Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A lét és a nemlét kérdése az újságírásban

2018. január 30. - Toadwart66

tumblr_mm26f3rlge1spcj8oo1_1280.jpg

„Teljesen átalakítaná a sajtóviszonyokat az a kezdeményezés, amely ha megvalósul, az újságíróknak is lenne kamarájuk. A résztvevők állítják nem politikai kezdeményezésről van szó. «Nem az újságírókat, hanem a kormánymédiát kellene szabályozni» – reagált a MÚOSZ” (Közös karámba terelnék az újságírókat)

A praktikus kezdeményezés természetesen a kormány háza tája felől érkezett, mivel őket zavarja leginkább az, hogy az állampárt képviselői, meg az egész kiszolgáló személyzet úgy menekül a nem baráti sajtó kérdései elől, hogy 2010 óta figyelemre méltó fejlődést értek el rövid távú futásban mért szinteredményeikben. A végén valamelyik potrohos pártkatonát ennek következtében jó alaposan megüti a guta, ezzel aztán vége szakad a szabad sajtó és a vágtázó illetékes elvtársak közötti harmonikus versengésnek. Annak, hogy az egyik kérdez valamit, a másik meg zavarában nem válaszol rá semmit, esetleg úgy tesz mint aki nem igazán beszél magyarul, sőt a világ egyetlen nyelvén sem.

A Magyar Művészeti Akadémia mellett igazán időszerűvé vált, hogy a kormánypárti írógépeket is valamiféle kontrollálható szervezetbe tömörítsék, majd elhalmozzák őket mindenféle előjogokkal, valamint korlátlan mennyiségű sózott mogyoróval. Akik nem lesznek ennek a magasztos céhnek felkent tagjai, azok a lézengő ritterek maximum 500 méteres távolságig és kizárólag szemből közelíthetik meg mondjuk Kövér Lászlót. Ez nem túlságosan nagy probléma, mivel ezek az oktondi kíváncsiskodok legfeljebb majd távolról, barátságosan integetnek őkegyelmének, aki ügyet sem vet rájuk. A betolakodók eddig se nagyon tehettek sokkal többet, legfeljebb közelebbről csodálhatták meg az örökké feszült házelnök fenséges vonulását. Néha azért kaptak tőle egy-egy megvető megjegyzést, esetleg mélyen lesújtó pillantást. A szerencsések mindkettőből bőségesen részesültek.

A lényeg, hogy a kormány, a párt, azaz maga Orbán Viktor többszörös áttételeken keresztül ki tudja majd nevezni az arra érdemeseket kaiserlich und königlich újságírónak. Vége lesz az „Én már gyerekkoromban is újságíró szerettem volna lenni, de apám addig verte a fejemet egy szobabiciklivel, amíg inkább elmentem hajóácsnak. A nehézségek ellenére titokban nem tettem le terveimről, így álnéven vidám anekdotákat írogatok a múltban bekövetkezett ipari katasztrófákról egy rendkívül népszerű hajózási szaklapban.” típusú partizánkodásoknak.

A pompás ötlet, egy kamara létrehozásának meghirdetője Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Orbán Viktor (erősen) lekötelezettje, szóval elég egyértelmű az, mi is a célja ennek a nagy-nagy igyekezetnek. Nem politikai kezdeményezésről, hanem érdekvédelemről van szó. Mégpedig Orbán Viktor és kiterjedt üzleti kapcsolatainak hatékony védelméről.

A pártállam a média nagy részét könnyedén bedarálta, a maradékot a kamarai tagság segítségével majd szépen kiszelektálja. Aki pedig a kamarán belül véletlenül kellemetlen kérdéseket tesz fel valamelyik bandatagnak, azt egyszerűen kizárják, valami olyan indokkal, hogy nem tartotta be a magyar nyelvhelyesség szabályait, mivel szó szerint idézte Németh Szilárdot.

