Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Zörög a haraszt

2018. április 09. - Tölgyes Péter

illusztr.jpg

IDEGESÍTENEK az összeesküvés-elméletek, és eddig mindig sikerült visszatartanom magam attól, hogy hasonlót állítsak elő. Pedig volt már úgy korábban is, hogy a véletlenek (?) összjátéka roppant gyanús következményekhez vezetett, mégsem engedtem a csábításnak, inkább azzal foglalkoztam, hogyan tudnánk a történteket a lehető legkevesebb traumával elviselni, miként lehetne továbblépni, méghozzá a siker esélyével.

Ezt az április 8.-át azonban egyelőre képtelen vagyok feldolgozni. Már az furcsa volt, hogy délelőtt 11 órakor sok száz méteres sor várakozott, a járda teljes szélességében, a Róna utcától egészen a zuglói önkormányzat házasságkötő-terméig, ahol átjelentkezőként szavazhattam. No igen, akárcsak a Bocskai úton, itt is az okozta a gondot, hogy az egész országból körzetenként csak egy helyen voksolhattak az átjelentkezők. Akárcsak négy éve. De - négy év nem volt elég arra, hogy ezen változtassanak?

Akkor még fel sem merült bennem, hogy a kormányváltó hangulat következtében várható rekord számú szavazóra felkészülve szándékos is lehet a torlódás és a tetemes késedelem előidézése. Hogy az idő bizonyos esetekben akár kétharmadot is érhet...

Azt most szóba sem hozom, hogy az egyéni szavazólistáról “természetesen” nem húzták le a visszalépőket - de azért annak érdemes lenne utánanézni, vajon ez, ahogy gyanítom, az átjelentkezők esetében általános jelenség volt-e. Elvégre a demokratikus ellenzék egyeztetési erőfeszítéseit nullázták le azzal, hogy aki nem volt naprakész a visszalépésekből, gyakorlatilag nagy valószínűséggel érvénytelenül voksolt, tehát a kormányon lévőket segítette. 

NA DE AZTÁN, hazaérve, értesültem a választási szoftver meghibásodásáról. Késő este pedig mosolyogva magyarázta ezt a Nemzeti Választási Iroda elnöke azzal, hogy túlterheléses zavar miatt kellett lecserélni a sok milliárdos csili-vilit a nyolc (!) évvel ezelőttivel. Hogy felgyorsítsák a munkát - a számítástechnika mai fejlődési üteme mellett: egy ósdi vacakkal. (És Pálffy Ilonának még volt képe hozzátenni: nyugodjunk meg, “holnaptól” ismét üzembe állítják az újat...) Tudomásom szerint a választási szoftvert többször is terheléses próbának kötelező alávetni, és csak utána hitelesíthető. Kérdés az is, hogy a nyolc évvel ezelőtti szoftver újbóli üzembeállítása egyáltalán törvényes volt-e, megfelelt-e az adatvédelmi és -biztonsági előírásoknak. Kétlem, hogy így lenne.

Anélkül, hogy összeesküvés-elméleteket gyártanék, az a meggyőződésem: valahogy el kellene érnünk, hogy a Nemzeti Választási Iroda haladéktalanul hozza nyilvánosságra azokat a részvételi számokhoz kötött részadatokat, amelyeket - az átszavazással különösen megterhelt két szavazókörben tapasztalt több órás késedelemmel takarózva - az idén gondosan eltitkolt előlünk.

Nem lepődnék meg, ha a számítástechnikai rendszer teljes átvizsgálása nyomán az derülne ki, hogy Magyarországon 2018-ban az országgyűlési választáson - csodák csodájára - egyből végeredmény született! De tényleg, talán ha fél órával azt követően, hogy az utolsó szavazó is leadta voksát, elsőként azt közölte az NVI (kész tényként, az ellenzéket lebénítva, a parlamenti patkó rajzának kíséretében), hogy 70 százalékos országos feldolgozottság mellett a Fidesz-KDNP 134 mandátumot szerzett. 

Az egyes körzetekről sokáig ezt követően sem derült ki hivatalosan SEMMI. Mintha a végeredményből, a kétharmadból kellett volna visszafelé előállítani annak összetevőit... Miközben az eredmény több, mint felét - a 199 mandátumból 106-ot - ugyebár az egyéni körzetek adják.

Na és a hozzám eljuttatott képernyőfotó szomorú csattanóként azt tükrözi, hogy a valasztas.hu oldal tanúsága szerint a 19 óra tájban ismétlődő (?) rendszerhiba során eltűnt a névjegyzékből tíz százaléknyi (!), egészen pontosan 745 ezer választó. Vajon hová tűntek? És a voksaik?...

ÚGYHOGY el kellene döntenünk: egymásnak esünk, mindenki mást hibáztatunk, felelősöket keresünk, vagy - időt hagyva a józan elemzésre és értékelésre - a törvényes határidőben megpróbáljuk minden lehetséges eszközzel kideríteni: történt-e ipari méretű csalás a 2018. évi országgyűlési választáson?

 

valasztas_hu.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr9013820658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2018.04.10. 22:04:51

Akkor most beszélgessünk egy kicsit a repülökről amikröl mérget szórnak a fejünkre a tuggyukkik

Tölgyes Péter 2018.04.10. 22:06:03

@Androsz: Nem tudom, képes vagy-e olvasás mellett értelmezni is. Egyelőre ugyan csak két nap telt el, de az NVI elnöke szerint még jó néhány napig nem is lesznek hozzáférhetőek a jegyzőkönyvek. Megjegyzem, mert ez is magasnak tűnik neked: valóban a fizikai jegyzőkönyv a hiteles, csakhogy az országos összesítés azon adatok alapján készült, amelyeket önkormányzati megbízottak a kijelölt körzeti központokban felvittek a rendszerbe. Ha tehát a rendszerbe felvitt anyag eltér a fizikailag felvettől, méghozzá nem egy, nem két esetben, hanem szakmányban, akkor ipari méretű csalás történt.

Na de ha nem hozzáférhetőek a rendszer, akkor hogyan ellenőrizhetné az adatokat az ellenzék megbízottja?

A számítástechnikai szakértő nem véletlenül mondta, mindez "adatvesztésre" utal, más hibák ugyanis néhány óra, maximum két nap alatt kiküszöbölhetőek lennének. Adatvesztés ugyebár többféle van. Véletlen, úgynevezett baleseti, illetve... hát... szándékos. Amikor azért vész el az adat, mert megsemmisítik.

Tölgyes Péter 2018.04.10. 22:06:46

@John Nethem: Nem, csak azt hitték, akik olvassák a cikket, képesek egyszerű magyar mondatokat felfogni.

Tölgyes Péter 2018.04.10. 22:08:19

@nick papagiorgo: Mit lehet becsukni? Egyrészt már ma hozzáférhetővé kellett volna tenni, másrészt a csalás gyanúját nem a jegyzőkönyvek rendelkezésre bocsátása oszlatja el, hanem az, ha adategyezés van.

Tölgyes Péter 2018.04.10. 22:12:08

@Pagát: Ameddig a választási törvény a választás időpontjához ennyire közelre állapítja meg az átjelentkezési, illetve a visszalépési határidőt, a választás lebonyolításáért felelősek kötelesek a történteknek megfelelően eljárni. Ha képtelenek rá, akkor jelezniük kell az NVI-nek, annak pedig a kormányt kell tájékoztatnia róla, hogy módosítsák a törvényi szabályozást.

Tölgyes Péter 2018.04.10. 22:12:41

@eßemfaßom meg áll: Beszélgess erről az orvosoddal a Hárshegyen...

Tölgyes Péter 2018.04.10. 22:15:37

@fda: Szeniliseknek egy kis emlékidéző. Volt ám Magyarországon kétfordulós választás is, nem is kevésszer. Éppen húsz éve Orbán annak köszönhette a Fidesz első győzelmét, hogy Torgyán papa 89 képviselőjelöltjét léptette vissza, gyakorlatilag az utolsó pillanatban. Ha ezt nem vezették volna rá a szavazólapra, meglehet, hogy a harmadik kudarc miatt Orbán már nem is lenne a politikában...

talisker 2018.04.10. 22:16:41

@Tölgyes Péter: Mi a búbánat tart napokig egy rendszer visszaállításban? Ennyi idő alatt clustereket lehet felhúzni és terabájt nagyságrendű adathalmazt visszaállítani.

Ez ezért kib@szott nagy blamázs. Egy választási rendszeren adatvesztés ???? Mi rák van már itt? pendrájvra mentettek vagy mi?

Gratulálok az auditot végző bagázsnak. DR plan meg hülye.

Függetlenül attól, hogy volt-e manipuláció vagy sem, amennyi zseton el lett költve erre az egészre, nevetséges, hogy ilyen megtörténhetett. Pont azért gáz, mert ha egyébként semmi manipuláció nem volt, akkor is beárnyékolja ez a gyökérség az egész dolgot. Aztán meg lehet okosnak lenni, hogy persze annyit nem változott a dolog, hogy érdemben változtasson az eredményeken.

De ez hogy egyszer ott vahn 700 x ezer szavazat, utána meg mégsem, aztán mégis. Meg bent is voltak kint is voltak. Mi facér van audit, ha nem azért, hogy ne lehessen tekergetni az adatokat meg aza adatbázist a háttérben?

Ez katasztrófa. De lehet csak én akadok ki ezen informatikus létemre. Be is tenné a kiskaput, ha nem tudnánk mentésből visszaszedni egy rendszert egy nap alatt.
De itt nem is értem, hogy mi a rákot akarnak visszaállítani. Mi az hogy vizsgálható állapotba hozzák a rendszert. Mi történt? beteg lett? Az adat vagy benne van, vagy nincs. Ha elveszett, akkor milyen mentés van? Meg miről? fél órával ezelőttről?

De megnézném ennke a csoda rendszernek az architektúráját, hogy megértsem, hogy mi tart ebben napokig. Bár sajnos ezekből a jelekből az gyanítható, hogy úgy esett szét az egész, mint a homokvár egy nagyobb vízhullám miatt. H anulláról fel kell konfigurálni egy rendszert, az csak akkor tart napokig, ha nem automatizált (azaz nem reprodukálható módon) lett telepítve/konfigurálva előzőleg. Magyarán ott hegesztik az Orcale DB-t (már ha Oracle-t használnak), meg a mittomén milyen backend komponenseket, hogy végre megmozduljon.

