(A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Ugyenez vonatkozik a helyesírási hibákra is.)

*

Akad-e vajon ezen széles – egyes vélemények szerint néha lapos – nagyvilágon, aki ne ismerné Mr. Dmitry von Skříň nevét? Valószínűleg igen. Rengeteg ilyen teremtmény létezhet mindenfelé, ami bizony néha elég nagy kalamajkát okozhat. Nos… A külső referenciális értelem sok mindenre magyarázatot adhat, ha hiszünk a létezésében.

*

A joviális testalkatú, diszkréten kopaszodó, javakorabeli férfi – a fent említett von Skříň – gesztenyebarna szemei élénken csillogtak, ha éppen nyitva tartotta azokat, valamint megfelelőek voltak ehhez a tevékenységhez az adott látási viszonyok.

A Světle Žluté Prase Ltd. (SŽP Ltd.) Vas- és Szerszám Nagykereskedés tulajdonosa, egyben derék igazgatója teljes joggal mondhatta magát szerencsés embernek. Ezt gyakran meg is tette, elsősorban nagy nyilvánosság elött. Von Skříň üveg dísztárgyak készítésről nyergelt át szerszámgépek forgalmazására még valamikor az 1800-as évek végén. Merész döntése kifizetődőnek bizonyult, mivel ebben az időben az Egyesült Államokban a dísztárgyak iránti kereslet meglehetősen lecsökkent. Az emberek szívesebben költötték a pénzüket megbízható szerszámgépekre, mint holmi muranói stílusú üvegbékákra. Daliás idők voltak! A nehézkes transzmissziós típusú meghajtást felváltotta az egyedi elektromotor. Ez a technológia végre lehetővé tette azt, hogy az amerikai háztartásokban is megjelenhessenek az olcsón előállítható, könnyedén kezelhető, közepes forgácsolási teljesítménnyel működő háztartási esztergagépek. Az amerikai háziasszonyok így megszabadultak a kézi fémmegmunkálás lélekromboló gyötrelmétől. Von Skříň vállalata virágzásnak indult, melynek következtében a vállalkozó mesés vagyonra tett szert.

*

1929. szeptember 4-én a cégtulajdonos épp a német filozófus, Friedrich Nietzsche azon felvetésén tűnődött, vajon van-e külső referenciális értelem abban, amit mi világnak nevezünk. A probléma napok óta nyugtalanította von Skříň-t, főként azért, mivel fogalma sem volt arról, miről is van szó, és vajon ez a bizonytalan létezésű külső referenciális értelem mennyiben járulhatott hozzá a filozófus 1889-es szellemi összeomlásához.

 Belső referenciális vívódásából hirtelen telefoncsörgés riasztotta fel.

 – Igen, miss Armariu? – szólt Skříň a telefonba.

 – Elnézést, Mr. Skříň. Egy úr keresi önt. Azt mondja, át kell adnia valamit önnek, de ezt kizárólag személyesen teheti meg. Nehezen értem mit is mond, mivel teljesen be van kötve a feje – felelte Pilar Armariu a cégtulajdonos titkárnője, aki kislány kora óta rajongott az egzisztencialistákért.

 – Értem. Küldje be kérem– sóhajtotta Skříň.

Két rövid, majd három hosszú koppintás után magas, jól megtermett férfi lépett be az igazgató 535 m²-es irodájába, melynek berendezése mindössze két székből, valamint egy íróasztalból állt. Skříň szerette a tágas tereket.

A férfi a cégtulajdonos felé biccentett. Mogyoróbarna szemei a pompás fényviszonyoknak köszönhetően élénken csillogtak.

– Üdvözlöm, uram! Mr. Dmitry von Skříň-hez van szerencsém? – hallatszott a kötések alól kissé tompán, de jól érthetően.

– Azt én nem tudhatom, kérem – felelte az igazgató. – Fogalmam sincs arról, mennyire szerencsés az ön számára, hogy engem valóban Dmitry von Skříň-nek hívnak. Erről önnek kell döntenie. Jómagam persze régóta megbarátkoztam ezzel a névvel. Kérem, foglaljon helyet. Miben segíthetek?

– Semmiben – válaszolta a férfi. – Engedje meg, hogy ne mutatkozzam be önnek. Ne vegye gorombaságnak részemről, de rendkívül kényes vagyok személyiségi jogaimra. Signor Salvatore Armadietto kért meg arra, személyesen adjak át valami fémtárgyat, melyet mély tisztelettel küld önnek.