Orbánék talán már sejtik, a következő ciklusuk nem lesz túlságosan könnyű. A megszorításoknak és az elvonásoknak köszönhetően a gazdaság papíron teljesen rendben van. Egy csomó adatot, kimutatást, indexet, és más efféle torzszülöttet lehet büszkén mutogatni, hogy ez itt a miénk és milyen szép lett. Ami pedig közben rohad, az direkt van.

Hazudni azonban sokkal nehezebb lesz, mint mostanság. Soros tervekkel nem lehet a végtelenségig jóllakatni az embereket, hiába kotyvasztja össze ezeket időre a propaganda minisztérium. Jól jöhet még az az érvelés, hogy: –A maga szavára nem sokat lehet adni, mivel nem tagja az Magyar Újságíró Kamarának, ezért aztán nem is én loptam el a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt-ét. Paráználkodásról a részemről pedig szó sem volt. Mars hajat vágatni!

Ha elegendően fényes lesz a kormánypárt győzelme az áprilisi választásokon, semmi akadálya nem lesz annak, hogy a névtelenségbe burkolódzó bloggerekről kiderüljön, szabadidejükben Habonyhoz hasonlóan védtelen embereket rugdosnak fel, ráadásul eltitkolták Soros Györgytől kapott busás jövedelmüket. Majd legközelebb meggondolják, hogy olyanokat hazudozzanak, hogy Mészáros Lőrinc csak a miniszterelnök kegyelméből lett tehetséges vállalkozó, egy állami beruházásnál a beszállító pedig lényegében közpénzt kap, esetleg lop. A blogok kötelező regisztrációja érdekvédelemre, meg az állampolgárok biztonságára hivatkozva könnyen kivitelezhető. Azután majd meg lehet nézni azt, vajon ki olyan bátor, hogy mindenféle bírságokat csak úgy, mellényzsebből kifizessen.

Magyarországon a maga gyönyörűségére egyenlőre nagyjából mindenki írogathat, a sajtó azonban erős anyagi befolyásoltság alatt áll. A magyar kormány bőkezűen és bőségesen fizet, annak aki szót fogad neki.

A legendás, Soros által támogatott orgánumok nem túl jövedelmező vállalkozások. Ha ez így lenne Bencsik András, Stefka István, Gajdics Ottó ezt már rég kiszimatolták volna és buzgón írogatnának ott. Ők azonban máshol keresik a boldogságot.

Az állami hirdetéseket nem lehet titokban megjelentetni, illetve letagadni. Jó üzlet, mindkét félnek. A kamarai tagdíjakat, plusz egyéb költségeket a kormánylapok simán ki fogják fizetni, még akkor is, ha nem olvassa őket senki. Ezek amúgy nem is arra valók.

Próbálkozni persze lehet.

Én már gyerekkoromban is újságíró szerettem volna lenni, de apám addig verte a fejemet egy szobabiciklivel, amíg inkább elmentem hajóácsnak. A nehézségek ellenére titokban nem tettem le terveimről, így álnéven vidám anekdotákat írogatok a múltban bekövetkezett ipari katasztrófákról egy rendkívül népszerű hajózási szaklapban, miközben újságírói kamarai tagságomról álmodozom. A szobabicikliktől azonban ösztönösen irtózom.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr4913615924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Willkommenskultur 2018.01.30. 18:13:25

Tehat az oskommunista MUOSZ szeretne most regulazni a kormanypropagandat....

ha kormanyon vannak a komcsik, ha nem

bruuuuuu hah haha ahaha aha

nemecsekerno_007 2018.01.30. 18:25:41

"az állampárt képviselői"

- Minél jobban próbálják egyesek összemosni a Kádár-rendszert v. akármilyen más "puha" diktatúrát a mostani kormánnyal annál viccesebbé, szánalmasabbá válnak.
- Az összemosás egyébént minden elnyomó rendszer eszköztárában benne van, igen praktikus darab.
- csak ne nevezze senki magát "demokratának" ha ilyen eszközökhöz nyúl.
- ha másért nem legalább az eredményorientáltság miatt is változtatni kéne a módszereken mert nagyon úgy tűnik, hogy az eddig használtak nem igazán működnek. Már vagy 8 éve.