Na ez az ultra gáz.

white999 2018.04.10. 22:17:04

Miért vette körbe a rendőrség a választási hivatal épületét kordonnal? Vagy ez minden választáskor így volt? Én nem emlékszek ilyenre.

white999 2018.04.10. 22:20:33

Miért hibáztak ilyen nagy számban a szavazó körökben a strigulázással amin a részadatokat közölték?
Vagy ez minden választáskor így volt? Én nem emlékszek ilyenre.

white999 2018.04.10. 22:24:05

Hogy szavazhatnak 166-an a net pártra, többen mint a jobbikra abban a szavazó körben? Statisztikailag ez még akkor is értelmezhetetlen ha a net pár elnöke és az összes rokona ott lakik.

Tölgyes Péter 2018.04.10. 22:30:52

@nick papagiorgo: Hagyjuk a mellébeszélést. Hiába öltözteted szépen fel a mondataidat, ha nincs valóságtartamuk. Emlékezz csak, 2002-ben a Fidesz volt kormányon, Pintér Sándor belügyminiszter felelt a választás lebonyolításáért. Ő is számolt be róla, a Fidesz pedig elfogadta azt. A jobboldal mégis csalásról beszélt, sőt, akkor volt a hídlezárás is.

Ehhez képest most öt választásra való "véletlen" és nem szokásos technikai malőr, továbbá egyértelmű szabálytalanság egybeeséséről van szó. (Nincs olyan szabályozás, amely megtiltaná az eredmények folyamatos publikálását, ha egy-két körzetben még tart a szavazás, ezért az, hogy fél tizenegyig az NVI hallgatásba burkolózott, elzárta az adatokat a nyilvánosság védelmétől.) Noha eleinte az NVI is a szoftver terhelés miatti meghibásodásáról beszélt, végül abban maradt saját magával, hogy a honlap lassult le.

Ettől persze teljesen függetlenül, a szoftver, a választási rendszer és a honlap is kötelezően próbaterhelések sokaságának volt kitéve, mielőtt a 2018. évi választásra hitelesítették. Kétlem, hogy a nyolc évvel ezelőtti honlap beállítása - mivel az nem volt behitelesítve - jogszerű volt. És még sorolhatnám.

Nem, nem a tévedésekről beszélünk - bár az aligha tévedés, ha egy körzetben csak és kizárólag ellenzéki szavazatok találtattak érvénytelennek -, hanem arról, hogy a Fidesznek volt pénze mindenhova pártkatonákat ültetni, azok pedig, ahol kellett, tették a dolgukat. Nem véletlen, hogy nem is egy szavazatszedő megírta, mennyi, a szabálytalanság határát súroló furcsaságot tapasztaltak menet közben, illetve zárás után.

Európai téridő 2018.04.10. 22:44:09

A hírhedt 1947-es "kékcédulás" választásnál az átjelentkezést a mainál lazábban kezelték és a kommunisták ott teherautón, tömegével szállították a kádereiket, így akik több helyen is leszavazhattak pártjukra. A mai szigorúbb, ám kényelmetlenségekkel járó szabállyal ezt a választási csalási lehetőséget akarták kiiktatni.

Tölgyes Péter 2018.04.10. 22:46:45

@Európai téridő: Miért is? Mitől lenne kisebb a biztonság, ha például a Bocskai úton másik helyisége(ke)t is kijelöltek volna a közismerten rekord számú átjelentkező európai körülmények közötti szavazása érdekében?

sinus67 2018.04.10. 23:40:08

@Ma Baker:
Jaja! Pont úgy, mint '98-ban az APEH-nál!
Ezek a fránya rendszerek mindig hibáznak. És mindig pont akkor, mikor a fidesznek jól jön.
De hát a véletlenek, meg a technika ördöge kiszámíthatatlan.

Tölgyes Péter 2018.04.10. 23:55:30

@sinus67: A jó öreg Simicska most megtapasztalhatta, milyen az, amikor a "technikusok" nem neki, hanem a kollégiumi szobatársának engedelmeskednek...

Európai téridő 2018.04.11. 00:25:04

@Tölgyes Péter: A Bocskai iskola mellett hol? Menj ki a terepre, utána beszélj!

morph on deer 2018.04.11. 00:27:49

@Pagát:
“Falun ugyanis akkor is szomszédok leszünk, ha a szomszéd rajtakap a csaláson. Csak akkor az egész falu tudni fogja, hogy csaltunk.”
:)) !
Ez tetszik!

Azt azért nem tudom észrevetted-e, hogy én elsősorban a beavatkozás lehetőségére hívtam fel a figyelmet, ami tagadhatatlanul sokkal egyszerűbb egy nyolc évvel ezelőtti rendszer alkalmazása esetén, mint egy naprakész technológiát és lehetséges biztonságot tartalmazó rendszernél, ezt nem hiszem, hogy nehéz lenne követni.

Nekem kissé vadregényesnek hangzik az a magyarázat, ami az új rendszer összeomlásával kapcsolatban elhangzott, különös tekintettel arra, hogy a javítás/helyreállítás legalább egy hétig tart, (!!!!) és addig az adatok nem hozzáférhetőek!

Tehát az a számítástechnikai háttér ami viszonylag új beadta a kulcsot - öngyilkosságot kisérelt meg? - de a régi rendelkezésre állt, és minden további nélkül vitte azt, ami az újnak “túlterhelés” miatt nem ment...
“Haggyá má!” - ahogy a klasszikus kifejezte.

Ez még mindig lehet valami orbitális dilettantizmus jele is, - akkor viszont nem értem a milliós jutalmat (sem) a lebonyolításért, - mivel azért abban sincs hiány.
Hogy csak a nemzeti konzultáció online változatának kódjában felejtett orosz sorokat említsem, ami ugye nem is volt ott, aztán ott volt de nem azért, aztán nem is kerül máshoz az adat, aztán de mégis, viszont azonnal törlik, stb. dumák körülötte.

Azért ajánlatos lenne akár érteni is ahhoz amivel próbálkoznak, mert ez kezd nevetségessé válni lassan. Ugyanis ez az a műfaj, ahol sem a foci- sem a footsal-tehetségek nem felelnek meg, akármilyen jó elvtársak amúgy, mert qrva hamar kiderül a turpisság...

Lehetnék én is 2018.04.11. 00:32:13

Ne viccelj, Péter.
Ha még lett volna 800.000 szavazat, akkor 80% fölött lett volna a részvétel.

morph on deer 2018.04.11. 00:33:02

@white999:
“Statisztikailag ez még akkor is értelmezhetetlen ha a net pár elnöke és az összes rokona ott lakik.”

Na de ha senki más nem lakik ott csak ők? Naugye! ;)
Na jó, esetleg még párszáz ukrán, de azok elvannak a sufniban is, szóval nem is látszanak...

Lehetnék én is 2018.04.11. 00:37:36

Szél, Jobbik abban volt érdekelt, hogy NE FEKÜDJÖN be Gyurcsány mellé, mert így maradt arcuk. Az többet ér 2-3 mandátumnál.
Az lenne a feltünő, ha bármelyik rendszerszinten barátkozna az ellennel. Nem mindenki MSZP/SZDSZ. Tudod, zongorázni lehet a különbséget.
És utólag igazuk van. Mennyivel lenne jobb 60%-os Fidesszel szemben sebeket nyalogatni úgy, hogy nem tudsz tükörbe nézni? Megjegyzendő, hogy azért még buktak volna néhány töredékvoksot is

Lehetnék én is 2018.04.11. 00:40:14

Bayert nem ismerem személyesen. De ezúton kérek elnézést tőled a nevében, amiért mosolygott.

Kik tiltódtak ki a közmédiából?

Nem te írtad, de ide is jó. Azt írja az index cikk, hogy az RTL Klub független sajtó. Most mi van veletek?

Tölgyes Péter 2018.04.11. 00:49:00

@Európai téridő: Ott az iskolában. Van még terem elég.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.11. 01:03:16

@Tölgyes Péter: Valóban, HA eltér, AKKOR csalási kísérlet is történhetett. Az eltérést egyelőre meg kell állapítani, és persze az eltérés esetén a csalás tényét is valószínűsíteni kell, ugye, valamilyen vizsgálat vagy nyomozás során. Az ártatlanság vélelme a neked nem tetszőket is megilleti, az európai alapjogokkal összhangban. De ha kiderül, hogy valaki szándékosan hamis eredményeket vitt fel a számítógépes összesítő rendszerbe, választási csalás akkor sem történt, bármennyire is fájlalod, ugyanis a választás eredményeit az NVB is csakis az írásos anyag közvetlen átvizsgálásával állapíthatja meg. Nem véletlen, hogy a köztársasági elnök még nem jelentette be az eredményt, az ugyanis még nem hivatalos, az NVB is csak előzetes eredmény hirdethet, és úgy is tett.

Tudom, hogy a választások után a vesztes rendszerint demokratikusan vádaskodni kezd, ez afféle népszokás. De a szavakkal komoly ember bánjon mértéktartóan. A 24.hu akkor is egy "várhatóan" a hét végéig eltartó problémát nevezett tényszerűen a jegyzőkönyvek eltűntének, egy egész hétig. "EltűnTek", ez áll a cikk címében. Duplán téves információ, a mértékadó demokratikus sajtótól ennél jobbhoz szoktunk.

Az "adatvesztés" szó, mivel speciel nekem is ez a szakmám, nem azt jelenti, hogy minden eltűnt, vége, nyomok megsemmisítve. Egy adatvesztésnek nevezhető esemény után a duplikátumokból és biztonsági mentésekből az adatok rekonstruálhatók lehetnek. Most ezt még korai lenne eltemetni, legalább egy kicsit várni kellene. Az adatvesztést egyébként könnyen okozhatja egyetlen apró tévedés vagy műszaki hiba is, nem kell rögtön hóhérért kiáltani.

