Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Rónai Egon hazudott

Egy nyilvános lincselés története

2019. június 28. - Jogálom 2.0

screenshot_2019-06-28_3_elovalasztas_eredmenyvaro.png

A főpolgármesteri előválasztást szervező aHang beismerte, hogy nem hívtak jelölteket az eredményhirdetésre. A hazai sajtó ennek megismerhető tudatában 24 órán át hazugnak nevezte Kálmán Olga jelöltet, és a szervezőkkel együtt hagyta hazugnak és gyávának nevezni őt saját szavazói körében is.
Rónai Egonnak az ATV-ben már pontos információi voltak arról, hogy nem történt meghívás, amikor a távolmaradását még másnap is volt kolléganőjének, Kálmán Olgának rótta fel.

Az online lincselés gyors, azt áldozatot tisztázható feltárás hosszadalmas

A történet - amelynek igazoló erejű dokumentálása céljából született meg ez a cikk - az eredményt és az őszi önkormányzati választást illetően mellékes, de a politikai kultúránkat, az előválasztásnak a hazai és nemzetközi médiában is kifejezett jelentőségét tekintve rendkívül aggasztó attitűd volt. Különösen, hogy a választók országos tv-médiában, a sajtónak az erre irányuló megszervezési szándéka hiányában mintegy 20 éve nem láttak érdemi, kerekasztalos választási vitákat, így mi, választók ezt idén végre újra átélve, magunkat 20 év után először megtisztelve érezve, döbbenten észleltük, miként történhet meg ilyen gyermeteg és aljas akció.

A kilenc éves apátiából ébredező választói érdeklődést csúfolták meg a szavazatok 39,6 %-át hozó Kálmán Olga jelölt elleni, durván sajtóetikátlan, szakmaiatlan, egyben kicsinyes és otromba média-akcióval, amit 24 óráig néztek tétlenül az ebben szereplő felek is: a választást lebonyolító szervezők és Kálmán Olga két jelölttársa.


Példa nélküli, hogy szavazatszámláló biztosokkal ünnepelnek jelöltek

Az események elemzéséhez hozzátartozik az a tény, hogy sem a nemzetközi, sem a hazai politikai választás gyakorlatában soha nem volt arra példa, hogy egy választás szavazatszámláló bizottságának helyiségében gyülekeznek aspiránsok eredményhirdetésre. Mindig, ahogy a pár hete zárult EP-választás során is, a jelöltek a saját párt- illetve kampányközpontjukban várták az eredményt. A sajtó ilyenkor több helyszínen van jelen, és külön sajtóstábot küld a pártközpontokba. A médiaképviselők és a politika színpadán akár 10 éve jelenlévő politikusok hallgatását ennek tudatában értékeljük ki.

Kijelenthetjük, hogy egyéni döntésnek nem az minősül, hogy Kálmán Olga miért nincs ott egy szavazatszámláló helyiségben, hanem az, miért van ott Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor, szemben azzal, hogy előbbi az MSZP és Párbeszéd, utóbbi a Momentum párt- vagy kampányközpontjában várná az eredményt. Ezzel páldául megtisztelve azokat, akik hozzásegítették őket ezekhez az eredményekhez. Megérthető lenne, különösen, ha el is mondták volna, ha egy újszerű módszer mellett teszik le a voksot, de nem lehet ez ügyben Kálmán Olga saját döntéséről beszélni, különösen, ha a szervezők - és gyaníthatóan jelölttársai - nem hozzák őt egyenrangú döntési helyzetbe.

Kerpel-Fronius egy mondatban bevallotta valahol, hogy az eredményközlés szervezetlen volt, és hogy teljesen véletlen egy délutáni telefonhívásból értesült ő is általa nem taglalt részletekről. Amit viszont elmulasztott, hogy a jelölttársainál rákérdezzen, ők tudnak-e erről, ha ő sem a hivatalos úton értesült valamiről.
Ami teljességgel biztos, hogy a Kerpel-Froniusnál kommunikációban és politikai közéletben jóval jártasabb Kálmán Olga számára csak arcvesztéssel járó szándékolt távolmaradást csak igen naiv emberek feltételezhetik róla, miközben a második helyet elérő jelöltnek egy csöpp szégyenkeznivalója sem volt.

Kerpel-Fronius a fb-oldalán hangsúlyozta is, hogy a kézfogás  és gratuláció valamiféle csak általa végrehajtani képes férfivirtus lenne:

"Amikor az ember úgy érzi, hogy becsülettel - ha talán nem is hiba nélkül - végigküzdött egy meccset, amit elvesztett, akkor jó érzéssel tud odaállni és gratulálni a győztesnek."

Nem tudom, itt mire gondolt a Momentum jelöltje: Kálmán Olga az "ellazsált és tisztességtelen közdelemmel" ért el hozzá képest két és félszeres eredményt? Akkor Karácsony az azt is felülmúló eredményében is szerepet játszana az általa sugallt tisztességtelenség? Vagy mire gondolt Kerpel-Fronius? Létezik, hogy egy átlag-fb-kommentelő logikáját sem múlja felül a gondolkodása? Mert az online fröcsögések magva ez volt, amit sugalmazott Kerpel-Fronius.