 A névtelensége burkolódzó (pontosabban bugyolált) idegen hirtelen pisztolyt szegezett von Skříňre.

 Ez felkeltette Skříň érdeklődését.

 – Á, nocsak! 9 mm-es Luger P08-as – nézett elismerően von Skříň a fegyver csövébe. – Remek, megbízható modell. Mondja csak, miért küldte ezt nekem a mélyen tisztelt Signor Salvatore?

– Erről fogalmam sincs, de bocsásson meg nekem, von Skříň amiért csalódást kell önnek okoznom. A Luger tulajdonképpen az enyém. Valóban remek fegyver. Önnek azonban csupán egy 9×19 mm-es Parabellum lőszert kell személyesen átvennie – jelentette ki, majd precízen homlokon lőtte a mit sem sejtő igazgatót.

 A dörrenésre miss Pillar rémülten rohant be az irodába.

 – Úristen! Csak nem lett öngyilkos von Skříň? – majd látva a felismerhetetlenül bebugyolált fejű férfi kezében lévő pisztolyt, megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Értem. Ön csupán egyszerűen meggyilkolta őt. Remek lövés! Uram, nem lenne gond, ha én most elmennék egy munkaközvetítőhöz? Úgy vélem, a néhai cégvezető úr ebben az állapotában már nem sok hasznomat veheti.

 – Ennek semmi akadálya, kisasszony. De amint végzett, kérem haladéktalanul értesítse az iménti esetről a rendőrséget. A gyilkosság rendkívül súlyos bűncselekménynek számít a szemükben. A hatóságok nagyon komolyan veszik az ilyesmit, s én igazat is adok nekik ebben. Ne feledje, ön értékes szemtanú, én pedig ugyebár tettes vagyok. Ismeretlen, ha szabadna ilyesmit kérnem öntől...

 – Természetesen, uram – felelte mosolyogva miss Pillar. – Úgy teszek, ahogy ön jónak látja. Egy kicsit azért megijedtem. Az a nagy durranás, itt meg ez a sok vér meg az a valami ami ott a falon csúszik lefelé… meglehetősen nyálkásan … Az ön magasságát közölhetem a rendőrséggel?

– Nyugodtan. 182 cm magas vagyok, a súlyomat azonban alaposan becsülje alá. Mostanában egy kicsit elengedtem magam… Tudja, ez amolyan hiúsági kérdés részemről.

Mindketten távoztak a tetthelyről. A férfi udvariasan felsegítette Pilar Armariu-ra a kabátját, majd zavartan elnézést kért, visszavette tőle, a titkárnőét pedig leakasztotta a fogasról.

Von Skříň sejtjei eközben egy ideig kétségbeesetten próbáltak tovább működni, de felsőbb utasítások hiányában a férfi szervezete teljesen összeomlott, majd lassan oszlásnak indult.

1929. szeptember-5-én, szombaton, signor Salvatore Armadietto (alias, Salvo, a Muranói Üvegbéka) egy Maiale Giallo Chiaro nevű itáliai étteremben üzleti megbeszélést folytatott leghűségesebb kapitányával, Grigorij Kabinyetszkijjel, valamint consigliere-ével, Seán Comh-Aireachtával.

 A castellammaresei háború, mely Joe Masseria és Salvatore Maranzano között tört ki ez idő tájt, rendkívül megnehezítette az illegális fémmegmunkálást, amely az Armadietto klán fő érdekeltségi körébe tartozott. Comh-Aireachta megemlítette Don Salvónak, miszerint Lucky Luciano és Meyer Lansky emiatt egy Bizottság felállításán gondolkoznak, amely lehetővé tenné a leszámolások és a mészárlások észszerű keretek közé szorítását, amely elősegítené, a nagy és tisztes családok számára azt, hogy egymás kiirtása helyett inkább az illegális üzleti tevékenységeikre összpontosítsanak. Don Salvo (a Muránói Üvegbéka) helyeselte az ötletet. Az elmúlt néhány hónapban huszonöt, jól képzett fémipari szakmunkását veszítette el, közülük többeket brutálisan leesztergáltak, majd kegyetlenül kipolíroztak. Három emberét a Metropolitan Művészeti Múzeum Amerikai iparművészeti gyűjteményében találták meg, ismeretlen eredetű háztartási eszköz formájában.

Tíz óra tájban Juan Pablo Armario állított be az étterembe, immár kötések nélkül. Odasietett Don Salvo asztalához.

