy könnyebben rálelj.

"8. A köznevelési ágazat honvédelmi feladatai
28. § A miniszter a honvédelmi vonatkozású különleges jogrendi időszakra történő felkészülés érdekében határozatot készít elő
a) a köznevelési intézmények működésével, működtetésével kapcsolatban, a nevelési év, a tanítási év, a köznevelési felvételi eljárás, valamint az érettségi és szakmai vizsga vonatkozásában,
b) a szakképzettségek biztosítása érdekében gyorsított képzések elrendelésére a köznevelésben és
c) a köznevelés szempontjából nélkülözhetetlen informatikai rendszerek működésének biztosítására vagy kiváltására, az adatok biztonságos tárolására, az adott dokumentumok és információk időbeni átvételére és szükség esetén határidők módosítására."

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 03:52:18

Most már biztos, hogy Zorbán törli a választásokat! Ahogy tanítómestere, Antall diktátor is tette 1994-ben, amikor be lett vezetve a diktatúra!

amado 2018.01.02. 05:57:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Antall 1993-ban halt meg, de mint tudjuk, a Kedves Vezér birodalmában a tények nem is olyan makacs dolgok.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 06:28:50

@amado:

Na és? A halála előtt vezette be a diktatúrát és törölte a 94-es választásokat.

saci02 2018.01.02. 08:51:20

Ha nem megyünk az utcára, a vége, a sorkatonasag bevezetése lesz.

Muad\\\'Dib 2018.01.02. 08:59:43

@saci02:
Ezt ebből, hogy sikerült levezetned?

2018.01.02. 09:11:16

@élhetetlen: egy nácit, aminek még gerince sincs, minek idézni? ;)

2018.01.02. 09:12:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: remélem, egyszer még magyar határon belülre esz a fene téged és le is leszel csukva azonnal, életfogytig, mint a fideSS bűntársa!

Muad\\\'Dib 2018.01.02. 09:28:34

Egyébként annyira abszurd ez az egész balkáni koszfészek. Fityeszkadénpéstől, meg ellenzékestől, meg az itt tobzódó nímand megmondóemberektől , akik pro és kontra még annyira sem képesek, hogy egyáltalán ISMERJÉK a törvény szövegét, vagy azt, hogy mire vonatkozik és mire nem. Ahelyett, hogy soronként elemeznék az aggasztó, meg hasznos dolgokat benne, en bloc beszélnek kapitális fas*ságokat, miközben a gyíkagyú fityesz, meg a még náluk is lejjebb lévő kdnp röhög a markába. Szóval még egyszer nagyon köszönöm a sok debil, tudatlan, félművelt kibas*ott húdejogrendpárti baromnak, hogy még csak halvány kísérletet sem tesznek arra, hogy a polgárokat értelmes embernek tekintsék és megkíséreljenek értelmesen hozzájuk szólni. Külön köszönöm nekik, hogy esélyt sem adnak a fityesz eltávolítására és a végén én is húzhatok ki innen a családommal, pedig az idős szüleimet nem olyan könnyű már vinni bárhová is...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.02. 09:45:51

@hullajelölt88:

Csak idén 3-szor voltam az országban.

De a te fajtád már sose lesz hatalmon, szóval senkit se lesz lehetőségetek lecsukni. Ez van, Soros gazdád csatát vesztett...

citrix 2018.01.02. 10:02:32

Summa summárum: a PÁRT megvédi a magyar embereket, gyerekeket, családokat. Kutya kötelessége minden hithű igaz magyar embernek a PÁRT-ra szavaznia, üldözni a sosrosbérenc, külföldi pénzből aknamunkát végző álcivil(sic!) szervezeteket. Az ovikhoz pártszolgálatos fegyveres őröket kell állítani, esélyük se legyen a nemlétező terroristáknak. Éberség elvtársak, az a gyanús aki nem gyanús. Éljen Mákosi, éljen a PÁRT!

VaradiJanos 2018.01.02. 10:20:15

@saci02: “Ha nem megyünk az utcára, a vége, a sorkatonasag bevezetése lesz.”

Szerintem is kéne már egy kis tünti, hiszen már másodika van. Sípoljuk szanaszét a náci honvédelmet!