A látszatot kizárólag az határozta meg, hogy kik voltak jelen a jelöltek közül a választási gyakorlattal szemben, és ki nem, ennek szervezéstechnikai és kommunikációelméleti hátterére senki nem volt kíváncsi. Nem beszélve a látszat és a szervezők nyilatkozata alapján két jelölt sejthető egyeztetéséről és annak harmadik társukkal szándékolt elmaradásáról.
De szó se essék erről, mert ugye van, akinek evidencia a protokoll és szervezők közlése ellenére is elmenni, és van, aki meg a semmiféle haszonnal nem járó távolmaradás mellett dönt. Karácsony Gergely a félelmetes győztes, akivel a kismillió interjút készítő Kálmán Olga nem mer szembenézni. Teljesen logikus. De csak nagyon hülyék számára.

Karácsony Gergely korábban jelenti be az eredményt a hivatalos közlésnél

Lekísérte mindezt, hogy a hitelesíteni, a résztvevő pártok által az eredményhirdetés előtt elfogadni szükséges, lezárt borítékból történt hivatalos közlés előtt mintegy 19 perccel Karácsony Gergely szükségét érezte, hogy közzétegye fb-falán az eredményt.

Az eredményközlő rendezvényt dr. Magyar György ügyvéd, az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke - az MSZP 2018-as Somogy megyei jelöltje - helyszíni közlése alapján, hivatalosan csak a sajtónak meghirdetett 18 órához képest negyedórás késéssel kezdte meg, ekkor már az asztalnál ült a két jelölt: Karácsony Gergely a forróságban vasalt hosszú ujjú ingben, zakóban, kezében egy vélhetően a beszédét vagy annak sorvezetőjét tartalmazó papírlappal, mindezek a körülmények a "szervezetlen, mindegyik szereplő felé infóközlés nélküli" jelenléthez mellékszál...

Az eredményhirdető rendezvény az online közvetítés alapján is teljes tétovasággal indult, a 24.hu saját videójában például a riporter egyértelműen csak a látottak alapján konstatálta a jelenlévő jelölteket, nem pedig meghívottakról beszélt. A CVB elnöke, dr. Magyar György maga köré ültette a háromból jelenlévő, tétován ott ácsorgó két jelöltet, majd egyetlen megjegyzés nélkül, hogy Kálmán Olga hol van, ugyan miért hiányzik, dugóban van-e, kell-e várni rá valamennyit, az események szervezéséért felelősként, a harmadik jelölt hiányát természetességgel, némán láttamozva elkezdte a szavazatszámlálást bejelentő rendezvényt. A másik két jelölt szintén némán ült, nekik sem hiányzott a jelölttársuk.

Magyar György közlése alapján 18.15-kor kezdte el a választást összegző beszédét, a borítékot 3:27 perces felvezető elteltével bontotta ki a CVB-elnök, Karácsony eredményét 6:27 perc elteltével, tehát 18:21-kor közölte. Karácsony 18.02-kor már kiposztolta azt:

screenshot_2019-06-28_3_karacsony_gergely_kezdolap.png

(Fotó: Karácsony Gergely hivatalos fb-oldala)

Bevallottan a pártok tudták órákkal korábban a körülbelüli arányokat, és a kezdés előtt 6 perccel történt hitelesítéssel a pontos eredményt is, de ha annyira fontosnak érezte Karácsony, hogy a szavazatszámláló helyiségben legyen jelen kivasaltan, szemben a protokollban szokásos MSZP-központtal, nem értem, miért volt képtelen várni 19 percet, értelmet adni a lepecsételt boríték szeánszának, és annak a rendhagyó akciónak, hogy a szavazatszámlálás helyszínén van jelen? Bohócot csinált az CVB-ből, egyben maga demonstrálta az események feletti bennfentességét. Mitől félt Karácsony, elfut az eredménnyel valaki? Az online közvetítést követők közül többen is jelezték kommentben, hogy a bejelentés előtt már rég kint volt Karácsony és az ATV falán, hogy ki nyert.

Médiatechnikailag egyébként ez úgy néz ki, hogy amely média közli elsőként az eredményt, annak a közvetítését kezdik nézni nagyobb eséllyel, így az ATV állandó meghívottja, Magyar György és a villámkezű Karácsony néhányezer plusz kattintással hozzájárult az ATV aznapi kávéadagjához és a CVB-protokoll nevetségessé tételéhez.

Kerpel-Fronius látványosan mindenkinek megköszönte a részvételt, a szervezést, a legvégén szűkszavúan és kimérten a távollévő Kálmán Olgának is, aki vele egyszerre indulva a kampányban hozzá képest két és félszeres eredményt produkált. Az érvényeségi küszöbnek kikötött 50.000-es szavazatszám Karácsonyra és Kerpel-Froniusra adott voksokkal még nem lett volna meg, kettejük szavazatainak összege 43.142, tehát Kálmán Olga, az ő 25.093 voksa és a DK szavazói nélkül az előválasztás érvénytelen, az ő munkájuk is semmis.
Karácsony csak Kálmán Olga őt közelítő sikerével tudja igazolni látványos eredményét, szemben a tét nélküli első körrel, ahol Karácsony házon belül, egy inkább az MSZP-nél megszervezni szükséges ülésen kellett volna igazolja elsőbbségét pártcsalád társa, Horváth Csaba előtt.