De ha kiderül, mondjuk, hogy az egész felvitt adathalmaz nyom nélkül eltűnt, akkor az írnokok majd újra az egész papírhalmot végiglapozzák, és beviszik újra. Ettől még nem kellene pánikba esni. És főleg nem csalták el a választást. A számítógépes rendszer csak egy másolat, amelynek a gondatlan, netán szándékosan hanyag kezelése kivizsgálandó disznóság, ami a jelentősége miatt nagy figyelmet kelt, de az még nem maga a választás. A baloldal vesztett, kész, demokrata emberektől elvárható a demokrácia tiszteletben tartása és elfogadása.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 01:07:39

@élveteg: Egy illusztráció nem az érveket helyettesítendő kerül a posztba. Mivel a tényleges érvekről nincs véleményed, ha megengeded, ennyire szorítkozik a válaszom, bár ennyit sem ér a felvetésed. Ha nem engeded meg, akkor is.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 01:09:17

@Lehetnék én is: Most mi van veletek? Ezt kire, kikre érted? És - már megbocsáss - mások bármely irreleváns kifejezését miért itt kifogásolod meg? Kezdjem a 888.hu vagy a Magyar Idők baromságait sorolni?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.11. 01:12:25

@Tölgyes Péter: "Mitől lenne kisebb a biztonság, ha például a Bocskai úton másik helyisége(ke)t is kijelöltek volna"

Erre a válasz szerintem túlságosan nyilvánvaló, a kérdést csak indulat szülte. A szavazólapokat ellenőrzött, rendezett, átlátható módon kell átnyújtani, a kitöltése során elkövethető törvénysértés lehetőségét is minimálisra kell csökkenteni, a szavazólapok urnába dobását is figyelni kell. A szavazóhelyiség berendezése, az urnák lezárása, a jegyzőkönyvek megnyitása, a bizottsági tagok regisztrálása hosszú procedúra, például a leendő vesztesek lelki nyugalmának biztosítása érdekében is. Az nem úgy megy, hogy emberek, a szomszéd terembe is mehetnek, teszünk ki tollakat, majd a Sanyi bácsi benéz néha, hogy van-e valami problema.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.11. 01:16:12

@Tölgyes Péter: A hibát mindemellett valakik elkövették, a tervezés során. Lehet, hogy a választási törvény nem ad több mozgásteret, ezt nem tudom. Meg kell találni a hiba forrását, őszig remélhetőleg az új szabály is elkészül, ha arra van szükség.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 01:20:16

@Androsz: 1) Tudom, mi az adatvesztés, meg azt is tudom, hogy ha egy ilyen rendszerhibát követően egy hétig kell dolgozni, akkor valamit általában nagyon el akarnak tüntetni. Ezt egyébként te is tudod, csak nem érdeked, hogy kimondd.

2) Azt írod: "De ha kiderül, hogy valaki szándékosan hamis eredményeket vitt fel a számítógépes összesítő rendszerbe, választási csalás akkor sem történt, bármennyire is fájlalod, ugyanis a választás eredményeit az NVB is csakis az írásos anyag közvetlen átvizsgálásával állapíthatja meg." Remélem, hogy csak tévedsz és nem tudatosan írsz dezinformációt. Az NVB nem vizsgál át ilyenkor semmit - ha nincs panasz -, viszont megvárja a még hiányzó eredményeket, hogy a száz százalékos feldolgozottság eredményeit - a jelentések figyelembe vételével kihirdesse. A választási csalás megtörténte nincs kapcsolatban a hivatalos eredmény bejelentésével. Jogilag választási csalásnak minősül az is, ha a hivatalos eredmény bejelentése előtt megállapítható, hogy például a számítógépes rendszert manipulálva megváltoztatták a felvitt adatokat - amelyek így eltérnek az írott jegyzőkönyvekben foglaltaktól - és a tevékenység megkönnyítése érdekében nem közöltek eredményeket bő három órán keresztül.

Hogy aztán erről majd a bíróság hogyan dönt, az más kérdés.

Jó lenne, ha az ártatlanság vélelmét akkor is emlegetnétek, amikor okkal, ok nélkül sorban hurcoltok meg embereket, akikkel szemben semmiféle terhelő bizonyíték nincs, legfeljebb annyi, hogy Döbrögi személyesen, vagy valamelyik kommunikációs klónja éppen rámutatott, mint közellenségre.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 01:34:03

@Androsz: Te teljes nyugalommal prejudikálsz. Mintha az lenne a természetes, hogy a honlap leáll, majd egy nyolcévesre cserélik, majd újra elakad; mintha a szabályok megszegése - az információk visszatartása arra hivatkozva, hogy a sok ezer választási körből egy vagy kettő még nem zárt be - nem utalna valamilyen hátsó szándékra; mintha az egymás után érkező bejelentések nem azt jeleznék, túl sok minden utal az eredmény manipulálásának, megváltoztatásának szándékára. Úgyhogy ha már egyszer ennyi összetevő stiches, akkor egy kézlegyintés kíséretében ne intézd már el ezt az egészet azzal, istenkém, legfeljebb újra rögzítik az adatokat.

És nyomban hozzáteszed: a baloldal vesztett. Először is, nem mindegy, mennyire. Másodszor, ha központilag csaltak, értsd, a rendszerbe nyúltak bele, akkor az kevés, hogy újra rögzítsék az adatokat, mert akkor az ország - nevezd kisebbik - felének nem tudod bemagyarázni, hogy ne csaltak volna más, lehetséges pontokon. Például az önkormányzati alkalmazottak tegyük fel egy része akkor, amikor a jegyzőkönyvek adatait felvitték a rendszerbe.

És ilyenkor persze felmerül a felelősség kérdése. Nem gondolom, hogy Kaponya Benyő fejéből pattant volna ki a szikra és egytollas indiánként hatolt volna be a rendszerbe; ha történt csalás, akkor az gondosan elő volt készítve, meg volt tervezve. Hogy pontosabban fogalmazzak: utasításra történt, sokak közreműködésével. Nem mindenki ismert minden részletet, de hát az régi konspirációs szabály, hogy a pártkatonák a saját részfeladatukkal vannak csupán tisztában.

És most told félre egy pillanatra ezt az egész eddig vitát, lépj ki abból a szerepből, amelyikbe helyezted magad. Mondjuk azt, hogy itt bizony nyolc éve szoci kormány van, és most mindez a szocik alatt történt. Akkor is ilyen fene higgadt, lekezelő, vállon veregető stílusban magyaráznád, hogy egyszerű, mint az egyszeregy, a jobboldal alulmarad és demokráciában ezt el kell ismerni?

Apropó: hol van ott demokrácia, ahol a miniszterelnök nyíltan megfenyegeti ellenlábasait (március 15.-ei Orbán-beszéd az elégtételvételről)? Nézd meg Orbán mai sajtótájékoztatójának videofelvételét és döntsd el magad, hogy ez itt még demokrácia-e.

zokogjatok 2018.04.11. 01:46:07

Kár hogy az átlátszó is azt írja hogy nem volt csalás, ja tudom őket is meghekkelte putyin.

igyirnankmi.atlatszo.hu/2018/04/10/a-valasztasok-tisztasagarol/

Tölgyes Péter 2018.04.11. 01:46:35

@Androsz: Ugye, tudod, hogy méretes sületlenséget hordtál össze? Először is, az nem volt meglepetés, hogy a XI. kerületben az egyetemisták egy része nem utazik haza, hanem helyben szavaz. Mint eddig mindig. Ha tehát már korábban is tetemes késés származott ebből - és ha ráadásul magas részvételi előrejelzések láttak napvilágot -, akkor mi akadálya volt annak, hogy mondjuk 16-tal több szavazatszámlálót állítsanak munkába és további két termet jelöljenek ki akár két nappal a választás előtt?

Hozzáteszem, ha láttad volna, milyen körülmények voltak Zuglóban, nem beszélnél biztonságról. Egy óriási házasságkötő-teremben együtt voksolt az összes átjelentkezett úgy, hogy egy kegyetlen hosszú asztalsor mögött ültek a két-három megyés csoportokat képviselő bonyolítók és keserves lassúsággal keresték elő az igazolvány alapján, hogy ki melyik körzet szavazólapjait kapja meg. És a fülkéknek nem nevezhető kis lyukakban egymás mellett voksoltak a különböző körzetek átjelentkezettjei úgy, hogy a falra erősített tálcára a szavazólap töredéke sem fért el...

Ennél csak jobb körülményeket biztosíthattak volna a Bocskai úti iskolában, az garantált. Csak akarni kellett volna, de akkor milyen ürüggyel nem közöltek volna részeredményeket fél tizenegyig?!

A szentségit, hát nem megint összeért a történet?...

Tölgyes Péter 2018.04.11. 01:55:07

@zokogjatok: Nem az átlátszó írja, hanem Tordai Csaba alkotmányjogász - aki szeretne alkotmányjogász lenni... -, többek között azzal érvelve, hogy ne beszéljünk csalásról, mert az megingatná a demokráciába vetett hitet. Az agyatlan ökör azzal sincs tisztában, hogy nem a rossz hírt tartalmazó levelet hozó postás a hibás azért, ha bűncselekmény gyanújával beidéznek valakit a rendőrségre. Vagyis hogy a csalás önmagában ingatja meg a demokráciába vetett hitet, és ha a csalás felfedezése esetén a demokráciát fenyegető veszélyre történő hivatkozás elegendő érv lenne arra, hogy inkább ne beszéljünk róla, akkor ott már nyomokban sincs demokrácia.

Mint ahogy nyomait sem találtam elfogadható érvelésnek Tordai írásában. Ráadásul teljesen érthetetlenül ilyen felvezető után roppant okosan kifejti, mi a módja annak, hogy az ellenzék meggyőződjön arról, történt-e csalás - a logika non plusz ultrája ez a gondolkodás -; persze semmi olyant nem mond, amit a demokratikus ellenzéki pártok vagy éppen Tóth Zoltán választási szakértő, aki a vizsgálatot vezetni fogja, ne tudna.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 02:21:13

Csak egy kis ízelítő abból, aminek én nem tulajdonítottam nagy jelentőséget - miközben lehet, hogy kellett volna.

444.hu/2018/04/10/tobb-mint-700-olyan-valasztokor-van-ahol-feltunoen-sok-az-ervenytelen-szavazatok-szama

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.11. 05:24:30

@morph on deer: Figyu! Egy sorszámmal voltak a Jobbik előtt. Elírták, ennyi.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.11. 05:45:08

@Tölgyes Péter: Nem, nem érnek össze!
www.portfolio.hu/gazdasag/ez-volt-a-hiba-megfejtettuk-a-valasztas-furcsasagat.281866.html
Itt megmagyarázzák azt, amit Kálmán Olga nem értett.
Itt meg arról írnak, hogy kiadják a jegyzőkönyveket: www.portfolio.hu/gazdasag/kiadjak-a-valasztasi-jegyzokonyveket-leellenorizhetik-oket-a-partok.282006.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

A rögzített eredmények meg megtekinthetők a valasztas.hu-n. (Akkor milyen adatvesztésről beszélünk?)
Lehet nekiállni dolgozni. Mint korábban írtam, ebben nagy segítség lehet(ne), ha a jelölőszervezet képviselői rendelkez(né)nek a helyben készült jegyzőkönyvek fényképével.

