• Jó napot kívánok! Erőt, egészséget! Aztán merre lesz a séta, emberek?
• Tiszteletem, biztos úr! Nekem sehova, én csak leszállítottam a menekülteket, aztán fordulok is vissza. Elmagyaráztam nekik, hogy merre van Ausztria. Egy térképen még be is rajzoltam. Megmondtam nekik, hogy milyen irányba forduljanak, nehogy véletlenül Ukrajnába kössenek ki.
• Mi maga? Valami embercsempész-felé?
• Pontosan, főtörzs úr, kérem tisztelettel. Az őseim derék rabszolga-kereskedők voltak, de tudja, hogy van ez. Változik a világ. Ma már hivatalosan nincsenek rabszolgák. A közmunkásokat meg, ugye, nem nagyon lehet jó áron értékesíteni. Ez az embercsempészet elég jó kis mesterség. Az ember egész nap a friss levegőn van. Sétálgat a határban, meg ilyesmi. Szépen megéldegélünk belőle, nem fényesen, de azért nem is panaszkodhatok.
• Aztán tudja-e, hogy mi az az illegális határátlépés?
• Ne sértsen meg engem a főtörzs úr! Persze, hogy tudom, hiszen ebből élek! Ha legális lenne, akkor idegenvezető, vagy túraszervező lennék, persze jóval kisebb jövedelemmel. Az embercsempész szakszervezet is tanúsíthatja, hogy nem vagyok én szélhámos. Akit én átviszek a határon az teljes mértékben át van vidve’. Erre, kérem panasz nem lehet.
• De, akkor azt is tudja, hogy vissza kell fordulnia?
• Hát persze! Megyek is, tisztelettel, mert máris vár rám a következő turnus. Látja, amíg mi így szépen eldiskurálgattunk, a menekültek már el is indultak a megfelelő irányba. Nem is zavarom magát, mivel biztos sok a dolga, hiszen mégiscsak biztos az úr. Elnézést a rossz szóviccért!
• Várjon már egy pillanatra! Ez így nem helyes. Ők innen már nem menekültek, hanem gazdasági bevándorlók és éppen elözönlik a hazánkat.
• Ezt szíveskedjék velük tisztázni, de nem hiszem, hogy nagyon izgatná őket az, hogy itt éppen mi a hivatalos elnevezésük. Úgy látom, már elég messze elözönlöttek innen. Ausztriában meg amúgy is Flüchtingeknek fogják hívni őket. A gazdasági bevándorlót nem hiszem, hogy érdemes lenne megtanulniuk. A víz, étel, hideg, betegség szavak azt hiszem hasznosabbak a számukra. Fel is írtam nekik egy cetlire.
• De Magyarország nem tud munkát adni nekik.
• Azzal én kérem nagyon jól tisztában vagyok. Rengeteg rokonom van a környéken. Tudom, hogy nem dúskálnak a munkalehetőségekben. Vissza senki sem akarja magát csempésztetni. Nem lesz velük gond, főtörzs úr. Megmondtam nekik, hogy ez pont megfelelő hely a számukra, mivel ez egy amolyan kivándorló ország. Tényleg, nem félnek attól biztos úr, hogy egyszer csak elfogynak az országból?
• Mi? Hogy? Ja értem. Nem. Próbáltam én is kivándorolni, de angol nyelvtudás nélkül nem sokra megyek. Maradok inkább a hazát szolgálni. Azt lehet magyarul is. A fiam amúgy már kint él Svédországban. Itt is az unokám, Vidar. 2 éves. Nézze csak!
• Gratulálok biztos úr! Igazán büszke lehet a kis Vidarra. Erős legénykének tűnik. Nem fázik ott Svédországban?
• Kemény kis gyerek, megszokta a hideget. Egy igazi kis magyar viking harcos.
• Multikulti, mi? Ez van, biztos úr. Az én menyem vietnami. Szorgalmas egy fehérnép. Olyan kajákat főz, hogy az ember nem hízik meg tőle és a koleszterinszintem is rendben van azóta.
• Helyes menyecske lehet. Aztán mondja csak, embercsempész úr, nem olvasgatta itten ezeket a plakátokat?