"Mert ugye elég nagy ostobaság mindig ugyanazzal, ugyanúgy próbálkozni és más eredményt vérni."

Ez a mondás is onnan jön ahonnan a demokratikus intézményekért aggódó hangok.

:)

vinner 2018.01.30. 18:35:24

@nemecsekerno_007:

Igazából csak egyetlen dolgot érdemes hozzátenni a kommentedhez:
444.hu/2018/01/30/a-fidesz-egyik-facebook-katonaja-elmeselte-milyen-virtualis-hadsereget-hozott-letre-a-part

...ja meg talán még egy számot: 1300

arabok balrol 2018.01.30. 18:46:20

@vinner: 444 soros blog meg a nevtelen informator nem eppen garancia az igazmondasra

De egyebkent semmi meglepo nincs benne azon kivul h nem fizetnek, az amerikai valasztasokon is volt minden partnak FB trollreszlege, a fidesz meg nem ice bucket challenges balfaszokbol all hanem egy profin szervezett organizmus.

ulpius66 2018.01.30. 18:50:24

Amióta világ, a világ a firkászok voltak a "legszabadabb" emberek a saját szakmájukon belül....

Persze eddig a MUOSZ szabályozta őket, mostantól a kormány fogja....

Aki nem áll be a sorba, az mehet áru-feltöltőnek az ALDI-ba.....
(persze ezek a hülye ballibsi firkászok még ehhez hülyék lennének...... összekevernék a majonézt a kecsappal.......)

BiG74 Bodri 2018.01.30. 18:53:23

@arabok balrol:
Na most akkor igaz, vagy nem igaz, naancselvtárs?

putris72 2018.01.30. 18:56:37

@vinner: Ritkán Facebookozok,de a tapasztalatom,hogy ostoba baloldali hazugságok vannak főn,és magukból kivitöközött baloldali kommentelök fröcsögnek mellette!Előbb utána kéne járni a dolgoknak,mint az totál hazug 444-nek el hiszel valamit!Az 1300 az gondolom a menekültek lehetnek!Tudomásom szerint ez is több már!Csak ne keverd össze azokat a menekulteket akik a határhoz elmennek,és menekült kérelmet adnak be és ujjlenyomatot adnak,és fényképet lehet készíteni róluk,valamit megvannak a hivatalos okmányaik!Szóval őket n keverd össze a kerítés szaggatókkal,valamit az anno az országon átdzsasztázó emberekkel!Akiket most ejuropéer módon vissza akarnak zsuppolni ide,meg szétosztogatni!!Csak mert meg hívták magukhoz őket!Tudod ezek a muszlim népek mindegy honnan jönnek nem túl dolgosak!Ha dolgoztál volna kulföldön pár évet láttad volna,hogy mindenhol csak a no-go zonákban élnek,és csakis segélyből!Amelyik hajlandó dolgozni az is max heti 20 órát,mert akkor a többi lóvét az állam adja neki!És te alkalmazkodsz mindig hozza ha véletlen ott dolgozik egy ahol te!!Kösz ezt itthon kihagynám!

ulpius66 2018.01.30. 19:09:54

@putris72:

Hát te totál hülye vagy!!!!!

Azt hiszed észérvekkel meg tudod győzni a "vinnert"????

Kijózanítalak!

Ezekre a vadbarom ballibsi kommentelőkre kár is egyetlen szót vesztegetni!

A liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs fizeti őket!
(mán az értelmesebbjét!!!.. a többi magától ennyire hülye! .. azaz menthetetlen!!)

ulpius66 2018.01.30. 19:14:28

Ha a ballibsi politikusoknak, firkászoknak pl. a versenyszférába el kéne mennie dolgoznia, akkor a fele azonnal öngyilkos lenne!

itt volna a modern-holokauszt!!!!

Teljesen nyilvánvaló, hogy a ballibsi politikusok, firkászok a pofázáson kívül semmihez sem értenek, életükben egy szalmaszálat sem tettek keresztbe, a magyar GDP-hez semmivel sem járultak hozzá, stb......

Nekik TÉNYLEG EGY HOLOKAUSZT LENNE, HA EL KÉNE MENNIÜK DOLGOZNI!!!

putris72 2018.01.30. 19:33:41

@ulpius66: Tudom! De a remény hal meg utoljára! A vicc néha az, hogy még a saját hazugságukat is képesek megcáfolni !

ulpius66 2018.01.30. 19:35:39

@putris72:

"A remény hal sül meg utoljára!"

vinner 2018.01.30. 19:35:47

Kedves Fidesztrollok!

Szerintetek elhiszi bárki, hogy ti csak úgy, minden különösebb cél nélkül olvassátok az általatok naponta százszor lehordott független médiát és pusztán önmagatok szórakoztatására öntitek ide ezres nagyságrendben a kommentjeiteket?

Segítek: kurvára senki nem hiszi ezt el!

A legszomorúbb ebben az egészben, hogy amíg Mészáros Lőrinc magángéppel repked, Habony ibizán szipog, Tiborcz a saját lábán álló Ráhellel felvásárolja a fél Balatont, de még a nyomorult Bayer is milliós nagysegrendű közpénzt kaszíroz havonta, addig ti, a nyomorult kis senkik, éjjel-nappal körmöltök, hogy az uraitokat védjétek, és mit kaptok ezért cserébe? Lófaszt se. Lőrinc a repülőjéről szarik rá a fejetekre és a hasát fogva röhög rajtatok minden valamirevaló NER lovaggal együtt. Azért güriztek itt éjjel-nappal, hogy ők szabadon lophassák el a pénzeteket és a végén nem győztök hálálkodni nekik.

Sebaj. Talán majd kaptok egy Orbán (helyett valamelyik szorgalmas rabszolgája) által aláírt sapkát.

vinner 2018.01.30. 19:37:55

@ulpius66:

Sorosról, a Fidesz nyiltkozatát tudom neked idézni:

"A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata - Soros Alapítvány

1992. szeptember 28., hétfő - Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.

Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog.

Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen."

BOAR 2018.01.30. 19:40:21

@ulpius66: Csak szólok, a "ballibsi" firkászok és politikusok közül sokan jelenleg is a versenyszférában dolgoznak...a valódi versenyszférában, nem abban az állami pénzekből kitömött, mesterségesen fenntartott retekhalmazban amiben jobboldali, keresztény konzervatív és még ki tudja, minek hazudott társaik...
Ok, amit anyád csinál, az valóban versenyszféra, ha rosszul cidázik a kamionparkolóban, a nővéred lenyúlja előle a boltot...

vinner 2018.01.30. 19:41:06

@putris72:

index.hu/belfold/2018/01/22/2013-ban_meg_migranshatteru_szervezetek_alakitasat_segitette_volna_a_kormany/

"A (Fidesz) kormány 2013-ban olyan migrációs stratégiát nyújtott be Európai Uniónak, amelyben a migránshátterű civil szervezetek megalakításának ÖSZTÖNZÉSÉT is vállalta – írja a Hír TV. A vállalások arra szolgáltak, hogy Magyarország hozzájusson az uniós menekültügyi alaphoz. Ebből jut jelenleg is menekültek lakhatási támogatására a fővárosban.