Minden más amit eddig leírtál, az disznóság, hanyagság, emberi mulasztás, stb.
Pl. az, hogy tudták, hogy sok az átjelentkező, de nem készültek rá. Pl. hogy a Jobbik szavazatait máshová írták. Az hogy nem működött a csilivili honlap és ezért elővették a régit. (Itt jegyzem meg, hogy az útdíjas program is összeomlott elsőre.)
De azért mert felbukkan valami, ami "gyanús", az nem igazolja azt, hogy ipari méretű csalás történt.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.11. 06:01:20

@Tölgyes Péter: Na látod! Van itt érdekes dolog is. Ezek viszont ellenőrizhetőek a szavazatok megnézésével, vagyis - talán - tisztázható, hogy mi is történt...

agapornisz 2018.04.11. 07:27:24

Azért nem lehet adatokat közölni -helyesen- az utolsó kör bezárásáig, mert az adatközlés elvileg befolyásolhatja az eredményt. A feldolgozás, azonban rögtön indul az első perctől kezdve. Ezért közöltek régebben is szinte "azonnal" részeredményeket ha gyorsan bezárt az összes szavazó kör. Érdekes módon mint itt, mint az USA-ban jobboldali győzelemnél rögtön hamisítást közöl a független média, a felháborodott valódi demokrata szavazók kételyeinek tolmácsolására. Már várom a tüntit szombaton. Hajrá!

Kibic a toronyban 2018.04.11. 07:33:00

Történt teljes - totális csalás. Egyszerűen beírták a számaikat, kiadták a köznek és röhögtek.

Ez nem volt választás, csak egy hazugság.

Nem volt választás , csak elcsalták. ..... Nincs kormányunk.

LebensraumamOsten 2018.04.11. 07:45:07

@ulpius66: Kedves blogíró! nem lehetett volna elérned, hogy az ulpius66 féle szelvényestestűek kommentelését letiltod? Akár azon az áron is, hogy mások se írhassanak egy sort se. Ugyanis, úgyis csak vernyákolni firkálnak ide. Ellenben a csalódottságuk és dühük rendkívül megnőne, ha nem tudnának idetrollkodni és látnák, hogy megkérdőjelezed a központi pártideológiát. Akik osztják a gondolataidat, úgyis egyetértenek, akik meg visítani járnak ide, azok koppannának. Jó, persze lenne, pár olyan, akik értelmesen érvelve vitatkoznának, de ők annyira kevesen vannak, hogy úgyse tűnnének ki a közegből.

LebensraumamOsten 2018.04.11. 07:45:55

@zokogjatok: @ulpius66: Kedves blogíró! nem lehetett volna elérned, hogy az ulpius66 féle szelvényestestűek kommentelését letiltod? Akár azon az áron is, hogy mások se írhassanak egy sort se. Ugyanis, úgyis csak vernyákolni firkálnak ide. Ellenben a csalódottságuk és dühük rendkívül megnőne, ha nem tudnának idetrollkodni és látnák, hogy megkérdőjelezed a központi pártideológiát. Akik osztják a gondolataidat, úgyis egyetértenek, akik meg visítani járnak ide, azok koppannának. Jó, persze lenne, pár olyan, akik értelmesen érvelve vitatkoznának, de ők annyira kevesen vannak, hogy úgyse tűnnének ki a közegből.

Európai téridő 2018.04.11. 07:47:07

@Tölgyes Péter: És szavazatszámláló is volt elég?

Master_ 2018.04.11. 07:56:59

Az volt a legdurvább 8-án este, amikor jelezték: leállt a számítógépes rendszer néhány percre!!! Néhány percre b*zd meg! .... Aztán kiderült: rengeteg szavazóhelyen CSAK Fideszes számolta a szavazatokat. Mint mikor kimegy a tanár dolgozatírás közben. Biztos korrekt és pontos végeredmény született. Biztos. De lesz, aki beveszi ezt???

Lehetnék én is 2018.04.11. 07:57:10

@Tölgyes Péter: azt állítod, hogy 800 ezer szavazat eltűnt?
Az több mint a DK+LMP+Momentum összes szavazata.
És ezt igazából gondolod vagy tudod? Még csak nem is sunyi csúsztatásként, hanem tényként írod?
Nem csak komolytalan vagy, hanem rosszindulatú is.

Lehetnék én is 2018.04.11. 08:01:09

@Rozsdabarna.: láttál már szavazatszámlálást?
Tudod, van a végén jegyzőkönyv, amiből a "pártos" megfigyelők hivatalosan kérhetnek másolatot. Számolni nem fideszes számol, hanem a bizottság, akik hivatalos bizottsági tagok, esetleg besegítenek a megfigyelők is, de nem ők mondják ki az eredményt.
Írod, kiderült. Ilyen nincs, csak az időjárásjelentésben. Szavazatszámláláskor állítanak, dokumentálnak, nem pedig kiderül.

sinus67 2018.04.11. 08:51:25

@horvathviteztamas:
Így van! Másban keresik a kudarc okát.
Vannak kudarcok:
A rendbe nem hozott - és el sem kezdett - egészségügy. (A zemútnyócév elkúróin számonkérték, az előző nyócév erre nem volt elég.)
A megbukott oktatási rendszer a KLIK-kesedéssel együtt.
A bözsi utalvánnyal megalázott nyugdíjasok és a nyugdíjrendszer hiányosságai az ellopott manyup pénzek ellenére.
Az EU-s és saját közpénz támogatások szabálytalan osztogatása a családi-baráti körnek.
Ezekért a dolgokért az ellenzék a hibás. És a migránsok a hibásak!
És különben is Soros!

morph on deer 2018.04.11. 09:14:01

@jacint70:
“Figyu! Egy sorszámmal voltak a Jobbik előtt. Elírták, ennyi.”

Figyu! Nem arról beszéltem, hanem az informatikáról!
Bár az igaz, hogy ott is rendesen ‘elírták’.

talisker 2018.04.11. 09:16:01

@Androsz: ha neked is ez a szakmád, akkor bazira nem tudom értelmezni amiket írtál.

Egy online rendszernél, ha "folyamatosan" viszik fel bele az adatokat, akkor milyen mentésről beszélünk, hogy abból vissza lehet szedni őket?

Egy ilyen rendszernél minimum redundáns storage van és tükrözött DB. Ha nem akkor gratulációm nekik. Na most egy olyan adatbázisnál, ahol a storage és maga a DB is HA, akkor értelmezhetetlen az, hogy adatvesztés és majd kézzel újra felvisszük.

Ha meg ez a helyzet, akkor miért nem azt közlik, hogy bocsika, "adatvesztés" történt és újra fel kell vinni az adatokat és ez egy hét kb.

Az ne zavarja a logikánkat, hogy amennyiben ez egy hét, akkor a választások napján, urnazárás utántól hogy a pék faszába akarták volna felvinni az adatokat pár óra időtávban, ha most ugyanazon adatmennyiség kézi rögzítésére egy hét szükséges?

Kb ilyenkor értelmes kérdés lenne, hogy mi a fasznak az egész rendszer, mért nem bacnak ki a netre egy Excekl táblát, hogy bazeg ez volt a választási eredmény?

Komolyan érdekelne, hogy mi meg hogy történt, de mindenesetre a tény maga, hogy ilyen előfordult, és erre nincsen publikus forgatókönyv, hogy mindenki követhesse / ellenőrízhesse, nos ez azért nem kerek történet. Továbbra is értelmezhetetlen számomra, hogy mit kell egy rendszeren hegeszteni egy hétig olyankor, amikor kb jelenleg kliensek sincsenek rajta. Semmi olyan anomália nincsen, ami rendszer folyamatos üzletmenetét befolyásolná. Kivéve, hogy az adatok nem konzisztensek.

Ez a hókoszpókusz, hogy beállítjuk a 8 évvel ezelőtti rendszert, gyorsba leporoljuk a szervereket aztán uzsgyi, kissé meredek. Az sem világos, hogy ha szerintük terhelés miatt zuhant meg a rendszer, akkor ennek mi köze van a back-endhez, vagy az adatbázishoz. Kapcsolják le a frontendet, azaz ne eresszék rá a kéréseket a publikus felületről és ennyi. Ehhez miért kell egy hétig reszelni a rendszert?

Pont az ilyen jelenségek sokasága az, ami gyanússá teszi a dolgot, hogy itt (mindegy milyen okból) nem rendeltetésszerűen mentek a dolgok.
Brámi is a kimenet, mindegyik elég gáz.

Ha műszaki jellegű volt a probléma gyökere, akkor ez hogyhogy nem volt érzékelhető, megelőzhető az előzetes teszteken?
Ha nem műszaki jellegű volt a probléma, akkor meg hogy lehet oinkonzisztens az adat?
Mi a garancia arra, hogy most majd jól fogják felvinni? (Ez mért nem ment elsőre?)

Értem én hogy emberek viszik fel az adatot, de ismétlem, ennek a teljes táncnak a választások éjszakákán tervezetten pár óra alatt kellett volna megtörténnie. Most meg egy hét kell kvázi ugyanahhoz a munkafolyamathoz. Ez ugye cseppet sem aggodalmakra okot?

talisker 2018.04.11. 09:19:18

@talisker: javítva: Ez ugye cseppet sem AD aggodalmakra okot?

Tölgyes Péter 2018.04.11. 09:26:01

@agapornisz: Ne ideologizáld meg a létező szabályok felrúgását, mert azzal felmented a csalókat. Ennyire egyszerű. Okoskodhatsz, miért nem közöltek eredményt, csakhogy ez ellentétes a választási törvénnyel, amely kimondja, hogy az urnazárást követően, vagyis 19 órától lehet az első exit pollokat közölni - te láttál ilyent az idén? -, és a feldolgozottság függvényében a körzeti, MAJD értelemszerűen később az országos részeredményeket. Tudsz te arról, hogy egészen mostanáig nincs sem városi, sem megyei, sem budapesti összesítés, csak az országos összesítés látható? Egyelőre senki sem a 11 ezer szavazókör számait bevinni egy adatbázisba, hogy aztán ellenőrizze az összeadást. Na látod, ezért nem közöltek részadatokat. Hogy egyszerre érje sokkhatásként az ellenzéket a manipulált, előzmény és alátámasztás nélküli adat: Fidesz 134 mandátum...

morph on deer 2018.04.11. 09:30:49

@jacint70:
Hát mit mondjak, gyönyörű törtéket ami a Portfolió cikkéből kiderül!
És én még optimistán ‘dilettánsokat’ emlegettem, holott itt valódi hülyékről van szó!
De legalább felelősségteljes munkát bíztak rájuk, mert ‘értenek’ hozzá..!

Nem is csoda, jogy ezek után járt a milliós bónusz, hiszen a másik ‘hozzáértő’ elégedett volt a munkájukkal.

Vak vezet világtalant. Szépen vagyunk...