VaradiJanos 2018.01.02. 10:22:44

@Muad\\\'Dib: semmi ellentmondás nincs ám a szösszenetedben: értelmes embernek kéne tekinteni a balkáni koszfészek debil tudatlan szittyáit.

2018.01.02. 10:23:24

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: amíg a hazaárulók vanjak kormányon, addig a szarházi putyinistáknak nincs mitől tartaniuk.

ulpius66 2018.01.02. 10:37:22

Popriscsin elvtárs!

Aztán azokban a fasiszta országokban, mint Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Svédország, Hollandia, stb, ahol hasonló védelmi, kiürítési tervek vannak az óvodákra, iskolákra, közintézményekre, stb... ezekkel akkor mi van?????
(mán azon kívül, hogy Orbán takarodj!!!)

VaradiJanos 2018.01.02. 10:41:02

@ulpius66: ne hazudj putyincsicska, mert jön ghost és hozza neked a celláját! Az említett országok a demokjáciát védik, de itten a fasizmust akarják ezzel is konzerválni

legális 2018.01.02. 11:10:19

@saci02: és akkor mi van?
Voltál katona?
Láttál már katonát?
És puhány, jogokkal rendelkező, de kötelezettséget nem ismerő nyikhaj nagykamaszt?
Miért lenne baj pl 6 hónap katonaság? Akár a lányoknak is, az egyenlőség jegyében?
Ez kicsit tévút, különösen, hogy sem a posztból, sem a meg sem hivatkozott, csak ötletszerűen citált, jogszabályból nem lehet levezetni. Bár aggódni, meg akadékoskodni szabad, ég az ilyen diktatúra alatt is.

ember100 2018.01.02. 11:11:27

@GallaiG:
Helló !

Az oldal http-https biztonságos kapcsolat miatt van .
ez most az új trend a neten . Más böngésző , tüzfal beállítás ilyesmi.

saci02 2018.01.02. 11:20:03

@legális: tenyleg lesz 6 honapos kotelezo sorkatonasag? A lanyoknak is? Valoban ez lesz a kovetkezo lepes?

ember100 2018.01.02. 11:22:32

Helló !

Én tudom a tutit _:)
A határon mindenhol kell adni egy kis pálinkát , szalonnát , rántott húst a beutazóknak ez valami olyasmi lenne mint a vízom csak olyan magyarosan :)
Aki megeszi megissza az biztos NEM muszlim- muzulmán terrorista .
Kész mi nyertünk :)
A cikk tök jó.
Ami a fanyalgókat illeti mai hír 16 városban lőteret építenek , de minden oviban van WC papír , a suliba NEM a szülőknek kell bevinni az A/ 4 es papírt.....
Amúgy mi lehet a különbség egy kiürítési tervnél ha tűz van a konyhában , vagy lövöldöznek a konyhában ?
Amúgy csak halkan megkérdem mennyi iskolában láttatok automata tűzoltó rendszert és
tűzjelzőt ?
Lehet tán ezzel kellene kezdeni ?

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2018.01.02. 11:58:04

@GallaiG: hű de hülye vagy. Látom a következő választási vereségetek után a hiszterolibsik bérrettegése új szintre fog emelkedni.

GallaiG 2018.01.02. 12:02:16

hű de hülye vagy
Csak mert látom, fogékony vagy az ilyen "racionális" ("ésszerű") érvekre.

tireless treehugger 2018.01.02. 12:02:35

@rdos:

Kicsinyes népünk győzni fog.

@poszt:

Nekem tetszik ez honvédelmi terv, izraelben láttam és éltem át ilyet, lassan egymásba olvad a két koszfészek.

@ember100:

A gyerekek élete üzemi veszteség, egy vagy kettő vagy tizenhét esetleg ezer?, nem számít. A forradalom és szabadságharc győzni fog, a mártírok neveit emléktáblák fogják őrizni, hallhatatlanok lettek, beleolvadtak a nagymagyar szíruszi világcsoda kibontakozásába.

Előre!!

GallaiG 2018.01.02. 12:03:13

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü:
Mármint neked szólt!
hű de hülye vagy
Csak mert látom, fogékony vagy az ilyen "racionális" ("ésszerű") érvekre.