A migránshátterű civil szervezetek megalakításának ösztönzése, kapacitásaik fejlesztése és közöttük együttműködési fórum megteremtése; a migránsok beilleszkedését segítő önkéntesek munkájának támogatása; a magyar lakosság befogadó szemléletét ösztönző programok, felvilágosító kampányok szervezése, a kulturális sokszínűséghez való igazodás képességének elősegítése"

BiG74 Bodri 2018.01.30. 19:44:10

@vinner:
Bocs a fogalmazásért, de a faszt foglalkozol ennyit a seggnyaló trollokkal? Nincs értelme, majd jön valamelyik borultabb ellenzéki elme aztán leoltja, és elhajtja őket, oda ahová valók. Ha csak nem élvezed te is, ne tedd. Csak rádfröcsög a trágyalé.

vinner 2018.01.30. 19:45:15

@putris72:

index.hu/belfold/2018/01/29/menekultek_stop_soros_pinter_sandor_kovacs_zoltan_kvota_illegalis_bevandorlas_ellentmondasok/

"Miután kiderült, hogy az EU-s menekültkvótát elutasítjuk, de ugyanennyi embert fogadott be az ország menekültként és oltalmazottként, még nagyobb ellentmondások keletkeztek a kormányzati kommunikációban. Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Szél Bernadett és a Menedék Egyesület, de az egyikről nem tud az Alkotmányvédelmi Hivatal, a másikat pedig közel 200 millióval támogatta a Belügyminisztérium."

putris72 2018.01.30. 21:01:53

@vinner: Ne haragudj,de mit nem értesz??Van egy normál menet amihez jár EU-s forrás!Tudod aki hivatalosan jelentkezik!Meg van amit elutasítunk!Az írtok nélkül érkezett kitudja melyik országból való kitudja hány éves gazdasági bevándorló ránk erőltetését!Te sem örülnél ha a gazdagabb szomszédod akarná neked meg mondani,hogy kikel lakhatsz egyutt!A fölöslegesé vált lusta rokonait ismerőseit ezután kötelezőlég te tartanád el,és veled laknának!Beilleszkedni meg nem akarnának!Aztán saját lakásodban te alkalmazkodnál hozzájuk!Ha még ennyit sem sikerült meg értened,hát akkor nagyon sajnállak téged!!!

nemecsekerno_007 2018.01.31. 16:46:47

@vinner: Kérlek, ha szeretnéd:

"Orbánék talán már sejtik, a következő ciklusuk nem lesz túlságosan könnyű. A megszorításoknak és az elvonásoknak köszönhetően a gazdaság papíron teljesen rendben van..."

- Igen megszoritások vannak és ha csökken az EU-s pénz akkor még keményebbek lehetnek ha addig nem tanulnak meg páran pénzt csinálni. (az ilyen és ehhez hasonló blogírás nem tartozik ebbe)
- nagyon remélem, hogy a megszorítások során nem igazán kap majd teret a szociális demagógia, mert abból már elég volt a 40+28 év.
- remélem sikerül kigyógyulni a Kádár-rendszerből végre, bár sokan vannak még az értelmiségiek között is akiknél krónikus.

"Hazudni azonban sokkal nehezebb lesz, mint mostanság. Soros tervekkel nem lehet a végtelenségig jóllakatni az embereket, hiába kotyvasztja össze ezeket időre a propaganda minisztérium..."

- az emberek jól tennék ha azon igyekeznének, hogy magukat jóllakassák.
- vicces, hogy úton-útfélen ekézitek a patást, meg a rendszerét, hogy mekkora diktatúra, meg Kádár is megirígyelhetné, közben meg elvárnák páran, hogy az állam etesse az embereket.
- ha sikerülne elérni, hogy a választók többsége ne az államtól függjön anyagilak akkor ár nyert ügyünk van, mert akkor nem lehetne több juttatást kizsarolni az adók és járulékok emelésével kísérve.
- felhívnám a figyelmed, hogy az újságírók is valamilyen szinten az államtól függnek, mindegy melyik oldalhoz dörgölőznek.
- kb. 15 millió ember beszéli azt a nyelvet amelyen írnak, így üzleti alapon nézve nem tekinthető egy nagy piacnak.
- ennek mellékhatása, hogy ha egy újságíró épp nem szimpatizál a kormányon lévőkkel akkor kiesik a pikszisből és veszélyben érzi az egzisztenciáját.
- de ez egyéni probléma, lehet pályát módosítani. Amúgy se épülhet versenyképes gazdaság az államtól függő munkavállalókra.
- ehhez viszont szót kéne érteni a gazdasági szereplőkkel, a kkv-kkal amit ugye eddig nem is próbáltak v. ha igen akkor inkább az arrogancia irányából.