Lehetnék én is 2018.04.11. 09:31:16

@Tölgyes Péter: urnazárást követően annyit jelent, hogy urnazárást követően. Pont erre vártak az adatok közlésével.
Urnazárás meg akkor van, ha a 19 óráig szavazásra jelentkezettek leadják a szavazatukat.
Ez botrányosan elhúzódott, de meg kellett várni. Közben volt adatfeldolgozás csak közlés nem.
Hová lett a 800.000 kóbor szavazatod? Honnan veszett el? Azt sejtem, neked honnan hiányzik, de ott nem is volt.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 09:31:17

@talisker: Teljesen igazad van, a baj azonban az, hogy akikkel mi vitatkozni próbálunk, azokat a tények egyáltalán nem érdeklik. Ők eleve eldöntötték, hogy azt látják a világból, amit Orbán láttatni akar velük - voltaképpen robotok.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 09:34:26

@Lehetnék én is: Ne magyarázd a törvényt, hanem keresd elő és próbáld megérteni. Urnazárás nem azt jelenti, hogy a csúszás miatti kivételeket is figyelembe kell venni. Az urnazárás a szavazás előre meghirdetett zárási időpontja - 19 óra. Az mitől befolyásolja a voksolókat, ha értesülnek arról, hogy Bélféregpusztán ki vezet az adatok 8 százalékos feldolgozottsága mellett? Ne vicceljetek, mert úgy maradtok - és azt előbb-utóbb még magatok is elszégyellnétek...

Lehetnék én is 2018.04.11. 09:59:09

183. § A 19 órakor sorban álló választópolgárok még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja.

150. § A szavazás napján a közvélemény-kutatást végző személy abba az épületbe, amelyben a szavazóhelyiség van, nem léphet be, a választópolgárokat semmilyen módon nem zaklathatja, és csak az épületből kilépőket kérdezheti meg. Az ilyen módon készített közvélemény-kutatás eredményét (exit poll) is csak a szavazás befejezése után szabad nyilvánosságra hozni.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 10:19:23

@Lehetnék én is: Látom, elmazsolázgatsz még ezen az egyértelmű megfogalmazáson. Más kérdés, hogy mi újat fedeztél fel benne, ami a te állításodat támasztaná alá - mivel ilyen érv nincs -, a lényeg, hogy szerinted most produkáltál. Érdekes módon képtelen vagy értelmezni az eltérést, hogy van, ami egy adott választókörre vonatkozó szabályozás - és van. ami a választás egészére. Hány exit pollt olvastál vasárnap - akár fél tizenegykor is? Ja, hogy az érdektelen? Amúgy a választás befejezése meghatározás ott van "elrejtve", hogy az mikortól meddig tart. Ez, amit nagy büszkén idézel, csak részszabály. Természetes is, hogy ahol sorállás miatt elhúzódik a voksolás, a - helyi!!! - szavazatszámláló bizottság a szavazást akkor zárja le, ha az utolsó olyan is befejezte, aki 19 órakor már bent állt a sorban. De ez NEM befolyásolja, hogy: a szavazás napja 2018. április 8., a szavazás 6:00 órától 19:00 óráig tart.

Itt a pont.

A kivétel erősíti a szabályt - leszámítva, ha a Fidesz érdeke másként kívánja.

Lehetnék én is 2018.04.11. 10:42:34

Értem.
Mi van a NYOLCSZÁZEZER elveszett szavazóval?

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.11. 10:53:11

@morph on deer: Szóval. Este 7 óra van, hajnali öt óta megy a rakenról. Mindenki nagyon pihent és koncentrált. Elkezdik rögzíteni az adatokat. Jobbik 15. NetPárt 14. Rögzítéskor könnyű félrenyúlni. Akár véletlenül. Vagy direkt. Ha nem derül ki, akkor hurrá. Ha kiderül, akkor a fenti tévedésre hivatkozunk, és javítjuk.
Ami "pech", hogy ha kiderül, akkor egyszerűen javítható. És most úgy néz ki, ki fog derülni.
Ami gond, hogy a "nemzetiségnek két listát" esetet nem lehet így korrigélni, mivel a jogszabály azt mondja, hogy mindenkitől le kell vonni.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 11:04:10

@jacint70: Mi vagy te? A szavazatszedők szóvivője, vagy esetleg egy meglehetősen gyengécske csaláskimagyarázó - aki a szavazatszedők szóvivőjének gúnyáját öltve magára próbálja meg álcázni magát? Rögzítéskor tényleg előfordulhat mellényúlás. Na, de hogy kivétel nélkül az összes szavazatot eggyel arrébb regisztrálják, az már csak nem mindennapos - és a fáradság számlájára sem írható.

Áldjon meg a kaporszakállú: tényleg olyan jó ennyire elvakultnak lenni, hogy ami egyértelműen fekete, te még arról is mély meggyőződéssel állítod, hogy hófehér?

Tölgyes Péter 2018.04.11. 11:07:24

@Lehetnék én is: Meglátjuk, ha egyszer lesz részletes és ellenőrzött összesítés országos, megyei, körzeti szinten.

Ami a nagy fegyverként ismételgetett kérdésedet illeti: ha a részvételt a másodikként - jobb oldali oszlop - szereplő névjegyzékszámhoz (7 176 000) viszonyították és a szavazatokból kidobtak 745 ezer "nem kívánatos" voksot, akkor mitől emelkedne nyolcvan százalék fölé a részvétel százalékos adata? Ha nem tudnád, egy ilyen művelettől éppenséggel csökkenne valamennyivel, mert alacsonyabb bázisra vetítve ugyanaz a szám százalékosan nagyobb csökkenést idéz elő.

Látom, matematikából vagy bukdácsoltál és a végén kegyelemkettest kaptál, vagy rokon volt a tanár.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.11. 11:10:55

@morph on deer: Namármost! Ezért tévút az, ha olyasmire hivatkozva kiabálunk csalást, ami nem támasztható alá.
Itt most ez ellenzék dolga, hogy ezeket az eseteket feldolgozza, ahol lehet javítani, javíttassa, ahol nem, ott pontosan dokumentálja, hogy mi történt, és ezt miért nem lehet javítani.
Ehhez a hétszáz szavazókör lapjait is meg kell nézni.
Ha kiderül, hogy az érvénytelen szavazólapok nagy része azért volt érvénytelen, mert X párt szavazói kisatírozták a kört, és nem ikszeltek, akkor azt azért nehéz lesz megmagyarázni.

Lehetnék én is 2018.04.11. 11:13:13

@Tölgyes Péter:
www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/orszjkv.html
Nem látom a számaidat. Amit látok:
7980000 választópolgár
5440000 megjelent - 68%
5325000 érvényes - 99% (add ösze a pártlistákat)
Ha hozzáadom az általa főcímben hazudott 800.000 eltünt szavazót, lesz
6240000 megjelent + eltünt szavazó - 78%, amiről sehol nem volt szó.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.11. 11:14:48

@Tölgyes Péter: Erősen úgy tűnik, hogy úgy értelmezed a jogszabályokat, ahogy neked tetszik. Esetleg fellapozhatnád, és megnézhetnéd, hogy nincs-e ott definiálva pontosan.
Igen befolyásolja. Ott állsz este 9 órakor, még hosszú a sor, közben látod a telefonodon, hogy az adatok 40%-ának feldolgozása után nagyjából eldőlt az eredmény. Sóhajtasz egyet, hazamész.
Ez még etikailag is így helyes, kb. olyan, hogy nem állunk fel az asztaltól, amíg valaki eszik.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.11. 11:22:49

@Tölgyes Péter: Látom sikerült értelmezni, amit írtam...
És te mit hiszel?
Hogy fölényesen nyert az ellenzék, csak elcsalták?
Minden ellenzéki párt jól dolgozott, üljenek csak be a Parlamentbe, élvezzék a megérdemelt költségtérítést, majd valamikor 2022 márciusában, ha előtte valahol megválasztanak egy független polgármestert, akkor kezdjék el egymást győzködni, hogy ki hol lépjen vissza, mert a szavazók olyanok, hogy ha a kedves párt visszalép, akkor automatikusan rászavaz a nem visszalépőre? Ha meg mégsem lép vissza, akkor a szavazók ugyan már legyenek maguktól is ennyire okosak?

Hová vezet ez, szerinted?

Tölgyes Péter 2018.04.11. 11:29:53

@jacint70: Látom, baromi nehéz feldolgoznod, hogy csak arra vagyok kíváncsi, mi volt a választás VALÓDI végeredménye. Mert azért szavaztunk, hogy mi magunk, valamennyi szavazásra jogosult, a voksoláson részt vett állampolgár közösen döntsön arról, merre megyünk tovább. Nem pedig azért, hogy egy kis hatalmi csoport a saját igényeihez igazítsa a döntésünket.

talisker 2018.04.11. 11:35:35

@Lehetnék én is: jelezném, hogy a post alap felvetésében lévő képernyőfotók, akkor készültek és egymás utániak. Ez azon is látszik, hogy a megjelentek %-a szép lassan emelkedik 33,16% aztán pedig nagyobb, ( gondolom amiatt, mert folyamatosan vitték fel az adatokat) miközben 7.921 ezer az öszes résztvevő, majd egyszercsak 7.176 ezer.

Ami jelenleg kint van a honlapon, az egy mostani állapot. Ennél inkább nem értem, hogy ha ez így van, akkor az ezt megalapozó informatikai rendszer miért nem vizsgálható 1 hétig?

Ha meg nem az informatikai rendszer az alátámasztása ennek, akkor egyrészt minek van az informatikai rendszer?
másrészt, mért kell egy hetet várni ahhoz, hogy akkor a jegyzőkönyveket meg lehessen vizsgálni?

A legnagyobb jóindulat mellett is érdeklődnék.

talisker 2018.04.11. 11:39:54

lehet ebbe belemagyarázni bármit, lehet legyinteni stb. Pont a találgatásokat kellene megszüntetni az által, hogy hozzáférhetővé teszik az információkat.

Minden prejudikálástól eltekintve, erősen az az érzése támad az egyszeri informatikusnak, hogy most gyártjuk meg az analitikát.

agarik 2018.04.11. 11:55:40

Nem az a kérdés történt-e, hanem hogy mit teszel ha történt.
Megmondom: NEM TESZEL SEMMIT.
Akkor meg kushadj rabszolga. Várj szépen és nézd ahogy megerőszakoljuk a fiaidat. Mert mi nem vagyunk muszlim barbárok hogy lányokat erőszakoljunk, ez itt keresztény ország!

Lehetnék én is 2018.04.11. 11:56:37

@talisker: A képernyőfotó tetején a választói névjegyzékben szereplő adat nem gyűjtött, hanem gépelt adat, ld. ezerre végződik. Valaki elbambázta, elgépelte. Kár érte.
A megjelent szavazók száma diktált, összesített szám, egyes szavazók pontosságával/pontatlanságával.
A megjelent szavazók aránya pontatlan ezres és pontos egyes számok pontatlan aránya.
A lényeg a leadott szavazat azonban csak számolás után keletkezett adat. Abból kellene következtetéseket levonni.
Nem 800.000 szavazat tűnt el, azokról senki semmit nem tudott. Nem kellene ilyet állítania a post tolónak..