A Momentum Mozgalom pedig hiába jelezte egyre pikírtebben a szavazás vége felé, a közvéleménykutatási számok ismeretében, hogy számukra csak Karácsony lesz kompetens, esetleg az egész előválasztást semmibevevő Puzsér, akivel fontosabb békülniük, mint a hivatalos jelölttársukat legalább a választás végéig megtisztelni, de mégis csak odavert nekik a DK és Kálmán Olga 2 és félszeres előnyt, tehát mondhatjuk, a Momentum az EP-eredményét már nem tudta most is hozni Budapesten.


Egy beosztott CVB-munkatárs vallja be, hogy ők nem hívták meg a jelölteket, maguktól jöttek el ketten

Az eredményközlő közvetítésen a követők az első percektől hiányolták kommentjeikben Kálmán Olgát. Amennyiben Magyar György legalább kísérletet tesz arra, hogy megkérdezze, hol van a harmadik jelölt, avagy közli, az ő szervezésük okán nincs jelen, avagy minimum csak késéssel tudna jönni, az online találgatások nem fordulnak át perceken belül virtuális lincselésbe.

Szinte a teljes hazai sajtó, közte biztosan az Index.hu, 168 óra, 24.hu, Magyar Narancs, Klubrádió, ATV folyamatosan ontotta azokat a cikkeket 24 órán keresztül, meglovagolva a virtuális tér gyalázkodásait, ahol Kálmán Olga saját távollétére adott abbéli magyarázatát, hogy őket úgy tájékoztatták, hogy minden jelölt a kampánystábjában várja az eredményt (ld. cikkem címlapfotója), és ő erre is készült, a választási bizottság szavazatszámláló helyiségében a szavazatokat hiteleső pártdelegáltak voltak jelen, csak a hitelesítés céljából, majd ő a kezdés előtt 35 perccel tudta meg, hogy jelöltek is ott lesznek, mindezt "nehezen hihetőnek, különösnek", tehát hazug indoknak nevezte minden média. Mindezt tették úgy, hogy egyikük sem kereste meg a szervező stábot, a CVB-t vagy az aHang civil társulást.

Mindegyik média csak annyit adott meg a Kálmán Olgát hazugnak, gyávának minősítése alapjának, hogy az utolsó szerdai választási napon, amely 12 óráig tartott, a CVB annyit közölt, 16 és 19 óra között lesz az eredményről sajtótájékoztató, és ezt aznap, szerdán pontosították. Tehát szerintük a Benczúr utcában kellett volna toporogni 3 órán át 40 fokban a jelölteknek. Mindhárom jelölt az utolsó nap is délig végig kint volt terepen, 12 óra előtt Karácsony Gergely és a Momentum elnöke, Fekete-Győr András véletlen közös helyszínen zártak, a Széll Kálmán téren. (Épp ott szavaztam a vége előtt.)
Mindegyik média csak abból indult ki, ők mint média milyen infót kaptak, annak egyikük sem járt utána, a jelölteket ki és pontosan miről értesítette, és ugyan miért lennének ott, ha erre eddig sosem volt példa, és ahogy szerda reggel jelezte a CVB, nem is terveznek eredményváró közös bulit, ahogy ezt cikkem címlapfotója igazolja.

Felmerül az is, Karácsony talán nem érzi közösségének az MSZP-stábot és a választók előtt láthatatalan Párbeszédet, hogy onnan jelentkezzen be, ezzel demonstrálva, hogy ő valamiféle mindenki felett álló független jelölt, de nem kizárt, másképp lett volna ezzel a DK és Momentum.

A szerda esti, két jelölttel megtartott szavazatszámlálói bejelentés másnapján, amikor már uszkve 24 órája Kálmán Olgán csámcsogott a teljes honi média, a facebook-kommenthadsereg, közte saját szavazói is minimum csalódásukat fejezték ki, de többen közülük is gyalázták, mindezt elunva, június 27-én, csütörtökön, 17 órakor fenti médiumok helyett én írtam az aHangnak, hogy ugyan kommentálják már, hiszen ebben az ügyben első helyen ők kompetensek válaszolni:

screenshot_2019-06-28_4_ahang_kezdolap.png
Az aHang június 27-én, csütörtök délután automata válaszával azonnali válaszról biztosított, és messenger oldaluk rendszere is azt jelzi, a válaszadás ideje átlagosan azonnali.


screenshot_2019-06-28_5_ahang_kezdolap.png

Ez a válasz mind az aHang oldalán, mint a messengeremben cikkem közlésekor is várat még magára. Majd csütörtök este, 19 órakor, levelemet követő két óra múlva a szervezet egy beosztott munkatársa, Gazda Gergely elmondása alapján a stábbal egyeztette, hogy “betelefonálok a Bolgár úrnak a “kálmánolgás vitához”, hozzászólok én is..."