 – Fogadja a legmélyebb tiszteletemet, Don Salvo – üdvözölte a férfi. – Elnézését kérem, hogy így munka közben zavarom önt, de teljesítettem legutóbbi megbízását. Dmitry von Skříň bártan viselt lövés következtében elhunyt.

 – Remek Juan Pablo, benned mindig megbíztam – válaszolta Armadietto. – Semmi kétségem sincs afelől, hogy ismét remek munkát végeztél. De mond csak, ki az a Dmitry von Skříň, aki hirtelen elhunyt? Seán – fordult tanácsadójához – Tudsz te valamit erről az áldozatról?

 – Elnézést, Don Salvo, az illető nevét most hallom életemben először. Fogalmam sincs vajon ki lehetett ő – jelentette ki csodálkozva Comh-Aireachta.

– Rendkívül kellemetlen ügy – mormogta Armadietto. – Mindig is azt mondtam, a kapkodás nem vezet semmi jóra. A szervezett bűnözés alapja a jól megválasztott külső referenciális értelem.

– Bocsásson meg, Don Salvo. Minden tiszteletem az öné és azoké az izé… muránói üvegbékáké – szólt közbe Armario. – Soha nem vitattam a külső referenciális értelem jelentőségét, de itt van nálam a megbízási szerződés, ami egyértelműen Dmitry von Skříň soron kívüli kivégzéséről szól. Nézze csak, megbízóként itt is van John Edgar Hoover aláírása. Úgy tudom, rajta kívül csak ön használja ezt a nevet. Amúgy remek ötlet öntől, hogy az FBI igazgatójának aláírását szerepelteti hivatalos iratain. Ezzel rendkívül megnehezíti a szövetségi ügynökök munkáját.

– Értem, Juan Pablo – Armadietto átvette a szerződést, majd átlapozta. – Az aláírás valóban Edgar Hooveré, pontosabban az enyém. Én három o-val írom őt. A kivégzésért természetesen megkapod a szerződésben szereplő összeg második felét is. Seán, állíts ki kérlek mr. Armario részére egy teljesítési igazolást. Hány megbízást is adtam neked az utóbb egy hónapban, Juan?

– Egy pillanat – válaszolta Armario, miközben a belső zsebéből elővett egy vérvörös noteszt. – Már nézem is! Skab, úgymint megfojtva, ledarálva, kipipálva…, meg itt vannak ezek itt hárman, akik szép lassan szénné égtek…, akkor volt még hozzá monsieur Cabinet és két fia, vasúti balesetben, meg még itt ezek, akik felrobbantak konzervnyitás közben…, aztán a Skápur fivérek, váratlan hódtámadás következtében, mínusz egy, aki valahogy felépült… Skříň-nel együtt ez összesen annyi lesz, mint tizennégy. Még valakit esetleg, uraim?

– Köszönöm, Pablo, nem. Egyelőre ennyi is bőven elég. Úgy vélem, egy kicsit túlhajszoltalak. Ez már nem a te gondod. Biztos valami adminisztrációs hiba történhetett. Rendkívül bosszantó! Nagyon elegem van már ebből a castellammaresei civakodásból… Nevetséges. Óvodások Thompson-géppisztollyal! Hagyjuk is! Mindenképpen beszélnem kell herr Schrankkal a könyvelőmmel. Ő talán ráakad erre a rejtélyes von Skříň-re a tételei között bogarászva. Menjünk is, Seán. Grigorij, te pedig vegyél magadhoz három embert, majd látogassátok meg signor Giorgio Kapp műhelyét. Magyarázzátok el neki világosan, micsoda tiszteletlenségnek számít részéről velem szemben az, ha a beleegyezésem nélkül vásárol gömbcsuklókat a kínaiaktól, ráadásul nagy tételben, rendszeresen. Csupán a lábait törjétek össze. Ügyes keze van, később még szükségünk lehet rá.

*

Ernst Theodor Amadeus Schrank Brooklynban, a Fulton Ferry környékén lakott egy 64 lakásos bérházban. Mivel szerette a nyugalmat, ráadásul nem nagyon szívlelte, ha munkavégzés közben a szomszédok zavarják, az összes lakást felvásárolta, melyekből természetesen csak egyet használt. A többit, mint oly sokan mások akkoriban, gabonaraktárnak adta ki.

Don Salvo és Comh-Aireachta átküzdötték magukat néhány gabonás-zsákon, majd a consigliere becsengetett Schrankhoz. Bentről vidám kalapácsszó hallatszott, amely hirtelen abba maradt.