Varnyú mongya a szemednek, csecse golyó 2018.04.11. 12:07:29

Kedves Blogíró!
Felhívásnak vettem a címben szereplő kérdéseket és talán válaszolnék.
1. Nem volt feltűnő, hogy milyen nyugodtak?
De, feltűnt, sőt csodálkoztam is, hogy Karácsony Gergely már délelőtt megfenyegette a köztársasági elnököt, hogy nehogy a FIDESZ-t kérje fel kormány alakításra, mert annyira biztos volt a dolgában. Gyurcsány meg szinte repkedett az örömtől. Lehet,
Ők hogy manipulálták az egészet?
2. Nem feltűnő, hogy leállt a rendszer?
De feltűnt, ahogy jöttek az eredmények az eddig nyugodt ellenzéki arcokról lefagyott (érted :) ) a mosoly. na gondoltam, hogy ebben az oroszok keze van. Szegény Bernit újra kellett boot-olni, hátra is nézett a többiekre, hogy most akkor mit mondjon?
3. Hogy az aljas Bayer egésznap vigyorgott?
De feltűnt. Mondtam is a haveroknak, "bakker, legközelebb én is megyek a Békemenetre, mer még ez a Bayer is becsajozott, azért vigyorog így."
4. Nem feltűnő, hogy külföldön élők sem kapták meg a csomagot?
De feltűnt, bár nem lepett meg, hiszen Karácsony előtt is szólt már a Posta, hogy csak a leveleket kézbesíti a csomagot nem. Minden ünnep előtt ez van. Szerintem előbb kellett volna megrendelni az árut.
5. Nem volt feltűnő, hogy a "köz"médiából is kitíltódtak?
De nagyon is. Kénytelen voltam átkapcsolni az RTL Híradóra meg az Index-et olvasni, mert ott legalább csak Ők voltak.
6. Nem volt feltűnő, hogy a Szél, Schiffer, Ungár nem akartak hátra lépni?
De nagyon is. Ki is kaptunk Kazahsztántól és Skóciától is. Szar csatárok, mondtam is a haveroknak. De hát ne csodálkozzunk, ilyen a magyar foci.
7. Nem volt feltűnő, hogy a Jobbik nem egyeztetett?
De nagyon. Nem járja, hogy csak a Rosszabbi(d)k egyeztet. Bár megvalva Bernit azért nem az M3-as mellé hívtam volna meg, a hanem ide, a Molnár Csárdába egy jó pacalra. Utána bármi történhetet volna, akár egyeztethettünk is volna, én mindenre nyitott vagyok.
8. Nem volt feltűnő, hogy az utolsó pillanatban 800.000 szavazat eltűnt a rendszerből?
De nagyon is. Először a Fenyőfára gondoltam, mert úgy állt ott a Sándor Palota előtt, mintha a zsebében lett volna a végeredmény, de aztán rájöttem, hogy senki sem volt, mert a FIDESZ anélkül is szarrá verte a ellenzéket, amelyik most itt szűköl, ahelyett, hogy elzavarná ezt a dilettáns csűrhét a p...csába, akik megvezették és ilyen helyzetbe hozták a szavazóikat, illetve 2/3-t szereztek a FIDESZ-nek. Javaslatom, hogy keressenek új alternatívát, amivel/akivel megnyerhetnék a 2022-es választást.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.11. 12:28:06

@Tölgyes Péter: Ha kíváncsi vagy, akkor kövesd azokat a híreket, amiket pl. te linkelsz be. Ott van az esély a "trupisságok" tényleges feltárására, nem a legendákban.

talisker 2018.04.11. 12:46:30

@Lehetnék én is: "A képernyőfotó tetején a választói névjegyzékben szereplő adat nem gyűjtött, hanem gépelt adat, ld. ezerre végződik. Valaki elbambázta, elgépelte. Kár érte."

Azt azért ugye megállapíthatjuk, hogy ezt se te se én nem tudhatjuk, lévén nem mi fejlesztettük a rendszert. A számológép olyan ügyes, hogy simán tud ezerrel osztani és egész részt megjeleníteni.

Egyébként meg ennyi erővel mindegyik diktált adat, max az összesítések számolódnak.
Lévén erről szólna az adatfelvitel. Én úgy gondoltam volna, hogy ott van egy választói névjegyzék a bazi nagy táblában, aztán ügyesen felösszesíti a rekordszámot az ügyes adatbázis kezelő. Ha meg csak "begépelték", akkor ki az az ügyes adatrögzítő 921 bemondásra 176-ot hall? Láttál már életedben profi adatrögzítőt? Mert én igen.

"A megjelent szavazók száma diktált, összesített szám, egyes szavazók pontosságával/pontatlanságával." - ezt meg hogy kellene érteni? mi az hogy pontatlan egy számban, amit "diktálnak"?

"A megjelent szavazók aránya pontatlan ezres és pontos egyes számok pontatlan aránya." - sose voltam professzor matekból, de azért sikerült az egyetemen szigorlatoznom belőle. Ennek ellenére ismeretlenek ezek a fogalmak, amiket használsz.

"A lényeg a leadott szavazat azonban csak számolás után keletkezett adat. Abból kellene következtetéseket levonni." - az némileg rész igazság, mivel a jegyzőkönyvekben az adot t szavazókörben történtekről adatokat regisztrálnak ugye (a helyi szavat számlálás eredmémnyeként). Ennek része, hogy hányan tartoztak ide a szavazói névjegyzék szerint, mennyi leadott szavazat volt listára, képviselőre, mennyi érvénytelen szavazat stb. Ezek a táblázatok az elemi bemenő adatai a nyilvántartási rendszernek. Ezek összegzett értéke a számított érték.

Én úgy gondolnám, hogy ezen táblázatokat rögzítették a megfelelő helyen az informatikai rendszerbe. Nos emiatt érthetetlen, hogy egy folyamatosan bővülő adathalmazról készített összesítésben hogyan lehet csökkenő az összesítés eredménye?

Amennyiben mégsem egy darab számként rögzített adat a szavazók létszáma, hanem ezen jegyzőkönyvek megfelelő elemi adatainak összesített eredménye, akkor soha sem fordulhat elő normál üzemmenetben, hogy bármilyen összesítés egyszercsak a főösszeg nagyságrendjéhez képest legalábbis bőven összemérhető eltérést tartalmazzon lefelé.

Hiszen a szavazók számaként az egyes feltüntetett számok (pl, 278-an szavazóképesek az adott szavazókörben) sosem lehetnek negatív számok, ergo a folyamatosan összesített értek sem csökkenhet.

Az viszont simán megtörténhet egy ilyen rendszer esetében, hogy a rögzített adatok egy része hibásan kerül be (elírták, kiskutyafüle stb.) és azt törlik, majd újra rögzítik.
Ez esetben viszont architekturálisan fos az egész, hiszen a történetiség okán nem megengedhető a fizikai adattörlés ilyen szintű rendszereknél. Mondom én ezt úgy, hogy pár pénzügyi rendszer fejlesztésénél, bevezetésénél, supportjánál volt szerencsém aktívan részt venni.

Mondhatjuk persze azt, hogy "és akkor mivan?"
Nem lenne frappánsabb ilyenkor részletes ellenőrízhető információt adni, hogy bazeg, lépésről lépésre ez történt.

Én mondjuk qrvára nem vagyok happy, hogy csillió adóforint megy el ilyesmikre a mi adóforintjainkból és sikerül összerakni egy olyan fostaliga rendszert, ami teret ad az ellenzéknek a hisztire. A szállító céget, a megrendelőt, meg mindegyiket aki ebben aktívan részt vett vagy támogatta aláírással mittomén mivel, páros lábbal kéne szappanos gumicsizmával picsánrúgni.

De nem, mi nem ezt tesszük, hanem bárgyú mosollyal leszarjuk a közvéleményt, mondván vége a sajtótájékoztatónak, nagyon köszönjük a részvételt. Nemtom más aki erre szavazott most ezt hogy éli meg. Én szarul. Nemtom melyik kormánypárti képciselőjelölt irta a minap, hogy az ilyesmi megnyilvánulásokkal, meg a korrupcióval bennünket tesz cinkossá ez. Hát most egyre jobban így érzem.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 13:22:55

@Varnyú mongya a szemednek, csecse golyó: Én pedig javaslom, hogy az én blogomat (ezt a mostanit, meg minden jövőbelit) lehetőleg messzire kerüld/kerülje el (nem kívánt törlendő -, mert még csak olvasni sem akarok hasonlóan logikátlan, kicsavart, gusztustalan csúsztatásokat. Egyet sem, nemhogy nyolcat. És nem igazán szeretem a "madarakat" reptetni - a varnyúkat sem; de ha rákényszerítenek...

Tölgyes Péter 2018.04.11. 13:36:19

@talisker: A nevét én sem tudom a kormánypárti képviselő-jelöltnek, de azt igen, hogy ráadásként a Magyar Idők jegyzetírója. Ami azt jelzi, hogy csak vannak a Fideszen belül is olyanok, akiket zavar ez a fene nagy urizálás, szabadrablás, pökhendiség, halljakend hangnem, még akkor is, ha éppen kedvenc pártelnök-miniszterelnökük jár az élen az államvezetés szintjére emelt, alaptörvényesített korrupcióban éppen úgy, mint a legsötétebb bunkóságban.

U.i.: Az a sajtótájékoztató engem is sokkolt, pedig elég harcedzett vagyok, elvégre napilapos újságíró voltam az "átkosban" és azóta is tanúja vagyok a folyamatos minőségromlásnak.

talisker 2018.04.11. 14:03:41

@Tölgyes Péter: csak ültem és el voltam hűlve. Hogy tehet ilyet egy ország miniszterelnöke egy meghirdetett nemzetközi sajtónak is szóló sajtótájékoztatón???

Teljesen korrekt, egyenes, nem genyóskodó kérdést feltesznek neki, erre köszöni a részvételt, meg "I am really comfortable with this". Hát bazeg, ez nekem is kényelmes lenne, ha pl az adóhivatal kérdésére azt válaszolnám, hogy köszönöm, hogy érdeklődik.