A "kálmánolgás vita"
lényege szerinte, hogy:

"Senkinek nem volt ennyi energiája és nem is gondolkodtak annyira előre, hogy megszervezzék, hogy ott álljon a három jelölt, és Magyar György majd kezet rázzon a győztessel. Nagy öröm volt látni, hogy sorra jelennek meg prominens személyiségek a pártokból, aztán két perc múlva már úgy érezte, ez természetes.

Először is el szeretné oszlatni az összeesküvés-elméleteket arról, hogy valaki előre megfontolt szándékkal mozgatta a szálakat, hogy ki hol legyen, ilyen nem történt. Természetesen Kálmán Olga döntésének hátterét nem ismeri, de azt elmondta: olyan szintű szervezés biztos nem volt, hogy ki mikor jelenjen meg. Csak annyit közöltek, hogy Magyar György ügyvéd eredményt hirdet várhatóan 6-kor. Leginkább azon izgultak, végeznek-e addig a számolással."


Ismét kiemelném, hogy nem értem a döntés szót, miről is kellett volna döntenie Kálmán Olgának, ha "olyan szintű szervezés biztos nem volt, hogy ki mikor jelenjen meg" és ha nem szervezték meg, hogy "ott álljon a három jelölt, és Magyar György majd kezet rázzon a győztessel."  Magyarul nem hívták, nem tudta a jelölt, ha maguk a szervezők sem készültek ezzel, bármire is készült helyettük is a média...

Rónai Egon bevallja, már szerda este tudta, hogy nem volt szervezés jelöltekre

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője csütörtök éjjel kitette a falára a Klubrádióba betelefonáló aHang beosztott munkatársa, Gazda Gergely közleményét azzal a felvezetővel, hogy MÉGIS OLGÁNAK VOLT IGAZA... Hamar heves és felháborodott vita alakult ki a falán, ahol megjelent a cinikusan, nevetve bekérdező Rónai Egon, az ATV szerkesztő-riportere is. Mások mellett számonkértem őt, miért nem sikerült a szervezőket megkeresnie, hiszen ez lett volna médiamunkásként a feladata, én bizony megtettem, így átutalhatná nekem az esti gázsiját, amit azt követően vett fel, hogy még a sajtótájékoztatót követő nap estéjén is Kálmán Olgát a távolmaradása okáról faggatta rosszindulatúan, szemben azzal, hogy a szervezőket kérdezte volna erről.

Rónai Egon ekkor közölte engem is meglepve, hogy ezt már, amit Gazda Gergely a Klubrádióban mondott csütörtök este, Magyar György a szavazatszámlálás napján, szerda este elmondta neki az ATV-ben...

screenshot_2019-06-28_1_greczy_zsolt_megis_olganak_volt_igaza_es_ezzel_a_magam.png
(Fotó: Gréczy Zsolt saját fb-oldala, 2019. 06.27. 22:26)

Rónai Egon a szervezetlenség biztos tudatában, az eset után 24 órával is Kálmán Olgát, volt kolléganőjét tette felelőssé, őt szerette volna nevetséges színben feltüntetni.

Rónai hazudott a szervezésről szerzett ismereteiről, amikor kolléganőjét kérte számon, és csúsztatott mind a két interjúban. Nem is kérdezte ki alaposan előző nap Magyar Györgyöt, ki és mikor hívta volna meg a jelölteket. Magyar György azzal hárított, hogy neki a választást lebonyolító elnökként nincs kompetenciája eldönteni, ki és mikor hívta meg vagy nem az általa összehívott sajtótájékoztatóra a jelölteket. Ezt Rónai annyiban hagyta, majd közösen megállapodtak abban, hogyha a szavazatszámlálásra elhívott sajtó tud róla, hogy szavazatszámot és eredményt közöl a számláló bizottság, akkor a jelöltek is tudják, hogy a választási protokollban egyedülálóan nekik a bizottsági elnökkel kéne várniuk ezt a bejelentést. Rónai Egon szerint a szavazatszámolás hitelesítésére jóval előbb odahívott pártdelegáltak jelenléte szintén azt igazolja, hogy a sajtótájékoztatót a jelöltekkel együtt jelentik be. Dacára, hogy eddig ez sosem volt így, a CVB pedig egyértelműen cáfolta, hogy ilyet szerveztek volna.

Rónai a sajtó meg nem tisztelésének minősítette Kálmán Olga távollétét, miközben a sajtótájékoztatót a CVB hirdette meg, azt szavazati eredmény közlésnek megcímezve. Ez Rónaitól a sajtó-protokoll nem ismeretét és/vagy a tudatos csúsztatását igazolja. Kálmán Olga kizárólag a saját sajtótájékoztatója felett tud felelősséget vállalni sajtóval szemben.

Az internetes bullying, zaklatás - itt inkább lincselés - lényege, hogy a résztvevők a saját maguk lehetőségeiben aktívan vagy passzívan részt vesznek, láttamozzák, közreműködésükkel erősítik vagy igazolják az áldozat nyilvános megalázását.