"Magyarországon a maga gyönyörűségére egyenlőre nagyjából mindenki írogathat, a sajtó azonban erős anyagi befolyásoltság alatt áll..."

- keresni kell más forrást v. ha nem megy akkor más munkát.
- aztán majd megtanuljátok, hogy milyen szolgáltatóként, ügyfeleknek írni. Senki nem halt még bele és senkinek nem ártott meg.
- akkor aztán végképp nincs értelme a patás szidni.

A többire nem reflekálnék, mert nem ér annyit. Csak bullshit.

Toadwart66 2018.02.07. 14:02:23

@nemecsekerno_007: "az ilyen és ehhez hasonló blogírás nem tartozik ebbe" Ez itt most mi? Szerinted én a blogom írásából élek? Honnan veszed? Fizettél már nekem? Sajnos nem kaptam meg. Ti fideszesek csak azt tudjátok elképzelni, hogy minden a pénzről szól? Hát nem egészen. A fiaim már rég kimentek nyugatra tanulni. Elég rendesen gyártják a pénzt, csak nem ennek a korrupt rezsimnek. Szép lassan a magyar állampolgárságuktól is magszabadulnak. Szerencsére.

nemecsekerno_007 2018.02.07. 17:29:06

@Toadwart66: Ez itt most mi? Szerinted én a blogom írásából élek? Honnan veszed? Fizettél már nekem? Sajnos nem kaptam meg. Ti fideszesek csak azt tudjátok elképzelni, hogy minden a pénzről szól?

Ez gyönyörű :) Én meg azt vettem észre, hogy bárkiből kőkemény kapitalista válik amint a zsebében kezdenek turkálni :) Szóval ennyit a magasztos elvekről.
Ebben az országban különben sem az elvekből v. az ideológiákbóll van kevés hanem a pénzzel. Mert azt te se gondolod komolyan, hogy a stadionok elvekből épülnek, a kórházakban meg idológiákból vannak lélegeztetőgépek :)

"A fiaim már rég kimentek nyugatra tanulni. Elég rendesen gyártják a pénzt, csak nem ennek a korrupt rezsimnek. Szép lassan a magyar állampolgárságuktól is magszabadulnak..."

Gratulálok. Csak legyen olyan járulékfizető itthon aki fizeti a nyugdíjadat meg az eü. ellátásodat. Mert amit te befizettél, azt már elköltötték.
Biztos meg lehet majd a dolgozóknak magyarázni, hogy a fiad mér' nem száll be a közösbe ha te kiveszel onnan.
Persze meglátjuk mi lesz, de vicces és képmutató ez az ország ha pénzről van szó.

Toadwart66 2018.02.07. 19:45:03

@nemecsekerno_007: Ez az ország egy nagy szar, mindig is az volt. És még fejlődik. Vissza. Milyen járulékról beszélsz, Bubu? A nyugdíjat megvédték, ha meg kórházba mész és nem fizetsz, valószínűleg nyomorultul elpusztulsz. Igaz, akkor már nem szavazol, tehát nem lesz rád szükség. Amúgy meg "Hajrá Fidesz!". Add át Kubatovnak az üdvözletemet, amikor lejelented a napi jó cselekedeteidet.
süti beállítások módosítása