Ez egy alpári paraszt viselkedés. Ilyen, mi a fact akartok, örüljetek, hogy eljöhettetek és láthattok. De persze ilyenkor nem a mi bölcs miniszterelnökünk szarja telibe a protokollt, hanem a médiatúlsúlyban lévő gonosz nyugati sajtó ferdít. És ezt a kétlábon járó dölyföt pajzsra emeltük. Hát elég hülyék vagyunk.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 14:37:01

@talisker: A végén pedig vérlázító módon fojtották bele a szót az index munkatársába is, aki mindenféle támadó él nélkül annyit kérdezett, tizenegy év elutasításai után adna-e nekik interjút a miniszterelnök. Mire az undorító fő-halljakend annyit felelt, vége a sajtótájékoztatónak, majd értelemszerűen a még pökhendibb sajtótitkár, Havasi is elismételte ugyanezt, kétszer.

Milyen hírünket vihetik ezek után a nemzetközi sajtó képviselői a világba? Nem lesz ennek jó vége: annyira nekibátorodott ez a Nagy Senki és az egész sehonnai bitang banda, hogy addig játszanak a tűzzel, ameddig valaki észreveszi - és elnyomja őket, mint a légypiszkot.

A baj csak az, hogy az ország fogja ezt is megsínyleni.

morph on deer 2018.04.11. 14:40:43

@jacint70:
“X párt szavazói kisatírozták a kört, és nem ikszeltek, akkor azt azért nehéz lesz megmagyarázni.”

A jövendőmondás főfoglalkozás, vagy csak a szabadidő hasznos eltöltésének sajátos változata?

Hogy kinek mit LESZ nehéz megmagyrázni, és miért, HA kiderül - akármi - az épp qrvára nem érdekel.
Az viszont igen, hogy a már tényszerűen megtörtént bohózatot az informatikai balfaszkodásokkal miként magyarázzák MOST!
Olyan ugyanis nincs, higy ugyan még nem tudják, hogy mi is történt valójában, de azt már igen, hogy egy hétig fog tartani a helyreállítása!

Mindenesetre meg egyszer: én nem azt firtatom, hogy ki mit hogyan és miért rajzolt, számolt, stb., tehát az erre fonatkozó előrejelzéseidet ne velem brszéld meg, légyszives. Előre is köszönöm!

Tölgyes Péter 2018.04.11. 15:18:58

@s: Noha kommenteddel érdemben egyetértek, az én blogomban nem engedem, hogy embereket származásuk, világnézetük, nemi identitásuk alapján különböztessenek meg - minősítsék csak őket a cselekedeteik szerint -, ezért a burkoltan rasszista kommenteket is törlöm. Hogy azért az utókornak fennmaradjon, bemásolom ide, ugyanazzal az értelemmel, de a ravasz utalás nélkül.

@s - Gyerekek, de most komolyan . . . Van egy piti piaci szélhámos, aki csal pókerben, csal itt a piros hol a pirosban, csal blackjackben, csal snapszerben és most azt mondja, hogy ultizzunk vele. ?????????? Miért, abban talán nem fog csalni?

Itt van a mi miniszter elnökünk (semmi egyezés a fenti példával egyáltalán, restelleném is, ha volna). Aki ugye csal az eu-pénzekkel, csal a közbeszerzéssel, csal a kommunikációjában és most azt mondta, hogy válasszunk?????????? Miért abban talán nem fog csalni?

s 2018.04.11. 15:33:34

@Tölgyes Péter: Kösz Péter. Haver vagy. :-)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.11. 18:37:32

@talisker: "Egy online rendszernél, ha »folyamatosan« viszik fel bele az adatokat, akkor milyen mentésről beszélünk, hogy abból vissza lehet szedni őket?"

Nincs ennek sok jelentősége, de technikailag nincs semmi akadálya, hogy akár negyedóránként csináljanak egy mentést, röptében. A technikai felügyelet blokkolja az adatbázist, a kliensek kiírják, hogy Please wait, egy gyors másolás, és mehet a móka tovább. Ne felejtsük el, hogy szavazónként néhány byte-ban elintézhető az egész, háromszorozzuk meg a biztonság kedvéért, tegyünk hozzá egy rafinált kulcsot, még mindig kisebb fájlról beszélünk az országos adatbázisban, mint a Trónok harca egy epizódja. :-]

"Ha műszaki jellegű volt a probléma gyökere, akkor ez hogyhogy nem volt érzékelhető, megelőzhető az előzetes teszteken?"

Ó, barátom, láttam én már elég ilyet egy hosszú élet során. Mellesleg évente többször olvashatunk olyat, hogy a túlterheléstől összeomlott a ... rendszere, és ide mindig valami ismert cég neve helyettesíthető be. Mert túl sokan akarták letölteni az új sztárvórzot vagy túl sokan akarták megrendelni a legújabb csodamobilt. Van ilyen, és nem hinném, hogy ők sem tesztelték a rendszert előzőleg. Valami beütött, vagy valaki valamire nem gondolt. Egyébként ha más országokban megtörténhet, akkor mi miért zárnánk ki azt a lehetőséget – ha már konteókban tobzódunk –, hogy hackerek okoztak problémát? Most még semmit nem tudhatunk erről az egészről, a hivatal ijedtében nem mer semmit kijelenteni, a vérükre szomjazók meg persze rögtön csalást kiáltanak. A posztoló is kissé túl ideges, de ezt nyilván a csalódottsága is erősíti.

Egy fontos dolgot kellene megérteni: a választás hivatalos eredménye nem FÜGG a számítógépes rendszertől. Az csak egy segédeszköz, amely most rosszul vizsgázott, és bedobták helyette a már tesztelt régit, de ez az egész csak annyit tesz, hogy a sajtó azon melegében értesülhessen. Aki valami gyanúsat lát a dologban, tegyen panaszt, tegyen feljelentést, szaladjon el Brüsszelbe akár, és a szavazatokat újra összeszámolják, az íveket újraellenőrzik, ott állhat a hátuk mögött az egész demokratikus ellenzék vezérkara, ha akar. A hisztéria fölösleges. Ha csalás történt, én is azt remélem, hogy a felelőst elverik. Ha meg csak bénázott valaki, azért még nem kell a torkát elharapni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.11. 19:41:00

Na, tessék. A Platón Párt (???) hírül adta, hogy nekik van egy mentésük az NVI honlapjáról, tömörített HTML-ek, keresnek programozót a konvertáláshoz. (Nem nagy ügy, hamar meg fogja csinálni valaki.) A mérete 62 MB, letölthető valahonnan. Természetesen nincs semmi garancia arra, hogy az nem egy általuk manipulált anyag, de a siránkozást lehet pihentetni, a demokrácia működik, az interneten semmi sem tűnik el.

talisker 2018.04.11. 21:58:54

@Androsz: Azért az nekem továbbra sem jön le, hogy ha volt mentés, ha nem, miért nem lehet a rendszert megnézni? Kb pár óra a teljes storage-ot OS-estől lementeni, átrakni egy másik instance-re, aztán lehet vizsgálódni, nem lesz veszélyben az eredeti.

Ezt a túlterhelés miatt nem ment dolgo is egy hype. Az hogy Pistike felrak a fölyhőbe egy fasza webalkalmazást és le DDOS-olják, az hihető. Az nem, hogy egy ilyen rendszert lefektetnek pikk-pakk.

Ebben lepkefing mennyiségű adat van egy telco-s tranzakciós rendszerhez képest. Vagy egy bankihoz képest. Itt még csak nagyon transzformálni se kell az adatokon, csak betolni és max SUM. Challenge szempontból nem lehet ez egy nagy durranás. Ennyi pénzből, amit erre elköltöttek, lehet azér igencsak bika infrastruktúrát összarakni, ami nem szarja össze magát, ha 2-300 parallel user elkezd 3 formot rögzítgetni. Megkockáztatom, hogy ezt egy izmosabb laptopról is el lehet hajtani. Itt azért költségvetésileg nem ez a szint játszik, valljuk be.

A bajom egyébként nem is azzal van, hogy "leterhelték", bár ez hülyeség, hanem az, hogy az idő múlásával olyan jelenségeket produkált, ami nem a leterheltség miatt jön. Ha azt tapasztalták volna, hogy lelassul, meg nem jönnek le oldalak, homokórázik a böngésző stb., akkor elhiszem. De itt nem ez történt. Ment mint az olajozott villám, csak szar adatok jelentek meg.

Pl az index választást követő felülete miért nem szart be? Pedig azt a fél ország nyektette.

Nem torkot kell egyébként elharapni, csak az ilyen anomáliákra nem az a megoldás, hogy mindent becsukunk, nem lehet hozzáérni, mert majd x nap múlva lesz vizsgálható állapotban.

Ami az egészben szomorú, hogy ez magas labda az ellenzéknek, hogy farkast kiáltson. Lassan kezdem azt, hinni, hogy ez nem véletlenül van így. Legyenk csak el ezzel a gumicsonttal ... de ne legyen igazam.

Tölgyes Péter 2018.04.11. 22:01:45

@Androsz: Imádom ezeket a semmitmondó általánosításokat. Mitől lenne ez a demokrácia működésének a jele? Fejtsük csak fel ezt a bomba infót. A kamupártok egyikének van egy tömörített mentése; programozót keresnek a konvertálásához. Mindebből a számomra egyértelmű, hogy valakitől kapták a tömörített fájlt, nem saját maguk mentették, elvégre gyanítom, aki lementette, az konvertálni is tudná.

Mindez így egyelőre nem több, mint marketing fogás a párt nevének a megismertetésére. És semmi biztosíték arra, hogy nem éppen a Fidesztől indult provokáció.

Továbbra sem értem a kitételedet, mely szerint a siránkozást lehet pihentetni, a demokrácia működik, az interneten nem tűnik el semmi. Honnan tudod, hogy ez a mentés - ha nem manipulált - jó időpontban készült? Miért kellene abbahagyni az el sem kezdett siránkozást? Azt a TÉNYT, hogy a választási csalás alapos GYANÚJA fogalmazódott meg, mennyiben orvosolja, ha - egyelőre ismeretlen forrásból - a kamupártok egyikének állítólag van egy ismeretlen időpontban készült, ismeretlen tartalmú mentése az NVI honlapjáról?

Látom, imádsz sokismeretlenes egyenletek láttán, anélkül, hogy esélyed lenne a megoldásra, kinyilatkoztatni az eredményt illetően. Ha így folytatod, előbb-utóbb elkerülhetetlenül siránkozni kezdek...