Ami teljesen biztos, az online média részéről szervezési hiányosságról találgatni, abban az egyik érintettet minősíteni, az ebben egyedül felelős, a sajtótájékoztatót meghirdető szervezőket nem megkérdezve, szakmaiatlan bullshit. Különösen fájó, hogy az ezt produkáló szerkesztőségekben az emberi jogok és higgadt politikai párbeszéd eddig hiteles élharcosai is ott ülnek.

A szervezési káosz lehet egy eddig egyedülálló esemény különös bája, ez a spontán ellenzéki összeborulós ünnep viszont veszít a fényéből némileg, ha a szavazáson a nyertes jelölt stábjához köthető telefonszámról deizinformálja 24 órán keresztül a választókat, majd a jelenlétével megerősíteni hivatott szavazatszámláló helyiségben, borítékbontás előtt jóval Mr. Faszért Vállaltam benyögi az eredményt, ezzel Karácsony maga tette értelmetlenné azt, hogy a jelölteknek valamiféle izgalmat mímelve ott kellett volna toporogniuk az esemény és a sajtótájékoztatót szervezésben magát inkompetensnek nevező dr. Magyar György fényét emelve.


Tégy egy mérges emotikont Kálmán Olgára

A választás folyamán szinte végig a tisztességes hangnemet képviselő jelöltet, Kerpel-Fronius Gábort indító párt alapítványa, a Momentum Mozgalom alapította Indítsuk Be Magyarországot fb-oldala az utolsó szavazási nap egy házi-közvéleménykutatással rukkolt elő, arra rákérdezve, ki melyik jelölt győzelmére tippel. Tehát nem kire szavazna, hanem miként érezne, ha a szerinte esélyes nyer, kicsit sem befolyásolva érzelmileg a szavazóit, melyik jelölthöz hogyan illik viszonyulni nem az érthető pártszimpátiában, hanem emberileg is. Az külön kedves, hogy az előre félremagyarázgató szöveggel az online emotikonokat kellően értő közönséget nézik teljességgel hülyének:


screenshot_2019-06-28_szavazok_a_fopolgarmesteri_elovalasztason_1.png(Fotó: Szavazok a főpolgármesteri előválasztáson fb-esemény, Indítsuk be Magyarországot oldal, letöltés ideje: 2019.06.28. 17:00)

A Momentum partnerfelosztási taktikáját azért sem értem, mert épp a megcélzott polgári réteg békül ki legkevésbé az eddig szinte minden pártirodát és az összes lehetséges (II., XVI., XIV. ker, miniszterelnöki) jelölést megjárt, szövetségeseit - az Együttet - a hatalomrajutás estéjén kirúgó Karácsonnyal, de ezzel lemondtak a baloldal magukhoz csábításáról is. Ha máshonnan nem, a békítésre megcélzott Puzsértól ezt tudniuk kell, hogy az eddig levadászatlan szavazók hogy viszonyulnak Karácsonyhoz.

Karácsony Gergely az eredményhirdetést követően a saját oldalán eddig kizárólag Kerpel-Froniusszal tervezett együttműködését közölte cikkem írásáig, így már deklaráltan is jelzi, egy MSZP-Momentum-Karácsony paktum jött létre az eddig a szavazót össznépi összefogással éppen aktuális kábítás látszatával szemben. A Momentum most abba a csapdába lépett, amikor Karácsony a Millának könyörgött, ne engedjék fel a színpadra Bajnait, a Gyurcsány-kormány miniszterét, ma már vele kampányol. No persze, a Kálmán Olgának vagy Gyurcsánynak szánt balhoroggal mint eddig is, a zuglói polgármester erősen számít a DK szavazatokra, ahogy Zuglót is csak azzal tudta elnyerni.

A főpolgármesteri jelölésével az előválasztásról szóló egyezség értelmében Karácsonynak le kell mondania a 7 éve stabilan 0 és 1 % közt vitt pártjának társelnöki székéről. A kerekasztal vitákon egyszer sem érezték szükségét a kérdezők, hogy ő már most is polgármesterként és egyben pártelnökként jelölve, egyedül esetében kiértékelhető eddigi politikai eredményeiről és kudarcairól is kérdezzék. Egyedül Karácsony esetében nem kell tippelni, mit tesz, mit ér el, ha polgármesteri székbe ül, ha pártelnök lesz, vagy akár miniszterelnöki jelölési felelősséget kap. Mert tudjuk. Szinte semmit. Vagy ha mégis, alkut köt a Fidesszel a hatalma érdekében. Az Átlátszó és számos más ellenzéki média által is már két éve közzé tett, a kerületét, így az adózókat egymillió forintra büntetett törvényileg szabálytalan tenderről, a két évig a kerületnek milliárdos veszteséget termelő parkolóóra bizniszről sem kellett számot adnia egy főpolgármesteri jelölés során.

Sem Rónai Egon - és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy tv-sként még Kálmán Olga sem - kérdezte összesen annyiszor a közpénzcsalás bűntettének gyanújáról alkotott véleményéről Karácsonyt, miként gondolja, hogy a kerületet jogilag és szervezetileg első helyen képviselő polgármesterként mit kéne tennie, mennyiben részese ennek ő, mint amennyi ideig és vehemenciával Kálmán Olgának nekiestek, hol járt egy olyan szavazatszámlálásról, ahová a szervezőknek végül beismerten nem volt energiája meghívni őt.