GallaiG 2018.01.02. 12:06:59

@tireless treehugger:
"Nekem tetszik ez honvédelmi terv, Izraelben láttam és éltem át ilyet"
Tényleg? És az is benne van, hogy "terrorveszély" esetén megszüntetik a jogállam működését.

tireless treehugger 2018.01.02. 12:18:19

@GallaiG:

izrael nem jogállam és nem a közel-kelet egyetlen demokráciája.
Ugyanolyan kifacsart rendszer és ugyanolyan dilinyós nép mint magyar.

Képernyőn és távolból jajdecuki, valóságban és közelről brutális nyers erőszak még a saját népükkel szemben is.

ps: na jó de hogyan máshogy tartanál kordában 6millió dilinyós zsidót/magyart?, aztán hogy néhány millió értelmest is ledarálnak közben?,

----> el lehet menni.

Le Orme 2 2018.01.02. 12:24:52

a poszter fogadja be a lakásába a migránsait, érezze magát jól velük

legális 2018.01.02. 12:43:45

@GallaiG: szerinted bármilyen veszély (tűz, árvíz, terror, háborús helyzet) van idő demokráciát használni? Viccelsz?
Egyébként az alaptörvény pont azért nem bízza az állam vezetőire, hogy bármikor átvegyék a kézivezérlést, mert nem cél a normál üzemben kézivezérelni. És pont azért sorolja fel tételesen, hogy mégis mikor kell, mert vészes esetben nincs idő tötymörögni és olyankor a központi irányítás hatékonyabb.
Azért gondold el a majdnem lehetetlent, nyer a szivárványos összefogás. Ha nem lenne meghatározva, kmi az a veszélyhelyzet demokratikusan el sem tudnák dönteni egy fél év alatt sem, akkorra meg levonul a Tisza, vagy megesznek minket a kannibálok.

úgyiselfelejtem 2018.01.02. 12:57:17

Ezeket a baromságokat úgyis a tanároknak kell majd elkészíteni, hogy ne jusson eszükbe megint pofázni.
Aztán begyakoroltatják a diákokkal, mondjuk heti 1 órában, az még belefér. Majd a matekot megtartják 8. órában, arra úgysem lesz szüksége soha az életben.

Jobban tudja 2018.01.02. 13:12:11

@élhetetlen: Uszítasz kutya? Háborús bűnös vagy, remélem tudod! Az ilyen magadfajtákat 45 után összeszedték és fellógatták, vagy Recskre deportálták családjukkal együtt minden országban, mert az ilyen hitvány alakok közelében élők is fertőződhettek a gonosz, nacionálbolsevista gondolatokkal.

Jobban tudja 2018.01.02. 13:19:17

@tireless treehugger: Nem kell aggódni! Azt a pár millió (2-4 millió fidióta) nacinoálbolsevista dilinyóst majd karban tartják az olájok a brenyákok meg a csetnikek tízmilliói , csak próbáljanak meg átlépni egy bizonyos határt. Gyorsan és határozottan a nyakukra lépnek ha szükségessé válik. Utána nem lesz itt nagy háborús készülődés. A hazafisasságotok hazugságát meg leszarjuk. Az lesz hazafias amit mi annak tartunk.

Jobban tudja 2018.01.02. 13:22:32

@legális: Te valami illegális vén elhülyült és frusztrációkkal telt a sorkatonasággal agyonszopatott idióta nyugdíjas lehetsz. Inkán koncentrálj az új Böske utalványodra vén marha! Fingod nincs az igazi háborúról! Összeszarnád magad amikor látnád ahogy a szomszédod széttépi egy gránát, vagy a kölyködet. Akkor meg végképp amikor parancsba kapnád, hogy irány az ellenséges zárótűz. Ha nem mégy akkor hátulról lőnek le. Ezt akarod debil?

Jobban tudja 2018.01.02. 13:24:32

@úgyiselfelejtem: +1 Nem kell a gondolkodóü ember, mert véletlenül hozzájárul a társadalmi fejlődéshez is, ahelyett, hogy jobbágy lenne a feudalizmusban az ura birtokán.

Jobban tudja 2018.01.02. 13:30:51

@legális: Mit tudsz te az árvízi védekezésről, meg az ottani haszontalan látszatmunkákról, amikor az operatív törzsnek fingja sincs mit kell tenni igazából.
Te csak arra vágysz, hogy vajdádat, vagy ha úgy tetszik királyodat lásd az oktondi altébolynagy mellett gumicsimmában parádézni a gáton. És azt hiszed akkor minden rendben van már.