Tölgyes Péter 2018.04.12. 13:51:46

Ez az agyatlan bálna a Bálnában nyilatkozva az előtt örül annak, hogy Orbánt többen választották (?), mint amennyire számítottak, mint hogy az a bizonyos első, országos részeredmény ismertté vált volna...

zoom.hu/hir/2018/04/08/nemeth-szilard-elszolta-magat/

Tölgyes Péter 2018.04.12. 14:11:06

"Ma délután a Bolgár György Megbeszéljük műsorába jelentkezett egy pasi aki informatikus és azt mesélte, hogy ő az egyik aki ott volt/van az adatok meghamisításánál. Kicsit úgy meséli el a történéseket, hogy ne derüljön ki, hogy ő kicsoda és nem mond mindent el pontosan, mert nem akarja a saját sírját megásni. De elég érdekes dolgokat mond. Most folyik az adatok vissza-szinkronizálása, tehát igazítják az adatokat a valósághoz, hogy amikor kiadják stimmeljenek. Most már késő ebben a szakaszban bármit nézni, mert az adatokat hamisítják visszafelé, tehát átírják és ezt már nem lehet bizonyítani. Nincs törlés, átírás van. Hallgasd meg az alábbi felvételt a 20,15 perctől és ez folytatódik a következő felvételen. A Bolgár-műsor 30 percekre van felosztva, ezért 2 felvételben hallható a beszélgetés":

www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180411-162854.mp3

és a második:

www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180411-165853.mp3

Tölgyes Péter 2018.04.12. 14:28:12

Az első felvételen 20:13-kor kezdődik az ominózus beszélgetés...

zokogjatok 2018.04.12. 18:32:07

@Tölgyes Péter: Nos ez kérlek úgy van, hogy a választási bizottságban ülnek emberek, fideszes, dékás, jobbikos, akik számolják a szavazatokat.

No most olyan 5-10%-os feldolgozottságnál mindegyik elnézést kér, és kimegy vécére, mert nagyon kell neki. A vécén meg elküldi a pártközpontnak SMS-ben, hogy hogyan állnak.

Tehát kb. az összes párt előre tudja, mire számítson.

De nem tőlem hallottad :D

zokogjatok 2018.04.12. 18:33:49

@Tölgyes Péter: Forrás: egy ember azt mondja.

Ennél szerintem kicsit erősebb érvre lesz majd szükség :D

Tölgyes Péter 2018.04.12. 22:26:32

@zokogjatok: Köszi, nagyra tartom az ennyire tapasznyalt (...) embereket. Nem zavar, ugye, hogy sikerült egy elég hosszúra nyúlt beszélgetésből kikapni a legkevésbé fontos részt, miközben azt átléped, hogy a beszélgetésben a jóember egyértelművé tette, mivel az adatokat átírták és a jegyzőkönyveket, illetve szavazólapokat az elektronikusan rögzítettekhez igazították, nagy valószínűséggel sikerült eltüntetni a nyomokat.

Én azért abban bízom, hogy ekkora adatmennyiségnél csak becsúszik egy-két, figyelmetlenségből származó hiba, amelyik kibuktatja, hogy itt bizony előre megtervezett ipari csalás történt. A felvételt nyilvánvalóan nem azért töltöttem ide fel, mintha bármiféle bizonyító ereje lenne, csak azért, hátha meginog az Orbán-hívők fene nagy magabiztossága, nem is az eredményt, hanem a választás tisztaságát illetően.

De a te kommentjeidet látva e reményemet nagy valószínűséggel feleslegesen tápláltam. Titeket még a tények sem érdekelnének, ha nem mellettetek szólnak.

Pagát 2018.04.12. 22:45:46

@Tölgyes Péter:
Elég nagy szívás a szavazatszámlálás, de én még nem hallottam olyanról, hogy bármelyik pártdelegált pénzt kapott volna érte. Te tudsz ilyenről?

Pagát 2018.04.12. 23:01:32

@Tölgyes Péter:
Hányszor voltál szavazatszámláló? Mert nekem úgy tűnik, hogy mégiscsak téged nem zavarnak a sem a tények, sem a nemzetközi erre szakosodott, árgus szemekkel figyelő és a választási rendszert tényleg ismerő emberek. A net tele van hoaxokkal, és ezeknek az alapját bármely informatikus "szakemberrel" ugyanolyan könnyű "alátámasztani", mint a sellők létezését! Az index most már tele van megalapozott elemzők tényleg szakmai elemzésével és magyarázatával, és furcsa módon nem az összeesküvéseket támasztják alá.
De a kedvetekért még egyszer: az elektronikus rendszerben olyan könnyű a csalást kimutatni, hogy eszement bolond lenne, aki megpróbálná, mert magát járatná le!
Többszörös papír alapú biztosítás van a rendszerben, és nem ártana ismerni ezeknek a működését. Persze nyilván az sem hat meg, hogy a helyi jegyzőkönyvek is felkerültek a valasztas.hu-ra. Lehet böngészni és eltérések esetén bárki jelezheti, hogy baj van.
Azt, hogy erre legújabb gyöngécske válasz, hogy nyilván a jegyzőkönyvek is hamisítottak, ismét csak azt tudom mondani, hogy tetszettek volna menni szavazatot számlálni, és akkor nem beszélnének badarságokat, hiszen otthon lenne a szavazatszámláló jegyzőkönyv másolata a saját asztalán, és talán esetleg annak mégiscsak hinne...

Pagát 2018.04.12. 23:12:56

@morph on deer:
A "rendszerösszeomlással" kapcsolatos "szak"véleményekkel alapvetően egyetértek. Vérgáz.
Csak én azt állítom, hogy tök mindegy, mert minden adat nyilvános, most már a szavazóköri adatok is, bárki összeadhatja, akinek van egy kis ideje, kereshet fura mintázatokat, és eddig az elemzések úgy találták, hogy bénázások folytak a szavazatszámláló bizottságokban. Ez részben annak köszönhető, hogy nagyon kevés párt tudott delegáltakat kiállítani, a hivatalból kirendeltek (nem pártdelegáltak) pedig tapasztalatom szerint nagyon alulmotiváltak - mint egy rendes apparatcsik. A munkát nálunk is a pártdelegáltak végezték főleg, és hamar rájöttünk, hogy hiába más csapatnak szurkolunk, és egymást is ellenőrizzük, alapvetően akkor járunk jól, ha beleállunk a munkába, és csináljuk.
Nagyon remélem amúgy, hogy legalább annyi hozadéka lesz a mizériának, hogy négy év múlva néhányan, akik most csalódottak, jelentkeznek a kedvenc pártjuknál, hogy na most már megpróbálná ezt a szavazatszámlálósdit, mert ilyen lovat még nem látott közelről! Ezzel biztos, hogy mindenki nyerne, nem csak a leendő győztes!
És végre elhinné, hogy nem számít, hogy feltörik-e az elektronikus rendszert, mert nem az adja a rendszer pontosságát, visszaállíthatóságát, legfeljebb a gyorsaságát.

Tölgyes Péter 2018.04.12. 23:19:14

@Pagát: Nem tudok, de gondolod, ha kaptak volna, nagydobra vernék?

Tölgyes Péter 2018.04.12. 23:24:27

@Pagát: Én az elejétől állítom azt, amit ma a betelefonáló állítólagos "technikus" mondott a Klubrádióban: hogy a rendszerben állították elő a végeredményt - és onnan teszik össze a mátrixot először az elektronikus jegyzőkönyvekben, utána pedig a fizikaiakban. Meglátjuk, mire jutnak a vizsgálódók, de szerintem is elkéstek, már csak akkor találnak nyomokat, ha a szakma ördöge megtréfálja a manipulátorokat, ami ekkora adatmennyiséggel és ellenőrzési pont esetén azért nem lenne annyira meglepő.

Pagát 2018.04.12. 23:29:08

@Tölgyes Péter: Nem, nyilván nem. De megjegyzem, hogy a választókörzetben jó pár tucat delegálttal beszélgettünk, és senki sem kapott pénzt. A talpasok sosem kaptak szerintem pénzt az elmúlt évtizedekben semelyik párttól sem! Csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ezek az elméletek sokkal haloványabb alapokon nyugszanak, mint akár a Soros invázióval való fenyegetés. Persze az érzelmeknek nehéz magyarázatot adni, de esetleg lehet kérdezni is! Ezért jó a net! Mert közösen valójában piszok sok információt tényként tudunk, és közös szürkeállománnyal helyére is tudhatjuk tenni! Nyilván ehhez akarni kell...

Tölgyes Péter 2018.04.12. 23:59:53

@Pagát: Én csak egy irreleváns kérdésre válaszoltam, ha volt csalás - szerintem több mint biztos -, azt nem elsősorban pénzért, hanem meggyőződésből követték el: pártkatonák. Ilyen feladatok esetén ugyanis a legfontosabb a "megbízhatóság", részben ez ad egy kis esélyt a hibázásra.

Azt a kijelentést pedig, hogy a csalással kapcsolatos elméletek sokkal haloványabb alapokon nyugszanak, mint akár a Soros-invázióval való fenyegetés, nem kívánom minősíteni, mert óhatatlanul megsértenélek. Amikor egy szavazatszedő bizottsági elnök a nevét vállalva megírja azokat a "furcsaságokat", amelyek egy része csak stiches, a többsége azonban önmagában bizonyító erejű, amikor az egyik legtapasztaltabb választási szakértő, Tóth Zoltán arra hívja fel a figyelmet, hogy nincs olyan előírás, amelyre hivatkozva az NVI egyetlen választókörzeti részeredményt sem hozott nyilvánosságra addig, ameddig az utolsó átjelentkezett szavazó is leadta a voksát, akkor ezt elméletnek nevezni teljes aránytévesztés.

Az pedig, hogy még a Sorossal összekapcsolt hazugságáradatnál is kevésbé tartod megalapozottnak, egész egyszerűen minősíthetetlen.

morph on deer 2018.04.13. 06:20:23

@Pagát:
“És végre elhinné, hogy nem számít, hogy feltörik-e az elektronikus rendszert, mert nem az adja a rendszer pontosságát, visszaállíthatóságát, legfeljebb a gyorsaságát.”

De számít.
Ugyanis a rendszer megbízhatósága veszik el, és ez magával hozza az egész eljárás korrektségére vonatkozó feltételezések összeomlását is.

Szerintem legalább két okból.
Egyrészt azért, mert megerősítést kap a sunyiság az eddigi hazudozások tükrében, másrészt az érintett “nemzeti” szintű hivatal elkezd összevissza beszélni, majd az eléggé vadregényes lebonyolítás után nagy hirtelen még meg is jutalmazzák őket.

Egy egyébként minden szempontból tisztességes, kikezdhetetlen erkölcsi alapon működő kormány esetében nyilván könnyebb lenne elfogadni, hogy balszerencsés véletllenek sorozata, - és kizárólag az - áll a dolgok mögött.

Csak ez nem az a kormány, nem azok az emberek, nem az a bizalmi légkör jellemzi a működésüket, aminek alapján megállna a véletlenekre vonatkozó feltételezés.

Ebből a szempontból lényegtelen, hogy ki nyert, az egész dolog bűzlik, ahogy van.
süti beállítások módosítása