Ez azért lényeges, mert a lopásban nyakig benne lévő MSZP mellett a Fidesz jelöltje, Tarlós aligha kéri majd számon egy vita során, mennyit tett zsebre Karácsony a Fidesszel együtt. Valami miatt a jelölttársak a vitákon taktikából inkább smúzoltak egymással, a mélyütéseket gyermeteg háttérakciókra tartogatták. Így lehetett az, hogy a kerületi irodát már látott Karácsonynak csak előnye származott a vitán, de nagyon komoly kudarcaiból semmiféle hátrányt nem szenvedett el, már megint, és megint, és megint. A média kedvence, a 0 %-os, parkolóbizniszes hős.

Karácsony egyébként lakájmédiának minősítette az összes, a zuglói parkolóbizniszről író sajtót, közte a tényfeltáró Átlátszót is.

Bár már a félig megépített Puskás Stadiont ő nem adná át, de a budapesti Olimpiának még híve volt.

"Nincs több politikai szarkavarás"

Karácsony Gergely ezzel a szlogennel zárta az előválasztás második fordulóját, ahol túl van egy választókat kampányhívásokban hülyítő "vadhajtáson", a társjelöltet és szavazóikat semmibe vevő eredményzárón, amit biodíszletté varázsolt a gyermeteg és jogszerűtlen, "enyhén" korai posztjával, mindeközben az őt jelölő MSZP megpuccsolta saját jelöltjét Csepelen. Bár keveseket érdekel, de míg a három főpolgármester-jelölt előválasztási eredményközlője erősen belerondított ebbe a fővárosi választói ünnepbe, a fővárosi kerületek és az egész ország önkormányzatai is választanak ősszel. Az az ország, akiknek képviseletét a Párbeszéd 7 éve nem tekinti feladatának, sosem elérve önállóan a parlamenti, de még a láthatósági küszöböt sem.

Az internetes lincselés dokumentálása nehézkes, sokak szemében fölösleges erőlködés, reményeim szerint talán elér egy szűk, a politikai kultúrára még igényes réteget, és bármikor kereshető lesz.

Budapesti választóként és nőként én végtelenül csalódott vagyok, hogy miként lehet visszafordíthatatlan hatást elérve ennyire megszégyeníteni egy jelöltet, aki nem véletlen nőként lett áldozat: a magánemberi kvalitásait tették nevetség tárgyává, egyáltalán azt, mi keresnivalója van egy választáson, ahol megszerezte a szavazatok 39,6 %-át. Magyar Györgytől a médián át a kommentelőkig ezzel az akcióval vélték igazolni, hogy a szavazatok majdnem felét hozó nő inkompetens a politikában.

A voksomat a kampány jelentős részében Kerpel-Froniusnak szántam, ettől csak az első két helyen szorossá vált küzdelem térített el. Rettentően elkeserít az ő hallgatása és az utolsó napok érzékelhető játszmáiban az asszisztenciája.

Kedves Gábor, (rövid személyes ismeretségünk alapján tegezlek), hosszan ecsetelted interjúidban, hogy ki, miért nem lép elő politikai pályára. Évek maradnak ki, amíg valaki felbukkan egy személyben egy csapat élén, az eddig eltűntek részben anyagi háttér hiányában is maradtak el. Többen nem csak tüntetéseken vettünk részt, mint Te, de többet szerveztünk is belőlük, rendőrséggel, neonácikkal, pártvezetőkkel egyeztetve, több éves civil küzdelmet vezényeltünk le népszavazással, politikusokkal történt tárgyalásokkal, megfogható kis sikerrel. És bár Te bevallottan kerítéspárti vagy, de elég sokan a budapesti lihegéstől távol, a személyes kriminalizációt kockáztatva, a fővárosinál sokkal rosszabb vidéki munkaerőpiaci körülmények közt menekülteket segítettek tolmácsolással, élelemmel, vagy vidéki szegregátumokba járnak le. Igen, nagyon sokan vagyunk az elmúlt kilenc évtől kimerültek, csalódottak, frusztráltak. Elég sokan nem vagyunk Fidesz-árvák, mert nincsenek elit polgári vízióink, inkább citoyenben gondolkodunk. Sosem érveltünk apánkkal és nagyapáinkkal azt a saját kvalitásainknak, hitelességünknek betudva. Nem tekintjük kampánytényezőnek, hova születtünk. De nem is tagadjuk le, hol nőttünk fel, mint a legkésőbb 11 éves korától debreceni, elitgimnáziumot végzett, de magát "falun felnőtt fiúnak" hazudott Karácsony. Nagyon sokan szervezünk, cselekszünk kisebb és nagyobb ügyekben, rendszeresen vagy egyre ritkuló alkalmanként, írunk, és igen, itt megállunk.

Hogy miért?