Jobban tudja 2018.01.02. 13:33:33

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü: Vagy a pincében fogsz rettegve lapulni a megtorlásoktól és ezerszer megbánod majd és elátkozod a napot, amikor a kis pénzért bérkommentelve uszítottál. Azt hiszed megúszhatod majd és elsétálhatsz büntetlenül?

sas70 2018.01.02. 13:47:51

Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség.
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg! De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.

élhetetlen 2018.01.02. 14:12:21

@Jobban tudja: Mit ugatsz, kutya? Miért uszítás az, ha azt mondom, hogy elég lenne a kiürítési, menekülési terv, ami tűz esetére már most is van? Ha van szabad menekülési útvonal, meneküljön, ha nincs, mert már ég a lépcsőház, vagy lőnek, akkor feküdjön hasra, és takarja el a fejét, és várja a jószerencsét. Többet nem tehet. Hogyan akarsz egy 8-10 éves gyereket felkészíteni egy terrortámadásra? Megtanítod lőni, aztán lője seggbe a terroristát, mert a sulipadbadban ott a fegyver, vagy rúgja bokán? És igen, szerintem nem kell a még pár száz lőtér, és a lőfegyver nem gyerek kezébe való. Ez uszítás? Ettől vagyok hitvány alak? És milyen háborúban vagyok háborús bűnös? Azt hiszem, te megzakkantál!

legális 2018.01.02. 15:33:50

@Jobban tudja: nem vagyok nyugdíjas, de majd szeretnék lenni.
Láttam ár árvizet és voltam katona is.
Igenis szükség van gondolkodó emberre, de még rád is, létszámot te is szaporítasz. Tőled nem elvárás, hogy hozzá járulj a fejlődéshez, lehetetlent korrekt társadalom nem kíván, a jobbágyságot, dacára a hozzád hasonlók ténykedésének, már meghaladtuk.
Amúgy ha értő olvasnál, nem csak kötözködnél, felfoghatnád, hogy Gallai kolléga azon véleményével próbáltam szembe menni, hogy a demokrácia alkalmas veszélyhelyzetek kezelésére.
A HIT-es jogszabály amúgy nem szól arról, hogy gyerekeket háborús helyzetre készítsen fel, képezzen ki, ez csak a most ez ügyben felpiszkált néhány bérblogger agyszüleménye. Ha mégis lenne ilyen benne, nagyon kérlek linkeld ide a többiek épülésére és kultúremberhez méltó eligazítást adj az értelmezéséhez a magunkfajta egyorbánhívőknek.

legális 2018.01.02. 15:37:39

@Jobban tudja:
Olyan irigylésre méltó a helyzetetek. Itt ez a választás, magasan nyerő pozícióban várjátok a tavaszt. Előremutató gondoltot már nem akartok a köznép közé szórni, biztos a siker.
Hobbyból meg elővesztek 1,5 éves témát, rágicsáljátok, és elégedettek vagytok, hogy Orbán már úgy is megbukik.
Azt is tudjátok, utána mi lesz. Világos. mi lógni fogunk. De ti mi a fenét tesztek majd, hogy jobb legyen?

2018.01.02. 15:43:03

@legális: fideSSbuzi, a magadfajtába még a betű is kár, nemhogy a gondolat.
Menj csak és nyald tovább a führeredék seggét!

legális 2018.01.02. 16:39:27

@hullajelölt88: szerintem is a magadfajtákkal levelezz. Én nem igénylem.
Esetleg valami érdemi? Ha már klaviatúrát ragadtál.

2018.01.02. 16:59:19

@legális: fideSSbuzi, nem elég érdemi, hogy a tetvek seggéből lógsz kifelé?

ember100 2018.01.02. 20:04:46

@legális:
Helló !

A Sorosozás , migránsozás , lőterek..... azok vajon mik ?

kvadrillio 2018.01.05. 16:22:20

IZRAELBEN IS MINDENKI KATONAI KIKÉPZÉST KAP...UGYE...ÉS MIVEL ORBÁNT ZSIDÓ TANÁCSADÓK VESZIK KÖRÜL, EZÉRT NÁLUNK IS BEVEZETIK UGYAN EZT A KIKÉPZÉST...:o))))) mit kölllll ezen csodálkozni ??? :O)