Óvatosan kinyílt az ajtó. Középkorú, bivalyerős asszony fogadta őket csinos bőrkötényben, overálban az egyik végén vörösen izzó fémdarabot szorongatott tűzifogóval.

– Don Salvo, személyesen – kiáltott fel meglepetten. – Micsoda megtiszteltetés! Elnézést, hogy csak így fogadom. Délután mindig kovácsolgatok egy kicsit. 

– Semmi gond, Frau Schrank. Folytassa csak, aminek úgy nekiveselkedett. Csupán Ernsttel szeretnék beszélni üzleti ügyben. Bátran szorgoskodjon tovább.

– Köszönöm, Don Salvo. Nem zavarja önöket megbeszélés közben az üllő ütemes csengése?

– Semmiképpen sem, asszonyom. Engem kimondottan megnyugtat, amint meghallom az üllő hangját, amint a kalapács rácsap az izzó vasra. Tudja, Frau Schrank, ez olyan meghitt, családias… Ahogy megfeszülnek az izmok… Hiába, a mechanikus meghajtás elembreteleníti a világot.

Sóhajtott, majd megkérte Comh-Aireachtát, szíveskedjen bekopogtatni a szemközi ajtón.

– Szabad – hallatszott bentről, majd macskanyávogás hallatszott.

Benyitottak. E. T. A. Schrank az íróasztalánál üldögélt. Amint megpillantotta látogatóit, felpattant, majd eléjük sietett.

– Isten hozta önöket, Don Salvo – üdvözölte őket. – Biztos nagyon fontos ügyről lehet szó, ha személyesen kerestek fel. Remélem nem követtem el valami végzetes hibát. Lieber Otto! Add át szépen a helyed Armadietto úrnak.

Otto, a vörös prérikandúr méltóságteljesen feltápászkodott, közönyös arccal ránézett a látogatókra, nyújtózkodott egyet, amúgy macska módra, majd leugrott egy fotelból.

Don Salvo helyet foglalt. Comh-Aireachta, herr Schrank állva maradtak. Otto, a macska nem. Ő leheveredett és rögtön el is aludt.

– Talán a galvanizálás miatt jöttek, uraim? – kérdezte Schrank. – Biztosíthatom önöket, a galvanizáló üzemeinkkel minden a legnagyobb rendben van. Teljesen törvényesen működnek, a megrendelők tökéletesen elégedettek. Galvanizáló szenvedélyüktől kevesen tudnak megszabadulni. Tömve vagyunk vendégekkel.

Salvatore Armadietto illegális fémmegmunkálásból és tiltott fémhulladékok gyűjtéséből származó mesés jövedelmét szabályosan működő, legális galvanizálóüzemekben mosták tisztára. 

– Nem, kedves contabilém. Nem erről van szó. A galvanizálással minden rendben van. Csupán egy megbízás aggaszt. Úgy néz ki, merő véletlenségből megölettem Dmitry von Skříň-t. Sajnos fogalmam sincs ki ő és miért kellett meghalnia. Nem tud erről valamit?

– Von Skříň? … Von Skříň? … Azzal a furcsa kis fülecskés n-betűvel a neve végén? Magánhangzó meg csak mutatóban. Az a kalapos r betű is rendkívül szokatlan számomra. Ki használ manapság ilyesmit? Olyan, mint egy jól sikerült nyomdahiba. Nagyon ismerős. Egy pillanat… Bocsásson meg, Don Salvo. Már nézem is.

Herr Schrank odaballagott egy Franz Jäger (Berlin, 1924, Sic!) típusú páncélszekrényhez, kinyitotta, egy kis ideig keresgélt az irattartók között, majd kivett egyet közülük. 

– Itt is van. S, s, s, mint Skříň. Hát persze! A híres Světle Žluté Prase Ltd. tulajdonosa. Rendkívül megbízható partnerünk. Hozzá kell tennem, csak volt, ugyebár… Remek ügyfél. Mindig pontosan fizette a szolidaritási illetéket önnek. Soha nem volt vele problémánk talán ezért nem ismerős önnek a Skříň név. Béke poraira. Ez érdekes… Az áldozat éppen két hónapja ajándékozott az ön bájos leánykája számára, Don Salvo, egy iLathe 23.2 típusú csúcskategóriás esztergapadot cserélhető késtartószánnal, pótkésekkel.