A másik indok ez, aminek most Te is némán és gesztusokban azonosíthatóan asszisztálója voltál. Én például nem tudtam volna ennyire higgadtan, profin kezelni, mint Kálmán Olga, ha a helyében vagyok. Vagy a kontrollálatlan düh, vagy nőként a sírva megszégyenülés közti eszközök közt kapkodtam volna, különösen, ha korábban sok éven át kollégám néz engem magázva teljesen hülyének. Ezt onnan tudom, hogy ismerem ezeket a nőket megszégyenítő módszereket, ez kísérte végig serdült és főleg felnőtt éveimet. A női identitásom okán is munkámban jogtalan betámadást már sikerrel védtem meg bíróság előtt is, illetve erre kényszerültem.

Viszont nem egy buplikus rendezvény és üzleti találkozó szervezőjeként nem tudtam volna a helyedben némán beülni bármelyik jelölttársam hiányában a sajtótájékoztatóra, különösen feleannyit sem elérve, mint az a jelölt, akit semmibe néztél hallgatásoddal.

Azt ígérted, küzdeni fogsz a parkolómaffia ellen. Többen ezt csak úgy tudjuk kifejezni, hogy akkor sem szavazunk a korrupció látszatára sem, ha azt egy ellenzéki mi fiunk borja képviseli. Tehát számunkra ezzel az otromba lincseléssel és a zuglói parkolómaffiát minimum láttamozó Karácsony jelölésével véget ért a főpolgármesteri választás. Kerületünkre még tudunk voksolni, ám végtelenül csalódottan.

Vedd bóknak, hogy csak Téged, a szereplők közül legkisebb részest kérlek számon ebben a primitív, Kálmán Olga elleni akcióban. Most nyertes jelölttársad több éve hatalmas csalódás számomra, holott szavazója voltam 2010-ben.

Hatalmas csalódás számomra továbbá több médiának a részvétele ebben, akiknek szerkesztőségében igen értékes, általam nézetkülönbségek ellenére is tisztelt emberek ülnek. Biztosan igazolható valamilyen formában az áldozattá tett jelölt és stábjának a mulasztása is, de nem ezzel az etikátlan bullshittel, a felelős szervezők meg sem kérdezésével.

Másrészt teljesen érthetetlen, mekkora súlyt szenteltek ennek, de 20 éve nem képesek választási kerekasztal vitákat szervezni. A tulajdonos vagy főszerkesztők előtt kezdeményezésben nyulak, ám oroszlánok a megszégyenítésben.

Karácsony Gergelyt szeretném kiigazítani: de, van médiastábod, egy ilyen népes médiastábod van. Eddigi politikai pályafutásodat az ellenzéki sajtó állandó és első számú kegyeltjeként élted meg, csak ennek köszönheted, hogy permanens egyéni nulla %-oddal nem tűntél el még a süllyesztőben. Ha kicsit is értesz a médiához, akkor nagyon nehéz tagadni, hogy a kormánymédia nézettsége és olvasottsága nevetséges, és az online tér bárki számára hozzáférhető. A fidesz-szavazók baloldali médiakövetése igen erős. A média szerepe a facebook-hírkövetéshez képest az egész világon háttérbe szorult, ma egy médium abból él, ki mit ír ki a facebook oldalára. Ez a sikered másik tényezője, mert az utcára alig tetted ki a lábod az elmúlt hét év alatt, a facebook virtualitás ámításában élsz te és a pártod is, választásokon magadnak a vezető szerepet kikövetelve, ebben főleg mások munkáját és támogatását élvezve. Kis szülőfaludat, ahol készült a miniszterelnöki majd polgármesterségre átszabott kampányvideód, a Jobbik nyerte. Ahol állításoddal ellentétben valójában felnőttél, és több évet éltél, mint szülőfaludban, Debrecent, azt a Fidesz uralja. Egy egyetemi megyeszékhely, az ország második legnépesebb városa, volt otthonod is érdektelen kampányterep neked és pártod számára. Kerületedet pedig a Fidesz mögött a DK és a Momentum vitte el pár hete. Saját magad szerinted sikerrel vezette kerületedet sem voltál elég erős meggyőzni Jávor Benedek, az ország egyik legnépszerűbb politikusa jelöléséről.
Mondd, mi visz rá egy embert, hogy saját gyerekkorát lehazudja?

Sajnálom.


Eszes Beáta
a szerző egyetlen pártnak sem volt tagja és aktivistája sem, ami véletlen sem érdem, csak körülmény






 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr314916378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2019.06.30. 10:04:40

Kimerítő és kronologikus leírás

Talán csak a párbeszéd/ sajtó meghívója hiányzik:
a Híradónk a Párbeszédtől kapott! 2019.06.26-án 12:31-kor! :)
MEGHÍVÓ
Tisztelt Szerkesztőség!
Magyar György
a Civil Választási Bizottság elnöke
Kihirdeti az előválasztás eredményét.
Utána az előválasztáson részt vevő jelöltek sajtótájékoztatót tartanak.
Időpont:
2019. június 26. szerda VÁRHATÓAN! 18:00 órakor
Helyszín:
VDSZ Székház, kerthelyiség
(Budapest, VI. Benczúr utca 45.)
Az épületbe 17:50-től jöhetnek be a sajtó munkatársai.
További információ: Kovács Anna (....telefonszám)
Üdvözlettel:
Párbeszéd /sajtó

Lilla50 2019.06.30. 10:07:17

Ez a meghívó viszont a dk-t nem érte el :)
Kálmán Olgát meg végképp nem!