• Azokat a kékeket? Nézegettem már, de nem nagyon értettem, hogy ki a fenének szólnak. Magyar menekültek nem igazán vannak, mivel azok simán kapnak állampolgárságot. Azt hittem valami mosópor, vagy intimbetét reklám. Nem nagyon törődtem velük.
• De nekem azt mondták, hogy ez maguknak szól.
• Igen? Hát ez nagyon kedves maguktól. Levelet már kaptam, de egy egész plakátot? Na, ha ezt a faluban elmesélem…
• Szép mi? Mi így üzenünk az embercsempészeknek. Azt hiszem úgy háromszázmilliót költöttünk magukra.
• Nahát! Ne mondja! Tényleg nem kellett volna. Nagyon meg vagyok hatódva. Igazán rendes maguktól. Tisztelem is a kultúrájukat és a törvényeiket. Anyám magyar, azért is tudunk ilyen szépen elbeszélgetni. Azt, amit felírtak tudomásul veszem. Petőfit és Adyt fogok olvasni, hallgatok egy kis Kodályt és tokajit fogok inni hozzá. Így jó lesz?
• Azt hiszem, igen. Ha maguknak szólnak ezek a plakátok, akkor nekem csak arra kell vigyáznom, hogy ne mondjon rólunk, magyarokról, valami sértőt.
• Na de, biztos úr! Hová gondol? Én? Soha egy rossz szót nem mondanék magukra. Tudok egy csomó magyar népdalt is. Énekeljek valamit?
• Nem szükséges. Látom, hogy maga talpig becsületes embercsempész. Plakátokat nem szaggat ugye?
• Dehogy. Nincs rá időm, meg hát mégiscsak nekem ragasztgatták ki. Elolvasom és kész. Nincs vele semmi bajom. Büszke vagyok rá nagyon. Legközelebb hozok egy fényképezőgépet, aztán le is fotózom szépen. Had örüljön neki az asszony is. Ő tiszta magyar. Tetszeni fog neki.
• Adja át az üdvözletemet a nagyságos asszonynak. Örülök, hogy megismerkedtünk.
• Részemről a szerencse. Megyek is, mert ma még fordulnom kell egyet.
• Rendben van. Megvárom magukat. Örülök, hogy ilyen szépen szót fogad nekem. Legalább nem kell intézkednem. Utálom a papírmunkát. Ha meg nem sértem az embercsempész urat, tudna hozni nekem egy kis slivovicát?
• Természetesen. Megyek is, hozom a menekülteket és egy liter jóféle slivovicát. Az asszonnyal majd csomagoltatok is valamit. Menjen addig valami árnyékos helyre. Nagyon meleg van ma. Viszlát, és még egyszer kösz a plakátokat!

23. fejezet

Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél – pontosan a fenti okok miatt. Érdekes módon a delfinek réges-rég tudták, hogy küszöbön áll a Föld megsemmisítése. Számos hiábavaló erőfeszítést tettek, hogy az emberiséget figyelmeztessék a veszélyre, de kapcsolatteremtési kísérleteiket az emberek mulatságos futballlabda–trükknek meg füttyögő halacskakoldulásnak vették. A delfinek végül is feladták a reményt, és nem sokkal a Vogonok érkezése előtt távoztak a Földről.  A legeslegutolsó delfinüzenetet is félreértelmezték az emberek. Azt hitték, hogy meglepően kimunkált, karikán keresztül végrehajtott kettős hátrabukfencet látnak, miközben a delfinek az Egyesült Államok himnuszát is elfütyülik. Az üzenet valójában ez volt: Viszlát, és még egyszer kösz a halakat! Valójában a Földön csak egy faj volt a delfineknél is intelligensebb. E faj tagjai idejük nagy részét magatartáskutató laboratóriumokban töltötték, forgókerekek belsejében rohangáltak, és hátborzongatóan elegáns, kifinomult kísérleteket folytattak az emberrel. Az a tény, hogy az ember ezt a kapcsolatot is teljesen félreértelmezte, fontos részét képezte e lények terveinek.