– Igen. Persze. Yvonne nagyon örült neki, amikor megkapta. Én már kevésbé. Néha egészen hajnalig esztergálnak a barátaival, ráadásul pokoli hangerővel. Azóta tele van a házam fémforgáccsal, meg mindenféle furcsa félnótással. De, tudja, ő az egyetlen leányom. Nem tudok haragudni rá. De vajon mi okozhatta a derék Skříň váratlan, golyó általi halálát?

– Nem tudom, Don Salvo… Illetve… Ez nagyon furcsa… Valahová elkeveredett a személyi kartonja. Ha kivégeztettük, annak minden bizonnyal lesz valami nyoma ebben…

Egy fekete, halálfejes dossziét vett elő. Kinyitotta, majd elsápadt.

– Mein Gott, herr Salvo!… Itt van Skříň kartonja a sürgősen kivégzendők mappájában. Otto! Otto! Du bist ein Schweinhund! Ez fránya a macska! Nézze csak, Don Salvo ezeket a lyukakat itt, meg itt. Micsoda macskakaparás! Sturm und Drang, Otto! (Sic!) Egy pillanatra valahogy nem figyeltem oda, és ez a mihaszna Otto átrakta ennek a szegény Skříň-nek a kartonját a kivégzendők közé. Ejnye-bejnye, herr Otto! Ez egy nagyon buta vicc volt! („Es war ein sehr dummer Witz!“; Otto kandúr megjegyzése.) A macskák nem szoktak iratokat rendezgetni!

– Ne keseredjen el, herr Schrank – jelentette ki Salvatore Armario. – Megesik az ilyesmi. A külső referenciális értelem ellen nem sok mindent tehetünk, jelenjen meg az akár egy pajkos prérimacska képében. Előre megfontolt ételmérgezésben manapság jóval többen halnak meg New Yorkban, mint véletlen leszámolás során. Szegény, tévedésből elhunyt barátunk nagykereskedését kegyeleti okokból természetesen átvesszük, ne menjen veszendőbe mindaz, amin ő oly sokat fáradozott. Ezzel pontot is tehetünk ennek a szerencsétlen ügynek a végére.

– Nem egészen, Don Salvo! Nem egészen – szólt közbe hirtelen Comh-Aireachta, miközben a New York Times legfrissebb számát lapozgatta. – Úgy vélem megnyomtuk azt a bizonyos piros gombot, amelyre nagy betűkkel rá volt írva: „INKÁBB NE!”.

– Miféle piros gombra gondolsz, Séan? Beszélj érthetően.

– Bocsánat, Don Salvo. A felirat a mi esetünkben Juan Pablo Armario fegyverének ravaszán volt. Sajnos csak képletesen. Dmitry von Skříň halálának hírére a New York-i részvénytőzsde indexe hirtelen csökkenni kezdett. A szakértők szerint ez akár gazdasági válsághoz is vezethet.

– Kérem, mr. Comh-Aireachta, adja csak ide nekem, magam is megnézném azokat az adatokat – mondta herr Schrank. Átvette az újságot. – Ja, ja! Ez bizony nagyon aggasztó. Úgy látom a DJIA[1] értéke igencsak furcsán ficánkol. Jobb lesz, ha a mi szerepünkről ebben helyzetben nem szólunk senkinek. Remélem csak átmeneti, múló rosszullétről van szó. Ezek a vidám fickók ott a tőzsdén majd csak kitalálnak valami okosat. Otto! Otto! Csúnya, rossz cica!

Herr Schrank jóslata sajnos túlzottan optimistának bizonyult. 1929. október 24-én, a „fekete csütörtökön” Juan Pablo Armario pompás lövésének következtében kirobbant a nagy gazdasági világválság.

Ennyivel azonban a külső referenciális értelem korántsem érte be.

*

John Edgar Hoover, az FBI igazgatója rendkívül utálta a Kennedy fiúkat, bár a papát, Josephet tisztelte. Különösen Bobby Kennedy iránt érzett engesztelhetetlen gyűlöletet. Ez a heves érzelem nem maradt viszonzatlan Bobby részéről. Ez önmagában nem okozott volna túl sok gondot. E. T. A. Schrank páncélszekrénye azonban valamikor az 50-es években a Kennedy-ekhez került. Valami ócskapiacon szedték össze, ahol gyerekkoruk óta szívesen kutattak kompromittáló iratok után. Hoover őrjöngött, amikor megtudta, hogy a fivérek elorozták előle az értékes zsákmányt. Néhai herr Schrank nagy névnek számított a szervezett bűnözés legfelsőbb adminisztrációjában. Az FBI igazgatója ráadásul tudta, hogy Salvatore Armadietto az ő nevét használta, mármint Hooverét. Hoover pedig néhányszor Meyer Lansky-ét, de ez nem lényeges.