Mert ki is volt a szervező végül is?

Jogálom 2.0 2019.06.30. 10:57:50

@Lilla50:
Kedves Lilla, a közölt információd annak fényében is megdöbbentő, hogy ezt a szervezéssel megbízott, a CVB sajtótájékoztatót szervező aHang munkatársa, Gazda Gergely június 27-én, csütörtökön határozottan cáfolta, ahogy dr. Magyar György, a CVB-elnöke pedig a sajtótájékoztatót követően, szerda, június 26-án, este az ATV-ben azt állította, fogalma sincs, kiket hívtak meg, de "tudnia kellett" Kálmán Olgának.
Köszönöm, külön cikk lesz erről.

Jogálom 2.0 2019.06.30. 11:09:15

@Lilla50:
küldtem egy üzenetet a blog mailedre, kérlek, nézd meg, köszönöm.

Lilla50 2019.07.02. 11:00:55

Már mindegy, de akkor nem volt az!
Ezt a meghívót amelyet Hont András oldaláról
később az atv fórum oldaláról hoztam ide

Maga a meghívó ezek szerint egyeseknek ismert volt-- másoknak meg nem
Lényeg:
végül így volt jó , mert nem Olga került főszerepbe
hanem Karácsony Gergely maradt az
bár Kerper Froniusnak így volt lehetősége kicsi oldalvágásra is :)
//Az már nem tetszik, hogy a hiátus ekkora figyelmet kapott --- és Benyó Ritának a fixa ideája -- miként a dk és mszp összeolvad--- és más hasonló megnyilvánulásai -- napirenden óhajtanák tartani a malört--- de már senkit sem érdekel igazán, de baromi nagy bajban volt-- mert a dk szokás szerinti összevissza kommunkációja okán nem lehetett szektázni és vezérelvűzni.
No azt elhiszem, hogy az nem volt egyszerű :)
Túl vagyunk rajta: a dk-t kihagyták a kommunikációból
Tudnia kellett volna-- mondják--csak az a kérdés, hogy mit?
Az nem szép viszont, hogy a hiátust betöltendő méltatlan támadások/kreatív találgatások születtek.
Bakinak kell felfogni-- és kész!

//most a fidesz egy ellenzéki jelölt PM-t sajátjaként is elismeri
lehet reagálni
no velük nem
csakhogy ez nem a PM jelölt hibája, ha a fidesz ezt a formát is meg akarja ragadni a formálódó együttműködés ellen
Nem lesz könnyű menet a PM választás az őszi ök választás sem//

Jogálom 2.0 2019.07.05. 04:22:07

@Lilla50:
Saját döntéssel és mások megerősítésével mégis elengedtem ezt az egyébként sejthető fejleményt.
Ami viszont tény, egyetlen párt sem hívhat össze sajtótájékoztatót más pártok jelöltjeinek a nevében. Tekintve, hogy az aHang és Magyar György cáfolta, ők ilyet szerveztek volna, illetve cáfolatukban megadták azt is, meglepte, hogy eljöttek a jelöltek, egyértelmű, hogy teljesen önjáró kezdeményezés volt Karácsony részéről - Magyar terelő válaszát, hogy CVB elnökként neki nem feladata tudni, kit hív meg, sima hazudozásnak tudtam be.

Ez egy szervezéstechnikai és etikai kérdés. A Párbeszéd kommunikációért felelőse ezzel szakmailag megbukott.

Ahogy írtam a cikkemben, Karácsony az mszp-étlenített közegben jött el tetszelegni, csak magabiztosságának hiányára vall a gyermeteg előposztolása.
Innentől, ahogy az online térben ez a feszültség észlelhető, már a jelölésre megadott személynek kell megküzdenie pl a követező parkolómaffia fedezésével, egyre ingerültebb és rendreutasítóbb az eddig a buddhát játszó KFG is.
Egyre többen kérik őket számon, és nem érzik, mennyire nem a valódi szervezői és szavazói bázissal rendelkező dk-t kellett volna ekézniük, miközben a Párbeszéd 0 %-os, az MSZP elutasítottsága változatlanul magas, a párt országosan és Bp-en is összeroppant, a Momentum meg nem tudta hozni KFG-ral az EP-számait, és megfuttaható arcai vele véget is értek.
Fekete-Győr kissé a sértett kisfiú énjéből elárulta az atv-ben, az ezüstérem jár volna nekik, a két és félszer kevesebb szavazattal...

Az ég világon semmit nem profitáltak ebből, ezt majd a kampányban fogják érezni, amikor fogy a pénz és az erőforrás, és sehogy sem állnak, és a legtöbb hogy beállhatnak a szocik mögé.

Amire jó volt ez a gyermeteg bullshit akció, hogy a pártok őszintébbik arca megmutatkozott a kerekasztalos smúzolások mellett.

Rónai Egon ott is hazudott, hogy szerinte mindenkit magáz stúdióban, erre végigtegezte a Román Sándor interjút, de Kálmán Olgát magázta. Vicc.
süti beállítások módosítása