A páncélszekrényben talált iratokban a fentiek miatt többször előkerült J. E. Hoover aláírása, ráadásul három o-val. Robert Kennedy úgy vélte, az FBI igazgatója csupán trükközött a saját nevével. „Hooover, az akkor is Hoover. Egy o betűvel nem tud megtéveszteni ez a felkapaszkodott csinovnyik.” jelentette ki egy zártkörű megbeszélésen Atlantában, amelyről természetesen az FBI szokás szerint hangfelvételeket készített. 1963 nyarán – J. F. Kennedy elnökségének idején – Robert Kennedy igazságügy-miniszterként nagyon közel járt ahhoz, hogy Dmitry von Skříň erőszakos halála és az 1929-es nagy gazdasági világválság közötti kapcsolatot egyértelműen bizonyítani tudja. Hoover pánikba esett, emiatt több esetben is három, illetve néha már négy o-val írta alá saját nevét.

Ez végzetesnek bizonyult. A Skříň-ügy romba dönthette volna azt a mítoszt, melyet Hoover hosszú évek során, fáradtságos munkával épített ki maga köré. Az FBI igazgatója felvette a kapcsolatot az idős Juan Pablo Armarióval, aki akkoriban a Georg Luger biztonsági és temetkezési vállalkozást vezette. Ők biztosították 1963. november 22-én Kennedy dallasi látogatását, melynek során az elnök hirtelen életét vesztette. A széleskörű érdeklődés következtében a merénylet pontos részletei később több változatban is elterjedtek, majd gyors szaporodásnak indultak. Egyes vélemények szerint csupán jól megrendezett öngyilkosságról volt szó. Az ohiói Parabellum játékgyár még egy ötletes társasjátékot is piacra dobott az összeesküvéselméletek lelkes rajongói számára.

Lyndon B. Johnsont, a következő elnököt teljesen lefoglalta a vietnámi háború, így Hoover joggal gondolhatta azt, a von Skříň-ügy végleg süllyesztőbe kerül. Robert Kennedy azonban továbbra is többször megfenyegette őt a Schrank-féle iratokkal. Hoover idegességében néha már öt o betűvel írta le a nevét, az e-t meg néha kihagyta. Az ügy végül Bobby Kennedy halálával ért véget. Robert Kennedy 1968. június 5-én a San Francisco-i Ambassador Hotelben a kaliforniai előválasztáson elért jelentős győzelme alkalmából ünnepséget tartott. A rendezvényt a már jól ismert Georg Luger biztonsági és temetkezési vállalkozás szervezte, melynek következtében Sirhan Bishara Sirhannak sikerült könnyedén rálőnie az étterem konyháján át távozó Kennedyre, aki 26 órával később belehalt sérüléseibe.

*

Sem az 1929-es világválság okaira, sem a Kennedy-ek ellen elkövetett merényletek körülményeire nem adott senki egyértelmű magyarázatot. Ha meg adott, az nem igaz. A Schrank-féle iratok mára már széles körben hozzáférhetők, kutathatók. A történészek és gazdaságkutatók azonban mereven elzárkóznak az ezzel kapcsolatos publikációktól, ehelyett inkább kiagyalnak mindenféle körmönfont teóriákat. Likviditációs elméletre, monetarista hipotézisre hivatkoznak, bizonyos mértékig joggal, mivel ezeket elég nehéz kimondani, ezért inkább elhiszik nekik. A legfőbb kiváltó okot azonban nem merik megemlíteni. Ennek magyarázata az, hogy fogalmuk sincs a jól megválasztott külső referenciális értelem jelentőségéről, sőt legtöbben közülük tagadják annak létezését, miközben Istenre mutogatnak. Arra hivatkoznak, a prérimacska teóriával saját tudományos hitelességüket ásnák alá.

Szakmai körökben nevetségessé válnának, ha kijelentenék, a nagy gazdasági világválságot és a Kennedy fivérek halálát, ugyan közvetetten, de mégiscsak egy unatkozó prérikandúr, Otto Krach okozta.

[1] DJIA: Dow Jones Industrial Average, a New York-i részvénytőzsde részvényindexe.